Losing control - Rain & Jay

Nem tagadom, kezdek türelmetlenné válni; máskor örülnék a bébi lépéseknek, a lassúságnak és a szenvedélyes kis csókocskáknak, de jelenleg csak arra vágyom, hogy végre érezhessem őt magamban, hogy összefonódhassunk és el se engedjük egymást a végletekig. Elvégre kihasználjuk egymást, így itt nincs helye a finomkodásnak… Mégis, Jay mintha húzná az időt, meglehet saját maga miatt - hiszen ki tudja, mióta várt már rám ebben a, khm, “feszült” állapotában. Lehet, hogy egyetlen mozdulat kellene neki és robbanna is, s ezt akarja elkerülni most.
Reszketek, s már ettől az apró érintéstől is kiszakad belőlem egy nyögés, mit egy újabb követ, ahogy forró nyelve végigsiklik merevedésem csúcsán. Te jó ég, játszadozik velem! Most tényleg, Jay? Megkaphatsz egy éjszakára és ez a hála? Szemét… – Egyből gondoltam – forgatom szemeimet, közben kissé kapkodom a levegőt az izgalom hatására. Szerencsére ezek után nem kell tovább szenvednem, a fiú végre ismét megérint, s most sokkal határozottabban; nem látom mosolyát, de szinte érzem, mintha a levegőben lebegne. Kis csókjait imádom, jólesőn fel is sóhajtok miattuk, közben segítek megszabadulni az utolsó ruhadarabtól is.
Halkan felszisszenek a harapásra, aztán kuncogni kezdek. Mint egy kiskutya… Aranyos! Ez a gesztusa talán még segít is megnyugodnom, miközben ő szabadon legelteti rajtam a szemeit; félek a véleményétől, félek attól, hogy most mit gondolhat, hiszen… Hiszen már nem vagyunk együtt. Vajon még mindig vonzónak talál?
Szavai hamarosan igazolják, hogy igenis vonzódik még hozzám, ráadásul nem is kicsit, hiszen szerinte gyönyörű vagyok… Csókommal próbálom üzenni neki, hogy mennyire hálás is vagyok a szavakért, ám ez az édes pillanat nem tart túl sokáig; hiszen nem ezért vagyunk itt. Most egy részem azt kívánja, bárcsak másképp lenne, s szerelmesek volnánk ismét, de ezt nem közlöm vele. Helyette inkább segítek neki megszabadulni a nadrágjától, s amint az eltűnik az útból az alsójával együtt, szembetalálom magam kőkemény tagjával. Nem csodálom, hogy húzni akarta az időt, hiszen ennyiből is látszik, hogy majd’ felrobban… De baszki! Elfelejtettem, hogy ekkora… Úgy értem, nem extra nagy, de azért az én kis hátsómhoz képest…
Nyelek egy aprót miközben csípőjére fogok, s végigsimítok merevedésén, egyelőre csak óvatosan, ismerkedőn, hiszen ezelőtt egyszer volt dolgom vele s az sem mostanában volt, így kell némi idő, míg megszokom, hogy ismét itt tartunk. Sóhaját hallva halványan elmosolyodok, s most már kicsit bátrabban kezdek el körözni hüvelykujjammal a hegyén, közben ártatlanul felpillantok rá, mire ő most már hangosabban nyög fel. Óh, zene füleimnek! Többet akarom hallani a hangját.
Épp csak visszafordítanám tekintetemet ágyékára, mikor simítását megérzem az arcomon. Kissé kérdőn nézek fel szemeibe, ám némi huncutság is csillog szemeimben; úgy fest egyre gondoltunk, szavai és apró érintése ezt bizonyítja. Ám először inkább ujját veszem a számba, óvatosan körbetáncolom nyelvemmel, finoman megszívom, úgy téve, mintha a kezemben lüktető merevedésével tenném ugyanezt. Néhány pillanatig még ezt ismétlem, közben ujjacskáim gyengéden cirógatják, majd egy utolsó szívással elengedem hüvelykujját és végre tagjára kezdek koncentrálni.
Térdeimre helyezkedek, s először csak puha csókokat lehelek ide-oda, majd lentről felfelé haladva nyelvem végigsiklik a teljes hosszán, mielőtt hegyét a számba véve finoman szívogatni kezdeném; kicsit húzom az időt, akárcsak ő tette korábban, mert nem akarom, hogy idő előtt elmenjen. Habár hiába szeretnék óvatoskodni, van bennem némi mohóság, s talán ez is az oka annak, hogy idővel már egyre mélyebben kezdem befogadni, minden mozdulattal egyre többet és többet ízlelek meg belőle, közben ameddig még tudom, nyelvemet forgatom körülötte, köré is nyögök néha, s a maradék részen kezemmel dolgozom.
