- Így van, Mr. Coleshil, teljesen igaza van. Mindenekelőtt az oktatás megreformálását kell szem előtt tartanunk, és a Lumos Mozgalomnak pontosan ez a célja - bólogatok egyetértően, a ma esti második pohár pezsgővel a kezemben. - Á, Whitford képviselő, szép estét! Igen, önnek is boldog karácsonyt! Ismerik egymást? Az úr Mr. Coleshil, a Wizengamot tagja. - Ezek a karácsonyi bulik a minisztériumban a legtöbb dolgozó számára az év végi jól megérdemelt szórakozásról szólnak, a gőz kieresztéséről, de politikusként ez is többnyire csak munka. Folyamatos, kimerítő bájcsevegés. Persze ha egy varázsló az este múlásával arányosan és megfelelő mértékben képes emelni az alkoholszintjét, akár még szórakoztató is lehet. De én egyelőre még nem tartok ott...
- Hogyne, átadom neki. Tulajdonképpen Theodore is itt van valahol. Legutóbb, azt hiszem, épp William Loughton és Pollux Black társaságában láttam a lifteknél. - Valójában a leghalványabb fogalmam sincs, hogy hol láttam utoljára, még abban sem vagyok biztos, hogy láttam-e, de nem kétlem, hogy ő is itt van valahol. Bár tulajdonképpen attól a pillanattól fogva, hogy először meglátom Őt a terem túloldalán a vörös ruhájában, amint háttal nekem elmélyülten beszélget valakivel, már nem is kimondottan érdekel, hogy ki van jelen, és ki nincs. Nem tudnám megmondani, hogy mi az, ami már akkor is így megfog benne, mikor még azt sem tudom, ki is ő - hisz nem látom az arcát - talán ezek az unalmas beszélgetések tehetnek róla, hogy a kelleténél jobban vonzza a tekintetem és a figyelmem, vagy a harmadik - talán már negyedik? - pohár pezsgő, esetleg az, hogy már hosszabb ideje nem volt dolgom ilyen gyönyörű nővel, de az este további részében nem igazán tudom levenni róla a szemem, bármennyire is igyekszem arra fókuszálni, ami a közvetlen közelemben történik. A tekintetem újra és újra visszatéved abba az irányba, miközben a beszélgetőpartnereim időről időre cserélődnek, és valahol félúton ráeszmélek, hogy bár nem tudatosan, de a társalgások közepette folyamatosan abba az irányba haladok. Aztán nem sokkal később rádöbbenek arra is, miután végre először látom egyenesen felém pillantani, hogy az a figyelemre méltó vörös ruha nem máshoz tartozik, mint Pansy Parkinsonhoz. Azt hiszem, még mindig nem igazán szoktam meg, hogy a haját néhány éve már szőkére bűvöli, és ez tévesztett meg. De ettől a felismeréstől valahogy még eltökéltebben araszolok abba az irányba, ahol ő tartózkodik, beszélgetésről beszélgetésre haladva, és közben az ő pillantását keresve. És amikor találkozik a tekintetünk, egy apró mosollyal biccentek felé, és enyhén megemelem a pezsgős poharamat is üdvözlésképpen.
- Így van, egyetértek. Ezekben a dolgokban Rosiernek mindig igaza van, én az önök helyében nem kérdőjelezném meg a szavát - bólintok. - Hogyne... De ha most megbocsájtanak... - mentem épp ki magamat az adott társaságból, mikor látom, hogy Pansy is maga mögött hagyja a kollégáit, akikkel eddig társalgott. Útközben a mellettem ellebegő tálcáról leveszek két újabb pohár pezsgőt. - Szia! Boldog karácsonyt! Jól telik az este? - nyújtom át Pansynek az egyik poharat. - Ez segíthet gördülékenyebbé tenni ezeket a végtelen beszélgetéseket. Bár... Nem tudom, ki szervezi ezeket a minisztériumi bulikat, de nyilvánvalóan fogalma sincs róla, milyen a valóban jó pezsgő. Pedig ha csak azon múlna, szerintem sokan szívesen beszállnánk a költségekbe annak érdekében, hogy emeljük a színvonalat. - Az megint más kérdés, hogy egyesek valószínűleg egyenesen felháborítónak találnák, ha az aranyvérűek pénzén kellene jól érezniük magukat.
Egy igazi nő, sosem érkezik időben sehova, mindig megadja a módját annak, hogy a tekintetek rászegeződjenek, még akkor is, ha egy olyan unalmas partiról van szó, mint ez. Cipőm sarka hangos koppanással jelzi, hogy merre lépek. Gondosan kiválasztott vörös ruhám kellőképp magára vonja a minisztériumi dolgozók, kollégák tekintetét amerre elhaladok. Széles mosollyal az arcomon bólintok és köszönök mindenkinek. A mindig szürke egyenruhát viselő boszorkányok és varázslók magukhoz képest elegánsabb megjelenésben vannak jelen. Mindenki mosolyog, látszólag jól érzik magukat. A háttérben halk zene szól, karácsonyi fények és illatok lengik be a teret. Kellemes is lehetne, a költségvetés megemelése kicsit megdobná ezt a sivár bulit, de ki vagyok én, hogy ezt eldöntsem. Hátul is elől is mélyen dekoltált ruhám vonza a tekinteteket, látom, ahogy néhányan össze is súgnak a hátam mögött, de mint oly sok minden az életben ez is hidegen hagy. - Pansy! Egy pezsgőt? nyújtja felém Richard az egyik tálcáról levett italt és át is nyújta nekem. - Köszönöm Richard, igazán figyelmes. Melanie? Ő is itt van valahol? Nem láttam még. érdeklődöm a rendkívül idegesítő felesége iránt, aki hozzám hasonlóan a belsőellenőrzés osztályon dolgozik és minden áron eltökélte, hogy mi puszipajtások leszünk majd. - Otthon kellett maradni sajnos, az egyik gyerekünk minden bizonnyal sárkányhimlős. - Akkor jobb lenne neked is hazamenni, még a végén megfertőzöl itt valakit. az eddig ujjaim között tartott pezsgős poharat visszanyújtom neki, majd sarkon fordulok és a terem másik irányába indulok. Hihetetlen, hogy egyes varázslók mit meg nem engednek maguknak, komolyan. A mellettem ellebegő tálcáról magamhoz veszek egy italt, ezúttal azonban bele is kortyolok. Nincs lehűtve és pocsék. - Pansy drágám. integet felém Mrs. Thompson. Mosolyt varázsolok arcomra és odasétálok a köpcös, idősődő hölgyhöz. Tekintetem azonban megakad rajta és hosszú másodpercekig csak figyelem, nem is hallom, hogy az őszes halántékú nő mit magyaráz nekem. A világ egy kicsit mindig lelassul, amikor Dracoval egy légtérben vagyok. Habár ő kedélyesen cseverészik valakivel, és nem látott meg még engem, én teljes mivoltommal érzékelem a jelenlétét. Olyan sok év eltelt már és még mindig. - Ne haragudjon Mrs Thompson, de mennem kell... érintem meg a vállát, hogy egy mosollyal belé fojtsam a további szavakat, majd tovább sétálok. Ha megtehetném láthatatlanná válnék, hogy megszabaduljak ezektől az emberektől. Vagy haza is sétálhatnék. Mr. Coleshil megtalál és olyan elmélyülten magyaráz nekem, mintha érdekelne, hogy mit mond. De én már rég nem hallom és nem figyelek rá, tekintetem találkozik az övével, és egy egészen rövid időre megszűnik a világ. Felé emelem a poharam és egy néma segítség megformálása után ajkaimhoz emelem, hogy kiigyam a tartalmát. - Elnézést Mr. Coleshil, folytassuk ezt később. fordulok el tőle, hogy vörösre rúzsozott ajkaim mosolyra görbüljenek Draco irányába. Néhány lépést megteszek irányába, ezzel is jelezve az előbbi úrnak, hogy nem kívánok a társaságában maradni. - Szia! Boldog karácsony neked is átveszem az italt - Rémesen hajolok hozzá közelebb, hogy szavaimat csak ő halhassa. - Köszönöm. emelem meg a poharat mielőtt belekortyolok. - Ahogyan azt sem tudja, hogy milyen egy jó parti. Egyenlőre nagyon úgy tűnik, hogy a pezsgő minősége egyenesen arányos a parti minőségével. Szar. De, ha eleget iszol belőle talán már kevésbé fog zavarni. Nem titkolom voltam már ennél sokkal de sokkal jobb, izgalmasabb, és még lehetne sorolni a jelzőket bulin. - Te jól érzed magad? kétlem, hogy ilyen fajta partikhoz van szokva, de illedelmes vagyok és érdeklődöm. - Jól nézel ki mosolygok rá ismét. Jól áll neki az elegancia. Ami sok jelenlévőről nem mondható el. - Áh, Domian Leagus, megint engem bámul. Már háromszor utasítottam vissza, úgy látom most is erre tart. Ments ki innen kérlek. nem is értem, hogy mit képzel magáról a kopaszodó aktatologató – nem is tudom mit dolgozik - de mi ketten nem ugyanabban a ligában játszunk. És sosem fogunk ugyanabban játszani.
Ezek a partik mindig ugyanarról szólnak, órákon át tartó bájcsevejről, függetlenül attól, hogy a Minisztériumban kerülnek megszervezésre, vagy egy aranyvérűek kezében levő kastélyban. A különbség leginkább a felszolgált étel és ital minőségén érezhető. És bár ezekhez az eseményekhez már rég hozzá vagyok szokva, az életem részei már szinte mióta az eszemet tudom, azért a hangulatot bizony nagyban meg tudja határozni, az enyémet egész biztosan, hogy fogyasztható-e az, amivel körbe kínálnak. Ám ma este, azt hiszem, az is nagy dolognak számít, hogy házimanók intézik a felszolgálást, és nem csupán egy büféasztalt állítottak valamelyik sarokba. Annál is inkább próbálnám inkább olyanok társaságát keresni, akiket könnyebben el tudok viselni, még ha ez nem is kifejezetten egyszerű; hisz illik mindenkivel legalább néhány szót váltani, és túl sok a kimondottan beszédes ismerős. Ám amint Pansy a látóterembe kerül, szinte mágnesként vonz magához, és akarva-akaratlanul is úgy alakítom a beszélgetéseimet, hogy végül mellette köthessek ki.
- Annyira rossz csak nem lehet... - emelem a számhoz az imént szerzett pezsgős poharat, hogy elrejthessem mögé a szórakozott és kissé szemtelen mosolyomat. - Hisz láthatóan akármerre jársz, rajongókba botlasz – biccentek alig észrevehetően az idősebb varázslókból álló kisebb társaság felé, akik valóban szinte elbűvölve figyelik Pansy minden mozdulatát. Legalábbis elég gyengén leplezik a rajongásukat - nevezzük udvariasan annak -, innen nézve a társalgásuk is elég döcögősen halad, miközben a figyelmük folyamatosan ebbe az irányba terelődik. Úgy döntök, megéri őket zavarba hozni, ezért egy üdvözlő mozdulattal megemelem feléjük a poharamat, és még sokat mondóan kacsintok is egyet látványosan feléjük. Az öregek pedig hirtelen máris találnak valami sürgős témát, amit elfordulva tőlünk meg kell beszélniük. Végül kortyolok a pezsgőmből - a sokadik pohár után már egész elviselhető az íze, és visszafordulok Pans felé. - De nem hibáztathatjuk őket, több mint elbűvölően festesz ma este. Ki gondolta volna, hogy a Griffendél színeit lehet ilyen elragadó eleganciával is viselni? - Nem kétséges, hogy ritkán látni (egykori) mardekárosokon vöröset, szinte már merész húzásnak számít, de Pansyn valahogy mégsem meglepő. - Most már egy kicsit jobban – felelem a kérdésére elmosolyodva. Hónapokkal ezelőtt beszéltünk utoljára, valószínűleg már van annak fél éve is, ha nem számítjuk azokat a pillanatokat, amikor itt munka közben összefutunk, és röviden üdvözöljük egymást. És a legutóbbi tényleges közös pillanataink nem voltak éppen szívderítőek, köszönhetően elsősorban a roxmortsi eseményeknek, de ez a mostani más, ezúttal valóban örülök a társaságának. Lehet az alkohol teszi, vagy az ünnepi hangulat - függetlenül a silány partitól - de határozottan úgy érzem, ő sem olyan közömbös (szinte már ellenséges), mint korábban volt. Még a megjelenésemet is megdicséri, amire csupán egy mosollyal tudok felelni, mielőtt kiszúrná a tömegben a felénk közeledő Leagust, és a segítségemet kérné.
