sometimes we let affection go unspoken and our love go unexpressed. especially towards those we love the best.
yule & drew
Nem akarom elhinni, egyszerűen lehetetlenség, hogy Drew tényleg ennyire szeressen és elfogadjon… Biztos azért, mert még nem ismer eléggé. Még nem tudja a legsötétebb titkomat, de biztos vagyok benne, hogy ha egyszer rájön, menekülni fog. Mert ki akarna velem maradni? Ki akarna együtt élni a betegségemmel? Mégis, ahogy a fiú szavait hallgatom mintha ő pontosan ezt szeretné… Mintha őt nem állítaná meg semmi abban, hogy tiszta szívéből szeressen engem. Mintha tűzön-vízen át velem akarna maradni. Ha nem lennék alkohol hatása alatt, most sírva fakadnék és a karjaiba borulnék. Egészen kicsi korom óta arra vágytam, hogy valaki ezeket a szavakat mondja nekem, s komolyan is gondolja. Ugyan sírásba nem kezdek, azért egy aprócska könnycsepp így is végiggördül arcomon, miközben csillogó szemekkel és hatalmas, szerelmes mosollyal nézek rá, de a szavakat nem találom, egyszerűen fogalmam sincs, mit mondjak egy ilyen gyönyörű beszéd után. – Drew… Fogalmad sincs mióta várok arra, hogy ezt mondd nekem – válaszolom, pont mielőtt ajkaink egy újabb csókban találkoznának. Ha szavakkal nem is tudom kifejezni az érzéseimet, úgy fizikálisan igyekszem megtenni, hogy tudja, én is így érzek iránta; ugyan kell némi győzködés, de csak-csak rávetem magam, s rossz szokásomhoz híven kapkodni kezdek kissé, mert - főleg egy ilyen vallomás után - már egyre csak fogy a türelmem. Az sem érdekel, hogy hol tesszük meg, s hogy látnak-e közben mások vagy sem, egyszerűen most semmi nem érdekel csak Drew. Érezni akarom őt. Minden lehetséges formában, ruhák nélkül, puhán és édesen. Kérlek, Drew, add meg nekem amire vágyom… Add meg magad a kísértésnek… Ám úgy fest nem kell sokáig könyörögnöm kimondatlanul, mert pillanatokon belül a fiú szobájában találom magam, ő pedig máris lehúz magával az ágyra - vagy inkább véletlenül rázuhanunk, de ez már részletkérdés. Merlinre mondom, az is csoda, hogy eddig kibírtam anélkül, hogy bármit is csináltam vele. Utólag visszagondolva fogalmam sincs, hogy csináltam. Elvégre… Drewnál szexibb pasival nem találkoztam még sose. Nem tudom mi tetszik benne ennyire, de… El akarom rontani, tönkre akarom tenni, meg akarom szerezni magamnak és a legmocskosabb rosszaságokat csinálni vele nappalba nyúló éjszakák hosszú sorozatán át. Le is kapom a pólómat, hogy közelebb kerüljek a célomhoz, hiába hallom nevemet, ezekben a pillanatokban teljesen megfeledkezem magamról, hiszen annyi ideje vágytam már erre a pillanatra! De alig, hogy a fiú pulóvere elkerül az útból, ő magához húz, így nem tudom folytatni a kicsomagolását. Meglep, de nem állok ellen. Megborzongok a gyengéd puszitól s a hozzá társuló becenévtől. Szavait hallva lassan realizálódik bennem, hogy megint túlságosan mohó vagyok. Csalódnom kell saját magamban. Mit művelek ezzel az édes fiúval? – Ne haragudj… – sóhajtok fel, habár érintése jólesik, s emiatt nem érzek már akkora bűntudatot. – Talán, ehm… Talán jobb lenne, ha te irányítanál. Én nem tudok mértéket tartani – jegyzem meg, s arcomat a vállába temetem szégyellősen. Megremegek ahogy a fenekemre fog, s ösztönösen ki is tolom kissé a csípőmet, mintha csak a tenyerébe akarnám igazítani magamat. – Ráadásul még azt se döntöttük el, hogy… – Nyomok egy apró csókot a nyakára. – Hogy ki legyen felül. Ha érted… – Közben jobban hozzásimulok ágyékommal, mert még ebben a fél perc szünetben is csak nehezen tudom megállni, hogy ne keressem az izgalom apró, bizsergető morzsáit.
As I replay your face when you screamed go away, Did I say those things without even meaning it?