Aztán vagyok olyan bolond, hogy szép lassan felnézek rá, s ha az ő pillantása is idetévedne… Nos, akkor egy cinkos mosollyal találná szembe magát, miközben erősen megszívom tagját, s egészen addig meg sem állok, míg teljesen ki nem csúszik a számból.

Mondanám, hogy nem tetszik, hogy játszadozik velem… Mondanám, hogy utálom, amiért szórakozik, de az az igazság, hogy én is élvezem. Tetszik, hogy ilyen komfortosan azt tesz, amit akar, hogy nem fogja vissza magát, hogy piszkál és direkt húzza az agyamat. Olyan érzésem támad tőle, mintha mindig is ezt csináltuk volna, s nem csak a második közös alkalmunk lenne. Ellazít, jólesik. Így egy kicsit kevésbé tartok a furcsa viselkedésétől.
Meg is harap, ami ugyan kicsit fáj, mégis megnevettet, mert egyből egy rossz kölyökkutya jut eszembe róla, ami játékból mindent és mindenkit harapdál a kis fogaival. Jay is ilyen most… Egy nagyon rossz kiskutya. Imádom, hiányzik… Még most is, hogy együtt vagyunk ebben a sötét szobában, hiányzik nekem. Aztán levetkőzik, teljesen, s meg is kapom a vödörnyi hideg vizet, ahogy meglátom merevedését - ugyanis bárhogy nézem, a mérete számomra most még kicsit nagynak tűnik a kis fenekemhez képest. Őszintén? Izgat a gondolat… Mazochista volnék? Jobb, ha erre nem tudom a választ.
S hát kérését örömmel teljesítem, megérintem, majd ujjait ajkaim közé veszem s ezeken demonstrálom, mit is tennék legszívesebben egy másik testrészével. Látom tekintetében, hogy élvezi, s hogy hasonló dolgokon járhat az esze, így a kérés elhangzását követően némi játék után már tagját kezdem izgatni a nyelvemmel, bebarangolva a teljes hosszát, majd eleinte óvatosan szívom meg a tetejét. Érzem, ahogy reszket, hallgatom édes hangját, s ezek hatására azt is észreveszem, ahogy egy selymes kis csepp lecsordul saját merevedésemen; most már én is meg-megremegek, habár engem a türelmetlenség őrjít meg, mert szeretném végre a testem minden egyes kis atomjával érezni ezt a fiút.
Talán ezt is próbálom a tudtára adni azzal az alattomos pillantással, mit küldök felé, s utána jól meg is szívom tagját, mi végül egy cuppanó hanggal ki is csúszik ajkaim közül. Fel sem fogom, mi történik, csak azt érzékelem, hogy hátam hirtelen a matracon landol, s Jay tekintete elsötétül, ahogy fölém kerekedik. – Csak azt tettem, amit kértél – közlöm vele játékos ártatlansággal, aztán némileg fájdalmasan felnyögök a harapása és a nyomán. – Jay..! – neve édesen hangzik el, szívem pedig ismét úgy kezd el verdesni, akár egy kisnyúlé, amikor a fiú lábaimat emelni kezdi.
Halkan levegőért kapok, amint megérzem tagját a fenekemnél. Erre még határozottan nem vagyok felkészülve, azaz fizikailag nem, lélekben már nagyon is szeretném… De szerencsére exem nem elég részeg ahhoz, hogy csak úgy be akarja tenni mindenféle előkészület nélkül. Nem, nem kéne durvulnia, nem így… Alig észrevehetően, megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor ujjait az arcomhoz emeli. Gondolkodás nélkül, cinkosan elmosolyodva ragadom meg a kezét, s húzom végig nyelvemet az ujjain, majd akárcsak korábban, most is ajkaim közé veszem őket, s különösen megdolgoztatom rajtuk a nyelvecskémet, hogy minél nedvesebbé tehessem őket. Jobb lenne síkosítóval, de… Ez is megteszi. Nem az ujjaitól tartok, megmondom őszintén.
Néhány pillanatig elszórakozok ezzel, nyelvemmel finoman körözök két ujja körül és között, s hacsak nem állít meg előbb, úgy nem sietem el. Közben őt nézem hosszú szempilláimon keresztül, s szabad kezemmel a karjára simítok, ujjbegyeimmel finoman cirógatom, mielőtt elengedném.