- Áh, egy újabb rajongó? - pillantok el magam is a másik varázsló felé, majd a kezemet tartom Pansynek. - Gyere, táncoljunk! - Jelenleg ez tűnik a legjobb, leggyorsabb megoldásnak arra, hogy kimenekítsem innen, szóval ha elfogadja a kezem, a poharainkat visszahelyezem a hozzánk legközelebb lebegő tálcára, majd hamar el is vezetem őt az átrium másik felébe a táncolók közé. És ahogy felé fordulva, egyik kezemet a hátára csúsztatva közelebb húzom magamhoz, szinte elfog egy nosztalgikus érzés. - Jól emlékszem, hogy negyedikben táncoltunk így utoljára? És mennyit szórakoztunk a griffendélesek szerencsétlenkedésein a bált megelőző táncórákon - kerül egy kisebb, gúnyos félmosoly az arcomra. A mi házunkból addigra azok a lépések szinte mindenkinek rég ismerősek voltak, hisz az aranyvérű etikett része az is, hogy már fiatalon táncórákat veszünk. De nagyon emlékezetes volt figyelni a sok kétballábast a fal mellől. Amikor McGalagony nem figyelt, Theoval rendszeresen küldtünk gáncsoló ártásokat is egyesekre – na nem mintha anélkül ne lettek volna képesek elesni a saját lábukban is a legtöbben.
- Jut eszembe: gratulálok a talárszabászatod megnyitásához! Sajnos nem tudtam eljutni a megnyitóra, mert épp üzleti úton voltam San Franciscoban, de hallottam róla, hogy nagy sikere volt – mosolygok le elismeréssel a nőre. Valahol mindig sejtettem, hogy divattal fog foglalkozni, csak az lep meg, hogy nem vágott bele előbb. De gondolom az itteni munkája is épp eléggé lefoglalta.
Próbálom a lehető legjobbat kihozni ebből az estéből, már amennyire a lehetőségek engedik. A mi köreinkben minden fontos esemény köré partit szervezünk, de hatalmas különbségek vannak az igényeinket tekintve. Próbálok a helyzethez alkalmazkodni ahogyan azt egy igazi úrinő teszi, mosolyogni, mindenkivel csevegni, de legbelül szétfeszít a vágy, hogy minél gyorsabban meneküljek innen. Szerencsémre Draco, mint egy igazi nemes lovag megjelenik a tömegből és én máris nem érzem magam annyira elveszettnek. Átveszem a nekem szánt italt és belekortyolok. Talán már jó lenne visszafognom magam, már ami az elfogyasztott pezsgő mennyiségét jelenti, de bármennyire is színvonal alatti az ital, muszáj innom, hogy tartsa bennem a lelket. Jelentőségteljes pillantást küldök Draco felé, de szám szélén ott bújkál a mosolyom. - A parti a színvonal alatti drágám, nem én. tekintetem az engem bámuló varázslók felé vándorol. Akik kiskutyaként követték szinte egész este a lépéseimet. Bele sem akarok gondolni abba, hogy milyen gondolatok járhatnak a fejükben. Az este folyamán most először őszinte a mosolyom, most, hogy Draco társaságát élvezhetem, aki szemmel láthatóan jobban szórakozik nálam. Vagy csak sokkal több pezsgőt döntött magába. Nem is emlékszem, hogy már mikor beszéltünk utoljára. Mármint úgy igazán, tényleg beszélni, nem udvariasan egymás hogylétéről érdeklődni a munkahelyünkön. - Draco Malfoy, hízelegni próbálsz? mérem végig játékos félmosoly kíséretében - Remélem sok griffendéles látja, hogy hogyan kell viselni a vöröset. Lehet, hogy néha az egészséges önbizalmam átbillen egy kis arroganciába, de egy ilyen förtelmes összejövetelen ennyit megengedhetek magamnak. Hosszú órák óta most érzem magam először úgy, hogy még élvezni is tudom ezt a karácsonyi partit. Draco hosszú évek óta nem az életem része már, mégis ugyanolyan hatással van rám, mintha egyetlen napot sem töltöttünk volna külön. Évtizedek repültek el a fejünk fölött, de az összhang mintha soha nem szűnt volna meg. Ez egyszerre lenyűgöző és rémisztő is. Újra tizenhat évesnek érzem magam, aki a maga arrongaciájával úgy leste Draco kegyeit, mint egy pincsikutya. - Táncoljunk! Remélem, oda nem fognak követni. helyzem tenyerem a tenyerébe, hogy követhessem az átrium másik végébe. Itt már hangosabb és kellemesebb zene szól, az egész helyet fahéj és fenyő illata lengi be. Mindenképp kellemesebb, mint eddig. Belesimulok az ölelésébe. Az emlékek lávaként törnek fel elmémben. Felnevetek ahogy eszembe jutnak azok a bizonyos táncórák, McGalagony professzor szigorú arckifejezése. Annak az időszaknak is megvolt a szépsége. - Hát szerencsétlenkedések itt is vannak. bökök fejemmel a nekünk jobbra dőlöngélő pár irányába, akik minden bizonnyal túlzásba vitték már a pezsgőt. - És igen, jó régen volt már, hogy együtt csináltunk is bármit is. Az a bál egyébként szép emlék maradt nekem. Nem sok mindenre emlékszem vissza szívesen az iskolás éveinkből – nem véletlenül – de a negyedikes karácsonyi bál az egyike azoknak az emlékeknek, amiket a szívem mélyén őrzök. Draco is egyike azoknak a boldog emlékeknek. - Köszönöm! mosolygok rá - Oh a napfényes San Francisco,gyönyörű. A sós tenger illata, a bőrömön táncoló napsugarak. Neked tetszett a város? sok szempontból szerettem Amerikában élni, annyira más, annyira modern és nyitott. Nem az a tipikus merev angol élet, mint amibe beleszülettünk. - Nem volt alkalmam említeni de a fiam imádja a seprűdet, az ő szavaival élve „nagyon fasza.” kisimítok egy szemembe lógó tincset. - Félig ameriakai, van amiről nem tudom lenevelni utalok itt a nem válogatott szókifejezésére. Számomra nagyon fontos a származásom, a családi értékek, a nevünk fennmaradása, de a gyerekeimet már sokkal szabadabb szellemben neveltem, ami részbe amerikai apjuknak is köszönhető. - Mr. Malfoy, szabad egy szóra? közelít felénk Alexander Arnar a mai parti egyik fő szervezője.
Örülök a jó társaságnak a sok unalmas fráter, egyforma, semmitmondó társalgás után. Persze Pansy Parkinsonnal már rég beszélgettünk utoljára, annak pedig már az idejét sem tudom, mikor érezhettünk valóban jól magunkat egymás társaságában, hisz a háború után elköltöztek a családjával, és az elmúlt években, mióta ismét Angliában él, nem kifejezetten kerestük egymást, leginkább csak futólag találkoztunk. És mégis ösztönösen felé tartok, mintha egész este egy láthatatlan láncon húzna maga felé, és lehet, hogy ez a csapnivaló parti meg a silány pezsgő tehet róla, de úgy érzem, a jelenléte, a közelsége máris nagyban javíthatja, emelheti számomra az este színvonalát és hangulatát.
- Bocsánat, ebben teljesen igazad van - értek egyet, de közben el is nevetem magam. Egyszerűen üdítően hat az őszintesége és a magabiztossága a sok alakoskodó, fásult minisztériumi aktatologató között.
- Próbálok? Szerintem kifogástalanul jól megy – viszonzom a játékos félmosolyát egy csipetnyi szemtelenséggel. - Ha látják is, nem fog a hasznukra válni. Ezt a fajta eleganciát eltanulni nem lehet - jegyzem meg kicsit halkabban, közelebb hajolva a füléhez, hogy mindenki mással ellentétben ő egész biztosan hallja is, amit mondok. És mire hátrébb húzódom, az orrom egészen megtelik a parfümje kellemesen édes illatával.
- Szeretnéd, hogy küldjek rájuk egy-egy gáncsoló ártást? - kérdezem cinkos csillanással a szememben, miközben a táncolók felé vezetem. Minden bizonnyal a pezsgő az oka, de jelenleg kicsit ismét tizenévesnek érzem magam Pansy társaságában. Már csak a régi csapat többi tagja hiányozna, és nem kétlem, hogy maradéktalanul jól érezhetnénk magunkat. Bár, ha jobban belegondolok, nincs rájuk szükségünk, a legkevésbé sem. Az este leggyönyörűbb hölgyével a karjaimban aligha kívánhatnék többet jelenleg. - Csak hogy biztos ne tudjanak követni. - Tekintek még utoljára hátra, bár szerencsére Leagus és a hozzá hasonlók mind eltűntek a tömegben időközben. Futó pillantást vetek a mellettünk szerencsétlenkedő kétballábasokra, aztán kicsit odébb irányítom tőlük magunkat, mielőtt véletlenül letaposnának bennünket. - Reméljük, nem ragályos - jegyzem meg felfelé görbülő ajkakkal, bár az arckifejezésem jelenleg egyszerre tűnhet fintornak és mosolynak is.
- Konkrétan a bál...? Vagy esetleg az azt követő sétánk a parkban? - Ahol az első csókunk elcsattant. Bár ezt nem teszem hozzá szóban, de szerintem Pan enélkül is tudja, mire célzok. Ha más nem, a szórakozott félmosolyomból. Igaz, annak a csóknak még sokáig nem volt folytatása. Fiatalok voltunk még. Kísérletezgettünk.
Mikor Pansy San Franciscoról kezd beszélni, akkor eszmélek csak rá arra, amiről az előbb meg is feledkeztem, hogy igen, ő évekig ott élt. - Hiányzik? San Francisco valóban szép város, de nem igazán tudnám elképzelni magamat ott hosszútávon - felelem őszintén. Számomra Wiltshire-hez és a vidéki élethez, nyugalomhoz semmi sem fogható. Ha pedig nyüzsgésre vágyom, London ehhez tökéletes hely. San Francisco jelenleg, úgymond, a kötelező rossz az életemben. És nem a Dragonfly seprűk miatt. Azok jól mennek.
- A mai fiatalok szeretik nagyon egyszerűen és lényegre törően kifejezni magukat – nevetem el magam. Mondjuk Scorpius ebben legtöbbször kivétel, szerencsére. De persze ő nem is Amerikában nőtt fel. - Örömmel hallom, hogy bevált, és elnyerte a tetszését. Ha valamikor szükség volna szervízelésre vagy szeretne rajta bármilyen újítást, szóljatok, és megoldjuk - teszem hozzá. Aztán kiforgatom Pansyt a táncban, ám mielőtt újra magamhoz húznám, megzavarnak bennünket.
