Mostanában kevesebbet járt ki a klubhelyiségből, sőt azon belül is a legtöbb idejét a szobájában töltötte. Ha mégis úgy döntött, hogy méltóztat kimászni, akkor is legtöbbször a tanárához ment, vagy a barátai rángatták ki. De ma annyi kedve sem volt, hogy az ágyból kikászálódjon. Mégis képes volt kisminkleni magát, meg valami szebb ruhát felvett, de amint ezzel megvolt, csak visszaült az ágyára és pálcájával játszott. Legnagyobb szórakozása az volt, hogy a manikűrjét váltogatta varázslattal. – Szerinted le tudnám nyűgözni az Átváltoztatástan tanárunkat ezzel? – kérdezi egy gonosz mosollyal az arcán. – Ebben az iskolában úgysem magasak az elvárások. Gyanítom a legtöbb diák az utolsó évében még erre sem képes. – Nem tartotta túl sokra a roxfortos diákokat, meg igazából az oktatókat sem. Szerinte a saját iskolájában sokkal keményebben bántak velük, emiatt aztán sokkal többre is vihették. Viszont az sem volt igaz, hogy teljesen utált volna itt cserediák lenni. Pontosan azért, mert nem érezte azt, hogy annyira visszafognák őket, több mindent mert megengedni magának. Különösen akkor, ha egy félvér vagy sárvérű diáktársával futott össze. Bár az órákat is halálra unta. Alapból sem szeretett túlságosan magolni, de itt még annyira sem érezte motiváltnak magát. Ez alól csak Nereus Spade professzor órája volt kivétel, ahol… Igazából csak azért figyelt, hogy a tanára tetszését elnyerje. Ugyan ezt sikeresen meg is szerezte, de most aztán nem tudja, hogy mit kezdjen vele. Tök klassz, de most akkor kavargatni kéne úgy, hogy közbe senki ne tudja meg… Viszont ez pont nem érdekelte. És ha már úgy esett, hogy Caly a szobában tartózkodott, és tudta, hogy imádja hallgatni, inkább őt nyaggatta. – Egyébként mizujs van Johansen tancival? – teszi fel finoman a kérdést. – Nagyon zaklat? – Bár ez inkább afféle téma felvezetés lett volna a részéről. Biztos volt benne, hogyha a lánynak különösebb problémája akadt a volt pasijával, akkor lerendezi őt. Viszont kíváncsi volt rá, hogy mik is a tapasztalatai a tanár-diák kapcsolatot illetően. Nem félt egyébként, hogy emiatt kicsapják? Vagy esetleg, hogy a férfi kihasználja majd, hogy a diákja? Anna éppenséggel csak az év végi vizsgákat szerettem volna könnyebben teljesíteni, na meg az sem volt utolsó, hogy a professzora figyelmét élvezhette, de mégis volt benne valami furcsa. Már magában a helyzetben, hogy mégiscsak egy tanár az illető, akivel ki akar kezdeni! -És ha már tanárok… Mi a véleményed… Spade-ről? – Talán az egyedüli oktatójuk, aki nem volt annyira idegesítő és tudálékos, mint a többiek. Az egész megjelenése egyedi volt és nem azt sugallta, hogy ő itt a legokosabb. Mégis tiszteletet parancsolt – mármint nem az ő számára – és úgy tűnt, hogy szerették a diákok. Aztán lehet ez mind csak színjáték, végül pedig csapdába fog esni és pórul jár szépen.
A bátyámmal való edzés után sietve térek vissza a Mardekár klubhelyiségbe átöltözni, és kihasználni az előttem álló nagyjából két órányi szabad időt, hogy felelevenítsek egy-két elvileg már megtanult, de még nem sokat gyakorolt bűbájt és átkot a tavalyi durmstrangos könyveimből. Úgy érzem, ebben az évben alig tanulunk valami használhatót, mármint az órákon, mert azokon kívül azért igyekszem edzésben tartani az elmémet és a testemet is. Senki nem fogja nekünk elnézni, hogy ha bármilyen téren megkopik majd a tudásunk a Roxfortban töltött idő alatt, csak mert az itteni oktatás harmatgyenge. Ha emiatt elbukunk egy próbát vagy küldetést, azért csakis mi leszünk a hibásak. Nem beszélve arról, hogy nyakunkon a vizsgák is, és a jövőmre vonatkozó határozott terveim mellett nem engedhetek meg magamnak semmiféle hibát. Már csak azért sem, mert hamarosan a Magic is Might teljes értékű tagjai leszünk, és egyszerűen nem hozhatunk szégyent a szervezetre. Én semmiképpen sem, nem lenne méltó hozzám.