Bolond vagyok… Egészen biztos ez már, hiszen szerelmet vallottam egy fiúnak, aki azt se tudja, hol van, vagy mit csinál. Részeg, ez az első pillanattól kezdve átjött, én pedig kihasználom őt, mert tudom, hogy gyenge pillanatában, mikor meglátott, akkor egyből engem választott ki arra, hogy megvigasztaljam, s szükségleteit kielégítsem. Én pedig belemegyek, mert megmelengeti a korábban összetört szívemet a gondolat, hogy talán tényleg kedvel engem. Pedig egy ilyen embert mint én, nem hiszem, hogy lehetne szeretni. Mégis bevallok neki mindent, elmondom neki mit is érzek, mert még mindig azt akarom hinni, hogy ténylegesen van esélyem nála. Az apró könnycsepp megijeszt, még akkor is, ha a szemeiben igazi csillogást véltem felfedezni, s mellé megajándékoz sugárzó mosolyával, majd esküszöm, hogy az iskola folyosóin is képes utat törni magának a sok diák között és a lelkemig hatolni. Szavai pedig elgyengítenek, enyhén megremegnek lábaim, s félek, itt helyben összeesek, ha nem fejezi ezt be. – Mióta? – Meglehet ezzel a kérdéssel megásom a saját síromat, hiszen még mindig nem tudom, hogy mi mondatja ezt vele. Az alkohol miatti őszintesége, vagy éppen a szükség, melynek törvénye jelenleg az, hogy csak hazudjon nekem, ha kell. Én pedig simán megeszem, mert hinni akarok neki. Tudok neki, mert ez az arc… Ez a kisugárzás… Nem olyan, mint egy hazug emberé. S hogy biztosan elhagyjon erőm maradéka is, még meg is csókolom a vallomásunk mellé. Gyengéd akarok lenni, ki akarom élvezni, s ajka minden szegletének érintését igyekszem elmémbe vésni, hogyha a mai este után már soha többé nem tudom ezt megtenni, akkor is pontosan fel tudja idézni, és újra meg újra át tudjam élni ezt. Olyan… őszinte. Mert ennyi érzelmet nem lehet megjátszani igaz?! Szeretném azt hinni, hogy nem. Viszont mikor éppen kezdtem volna átadni magamat annak a biztonságos érzésnek, hogy valóban kedvel, akkor kezdenek felgyorsul az események, s már nem érzem azt a kellemes kis bizsergést, meg gyengeséget. Helyette egy sokkal izgatóm érzés fog el, melyet szintén nem utálok, csak… Teljesen más jellegű lesz tőle az egész. A szobámat választom végül helyszínnek, számomra kényelmesebb és gyanítom nekem is könnyebb lesz majd megtennem ezt a lépést – bár ehm… még nem tudom melyik szerepben – arról nem is beszélve, hogy egy kerti kaland helyett, az ágy kimondottam higiénikusabb opciónak hangzik. Viszont kapkod… Nagyon akarhatja, én ezt meg is értem, nagyjából, csak hát… Én nem akarom elsietni. Sajnos nekem ez az első, így némi több felkészülési idő kell, ha nem szeretné, hogy hiperventilláljak neki. Éppen ezért, amint lekerültek a felsők én közelebb húzom, hogy kissé lelassítsam őt. – Nincs semmi baj. – halványan mosolygok rá, de ebből is érezheti, hogy nem haragszom. Utána pedig csak hátát kezdem el simogat egyik kezemmel, másikkal pedig puha tincsei közé túrok, miközben csak hümmögök, hogy persze, irányítok én, illetve próbálkozom. Ekkor döntök úgy, hogy a fenekére simítok, ő pedig egyből mozdul, mire akaratom ellenére is elmosolyodom. Az apró csókra kellemesen felsóhajtok, igazán érti a dolgát, teljesen új érzéseket kelt bennem, melyeket már most imádok, s ha nem lenne elég, úgy merevedését is megérzem, ekkor pedig realizálom, hogy én sem vagyok már éppenséggel nyugodt sőt… - Ah… I-igen nos… - torkot köszörülök, hogy ne legyen olyan rekedtes a hangom, mely amiatt van, hogy én is és ő is már nagyon akarjuk a másikat. – Azt mondtad irányítsak én… Akkor hacsak nincs ellenvetésed… - Egy óvatos mozdulattal átfordítom magunkat, ha hagyja, hogy most már az ő háta érintkezzen a matraccal, míg én fölé tornyosulok. – Úgy szeretnék én lenni felül.
sometimes we let affection go unspoken and our love go unexpressed. especially towards those we love the best.
yule & drew
– Azt hiszem, mióta először megláttalak – válaszolom, még mielőtt ajkaink csókban forrnának össze. Nem akarom elijeszteni, de azt hiszem a sors is azt akarta, hogy mi ketten egymásra találjunk. Ezt attól a perctől fogva tudtam, hogy orromból ömleni kezdett a vér már csak attól, hogy végignéztem ezen az édes fiún. Pedig akkor még a nevét se tudtam, s ő talán észre se vett engem. Idegenek voltunk, de most úgy érzem, hogy mindig is ismertük egymást. Nem hazudok, ilyenről sose hazudnék. Legfeljebb eltitkolnám az igazi érzéseimet, de azokat is csak azért, mert félnék, hogy nem viszonoznák őket. De Drew talán igen, benne látok némi reményt, ezért is ragaszkodom annyira hozzá… Mert ő az első és egyetlen, aki nem akar kihasználni, és aki talán tényleg, ha csak egy kicsikét is, de szeret. S ennyi nekem éppen elég is ahhoz, hogy ne akarjam elengedni, ne akarjam feladni a küzdelmet érte… Ám talán kicsit sietősre fogom, hiszen kétségbeesetten vágyom a szerelmére mentális és fizikális értelemben is, minél többet akarok belőle minél előbb. Ez az én betegségem; a telhetetlenség. Főleg akkor ütközik ez ki, amikor a fiú szobájába kerülünk, végre kettesben, végre kényelemben, óh, hát ennyi pont elég, hogy még jobban beinduljanak bizonyos folyamatok a testemben, s megfeledkezzek magamról, sőt, még róla is egészen. Előre akarok szaladni, megszabadulni a ruháinktól és elmerülni az élvezetben amit adhat nekem, hiába is szeretem őt annyira, most más sincs az eszemben, csak a harapnivaló bőre és a még harapnivalóbb édesség, amit a nadrágjában rejteget - szerencsére ő észnél van és tesz róla, hogy ne siessek ennyire. Szégyellem magam. De ő itt van, hogy megnyugtasson és emlékeztessen rá, hogy élveznem kell ezt a pillanatot. Nehezen megy, hiszen sziklaszilárd a helyzet odalent, de hallgatni akarok rá. – Biztos? – kérdezem óvatosan, hiába látom azt az édes mosolyt mi arról árulkodik, hogy tényleg nem haragszik. Szeretném, ha ezt élvezné és nem csak a szexet látná bele, s ha engem sem csak egy kiéhezett kölyöknek tartana, hanem valakinek, aki komolyan gondolja vele… Ezért is vetem fel, hogy talán neki kellene fognia a kormányt, mert így az ő tempója szerint haladhatnánk. De az érintései… Nem igazán segítenek, mert így most csak még jobban akarom őt, s hogy ezt kifejezzem, kezébe simulok fenekemmel, mintha annak mindig is ott lett volna a helye az ő ujjai közt. És persze tovább mozdulok, nem tudok nyugton maradni, hiszen olyan közel van hozzám… Így miközben a szereposztást beszéljük, kicsit hozzásimulok. Halványan ugyan, de érzem azt a kellemes bizsergést, vágyom már ennek egy sokkal intenzívebb verziójára is, amit most Drew-nak kellene megadnia, de nem akarok rá nyomást helyezni… – Hmm, igen – bólintok, s felemelem a fejemet, hogy végre ránézhessek - annyira szép! -, ám meglepetésemre már fordulok is, s a hátamon találom magamat, fölöttem pedig a fiú, ki elrabolta a szívemet. Nagyokat pillázok rá, de Merlinre, ebben a szögben még szexibben néz ki, én ezt nem bírom! Halkan felnyögök, s érzem, hogy merevedésem rándul egyet, egyre kényelmetlenebb, egyre csak feszít… Bólogatok, legyen csak ő felül, tegyen tönkre! – Kérlek… – kezeit megfogom, s a nadrágom széléhez vezetem őket. – Drew, vedd ezt le rólam… Már nem bírom… – nyüszítem, s könyörgőn nézek fel rá. Tudom, hogy lassítani szeretne, de legalább a ruháktól megszabadulhatnánk. Megőrülök! Csak ne értse félre… Meg kell értenie, hogy szeretem, de a testem egyszerűen irányíthatatlan.
