Azt hittem majd a Roxfortban könnyű lesz barátokat találni. Tévednem kellett. Nyilván mostanra sok összeszokott ember van, kialakítják a saját kis klikkjüket és nehezen vagy egyáltalán nem vesznek be új tagokat. Így csak igyekszem egyelőre mindenkivel is ismerkedni. Most is mikor le akarok jönni a faluba, akkor két másik fiúval terveztem, de azok a mocskok vagy elfelejtették, vagy átvertek. Vagy csak nem vagyok elég türelmes, hogy elviseljem, kerek 10 percet késtek. A vonat sem vár, hát én sem fogok. Tanulják meg. Engem nem lehet megváratni, én a pontosság híve vagyok, mert ha valaki késik akkor az egész program csúszik! Én pedig mindig mindent megtervezek. Mély sóhaj távozik belőlem. Most ellenben én jöttem ki ebből rosszabbul, mert egyedül kellett felfedeznem a falut. Néha nem ártana gondolkodnom mielőtt dühömben cselekszem. Elsőre mindig minden jó ötletnek tűnik, de ha felmegy bennem a pumpa nem tudom átgondolni rendesen a dolgokat és ösztönösen cselekszem. Jelen esetben pedig ennek az lett a vége, hogy nem érdekelt a másik kettő és eljöttem egymagam. Kiváló ötlet Wonnie egy idegen helyre egyedül menni. Viszont már megtörtént, így csak magamba ballagok is szépen és nézegetem a boltokat meg a kínálatot. Édességet akarok elsősorban. Leginkább csokit. El is mosolyodok a gondolatra, hogy a kedvenc finomságaim hamarosan a markaimban lesznek. Már ha megtalálom. A faluban keveregni és minden szegletét felfedezni nem is olyan bonyolult még. Meg is találom a helyet és még szerencse, hogy hoztam táskát, mert a kezemben nem fért volna el ez itt mind. Azért még kavargok egy ideig, talán egy forró csokira is elnézek, mert hát egyből visszamenni… Nem lenne értelme az egésznek. Még úgy sem, hogy egyedül valószínűleg messze nem olyan bulis semmi sem. De mikor zavart ez engem? Ja tudom… akkor mikor az utcák között kavarogva arra kellett rájönnöm, hogy… megint… elvesztem. Nem tudom mi van a memóriámmal, hogy nem bírja megjegyezni az útvonalakat, de zavar. Közben pedig egy erős deja vu érzés fogott el. Mondjuk amennyiszer eltévedek nem csodálkozok ezen. Így jobb ötlet híján csak sétálgatok, hátha felismerek valami helyet, aztán majd ha nagyon nagy a baj, akkor talán megkérdezek valakit… Nem inkább még akkor sem!
Psychopath? No, I’m not even on that continuum. I’m a Machiavellian. That means I’m a team player AND antisocial at the same time. Totally different.