Hacsak nincs több kérése felém, hát várok, közben csípőjét és combjait kezdem gyengéden simogatni, s légzésemet próbálom egyenletesen tartani, de nehéz, mert izgulok… Még így is, hogy ismerem őt, bennem van az az édeskés félelem érzet, mintha most csinálnám először - talán mert még mindig túl kevés a tapasztalatom hozzá -, de élvezem, tetszik az érzés. Jay mellett még ez is kellemes.

Ha valamiben, hát Jay megőrjítésében nagyon jó vagyok. Tudom, mikkel lehet megbolondítani, hogy mikre érzékeny s miket élvez igazán, pedig csak egyszer feküdtünk le egymással ezelőtt, mégis… Mintha a szemeivel mindent közvetítene. S most is, ahogy fölém magasodva a matrachoz szorít, látom azokban a sötét íriszekben, hogy pontosan mire vágyik. S azt is tudom, hogy én is ugyanezt szeretném. De… Azért előtte szívesen elszórakozom vele, mert valljuk be, nincs is annál izgatóbb, mint mikor a partneredet kikészíted.
Ám mielőtt válaszolni tudnék, egy kéjes, s kissé fájdalmas nyögés tör utat magának ajkaim közül, majd neve is hasonlóképp csúszik ki. – Nem kellett kérned… – egy halvány mosollyal ejtem ki a szavakat, s hogy demonstráljam mire is gondolok, combomat a lábai közt finoman megemelem, s kissé odaszorítom legnemesebb testrészéhez.
Sajnos - vagy nem sajnos - azonban nem tudok sokáig élvezkedni, azaz nem ebben a formában, ugyanis Jay ismét magához veszi az irányítást, s lábaimat felemelve rögtön megérzem kiéhezett tagját a fenekemnél. Bevallom, egy pillanatra elfog a pánik. Még nem készültem fel erre, nem lazultam el eléggé, márpedig szétszakadni nem szeretnék, és azért az én tapasztalatlan hátsó bejáratom ilyen hirtelen nem lenne képes most befogadni őt… Ez a Jay megrémít. Nem kell empatának lennem ahhoz, hogy tudjam, hogy most haragszik, túl messzire mentem, nem kellett volna piszkálnom… Már majdnem el is kezdenék mentegetőzni, de aztán rájövök, hogy szerencsére ez csak ijesztgetés volt.
Ujjaival könnyedén játszadozom, nyelvem ügyesen táncol körülöttük, s még közéjük is bemerészkedik, közben exem karjára simítok, mintha nem lenne elég az érintéséből, s kellemes bizsergés fut végig egész testemen, ahogy a szabad keze a hasamat cirógatja. Ilyenkor annyira más… Melegséget áraszt, édes illatot varázsol a levegőbe, mindennek ad egy enyhe rózsaszín árnyalatot s a hangja is megnyugtat. Boldoggá tesz. Legszívesebben hozzábújnék most, mint valami ártatlan kiscica és csak élvezném a gyengéd simításait. Talán még dorombolnék is neki, ki tudja? De nem tehetem meg, és nem is ezért vagyunk most itt.
Miután elengedem, igyekszem rendezni a légzésemet s szívverésemet, s mint valami kis szűzlány, rettenetesen izgulok… Nem rossz érzés ez, mégis, kicsit feszélyez az egész helyzet. Talán Jay szélsőséges hangulata miatt is. Nem mintha képes lenne engem bántani… Ugye?
Nem marad sok időm gondolkozni ezen, ugyanis hamar megérzem korábban benedvesített ujjait odalent, s meg is remeg kissé a hangom, ahogy szabadjára engedek egy újabb puha nyögést, s fejemet enyhén hátravetve lehunyom a szemeimet. Közben egyik kezem a fiú szépséges fekete hajtincseire fog, a másik pedig a lepedőt szorítja a vállam fölött. Csókjai jólesnek, szinte mintha így akarna komfortot nyújtani, pedig szerintem nem elég józan most ahhoz, hogy az ilyen apró részletekben elvesszen.
Észreveszem, hogy próbál tágítani, mire felszisszenek, de aztán az is csak édes hangokba fullad, majd… Érzem, ahogy az egész testem egyként reagál, mikor megtalálja azt a bizonyos pontot, szinte olyan ez, mint egy áramütés, csak sokkal kellemesebb, s ennek hatására izmaim is meg-megfeszülnek, miközben egy a korábbiaknál sokkal hangosabb  és szenvedélyesebb nyögés követi az előzőeket. Megszorítom haját az ujjaim közt, s ha lenne bennem elég erő hozzá, most kérném, hogy ne csak a kezét használja, hanem a nyelvét is… Adjon bele mindent. Mert ez annyira…

Fékezzem magam, persze, hogy is tudnám fékezni magam, mikor egy valóságos félisten terpeszkedik fölöttem? Igen, az exem, de akkor is… Az egyértelműt kár volna tagadnom, no meg felesleges is, hiszen lerí rólam, hogy még mindig vonzódom hozzá. Méghozzá nem is kicsit. Így hát - ugyan először megijeszt a viselkedése -, csak elmosolyodok és hajtincseire simítok, majd közelebb is húzom magamhoz, s arcomat a nyakához dörgölöm, mint valami puha kiscica. – Ugyan már, Jay… Csak játszom. Olyan nagy baj ez? – duruzsolom édesen, s ezzel nem csak őt igyekszem megnyugtatni, de saját magamat is.
