part time superhero || Bly & Rain

Egy ideje feltűnt már, hogy engem állandóan betalál valaki. Eleinte még egészen élveztem a szituációt, örültem annak, hogy ennyi diákot meg tudtam botránkoztatni az outfitjeimmel, na meg úgy en bloc a létezésemmel - de mostanra már kezdett kicsit sok lenni. Főleg így, hogy amúgy is megvolt a magam búja-baja, nem hiányzott még az is, hogy napi szinten a mosdó falára kenve találjam magam. Vagy a lányok hálótermeiben, vagy a női vécében. Mikor épp hova akartak száműzni a többiek. Jelen esetben az elsőnek lehettem áldozata, alig sikerült megszárítanom a kezem miután megmostam, máris körbe lettem véve két-három srác által. Természetesen mindhárman Mardekáros egyenruhát viseltek, s ránézésre végzősök lehettek.
A szöveg ugyanaz volt, mint mindig, kezdtem azt hinni egyébként, hogy ezt az egész iskola közösen bemagolta…
– Igazán adhatnátok egy nap pihenőt… Vagy ez már túl nagy kérés lenne? – próbáltam magabiztosnak tűnni és odavágni egy szarkasztikus vigyort, többé-kevésbé sikeresen. Ugyan meggyőzni nem tudtam őket, s nem is reménykedtem benne, annyit sikerült elérnem, hogy nekilöktek a hideg, csempézett falnak. Ez is valamiféle eredmény volt, csak nem pozitív.
Úgy tűnt, az attitűdöm csak felmérgesítette a fiúkat, főleg a középsőt, aki mind közül a legutálatosabbnak bizonyult. Ő most olyan fejet vágott, mint akinek már nagyon elege volt belőlem.
– Faszt vigyorogsz? Jót szórakozol? – kérdezett vissza, már most hallhatóan ideges volt. Ezen a ponton biztos voltam benne, hogy ki nem állhatott, pedig két mondatnál többet nem váltottunk eddig.
Egy darabig szócsatáztunk, ő elhordott mindenféle mocskos homo-nak, meg hasonló csodázmányoknak, én pedig cserébe leszóltam az öltözékét és az intelligencia szintjét. Megint végighallgattam, hogy szerintük én inkább lány vagyok, de abból is egy jó ronda darab, és ahogy azt szokás ilyenkor, azt is feltételezték, hogy nekem mindenki bejön, akinek himbilimbi lóg a lábai közt.
Eddig semmi újat nem mutattak, meg is érdeklődtem, hogy valami eredetibb dumájuk nincs-e esetleg készleten, ezért cserébe fel is kerültem a falra, a főmufti két saját kis kacsója által. Első reakcióm a ruhám kinyúlásától való félelem volt, amit meg is jegyeztem miközben a csuklójára markolva próbáltam lefejteni magamról ezt az agyatlan vaddisznót, de hát nem volt mit tenni, ahhoz túl vézna voltam, hogy csak így leszedjem őt magamról. Próbálkozni azért szabad.
– Nem kéne hozzá nyúlnod, még a végén rád ragaszt valamit – figyelmeztette a társa, persze már ennyiből tudtam, hogy semmi esze nem volt… Már épp eleresztettem volna egy szarkasztikus nevetést, amikor az engem tartó srác ismét megszólalt, figyelmen kívül hagyva a másik szavait.
– Úgy látom, élvezed a szitut. Bejön, hogy ennyi csávó vesz körül, mi?
– Ó, nagyon. Pont arra vágytam, hogy-…
– Fogd be! – parancsolt rám közben leeresztett és inkább maga elé húzott fél kézzel, közben a másikkal már készült behúzni egyet. – Rohadtul idegesítesz. Hogy neked mekkora pofád van..!
Összeszorítottam a szemeimet, azt várva, hogy az ökle mindjárt az arcomban landol, de az ajtó épp ekkor nyílt ki valami csoda folytán.