Vendég
Kedd Okt. 26, 2021 6:35 am
Imádtam Roxmorts minden szegletét. Nem volt hát csoda, hogy lejöttem ide, mikor az Öcsémnek is szabad lejárása volt hétvégén. Megígértem neki, hogy meglátogatom, meg kap egy kis édességet. Meg a drága ikremnek is vinni akartam némi nassolnivalót és ha már itt jártam, akkor én sem maradhattam ki a szórásból. Nem bizony! Megleptem magam egy tábla csokival, ami bőven elég volt az én édesszámnak. Természetesen étcsoki volt, megfűszerezve egy kis narancsaromával. Isteni finom, bárki mondjon bármi mást. Amúgy sem adtam belőle soha senkinek. Inkább külön vásároltam az illetőnek, ha arról volt szó. De hogy megosszam a saját narancsos-étcsokim? Hahh! Soha napján kiskedden esetleg! A bevásárlás megvolt és az élet is ment tovább. Időben haza kellett mennem, mert még át kellett néznem a tanulmányaim jegyzeteit. Pedig úgy maradtam volna még Roxmortsban és bejártam volna az összes utcáját megint. S lám, mintha imáim megértő fülekre találtak volna. Történt ugyanis, hogy észrevettem azt a fekete hajzuhatagot bóklászni. Elég elveszettnek tűnt szerencsétlen srác, mintha elsőnek lett volna a faluban. Egyáltalán nem festett úgy a tag, mint egy harmadéves, akit ténylegesen most szabadítottak rá Roxmortsra. Biztosan cserediák volt. Már az én időmben is divat volt, nem lepett volna meg, ha beletrafáltam volna. De, hogy odamenjek segíteni neki, hogy ne a sötétebb helyekre menjen? Hmm, legyen. Megjegyeztem, hogy merre ment. Én viszont elbújtam, mert az emberi alakomat nem kaphatta meg. Viszek egy kis boldogságot az életébe, ha szerette a macskákat. Ha meg nem, akkor ott lesz hagyva. Bár engem nem szeretni a puha, bolyhos alakomban egyenesen sértő! Alapos körültekintést követően nyugtáztam, hogy senki nem volt a közelben, aki le tudott volna buktatni. Szerettem ezt a dolgot titokban tartani és csak a számomra legfontosabb emberekkel megosztani. Így minden bizonnyal nagyobb örömet okozhattam az embereknek. S reméltem, hogy annak a srácnak is, aki eléggé elveszettnek tűnt az előbb. Bár már élvezhette kicsiny társaságom, mert időközben átalakultam és utána rohantam. Tisztes távolságban leültem mögötte, mert ha ártó szándék volt benne, még könnyebb volt eliszkolni így, mint a közvetlen közelében. – Meow. Meow. Meow! –Próbáltam felhívni magamra a figyelmét nyávogásommal. Mennyivel könnyebb lenne, ha értené mit akartam… Vagy nem, mert akkor rájönne, hogy animágus vagyok és azt meg nem akartam. Szóval csak türelmesen vártam, hogy mikor esik le neki a tantusz, hogy a háta mögött egy dögönyözni való macsek ücsörög.
Dan && Nemo
Lakhely :
London/Roxfort
Elõtörténet :
We are not friends I'm rotten to the core Ain't got your back
I'm a traitor, what's up with that?
Talán ilyenkor érzem egyedül esetlennek magam… Na jó, még akkor, ha valami bogár megtámad. De az többször fordul elő, hogy elveszek így az kicsit jobban zavar. Most is csak Roxmorts utcáit járkálom, nem tagadom most valóban valami elveszett kiskutyának nézhetek ki, aki azt se tudja, hol van. Mégsem állok meg és kérek segítséget. A világért el se ismerném, hogy bármi olyasmibe ütköztem, amit ne tudnék megoldani. A tantárgyakkal is inkább szenvedtem mindig, de nem kértem nyíltan segítséget. Nem akarom, hogy azt higgyék, buta vagyok, mert nem! Össze-vissza lépkedek, közbe kapkodom a fejemet, hogy hátha valamit mégis felismerek. Sajnos az épületeket egyáltalán nem sikerült, sőt tulajdonképpen semmit sem… Csak azt a hangot! Meg is pördülök egyből, mikor már sikerült beazonosítanom, hogy a nyávogás mögülem jön. Először meglepetten pislogok a fehér szőrmókra, oldalra döntött fejjel kezdem vizsgálgatni, majd halványan elmosolyodok. – Szia cica! Hát te mit csinálsz? – kezdek el felé lassan lépkedni, mivel nem szeretném elijeszteni. Bár ő vonta magára a figyelmemet, de azért lehet, nem repesne annyira az örömtől, ha itt és most rohannék hozzá. –Te is eltévedtél? – guggolok le