De tudom, hogy sosem bántana, még ittasan sem, sőt, semmikor! Bízom benne, ezért is sikerül felfognom, hogy csak fenyegetőzik, de sosem tenne velem olyasmit amit én nem szeretnék. Főleg, ha olyan cukin nézek rá, ahogy most is, miközben ujjait nedvesítem be a nyelvemmel. Ennek mégis ki tudna ellenállni? Közben élvezem az érintéseit, s cserébe én is adok neki belőlük bőven; most úgy érzem, mintha sosem szakítottunk volna. Mintha együtt jöttünk volna a buliba és csak szórakozásból döntöttünk volna úgy, hogy itt és most leteperjük egymást… Bárcsak ez lenne az igazság.
Mégis, most annyira szeretetteljes ez a pillanat köztünk, még akkor is, amikor el-elfog a kellemetlen érzés miközben ujjaival dolgozik rajtam odalent, néha amikor úgy mozdul, szisszenek egy aprót, de a kis csókok amikkel közben megajándékoz annyira boldoggá tesznek, hogy fel sem tűnik már, ha olykor-olykor fáj amit művel. Cserébe hangommal igyekszem a tudtára adni, hogy egyébként jólesik minden amit tesz, igen, még a fájás is, hiszen ő csinálja… Amikor pedig megtalálja azt a pontot, jaj, hát akkor még a saját nevemet is elfelejtem egy pillanatra. – Jay… – szólítom halkan, kissé reszketegen. – Ez nagyon jó… – biztatom, hogy folytassa, mert jó úton jár, ez most tényleg jó érzés és még szeretném élvezni egy kicsit.
Ám ujjai most mintha szét akarnának feszíteni, érzem, ahogy szétnyitja őket, amitől bizony hamar kipattannak a szemeim s levegőért kapok, közben meg-megszorongatom tincseit az ujjaim közt, s hangom kissé elvékonyodik a következő nyögés távozásakor. Hallani akarta a hangomat, hát tessék, megkapta, most már nyüszítek, főleg a harapása után. Zsong a fejem, pedig még a lényeg hátra van, de ha ezt így folytatjuk Jaynek valamivel be kell fognia a számat, különben az egész klub engem fog hallgatni…
Szerencsére nem kínoz már sokáig, s amíg ő kihúzza ujjait és előkészül a következő lépésre, én kihasználom azt a néhány másodpercnyi szabad időmet és szusszanok egyet. Egyik karom lazán fekszik a fejem mellett, a másikkal a szemeimet takarom, de mosolygok mint valami idióta, mert ez a fiú még mindig képes engem az őrületbe kergetni. S amikor megérzem merevedését a fenekemnél, elveszem karomat az arcom elől és inkább bicepszére simítok, de szívem majd’ kiszakad a mellkasomból, annyira hevesen verdes odabent. Próbálok nyugodtnak tűnni, bár felesleges, hiszen egyetlen érintésével meg tudná mondani úgyis, hogy izgulok.
Légzésemet igyekszem egyenletesen tartani miközben ő elkezd behatolni, a levegőt hosszan szívom be majd fújom ki, s arcát figyelem, ujjaim pedig gyengéden cirógatják a karját. Az eleje még nem vészes, s mivel közben finoman súrolja azt a bizonyos pontot, még egészen bizsergető is, ám minél mélyebbre nyomul, minél többet ad nekem belőle, annál jobban válik kellemetlenné, de tudom, hogy ez természetes, idő kell neki s jobb lesz… Nem bánom, mert Jay-el vagyok. Vele még a kínok kínja is édes lenne, mint a méz.
