Szisztematikusan kerüli Bones-t, és ezzel párhuzamosan kerül minden mást is, minden különös alakzatú és sűrűségű pamacsot, amelyből bármi kirajzolódhat, és kerül mindenféle testi kontaktust, reflexeire támaszkodva cikázik, foszlányokban éri el a csitulni nem akaró, valahogyan mégis egyre tompább gyereksírás, amely egyetlen sötét súlypont köré tömörül elméjében, mintha lenne benne valami fekete, valami, amely képes elnyelni tárgyakat, sőt, magát a fényt is. Fekete lyuknak hívják, emlékszik vissza, újravetítésre vitte a mugli fiú, a legjobb film, esküszöm neked, Clemens pedig végigülte, hagyta, hogy kezének ujjait szórakozottan morzsolja, miközben tekintete egyetlen pillanatra sem fordult el a vászontól. Hooch sípjára lesz figyelmes, az idősebb Brown félmosollyal figyeli, ahogyan szabaddobást osztanak ki az ellenfél csapatának, egy bitangerősen megküldött gurkó tőle egy méterrel húz el, süvítését a lelátókon is hallani, akárcsak a Hollóhát szurkolótáborának éles tiltakozását és szofisztikáltnak aligha nevezhető aggályait Lucas módszereivel kapcsolatban. Amatőrök. Minden eszközt meg kell ragadni, ezt sulykolták belé gyermekkorától fogva, elveid és céljaid vannak, Clemens, feladatod fel- és kihasználni a képességeidet, fáradhatatlanul keresni a lehetőségeket, a szabályok és konvenciók bizonyos helyzetekben visszatartanak. Annyiszor hallotta már, annyiféleképpen alkalmazta, csalni, egész életében csalt, neki nincsenek elvei, sem céljai, ami igaz és szilárd benne, az szembemegy mindennel, amiben a családja hisz, amiért áldoznak, amiért küzdenek, neki csalni, hazudni, csúsztatni természetes. Túlélésének kulcsa. Nincs ideje végighallgatni, mi mindent gondol róluk a kék sálas massza, amely még mindig feszültségtől lüktet és kiabál, Blaise azonnal passzol neki, utolsó pillanatban sikerül elkapnia, mielőtt Bones – ez megint honnan került elő? – elcsaklizhatná tőle, és már száguldanak is, szeme sarkából látja csapattársa kézjelét, rendben, alulról kerül, mielőtt Bones berepülhetne, passzol, Blaise néhány másodpercre eltűnik, szép ritmusban tér vissza, hogy ismét Clemens-nél landoljon a kvaff, amellyel kikerül egy finoman megküldött gurkót, és Vogel kísérletét is, hogy visszaszerezzék az irányítást. Még háromszor csinánlak belőlük hülyét, Lestrange majdnem kipöcköli Blaise laza passzát, de szerencsére mindenki glitterpuszedlije – ezen a pontos erősen koncentrál, nehogy a szájába öklendezzen – ügyesebben számolja a röppályát, így ismét közöttük jár a kvaff, míg végül karikák felé nem küldik, szinte együtt, ilyen közelről kivehetetlen, végül melyikük indítja, de teljesen mindegy is, mert Pollux ha megfeszül, akkor sem tudja kivédeni. A kidobás némi dulakodás után ismét náluk köt ki, Rory azonban egy feltüzelt hajtóhármason igyekszik keresztülpasszírozni a támadást, amely hajszál híján, de elzúg a középső karikától pár centiméterrel.
Nem szeretem a homokot… Túl durva, érdes, ingerlő. És behatol mindenhova.