As I replay your face when you screamed go away, Did I say those things without even meaning it?
Elsőre meglepődök, szemeim kipattannak, lélegzetem is eláll, majd csak pirulgatok, bazsalygok és el is kapom róla pillantásom. – N… Nem igaz!N-nem lehet… - mondatom azonban elakad, mert pihe-puha ajkait célzom be. Zavaromon enyhíteni akarok, szinte képtelenségnek gondolom, hogy ilyen régóta kedveljen engem. Az érzés kölcsönös, de ő… Nem, egészen biztosan csak kamuzik, csak azt mondja, amit hallani akarok, mert az lehetetlen, hogy egy gyönyörű fiú, ki bárkit megkaphatna ezen a földön éppen rám vetett volna szemet már a tanév legelején. Egyszerűen mert nem vagyok vonzó, nem vagyok szociális és kisugárzásomból is árad, hogy félek az emberektől, hiszen még saját lakótársaimat is inkább elkerülöm, hallgatózok, mikor nincs egyikőjük sem a konyhában, mikor mehetek ki én végre. Csak füllentett nekem, de ez volt a legszebb és legjobb, mint valaha hallottam, s nem bánnám, ha holnap reggel ugyanezt a hazugságot mondaná a szemembe, én elhinném neki. Talán van is rá lehetőségem, hogy ezeket a szavakat újra meghalljam reggel, mert elég hamar a szobámban találjuk magunkat. Mentségemre legyen mondva, mikor kiderült, hogy pontosan mire is vágyik, akkor nem volt jobb ötletem, mintsem ide hopponálni… Mert bár lehet neki nem ez lesz az első – biztos vagyok benne, hogy nem – nekem igen, és nagyon szeretném kényelembe helyezni magamat. Bár nagyjából semmi értelme nem volt, hiszen így is kicsit pánikolok, s érzem, ha Yule továbbra is hevese marad, akkor hamar hiperventilállni fogok, majd szépen el is ájulok, mert agyam oxigénhiányos lesz. Így maradék erőmmel próbálom lelassítani, magamra pedig némi nyugalmat erőltetni, mert hiába nem estem még túl ezen, nem szabad félnem. Ez csak Yule, az én drága tanuló partnerem, a mindig mosolygós, alvászavarós kis Yule, akinek már kétszer kezdett el vérezni az orra tőlem… Olyan tündéri! S ez az, mely képes bennem tartani a lelket, csak a puszta jelenléte is annyira jó hatást gyakorol rám, hogy bár szívem hevesen ver, képes vagyok megtartani magam felett a kontrollt. -Hogy haragudhatnék egy ilyen édes fiúra? – simítok végig arcán, majd hajára nyomok egy gyengéd puszit. Bár egy picit túloztam, hiszen senkire nem vagyok képes dühös lenni. Szerintem ez az érzelem az én kódrendszeremből kimaradt, s sajnos nem vagyok annyira gép még, hogy a szoftverfejlesztőknek szóljak, majd a következő frissítésbe ezt is beletegyék. Én már csak így fogok maradni, hacsak valaki meg nem találja a csaló kódot hozzá, de az egészen biztosan nem Yule lesz. Hiszen most is olyan tündéri, még úgy is, hogy tudom, miért vagyunk itt, s gyanítom fenekét nem azért tolta kijjebb, mert tovább cirógatásra vágyik ott, hanem hogy jelezze, léphetnénk tovább. Mozdulataival mind ezt sugallja, én pedig nem tudom mitévő legyek, mert már szeretném, érzem engem is feszít a nadrágom, ugyanakkor meg bennem van egy kis félsz de… Ez róla szól! Érte vagyok itt, mert kell neki, mert szenved így nem lehet gyenge, nem most. Így mikor arra kér, hogy vegyem le róla nadrágját… Nos habozva bár, de megteszem. Arcomat elönti a vér, s ha most nem lenne sötét, biztosan látná milyen egy paradicsomhoz hasonlító fejem van. Így viszont csak óvatosa a nadrágjának két széle alá nyúlok, s elkezdem lehúzni, közben ujjaim elakadnak alsójában, így azt is lehámozom. Nem, nem rettent el, hogy látnom kell egy másik fiú tagját, csupán… Csupán meglepetésként fogad, hogy amint félrehajítom a ruháit egy kőkemény szerszámot pillantok meg. – Oh Yule… - szinte ösztönösen nyúlok érte, ujjaimat finoman húzom végig merevedésén, én magam is beleremegek, s mintha nem is én lennék most itt, hanem egy kanos Drew, egy másik kiadásom, közelebb hajolok hozzá, nyakát és vállát ellepem érzéki csókokkal, lassú vagyok, s szinte falom a mézédes bőrét, mintha csak cukorból lenne, kezemmel pedig ráfogok tagjára és finoman elkezdem fel-le mozgatni kezemet rajta. Annyira szívesen kóstolgatnám még, egész testét ellepném csókokkal, míg végül nem marad más csak a főfogás a nyalóka, legédesebb testrésze… S ez a gondolat megrémiszt. – Yule… Kérlek mondd, hogy ez normális! – Mert én nem tudom… Nem vagyok biztos magamban.
sometimes we let affection go unspoken and our love go unexpressed. especially towards those we love the best.