Átöltözés után előkeresem a magammal hozott régi tankönyveket és egyéb könyveimet az utazóládám aljából, és azokat szétterítve az ágyamon éppen elmerülnék az egyik kötet lapjai között, amikor Anna végez a manikűrjével, és nekem szegezi a kérdéseit. - Hmm? - először még csak szórakozottan pillantok fel rá, tekintetemet és a gondolataimat még nem tudom teljesen elszakítani az olvasott sorokról. De aztán ujjammal megjelölve, hol tartottam, teljesen rá fókuszálok.
- Nem tudom... de nem lepne meg. - A tudás, amit északról magunkkal hoztunk, valószínűleg túlhaladja a helyi tanárok nagy részének tudását. - Én azon is csodálkozom, hogy a roxfortosok egyáltalán életképesek, amikor elhagyják ezt a nevetséges iskolát. Látod, pontosan ezért kell magamat fejlesztenem, és a magammal hozott képességekre támaszkodnom... - bökök orrommal az előttem heverő könyvekre. - Nero szerintem ki is tagadna, ha azzal próbálnék pontokat gyűjteni a ránk váró RAVASZ-on, amit idén itt tanultunk – csóválom a fejemet. Valóban nem értem, hogy a helyiek hogyan képesek boldogulni a világban, amikor kikerülnek innen. Szégyen ez az intézmény.
- Vidar? - nagyot sóhajtok. Nekem továbbra is nehezemre esik Johansen professzornak nevezni. Mármint valaha valóban csak az volt, a tanárom, de mostanra minden olyan bonyolult lett vele kapcsolatban. - Még mindig fogalmam sincs, mit szeretne elérni ezzel az egésszel? Mármint igen... nyilvánvalóan bosszantani, bosszút állni... - Mintha nem lenne így is épp elég összetett és zűrös az életem. Főleg mióta Lev is csatlakozott hozzánk, a gondolatai pedig szinte egy pillanatra sem hallgatnak el. Ha nyugalmat akarok, muszáj okklumenciát alkalmaznom, és kizárnom őket teljesen, csakhogy ez a problémát sajnos nem oldja meg, mert az újdonsült fivérem dolga volna kordában tartani, irányítani az elméjét. Pont, hogy csak hátrányunk származhat belőle, ha falakat húzunk magunk köré. Tapasztalatból tudom. - De nem értem, miért jó ez neki? Mit vár ettől igazából? És tulajdonképpen kezdem egyre inkább úgy vélni, hogy ha valóban szeretett volna, akkor megértené, hogy ez a helyzet mennyire nem fekete vagy fehér, és nem akarna mindent még jobban tönkre tenni a számomra – forgatom meg kissé a szemeimet. - Nem tudom eldönteni, hogy teljesen megszállottja lett a szituációnak, vagy inkább csak a sérült önérzetét és egóját akarja ezzel ápolgatni... De a lényeg, hogy egyre inkább kétlem, hogy valaha is igazán fontos voltam neki - húzom a számat egy kis fintorra. Mindenesetre nekem ez most úgy tűnik, hogy talán soha nem is volt szerelmes belém. Ez a gondolat pedig sajnos jobban fáj, mint kellene. Vagy mint az a fejfájás, amit Vidar az ellenem irányuló tetteivel okoz. Mert ez teljesen megmérgezi a közös emlékeinket, és mindazt, ami valaha köztünk volt.
- Nereus Spade? - emelem fel a tekintetemet gyanakodva Annára. - Csak nem? - jelenik meg egy apró, kíváncsi mosoly a szám szegletében. Vidarról kérdez, aztán meg egy másik tanárt említ, ez nem lehet véletlen. - Talán... van köztetek valami? - kérdezek is rá. Ó, így máris több értelme van, hogy a manikűrözött körmeivel épp az átváltoztatás professzort szeretné lenyűgözni. Nahát, nahát...
- Na igen, az egyszer biztos, hogy itt ebben az egy évben már túl sok újat nem tanítanak nekünk, és a Durmstrangban szerzett előzetes tudásunk messze túlszárnyalja a brit tananyagot - értek egyet - legalábbis részben - Annával. Mindenesetre megértem, ha ő úgy érzi, nincs szüksége arra, hogy készüljön az órákra. Én is csak azért álltam neki - leginkább önszorgalomból - továbbra is képezni magamat, mert a családomnak és a MiM-nek is nagy tervei vannak velem, nagy elvárásokat támasztanak velem szemben, és nem engedhetem meg magamnak, hogy ellustuljak, elengedjem magamat, és beérjem azzal, amit itt tanítanak nekem. A céljaim és a terveim a jövőre nézve elég világosak, és azt is tudom, hogyan érhetem el őket, azért pedig tennem, mint mindig.