Sziasztok, Brozi vagyok, drogfüggő, és itt vagyunk a "Brozi belső monológja narrálja a kviddics meccset" második részében. Tényleg úgy érzem, mintha homok menne a szemembe, de lehet, hogy csak szemcseppet kellett volna használnom a meccs előtt vagy ilyesmi, lehet, hogy a saját képzeletem játszik velem, lehet, hogy a varázskavics elvonási tüneteinek egyike… De az is megeshet, hogy a Mardekár ház kviddics unikornisának hirtelen felocsúdása miatt van ez, mert mialatt olyan kis ügyikén tolta a cselt a mindig gyanúsan mázlista Graves fiúval, egyszer sem pislogtam és úgy bámultam őket. És amúgy eskü ha egy csapatban lennénk elismerném a srácok teljesítményét, de így, hogy a mi karikáinkon megy át a kvaffjuk - mert Pollux ezt esélytelen, hogy kivédje, hiába a Tarzan kiképzés -, inkább puffogni kezdek. – Hogy száradna ki a fültövetek! Rusnya zöldek… Közben mi is megpróbálkozunk ilyen menci trükkökkel, azaz Bones hátradobja a kvaffot, ha jól látom Lestrange-nek, aki lényegében bemutatja milyen lenne, ha Arnold Schwarzenegger is részt venne a meccsen hajtóként - nem is értem, hogy szorult abba a vézna kis testbe ennyi erő?! Na, hát ezt a zöldek őrzője nem fogja tudni kivédeni! Muhahahaha! Jót rötyögnék rajta, de Daniel pont most repül mellém, hogy félbeszakítson. – He? Bezzeg most tudod a nevemet! – Mert ugye az előbb Blozinak hívott. – Most már nem fáj a tested? – kérdezem azért, mert szívesen tolok vele egy dupla gurkófenekelést, de ha még mindig fáj az élet akkor inkább nem kéne… De ő hevesen csóválja a fejét és azt mondja, adjunk a kis köcsög Mardekárosoknak - Daniel nyelvre fordítva: “ne kíméljük őket”, úgyhogy összenézünk, egyszerre bólintunk egyet, aztán suhanunk. Sokat gyakorlunk együtt amúgy. Úgy gondolom, hogy kettőnk között már kialakult egy olyan szintű bizalmi kapcsolat, ami esszenciális a közös munkához, úgy értem együtt fedeztük fel Daniel szexualitását - kizárólag verbális módszerekkel! -, szerelmi tanácsokat adtam neki, talán még a varázskavicsomból is adtam neki egy keveset csak nem emlékszem… Szóval ja, mi már szinte egy család vagyunk. Bár Waylen talán nem örülne, ha ezt csak így kijelenteném. Daniel lendít, de ütője éppen csak súrolja a gureszt, ami így ilyen viccesen pörögni kezdene, de!! Még időben kapcsolok és belebaszcsizok egy szépet, egyenesen kedvenc és egyetlen uncsim felé terelve, mert miért ne?! Aztán csak összeszorítom a fogaimat, mert szinte érzem a zsebsárkány szúrós pillantását magamon. Felé is fordulok és csak mosolyogva vállat vonok. Akkor verem meg az unokatesómat, amikor akarom! És ennyi! Közben a Vogel lány ellibben a Mardis karikák felé, hogy az ellenfelet egy ingyen dobással megbüntesse, és ahogy látom eléggé elemében is van most - talán segített neki, hogy levezethette a feszültségét a kommentátorainkon, bár emiatt most kicsit fosok attól, hogy esetleg engem is megtalál még a buta becenév miatt, amit véletlenül adtam neki. Amit most már gondolatban sem merek kimondani, mert mi van, ha legilimentor?! – Figyu, Daniel… Nem is mondtad, itt van most az a csávó aki bejön? – kérdezem közben szöszke barátomat, de igyekszem halkan feltenni a kérdést, mert hát szegényke ki tudja mennyire mélyen rejtőzik abban a bizonyos szekrényben. Szerintem eléggé… – Vagy izé, azóta volt már valami? Szerintem fontos a meccs közbeni folyamatos bondingolás, nyilván ezért is hozom fel a témát és nem azért mert annyira imádnék belemászni mások szerelmi életébe…
dark circles under my eyes, no sunlight up in my sky can't feel the pain i'm immune, i don't get tired
Eddig úgy néz ki, ez megint egy olyan meccs, amikor egymás szétverésén van a hangsúly, nem pedig a pontszerzésen. Nem mintha a hajtók a kisujjukat sem mozdítanák, de hát nyilván nehezebb úgy a karikára dobni, ha a terelők folyton a nyakukban loholnak. Azok meg egyértelműen elemükben vannak. Főleg a Hollóhát csapatában. És mintha Lucasra direkt rászálltak volna. Amikor először veszik célba egy majdnem tökéletesen megcélzott gurkóval, nem tudom hogyan csinálom, de sikerül úgy belerontanom lendületből Danielbe, hogy letereljem őt az útjáról, és megvédjem Lucast - és még a kvaffot is elkapjam a karikák előtt. A kedvenc Parkinsonom azonban inkább lehangoltan tűnik, mint megkönnyebbültnek, amikor közelebb lebegve a seprűjén felém nyújtja az ütőjét.