yule & drew
Talán jogosan nem hiszi el, amit mondok, pedig tényleg igaz minden szó, ami elhagyja a számat… Hiszen az alkohol nem változtatja meg az érzéseket, csak bátrabbá tesz. Én pedig bátran el mertem neki mondani, hogy amióta először megláttam, csak vágyakoztam utána, s reménykedtem, hogy egy nap majd eljutunk oda, ahol most tartunk - egymás karjai közt, egymást csókolva, egymást szeretve. – Igaz… Kérlek, hidd el – motyogom ajkai közé, s bízom benne, hogy hinni fog nekem, hiszen minden mozzanatom igazolja kijelentésemet. Persze nehéz lehet elhinni, miközben teljesen rá vagyok izgulva. Szinte már olyannak tűnhet, mintha csak játszani akarnék az érzéseimmel, hogy megkaparinthassam, pedig nincs így! Számomra Drew tökéletes, és nem csak a testére vágyom, de a szerelmére is, és arra, hogy végre kirángasson engem a halálos örvényből, ami egyre mélyebbre és mélyebbre húz, egyenesen a tenger fenekére, hogy belefullasszon a múltam okozta fájdalomba. Mert fáj, igen, hiába teszek úgy, mintha semmi bajom nem lenne, a sebek attól még ott vannak a lelkemen, Marcel pedig ott van, hogy újra és újra feltépje őket. Kérlek, Drew, értsd meg… Csak te segíthetsz rajtam. Csak te kellesz nekem. Talán hisz nekem, talán nem, mindenesetre a szobájában lyukadunk ki, egymásba gabalyodva, pont mint két friss szerelmes az első részeg éjszakájukon - és épp annyira vágyom is az érintésére, mást se szeretnék, csak hogy minél több helyen érezhessem ujjacskáit, és hogy testem minden egyes pontját épp annyira szenvedélyesen csókolja, mint ajkaimat. Önző vágy ez, egy rossz kívánság, hiszen talán ő még nem áll erre készen, ki tudja, lehet, hogy csak miattam kényszeríti magát erre, de a hülye eszem kizárja ennek az eshetőségét szinte azonnal. Egészen addig nem is veszem észre magam, míg le nem lassít, ezután viszont a bocsánatáért kezdek esedezni, hiszen tudom, hogy hajlamos vagyok túlzásokba esni. Azt állítja, nincs semmi baj, én mégis bűntudatot érzek, amiért ennyire erőszakosan rávetettem magam. – Édes..? – suttogom magam elé, ám a kis simítása és a puszi, amivel megajándékoz elég hamar mosolyt csal az arcomra. – Szerinted édes vagyok? – kérdezem szinte már csillogva, miközben elkezdek finoman hozzábújni, arcomat a nyakába temetem, s még a karjára is simítok. Egyszerűen nehezemre esik nem hozzáérni, mert minden egyes porcikám azt akarja, hogy megtegyem, ahogy azt is akarja, hogy Drew tegye ugyanezt. Impulzust keresek, érzéseket, bizsergetést és masszírozást, bármit, ami az idegvégződéseimet stimulálhatja… A hátamra kerülve pedig már szavakba is öntöm ezt a vágyat, s arra kérem, hogy szabadítson meg a nadrágomról, hiszen csak útban van, nincs rá szükség, az övé vagyok teljes mértékben… Kicsit hezitál, de végül csak-csak eleget tesz a kérésemnek, én pedig igyekszem a lehető legtöbb önkontrollt gyakorolni, miközben csípőmet felemelve segítek neki a nadrág lehúzásával. Számomra egyáltalán nem meglepő, hogy az anyag alatt tagom kőkemény, szinte már kétségbeesett. – Sajnálom, már nem… – Fogalmam sincs, mit akartam mondani, de hirtelen minden szót elfelejtek, hiszen megérint, s az agyamban azonnal kis boldogsághormon bombák robbannak szét, szinte hallom a pukkanásokat, pedig Drew még nem tett semmi olyat, csak végigsimított rajtam… De nem bírom, az én testem nem képes ennyi várakozásra! Szinte beleremegek a csókokba, amikkel most meglep, közben szemeimet lehunyom s útjára engedek néhány kéjes nyögést, csípőmet kissé kitolom, kérve az újabb érintéseket, közben ujjaimat hajtincsei közé futtatom, s megszorítom őket kissé. Úgy fest megkapja az üzenetet, mert most már határozottabban ragad meg odalent, s elkezdi mozgatni rajtam a kezét, igaz, szárazon nem tökéletes érzés, de már ettől is megőrülök, lábaim reszketni kezdenek… – Várj, Drew… Síkosító… Úgy jobb – sóhajtom, s csak remélni merem, hogy van nála… Vagy ha nincs, hát a nyelve is megteszi, sőt! Ah, már a gondolattól is csak jobban beindulok. Érzem rajta, hogy vágyik rám, minden mozdulata arról árulkodik, hogy kezd ellazulni s csak jobban el akar merülni ebben az egészben, én pedig teljes mértékben megértem, hiszen ugyanezt érzem! Tedd csak meg, Drew. Merülj el bennem. – Ez normális… Teljesen normális! – Bár nem értem, mire gondol pontosan, de számomra minden ami most történik teljesen normális. Talán más nem gondolná így, de az én világom így fest. – Drew… Azt szeretném, hogy ma este teljesen elengedd magad. Tégy amit akarsz, a tiéd vagyok!
As I replay your face when you screamed go away, Did I say those things without even meaning it?