Nem, nem szabad, egy szóra sem. Hát nem látja, hogy el vagyok foglalva? - Szívem szerint ezt válaszolnám. Nem túl illendő dolog megzavarni egy táncoló párost. De persze – Arnarral ellentétben - részemről ezúttal is, mint általában, a jómodor győz. - Bocsáss meg, kérlek - kísérem le Pansyt a tánctérről, majd magára hagyom, hogy beszélhessek a férfival. - Történt valami? - húzom ki magamat, és pillantok rá komolyan, várakozóan. - Elnézést, Mr. Malfoy, de akadt egy kis gond, és a titkárnője, Miss Flockhart, azt tanácsolta, hogy forduljak önhöz. - A “kicsi gond” valójában azt takarja, hogy néhány ittas vendég megpróbálták megdézsmálni a raktáron levő pezsgőt és bort, és okoztak egy balesetet, aminek következtében az a veszély fenyeget, hogy a bulit rövid időn belül le kell fújni, mert hamarosan nem lesz mivel körbe kínálni a népet. Persze a Malfoy Borászat gyorsan és gördülékenyen megoldhatja ezt a problémát, de szükségem lesz ehhez jó tizenöt-húsz percre, amíg intézkedem. Így hát intek Pansynek egy bocsánatkérő vállvonással, majd Arnarral tartok, hogy katasztrófaelhárítást végezhessünk.
Talán fél óra is eltelik, mire visszatérek az átriumba, és azzal a lendülettel, ahogy kilépek a liftből, majdnem össze is ütközöm Pansyvel. A reflexeimnek hála, hogy ez nem történik meg, és csak a karját fogom meg, hogy ő se boruljon fel. - Csak nem távozni készülsz? Pedig épp most gondoskodtam róla, hogy valami ihatót is felszolgáljanak. Valaki szívességet tett nekünk, és összetörte a maradék üveg pezsgőjüket - mosolyodom el kajánul.
Az évek kegyetlenül elteltek mögöttünk, nem vagyunk már tizenéves kamaszok, akik minden szabadidejüket azzal töltöttek, hogy borsot törjenek más emberek orra alá. Nem vagyok már az a lázadó tinilány, aki pincsikutyaként követte „élete nagy szerelmét” bármerre is ment. Rajongásig szerettem Dracot és bizonyos értelemben sosem szűnt meg ez az érzés. Felnőttem, tovább léptem, férjhez mentem, gyerekeim lettek, megváltoztam, de valahol mélyen legbelül mindig is ott volt a Malfoy fiú emléke. A Dracoval töltött emlékeink néha akaratlanul is eszembe jutottak. Egy lányt első szerelmének emléke egész életében elkíséri. Én is vele moslygok. Bár szavaimban van egy kis nagyképűség, attól még teljesen igaz, mi egészen más ligában játszunk, mint az itt jelenlévő varázslók és boszorkányok igen nagy százaléka. Ebben nincs semmi kivetnivaló, az egyszerűségre is szükség van a mindennapokban. - Egyetértek veled, még mindig kifogástalanul tudod hogyan használd a szavakat. mindig is tudta, hogy mikor mit kell mondania ha el akart érni valamit, de az elmúlt évtizedekben azért kifogástalanra csiszolta a modorát. Igazi úriember, a modora nem hagy kivetnivalót, kellemes társaság és nagyon örülök, hogy ma este én élvezhetem a jelenlétét. Megérintem a vállát amikor közel hajol hozzám, érzem leheletét a bőrömön és az a bizonyos illat, aminem emlékétől nem sikerült megszabadulni az orromba kúszik. Egy kicsit össze is zavarja a fejem. - Ha így folytatod a hízelgést leveszel vele a lábamról. kortyolok bele a pezsgőbe, aminek most kivételesen jó íze van. Lehet már kicsit sokat ittam belőle? Most én nevetek fel jóízűen. El is képzelem ahogy a rajongótáborom tagjai össze vissza dőlöngélnek, botladoznak. - Csábító ajánlat. karolom át a karját miközben a táncparkett felé indulunk. - De azt hiszem, elég visszatartó erő nekik, hogy a legelegánsabb férfi oldalán vonulok a táncparkettre. csak nincs bátorságuk ahhoz, hogy magukat Draco Malfoyhoz hasonlítsák. Keze a derekamra simul én pedig egész testemben belesimulok az ölelésébe, legalábbis annyira amennyire az még illendő tánc közben. Úgy érzem magam, mintha az idő megállt volna, tekintetem összefonom az övével és minden másodpercét kiélvezem annak, hogy a karjaiban tart. Annyi év óta végre ott vagyok, ahova mindif is tartoztam. - Nagyon sok pezsgőt meg kellene még innunk ahhoz, hogy ilyen állapotba kerüljünk. utalok a mellettünk botorkálókra. A különbség talán annyi, hogy mi még ezt is elegánsan csinálnánk. Elmosolyodom és még egy kicsit zavarba is jövök. Eszembe jutnak azok a pillanatok, amikor először nyilvánítottuk ki egymás iránt a vonzalmunkat. Úgy, ahogyan azt két fiatal képes, kötöttségek és félelmek nélkül, szenvedéllyel. - Az egész este. válaszolok egy rövid gondolkodási szünet után. - Az a séta...életem egyik legszebb pillanata. Mai napig boldog emlékként gondolok vissza rá. és vissza tudnám idézni minden másodpercét, ha azt kérné tőlem. Egyre kellemesebben érzem magam, be kell ismernem, hogy ez a parti mégsincs teljesen halálra ítélve, ami teljes mértékben a partneremnek köszönhetem, mert a szervezők csappnivaló munkát végeztek. A legközelebbi rendezvény szervezéséért én magam leszek felelős. Bár hosszú évek óta nem beszéltünk egymással, a már már kötelezőnek számító. udvarias érdeklődésen kívül nem kommunikáltunk, most mégis olyan egyszerű és gördülékeny az egész társalgás vele. Mintha az elmúlt hosszú évtizedekben mindig ezt csináltuk volna, táncoltunk és beszélgettünk. Volt idő amikor el sem tudtam képzelni, hogy ez lehetséges lehet közöttünk. - Van ami nagyon hiányzik, igen. De az életem azon szakaszát lezártam. mostmár csak kirándulni, pihenni mennék vissza az egykor itthonomul szolgáló városba. Az én otthonom Angliában van. Ez az a közeg amibe bele születtem, amiben felnőttem és ezt egyetlen napfényes tengerpart sem tudja pótolni. - Nagyon kedves vagy, köszönjük. Mindenképp élni fogunk a lehetőséggel. Annál is inkább mivel fejébe vette, hogy apjához hasonlóan kviddicsezni szeretne. Gondolom mondanom sem kell, hogy nem repes a szívem ezen hír tudatában. felsóhajtok - De ha már tényleg így van és elkötelezi magát a sporttal csakis a legjobbat akarom neki, az pedig te vagy Draco Malfoy. Te és a seprűid. Mosolygok rá. Kipördít én pedig már arra készülök, hogy megszegve az illemszabályokat kicsit közelebb bújjak hozzá, amikor megzavarnak. Kelletlenül ugyan, de útjára engedem őt. Nem láncolhatom magamhoz bármennyire is ahhoz lenne kedvem. Az egyik asztalhoz sétálok, hogy magamhoz vegyek egy pohár italt miközben távolodó alakját figyelem. Ezek szerint tényleg fontos dologról lehet szó. Amint eltűnik Draco a látóteremből szinte azonnal megtalál egy újabb idióta. Nagyobbat kortyolok a pezsgőböl és próbálok jó képet vágni ehhez az egészhez. Körülbelül fél órával és még két pohár pezsgővel később elérkezett az ideje a távozásomnak. Nem láttam, hogy Draco visszaérkezett volna, ezekhez a bóhozokhoz meg mr nincs kedvem. Mielőtt bárki kiszúrna ismét a tömegből a liftek felé igyekszem, hogy magam mögött hagyjam ezt a rémálmot. Úgy tűnik, hogy nem csak nekem sietős a dolog, mielőtt beléphetnék a felvonóba összeütközöm valakivel. Megkapaszkodom az erős karokban és amikor megpillantom a karok gazdáit elmosolyodom. - Már bánom, hogy nem küldted rájuk a gáncsoló ártást. utalok nevetve a nem olyan régen említett rajongótáborom tagjaira. - Hmm...Ha a híres Malfoy borokról van szó, akkor még egy ital belefér természetesen. De... közelebb hajolok hozzá, hogy az itt-ott elvétve kószáló dolgozók ne hallják ami nem rájuk tartozik. -Mehetnénk valahová privátabb helyre? Nekem már elegem van ebből a káoszból. Gondolom csak nem okoz gondot egy ekkora épületben találni egy kis kellemes irodát, ahol nem fognak minden öt percben megzavarni az idióták.
Nem válaszolok, de egy elégedett mosoly jelenik meg az arcomon a dicsérő szavait hallva. Nem okvetlenül az volt a szándékom, hogy levegyem őt a lábáról, de jó tudni, hogy ez még megvan bennem, hogy még képes lehetek rá, ha ezt akarom. És ki tudja? Talán tényleg ezt akarom. - Hmm... - pillantok végig Pansy alakján, mielőtt követném a példáját, és én is kortyolnék egy újabbat a pezsgőmből.
- Kezdem azt hinni, hogy valójában te akarsz engem az ujjaid köré csavarni. - Hisz sorozatban ez a harmadik kedves, sőt, igencsak hízelgő megjegyzése velem kapcsolatban. De tagadhatatlanul tetszik “az este legelegánsabb férfija” cím. És ahogy így végig tekintek a társaságon, még talán egyet is értek vele. Nem kérdéses, hogy a sokadik pezsgő után is szalonképesebb vagyok akármelyiküknél.
- Valószínűbb, hogy nincs annyi pezsgő, amitől ilyen állapotba kerülhetnénk - bólintok egyetértve Pansyvel. Nem. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ő vagy én ilyen mélyre tudnánk süllyedni. Az ilyesmit egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak.
- Kellemes este volt – jegyzem meg, miközben a pillantásom akaratlanul is Pansy ajkaira téved. Annyira fiatalok voltunk még, és azok voltak az első szárnypróbálgatásaink a másik nemmel. Izgalmas volt, varázslatos... akkor, ott a bál éjszakáján, tánctól és puncstól megrészegülve. Megvolt annak a szépsége, a leginkább az ártatlanságunkban, a tapasztalatlanságunkban... Ám nyilvánvaló, ha most csókolhatnám meg Pansyt, már egészen másképpen csinálnám. - De már mintha egy másik életben történt volna – emelem vissza a jeges tekintetem Pan szemeire.
Arról beszél, hogy lezárta életének azt a szakaszát, ami San Franciscohoz kötötte, de az arcát fürkészve úgy érzem, ezzel a kijelentéssel többet mond, mint amit a szavai üzennek. Egy pillanatra eltűnődöm, hogy vajon rákérdezzek-e, de végül nem teszem. Legyen akármilyen kellemes ez a tánc, a zene, az este, a pezsgő hatása, attól tartok, nem állunk már olyan közel egymáshoz, hogy illendő volna ilyen személyesebb részleteket firtatnom. - Van, ami jobb, ha a múltban marad - bólintok inkább egyszerűen.
