Meissa Lestrange-Black

"The girl wore her scars the way some women wore their finest jewelry..."

Nem: Nő

Kor: 22 év

Vér: aranyvérű

Születési hely: London

Iskola/ház: Mardekár

Munka: Alkalmi hirig specialista

Családi állapot: Hajadon

Patrónus: Óriáskígyó

Pálca: Ében, főnixtoll mag, 12 hüvelyk, merev

Amit szeretnek bennem

Egy részem szeretne ezen jóízűen felkacagni, mert sose tapasztaltam olyat, hogy bármit is szeretne bennem valaki. Precíz vagyok, ezt biztosan sokan értékelik, ha máshol nem, hát a „munkám” során. Szeretek olvasni, és tanulni, ami kifejezetten gyorsan megy, akár könyvekből, akár gyakorlat alapján, különös tekintettel a bűbájokra.
Sportos alkat vagyok, talán nem tűnik fel egyből, de jól futok hosszútávot, és pálca nélkül is meg tudom védeni magam, hála a jó néhány éves ninjutsu edzéseknek. Sőt, harc kezdeményezésben sem vagyok utolsó, bár ez nemigen célom, általában. Az anyanyelvem mellett oroszul és németül társalgási szinten beszélek, illetve franciául se adnak el rabszolgának, de a kiejtésem és nyelvtanom még nem tökéletes.
Nem félek a saját árnyékomtól, meglehet kicsit vakmerő vagyok egyes helyzetekben, valamint sose adom meg magam harc nélkül. Legtöbbször persze előnyben részesítem, hogy ésszel és szavakkal oldjak meg minden helyzetet, azonban mindig akad a tarsolyomban tartalék terv, ha másképpen alakulnának a dolgok. Kifejezetten tájékozott vagyok, másképpen helyzeti előnyhöz engedném „üzleti partnereimet”.
Ha tehetem, egyenes vagyok másokkal, de nem okoz gondot hazudni, amennyiben érdekeim úgy kívánják. Ilyen alkalmakkor sem érzek bűntudatot, úgy élem az életem, hogy számomra megfelelő legyen, mindenki másnak is magáról kell gondoskodnia.

Ami zavar bennem másokat

Nos, ide talán több ötletem van, mintsem az helyénvaló lenne. A létezésem ténye, azt hiszem ez az egyik legnagyobb hibám, amivel mások szemét szúrom. Meglehet már a tulajdon anyámét is, de a nagyszüleimét, és a legtöbb közeli családtagét bizonyosan. És hogy ennek ellenére büszkén viselem mind a két család vezetéknevét, valószínűleg ez olyan árulás, amit sose fognak megbocsájtani.
A szarkazmust amolyan előételként használom, és gúnnyal, iróniával fűszerezem a legjobb tálalás érdekében. Ez volt véleményem szerint az egyik oka annak, hogy sose vettem túl komolyan senki bántó szavait, elvégre hasonlóval magam is tudtam viszonozni.
Mindig gyanakszom, és egyetlen percig se engedem el magam mások társaságában, az élet megtanította, hogy mindenre IS számítanom kell. Nem barátkozom, nincs szükségem olyan hamis kapcsolatokra, ahol megjátszuk magunkat, hogy önzetlenek vagyunk. Ha valamit szeretnék, vagy szükségem van rá, megszerzem, vagy megfizetem az árát, legyen bármilyen magas is.