- Kérem, persze, hogyne! Hogy jól észhez térítselek vele! - ingatom a fejemet rosszallóan. - Szedd már össze magad, szivi! Megy ez neked jobban is! - Ám amikor hamarosan újra célkeresztbe kerül, és a közeledő gurkót csak egy szabálytalanság árán tudja kikerülne, már kezd gyanússá válni, hogy valóban direkt támadják őt. A húga arcán is azt látom, hogy fejben már listát készít azokról, akiket a meccs után személyesen akar pofán vágni az ütőjével. Ha tudnék telepatikusan üzenni, akkor most sugallanám meg neki, hogy vegyen be engem is a buliba.
De a mérkőzésnek még koránt sincs vége, nekem meg muszáj fókuszálnom, mert egy gyors és persze sikeres szabaddobás után a kék hajtók együttes erővel, egy komoly csellel közelednek felém. Lényegében esélyem sincs folyamatosan résen lenni, mert amint Bones dobását kivédem, és bedobom a labdát, az szinte azonnal visszakerül hozzájuk, a hátra passzolás után pedig Lestrange olyat dob, hogy én is repültem volna a kvaffal együtt át a karikán, ha megpróbálok az útjába állni. - Merde! - káromkodok egyszerre meglepetten és frusztráltan. Viszont legalább a terelőpárosunk új lendületet vett, és először úgy tűnik, hogy duplatereléssel mindjárt jól telibe találják Perryt, ám időközben felbukkan a másik gurkó is, amire Rose azonnal ráveti magát, és megküldi Lestrange felé. - Ezaz! Látjátok, megy ez! - tartom fel a hüvelykujjam Lucas felé. Kicsit azt remélem, valahol legalább egy-két csont is törik, mert kétlem, hogy a Hollóhát képes lesz mindkét támadást kivédeni.
Megfázhattam a ködtől, vagy én nem tudom már mi van velem! De tuti beteg vagyok, valami elromlott, a karom nem dob már annyira erősen, mint eddig, s mintha az irányt is csak úgy találomra mondanám meg. Pedig az elmúlt körökben nem is engem akartak eltalálnia gurkóval, hanem Lucast! Aki miatt persze Rosie is sikított, s talán még hangosabban is, mikor engem szerettek volna lefejezni. Nem vagyok féltékeny, mert hát össze sem lehet minket hasonlítani. Én csak a haverja vagyok, ő meg a testvére. Ja, nincs itt semmi gáz, inkább ott van, hogy basszus valami nagyon nincs rendben velem. Az elején totál nyerő pozícióban voltunk, most meg azt se tudom hol áll a saját fejem. Komolyan, mint Rainberry olyan vagyok most. S igen, ezt határozottan sértésnek szerettem volna szánni, mert lehet képes magát annyira felhúzni, hogy egészen Franciaországig eldobja a kvaffot, csak éppen ez a baj, hogy mintha az Arc de Triomphet nézné a karikának, s nem azt, ami ténylegesen előtte van. S most csak azért nem szólok be semmire sem, mert én sem remekelek, inkább csak szemet forgatok. S ennek a kellős közepén csak Gumimaci aranyos mosolya tartja bennem a lelket, meg az olyan megjegyzései, hogy de legalább erős voltam, vagy hogy legalább védeni kell rá. Valahol segített, bár nem a teljesítményemen, inkább a hangulatomon, hogy ő nem tart teljesen bénánk még így sem. Egyetlen egyszer nem sikerült megtalálnom őt a szememmel, s akkor viszont pánikoltam! Mondjuk hozzáteszem, az pont azért volt, mert ugyan nem voltam formában, de Clemens és én bepróbálkoztunk egy-egy power play csellel, illetve próbálkoztunk volna, ha a rohadt madarak nem jelennek meg. Elsőre még le is tojtam őket – hehe érted – de igen, az határozottan egy rémületi faktor volt, hogy Rosie sehol sem volt. – Gumimaci?! – Most be lehetne szólni – eskü várom Brightmoret hogy szóvá tegye -, hogy ugyan minek szólongatom a lányt, ha egyszer