Miután kimondom az MiM-es eseménnyel kapcsolatos szavaimat, csak akkor esik le, hogy milyen félreérthetőnek is tűnhet mindez. Ty visszakérdezésére felé pillantok, meglep, hogy nem tud róla, hogy ez új információ, de az aktámban bizonyára mindent megtalál majd. Mindent, ami rá tartozhat, ami pedig nem, az titkosítva van. Talán jobb lesz erről nem fecsegnem, nem biztos, hogy olyan szinten van, hogy ebbe beleláthasson. - Én tudjam? - vonok vállat, mert én eddig nem olvasgattam a saját anyagomat és kétlem, hogy mindent látnék, amit rólam gyűjtöttek össze az évek alatt, szóval keresse csak meg, hajrá! Elmosolyodom azért, nocsak, hirtelen kíváncsi lett rám? Ezek alapján viszont elgondolkodtató, hogy vajon mennyit tud rólam? Utánam se nézett, egyáltalán? - Tégy úgy! - döntöm meg fejem pimasz mosollyal, de aztán a feladatra koncentrálok, elvégre okkal vagyunk itt és nem azért, hogy ismerkedjünk vagy magamról meséljek. Ha ezt szerette volna, akkor kettesben maradunk. Talán már bánja, hogy nem így döntött, én viszont kevésbé. Kíváncsi vagyok erre a gyilkosságra, tudni akarom, hogy mi történt itt. - De az lenne a dolgod, hogy jelzed az észrevételeid... - emlékeztetem. Egyre furább ez a fazon. Miért nem szól arról, hogy mire jött rá? Vagy ismét csak engem tesztel? Nem tudok egyszerűen kiigazodni rajta, ez borzasztó. - Milyen bölcs mondás! - forgatok szemet. Jobb, ha felkészülök minden további hasonló random megjegyzésre, mert szerintem még sokat el fog lőni a közös munkáink során. - Baltát és kést varázsló is használhatott. Azt hittem, hogy mugli lőfegyverekre utaló nyomokat találtál. - szerintem azzal, hogy kifejtem az ellentétes véleményemet még nem ártok semmit, ez is csak egy meglátás, a vita pedig normális keretek között, érvelve teljesen működőképes kell, hogy legyen. De átnézem persze a helyet jobban, nem csak a könyvespolcokra figyelve, így némi kutakodás után tűnik fel az egyik asztalnál lévő hiány. Itt egészen biztos, hogy volt valami korábban. Guggolva maradok, miközben felpillantok a nyomozóra, majd megcsóválom a fejem. Csodás, még tapsol is... Istenem, de kínos! - Csodás! Van egy olyan sejtésem, hogy nem igazán csípnek Téged. - kelek fel és egy pillanatra se habozok a képébe vágni a véleményemet. - Honnan kéne tudnom? Most járok itt először, a családot se ismerem, szóval most tök felesleges tippelgetnem. Gondolom nem a gyerekek elől dugtál el ide az édességeket... - nincs kedvem ehhez a hülye játékhoz. Ha tudja a választ, mondja csak, ha pedig nem, akkor haladjunk tovább. Meg is nézem a többi asztalt is, hátha látok még ilyen rejtett helyeket.
