As to point…

Szokatlan hely volt a kihallgató szoba, bár csupán azért, mert sose kellett ezen a helyen megfordulnom még. Zavartan igazgattam a fülem mögé a kissé esetlen frizurából kilógó tincseket, miközben vörös szemeim az asztal lapját fürkészték. Úgy néztem ki, mint aki bármelyik pillanatban ismét elsírhatja magát, a kényelmetlen helyzet miatt pedig annyira kellemetlenül érzi magát, hogy képtelen egy helyben megülni. Biztos voltam benne, hogy mielőtt majd valaki bejön, gondosan oda fog figyelni ezekre a részletekre, én is így tettem volna.
A rendezetlen ruhában pont úgy festettem, mint aki csak magára kapkodta őket, és sietősen érkezett az auror parancsnokságra, pedig elég sokáig tartott kiválasztani, melyik darab legyen. Nem különösebben szerettem ezeket a ruhákat, azonban szükségesek voltak, hogy eltereljék rólam a figyelmet. A mostani előadásnak tökéletesnek kellett lennie, a koronának egy kiválóan megtervezett, és mesterien kivitelezett cselszövés tetején. Ráadásul ez nem is a “megrendelés” része, csupán némi plusz juttatás a Szindikátus részéről. Bár valószínű, hogy inkább olyasmi, amit csak amolyan befektetésnek szánnak, egyetlen személyről se tudom elképzelni, hogy szívességet tenne bárkinek anélkül, hogy aztán kamatostul be ne hajtsa.
Ezekkel azonban most nem akartam foglalkozni, mert bár az aurorok jó része olyan egyszerű és buta volt, mint egy testvér házasságból született troll, azért voltak veszélyes elemek. Abban pedig bizonyos voltam, hogy ezúttal Jerry Prestonnal kell farkasszem néznem, hiszen külön őt kértem, amikor ide érkeztem. Nem engedhettem meg magamnak egyetlen rossz mozdulatot, vagy hanyag hangot, mert jól tudtam, hogy egyből észrevenné. A Lachlan-eset pedig kapóra jött, valószínűleg ő is ideges miatta, az én “félelmem” pedig megalapozottá vált.
Összerezzentem, ahogy kinyílt az ajtó, és zavartan felnéztem, majd biccentve köszöntem a belépő férfinak, miközben kezemmel ez zsebkendőt gyűrögettem. Tekintetem aztán visszafordítottam a kezemre, miközben arra vártam, hogy helyet foglaljon a másik széken. Pontosan tudtam, miként fogom folytatni, nagy levegőket vettem, majd az arcomon végig gördült egy kövér könnycsepp, majd mégegy. Nem esett nehezemre sose a sírás, nagyjából tizenhét éves korom óta akkor fakadok sírva, amikor csak szükséges. Reszkető kézzel töröltem meg a szemem, majd szipogtam néhányat.
- Elnézést, máris összeszedem magam! - Még a hangom is remegett, újabb mély levegők. - Sajnálom, nem szeretném rabolni az idejét, csak mióta tudom, hogy Miss Lachlannal mi történt, nagyon félek. - Olyan hangosan nyeltem, hogy biztos meghallotta, lesütöttem a tekintetem, majd felnéztem rá. - Azt hiszem, hogy láttam valamit a bálon… - Szinte suttogva ejtettem ki a szavakat, mintha a falaknak is füle lenne, és ezen a helyen talán tényleg nem ok nélkül.