nem is járunk. De őszintén leszarom. Hogy ez, vagy a nyomorult tollasok serege vezetett ahhoz, hogy annyira szutyok mód dobtam el a kvaffot, hogy azon csak nevetni lehetett volna, mert erő se volt benne, s hát lassan én is mehetek Rainberryvel együtt Franciaországba, amennyire szutyok volt ez. Az már kisebb probléma volt, hogy közben a egy tucat csór kezdte el rángatni a ruhámat, s itt-ott fel is sértették a bőrömet. Hangosan felszisszentem a fájdalomra. – Na már! Legalább ne szedjetek szét. – S most kell meglepődni, mert nyilván értette, amit mondtam. Egy rövid ideje tudom, hogy tudok velük beszélgetni, de ez most nem lényeg, legalább abbahagyták az evésemet. Merlinre… Szemem sarkából közben látom, Clemens sem remekel a csellel, sőt ő talán még nálam is gyengébb volt – tuti még mindig rosszul van – de legalább nem kezdték el a csőrök tépkedni. – Ha valakinek ki akarjátok kaparni a szemét, akkor a másik csapatot javaslom. – mutatok is feléjük. – Csak a lószeműt hagyjátok meg. – Brozi… Nem tudom miért mondja, hogy ló szemei vannak. Nekik nem barna van? De Brozebrának kék van. Oh, mindegy. -A nagyon cuki, nagyon pici lányt viszont… - hirtelen kapom fel a fejemet, ahogy meghallom Rosiet, s már repülök is a hang irányába, hogy megnézzem rendben van-e. Meg se lep, hogy az ütőjével próbálja a madarakat gurkóként használni. – Hess már. – megyek oda mellé. – Őt is hagyjátok! Jobban jártok. – nyújtok nyelvet, majd automatikusan simítok a lány hajára. – Jól vagy? Mielőtt azonban válaszolhatott volna, figyelmemet Csillámpóni terelte el, aki a madarakkal tárgyalt, s esküszöm, hogy mintha értették volna… Ő is tudna velük kommunikálni? Mindegy ennek ellenére sem sikerült összehozni egy hajtást, csak annyit ért el, hogy ne sérüljön. Persze véget is vethetnénk ennek a körnek, gyorsan elkapja Regu a cikeszt, megnyerjünk ezt a meccset is és nem kell majd tartani a madaraktól… Milyen kár, hogy EGYIK fogó sem volt képes lenyelni azt az arany golyót. – Reguluuuus! – inkább kétségbeesetten kiabálok utána, mintsem dühösen… De remélem érzi, hogy nem szeretem most.
look who we are,
we are the dreamers, we make it happen 'cause we believe it.
Lakhely :
London/Roxfort
Elõtörténet :
We are not friends I'm rotten to the core Ain't got your back
I'm a traitor, what's up with that?
-Trazan ismét lecsapott! – Lassan iszok a kulacsomból, két nagyobb kortyot nyelek le, miközben Kylian bejelenti a nyilvánvalót. – Pollux ismét védett Hölgyeim és uraim, transzik, binárik és minden egyéb! – fél szemöldökömet felhúzva nézek rá a fiúra, akitől csak értetlen pillantást kapok. – Akkor már soroljuk fel, hogy vámpírokat, embereket, maledictusokat, vérfarkasokat, szellemeket, sziréneket… Meg minden egyébet. – vonok vállat, s kivételesen nem üvöltöm a mikrofonba a véleményemet. Pedig… Hátha egyszer szeretnének mások is. Nem mintha szükségem lenne rá. Pláne nem akkor, ha a Hollóhátról van szó, velük nem is fogllakozok annyit, így mikor Lestrange bedobja a kvaffot, akkor sem tudok nagyon lelkesedni, sem idegeskedni. – Nahát! A nagyobbik Lestrange valóban jobb, mint a húga, ő legalább képes a pozíciójának megfelelően jól játszani. – Nem úgy mint a picike, aki nem képes elkapni a vacak cikeszt. Nem mintha neki szurkolnék direktbe. Bár inkább már csak legyen vége, s ha mi veszítünk, hát majd Regulus képébe vághatom, hogy még egy kviddics csapatot sem képes elvezetni. Ellenben az ellenfél kezdi tényleg megtalálni a hangját, Smith akkorát belebikázott a gurkóba, hogy attól még én is megijedek, nemhogy Lucas. – Azt a rohadt… - Csak úgy a levegőbe kiabálok, nem kell senkinek hallania a kiakadásomat. S már mondanám is be, hogy valaki gyorsan készítsen elő egy hordágyat a gyereknek, mire – én nem értem miért vagyunk ilyenek – beleüti a közönségbe a vasgolyót. – Szép mentés. 