- Áh, Lucas tehát sportkarrierről álmodozik? Nos... a te fiad már legalább tudja, hogy mit szeretne. Már csupán alig egy félévük maradt dönteni, de Scorpius sajnos még mindig nem tudja, mit szeretne tanulni a jövőben. Persze nem kétlem, hogy idővel megtalálja az útját, ahogy azt sem, hogy nehéz lehet úgy döntést hozni, hogy bizonyos fokig sok minden érdekli, és több téren is tehetséges... De elismerem, kezdek kicsit aggódni érte. - A helyzet az, hogy ez olyasmi, amiben nem dönthetek helyette. Megtehetném, de akkor olyan lennék, mint az apám, és nem akarok olyan lenni. Nem akarok határokat vagy irányt szabni a fiamnak abban, hogy mit kezdjen az életével. Ez az ő élete.
Pansy ma este már sokadszor emeli ki az erényeimet, hízeleg az egómnak, és az az érzésem, ezzel lassan veszélyes vizek felé evez, még ha nem is sejti, vagy nem szándékosan teszi. Mert bizony jól esik az efféle figyelem a lelkemnek, és akaratlanul, észrevétlenül is olyan dolgokra bátorít fel, amikre talán más esetben nem vetemednék. - Bizony, én vagyok a legjobb... – jelentem ki sejtelmes, elégedett mosollyal, félig lehunyt pilláim alól lepillantva rá, enyhén túljátszott büszkeséggel, érzékeltetve, hogy legalább annyira tréfálok, mint amennyire nem. És mikor a kipörgetése után visszatér hozzám, ujjbegyeim finoman, alig-alig érintve végig simítanak a hátán. Természetesen nem tennék semmi illetlent ennyi ember között, és a mozdulat ebben a formában leginkább véletlennek hathat, de nagyon is tudatos.
Ám Alexander Arnar sajnos megzavarja a táncunkat, nekem pedig nemigazán van más választásom, mint vele tartani. Úgy fél órával később azonban már vissza is térek, és szinte azonnal összeütközöm Pansyvel, ahogy kilépek a liftből. A megjegyzését hallva elpillantok a gáncsolni való társaság felé, majd röviden felnevetek. - Szíves elnézésedet kérem, amiért magadra hagytalak velük - igyekszem komolyságot erőltetni magamra, és legalább egy kicsit bűnbánónak látszani. - Privátabb...? Esetleg lenne kedved megnézni az irodámat a hetedik szinten? - vonom fel a szemöldököm. Ennél privátabbat itt helyben aligha találhatnánk. És már engedem is előre egy kézmozdulattal a legközelebbi liftbe, amennyiben úgy döntene, hogy szeretné megnézni a főosztályvezetői székhelyemet a sportügynél.
- Az ellenedre lenne? mármint az, ha szeretném az ujjaim köré csavarni. Bevallom, nem állt szándékomban ilyesmi, de igazából ellenemre sem lenne a dolog. Végülis két egyedülálló felnőtt vagyunk, nem lenne akkora bűn. De mint esetben most is úgy viselkedem ahogyan azt a származásom megköveteli, nem fogok okot adni senkinek a pletykára, nem fogok úgy viselkedni, ami nem méltó a nevemhez. Kifejezetten jól érzem most magam. Lehet, hogy a pezsgő az oka, de úgy érzem, hogy én sem vagyok teljesen közömbös számára. A hangulat kettőnk között enyhén szólva is eléggé intim. Belesimulok ölelésébe miközben a zene ritmusára lépkedünk. Ezer éve volt már, amikor utoljára együtt csináltunk bármit is, mégis olyan összhangban tudunk egyszerre mozogni a zene ritmusára, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Teljesen elveszek tekintetében, azokban a jeges tekintetekben. Bár a tekintete jeges, az én bőröm mégis égeti minden egyes pillantása, felforrósodik a vérem, amikor ilyen szemekkel néz rám. Több évtizede már annak, hogy utoljára éreztem ezt a hideg mégis pezsdítő tekintetét magamon. - Egy másik életben történt. mi voltunk a főszereplők akkor ia, amikor legelőször kerültünk közelebb egymáshoz azon a bizonyos sétán, de mégis mostanra már teljesen más emberek vagyunk. Akkor nem csak fiatalok és naívak voltunk, hanem könnyen befolyásolhatóak is, amit a szüleink ki is használtak. Azóta megváltoztunk, már csak nyomokban hasonlítok arra a vadóc lányra, aki képes volt elcsavarni Draco Malfoyt és aki minden mozdulatát úgy leste, mint a legragaszkodóbb kiskutya. Tényleg szerettem őt, úgy ahogyan csak egy tizenéves lány képes szeretni, rajongva követni bárhová. Habár sokszor éreztem kihasználva magam, leginkább felnőtt fejjel visszatekintve a múltba, mégsem bánom egyetlen pillanatát sem. Darco nagyban hozzájárult ahhoz, aki most vagyok, a kapcsolatunk alapozta meg az elkövetkezendő kapcsolatokhoz való hozzáállásomat. Valahol mélyen legbelül mindig is szerettem, nem számít mennyi idő telt el. - Amióta szülők vagyunk, örök aggódás az életünk. jegyzem meg felmosollyal az arcomon. - Nem tehetsz más, mint türelemmel fordulsz az irányába, most nehéz döntés előtt áll, bízz benne, hogy a legjobb döntést hozza meg. nem könnyű csendben végignézni ahogy a gyerekünk a jövőjére nagy hatással levő döntést készül meghozni. Folyamatosan ott motoszkál a fejünkben, hogy mi van akkor, ha rosszul dönt? Ha tévútra kerül? Ha egyáltalán nem lesz képes dönteni? Nem könnyű, de ha nem akarunk a szüleink nyomdokaiba lépni engedni kell, hogy szárnyaljanak. Úgy érzem magam, miközben itt táncolunk, a gyerekeink jövőjéről beszélve, a múltra emlékezve, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Azt kell mondanom, hogy látni Draco apai énjét kifejezetten vonzóvá teszi a számomra. Alsó ajkamba harapok miközben a lehető legközelebb simulok hozzá, tekintetem magához öleli a pillantását. Érzem ujjainak elegáns táncát a hátamon, minden érintése után kiráz a hideg. Egy pillanatra lehunyom a szemem. A pillanatunkat azonban megzavarják. Mint egy részeg, aki józanító pofont kapott szinte eltántorgom a táncparkettről. Még mindig Draco hatása alatt vagyok, amikor fél óra elteltével, a liftek irányába indulok. Nekem bőven elég volt ebből a partiból mára, nem hiszem, hogy tartogat számomra bármit még ez az alkalom. Mielőtt azonban magam mögött hagyhatnám a minisztériumot és ezt a pazar partit, ismételten Dracoval találom szembe magam. Mosolyom amit neki szánok, őszinte. - Még meglátjuk, hogy mit nézek el neked pimaszul mosolygok rá, de persze nem gondolom komolyan, nincs szükség bocsánatkérésre, dolga volt hát elment. - Szívesen megnézném. az irodáját. A hetediken. Beszállok a liftbe. Ahhoz képest, hogy milyen sok embert kell szállítania nap mint nap ennek a felvonónak igazán szűknek tűnik most a hely. Közelebb lépek hozzá, nem tudom miért, ösztönösen. - Még mindig ugyanazt a parfümöt használod? mert még mindig ugyanazt az illatot érzem, ami minden alkalommal a szívem gyorsabb dobbanását eredményezi. Közelebb lépek hozzá, ujjaimal óvatosan megérintem a nyakát, miközben a gallérját igyekszem megigazítani. Talán a kelleténél kicsit tovább tartom bőrén ujjbegyem. - Tudod mit tartanak a fagyöngyről? emelem fel mutatóujjam, a fejünk fölött lebegő kis virágocskára mutatok.
- Ellenemre? Dehogy! Izgatottan várom - somolygok rá a pezsgőm felett. És valóban... már-már kíváncsivá, sőt, izgatottá tesz, és mindenekelőtt igencsak szórakoztatónak találom a gondolatot, hogy Pansy szándékosan vetné be ellenem a vonzerejét, és el akarna csábítani. Egyszer már sikerült neki, bár akkor még nagyon fiatalok voltunk. Egy másik életben - ahogy azt mindketten elismerjük. Most már másképpen működünk. Annál is inkább érdekelne, hogy mi lenne ennek a kísérletnek a végkifejlete. Bár, ha igazán őszinték akarunk lenni, valószínűleg nem is igazán kell megerőltetnie magát. Ez a ruha már magában is kész kísértés. És határozottan tetszik, ahogy hozzám simul tánc közben. Ezen a ponton már nem is kifejezetten érdekel, hogy a hely, az alkalom, a pezsgő vagy a lenyűgöző estéjije erősíti-e így fel közöttünk a rég elveszettnek hitt kémiát, egyszerűen csak élvezem a társaságát.
- Igen, igyekszem pontosan ezt tenni - bólintok Pansy tanácsára. - Tudod... amikor olykor elbizonytalanodom, hogy szülőként mi volna a helyes lépés egy-egy kérdésben, felidézem magamban, vagy elképzelem, hogy mit tenne az én apám... és aztán pont az ellenkezőjét teszem – mosolyodom el. Próbálom úgy tálalni a dolgot, mintha ez mókás lenne, csupán egy tréfa, csak hogy ne tegyem túl súlyossá a beszélgetésünket. Ugyanakkor ebben az állításban jóval több az igazság, mint kellene, és ezt szerintem ő is sejti. Astoria halála óta egy anyját elveszített kamasz mellett gördült néhány igencsak embert és szülőt próbáló akadály elém, és fel kellett nőnöm a feladathoz, amit a szingli szülői lét jelent. Pedig Scorpius tulajdonképpen valóban jó gyerek. Épp csak az élet nem egyszerű, főleg a mai világban nem, az ismét egyre gyülekező sötét felhők alatt.
Némi váratlan bonyodalom fél órára elszakít ugyan Pansytől, de szinte sorsszerűnek tűnik, ahogy visszatérve az átriumba, a liftből kilépve éppen bele botlok. Azt hiszem, sajnáltam volna, ha elkerüljük egymást. És egy ideig csúnyán néztem volna Arnarra, valahányszor a minisztérium folyosóin összeakadunk. A szám egyik sarka felfelé rándul a pimasz megjegyzését hallva, aztán már engedem is magam elé a liftbe. Ám mielőtt még utána lépnék, intek az egyik ma este felszolgáló manónak, és kérem, hogy egy üveg behűtött pezsgőt készítsen be számunkra az irodámba is. Nem árthat lemosni a korábbi silány változat utóízét.
- Parancsolsz? - kérdezek vissza meglepetten a nő kérdését hallva, majd némi értetlenséggel ráncolom a homlokom. Azt akarja mondani, hogy húsz év után is emlékszik a parfümöm illatára? - Nos, öhm... igen, többé-kevésbé ugyanaz, kisebb változtatásokkal. Személyes megrendelésre külön nekem készítik - és ezúttal már szélesen elmosolyodom. Amint felocsúdom a meglepettségből, őszintén hízelgőnek találom az észrevételét. Enyhén felszalad a szemöldököm, mikor közelebb lép, és a gallérommal babrál. Aztán lassú, lusta mosoly terül szét az arcomon. Finoman felsimítok a könyökétől a kézfejéig a jobbommal, majd követem a pillantását a fejünk fölé. Egy csokor fagyöngy? Éppen itt, a liftben, ahol dolgozók százai közlekednek fel és le naponta? A szervezők, akik a dekorációt készítették a karácsonyi bulira, igencsak mókás kedvükben lehettek.
Úgy érzem, mintha Pansy kihívás elé állítana azzal, hogy felhívja rá a figyelmemet, de nem ez lesz az a pillanat, amikor megfutamodom. A balom a hátára simul, és közelebb vonom magamhoz, a jobbommal pedig, ami eddig a kezén pihent, az álla alá nyúlok, és kissé felém billentem a fejét. Aztán közelebb hajolok, hogy rövid, puha csókot ejtsek az ajkaira. Ennél nem tervezek többet tenni, mégis csak úriember vagyok. De amint megízlelem őt, azonnal többet akarok, és ha csak nem ütközöm ellenállásba, mindkét tenyeremet az arcára futtatva elmélyítem a csókot.