Útjára engedek egy kissé fájdalmat nyögést, de igyekszem jól viselni az első néhány pillanat nehézségeit, ám testem helyettem cselekszik s kissé kétségbeesetten kezdem közelebb húzni magamhoz a fiút, érezni akarom a jelenlétét, az illatát, a légzését. Azt akarom, hogy megnyugtasson, hogy mindjárt jobb lesz. Kérlek, ne hagyj most cserben…

– Milyen kedves tőled – kuncogok halkan, s mosolygok hozzá, érezze csak, hogy viccelek és nem azon igyekszem éppen, hogy felhúzzam… Mert higgye el, nem akarom felhúzni, csak játszom, szórakozok, tudja milyen vagyok. Szeretek hülyéskedni, még egy olyan helyzetben is, mint a mostani. Pedig ahogy hozzám ér, ahogy arra kényszerít, hogy a szemeibe nézzek, óh, teljesen a hatalmába kerít… Az övé akarok lenni. Legalább csak erre az éjszakára. S ha elég ügyes, akkor ezt most nagyon is érzi rajtam, de ha nem is érezné, hát szempilláim finom rebegtetése is épp annyira árulkodó jel.
Tudom, megbeszéltük, hogy ez csak egy egy-alkalmas dolog lesz, és tartani is akarom magam ehhez, de nem vagyok egy termetes idióta, én is látom, hogy küzdünk a valódi érzéseinkkel. Nem lehet, nem kellene, de… Nehezen tudom titkolni, hogy még mindig vonzódom hozzá, még mindig szeretem. Talán emiatt is vagyok annyira feszült és ideges, s nem csak maga a szex gondolata kelt bennem ilyen érzéseket. Túl sok minden van a képben, ami miatt nem tudom csak úgy elengedni magam, de igyekszem, láthatja ezt Jay is. Talán ezért is dönt úgy, hogy segít egy kicsit; kis csókjai megnyugtatnak valamennyire, finom érintése halk nyögéseket vált ki belőlem s végigszalad a hideg az egész testemen, de ez jóleső, kellemes hidegrázás, szinte bele is remegek. – Igen… – sóhajtok fel, s szemeimet behunyva élvezem az újabb kis csókot, mivel megjutalmaz. Aztán kissé élesen szívom be a levegőt, hiszen olyan kérdést tesz most fel, amire tilos volna válaszolnom, mert ha elmondanám neki az igazat, az csak reményt adna neki… Mégis, nyílik a szám, a szavak egymást követik automatikusan, s képtelen vagyok megálljt parancsolni nekik. – Igen, nagyon is… Nem lennék itt senki mással – vallom be. Igazat mondok, hiszen nincs más, akiben még részegen is meg mernék bízni, csak Jay. Egyedül ő az, akit vakon követnék bárhova, tudván, hogy vigyázni fog rám. És ő az, akivel igazán jó ez az egész. Egyetlen alkalommal próbálkoztam mással, jó volt, de nem volt az igazi. Sőt, ha belegondolok… Nem is volt annyira jó. Egyáltalán nem, ami azt illeti.
Próbálom elviselni, de még mindig tapasztalatlan vagyok, még mindig nem szoktam hozzá a kellemetlen, feszítő érzéshez odalent, nem történt meg velem elégszer ahhoz, hogy nyugodt szívvel várjam ki a végét. Igyekszem ellazulni, s mivel bízom Jayben tudom azt is, hogy minden rendben lesz, mégis… De Merlinkém, ő annyira tökéletes! Pontosan tudja, hogyan segítsen rajtam, hogyan nyugtasson meg. Tényleg nem tudnám ezt elképzelni mással.
– Tudom… – bólogatok, s csillogó szemekkel, gyengéd mosollyal simítok az arcára, ahogyan ő tette velem az előbb. – Te mindig vigyázol rám, hülye mamlasz – folytatom lágyan. Sokszor mondtam ezt neki, sokszor illettem hasonlóan kedves becenevekkel, de tudnia kellett, hogy azokat is szeretetből mondtam. Korrigálom magam: szerelemből.
Az eleje mindig rossz, ezt nem csak a kevéske tapasztalatomból tudom, ez a természet törvénye, ahogy az is, hogy szépen lassan kellemesebbé fog válni az egész, így türelmesen igyekszem kivárni, hogy elmúljon a lüktető, tompa fájdalom, közben igyekszem rendben tartani a légzésemet, hiszen ez is sokat számít… Minden belégzés feszít, minden kilégzés lazít, ám ha lassan és nyugodtan csinálom, egyenletes ritmusban, akkor nem lesz annyira vészes. De Jay pont ezt az alkalmat választja arra, hogy koreaiul szóljon hozzám, pedig jól tudja, hogy a lehető legjobb értelemben megőrülök tőle - most is megtörténik, s ki is csúszik egy újabb nyögés a suttogott bók hatására, persze ez a kis hang most sokkal kéjesebben szól, s mintha megmoccannék odalent, mintha kicsit megfeszülnének a dolgok… Fáj, de hát istenem… Mikor ilyen szépeket mond nekem, a fájdalom is simogatásnak érződik, legalább is addig a rövid pillanatig, míg tart az édes szavak hatása.