Talán sose hinném el. Talán soha nem tudnám felfogni, hogy mit szerethet bennem ez a fiú. Nem vagyok érdekes, nem mozdulok ki, nem iszok, nem mutatok érzelmeket, vagy csak minimálisat, s másom sincs, csak az eszem, az viszont csak zavaró, ha állandóan okoskodik az ember. Kiváló hallgatóság, ez lehetnék én, de tanácsot adni aligha tudok, mert nem szocializálódom én eleget ehhez. Mi az, ami megfogott bennem Yule? Mi az, amit ha meglátsz, akkor egyből vérezni kezd orrod, s férfiasságod egyből rám fókuszál, sőt könyörög értem? A szerelem vak, ez egészen biztos, mármint ha te tényleg úgy érzed, hogy én vagyok az, aki kell neked, akkor bizonyára az. Kérésedre nem válaszolok, inkább csak megcsókollak, mert én… Nem tudok hazudni. Neked nem! Így nem mondhatom, hogy elhiszem. Pedig mindennél jobban szeretném elhinni ezeket a kedves szavakat, de attól tartok, hogyha józan lennél… Akkor sem bíznék meg benned. Nem ismersz Yule, nem tudod mennyi baj van velem, s még annyira sem tudod, hogy mennyire unalmas vagyok. Nem akarlak elvenni valakitől, aki sokkal többet tudna belőled kihozni. De ma estére megengedem magamnak, hogy szeressem. Csak mára, csak egy éjszakára, s mert kell neki. Próbálom ezzel mentegetni magam, holott tudom jól, én is vágyok rá. Testem reagál az impulzusokra, megmozdítanak odalent, s máris a szobámba hopponálok a fiúval, hol – bár csak féletlenül – de már húzom is magamra, hogy ismét falni kezdjük egymást, sőt levetkőztessen. Heves, gyors, én pedig egy picit pánikolok, mert nekem ez az első alkalmam, még szűz vagyok, s az hogy… Talán egy keveset olvastam a témában még nem jelenti azt, hogy pont tudnám, hogy mit csinálok. Sőt kifejezetten fogalmam sincs, hogy mit művelek! Most is csak arra tudom kérni, hogy lassítson le, nekem is legyen időm feldolgozni a helyzetet, hadd tudjam kitalálni, mi a következő lépés. – Még csak az ajkadat kóstoltam, de az édesebb volt, mint a méz. – Vagy bármilyen cukor, amit valaha ettem, s bár nem vagyok édesszájú… Ezen édességnek szívesen leszek a függője! S most, hogy bújik hozzám, csak még nagyobb a késztetés, hogy puszikat osztogassak neki, simogassam és még közelebb húzzam magamhoz. Nem is értem, hogyan éltem túl eddig enélkül, ez a világ legcsodásabb érzése! Ha tehetném csak összebújnék vele a takaró alatt, karjaimban tartanám, míg ő mellkasomra simít… És végülis majdnem ugyanazt csináljuk, csak egy kicsit extrább verzióban. A hátára fordítom, s megszabadítom ruhájától, így már lassan tényleg nem lesz semmi, mi elválaszthatna minket. Engem meglep mennyire vágyakozik rám, de… Ki vagyok én, hogy ezt megkérdőjelezzem? Ez amúgy is egy bók felém, hogy ennyire akar már… Azt hiszem. -Már nem…? – nézek rá kérdőn, ahogyan végigsimítok szerszámán. Teljesen megigéz, furcsa érzéseket kelt bennem, még többet akarom őt érinteni, rámarkolni, csókolni, enni… Mindent min azokban a képregényekben is megjelenik, s egyedül az segít, hogy test többi részét lepem el puszikkal, mert tudom, ha nem tenném, akkor engednék az eltorzult képeknek, mik most hirtelen villannak be és magam is tapasztalni akarom, vajon milyen, ha tövig számba veszem? De úgy fest, nem utálhatja, hiszen hallom hangját, nyögdécsel, amik csak még jobban beindítanak, így el is feledkezek magamról, kezem automatikusan kezd rajta dolgozni, mire rám szól, hogy… - Ehm… - enyhén elpirulok, mert nekem ilyenem nincs itthon. Tulajdonképpen semmivel sem készültem fel a mai estére, bár mentésemre legyen mondva… Sose jutottam el idáig, még gondolatban se. S kétlem, hogy Tristannek akadna, Liam pedig… Nem, őt inkább meg se kérdezem. Zavarban vagyok, de csak felkészületlenségem miatt, hanem vágyaim is közrejátszanak. Sosem akartam még így férfit, félek talán messzire megyek, talán nem jó ez így, ezért is könyörgöm a fiúnak, hogy mondja, hogy ez normális, hogy rendben van az, hogy annyi rosszaságot elképzelek vele és mindent meg is akarom tenni velem. De amint közli, hogy normális az, amire vágyok, Már kevésbé félek bevállalni bármit is, s legelső gondolatom, hogy a síkosító hiányát másképp orvosoljam, mikor megszólal. Értetlenül nézek rá, s egy pillanatra átfut az agyamon, hogy talán legilimentos és látta mi mindent akarok tenni vele, de… Úgy fest semmi sincs ellenére. Mosolyogva bólintok hát, egy gyengéd csókot nyomok ajkaira, majd nyakára, vállára és így haladok lefelé, még ágyékát és tagját is puszikkal lepem el. – Azért szólj, ha nem jó… - jegyzem meg még halkan, mielőtt tagját a számba venném. Bár sose csináltam, eleget olvastam – inkább hagyjuk is miért – hogyan kell ezt, s bár meggyűlik vele bajom, hogy egyből bevegye az egészet, addig is körözök nyelvemmel szerszáma körül, sőt én magam is felnyögöm, mert hát… Tényleg édes.
sometimes we let affection go unspoken and our love go unexpressed. especially towards those we love the best.