give me a day or two, to not be an asshole wtih you
taeyong & cameron
I swear you will get used to it
Már kezdett is neki a különféle elméletek gyártásának, mikor meghallotta, hogy a MiM egyik összejövetelén is részt vett. Nem tehetett róla, paranoiás volt. Pláne mióta kettős életet élt, nem volt egy nyugodta perce sem, mert mindig az lebegett a feje felett, hogy valaki lebuktathatja, vagy beárulhatja. Így nyilvánvaló volt, hogy egyből olyasmire gondolt, ami neki ártó szándékú lehet. Még a pillantása is olyan volt, hogy simán elhitte volna, hogy elszólta magát, ha nem említi az aktáit. -Jól van na! – teszi karba kezeit, s mint egy morcos macska, inkább el is fordul. Tudja, hogy ő hibázott, mégis próbálja saját magát áldozatnak beállítani és ő játssza a sértődöttet. Persze nem túl sokáig, hiszen rájön, hogy Cameron nem a megfelelő ember erre. Ha az exe lenne itt, az unokaöccse, vagy az apja, akkor ez használna, hiszen nevetve megveregetnék a vállát. De ez a fiú nem tudja milyen is ő valójában, így várhat arra, hogy hasonló reakciót csikarjon ki belőle. -Meglesz csak… Leakadtam egy infónál. – A neve, mely annyi szenvedéssel járt, hogy kimondja. Miért pont egy koreainak adnak olyan ember, akinek a nevében van „r” betű is meg sok mással hangzó egymás után?! Biztosan valaki olyan volt, aki utálja. Vagyis szeretné ezt hinni, a de valóság sokkal inkább az, hogy az illető nem is tudta, hogy mennyi nehézséget okoz ez neki, hiszen az ő nyelvében ezek idegennek minősülnek. -Megtettem, de nehéz lenne elhinni, hogy ezt az egészet két ember tette… Meg is értem őket! – Arról nem is beszélve, hogy itt rám hallgatnak a legkevésbé. Bezzeg, ha Rochus itt lenne, akkor ő biztosan mellé állna! Viszont a legtöbb ember vakon követi azt, aki először kitalál egy megoldást, s ha valaki mást mer mondani, akkor nehezen állnak át az ő oldalára. És hát nem olyan férfi volt, aki sokáig harcolna az igazáért. Nem érte meg. -Tudod mit szoktak rám mondani? – kérdezi, ahogyan oldalról rápillant. -Nem mondtam, hogy nem varázslók, csak azt, hogy jártasak a használatukban. – von vállat mosolyogva. Utána pedig hagyja, hadd kutakodjon, nem sietteti, és csak nagyon kevés tippet ad neki, mégis sikerül megtalálnia azt a bizonyos helyet az asztalon, ahonnan hiányzik a doboz. – Az a harminc százalék az pont kedvel. – forgatja meg a szemeit. Nem is baj, ha nem bírnak! Kinek kellenek barátok elvégre. -Nem pont. De találgatni lehet. Én ékszernek gondoltam először, de aztán… - hirtelen megáll a mondandója közepén, majd torkot köszörül. – Nos igazából senki sem tudja, hogy mi volt benne. – Mármint hivatalosan nem lehetett tudni. Viszont nem kezdi el itt is magyarázni az elméleteit, mert jobb, ha nem árul el minden részletet. – Amúgy ennyi volt. – kiált oda neki, amint látja, hogy ismét kutakodásba kezd. – Most már le is mehetünk megnézni a nagytermet, ha akarod… Vagy ha elég volt mára ennyi… - Akkor részéről el is mehetnek innen.