– Jó… Jó, szólni fogok..! – Aggódik, hallom ám, de nem kell, csak… Csak tartson a karjai közt és adjon a szerelméből még egy kicsit. Rendben leszek. Csak szeressen. S ahogy megteszi, csókolgat, simít, édesget, egyszerűen elolvadok tőle. Pihegve ugyan, de igyekszem gyorsan megszokni a helyzetet, közben hajával játszadozom ujjaim közt, aztán lassacskán fejbőrét kezdem masszírozni, néha meg is húzogatom finoman a puha tincseket. – Jól vagyok… Nem akarlak tovább váratni – szólalok meg egy kis idő múlva, mert ugyan még egy picit feszít, de már én is szeretném érezni… És amit még jobban szeretnék, az az, hogy végre ő is igazán élvezze ezt az egészet. Eddig annyira türelmes volt velem... Kezecskéim közben szép lassan elindulnak lefelé a felsőtestén, végigsimítanak a hátán, majd derekán, s végül fenekén állapodnak meg - ahj, hogy lehet ilyen harapnivaló?! -, amire rá is markolok mind a tíz ujjammal, s kissé magam felé kezdem tolni, hogy mélyebbre nyomuljon, hogy megmozduljon végre. – Kérlek…

Hát persze, hogy szeretem, persze, hogy akarom… Másra se vágyom csak arra, hogy minden a régi legyen, mi ketten ismét egy erős duót alkossunk és éjt nappallá téve rosszalkodjunk, csak ezt akarom..! De nem merem kérni, nem merek lépni felé és kimondani a bűnös szavakat, mert rettegek az elutasítástól, s még jobban rettegek a csalódástól. Nem akarom visszakapni, mert félek, hogy ismét el fogom veszíteni. Egy újabb veszteséget pedig nem tudnék elviselni.
Ezért is érzem jobbnak, ha csak erre az egy éjszakára fonódunk össze, mert ennyi idő alatt még nem fogom annyira közel érezni őt magamhoz, hogy nehezemre essen elengedni, az egy éjszaka tudata segít elkerülni a kötődést, azaz ezzel etetem magam, mert az igazság az, hogy… Még mindig kötődök hozzá. Nem csak szeretem, nem csak hiányzik, de még most is, teljes mértékben az ő kis marionett bábja vagyok. Talán nem tud róla, de ha most, ebben az állapotomban bármi utasítást is adna, azt kérdés nélkül teljesíteném… Csak hadd érezzem a szerelmét még egy kicsit!
Még azt is hajlandó vagyok bevallani neki, hogy rajta kívül mással nem szívesen lennék itt, s ez igaz is, bármennyire is szeretném tagadni, csak vele lennék képes itt és most ezt megtenni. Ahogy látom ez boldoggá teszik… Az a mosoly megolvasztja jégpáncéllal védett szívecskémet, s ahogy ő bújik, én úgy kezdek hajával játszadozni ujjaim közt, s másik kezemmel a vállát és a hátát simítom, a tarkóját birizgálom, bármit, csak maradjon így, bújjon még… Hiányzik. És most legszívesebben sírva fakadnék, de nem teszem, mert az alkohol nem engedi, hogy szomorú legyek. – Tényleg? Hiányoznak a megalázó becenevek? – mosolygok rá játékosan, hiszen nekem innen nagyon is úgy fest, hogy élvezi ezeket a buta megszólításokat. Ezek vagyunk mi… Két hülye tinédzser, akik egymás sértegetésében lelnek szórakozást, és mégis… Halálosan szeretik egymást.
Így talán még a kellemetlen fájdalom is ajándéknak tűnik, hiába rossz érzés a feszítő, szúró lüktetés odalent, mintha nem is létezne… Mert Jay még ezt is széppé teszi, ebben is csak a szerelmét érzem és a törődését, hiszen próbálja enyhíteni, igyekszik a figyelmemet más irányba terelni míg meg nem szokom. Imádom érte… Nála jobb partnerem nem is lehetne. Pedig látom, hogy akarná, hogy legszívesebben elsüllyedne bennem most azonnal és átadná magát a végeláthatatlan élvezeteknek, de nem teszi, velem marad a jelenben és megvár, nyújtja a kezét, hogy magával húzhasson a hegycsúcs felé, s tudom, hogy az egész úton türelmesen végig fog kísérni. Fogni fogja a kezem és vezetni fog, mert ő is viszont szeret. Már a gondolattól is melegséget érzek a mellkasomban, s azok a rusnya pillangók összevissza cikáznak a hasamban… S ha jól érzem, egy kis nedvesség is végigcsordul tagomon, ó, mint valami hülye naiv szűz-kislány, az egyszerű gondolkodás is csak jobban felizgat..! De talán az a kis harapás tehet róla, mivel Jay meglep, s egyetértek, én magam is dorombolásba kezdenék ha tehetném, de helyette csak felsóhajtok, ami egy halk nyögésbe fullad, ahogy kifújom a levegőt a tüdőmből.