yule & drew
Szinte fájdalmat okoz ez a várakozás, az idő húzásának bármely formája, pedig tudom, hogy mindez a hangulat fokozását szolgálja… No nem mintha nekem valaha szükségem lett volna arra, hogy valaki felvezesse nekem az este következő szakaszát, hiszen mindig készen állok rá, hogy széttárjam a lábaim a nekem tetsző személyeknek. Szégyenletes, de sajnos így van. Az esetek többségében én vagyok alul, mégsem elég, nem olyan kielégítő, mert én szívesen mennék megállás nélkül egész hétvégén, s csak ivás-evés céljából tartanék néha szünetet, de senki nem képes tartani velem a lépést. Ők elfáradnak, aludni akarnak, cigarettázni vagy mással tölteni a következő éjszakát, tanulni, s a kifogások sorozata sosem ér véget én pedig ott maradok a soha meg nem szűnő izgalmammal, s csak várom, hogy egyszer végre találkozhassak valakivel aki elég energiával rendelkezik, hogy napokig képes legyen melegen tartani az ágyamat. S ha esetleg még szeretne is mellé… Lehetetlen kívánság, én mégis kívánom, hogy Drew legyen az, aki ezt megadhatja nekem. De ha nem is tudja tartani a tempómat hát legalább szeressen, én már azt is boldogan fogadnám el tőle, ha a szívemet megőrizné… Ha olyan édesen mosolyogna rám, ha a csókjaival elhalmozna reggelente, ha elfeledtetne velem minden régi és új sebet, csak legyen velem - legyél velem! Hidd el, hogy nagyon szeretlek és megőrülök érted. A csókot mit ő ad csupa szerelemmel viszonzom, mert akarom, hogy higgyen nekem. Én tényleg teljesen belehabarodtam. Már akkor tudtam, hogy ő különleges, amikor először megláttam a folyosón és az orromból ömleni kezdett a vér… Mert ha valaki képes belőlem ezt kiváltani, az csak egy igazán különleges és fontos ember lehet. Kell nekem, akarom! Mohón vágyom rá, a közelségére és a teste melegére, a puha bőrére és az édes hangjaira, miket egyelőre csak elképzelni tudok, de már ez a képzelgés is éppen elég ahhoz, hogy kissé sietősre fogjam a dolgokat, mert türelmetlen vagyok, s mert már túl régóta szerettem volna átélni vele ezt a pillanatot… De lelassít, figyelmeztet, ami felér egy vödörnyi jeges vízzel, s bűntudatom támad amiért ilyen hirtelen letámadtam őt. Nem vettem számításba, hogy talán ő még nem tart itt érzelmileg, neki talán több időre van szüksége, hogy ezt a határt átlépje velem. Rosszul érzem magam, bocsánatot kérek, de ő képes ebből a kellemetlen pillanatból valami igazán kellemeset varázsolni mindössze néhány szóval. Édes… Én, édes? Arcomban melegséget érzek, s ha macskaféle volnék, most minden bizonnyal heves dorombolásba kezdenék. Ehelyett viszont csak elmosolyodom, arcát pedig tenyereim közé fogom s úgy hajolok közelebb. – Megígérhetem neked Drew, hogy nem ez az egyetlen testrészem, ami édes… – Nyomok egy gyengéd puszit ajkaira, hogy ismét megízlelhesse sajátjaimat, s egyébként nem hazudok… Hallottam már mástól, hogy bőrömnek van egy enyhén édes íze, s elképzelni sem tudom mennyire édes lehet akkor, ha valaki szerelemtől részegen kóstolja meg. Ah… Kissé megremegek, hiszen gondolataim közé befurakodik egy fantom érzés. Képzeletem játszadozik velem, s akaratlanul is arra kell gondolnom, hogy milyen jó érzés lenne, ha Drew most testem minden pontját megharapdálná. Szinte érzem… S talán sor is kerülhet rá ma este, hiszen hátamon találom magam, ez az édes fiú pedig rajtam, ebből a szögből még szexisebb mint bármelyik másikból… Szorít a boxerem, egyre jobban, egyre kényelmetlenebbül, szerencsére ő segít rajtam szinte azonnal és lekapja rólam a nadrágommal együtt. Szégyentelenül figyelem arcát, a reakcióját, hiszen miatta tölt el ez a megállíthatatlan izgalom, s miatta lüktet férfiasságom ilyen türelmetlenül. – Nem tudok ellenállni neked… – sóhajtom a választ, s a sóhajom egy finom nyögésbe torkollik, hiszen érintése jólesik, túl jól… Érezheti ujjai alatt ahogy tagom kissé megrándul, s hamarosan csókjai és érintései hatására még több édes hangot hallatok, főleg amikor határozottabban fog rá, de mégiscsak tennem kell egy javaslatot, hiszen egy kis síkosítóval sokkal könnyebb lenne neki is és nekem is. Általában tartok magamnál egy keveset, óvszerrel együtt, de most nincs nálam semmi. Még egy fránya táska sem. – Semmi baj, használhatod a nyáladat is… Vagy aloe-t, ha van – arcára simítok, mely most kissé forrónak érződik, ha nem lenne sötét látnám is a pírt orcáin, de így csak érezni tudom a hőt mit bőre kibocsát… Annyira édes! Most csak még jobban akarom őt. S közben igyekszem eloszlatni a kétségeit, hiszen az én világomban ez a rengeteg vágy teljesen normális, s szerintem erre gondolt amikor kérdését feltette - úgy fest segít is válaszom, hiszen néhány pillanatnyi hezitálás után elmosolyodik. Merlinre, az a mosoly! Fel akarom falni. Vagy faljon fel ő engem! Faljuk fel egymást! Csókja gyengéd, s igyekszem heves érzéseim ellenére ugyanolya gyengédséggel viszonozni azt, hiszen annyira kedves hozzám, annyira óvatos és figyelmes, hogy nem tudok vele durván és akaratosan viselkedni. Pedig férfiasságom azt diktálja, hogy követeljem a nekem járó élvezetet, mégis ellenállok a kísértésének… Amennyire csak lehet. Nincs egyszerű dolgom, hiszen ezek az édes csókok teljesen megbolondítanak, a levegőt is kapkodni kezdem kissé az izgalomtól, de tartom magam ameddig csak tudom. – Ah… Jó – bólogatok. Az lehetetlen, hogy ne legyen jó amit tesz, hiszen ő Drew… Ha véletlenül leharapná a fél szerszámomat, még azt is megköszönném neki. S ahogy szájába vesz, hálálkodni is kezdek, mert minden nyögésem hálás nyelvének édes játékáért, s hangja puhán vibrál körülöttem, ami csak jobban felerősíti az euforikus érzéseket. Finoman hajtincsei közé futtatom ujjaimat s kissé megszorítom őket, miközben fejemet a matracnak feszítem s szemeimet lehunyva adom át magam a pillanatnak. Óh, Drew… Nem kell találgatnom, hogy tudjam azért vagy bátortalan mert ez az első, mégis… Ezzel csak jobban felizgatsz!– A többit… A kezeddel…! – nyüszítve próbálok segíteni, hiszen nem várhatom el, hogy az egészet le tudja nyelni, de ha a szép kis kacsóját is beveti… Jaj, félő, hogy meg fogok vadulni hamarosan.
As I replay your face when you screamed go away, Did I say those things without even meaning it?
Nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy sejtelmem sincsen arról, mit csinálok. Nem, én nem tudok flörtölni, s elég sűrűn nem is értem meg, ha valaki bókolni akarna nekem. Yule-al szembe is csupán azért van esélyem, mert részeg, így őszinte. Mindent kimond, amit gondol, teszi, amit jónak érez, én pedig nem állok ellen, mert tetszik. Nagyon is élvezem, hogy a karjaim közt tarthatom és csókolhatom. Hogy bőrének illatát mélyen magamba szívhatom, s érzem testének melegét, mely egészen forró az én hideg bőrömhöz képest. Sosem akartam ennyire senkit még. Nem is tudtam, hogy képes vagyok gyengéd érzelmeket táplálni valaki iránt. Megszoktam, hogy nyugodt vagyok, csendes, enyhén érzelemmentes, ami tökéletes volt, hiszen a tanuláshoz nem kell az, hogy valami elterelje figyelmem. S nem, igazából nem is emlékszem hogy miképp figyeltem fel rá. Mikor kezdtem azt érezni, hogy arcomon enyhe pír jelenik meg, ha köszön és ha beszélget. Nem rémlik mikortól kezdtünk együtt járni a könyvtárba. Egyszerűen csak megtörtént. Talán már a kezdetektől fogva magával ragadott a varázsával, talán csak szépen lassan kebelezett be, megfertőzött, én pedig újra és újra hagynám neki, nem számít melyik univerzumba vagy idősíkon vagyunk. Egyedül azt sajnálom, hogy egy ennyire tapasztalatlan fiúval van együtt, ki mindent megkérdőjelez magában, s még azokat a bizonyos szavakat sem tudja kimondani angolul, csak koreaiul, mert úgy azt hiszi könnyebb. Pedig igazándiból nincs is túl nagy különbség. Egyedül a hangzása, mert jelentésben nem tér el… Viszont a szexhez nincs más, csak egyféle útmutató, melyet én még nem tanulmányoztam, s minimális mennyiségű tudásomat is mintha hirtelen kidobtam volna az ablakon. Rémes vagyok, egyszerűen lehetetlen, ő mégis engem akar. Majd talán ma este rájön, hogy mégsem rám vágyik. Nem hibáztatom érte, nekem ez így is már nagy ajándék, hogy velem van, az ágyamban, s ölelhetem, bőrét simogathatom, sőt édes ajkait csókolhatom. Heves, ezt én is érzem, s most rosszul érzem magam, amiért leállítom, de nekem kell egy kis nyugalom. Én nem vagyok képes csak így bedobni magam, mert félek pánikolni kezdenék. Már így is a határán vagyok, de érte össze kell kaparnom magam, nem lehet ennyire gyenge. – Nem? Baj lenne… Ha tesztelném? – Van egy enyhe gyanúm, hogy mire gondol, de én… Jelenleg azt érzem, hogy mindenhol meg akarom ízlelni őt. Magam akarom tapasztalni, hogy bőre olyan mintha friss gyümölcsbe harapnék, vagy esetleg még jobb! Nyalókát ennék, olyan hosszút, színeset, cukortól túltengőt. De most még ajkait érinti enyémhez, s talán most én vagyok a mohó, mert gyengédség helyett falni kezdem őt, mintha eddig nem sikerült volna. Vagy talán csak félek, hogy elfelejtem ezt az érzést egyszer. Inkább fordítom is magam, haladjunk, s hadd kapja meg, mire annyira vágyik – meg most már én is. Azonban nem számít, hogy tényleg ennyire nagy lenne a „baj”, s így némileg meglep mennyire izgatott már. – Én is csak nehezen… - suttogom a szavakat, ahogyan halványan elmosolyodom, s egyetlen reakcióm, hogy hozzáérek, ujjammal végigsimítok férfiasságán, miközben próbálom visszafogni magam, s nem egyből felfalni őt. Szeretném élvezni, nem csak túlesni rajta. Ezért kap annyi csókot tőlem máshova, s még finoman meg is harapom hasfalát, hadd tudjam meg, tényleg édes-e, valóban olyan-e mintha édes teasüteményt majszolnák. De nem, még annál is jobb, a felismerés pedig csak nagyobb veszélyt jelent, mert így csak még többet kap tőlem, mindegyik gyengéd, mert nem akarok neki fájdalmat okozni. Mg akkor sem, mikor kezemmel automatikusan elkezdek rajta dolgozni, s a síkosítót teljesen el is felejtettem, nem vagyok én erre felkészülve. Abba is hagyom, inkább majd visszatérek rá, hiszen nem a kis kacsómmal kívánom őt ott érinteni. – A nyálamat… Oh, az biztosan fogom… - Mert fel akarom őt falni, ez pedig megijeszt, kérem is, hogy erősítse meg bennem, ez normális, hiszen számomra az első, nem tudhatom biztosra mi megy át már beteges szenvedélybe. Ennek ellenére kérem, hogy szóljon, ha valami nem tetszik neki, igyekeznék leállni, ha arról van szó, bár ezen a ponton talán nem volnék rá képes. Egyből számba is veszem őt, olyan mélyre, amennyire csak lehet, de torkom még nem elég laza, még kissé félek, így csupán hegyét tudom szívni, azt viszont erősen teszem, míg nyelvemmel körözök körülötte. Ujjai tincseim közé csúsznak, mire csak még hangosabban nyögök körülötte, s hevesebben kezdem venni a levegőt. Kezeim enyhén combjára szorítanak, még mielőtt elengedném balommal, s kérésének megfelelően már dolgoznék is rajta, csak előtte jól megszívva kihúzom őt, hogy tövét is benedvesítsem nyelvemmel. Alapos munkát akarok végezni, így párszor körbejárom, csak ezek után merek apró csókot nyomni hegyére, s utána folytatni tovább, de most már kezem is munkálkodik bőszen. Közben gondolkodom miket is láttam én még azokban a képregényekben, s eszembe jut az a bizonyos pont az alsó hasizomnál, mely elég közel van az ágyékhoz, így szabad kezemmel enyhe nyomást helyezek rá, mert… Mert elvileg ez jó! Közben felnézek rá, látni akarom az arcát, vajon utálja-e vagy hihetek a hangoknak és valóban élvezi ezt az egészet?
sometimes we let affection go unspoken and our love go unexpressed. especially towards those we love the best.