Fura, hogy így néz rám. Most komolyan minden információ új neki? Különös, az arca viszont nem árul el számomra még túl sokat. Ha nem lenne a felettesem és nem lenne valószínű, hogy Ő is ért a legilimenciához és az okklumenciához, akkor szívesen belekukkantanék a fejébe, de ha ez megtörténne és lebuknék, az túl nagy sértés lenne és kicsaphatnának, így… jobb meghúznom magam. De most mit csinál? Megsértődött? Akaratlanul, ösztönösen vigyorodom el, de eszem ágában sincs közelebb lépni hozzá vagy bármit tenni, amivel jobb kedvre deríthetem, mert ezt bizony Ő baszta el, vállalja csak érte a felelősséget. - Valóban? Melyik infónál akadtál le? - ez őszintén érdekelne, szóval mesélje csak el. Kicsit mintha megfordultak volna a szerepek, mintha nem Ő lenne a mentor és én a tanítvány. Mindezek után visszatérünk a jelenbe és a feladatunkra koncentrálunk. Vagyis leginkább én, mert még át kell fésülnöm a könyvtárt is rendesen. Szeretnék jól teljesíteni, ez egyértelmű. - Fogalmam sincs, mit szoktak? - mivel korábban még csak nem is láttam a pasast, így ötletem sincs, de mesélje csak el, most már kíváncsivá tett. A választ követően rövid időn belül meglelem a hiányzó doboz helyét, de hogy mi volt benne, hogy mi tűnt el, arról fogalmam sincs. A tapsolásra viszont igazán nincs szükség. - 30%? Az egész jó arány… - ki nem mondom, de talán sejti, hogy engem még annyian se kedvelnek. Nincsenek igazán barátaim, nincs már senki, aki közel állna hozzám. Talán Holden áll a legközelebb, mert Devon halott, Cas pedig lelépett, akik pedig lettek volna, Őket én martam el magamtól. Nem gondoltam volna, hogy magányos leszek valaha is, hogy ilyen szar egyedül. Talán irigylem azért a 30%-ért. - Aztán? - figyelek, folytassa csak! - Nekem nem úgy tűnik, mintha ne lenne sejtésed. - szalad össze a szemöldököm, nem hagyom ám kihátrálni, beszéljen csak, ha már belekezdett! A további kutakodásnak viszont már nincs értelme, ennyi volt tehát, így végül biccentve térek vissza Ty mellé. - Egész napra ennyi volt vagy akarsz még menni valahova? - mert ha nem, akkor majd… holnap találkozunk? Vagy mikor? Nem igazán tudom, hogy mi lesz ennek a módja. Mostantól mint valami árnyék, úgy kell követnem Őt mindenhova? Kezeimet zsebeimbe süllyesztem, aztán várok. Ha leléphetek, akkor így fogok tenni és a ház elől elhoppanálok majd, de ha még nem, akkor itt vagyok. Bár nekem elég tömény volt egyszerre ennyi Taeyongból.
give me a day or two, to not be an asshole wtih you
taeyong & cameron
I swear you will get used to it
Kérdésére nagyon szívesen hazudott volna bármit, azonban pont azért, mert nagyjánól el se olvasta az aktáját, nem tudott mivel kapcsolatban kamuzni, ami hiteles lett volna. Utólag bánja, hogy elsiklott minden fontos információ felett, s csak a nevével küszködött, mert így tényleg semmit nem tudott róla a világon. S most ő játssza a sértődöttet, de sokáig amúgy sem képes rá, hát még mikor rákérdez melyik információ volt az. Elsőre csak torkot köszörül és fejét másfelé fordítja. – A neved… - motyogja inkább magának, mert titkon reméli, hogy nem hallja meg a fiú. Kínos beismernie, hogy ennyi év után sem tökéletes az angol kiejtése, bár ez hallatszik is rajta, hiába próbálkozik elrejteni. Inkább már akkor nyomozásra koncentráljanak, azt ő is jobban élvezi, s ott talán könnyebben szót is értenek. Mert most még nagyon úgy fest, hogy nincsenek egy hullámhosszon. – Egy 28 éves testében ragadt nagypapa. – Nem is tagadta, valóban olyan bölcs mondásai voltak, amivel akár ötvennek is nézhették volna. Korához képest