Életem története

Keresztbe tett lábakkal ültem a hatalmas karosszékben, csészémben épp megfelelő hőmérsékletű volt a tea, amit felszolgáltak, így belekortyoltam, hogy megízlelhessem. Keserű, túl sokáig és túl sok tea fű volt beleáztatva, aztán nem megfelelő hőmérsékletnél szűrték le, és utólag melegítették meg. Persze, a felkínált cukor, vagy méz segíthetett volna egy keveset, azonban aki alkalmatlan egy tea elkészítésére, az mi jogon is tart igényt társaságomra?
- Ízlik? - Kérdezte a velem szemben terpeszkedő vénember, és szívesen válaszoltam volna úgy, hogy az arcába öntöm, de bennem még volt méltóság. - Egyenesen Kenyából hozattam, frissen érkeztek.
- Ez esetben kár volt egy ilyen pocsék főzésre pazarolni azokat az értékes leveleket. - Feleltem, lustán a férfire emelve tekintetem, a csészét pedig visszahelyeztem az aljba.
Láthatóan megfeszültek vonásai, ahogy igyekezett magában tartani válaszát, és továbbra is széles mosolyt erőltetett arcára. Szívesen elárultam volna neki, hogy velem szemben ez egészen fölösleges, se a nemesek báját, se egymáshoz való ragaszkodásukat nem mondhattam sajátomnak.
- Nos, akkor azt hiszem mellőzhetjük a könnyed társalgást, és egyből a tárgyra térhetek. - Dőlt hátra, kezeit pedig összekulcsolva tekintetét az enyémbe mélyesztette. - Azok a szemek látják a halált, igaz? Azok a zsákmányra leső hideg szemek… - Mintha remegett volna a hangja, már-már majdnem megsajnáltam.
Mély levegőt vettem, és megcseréltem keresztbe tett lábaimat, láttam, ahogy a szobában tartózkodó marcona testőr mozdul, de végül rájött, hogy semmi csúnyaságra nem készülök. Bár ez nekem többet árult el, mintsem azt gondolta volna, vagy inkább, mint amennyit szeretett volna.
- Számtalan dolgot látnak, én példának okáért mindent ezzel látok. - Mosolyodtam el, de ebben semmi kedves, vagy meleg nem volt, még csak nem is éreztem humorosnak a megjegyzést. - Oly’ sokan gondolják azt, hogy tudni szeretnék, életük mely’ pillanatban ér a végéhez, de tényleg készen állna szembenézni azzal a perccel, órával, nappal? Meglehet közelebb van, mint azt sejtené. - Csavargattam hajam egy kósza tincsét, miközben fejem elfordítva a kandalló lobogó tüzébe bámultam.
Mások számára úgy tűnhetett, saját szavaimon én magam is elgondolkoztam, azonban közel sem ez volt a helyzet, egyszerűen csak így bal karom takarta a jobbat. Azzal közben a feltett lábamról lassan lehúztam egy vékony pengét. Apró volt, vékony, de tökéletesen kiegyensúlyozott, arra alakították ki, hogy öljön. Egyetlen pillanatig se szerettem volna ebben megakadályozni, azonban még nem jött el a megfelelő pillanat, fiatal volt az idő.
- Ez nem is olyan burkolt fenyegetésnek hangzott, viszont éppen ezért ül ott fegyvertelenül, én pedig testőrök védelmében, csak egyetlen utasítás, és Martin társasággal beszéli le az efféle kijelentésekről. - Úgy fenyegetőzött, mint aki nyeregben érzi magát, hiszen korábban elkobozta a pálcám, micsoda begyöpösödött kretén, csak több lesz nélküle a világ. - Úgy veszem, a hallgatása annak szól, hogy megértette a helyzetet. Ebben az esetben meséljen, hogy működik ez a maga látása?
- Tökéletesen, szemüveget se kell hordanom, bármikor leolvasom a homlokáról, mekkora idióta… - Feleltem szenvtelenül.
Eltorzultak vonásai, és csak füttyentett az ölebjének, aki keresztülszelve a szobát meglendítette kezét, ami hatalmas erővel csattant az arcomon. Meg se próbáltam védekezni, nyakam engedelmesen tekeredett a másik irányba, húsomba zsibbadó fájdalom nyílalt, és felszakadt a szám. Fejem kissé előrebukott, és arcom elrejtette hosszú hajam, ami zuhatagként fogta körbe.
- Micsoda férfias keze van, Martin… - Búgtam, majd újra a vénember felé fordultam, a testőr pedig eltávolodott, mint aki jól végezte a dolgát. Bár az ő szemszögéből nézve tényleg így tett, nem mondhatok mást.
- Akkor remélem ezzel tisztáztuk az erőviszonyokat. Tehát hogy működik? - Kötötte az ebet a karóhoz, hiába, tényleg egy igazi idiótának nézett ki, mért a viselkedése cáfolt volna rá?
Hátrahajtottam fejem, így ismét láthatóvá vált arcom, nyakam kissé furcsán állt, én ebből azonban mit se láttam. Az orromon át vettem a levegőt, beszívtam, és benntartottam, miközben a jobb kezem lendületből a testőr irányába hajította a pengét. Láttam, ahogy előhúzza pálcáját, és int felé, azonban ez nem akadályozta meg a valódi fegyvert, hogy a szemei közé fúródva kioltsa életét. Kissé bizonytalanul álltam lábra, miközben a hátam közepénél a ruha mélyére nyúltam, hogy előhúzzam a melltartó hátsó részébe varrt pálcám.
- Őrség! Ide! - Sipította krákogó hangon, és közben már igyekezett volna felállni, így kénytelen voltam erről lebeszélni egy szegycsontra mért rúgással. Fuldokolva borult vissza ültébe.