Nem tudom eldönteni, hogy Draco komolyan beszél, vagy csak az alkohol befolyáltsága alatt áll és az mondatja vele ezeket a szavakat. Tekintetemmel arcát fürkészem, mintha képes lennék leolvasni róla, hogy vajon mennyire gondolja komolyan mindazt amit mond. - Vigyázz mit kívánsz Draco Malfoy, mert még a végén megkapod. kacsintok rá finoman a poharam mögül. Több évtizede volt már utoljára, amikor ennyire önfeledten éreztem magam az ő társaságában. Az elmúlt évek alatt sok minden történt mindkettőnkkel, de bennem végig volt egy olyan érzés, hogy a mi kapcsolatunk nem úgy lett lezárva ahogyan azt megérdemeltük volna. Szerelemből házasodtam meg, de valahol mélyen legbelül mindig ott élt bennem annak a szőke fiúnak az emléke, aki először nyitott utat a szerelem kapuján. Akivel először tapasztaltam meg mindent, ami ezzel az úttal együtt jár. Igazán szerettem. Úgy, ahogyan csak egy tizenéves kamaszlány képes szeretni. Úgy ahogyan mostanra már talán képtelen lennék. - A szüleink az elrettentő példa. ez egyszerre elszomorító és keserű felismerés. A maguk módján igazán megpróbáltak megadni nekünk, csak a módszereik kegyetlenek és önzők voltak. Majdnem sikerült szörnyeket nevelniük. - Scorpius sok mindenen ment keresztül, sokkal több mindent tapasztalt, mint a korabeliek, időre van szüksége. De rendben lesz. moslygok rá bíztatóan. Elveszíteni az édesanyánkat minden korosztályban nehéz, de tiniként ez az érzés hatványozottan igaz. Most vannak a legsérülényebb időszakjukban. A ránk nehezedő csendet kihasználom arra, hogy a karjaiba simuljak, hogy a zene ritmusára figyeljek. A beszélgetésünk egy kicsit olyan irányt vett, ami könnyen komorrá válhat. Most viszont az ünneplésen van a hangsúly. Ezt az idilli, de kissé komor hangulatot megzavarják, én pedig teljesen kizökkenek az előbbi érzések nyomása alól, miközben nézem Draco távolodó alakját. Szerencsére még éppen időben találkozunk a liftek előtt, valóban bántam volna, hogyha búcsú nélkül kellett volna távoznom. Örömmel szállok be mellé a felvonóba, hogy magunk mögött hagyjuk végre ezt a végtelenül suta és igénytelen mulatságot, szerintem kölcsönösen kijelenthető, hogy mindketten eleget láttunk már belőlük. A zárt térben azonnal megérzem parfümjének illatát, az ismerős illat bekúszik orromba és felidézi bennem az emlékeket. A rég eltemetett vágyakat. - Jó ízlésre vall, kellemes. húzom végig tenyerem a mellkasán, az ing anyaga játszi könnyeddséggel simul bele tenyerembe. Lehetséges, hogy kissé átléptem azt a bizonyos, képzeletbeli határt, amit az illemszabály diktál. Nem titkolom tovább, hogy mire vágyom igazán. A pezsgő mennyisége nagyban befolyásolja a viselkedésem, de nem lehet teljesn mértékben az alkoholra fogni. Én ezt akarom. Amióta az eszem tudom ŐT akarom. A körülmények most adottak, butaság lenne nem kihasználni. Belesimulok az ölelésébe, tekintetem az övébe fonom, nem eresztem a pillantását. Egész testemben bizsergek, szinte már sóvárogok utána. Lehunyom a szemem amint megízlelem ajkát az enyémen. Mindkét karom átfonom a nyaka körül, hogy még jobban ölelésébe simuljak. A szívem hevesen zakatol a mellkasomban. Szinte már követelőzve viszonzom szenvedélyes csókját, miközben úgy bújok hozzá, akárcsak egy rég eltaszított szerető a viszontlás hevében. A lift hangos sípolása jelzi hogy megérkeztünk a kívánt emeletre. Kissé zavartan húzódom el tőle, de éppen csak annyira, hogy mindketten levegőt juttasunk be a szerveztünkbe. - Csak utánad. mozdulok arrébb, hogy előre engedjem, de szorosan belekarolok. Most olyan rossz lenne elengedni. - Folytathatjuk az irodádban? suttogom a szavakat fülébe, olyannyira közel hajolva hozzá, hogy ajkam érinti a fülcimpáját. Csak ezután távolodom el tőle, hogy követni tudjam őt az előbb említett helyiség felé. Csókja teljesen megrészgített, többet akarok belőle. Megengedhetem mellette, hogy kevésbé úrinőként viselkedjek.
Felvonom a szemöldököm. Úgy mondja, mintha valamiféle fenyegetéssel kellene szembenéznem. És ettől csak még szórakoztatóbb az egész. Talán a pezsgő miatt érzek így, de egyébként mégis melyik férfit ne izgatná a gondolat, ha egy olyan gyönyörű, vonzó nő, mint Pansy Parkinson, azzal fenyegetné, hogy csúnyán elcsábítja? De mégsem felelek semmit, mert nem szeretném az előbbieknél is jobban biztatni. Astoria halála óta nem véletlenül nem keresek senkit komoly kapcsolatra, nem csak hogy nem férne bele az életembe, de nem is szándékozom senkit kitenni annak a veszélynek, amivel én nézek szembe hétről hétre a beépülés során. És bár tagadhatatlanul csábít a gondolat, hogy Pansyvel töltsem az éjszakát, de a múltunk miatt félő, hogy az nem lenne annyira kötetlen, mint szeretném. De ki tudja még, hová vezet ez az este?
- Igen, lehetséges. - Scorpius több mindenen átment, mint azt a külvilág sejtené. A gonosz pletykák után, amik végigkísérték élete első tizenpár évét, elveszítette az édesanyját, majd szembe kellett néznie egy kezdődő függőséggel. Azt hiszem, mindezek után szerencse a sok szerencsétlenségben, hogy legalább a mi kapcsolatunk jó irányt vett. Még mindig a fülemben csengenek a szavai, amikor biztosított róla, hogy mellettem áll és támogat, bármit is tegyek, bármi is legyen a küldetésem. Én is ezt akarom tenni, támogatni, akárhogy is dönt a jövőjével kapcsolatban.
Annak ellenére, hogy éles fordulatot vett a beszélgetésünk Pansyvel a nosztalgiázásról egy komolyabb, komorabb irányba, nagyon kellemesnek találom a táncunkat, de félbe szakad, amikor a segítségemet kérik a parti megmentéséhez. Merlinnek hála azonban nem kerüljük el egymást, és sikerül még azelőtt visszatérnem az átriumba, hogy Pansy végleg itt hagyná az ünneplést.
Még mindig akad bennem némi tartózkodás, egy visszahúzóerő, akkor is, mikor a liftben intimebbé válik közöttünk a hangulat, de tagadhatatlanul tetszik Pansy közeledése, és ez kezdi kikezdeni a nem is kifejezetten szilárd elhatározásomat, hogy megtartom vele a kellő távolságot. - Köszönöm... - felelem halkan, mikor a parfümömet dicséri. Még mindig nem egészen tudom, mit akarok kezdeni a helyzettel, de a fagyöngyre tett utalását már, végül úgy döntök, nem hagyom figyelmen kívül. És amint finoman megcsókolnám őt, pillanatok alatt utat tör magának bennünk az a szenvedély, amit eddig jól nevelt varázslóhoz és boszorkányhoz méltó módon igyekeztünk kordában tartani. Pansy átkarolja a nyakamat, én pedig a derekát ölelő karommal még közelebb vonom magamhoz, majd háttal a lift legközelebbi falának fordítom, és a másik kezemet megtámasztom a feje mellett. Az érkezésünket jelző csengő azonban a következő pillanatban kiszakít bennünket abból a varázsból, aminek a hatása alá kerültünk.
Az irodám nincs túl messze, Pansyvel a karomon teszem meg ezt a pár lépés távolságot. Benyitva azonban egy kézmozdulattal magam elé engedem őt. A helyiség épp olyan, mint a legtöbb osztályvezetői iroda a Minisztériumban; tekintve, hogy a föld alatt vagyunk, itt is egyik oldalról egy hamis ablak található, ami nap közben a fényt biztosítja. Éjszaka lévén azonban most főképp gyertyák világítják meg a helyet. Összeségében ez az iroda valamivel tágasabb, kényelmesebb, világosabb és színesebb, mint a korábbi az első szinten, ahol egyszer már volt szerencsém fogadni Pansyt. Az egyik sarokban még egy kanapét is elhelyeztek. Többnyire sporttal kapcsolatos, keretbe foglalt képek és újságcikkel díszítik a falakat. Az asztalomon pedig egy-két régebbi családi fotó, illetve a fiamról készült fénykép található. És a manótól korábban rendelt pezsgő a mellé készített poharakkal.
- Tölthetek? - kérdezem, közelebb lépve az italhoz, de a választ sem várva már bontom is ki az üveget. - Azt hiszem, mindenképpen érdemes leöblíteni azt a silány löttyöt, amit odalent korábban felszolgáltak - nyújtom át neki az egyik pezsgős poharat. Belekortyolok a sajátomban, aztán a felszabaduló kezemmel finoman végigsimítom az egyik karját. - Tényleg igazán gyönyörű vagy ma este, Pans. És ez a ruha... - Végig vezetem rajta az éhes pillantásom, de mégsem húzom újra közelebb magamhoz. Tudom, hogy akarja, épp úgy, ahogy én, de a visszatartó erő továbbra is erősen munkálkodik bennem. Nagyon nem kellene átlépnünk azt a bizonyos határt...