elé azért egy kicsit odébb és nyújtom oda neki a kezemet, hogy ismerkedhessen. Mindennél jobban meg akarom simogatni. Olyan puhának néz ki meg olyan tündéri! Már évek óta nem volt cicám így még jó, hogy hiányzik a selymes szőr tapintása, és hogy magamhoz ölelhessem. – Ne izgulj, én nem foglak bántani! – Igaz nem hiszem, hogy érti mit mondok neki, de az állatok megérzik, ha szeretettel közelítünk feléjük és ha valami képes őszinte mosolygásra bírni, akkor azok a macskák. Hiányzott a saját vöröském, de… Ő ugye már nincs. – Amúgy nem vagy szomjas? – De mivel választ úgysem fogok kapni, így csak óvatosan előveszem a táskámból a kulacsomat és a tetejébe öntök egy kevés vizet, majd odatartom neki, hogyha szeretne, akkor nyugodtan igyon csak. Nem hagyhatom, hogy egy ilyen kis csöppségnek bármi baja legyen! Igaz semmi ételt nem hoztam magammal és szerintem neki nem jó ötlet csokit adni, így azt nem is fogok… Remélem nem nagyon éhes vagy hazatalál vagy… Ah, miért kezdek el ezen agyalni? Hiszen az sem biztos, hogy kóborcica. Pedig hazavinném magammal. – Olyan kis gyönyörű vagy… - jegyzem meg azért halkabban és vigyorgok. Biztos nincs senki, aki szeretné felvenni vagy elvinni? Mert akkor tényleg visszaviszem és megpróbálom megdumálni a többiekkel, hogy maradhasson.
Psychopath? No, I’m not even on that continuum. I’m a Machiavellian. That means I’m a team player AND antisocial at the same time. Totally different.
Vendég
Vas. Nov. 07, 2021 9:42 pm
Hé! Te ott cipőben! Süket vagy, hogy nem hallottad a kristálytiszta, cuki nyávogásomat? Hahóóóóó! Forduljál már meg, és nézzél szépen lefele, mert egy tündéri kismacska pislog fel rád, aki a hős megmentőd lesz, csak éppenséggel ezt még nem tudod. Na végre. – Meow! –Illedelmesen visszaköszöntem kérem szépen, csak azt nem tudhatta a másik, hogy mit is nyávogtam neki. Hogy mit csinálok? Hát nem egyértelmű? Ültem most már a szemeid előtt, mert méltóztattál megfordulni és nyávogtam. Bármennyire is meglepő volt, macskaként erre voltam képes: nyávogni. Meg még sok mindenre ám: dorombolni, meg bújni, meg tolni a képem a másik keze alá, hogy simizzen. De most még csak nyávogtam, mert fel kellett hívnom magamra a figyelmet. Sikerült, mert megindult felém, ezért tettem én is felé egy lépést és új helyre ültem le a földön. Cukin pislogtam rá, mert érdekelt hogyan reagált rám. Kérdése miatt kuncogni akartam. Ohh, én nem tévedtem el. Pontosan tudtam, hogy merre akartam menni, csak láttam az elveszett fejedet, ezért jöttem ide. Nyújtotta a kezét, hogy ismerkedne. Ez tetszett. Óvatosan lépkedtem viszont irányába. Még azért nem ismertem annyira, hogy biztonságosnak tituláljam a természetét. Hiába mondta azt, amit. Mert azt bárki mondhatta. Láttam már sajnos olyan varázslókat, akik ugyanúgy hitegették az állatokat, aztán bántották szerencsétlent. Megszaglásztam a kezét és picit meg is bökdöstem azt az orrommal, mielőtt leültem. – Meow! –Uhh, vííííííííííz! Igen, igen. Szeress és etess és itass. De, ami a legfontosabb: szeress!! Egy kicsit tényleg szomjas voltam, mert nem ittam eleget. Be kellett volna ugranom a Három Seprűbe egy jó vajsörre. Most már bánhattam. A szerencse viszont kedvezett, mikor tényleg víz volt a kulacs tetejében. Lepetyelni kezdtem, szinte az egész fejemet beledugtam a kupakba. Szerettem bohókás lenni, ha ezzel örömet okozhattam a másiknak. Már pedig úgy sejtettem, hogy a tékozló srácra ráfért egy kis boldogság. Persze ügyesen kiittam az összes vizet, és már mentem is dörgölőzni a másik kezéhez. Simizzen csak meg, hát azért bújtam! Bókja jól esett. Hát igen, én csak gyönyörű lehettem! Aztán persze észrevettem a nyitott táskáját és úgy döntöttem érdekes lehet a tartalma. Szépen ügyeskedtem is két lábra, hogy belekukucskáljak és kupászkodhassak. De persze „balfék” voltam, mert fejjel estem bele. Több sem kellett a jajveszékeléshez. Kétségbeesetten kezdtem el nyávogni. Haver, mentsél már ki!