- Ha hangosabban ordít, meglehet felkelnek holtukból, de erre azért nem vennék mérget, bár az ön helyében… lehet inkább a mérget kívánnám meg. - Felegyenesedve egyenesen rászegeztem a pálcám, de enélkül is mindketten tudtuk, nincs esélye ellenem. - Megvárjam, amíg előkotorja a pálcáját? Úrihölgy vagyok, vagy legalábbis aranyvérű nagy családok leszármazottja, bla… bla… bla…
Nem úgy tűnt, mint aki az elkövetkező percekben képes lesz megszólalni, azzal is hadakozott, hogy képes legyen a tüdöjébe levegőt juttatni. Leengedtem kezem, és inkább letöröltem a vért a szám széléről, és megigazítottam a hajam, ezzel kicsit összeszedettebb külsőt kölcsönözve magamnak.
- Martinnak többet kellett volna képregényeket, vagy valami modern filmet néznie, a mugli irodalom tele van jobbnál-jobb ötletekkel, ahhoz képest, hogy nem varázsolnak, igen kreatívak. - Mondtam, miközben a ruhámat igazgattam, és tekintetem megakadt élettelen testén.
Aztán visszapillantottam a célpontra, aki pontosan azt tette, amit gondoltam, hogy tenni fog. Szinte teljesen forgatókönyv szerűen ment az egész, már-már csalódottnak éreztem magam, mintha túl könnyen érnék a munka végére. Holott szerettem volna már otthon zuhanyozni, és nem ezzel a kupac szerencsétlenséggel tölteni az értékes estémet.
- Igazából úgy működik, hogy kapok egy meghívót egy névvel, én pedig utánanézek, hogy elfogadom-e, vagy sem. Ez a névtől, és a hozzátartozó arctól függ, no és a fellépés díjától, hiszen ingyen ki játszana, nem igaz? Vegyük például ezt a nevet: Aeneas Turnbull! - Láttam, ahogy összerezzent saját nevének hallatán, pedig annyira nem is hangzott fenyegetőnek, teljesen hétköznapi név volt. - Első ránézésre egy gazdag, jóhírű család fia, aki eltemette már a feleségét, és visszavonultan csak néhány kisebb üzlettel foglalkozik, néha kviddics meccsekre jár a legidősebb unokájával.
- Ha tudja, hogy csak a családommal foglalkozom, miért…
- Cssst! - Hallgattattam el, miközben ajkaimra helyeztem mutatóujjam. - Azt mondtam, első ránézésre, nem pedig azt, hogy ez az igazság. Ha mélyebbre ásunk, rengeteg kapcsolódást láthatunk az egykor Voldemort keze alatt futó minisztériumi dolgozók, és Aeneas között, aki maga is dolgozott ott, egész pontosan ’97-ben, igaz? Milyen véletlen egybeesés ez azzal, hogy néhány mugli származású ismerőse tragikus hirtelenséggel eltűnt. - Ráztam meg a fejem, mint az igazgató, mikor beküldenek hozzá egy gyereket, aki tagad, miközben egyértelműen valami rosszat tett.
- Én soha…
- Kussolj már, ez nem tárgyalás, pont leszarom milyen flancosan tudnád kifacsarni a tényeket holmi védőbeszéd formájában! - Megköszörültem a torkom a kirohanás után, és kissé rendeztem vonásaimat. - Most talán azt hiszi, hogy ez az oka az itt történteknek, de ez igazából csak az indoka annak, én miért vagyok itt. Egyébként csak rossz helyen üzletelt, és ezt ugye a nagykutyák nem hagyhatják szó nélkül. - Ráztam meg a fejem.
Nem akartam kikelni magamból, de komolyan felhúzott, hogy folyton okoskodni akar, mintha azzal bármit érne. Tényleg azt hiszi, hogy elfogadnám az érvelését, majd megsajnálva elengedném? Hiszen ott vérzett hátul a sarokban csendesen Martin, akinek egyetlen bűne, hogy rossz ember bérelte fel. Ja, és megütött, amiért kisebb büntetést nehéz lett volna kiszabnom, azonban a lényeg nem ez. Tényleg nem sikerül feldolgoznia a vénembernek, hogy ez percek óta nem az a beszélgetős, teázgatós szituáció? Mondjuk jobb is, még a saját vérem se tudta elvenni annak a borzasztó löttynek az ízét, ó Merlin szakállára!
- Szóval azt hiszem elmondtam mindent, amit tudni akart, vagy nem akart tudni, de nekem szándékomban állt elmondani. Ha kimaradt valami, azt a legközelebbi találkozásnál bepótoljuk, csak teát ne csináltasson… - Húztam el a számat, majd mielőtt még válaszolhatott volna valami irtózatos nagy baromságot, intettem a pálcámmal, a nyaka pedig engedelmesen csavarodott egyet, nem éppen egészséges irányba.
Nem szerettem a tiltott átkokat használni, inkább a sajátjaimat alkalmaztam, azok is éppen annyira voltak halálosak, vagy éppen fájdalmasak. Az oldalamon lógó kistáskába nyúltam, és elővettem belőle egy szépen megmunkált rézérmét, amire egy furcsa jelkép volt ütve. Nemigen értettem hozzá, de a feladatom elvégzése után Aeneas homlokára kellett tennem, ami elsőre egyszerű feladatnak tűnhet, azonban a széken, félig ülőhelyzetben maradt test nem egyensúlyozta túl jól.
Mélyet sóhajtottam, eddig az ügyfelek elégedettsége mindig fontos volt, most se szerettem volna kevesebbet nyújtani a száz százaléknál. Percek alatt rendeztem el olyan pózban, hogy hatalmas homloka megtartsa azt az átkozott érmét, de végül sikerrel jártam. Nem éreztem elégedettséget, ez számomra egyáltalán nem erről szólt, bár már a kezem sem remegett meg, mint a legelső alkalmak egyikén.
Hallottam a nehéz faajtó reccsenését, de nem vártam meg, hogy betóduljon rajta bárki is, nemes egyszerűséggel hopponáltam a Zsebpiszok közbe. Itt sose kérdezősködik senki, egészen kedvemre való hely volt, ha leszámítjuk a társaságot.

