A váratlan akció sikeres, @Desiree Frye-nak sikerül annyira meglepnie a Munter fivéreket, hogy a két lány kiszabadul a fogságukból. Hans Munter @Theodore Nott térdlövésének köszönhetően fájdalomtól ordítva csuklik össze, míg @Rhiannon Nott támadása Josef Muntert fekteti ki a macskakövekre. Mr. Nott javaslatára @Draco Malfoy leguggol a két német varázsló mellé, hogy amneziálja őket. Desi nem marad tovább velük, nem bízik a felnőttekben, azok után nem, amit a bátyjával műveltek. Nem akarja hátrahagyni a testvére holttestét, de nem tehet mást, menekülnie kell és meg kell találnia a barátait. Ha fel is ajánlja @Rose Granger-Weasley-nek, hogy tartson vele, a vörös hajú lány nem megy utána. (Mesélői instrukció: Desiree a 4. csoportban folytatja a játékot.) Draco nehéz szívvel, de szintén elválik gyerekkori barátjától és Mrs. Nottól, nem avathatja be őket a terveibe, így Scorpius előkerítésére hivatkozva siet el, mielőtt még Theo és Non bármilyen kérdést intézhetnének hozzá. Muszáj megtalálnia a kést, mielőtt a Magic is Might tagjai kaparintják meg... Ha úgy dönt, magával viheti Josef Munter vadászpuskáját is. (Mesélői instrukció: Draco a 2. csoportban folytatja a játékot.) Notték és Rose sem maradnak sokáig egyhelyben, a két amneziált Muntert hátrahagyva indulnak el. (Mesélői instrukció: Non, Rose és Theo az 1. csoportban folytatják a játékot.)
@Hugh Shelby és @Lyra Rosier seprűn repülnek a falu széle felé, így akarnak visszajutni a Roxfort biztonságot nyújtó birtokára. Azonban hamar ráébrednek, hogy a levegőben sem sokkal biztonságosabb, mint a földön. Halálos gyűrűként veszik körbe a kék lángok a falut, Hugh nem tud elég magasra emelkedni a seprűvel Mr. Rosiert is cipelve, képtelenek a tűz fölött átrepülni, így hát a Roxmortsig nyúló erdő szélén szállnak le, nem messze az ájult "Seamus Finnigan"től, @Emma Slughorntól, @Susan Bones-Finnigantől és @Rowan Crowley-tól. A robbanás nyomai semmivel sem összetéveszthetők, mozdulatlan, égett testek hevernek mindenütt a fűben - és a táltostűz egyre csak közeledik, egyre szorosabbra zárva a gyűrűt a falu körül. @"Carol Dolohov" és @Fred Weasley szinte egyszerre érnek a robbanás kráteréhez és szintén egyszerre szólalnak meg: - Van itt tűz elementalista? - A Finite Incantatem használ a táltostűz ellen. @Blaise Zabini és @Pansy Parkinson hallótávolságon belül vannak - talán együtt kötöttek itt ki, talán a véletlen sodorta pont egymás mellé a régi jó barátokat. (Mesélői megjegyzés: a kék táltostűz a Protego Diabolica varázslat eredménye, amelyet Napoelon Mulciber szabadított el. A lángok csak azokra veszélyesek, akik nem Mulciber szövetségesei, tehát a Magic is Might hűséges tagjai sértetlenek maradnak, azonban minden mást elpusztít. A Protego Diabolica varázslatot rendkívül bonyolult irányítani, a legerősebb sötét mágusokon is képes kifogni, éppen ezért senki nem birkózhat meg vele egyedül. Azonban a tűz elementalisták képesek lehetnek ideiglenesen feltartani - nagyon nagy erőfeszítések árán! -, illetve ha a faluban tartózkodók többsége egyszerre hajtja végre a Finite Incantatem varázslatot, akkor képesek lehetnek szétoszlatni, ehhez viszont mindenképp össze kell dolgozniuk.)