túl sokat is okoskodik időnként, arról nem is beszélve, hogy mennyire lenézi a fiatalokat, még hacsak egy év is van közöttük. Bár az ő kultúrájában egy nap korkülönbség is sokat számít. Viszont úgy fest túl korán ítélkezett a fiú felett, hiszen már a legelején leírta őt, s mégsem volt olyan rémes, mint gondolta. Nem állítja, hogy máris megkedvelte, mert nem, de egy fokkal elviselhetőbb lett a szemében, mert azon túl, hogy egy tipikus aranyvérű, nem egy idióta. – Attól függ, kinek mi számít. Valaki megvan szövetségesek nélkül is. Valaki viszont éhezik a törődésre. – S most lehetne vitatkozni, hogy ő melyik, hiszen saját maga állítja, hogy egyedül is tökéletesen megvan, ugyanakkor érzi azt is, hogy mikor sokáig távol van otthonról, vagy nem találkozik Yule-al, akkor bizony hiányzik neki, hogy valaki átölelje. Hiába szokta azt mondani, hogy nem bírja. -Mondtam, én ékszerre gondoltam. – von vállat. – De hivatalosan nem tudni mi lehetett benne. – És ezzel nem is hazudott, hiszen valóban, hivatalosan sejtelmük sincs, hogy mit tartalmazhatott. Sokaknak fel se tűnt, hogy hiányozna valami, még a megmaradt családtagoknak sem. Szóval neki sem lenne szabad tudnia erről, éppen ezért marad most csendben. Ha túl pontosan mond meg mindent, akkor gyanús lesz. -Hát… Nagyon szeretnék hazamenni a kanapémra aludni… De gyanítom előbb be kell vonszolnom magam az irodába… - mélyet sóhajt. – Neked nem kell jönnöd, ez csak rám tartozik és unalmas papírmunka. Szóval mehetsz haza, mára ennyi volt. Holnap majd folytatjuk. – Mivel gondolja innentől állandóan a nyakán fog lógni a fiú. Ha pedig elköszöntek, akkor előveszi a zsebéből a kis cukros zacskóját, feltépi, és a szájába borítja. Kell valami édes az iroda előtt.
Komolyan érdekelne, hogyha nem nézte át Ty az aktámat, akkor vajon mégis melyik információ volt az, aminál leragadt? A válaszra viszont nem számítok, ez pedig akarva-akaratlan megmosolyogtat. Jó a hallásom, ez az Ő szerencsétlensége. - Komolyan? Te tényleg tök fura vagy! - ezt ma már sokadjára állapítom meg róla, bár nem mindig mondom ki szóban is. Viszont most már biztosra veszem, hogy az aktám vissza fog kerülni a kezei közé és nem is áll meg a nevemnél, hanem tovább olvassa majd. A nyomozásra is vissza kell térnünk, így hát elkezdem átfésülni a könyvtárat, de ha már így megemlíti, érdekelne, hogy miként hívják a többiek vagy mit mondanak rá, a válaszra pedig halkan hümmögök. - És igazuk van? - én még nem ismerem ennyire, de valahogy úgy sejtem, hogy igen. Miután ezt tisztázzuk, felfedezem a helyet, ahonnan hiányzik valami, de hogy pontosan mi, arról sajnos egyikünknek sincs tudomása, tippelnem pedig kár lenne, én nem óhajtok. - Minden ember más. - ebben egyetértek, de nem térek ki arra, hogy én milyen volnék, ahhoz semmi köze, ahogy nekem sincs ahhoz, hogy Ő milyen magánemberként. Kétlem, hogy olyan közel kerülnénk egymáshoz, főleg egy év alatt, mert elméletileg utána mehetek tovább és nem fog visszatartani. Nagyon ajánlom neki, hogy ne tegye. - Értem. - felelek csak ennyit az ékszerre, majd amikor meghallom, hogy végeztünk mára, meg se próbálom titkolni, hogy szívem szerint lelépnék végre. Bőven elég volt mára ennyi. - Hát nem irigyellek, de kitartást! És rendben van, akkor... holnap. 9-re bent vagyok, ha az úgy jó. - ha nem, akkor majd pontosít, aztán el is válnak útjaink. Amúgy nem sajnálom azért, mert Ő most nem pihenhet, ha minden igaz, akkor hamarosan én is leszek a helyében. És ha már kanapén henyélést említett, én így teszek, miután hazaérek.
Folyt. köv. soon 
//