Dan && Nemo
Lakhely :
London/Roxfort
Elõtörténet :
We are not friends I'm rotten to the core Ain't got your back
I'm a traitor, what's up with that?
Ha valaminek sosem lennék képes ártani, azok az állatok. De leginkább a cicáknak. Olyan puhák és szépek és aranyosak és… Öntörvényűek. Ez nagyon tetszett bennük, meg engem mindig is szerettek a macskák. Nekem mindig hagyják, hogy szeretgessem őket. A saját cicám óta nagyon szerettem volna másikat, de ugye nem lett. Hiányzik azért… éppen ezért is örülök meg annyira, hogy most a szemem elé akadt egy ilyen kis szépséges szőrgombóc. Nyilván nem támadom be mindjárt kezdésnél azzal, hogy felkapom és dörgölőzni kezdek hozzá. Hagyom, hogy megismerkedjen velem, adjon némi bizalmat, hogy meg is simogathassam. Nem szeretném elsietni, hiszen hiába érezheti a közeledésemből, hogy nem akarom bántani, azért még nem egyből két perc után fogja megadni nekem magát. De az már jó hír, hogy közelebb jött felém ő is és nem elfutott, hanem megbökdöste a kezemet. Egy kicsit kuncogni is kezdtem. – Áh, nem bírom! Túl édes vagy. – Legszívesebben itt fanoltam volna milyen tündéri, de tudom, milyen delfin hangom tud lenni olyankor, így inkább csak halkabbra vettem a beszédet is, hogy ezzel se ijesszem el. Meg hát nyilván ha már itt van akkor meg is itatom, mert… Kajám nincs, pedig azt is adnék neki, ha lenne. Ha meglátok egy állatot, akkor automatikusan nyúl a kezem az italért és ételért, hátha valamelyik kell neki. Nem tudom miért ilyen automatikus ez. Viszont most jól tettem, hogy megkínáltam, látszólag nagyon szomjas volt. – Kérsz még? Kaphatsz! – mondom miközben a kezemnek dörgölőzik, én pedig simogatni kezdem. De puha! Istenem milyen jó… Mondjuk alapból állatokat simizni megnyugtató érzés, de neki a szőre is olyan jó kis selymes. Tényleg kell nekem egy macska… Vagy ő. Igen, őt szívesen hazavinném! Sokáig azonban nem élvezhetem, mert hát kíváncsi egy kis jószág és a táskámat veszi célba. Nyilván hagyom neki, hogy kutakodjon, de mikor belesik, egy pillanatra nevetni kezdek, hogy milyen édes, majd mikor már nagyon nyávog kiszedem. Tudom, nem szép dolog tőlem, hogy mulatságosnak tartom, de olyan kis cukik az ilyen állatok. Persze attól még megsajnálom, és nem szeretném, ha tovább szenvedne ott. – Ejnye… Így jár, aki kíváncsi. – kapom is inkább fel és elindulok vele, ha nem kezd el nagyon kapálózni, majd csak leülök vele és ott simogatom tovább.