10 pont a Mardekárnak egyébként. – Csak ennyit kapnak tőlem, majd vállat vonok. Ja, így akkor… akkor nem is volt értelme lekommentálni a Hollóhát akcióiból semmit, mert érvénytelenek. -A fiatal Daniel Craig gyanúsan agresszív mostanában… - Számomra eddig is gyanús volt, de hát ezt nem mondhatom itt mindenki előtt. Sokan meg vannak győződve, hogy ő csak egy ártatlan tündéri fiú, ritka jó terelő képességekkel. – Áh, csak nem szexelt eleget a bátyámmal. – vonok vállat, mintha ez olyan természetes volna, s közben azt se tudom, hogy tényleg járnak-e. Azt viszont látom, hogy Tristan ott lóbálja egész meccs alatt a hülye kis zászlóját. Érzem, hogy lankad a figyelemem, vagy éppen csak unalmas kezd lenni a mérkőzés, mert Kyliannek megint közbe kell kiabálnia. - Mindenki kedvenc Blézere és Clemens Cullen egy formation loopingot hajtanak végre, a Hollóhát őrzője pedig végigalussza a folyamatot. – Blaiset azért megtapsolom, s egy kis fütyülést is kap tőlem. Nem Clemensnek szántam, egyáltalán nem. Roryt meg még annyira sem akarom megdicsérni most. – Oh boo-hoo, ez nem ment be. Kérj egy puszit a csajodtól Flarestorm, hátha az felpörget. – Pedig ezzel a lendülettel esélytelen lett volna védeni és még jobban állnánk. Talán már 100 pont felett is lehetünk, bár már nem igazán számolom, bevallom. – Mindegy, így is szereztünk 10 pontot. – Mondom ezt úgy, mintha annyira nagyon részt vennék a játékban, pedig semmi mást nem csinálok, maximum szidom őket. Bár én sem vagyok kegyetlen, így mikor meglátom, hogy a Lestrange fiú – mit szívott ez közben? – nem elég, hogy megint karikát talál, de úgy megcélozza, hogy azt esélytelen kivédeni, akkor inkább nem kritizálom a Mardekár őrzőjét. – Lestrange minden bizonnyal mostanra melegedett be… 10 pont Hollóhátnak. – Kylian pedig csak kuncog, s már előre félek, hogy mit fog mondani, így kezembe veszem a kulacsomat csak. - Valéria Lestrange olyat bever a Mardekárnak, hogy csak néztek, mint mikor egy kígyó benyeli a tojást. – És már verem is fejbe a srácot. Lehet idősebb. Lehet magasabb. Lehet erősebb. De attól még idegesít, így pedig nem félek elverni. Fel is nyüsszent és most morogva néz rám. – Még egy ilyen és én nyomom le a torkodon a kulacsom. – Amit nem akarok… 12 fontos kulacs, azért ezt nem fogom csak úgy megetetni vele. Pláne azért, mert ajándék volt. Smith pedig egyre jobban idegesít a puszta létezésével is. A másik fiú csak… Állandóan Elmot emlegeti, az kevésbé tud érdekelni. Bár nem tudom az mi. – A Hollóhát terelői ugyan ritka szarok, de megküldik Flarestormot egy szép kis gurkóval. – Aki mostani állapotát tekintve ki se tudna térni előle. Mondanám, hogy kár érte… Valahol amúgy tényleg, mert egészen eddig olyan jó volt, szóval remélem csak pillanatnyilag volt béna. – De Lucas szerencsére megmenti és… - nézem merre megy a gurkó. – Kivételesen nem a közönséget üti, hanem Bonest. Részvétem, majd küldjetek neki virágot srácok. Hirtelen meghallom a sípszót, s elkezdek gondolkodni, hogy most ugyan mi történt. – Áh…! Hooch most kelt fel, s csak most