- Ó igen, a bátyám ebben IS nagyon tehetséges. Ha ez megnyugtat, nekem is van még bőven mit tanulnom ezen a téren tőle - sóhajtok. Sőt, ebből a szempontból Anna szerintem előnyben van velem szemben, hiszen olyan kedves, bájos, barátságos arca van. Az én szemeimbe viszont olyan könnyen ki tud ülni minden ellenérzés, utálat vagy undor. Ez könnyen a hátrányomra válhat majd a jövőben kémként, ha nem tudok ezen változtatni. Meg kell találnom a módját, hogy kevésbé legyen egyértelmű, ki vagyok, mit képviselek. Ami valahol éles ellentétben áll azzal, ahogyan neveltek, és amit eddig elvártak tőlem. Hát nem furcsa? Eddig ki kellett tűnnöm a tömegből, büszkén a származásomra, és most majd meg kell játszanom, hogy átlagos vagyok, csak azért, hogy kémként be tudjak olvadni a megfelelő közegekbe.
Anna Vidarra tereli a szót, és teljesen érthető, hogy kíváncsi, hogy állnak a dolgok, de én első körben csak egy nagyot sóhajtok. Hisz bárcsak tudnám, mire megy ki ez az egész? Hogy mi lesz ennek a vége, vagy hogy mi az exem célja mindazzal, amiket tesz? - Igen, ebben igazad lehet. A férfiak egója nevetségesen sérülékeny, és nagyon rosszul kezelik, ha sérül - húzom a számat keserű fintorra. - Ha elhitetem vele, hogy megkapta, amit akar? - kérdezek vissza fél pillanattal később a homlokomat ráncolva, értetlenkedve. - Mert neked van ötleted, hogy mit akar tőlem? Én még nem jöttem rá. Bosszút akar? Elégtételt? Nyilvános bocsánatkérést? Engem? Azt hiszem, utalt rá, hogy beérné a második hellyel is. Ha visszafogadnám titokban, vagy valami ilyesmi – vonok vállat. És ez egyébként nem bántaná majd Vidar egóját? Abban sem vagyok biztos, hogy azt komolyan gondolta. Vagy lehet, hogy igen, de az is csak a bosszújának a része, és csak azért akarna a szeretőm lenni, hogy valamiképpen megalázzon, vagy Sven orra alá dörgölje. Vagy már túl sokat képzelek ebbe? Ez az egész helyzet megkavarta a fejemet és a szívemet egyaránt. Gyanakvó vagyok, bizalmatlan, a legrosszabbat feltételezem, ami valószínűleg senkivel szemben sem teljesen igazságos. De ha megfogadom Anna tanácsát, felveszem a kesztyűt, és szembe szállok Vidarral, az vajon hová vezetne? Egyáltalán hogyan nézne ki? Hiszen a tanárom.
Mosolyogva hallgatom Annát, ahogy egy másik tanárunkról, Spade professzorról beszél, akivel egyértelműen valami kialakulóban van közöttük... Ám aztán lehervad a mosoly az arcomról, és értetlenül nézek a barátnőmre, mert egyáltalán nem értem, mit akar mondani “a vőlegényéről”. - Te meg miről beszélsz? Romulus nem halt meg... Egyáltalán miért mondasz ilyet? - ráncolom a homlokomat egészen elcsodálkozva. Vagy én maradtam le valami infóról? Mármint a bátyámnak remélhetőleg nem esett semmi baja, de lehetséges, hogy felbontották az eljegyzést, és már valaki másnak ígérték Annát? Teljesen összezavarodtam.
A bátyámmal való edzés után sietve térek vissza a Mardekár klubhelyiségbe átöltözni, és kihasználni az előttem álló nagyjából két órányi szabad időt, hogy felelevenítsek egy-két elvileg már megtanult, de még nem sokat gyakorolt bűbájt és átkot a tavalyi durmstrangos könyveimből. Úgy érzem, ebben az évben alig tanulunk valami használhatót, mármint az órákon, mert azokon kívül azért igyekszem edzésben tartani az elmémet és a testemet is. Senki nem fogja nekünk elnézni, hogy ha bármilyen téren megkopik majd a tudásunk a Roxfortban töltött idő alatt, csak mert az itteni oktatás harmatgyenge. Ha emiatt elbukunk egy próbát vagy küldetést, azért csakis mi leszünk a hibásak. Nem beszélve arról, hogy nyakunkon a vizsgák is, és a jövőmre vonatkozó határozott terveim mellett nem engedhetek meg magamnak semmiféle hibát. Már csak azért sem, mert hamarosan a Magic is Might teljes értékű tagjai leszünk, és egyszerűen nem hozhatunk szégyent a szervezetre. Én semmiképpen sem, nem lenne méltó hozzám. 