Psychopath? No, I’m not even on that continuum. I’m a Machiavellian. That means I’m a team player AND antisocial at the same time. Totally different.
Vendég
Szomb. Dec. 04, 2021 9:22 pm
Alapból meg se kellett volna próbálnod ellenállni a cukiságomnak. Meg lehetett tenni, de minek? Az elveszett lélek egészen jó arcnak tűnik így elsőnek. Meg adott inni és bókolt is mellé. Nem lehetett rossz arc! Simogatása kellemesen jól esett. Bújtam a kezéhez, ahogy csak tudtam. Kérdésére, csak nyávogtam egyet. Természetesen elfogadtam a vizet, és ha kaptam is egy újabb adaggal, azt is szép lassan kilepetyeltem. Többet nem kértem. Nem tudhattam mennyit rejt még a kulacsa, azt meg nem szerettem volna, hogy szomjan maradjon. Jól nevelt macska voltam, kérem szépem. Embertársaim jóléte fontos volt számomra. Éppen ezért is közeledtem felé, hogy majd visszavezetem a helyes utcára, ahonnan talán visszatalál az iskolába. Ám persze a jóneveltség mellé, kíváncsiság is párosult. Tagadhatatlan, hogy jókedvet akartam varázsolni neki. Táskájában való kupászkodás pedig tökéletes alkalom volt hozzá. Bele is estem a nyitott tárgyba és még jajjveszékelve nyávogtam neki, hogy szedjen ki, azért alaposan körben is néztem. Sok mindent nem találtam a táslában. Csoki és jegyzetfüzet. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kevés tárggyal rohangált. Ha nem vett semmit a faluban, miért is jött le? Vagy már azonnal eltévedt és meg sem találta a boltokat? Hmm… roppant érdekes volt. Mikor kiszedett, hálásan nyávogtam neki, de mancsaim között húztam magammal a füzetet is. Kíváncsiságom nem hagyott alább egy cseppet sem. Tudni akartam miféle jegyzeteket készítgetett. Ebből talán megismerhettem egy picit és mivel macska voltam, semmi nem adott okot annak, hogy ne mutassa meg. Ami viszont megtörtént, az a cipelésem volt. Boldogan doromboltam is neki és a simogatást is nagyon élveztem. A séta viszont abbamaradt. Na hé, így már annyira nem is volt izgalmas, hogy az ölében voltam. No, meg ha itt ücsörgött, soha nem jutott vissza a suliba. Kötelességemnek éreztem, hogy kiugorjak a puha, védelmező kezei közül, de a szükség nagy úr volt. – Meow! –Gyere haver, mutatok neked valami jót. Hogy értse mit akartam, a lábához dörgölőztem és picit el is távolodtam tőle. Nem szaladtam el, csak valahogy próbáltam felhívni a figyelmét arra, hogy kövessen.
Dan && Nemo
Lakhely :
London/Roxfort
Elõtörténet :
We are not friends I'm rotten to the core Ain't got your back
I'm a traitor, what's up with that?