Eljöttem erre a partira, mert kötelességemnek éreztem, hogy megjelenjek. Nem számítottam semmire vele kapcsolatban, annyi már bőven elég volt célkitűzésnek, hogy ne haljak bele az unalomba. Az ahogyan végül alakulni látszik az este minden elképzelésem felülmúlta. Nyilván, számítottam arra, hogy Draco is jelen lesz ezen a rendezvényen, hiszen számára is fontos a kötelességének teljesítése, de azt nem hittem volna, hogy ennyire közel kerülünk egymáshoz. Illata teljesen megrészegít, úgy érzem magam, mint tizenévesen, amikor epekedve vágytam utána. Arra, hogy észrevegyen végre, hogy másképp nézzen rám, mint addig. Most, évtizedekkel később pedig, ahogyan összezárva állunk egymás mellett a liftben újra erre vágyom. Felnőtt nőként is még mindig ugyanerre vágyom. Az egyetlen különbség az a tini és a felnőtt Pansy között, hogy mostmár pontosan tudom, hogy hogyan érhetem el azt, amire vágyom. Ajkaink összeérnek, szenvedélyes és vágyakozó csókot váltunk egymással. Hozzá simulok, mint egy gazdátlan kiscica. Átölelem a nyakát és egyre hevesebben csókolom őt. Szívem szaporábban verdes a mellkasomban, legszívesebben beleragadnék ebbe a pillanatba. A felvonó hangja azonban visszaránt a valóságba. Elszakadunk egymástól én pedig jól nevelt boszorkányhoz méltón úgy lépek ki a felvonóból, hogy senki nem mondaná meg az előbb milyen jelenet zajlott le köztünk. Nem tudom, hogy Draco fejében mi játszódik le, hogy neki milyen gondolatai és érzései vannak az előbb történtekkel kapcsolatban, de az biztos, hogy az én testem és lelkem folytatás után könyörög. A válásom óta nem engedtem közel magamhoz senkit, nem éreztem szükségét annak, hogy bárkivel is megosszam az életem, az ágyam pedig nem kiadó bárkinek. Észre sem vettem, hogy mennyire sóvárgok a gyengédség után, hogy mennyire szükségem van arra, hogy közel férkőzzenek hozzám. Draco Malfoy nem átlagos varázsló, nem csak egy vígaszdíj, egy unaloműző. Ezt biztosan ő is érzi. Követem az irodájába. Amint belépünk az ajtón tekintetem végigjáratom a helyiségen. Elegáns, férfias letisztult. De igazából tőle nem is nagyon vártam mást. Az előző irodájánál valamivel nagyobb és látszólag kényelmesebb ez a mostani. - Kérek, köszönöm. simítok végig mutatóujammal az íróasztal hideg lapján, majd kézfejemmel arrébb tolok egy nagyobb pergamen köteget, hogy felhúzzam magam az asztalra. Lábaimat összekulcsolom egymáson. - Kedves tőled, köszönöm. át átveszem a poharat, hogy beleigyak az italba. - Te sem panaszkodhatsz! mert valóban úgy gondolom, hogy jól néz ki, és lehet van szavaim mögött egy kis elfogultság, de attól még akinek szeme van látja, hogy Draco lényegesen magasabb szinten van, mint sok varázsló, aki többet hisz magáról, mint ami igazából. - Nem gondolod, hogy kár lenne, ha ebben a ruhában más lelné örömét ma este? húzom végig bal kezem ujjait a dekoltázsomon, a derekamon egészen a combomig. Ahol a ruhám szegélyébe beleakasztom középső ujjamat és egészen lassan húzom fel a selymes anyagot csupasz lábamon.
Őrültség tőlem, hogy felinvitálom az irodámba, hisz kit akarok áltatni? Lehet, hogy szeretném magamtól távol tartani, mert elméletben tudom, hogy ez a helyes, ezt kell tennem, nem akarhatom bonyolultabbá tenni az életemet annál, mint amilyen már egyébként is. És bizony tisztában vagyok vele, hogy ez kettőnk között sosem lehetne olyan egyszerű és kötetlen dolog, mint amire most vágyom. De közben mégsem gondolkodom jelenleg kellően tisztán, így hát ennek ellenére is elhívom, hogy kettesben legyünk. Ez pedig, mindketten tudjuk, hová vezet majd, akárhogy is próbálnám áltatni magam, elhinni, hogy van elég akaraterőm jól dönteni. Ez már a liftben is megmutatkozik. Elég csak egy-két kedves megjegyzést elejteni, megérintenie a nyakamat, felhívnia a figyelmemet a fejünk felett lógó fagyöngyre, amivel mintha a sors fintorogna ránk gúnyosan, és máris át is lépem az első határt. És bárcsak azt mondhatnám, hogy bánom, hogy megtettem, vagy hogy ennyivel meg tudnék elégedni. Hogy ez nem volt több egy apró, nosztalgikus csóknál, egy alkohol okozta pillanatnyi botlásnál, de már benne van a levegőben az ígérete annak, hogy mit tudnánk még nyújtani egymásnak. Hogy a valódi botlás még előttünk van.
Éppen ezért próbálnék nagyobb távolságot mérni magunk közé, amikor belépünk az irodámba, és én szinte azonnal az asztalomhoz sétálok, hogy felbontsam az oda készített pezsgőt. De ez már egy olyan pillanat, amikor sajnos már nem jut el a tudatomig, hogy a még több alkohol már csak olaj a tűzre. Hogy józanodnom kellene, mindenféle értelemben.
Kimérem Pansynek is a pezsgőt, majd átnyújtom neki egy biccentéssel. - Nem szokásom - jegyzem meg egy féloldalas mosollyal. Mármint panaszkodni. Persze tudom, mire értette. A szabóm szerencsére érti a dolgát. De ha már itt tartunk, kibújok a zakómból, a székem támlájára terítem, majd felhajtom a két karomon az ingem ujját, hogy kicsit kényelmesebb legyen. Ám az én öltözékem, ismerjük el, feleolyan érdekes sincs, mint az előttem álló nőé. Miután újra felé fordulok, megbabonázva figyelem, ahogy ujjai megindulnak, apránként végig simítanak a ruhakölteménye szegélyein, majd ingerlően lassan feljebb igazítja azt a lábairól.
- Más? - Mégis ki más? - Nem, arról szó sem lehet! - A legkevésbé sem tetszik az ötlet. Még mindig a hatása alatt vagyok, miközben közelebb lépek, és tenyeremet arra a területre simítom, amit épp az imént szabadított fel. Aztán finoman, fokozatosan feljebb is csúsztatom a kezemet a combja oldalán, majdnem egészen a csípőéig, amit persze még ruha takar. Másik kezem a nyaka hátuljára simul, ahogy közelebb hajolok, hogy újra megcsókoljam. Ezúttal jóval türelmesebben, megfontoltabban. Majd néhány pillanat után ismét megálljt parancsolok magamnak. Homlokomat az övének döntve lehunyom a szemem. - Mit művelsz velem, te nő? Teljesen elveszed az eszem, pedig igazán igyekeztem észnél maradni - sóhajtok egy kisebbet. De aztán a szám ismét rátalál az övére, majd onnan halad is tovább a nyakára. - Ezt akarod? - kérdezem halkan, egy-egy apró csók között. A lábai közé helyezkedem, és csípőjénél fogva kicsit közelebb húzom magamhoz. - Biztos vagy benne? Csak mert... - elhúzódom, hogy a szemébe nézhessek. - Ha innen tovább megyünk, valószínűleg már nem tudnék leállni, ahhoz egész biztosan nem vagyok elég józan. És... szeretném, hogy tud, annál, ami ma itt és most történik, én nem tudok neked többet ígérni... - fúrom kissé mámoros kékjeimet a tekintetébe.
A józan ész ma estére teljesen elhagyott, ez egészen biztos, hiszen, ha a eszemnél lennék, akkor nem követelnék még több időt magamnak Dracoval. Ha nem szédített volna el ennyire a az alkohol és Draco csókjának egyvelege már régen otthon lennék a kandalló előtt borozva. De úgy érzem, hogy nem fejeződhet be így az este, nem lehet, hogy ennyit kapjak belőle. Évtizedek óta sóvárgok utána, titokban, vegyes érzéseket táplálva, és most, hogy itt van a lehetőség egyszerűen nem tudok csak úgy hazasétálni. A sors is azt akarja, hogy mi ma este együtt legyünk, különben nem sodorta volna őt az utamba a ma este folyamán kétszer is. Bár az elmúlt évtizedekben sokat változtam, érettebb lettem és természetesen Amerika is nyomot hagyott bennem, de mindent leszámítva még mindig Parkinson vagyok, aki képes bármit megtenni azért, hogy megkapja amit szeretne. Ez pedig most történetesen Draco. Érzékelem testveszédéből, hogy nem teljesen tudja eldönteni, hogy mit is akar. Bár a liftbennagyon úgy tűnt, hogy ugyanazt szeretnénk az estétől, most mégis azt érzem, hogy talán kihátrálna a dologból. De engem nem olyan fából faragtak, hogy feladjam. Olyan szükségem van most rá, mint egy pohár vízre. Hosszú napok – inkább évek – magánya lakik bennem, amit már szeretnék levetkőzni, csak egy egészen rövid ideig érezni azt, hogy tartozom valahová. Érezni, hogy kellek, hogy vonzónak lát. Ezeket a szentimentális gondolatokat megtartom magamnak, Draco felé csak a határozottságot és magabiztosságot sugallom. Nincs ebben semmi több, mint egy kis nosztalgikus vágyakozás. Elégedett mosoly terül el arcomon a tiltakozását hallva. Természetesen senki más nem részesülne ma este ebben a kegyben, amiben Ő, de nem kell mindent tudnia. Élvezettel irányítom a dolgokat és egyelőre abba az irányba haladnak az események amerre én szeretném. Érintése szinte perzseli a bőrömön, apró libabőrök keletkeznek a combomon, ahol megérint a kezével. Bárcsak érteném, hogy hogyan képes ilyen érzéseket kiváltani belőlem még ennyi idő elteltével is? Úgy kapok ajkai után mint egy sivatagban ragadt ember a vizes kulacs után. Csókolom, szenvedélyesen vágyakozóan. Testemmel hozzá simulok, hogy megszűnjön minde távolság közöttünk. Szavait követően óvatosan ráharapok alsó ajkára. - Még megvan bennem a vonzerő... ugyanis nem ez az első akalom, hogy elcsábítom. Bár először tudatlan voltam, ügyetlen, én sem tudtam mit csinálok, most azonban ennek a teljes ellentéte történik. Tudom, hogy mit akarok és azt is, hogy azt hogyan érjem el. Lábaimat átkulcsolom a combján miközben újra ízlelm ajkait. - Mindennél jobban... hogy ezt akarom-e? Semmi más nincs jelen pillanatban, amit jobban szeretnék ennél. Felsóhajtok amikor ismét elhúzódik tőlem. Tekintetemmel állom a pillantását, Próbálom megérteni, hogy mi ez a gát benne, hogy miért érzi azt, hogy én ennél többet szeretnék? Miért fél attól, hogy a nyakába akaszkodom? Nem akarom mást, csak újra érezni testét a testemen és kiélvezni az előttünk álló időt. Kötelezettségek nélkül. Eltolom finoman magamtól, hogy elsétáljak tőle, de közben tekintetem nem szakítom el róla. - Annál ami most fog történni én sem tudok többet ígérni neked Draco. ruhám egyik pántját lecsúsztatom a vállamon. - Nem szavakra van most szükségem. csúsztatom le másik pántot is a vállamon, hogy azzal a lendülettel a piros selymes anyag végcsússzon testemen és elterüljön a földön. Ott állok előtte egy szál fehérneműben, majdnem teljesen meztelenül, kiszolgáltatva magam a pillanatnak. Átlépem a ruhát, ezzel is közelebb lépve hozzá. - Draco Malfoy, én most csak ennyit adhatok. mutatok végig magamon, miközben apró lépésekkel araszolok közelebb hozzá. - Elveszed?
Azt hiszem, Pansy már abban a pillanatban megbabonázott, amikor először megpillantottam őt ma este a hihetetlenül vonzó, vörös ruhájában. Attól a perctől nem is igazán tudtam koncentrálni az éppen aktuális beszélgetéseimre, és folyamatosan vonzott magához, mint éjjeli lepkéket a lámpafény. Vagy mintha egy láthatatlan kötelet dobott volna rám, amivel észrevétlenül egyre közelebb és közelebb húzott volna magához, miközben a szemeimet sem igazán tudtam levenni róla. Valószínűleg már akkor tudtam valahol mélyen elnyomva, mit akarok, és hogy merrefelé halad ez az este. De még voltam annyira józan, hogy tisztában legyek vele, ez nem biztos, hogy jó ötlet. Újra közelebb kerülni Pansy Parkinsonhoz, még ha csak egyetlen éjszakára is, ez túl kockázatos. De azóta, attól tartok, már elég pezsgőt elpusztítottam ahhoz, hogy a józan eszem, illetve az ezzel kapcsolatos szilárdnak tűnő elhatározásom fokozatosan elpárologjon. Nem tudom, mit művel velem ez a nő, de egyszerűen nem tudok kikerülni a hatása alól. Bár ennek valamiért talán pontosan így kellett történnie. Hogy az este során másodszor is belebotlottam, nyilván nem lehetett egészen véletlen.