– Ugyan már… Érzem, hogy mindjárt felrobbansz – motyogom, miközben visszacsókolok, ugyanolyan lágysággal, ahogy ő azt kezdeményezte. – Kérlek, Jay. Miattam ne kínozd magad tovább… Tényleg szeretném – erősítem meg, s bólogatok is néhányat hozzá, hátha ez segít s meggyőzi, hogy folytassa, amit elkezdett. S hogy jobban rásegítsek, kezecskéimet útnak indítom a testén, egészen fenekéig szánkázok velük, s egy aprót lökök rajta, szorítom és nyomom a harapnivaló hátsóját, hogy megmozduljon végre. S meg is teszi, először kihúzza, mire ismét tudatosan fújom ki a levegőt, majd ahogy visszanyomul, már el is feledkezem az ostoba légző gyakorlatokról, csak fejemet hátravetve, kissé remegő kezekkel kapaszkodva a fiúba hallatok egy nyüszítő-nyögő hangot, tele gyönyörrel és némi fájdalommal, de nem zavar, s hogy ő se gondolja meg magát, hát lábaimat a csípője köré fonom, biztos ami biztos… Engedek a húzásnak, s azonnal erősebben kezdek kapaszkodni, hátába mélyesztem ujjbegyeimet és a vállát szorítom, s éhesen csókolom meg puha ajkait, viszonzok mindent mit ad nekem. Most már jobb, sokkal jobb, egész testemet bizsergetik a Jay által gyújtott lángnyelvek, mintha minden vérsejtem most égne porrá, az elmémet pedig valami őrült hormon simogatja, s egyre intenzívebb vágyak kerítenek hatalmába, egy idő után még arra is rávesznek, hogy mozgatni kezdjem csípőmet a fiú ritmusához igazítva, hol körkörösen, hol ellenkező irányba. Hangom betölti a levegőt, simulok, lökéseit segítem saját mozdulataimmal. Közben pedig körmeimmel itt-ott meg is kapom bőrét, csak finoman, szexin, mert tudom, hogy ezzel az őrületbe fogom kergetni. Sose tartottam a következményektől, ami azt illeti… A mai este sem kivétel.

Nem csak neki, nekem is épp annyira hiányzik minden, ami nyáron a miénk volt… A romantika, az ölelések, a nevetések, a közös élmények, ő és a hülye türelme, ő és a hülye, tökéletesre beállított haja, ő és a hülye barna szemei, ő és az az édes, idióta mosolya. Egyszerűen képtelen vagyok túltenni magam rajta, hiába szeretném eljátszani az érinthetetlen, magabiztos hercegnőt, nem vagyok az. Csak egy szerencsétlen meleg fiú vagyok, akinek rettentően hiányzik a szerencsétlen meleg ex-pasija.
És most, látva azt a szomorú mosolyt, megint sebezhetőnek érzem magam előtte, s érzem ahogy a jól felépített hercegnős álcám lehullik rólam, mert most épp olyan szomorúsággal nézek fel rá, s még a csalafinta kis vigyorom is eltűnik az arcomról. – Nekem is… – vallom be egészen halkan, s nyelnem kell egyet, hogy a gombóc eltűnjön a torkomból. Nem rágódhatunk ezen, nem most amikor egyetlen éjszakában egyeztünk meg. Nem pazarolhatjuk el ezt a néhány órát arra, hogy együtt sírdogáljunk a múlton. – Felejtsük el ma estére, jó? – kérdezem tőle, s csak-csak visszaerőltetek egy halovány mosolyt a szám szélére, majd egy apró csókot is nyomok a fiú orcájára biztatásképp. Nem érdemes erről beszélgetnünk. Sem most, sem máskor.
Szerencsére sikerül túllendülnünk ezen az érzelgős pillanaton, s ismét csak élvezhetjük egymás társaságát. Minden amit tesz édes érzéssel tölt el, érintéseitől és harapásaitól reszketek, s még hangot is adok élvezetemnek, hiszen ez… Ez senki mással nem lenne ilyen jó. Jay pontosan tudja, hogyan szeressen igazán, és ebben a szerelemben csak az ő kedvéért vagyok hajlandó teljesen elsüllyedni.