yule & drew
Lehet, hogy részeg vagyok, de teljesen őszinte minden szavam! Odavagyok Drew-ért, az édes kis pofijáért, a hangjáért, a hajáért, mindenéért! Egyszerűen elolvadok tőle. Nem tudom, miért… De ő valami hatalmas mágnes lehet, én meg csak megyek utána… Fogalmam sincs, hogy bírtam ki eddig ezt a távolságot köztünk, de most, hogy megtörtük, többé nem akarom őt elengedni. Minden reggel mellette akarok ébredni, együtt akarok vele kávézni, együtt akarok vele órákra járni, tanulni, filmezni, randizni, aludni. Talán még nem érti… De higgye el nekem, hogy így van! S mivel így érzek, bármit megtennék érte, még türelmes is vagyok vele pedig ilyenkor már meg szoktam őrülni, de vele gyengéd és puha akarok lenni, mintha egy párnára feküdne rá, nem pedig hideg padlóra. Biztonságot akarok neki nyújtani, melegséget és szerelmet, hogy az első közös együttlétünk minden percét élvezze és édes emlékként raktározza el fejében. Hogy aztán amikor megfogom majd a kezét holnap, elmosolyodjon és ezekre a mézes órákra gondoljon, amiket velem töltött. Mégis, hiába igyekszem kivárni, hogy megszokja a helyzetet, elkap a hév és siettetném… Rosszul érzem magam miatta, mert tudom, hogy ennél sokkal jobbat érdemelne. Nem egy ilyen beteg szörnyet, mint én… Vajon mit lát bennem? Mert azt értem, hogy én vonzódom hozzá, de ő miért vonzódik hozzám? Hiszen csak egy perverz, telhetetlen ember vagyok. Ha lehet embernek nevezni… – N-Nem… Dehogy baj, sőt… Kérlek, teszteld. – Nehezen tudnak már zavarba hozni engem mások, de neki most sikerül, úgy igazán, ugyanis érzem, hogy a fülemig szalad a pír az arcomban… De ha egyszer ilyeneket mond mégis hogy maradjak nyugodt?! Mikor képzeletem már elém vetíti a pillanatot, mikor azokkal a puha, vastag ajkakkal legkiéhezettebb testrészemet öleli… Nem bírom! Annyira akarom őt, hogy sírni tudnék érte. Főleg, hogy úgy csókol, mintha már évek óta nem csókolta volna őt senki. Szívem majd’ kiszakad mellkasomból, s úgy viszonzom az édes gesztust, mintha meghalnék, ha abbahagynám. Talán így is van… Bizsergek, haldoklom… És a szavai… Szemeim kikerekednek kissé, majd ellágyulnak vonásaim és elmosolyodok. – Kérlek ne tedd. Ne állj ellen – csóválom fejem finoman, de épp csak egy pillanatig, hiszen végre hozzám ér, igaz most még visszafogottan, de már ennyi is elég ahhoz, hogy hangokat csalogasson ki belőlem, főleg, mikor még csókokat is osztani kezd mellé. Mozdítom csípőmet, mintha bele akarnám csúsztatni tagomat a markába, mert hiába igyekszem tartani az irányítást magam fölött, egyszerűen többre vágyom ennél. Önző vagyok, tudom… De akarom, hogy beleadjon mindent. Aztán lejjebb kúszik rajtam, finoman csókolgat, majd… Hirtelen meglepetésként ér harapása, pedig gyengéden teszi, mégis kicsúszik belőlem egy hangosabb, vékonyabb nyögés, szinte már inkább nyüszítés ez, mert az egész testem, minden idegvégződésem össze van kötve a farkammal, így bárhol is harap, csókol, érint, az mind visszhangozni fog odalent. Szinte már olyan, mintha egyszerre mindenhol hozzám érne. A sok csók, kezének munkája, mintha egyszerre érezném őket mindenhol… Imádom… – Kérlek… – Csak csináld, használj amit szeretnél, csak végre add meg nekem… Ez normális, esküszöm. Normális, hogy ennyire akarjuk egymást. S hiába nem tudja az egészet szájába venni, teljesen megbolondulok nyelvének játékától. Még kissé bátortalan, de rettentően ügyes, a látvány pedig csak bónusz hozzá! S a nyögései, melyeket érzek is magam körül, ah… Egyszerre stimulálja a testemet és az elmémet, a puhaság, a melegség, a nedvesség, nem is tudom mihez hasonlítani, pedig nem először tapasztalom… Viszont az érzéseink még ízletesebbé teszik az egészet. Légzését érzem ágyékomon, ujjainak szorítását a combomon, mire szisszenő-nyögést hallatok, aztán mintha a lelket is ki akarná belőlem szívni a szerszámomon keresztül… – AH! Drew!! – Fejemet a matracba nyomom, hátam enyhe ívbe feszül, de aztán… Aztán abbamarad az érzés, teljesen eltűnik körülöttem a forróság, majd megérzem nyelvét lejjebb, belereszketnek lábaim, türelmetlen vagyok, csinálj már valamit! A kis csók viszont mintha kissé csillapítaná bolondságomat. Édes Drew… Sose lennék képes megharagudni rád. Még akkor sem, ha szándékosan kínoznál lassúságoddal. Még el is mosolyodok… Annyira szeretem! Aztán folytatja, ismét ajkai közé zár s most már kezét is használja, s érzem a kellemes borzongást végigszáguldani a gerincem mentén, égek, bizsergek mindenütt… Hangom mintha feljebb csusszanna a skálán, s nyögéseim vékonyabbnak hatnak, aztán megérzem a finom nyomást hasam tájékán, mely még így is, hogy férfi anatómiával áldottak meg, annyira kellemes érzés… Tudom, hogy lányoknál ez még jobb, hallottam, hogy menet közben felerősíti a G pont stimulálását, vagy mi, de még így is jól esik, hogy rám nem egészen ilyen hatással van. Viszont egy idő után, hogy rásegítsek Drew munkájára, megragadom a hasamon pihenő kezét, s lassan feljebb vezetem bőrömön, érintve hasizmomat, mellkasomat, ameddig csak elér azokkal a szép ujjakkal… Közben pedig reszketek, nyögdécselek, hátamat ismét megfeszítem kissé, s közben finoman lökök egyet csípőmmel. Próbálom lent tartani, de nem akarom…