A kör vége: 2022. szeptember 4. (Addig annyi reagot írtok és olyan sorrendben, amennyit szeretnétek, ha mesélőre lenne szükségetek közben, akkor jelezzétek a staff felé)
Vendég
Hétf. Aug. 15, 2022 1:37 pm
A maszkokkal nem történik semmi, és felettébb bosszant. Jelmezbálban még elmegy, sőt, csábító, olyan ruhát választanék hozzá, ami még jobban menne hozzá, mint az... amiben ők vannak. Eleresztek egy bénító varázslatot, mert érzem, hogy Theo kijött mögülem, és nem igazán kívánok semmit a hátam közepére, értve a maszkosok reakcióját. Az utálaton kívül, ami meg lepereg. - Gyávák. - valamikor húsz éve én is az voltam, csak a helyzet másik oldalán, most már nem vagyok hajlandó elfutni. Legfeljebb most Theo után, akit elveszítek. Az, amit látok a robbanás után, szinte semmi ahhoz képest, ami most jön. Nem, nem Pansy, őrá rávigyorgok, részben megkönnyebbülten. - Nocsak, kedved támadt egy jó társaság élvezetére? - Az eszesek felé fordulok. - Szeretnék az lenni. - de sokkal menőbb képességem van, mint hogy tűzzel játszogassak, hiszen az tönkreteszi a ruhámat is. Az enyém menőbb. Most éppen felesleges. - Az utóbbi... ha más esélyünk nincs, akkor legyen az. - a fiamra gondolok, a galeriből a többiekre. Remélem, megvannak. Eleget veszítettem, és ma már mindenki eleget veszített. És ha készen állunk, akkor csatlakozom a pálcámmal a többiekhez, sőt, van ám még tartalékban pár, ki tudja, mire lesznek még jók...
Vendég
Hétf. Aug. 15, 2022 1:48 pm
Mire valamennyire helyrehozom magam, nem azért, mert önző lennék, hanem mert úgysem lehetne velem mit kezdeni, sőt, feltartó lennék csak úgy, muszáj összeszedem. - Hát, ha itt valaki nem sérült meg, akkor Merlin ugyancsak a keblére emelte ma. A fiolát átveszem, felismerem, s azt is, miként kell vele dolgozni. Igen, jobb lesz úgy, hogy lefoglalom magam azzal, segítek. És akarok is, hihetetlenül dühös vagyok belül, hogy ezt képesek voltak megtenni. Aztán a düh seperc alatt elpárolog bennem. Nem érek a dühhel semmit sem. A látvány ugyan elborzaszt, és legszívesebben mindenkihez azonnal hozzálátnék, s tudom, nem leszek elég hozzá egyedül, így ordítani kezdek, míg járok a sérültek között. - Gyógyítókra van itt szükség! - s kezdem azokkal a sérültekkel, akikkel tudok mit kezdeni, vagy a fiolában lévő folyadékkal, vagy előszedve varázslástudásomat, gyógyítani őket. Marhára nem fog érdekelni, hogy mennyire fog lemeríteni, az életükről van szó.
Vendég
Pént. Szept. 02, 2022 10:56 am
Lux in tenebris
Everyone & Seamus
Valahol Seamus is csak bízni tudott abban, hogy a mechanikus karjába épített védelmi bűbáj megóvja őt majd attól, ami következik. Sőt, mondhatni, tudatosan állt a robbanás útjába, hogy Slughorn professzor és a gyerekek előtt fogja fel a nagyját. Arra azonban nem számított maga sem, hogy a robbanás ilyen nagymértékű lesz. Nem akarta volna magához sodorni a nőt, sem pedig ártani neki. Sőt, ellenkezőleg, amióta megérkezett ide, más célja nem volt, hogy megóvjon másokat. Emlékezett még arra az időszakra, amikor tehetetlenek voltak a felnőtt mágusokkal szemben, arra is, amikor a saját és egymás életét óvva foggal-körömmel küzdöttek azért, hogy most itt lehessenek. Ízig-vérig griffendéles volt. Mondhattak rá bármit, de a családját, a szeretteit és az ártatlanokat mindig előrébb sorolta magánál. Kész lett volna feláldozni magát azokért a gyerekekért és a professzorért (nyilvánvalóan, ha egy Malfoy, Zabini, vagy más elmebeteg állt volna előtte, akkor nyugodt szívvel lökte őket maga elé), de most minden igyekezete és próbálkozása eredménytelennek bizonyult. Eszméletlenül hevert egy fa tövében, a feje vérzett, a robbanás okozta szétrepülő üvegszilánkok szétvagdalták a bőrét, a mechanikus karja pedig sistergő hangot adva rángatózásra késztette a kezét. Ő maga nem tudná megmondani, hogy mennyi ideig volt eszméletlen, ahogy ébredés után már arra sem emlékezett, hogy pontosan mi történt vele akkor, abban a pillanatban. Azonban, ha látta volna, tudta volna, hogy ezzel milyen fájdalmat okozott a feleségének, akkor borzasztóan elszégyellte volna magát. Hiszen, megígérte, hogy nem lesz baja. Olyan dologra tett ígéretet, amelyet nem feltétlenül tudott betartani. Nagyon távolról érzékelte a felesége hangját, mintha vákuumból hallaná Susant. Talán csak képzelődött. Talán a halál előtt állva hallucinált. Nem bocsájtkozott spekulálásokba. Gyengének és erőtlennek érezte magát, mégis megérezte, amikor a karját megrázták, viszont nem tudott rá reagálni. Hosszú, kínkeserves percek teltek el, miközben kinyitotta az ajkait, azonban képtelen volt szavakat formálni. A bal karját mozdította. Lassan, de az ujjaival tapogatózni kezdett Susan után, bár ő maga sem volt biztos benne, hogy a nő mellette volt. − Sue… − suttogta halkan, de továbbra sem érezte magát képesnek arra, hogy egyáltalán kinyissa a szemeit, vagy nagyobb mozdulatot tegyen. A fejétől elkezdve minden porcikája kínzóan sajgott. Olyannyira fájdalmai voltak, hogy továbbra is azon merengett: életben volt-e még egyáltalán.