Viszont feltűnik, hogy nagyon is visszafogja magát, próbálja húzni az időt, mintha attól tartana, hogy fájdalmat fog okozni nekem vagy esetleg túl hamar befejezi… De annyi módja van még annak, hogy mindketten kiélvezzük ezt az estét, ha előbb elmegy hát elmegy, legfeljebb megkérem, hogy fejezze be azokkal a puha ajkakkal amit elkezdett… Nem bánom, egyáltalán. Az ő élvezete épp annyira fontos számomra, mint neki az enyém. Ezért is biztatom, csak tegye amit kíván, én kész vagyok minden kívánságát teljesíteni napfelkeltéig. – Az rosszat jelent, ha ettől csak jobban beindulok? – kuncogok, mert tényleg, az utálata csak még több bizsergést vált ki belőlem… Ki érti ezt? Vágyom a szerelmére, de az utálatára is, mert mindkettő tüzes, szenvedélyes, erőteljes érzés… És szeretném, ha mindkettőt levezetné rajtam. Istenem… Vagy Merlin, bárki is vagy… Magyarázd el nekem, miért vagyok ennyire szörnyű? Miért nem hagyom, hogy gyengéd legyen velem? Miért csinálom ezt?
Végre mozdul, s ugyan lassan mozog, lökései így is elég erősek ahhoz, hogy beleremegjek mindegyikbe. Néhol fáj, de a súrlódás jóleső, ahogy bizonyos pontokat is érint, s így hangomban több kéj hallatszik mint kellemetlenség. Lábaimat is csípője köré fonom, magamhoz láncolom mert nem akarom, hogy abbahagyja vagy lelassítson, csak azt szeretném, ha folytatná, ugyanígy vagy még ennél is jobban. Ha pedig továbbra is ilyen mézédesen csókol, hát biztos lehet benne, hogy egy pillanatig sem fog érdekelni a fájdalom; s a hangja, az a csodálatos hang is csak izgat, dobhártyámon keresztül bizsergeti egész testemet, szinte olyan, mintha azzal is odalent érintene, mert minden nyögése után finoman megrándul tagom. Kissé hevesebben kezdem kapkodni a levegőt, mert csókjától nehezebbé válik a légzés, s mert a tempó amit diktál teljesen megőrjít. Ajkai közé nyögök s hátát karcolom a körmeimmel, bevallom legszívesebben szenvedélyesen felszakítanám bőrét, hogy még jobban érezhessem őt, még közelebb, még erőteljesebben, felfalnám őt, hogy egyek lehessünk, de ezek csak hülye gondolatok igaz? Nincs az a szerelem, mi ennyire beteges lenne…
Többre vágyom, több impulzusra, intenzívebb kényeztetésre, így csípőmmel felveszem ritmusát, szinte egy hastáncos ügyességével körözök, s ennek hatására élvezetes nyüszögések is elhagyják ajkaimat. Mindenhol őt érzem, de még ez sem elég, többet akarok… S mintha Jay ezt pontosan tudná, ráfog csípőmre, s elkezd mozgatni, szinte már olyan ez mint egy közös tánc, csak éppen minden apró mozzanattól végigfut a hátamon a hideg, libabőrös lesz az egész testem attól, ahogy ő minden leírt kör egy bizonyos pontján éppen azt az édes pontot súrolja férfiasságával, intenzíven… Majd mélyre lök, mire hangosan, s a beszédhangomnál valamivel magasabb frekvencián csúszik fel torkomból egy nyögés. El sem tudom képzelni hogy képes a testem még többet befogadni belőle… De úgy érzem, ha még ennél is többet ad magából csillagokat fogok látni. Lábaim reszketnek, mert most más mozdulatokkal ostromol, most máshogy izgat, s akaratlanul is oldalához szorítom combjaimat, harapásaitól sóhajtok, nyögdécselek, s csak ölelem őt magamhoz még jobban, mert arra vágyom a leginkább, hogy teljesen egybeolvadhassunk. – Jay… Mmh… – Arcomat nyakába temetem, mert egyre sűrűbben követik egymást a hidegrázások, lábaim egyre gyengébbek, s már szinte egész tagomat ellepi a nedvesség, azt hiszem nem fogom már sokáig bírni… – Abba ne hagyd..! – nyüszítem kétségbeesetten, kezeim közben meg-megremegnek ahogy az egyikkel a hajába kezdek kapaszkodni, a másikkal pedig kidolgozott hátizmába.