- Hmm... egyértelműen meg... - ismerem el bólintva. Ha engem kérdez, ezerszer inkább megvan benne most, mint tiniként. Nem mintha kamasz kölyökként ne tudott volna az ujjai köré csavarni. De akkor még minden nagyrészt az ösztönökről és a hormonokról szólt. Felnőtt nőként azonban láthatóan nagyon is tudatában van a vonzerejének, annak, hogy mit művel, vagy hogy milyen hatással lehet egy férfire. És ez teszi igazán veszélyessé. A szó legizgalmasabb értelmében. Hisz elég volt csupán végig simítania a ruhája szegélyén, tekintetét az enyémbe fúrva, és már nem tudok, nem is igazán akarok neki ellenállni. Ujjaim felfelé siklanak a combja finom bőrén, ajkaim pedig a szájára tapadnak, a csókja egyszerre szenvedélyes és vágyakozó, olyan, amiből csak egyre többet akarok, és szinte erőszakot kell vennem magamon ahhoz, hogy ismét egy kicsit elhajoljak tőle. Hogy figyelmeztessem, mielőtt tovább mennénk, mert akkor erre már nem leszek képes. Pedig ő igazán megérdemel ennyit, hogy tisztázzuk, mit várhatunk egymástól. Aztán összezavar kissé. Azzal, ahogy egyik pillanatban még közelebb simul hozzám, ahogy a lábait összekulcsolja a hátam mögött, ahogy közli, hogy ezt akarja, mindennél jobban. Aztán mégis eltaszít, és elsétál a közelemből. Talán mégsem elég neki, ez az este, és amit nyújtani tudok. A homlokomat ráncolva, enyhe zavarral pillantok utána... de azok a ráncok hamar kisimulnak, amikor rájövök, mire készül. Elvarázsolva figyelem, amint egyik pántot a másik után csúsztatja le a vállairól, majd a ruhája egyszerűen a földre hullik. Gyönyörű. Annyira gyönyörű ez a nő. Nyelvemmel megnedvesítem a kiszáradt ajkaimat, miközben lassan közelebb lépkedek. Hogy elveszem-e? Egész este erre vágytam, és most, hogy végre biztos lehetek benne, ez nem fog félreértést okozni közöttünk, nem is habozom tovább egy pillanatig sem. Azt mondta, nincs szüksége szavakra, így hát tettekkel válaszolok a kérdésére. Amúgy is túl sok időt pazaroltunk már beszédre. Amint elé érkezem, egyik tenyerem a tarkójára siklik, a másik a hátára, és máris újra csókolom őt, miközben szorosan magamhoz vonom. Bár rajtam még mindig túl sok az anyag, de így is imádom az érzést ahogy hozzám simul. Aztán az ajkaim másodszor is a nyakára találnak, a kezeim pedig külön utakon, de megindulnak lefelé, egészen a fenekéig, majd tovább, a combjai alá, és felkapva őt a legközelebbi szilárd pontig viszem őt, ami történetesen az íróasztalom. Felültetem rá, a lábai közé helyezkedem, majd a kezeim felfelé haladva elindulnak, hogy felfedezzék az elképesztően tökéletes alakját, először a hátán, majd a hasán, egészen a melleiig; míg az ajkaim szinte egy pillanatra sem tudnak elszakadni a nyakától és a vállától. Úgy érzem, képtelen vagyok betelni vele.
+18 Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elmúlt, hosszú évek alatt egyszer sem jutott eszembe Draco. Hogy nem gondoltam arra mi lehetett volna az egészből, hogy milyen kurta és furcsa vége lett a kapcsolatunknak. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem haragudtam rá. Sokszor voltam dühös amiatt ahogyan a bolondját járatta velem, hogy nem keresett és nem akart az életébe. De legalább ugyanennyszir gondoltam rá teljesen soha el nem múló szeretettel és mérhetetlen vágyakozással. Szerettem Jamest, egy olyan életet mutatott meg nekem, amire tudat alatt mindig is vágytam, arról nem is beszélve, hogy neki köszönhetem a gyerekeimet is. Szép éveket éltünk le együtt, izgalmasakat, de azt hiszem nem véletlenül, hogy kihűlt a kapcsolatunk. Nem véletlen, hogy más boszorkánynál kereste a boldogságot. Valami mindig hiányzott, és az a valami számomra Draco Malfoy. Akaratlanul is túl sokszor hasonlítottam össze őket a fejemben. James és Draco teljes ellentétei egymásnak, a személyiségük, a hozzáállásuk, minden. Én pedig elég sokszor kaptam magam azon, hogy azt érzem Jamie sosem lehet elég jó nekem. Szép volt amíg tartott, felfedeztem mellette önmagam, de éppen elég volt. Most egy új fejezete van az életemnek, megtanulni egyedül szembenézni a mindennapok gondjaival, elérni azokat a sikereket amiket megérdemlek. Nem nézek borúsan a jövőmbe, független vagyok, önálló, nem szorul rá senkire. Most viszont, igenis szükségem van rá. Érezni akarom őt, ízlelni, élvezni mindazt amit nyújtani tud. Elég egyetlen pillantás a hideget árasztó íriszekből és máris felforrósodik a bőröm. Túl sokat beszél, túl sokat aggódik, én már érezni akarom, csókolni. Megértem az aggájait, de egyáltalán nincs félnivalója, ez az alkalom számomra se több annál ami, egy kellemesen eltöltött néhány óra, nosztalgiában, a lehető legkellemesebben. Jó...talán számomra valamivel többet jelent, mert évtizedek alatt sem tudtam kiverni őt a fejemből, de elég érett és feénőtt vagyok ahhoz, hogy megértsem hogyan működnek a dolgok. Nem leszek púp a hátán, és megalázkodni sem fogok, hogy többet akarjon belőlem. Helyette viszont teljes mértékben kihasználom azt az időt, ami rendelkezésünkre áll és ezért nem vagyok rest bevetni minden női csáberőmet. Érte. A ruhám anyaga elegánsan csúszik végig rajtam, hogy szerelmesen boruljon rá a padlóra. Ott állok fedetlen mellekkel a férfi előtt, aki valamikor a világot jelentette nekem. Kitárolkozva, őszinte vágyakozással, meztelen testemmel üzenve neki, hogy készenállok, hogyha szeretné. Elégedett mosollyal az arcomon lépek hozzá én is közelebb, hogy minél előbb megszabaduljunk a távolságtól. Mindkét kezemmel átölelem a nyakát miközben teljes testemmel hozzá simulok. Követelőzően és vágyakozva csókolom ajkait, úgy, ahogyan még sosem érintettem. Az elmúlt évtizedek minden vágya benne van ebben a csókban. Érzem ujjai felfedező útját a bőrömön és belesóhajtok a csókba. Úgy kapaszkodom belé, mintha az életem függne tőle. Csak akkor enged kicsit az ölelésem amikor az asztal hideg lapját érzem a fenekem alatt. Hátradöntöm a fejem és ajkaimat beszívva élvezem ahogy csókkal hinti be nyakam vonalát. Egyre jobban elhatalmasodik bennem a vágy, nem bírok finomkodni, nem akar gyenge nő lenni, azt akarom, hogy megismerje a vadmacskát, aki a felszín alatt van. Elhúzódom tőle egy egészen rövid időig, hogy mindkét kezemmel megfoghassam az ing vékony anyagát és egy erőteljes mozdulattal tépjem el a gombok mentén, hogy aztán a felszabadult bőrfelületeket csókkal halmozzam el. Imádom a bőrének illatát, imádom ahogyan a parfüm kellemes illatával összevegyül, imádom ajkaim alatt érezni a bőrét. Ujjaim egyáltalán nem dinomkodva szántanak végig a hátán, hogy a derekánál rámarkoljak a nadrág övére, azzal is közelebb vonva magamhoz. A nadrág anyagán csúszik végig a kezem, a fenekétől egészen a férfiasságáig, amire rámarkolva ellenőrzöm, hogy elértem már a megfelelő hatást. Ráharapok alsó ajkamra, miközben kicsit eltávolodom tőle, hogy belenézhessek a szemébe. A hideg szempárba, ami évek óta üldöz, amitől nem tudok és nem is akarok szabadulni. Kicsatolom a nadrág övét, hogy ujjaimmal hozzáférjek a férfiasságához. Mondanám, hogy gyengéden, de sokkal inkább szenvedélyesen kényeztetem őt odalent, miközben ajkaimmal visszatalálok a szájára. - Egész este erre vágytam... suttogom lihegve ajkára a szavakat mielőtt egy újabb csókra rabolom el ajkait. Igazából több mint húsz éve erre a pillanatra vártam. Most végre, még ha csak egy rövid időre is megkapom őt magamnak, Tökéletesebb, mint ahogy azt elképzeltem.
Van valami Pansy tekintetében, amikor megáll előttem, fedetlenül, és nekem szegezi a kérdését, mondhatni választás elé állít. Egyszerre tüzes, magabiztos... egy gyönyörű nő, aki tudja, mit akar, és azt is, hogyan érheti el a célját. Ám közben van valami más is a pillantásában, valami mélyebbről jövő vágyakozás, egy tized másodpercnyi törékenység, talán a töredéke, maradványa annak az ártatlanságnak, annak a szerelmes lánynak, akit egykor – valaha, sok-sok éve - ismertem. És ez egy igencsak vonzó és egyben veszélyes kombinációnak tűnik, főleg mert talán bennem is akad még egy darabka a múltból, amely birtokolni akarja őt, amely megvan győződve arról, hogy ő - legalábbis az általam ismert része - még mindig hozzám tartozik, hogy tökéletesen passzol hozzám. Mintha bizonyítani akarnám ezt, amikor minden további habozás nélkül magamhoz vonom, megcsókolom, az ölembe kapom, és az asztalhoz viszem. És a viszonzásában, a szenvedélyben, ami belőle árad, amikor átkarolja a nyakamat, vagy visszacsókol, ismét ezt érzem: az enyém. Mindig is az enyém volt.
A tenyerem felfedezőútra indul a testén, hogy újra megismerhesse őt, minden csodás domborulatát. A melleihez érve el is időzöm kicsit hosszabban, finoman meggyúrva, vagy épp ujjaimmal cirógatva, a jelzéseire figyelve, kitapasztalva, mi tetszik neki, és mi kevésbé. Ajkaim is közben új utakon járnak, felfedeznek, becézgetnek; alig hagyják el a nyakát, illetve a válla vonalát, és nagyon tetszik, ahogy megadja magát nekem, ahogy készségesen hátra hajtja a fejét, hogy helyet biztosítson a számomra. Imádom, ahogy törékeny alakja finoman megremeg a kényeztetésem alatt.