:chaosseamus:
Vendég
Pént. Szept. 02, 2022 7:31 pm
Lux in tenebris
•• Danger is very real but fear is a choice.
A velem tartó srác kezébe nyomom az egyik gyógyitalt tartalmazó fiolát, amit otthonról hoztam magammal, hogy segíthessen a sérültek ellátásában, de nekem muszáj megtalálnom Seamust. Addig nem tudok koncentrálni a többiekre, amíg nem látom, hogy jól van. Hogy életben van, hogy túlélte a robbanást. Mert abban szinte biztos vagyok, hogy itt van valahol. Érzem. És amikor megtalálom őt... Az egész falu tele van sérültekkel, halottakkal, súlyosan traumatizálódott gyerekekkel, és még mindig nem lehetek benne biztos, hogy az enyémek nincsenek közöttük. De a saját férjemet megtalálni félholt állapotban... számomra minden másnál borzalmasabb. Erre a látványra semmi sem tudott volna felkészíteni. Szinte térdre rogyok mellette, és csak akkor lélegzem fel valamelyest, amikor a diagnosztikai bűbájaim segítenek megállapítani, hogy életben van, túlélheti ezt. Súlyos ütés érte a fejét, és több más helyen is megsérült, de megteszek mindent, hogy stabilizáljam.
- Igen, én vagyok... Itt vagyok... - felelem gyorsan, fojtott hangon, a könnyeimmel küszködve, amikor a nevemet suttogja, és futólag megérintem az arcát. - Minden rendben lesz. Rendben leszünk... - Nyugtatnám őt, de még én sem hiszem igazán. Én nem vagyok olyan bátor és vakmerő, mint ő, nem vagyok és nem voltam sosem Griffendéles, még ha sokat is lógtam velük. Rettegek, hogy elveszítem, vagy hogy mindketten itt fogunk meghalni, és a gyerekeink egyedül maradnak. De most mégis itt kell hagynom őt egy időre, mert rengetek sérült hever körülöttünk. - Ne haragudj, de meg kell néznem a diákokat is... - szorítom meg egy pillanatra az ép kezét, és még mielőtt valami olyan őrültségre vetemednék, mint hogy a karjánál fogva egyedül rángassam ki őt Roxmorts határain túlra, felpattanok, hogy megvizsgáljam a következő sérülteket is.
- Mi lenne, ha nem csak kedélyesen cseverésznétek, hanem csinálnátok valami hasznosat is? - kiáltok oda a közelben ácsorgó Zabini és Parkinson felé kissé indulatosan. A haragom nem nekik szól, nyilvánvalóan, de jelenleg ennek a borzalomnak a közepén a jómodor a legkisebb problémám. - Ha ismertek bármilyen kötöző bűbájt... Én egyedül nem tudok ennyi sérültet ellátni - ismerem el feszülten. A robbanás miatt még mindig minden irányban sérült diákok fekszenek, és a kötözés segíthet megakadályozni, hogy a sebeik elfertőződjenek. Én pedig igyekszem a súlyosabb esetekhez odaérni. Köztük Slughorn tanárnőhöz is, aki Seamushoz hasonlóan komoly fejsérülést szenvedett. Megteszem érte is, amit itt helyben lehetséges, és túlságosan lefoglalnak a teendők, ezért valószínűleg az utolsók között veszem észre a közeledő kék veszedelmet.
- Merlin irgalmazzon mindannyiunknak! - nyögök fel döbbenten, elszörnyedve. Sokféle tüzet láttam már az életemben, hála a családomnak, nálunk szinte mindennapos eset. De ez... ez nem egyszerű tűz. Erről hamar meg is győződöm, amikor vízmágiával próbálom feltartóztatni, reménytelenül. Aztán inkább megfogadom az érkező fiatalok tanácsát, és egymás után több “Finite Incantatem”-et küldök a kékség felé. A lángbestiák megállítása most előbbre való minden másnál, mert hiába mentenék életeket, ha végül mind itt égünk el.
Valahol Seamus is csak bízni tudott abban, hogy a mechanikus karjába épített védelmi bűbáj megóvja őt majd attól, ami következik. Sőt, mondhatni, tudatosan állt a robbanás útjába, hogy Slughorn professzor és a gyerekek előtt fogja fel a nagyját. 