you don't need to know ♔ save me ♔ @credit

Nem volt szokásom verekedni. Ahhoz túl gyenge voltam, ráadásul nagyobb bulinak gondoltam a verbális támadásokat. Főleg, ha azok tele voltak szarkazmussal és kreativitással. Ez a szitu azonban meg se közelítette a verbális harc fogalmát, alig néhány mondat után már a falra kenve találtam magam. Még ez sem volt újdonság, gyakran próbálkoztak erődemonstrációval felülkerekedni rajtam, amit általában nagyon ügyesen kezeltem és sose fajult el a dolog… Most viszont láttam a szemében, láttam a szűk pupillái sötétjében, hogy nem csak blöfföl, tényleg meg fog ütni. Elgondolkodtató, vajon tényleg engem gyűlölt ennyire, vagy inkább saját magát?
Nem hazudok, ekkor már kezdtem érezni némi félelmet, arcom grimaszba is rándult s szemhéjamat összeszorítva vártam az öklöst. De az egyelőre nem történt meg, helyette kinyílt a fiú vécé ajtaja és egy ismerős arc lépett be rajta… Hát persze. Ki más jelent volna meg, ha nem az a bizonyos személy, kit a legjobban igyekeztem elkerülni egész végig. Az, akire csak “az a szemét” becenéven utaltam még gondolatban is. Pont neki kellett ezt most végignéznie, ha egyébként nem lett volna már épp elég kellemetlen a helyzet.
Ahogy egymásra néztünk, furcsa dolgokat véltem felfedezni a tekintetében. Nem akartam megnevezni őket, de egy pillanatra úgy láttam, érdekelte őt, hogy mégis mi történik. Sőt, talán még zavarta is. De nem szerettem volna leányálmokkal hitegetni magamat, úgyhogy inkább elvetettem a gondolatot, pedig mélyen legbelül tudtam. És szerintem ő is tudta.
Nem volt sok időm azon agyalni, hogy vajon Blythe hajlandó lesz-e lépni valamit, vagy hogy egyáltalán mi járhat a fejében, ugyanis a következő másodpercben már csattant is a főmufti ökle az arccsontomon, amit aztán szédítő fájdalom követett, s a lendülettől akaratlanul oldalra is fordítottam a fejem, közben szorosan kapaszkodtam a támadóm karjába, amivel az egyenruhámat markolászta. Hatalmasakat pislogtam mialatt próbáltam észhez térni, de valahogy sikerült annak a baromnak olyan ponton eltalálnia, hogy kissé megzavarodtam tőle, így még arra se tudtam fókuszálni, hogy közben miről hablatyolt mindenki más.
Mire ismét rájuk néztem, már Blythe is közelebb került, mint ahol volt, sőt, egyenesen felénk jött… Szívesen mondtam volna neki, hogy hagyjon a francba, meg úgy a másik három is hagyjon már élni, de aztán a lehető legváratlanabb dolog történt, pont mielőtt kinyithattam volna a számat. Ahelyett, hogy beszállt volna a buliba és engem csesztetett volna - ahogy azt a többiek valószínűleg elvárták tőle -, elkapta a főmufti haját és elrántotta tőlem. Amaz meglepetésében kénytelen volt elengedni engem, s néhány momentummal később a földön landolt. Nem csak ő értetlenkedett; én is pont annyira voltam összezavarodva, mint ő.
Szinte biztos voltam benne, hogy csak hallucináltam a dolgot. Elvégre elég csúnyát bevert nekem az az idióta.
– Normális vagy?! – vágta még oda a legfőbb barom egyik kis kísérője.
– Azt ne mondd, hogy véded ezt a kibaszott homot..! – folytatta a másik, közben úgy döntött, most ő fogja meggyűrni az amúgy is szarrá markolászott egyenruhámat.
– Vigyázz hova nyúlsz drága, a végén még elkapsz tőlem valamit – motyogtam neki, közben még el is vigyorodtam, pedig marhára fájt ám a fél arcom…

you don't need to know ♔ save me ♔ @credit