dobja le VOGEL… - lassan PTSD-t kapok ettől a lánytól, pedig nem is én szólítottam meg rosszul. – a szabaddobás. – Elsőre még el is hiszem, hogy Marcie meg tudja fogni. Nem olyan erős, könnyen ki tudná védeni, ha akarná, de… Úgy fest nem szeretné. – 10 pont a Hollóhátnak. – verem a fejemet a párkányba. Ha így haladunk, akkor egyszerűbb, ha Regu is odaadj kis szerelmének a cikeszt a meccs végén. Közben az imádnivaló zsebsárkányunk is akcióba lendül…ne, ha nem vétene célt a gurkó. Ezzel egyidőben pedig a lelátóról érkezik egy lányosabb sikoly, mire muszáj felpillantanom. Mi van, Lestrange-nek is van valakije?! – Nem gáz Rosie... Legalább nem Roryt kellett védeni, így nem esett baja a pasidnak. – Élvezem szekálni őket? Határozottan. Ha másra nem is volt használható az a terelés, hát arra biztosan jó volt, hogy megrémissze az ellenfél hajtóját és eltévessze a dobást. - Hát... Úgy tűnik, hogy Valéria abba az egy dobásba fektette minden energiáját. – Ő legalább csinált is valami értelmeset eddig. Nem úgy mint a fogók. Nem, nem fogok leakadni erről, amíg el nem kapják a cikeszt! S most már komolyan nem értem, hogy Smith miért kap ennyi lehetőséget… Nem is jó! – Smith éppen csak megsuhintja Marciet, de semmi komoly. GAUNT A ROHADT ÉLETBE SZÓLJ RÁ A MÁSIK TERELŐDRE, HOGY CSINÁLJON VALAMIT, MERT AHOGY ÉN LÁTOM CSAK SMITH DOLGOZIK. – És idegesít még a nevét is kimondani. Ha így haladunk én fogok egy átkot küldeni a srácra, hogy lepottyanjon. De talán nem is kellek én ide, elég lesz a madarak támadása… Igen, én ezt most komolyan mondtam, mert a semmiből egy rakás tollas került elő, mire lebuktam és védtem a fejem. - Hölgyeim és Uraim, a Birdemic legújabb epizódját láthatjuk elszabadulni a kviddics pályán. – Elsőre gondolkodtam, hogy hagyom Kyliant, hadd folytassa egymaga a kommentátorkodást, de mikor meghallottam a sikítást, felnéztem, s láttam, hogy egy madarat akar kiszedni a hajából. Megvártam, míg sikerül neki, majd húztam le magammal őt is meg a mikrofont is. – Nem várhatják el, hogy ilyen körülmények között dolgozzunk, ugye?! – kérdeztem tőle halkan, majd kikukucskáltam, de csak annyira, hogy lássam mind a három hajtónk bénázását. – Kivételesen nem mondom, hogy szerencsétlenek a Mardekár játékosai, amiért se egy cselt, se egy sima hajtást nem tudtak elvégezni, az a csoda, hogy egyben marad… - S ebben a pillanatban hallom, hogyan Flarestorm nagyon pöröl a madarakkal. – Rory Flarestorm sérült… De a többiek egyben vannak! – Túléli a fiú. Viszont a fogókat még mindig nagyon utálom. – Hogy nem tudjátok elkapni a cikeszt?! – bezzeg egyikük sem sérült meg a nagy lebegés közben. – Csináljatok valamit, mert ez így nem állapot!
team slytherin
aidan brightmore
Psychopath? No, I’m not even on that continuum. I’m a Machiavellian. That means I’m a team player AND antisocial at the same time. Totally different.
-Trazan ismét lecsapott! – Lassan iszok a kulacsomból, két nagyobb kortyot nyelek le, miközben Kylian bejelenti a nyilvánvalót. – Pollux ismét védett Hölgyeim és uraim, transzik, binárik és minden egyéb! – fél szemöldökömet felhúzva nézek rá a fiúra, akitől csak értetlen pillantást kapok. – Akkor már soroljuk fel, hogy vámpírokat, embereket, maledictusokat, vérfarkasokat, szellemeket, sziréneket… Meg minden egyébet. – vonok vállat, s kivételesen nem üvöltöm a mikrofonba a véleményemet. Pedig… Hátha egyszer szeretnének mások is. Nem mintha szükségem lenne rá. 