Igen igen az állatok cukik… Illetve nem. A kutyák idegesítenek néha. Bár ha az embernek nincsen háziállata, akkor egy idő után már mindegy micsoda csak simogathasd igaz? Én mégis inkább a macskák után futottam. Most meg egyenesen magamhoz édesgettem egyet. A nagy késztetés ellenére mégsem rohanom le. Elmenne, azt meg nem akarom. Mikor végre a kezemhez bújt én nekiálltam simogatni. Imádtam a selymes bundáját. Olyan régen szeretgethettem meg egy cicát és most annyira jól esett. Kérdésemre pedig csak nyávogott, így adtam neki még vizet. Komolyan mintha értené. Bár nem buta állatok ők, sőt! Simán lehet, hogy tudja mire gondoltam. Így természetesen öntök még neki és tartom a szájához. – Bocsi, hogy ennivalóm nincs… remélem éhes azért még nem vagy. – hangomból érezhető, hogy őszintén rosszul érzem magam. Nem gondoltam erre. Illetve magamnak minek is hoztam volna? Hiszen tudtam, hogy nem leszek éhes. – Máskor erre is gondolni fogok. – Ezt már inkább magamnak mondom mintsem neki. Amolyan emlékeztető, hogy máskor valami kaját is hozzak. Ha mást nem neki, hiszen biztos valahol itt lakik. Csak nem tudom hol. De a macskák mindig hazatalálnak! Kivéve, ha megölik őket… De nem ez most nem lesz! Hiába sajnáltam, mikor a táskámba esett mégis nevettem. Édes és egyben szerencsétlen egy macska volt. De persze kiszedtem, mert kegyetlenség lett volna tőlem, ha cserben hagyom. – Hm? Mit találtál? – nézek rá összeráncolt homlokkal. A füzetem… minden abba volt. Nyugodtam mondhattuk, hogy határidőnapló, jegyzetfüzet… meg tulajdonképpen a memóriám is volt. Bármi, akármi, ami fontos volt belekerült. És ő pont azt halászta ki... A padhoz viszem és leülök vele. Szimplán azért, mert szeretgetni akartam. Örültem is a dorombolásnak és még tovább simogattam volna, mikor leültem, de ő kiugrott. Persze a lábamhoz dörgölőzött, így értettem, hogy valamit akar. Sóhajtottam. Most komolyan fel kell állnom? – Mindjárt… Fel kell írnom valamit! – Ha már kéznél volt a kis füzetem, akkor gyorsan belepingáltam, hogy következő alkalommal hozzak enni, aztán dobtam is vissza a táskámba. – Rendben… Mehetünk életem! – mosolyogva állok is fel, hogy akkor már indulhatunk, bár… magam sem hittem el, hogy egy macskát fogok követni. Nos mindegy, ha már elvesztem akkor tulajdonképpen igazán mindegy volt merre megyek. Csak bízok benne, hogy nem az erdő legmélyére visz, mert akkor bizony tényleg nem tudom mit fogok kezdeni.
Psychopath? No, I’m not even on that continuum. I’m a Machiavellian. That means I’m a team player AND antisocial at the same time. Totally different.
Vendég
Vas. Jan. 23, 2022 11:28 am
Egye-fene haver, megbocsájtom neked, hogy nem hoztál valami harapnivalót. Igaz, nem tudhattad azt sem, hogy egy szőrgombócba fogsz botlani az utad során, na meg azt sem tudhatod, hogy valójában ember vagyok. A csokidat pedig, amit a táskádban találtam, szépen meg is dézsmálnám. A baj csak az, hogy a macskák nem esznek ilyeneket és az álcám megtartása miatt muszáj volt tartoztatnom magam. Pedig befalnám ám! Helyette a füzetét szedtem ki, mikor kiszedett a táskájából, Kíváncsi kis buksimat nyomtam is a lapok közé és szépen olvasgattam is a sorokat. Érdekesnek találtam, mancsomat rá is tettem az egyik oldalra, kicsit pajkosan. Hagy legyen jó napja az elveszett kölyöknek. De persze nem maradhatott így ez az állapot. Nekem is mennem kell lassan, azt viszont nem szeretném, hogy az ázsiai kölyök egyedül kóboroljon. Még a végén bajba keveredik itt nekem. Ezért is ugrottam ki inkább az öléből és jeleztem felé azt, hogy indulnunk kellene. Szavaira elolvadtam volna. Életem… Legszívesebben visszaugranék az ölébe és képen nyalnám miatta, de erre most nem volt időnk. Amint végre feltornázta magát az ülőhelyzetéből, el is indultam előtte. Lassan szedtem lábikóimat, nehogy lemaradjon mögöttem. Az egyenes úton nehéz lenne eltévedni, de nem kockáztatunk meg semmit sem. Hamarosan úgy is kereszteződésbe érkeztünk. Ott szépen leültem és felpillantottam. Keresnem kellett egy támpontot, amivel a falu közepéhez tudtam vinni. Vagy vezessem vissza egyenesen a suliba? Ajj, meg kellene valahogy tudnom, hogy mit is szeretne. Bízzunk abban, hogy ha megindulok a Roxfort felé és ha realizálja, majd szól, ha mégsem arra akart menni. Kinézem belőle, hogy megtenné. Ezért is indultam meg jobbra a kereszteződésben. Nem kellett sok idő és máris megcsapta a fülemet valami morgás. Csodás, miért kell most is egy kutyának erre lennie? Miért nem tud akkor morogni, mikor emberi alakban vagyok? Most megint menekülhettem el… Vagyis csak a srác lába mögé szaladtam és szépen fel is másztam rajta, hogy aztán a fején pihenve fújtassak a kutyára. Védjél meg haver, legyél jó arc.