A következő pillanatban azonban már egy új énje mutatkozik meg, felszínre tör a benne szunnyadó vadmacska. Szinte egyetlen mozdulattal széttépi a rajtam feszülő inget. Széles, kissé talán szemtelen vigyor terül szét az arcomon – pedig ilyet ott valószínűleg nem gyakran látni. El kell ismernem, nagyon kedvemre van ez a türelmetlenség. Halk, de igencsak elégedett morgás szakad fel a torkomból, amint elkezdi elhalmozni apró csókjaival a mellkasomat. De eközben sem tudom levenni róla a kezeimet, amelyek már a fenekénél járnak ismét, és ahogy az övem hátuljába kapaszkodva közelebb vonna, a csípőmet kissé az övéhez szorítom. Minden kétséget kizáróan érezheti már, mennyire vágyom rá. Elégedett, mély, karcos nyögéssel reagálok, amikor ezt saját kezűleg is ellenőrzi. Csípőm ösztönösen felé lököm kissé ösztönzőleg, és miközben ő azzal foglalatoskodik, hogy kibontsa a szűkössé vált nadrágomat, kiszabadítson belőle, az egyik tenyerem lassan megindul felfelé a combján. Amikor elérem a nőiességet, ujjaim kényeztetésével igyekszem biztosítani, hogy ő is készen álljon rám. Ám miután közli, egész este erre vágyott, tulajdonképpen nincs szükségem további biztatásra. Csak kilépek a nadrágomból, hogy ne legyen útban, aztán még egy kicsit közelebb vonom Pansy csípőjét. Egyik kezemet ott is hagyom, a másik a tarkójára siklik, és miközben hozzá hajolok egy újabb, szenvedélyes csókra, elmerülök a forróságában. Igen, én is pontosan erre vágytam egész este. Adok magunknak néhány pillanatot, hogy szokjuk az érzést, aztán lassú, de fokozatosan gyorsuló, határozott mozgásba kezdek.
+18 Nem konkrétan olyan céllal jelentem meg ezen az eseményen, hogy Draco Malfoyt behálózzam, de abban a pillanatban amiko testünk összesimult a táncparketten tudtam, hogy mit akarok. Tudtam, hogyha az ég a fejünkbe szakad is meg kell kaparintanom őt. Tudtam, hogy érezni akarom, ízlelni, felperzselni egymás bőrét. Tudtan, hogy nem fogok tudni innen hazamenni addig, amíg nem érzem ajkam az övén. És most itt állok, teljesen pőrén előtte, arra várva, hogy az elmúlt több mint húsz év vágyakozása beteljesedjen. Nem remélek többet ennél a néhány kellemesen eltöltött éjszakánál többet, de azt ami most közösen megadatik nekünk teljes mértékben ki akarom használni. Úgy simulok hozzá miközben az asztalhoz cipel, mintha mindig is az ő karjaiba illenék, mintha az erős, magabiztos, átkaroló férfi kéz tökéletesen illene a derekamra. Mi ketten veszélyes páros lennénk. Felsóhajtok ahogy ajkaival a nyakamon kalandozik, minden egyes csók perzseli a bőröm, egész testemben remegek utána. Amikor rámarkol a melleimre felsóhajtók. Élvezem, hogy kisajátít, hogy birtokolni akar és én sem vágyom semmi másra csak átadni magam neki. A lehető leggyorsabban és türelmetlenül szabadítom meg a mostanra teljesen fölöslegessé vált ingtől, hogy kezemmel és ajkaimmal megízleljem bőrét. Orromba kúszik a már jól ismert, soha el nem felejtett illat, ami csak jobban ostorozza bennem a vágyakozást. Ma, még néhány röpke óráig az övé vagyok. Vadul, szenvedélyesen, vágyakozva. Ismerősen de mégis ismeretlenül. Mozdulatai ismerősek mégis újdonságként hat rám minden egyes mozdulata, minden csókja olyan, minth most kapnám a legelsőt. Nem biztos, hogy szeretném, hogy ez az este valaha is a végére érjen. Nem lehetne csak beleragadni ebbe a pillanatban és addig szeretni őt, amíg bírjuk szusszal? Már azelőtt érzem, hogy elértem nála a kellő hatást, hogy hozzá érnék, de ez nem tart vissza attól, hogy kigombolva a nadrágját kezembe vegyem a férfiasságát. Mély, és elégedett sóhaj tör fel mellkasomból amikor megérzem ujjainak játékát a nőisségemen. Szerintem én már a legelső pillanattól benedvesedtem, hogy először megláttam felcsillani a vágyat a szemébe. Türelmetlenül, szinte már sürgetve játszom tovább a férfiasságával, miközben csókokkal halmozom el nyakának vonalát. Hagyom, hogy közelebb vonjon magához, hogy úgy rendelkezzen velem ahogy csak akar. Átkarolom nyakát miközben csókkal válaszolok a csókjára. Felnyögök amint megérzem magamban. Rámarkolok a tarkójára lógó szőke hajába, miközben testemmel követem a ritmust, amit diktál. Átkulcsolom lábamat a csípője körül, ezzel is közelebb vonva magamhoz őt. Imádom. Minden egyes porcikámmal imádom őt. Ez az érzés mit sem változott az utolsó találkozásunk óta, csak elnyomtam, megtanultam együttélni a hiányával. Sokkal de sokkal jobb, mint amit elképzelni mertem valaha. - Draco... suttogom nevét az ajkára mielőtt egy szenvedélyes csókot nyomok rájuk. Körmeimet belemélyesztem a hátába, az érzést, amit mindenki szeretne megtapasztalni, egyre közelebb érzem magamhoz. - ne hagyd abba búgom a szavakat a fülébe. Ha partner benne gyorsítok kicsit a tempón, körmeim mélyen hatolnak a bőrébe, miközben egész testem átjárja a gyönyör. Testem ívbe feszül, szolidnak nem mondható örömteljes sikoly szakad fel belőlem.
Fokozatosan fedezem fel magamnak újra Pansy gyönyörű alakját, ahogy tenyerem siklik bársonyos bőrén, csókjaim pedig a nyaka vonalát kényeztetik. Igazán élvezem, hogy ilyen könnyedén megadja nekem magát, ahogy reagál minden mozdulatomra és érintésemre, hogy egyszerűen összehangolódunk, mintha egy kirakós tökéletesen egymáshoz passzoló két darabja lennénk, miközben vibrál közöttünk a levegő. Aztán Pansyből előtör a türelmetlen vadmacska, és igencsak kapkodóvá válunk mindketten, felgyorsulnak az események. Őt akarom, mióta csak először megpillantottam ma abban a vörös ruhában, ami most már az irodám padlóján hever. És hiába próbáltam magam visszafogni, távoltartani magam tőle, igazából legbelül végig abban reménykedtem, hogy így fog végződni ez az este. Egyikünknek sem kell sok biztatás, nekem egész biztosan nem, de Pansy szavaiból ítélve ő sem igényel sok előjátékot már. Így hát nem is fogom vissza magamat sokáig. A segítségével megszabadulok a nadrágomtól, majd közelebb húzom magamhoz, és elmerülök benne. És ez az érzés minden, amire jelenleg szükségem volt. Mindkettőnknek adok egy kis időt ezt kiélvezni, hozzászokni, mielőtt mozogni kezdenék. Kezeim újra és újra végig járják őt, miközben még közelebb vonom magamhoz... Nem tudok betelni vele. A nyakára hajolok ismét, majd onnan a füléhez közelítek. - Csodálatos vagy – suttogom neki, és egyre inkább elveszek a forró érzések között. Körmei újra és újra végigmarnak a hátamon, míg közelebb hajol egy csókra, én pedig elégedetten morranok fel az ajkai közé. Tetszik a gondolat, hogy holnapra is nyomokat hagy rajtam, amivel emlékeztethet ezekre a pillanatokra. A reakcióiból, a mozdulataiból, a sóhajaiból érzem, hogy egyre közelebb kerül a csúcshoz, ezért tovább növelem a tempót, egészen addig, amíg teste ívben feszül a karjaim között.
Élvezetének hangjaival végül engem is könnyedén átrepít a gyönyör kapuján. Még utoljára egyet-kettőt mozdítok a csípőmön, aztán a vállába temetem az arcom néhány pillanatra, amíg lassan rendeződik a légzésem. Mielőtt még egészen elhúzódnék tőle, állát az ujjaim közé csippentem, és még utoljára finoman megcsókolom. Végül ellépek tőle, lehajolok a szét hagyott ruhadarabokért, Pansyét is beleértve. Visszaszolgáltatom neki a bűnös, veszélyes, vörös estélyit egy pimasz félmosollyal az arcomon, majd magam is öltözködni kezdek. Az ingemnek szüksége van egy reparora is, amit pálca nélkül végzek el. A gombok azonnal visszarepülnek a helyükre, és míg azokon egyenként végighaladok, Pansyhez fordulok. - Szeretnél még pezsgőt? Vagy kérjünk fel esetleg valami mást a partiról?
+18 Minden egyes porcikám szinte sikítva követeli magának Draco figyelmét. Egyszerűen képtelen vagyok betelni az érzéssel, amit ő okoz nekem. Minden egyes csókja újra és újra olaj a tűzre, minden érintése perzseli a bőröm. Imádom ahogy hozzám ér, imádom az ajkait érezni a bőrömön. Ezt a pillanatot örökre elraktározom elmém legmélyebb bugyraiba. Teljesen átadom magam neki és annak az érzésnek, amit kelt bennem. Érzem testének rezdüléseiben, hogy őt is ugyanaz a vágy hajtja mint engem. Olyan természetesnek hat minden mozdulat, olyan, mintha a testünk nem felejtette volna el a másikat. Annyira új és mégis ismerős. Szerettem volna ennél sokkal jobban kiélvezeni és elnyújtani a pillanatot, de képtelen vagyok rá, nem bírom visszafogni azt az ösztönből jövő érzést, ami feltörni kívánkozik belőlem. Csókkal hintem végig nyakának vonalát mielőtt teljesen átadom magam a gyönyörnek, ami másodpercek alatt kerít hatalmába. Ujjaimmal végigsimítom arcvonásait miután elválnak ajkaink és eltávolodik tőlem. Elveszem a felém nyújtott ruhát, de még szükségem van néhány másodpercre, amíg lábra tudok állni, még mindig bizseregnek a végtagjaim. Tekintetem végig az öltözködő Dracon legeltetem. - Egy pohár pezsgő jól esne, kiszáradt a szám. válaszolok kérdésére, majd leszállok az asztalról, hogy visszaöltözzek. Belebújok a ruhámba, majd visszaigazítom a cipőt a lábamra. Ha tölt italt átveszem is kiiszom a pohár tartalmát. Mindketten tudjuk, hogy ennek az estének itt van vége, hogy Draco csak udvarias, de ez a kis kaland kettőnk között ugyanolyan gyorsan véget ért, mint ahogyan kezdődött. - Későre jár, nekem mennem kell. szedem kicsit rendbe magam, kócos tincseimet a fülem mögé simítom. - Köszönöm a társaságot Draco lépek hozzá közelebb, hogy búcsúzóul még egy utolsó gyors puszit nyomjak jobb arcára. - Viszlát! cipőm sarkának koppanása jelzi, hogy merre megyek, miközben magam mögött hagyom az irodát és Draco Malfoyt, hogy összekuszálódott gondolatokkal, minél előbb az otthonom magányát élvezhessem.
Egy igazi nő, sosem érkezik időben sehova, mindig megadja a módját annak, hogy a tekintetek rászegeződjenek, még akkor is, ha egy olyan unalmas partiról van szó, mint ez. Cipőm sarka hangos koppanással jelzi, hogy merre lépek. Gondosan kiválasztott vörös ruhám kellőképp magára vonja a minisztériumi dolgozók, kollégák tekintetét amerre elhaladok. Széles mosollyal az arcomon bólintok és köszönök mindenkinek. A mindig szürke egyenruhát viselő boszorkányok és varázslók magukhoz képest elegánsabb megjelenésben vannak jelen. Mindenki mosolyog, látszólag jól érzik magukat. A háttérben halk zene szól, karácsonyi fények és illatok lengik be a teret. Kellemes is lehetne, a költségvetés megemelése kicsit megdobná ezt a sivár bulit, de ki vagyok én, hogy ezt eldöntsem. Hátul is elől is mélyen dekoltált ruhám vonza a tekinteteket, látom, ahogy néhányan össze is súgnak a hátam mögött, de mint oly sok minden az életben ez is hidegen hagy.