Ha tükörbe nézek

Amin először megakad tekintetem, az éjfekete, kissé hullámos hajam, ami mindenkit - legtöbbször engem is - anyámra emlékeztet. Hordhatnám rövidre vágva, próbáltam néhányszor, az összképen nem segít. Szemeim borostyán árnyalatúak, bár inkább szokták kígyószemnek titulálni, már nem zavar, tudok vele épp oly’ metszőn nézni, hogy elhallgassanak tőle.
Alkatom nyúlánk, inkább szálkás, mint kifejezetten izmos, a megfelelő helyeken gömbölyded. Mindig is elégedett voltam a kinézetemmel, amin csak javítottak az edzések. Bőröm sötétebb tónusát apámtól örököltem, ezen azonban sokkal jobban kivehetőek az innen-onnan szerzett hegek.
Ruházkodás terén mindig az alkalomhoz választom a viselt darabokat, bár előnyben részesítem a fekete és vörös színeket. A pálcám mellett nem vetek meg más fegyvereket sem, ezért előfordulhat, hogy a ruhám alatt meglapul ez-az mellékesen…

Családom

Rodolphus Lestrange - Sose ismertem, annyit tudok róla, amit el tudtam olvasni néhány cikkből, és könyvből. Tudtommal néhány éve az Azkabanban halt meg, de előtte se tartottuk a kapcsolatot, meglehet azt feltételezte, mint oly’ sokan, hogy nem is az ő lánya vagyok. Nem kizárható, hogy valóban így van, az anyakönyvi kivonatomban viszont az ő neve szerepel.

Bellatrix Lestrange [née. Black] (46†) - Kinek kell őt manapság bemutatni? Már iskolás koromban rájöttem, mindenki sokkal többet tud a tulajdon anyámról, mint én magam, lévén őt se ismertem soha. Gonosz, őrült, szeszélyes, veszélyes… Gyilkosságok, kínzások voltak bűnlajstromán, és Voldemort oldalán harcolva halt meg. Nem igazán tudok azonosulni ezzel a Világ-szemlélettel.

Milny - Egy házimanó, tulajdonképpen az egyetlen személy, aki gondoskodott rólam egész életemben. Kifejezetten kedvesnek nem nevezném, azonban gonosznak se. Megtette, amit utasításba kapott, és gondoskodott rólam, amíg nagykorú lettem, pontosan a 18. születésnapomon pakolt össze, és hopponált „haza”. A mai napig se tudom, igazából melyik családhoz hűséges, pedig neki még hálás is lehetek bizonyos dolgokért.

Amortentia

Mumus

Edevis tükre

Hobbim

Elveim

Amit sosem tennék meg

Ami zavar

Ami a legfontosabb az életemben

Ami a legkevésbé fontos számomra

Amire büszke vagyok

Ha valamit megváltoz-
tathatnék

Így képzelem a jövömet

Egyéb

Merve Bolugur