Dan && Nemo
Lakhely :
London/Roxfort
Elõtörténet :
We are not friends I'm rotten to the core Ain't got your back
I'm a traitor, what's up with that?
A táskámban tényleg nem sok mindent tudott volna találni a kis cukiság, de nyilván neki a füzetem kellett. Ami nagyjából egyenlő az életemmel is. Nos, ő csak egy macska, nem hiszem, hogy sokat tudna ártani azzal, ha beleles. Maximum megeszi. Ez mondjuk bosszantó lenne, sőt! Tuti dühös lennék, érte, de nagyon úgy fest, hogy csak a mancsát teszi rá az egyik lapra. – Hm? Mit találtál? – nézek is bele. Csak pár időpont feljegyezve, hogy kivel mikor és hol találkozok. Köztük van a bátyám és még pár roxforti diák. Ez az oldal kevésbé érdekes. Vannak olyanok, ahol bájitalok tökéletesítése van feljegyezve, meg van, ahova azt írom kivel miért érdemes barátkozni, milyen hasznot jelent nekem, ha magam mellett tudhatom. Azok sokkal érdekesebbek, meg veszélyesebbek rám nézve, ha kitudódik, hogy listát vezetek minden ismerősömről. Aztán a cica úgy dönt, hogy na, neki ennyi elég volt és ki is ugrik az ölemből. Csak egy picit maradhatott volna még, hogy simogathassam. Szerencsére nem akar teljesen elszaladni, hanem bevár. Akkor most tulajdonképpen mit szeretne? Miért nem jó neki a padon? De persze megyek is utána. Csak előbb fel kell írnom valamit, de szerencsére türelmesen vár engem. -Hova megyünk amúgy? – Nyilván hülye kérdés, hiszen választ nem fogok kapni, csak akkor, ha utána megyek. De követem is, egy pillanatra sem veszem le róla a szemem. Még a kereszteződésben is megáll, majd hirtelen azon kapom magam, hogy visszafut hozzám és a következő pillanatban egy macska van a fejemen. Nem is kell sokáig keresnem a kutyát, aki meg akarta támadni. – Na! Hess! Nem kellesz itt senkinek. Ha meg bántani akarod, akkor csak szólok, hogy előbb csinálok belőled szőnyeget, minthogy egyáltalán megindulj felém. – nézek csúnyán és még a lábammal is odalépek, bár így a macskákat szokás elijeszteni, de úgy fest, működik. Főleg azért, mert a kutya gazdája végre észreveszi magát és odébb viszi a dögöt. Én pedig a cicáért nyúlok, aki ismét az ölemben köt ki. – Nyugi, nem fog megenni. Túl édes vagy, hogy hagyjam neki. – mosolygok rá . – Azért most lehet egy ideig cipellek, csak amíg elmegyünk mellett. – indulok meg jobbra a kereszteződésben, amerre eredetileg mentünk volna.
