Bulizni jó dolog, azt mondták. Az majd elfeledteti veled a szerelmi csalódást, azt mondták. Akkor mégis miért van az, hogy még mindig csak és kizárólag az exem jár a fejemben? Eljöttem egy mugli party-ba, ahova be se engedhettek volna, ha nem sikerül hamis személyit szereznem. Eleve azt se nagyon értem, hogy minek kellett elmásznunk ide, szerintem a Roxfortban is tudnánk hasonlóan nagy bulikat csapni. Most mégis elrángattak az új haverjaim, én pedig nem bírtam nemet mondani, mert tudtam, hogyha visszautasítom őket, akkor az egy rossz pont lesz náluk. Igyekeztem bevágódni még az elején, mert nem tudhattam, hogy mennyire nehéz túlélni itt egyedül. Egyszóval felvettem valami lazább ruhát, meg a szokásos mosolyomat és elindultam, hogy biztos nagyon szórakoztató lesz ez az este! Talán tényleg az lett volna. Talán élvezhettem volna, ha mást nem, akkor az alkohol miatt – ami származásomat tekintve elég gyorsan üt – de nem lehetett. Mintha mágnesként vonzotta volna a tekintetemet az a bizonyos szoknya, ami… Ami nem is egy lányon volt! Normál esetben pedig nem is figyeltem volna fel rá pont ezért. Viszont az arc… Az a szépséges pofi, amire az ázsiaik is mind féltékenyek lehetnek… -Blaise… - suttogom magamnak, és szerencsére senki sem hallja meg az üvöltő zene miatt. Én viszont már nem tudok foglalkozni azzal, hogy mire táncolnak mások, vagy ki lehetne potenciális partner. A szívem ismét fájni kezd, ahogyan a tekintetem végigfuttatom a fiún, azon, akit valaha szerettem – egyébként most is – és ő mégis ellökött magától. Nem mondom, hogy nem volt jogos, hiszen megbántottam. Mégis, nekem is ugyanannyira fáj a szívem, hogy nem tudom megérinteni és nem beszélhetek hozzá, hiszen megkért, hogy ne tegyem. Most pedig, hogy itt van ő is, minden életkedvem elment. Egyik kedvesebbik barátomnak veregetem meg a vállát és kérem meg, hogy vigyen el inni. Nekem ehhez alkohol kell, bár nem sűrűn fogyasztom, pont azért, mert nem is bírom. Viszont ő sem hülye, meg én sem vagyok jó a valódi érzéseim takargatásában, így hamar lejön neki, hogy nem azért akarok berúgni, mert annyira szeretném kiélvezni az alkohol felszabadító hatását, hanem mert felejteni akarok. S mind a ketten tudjuk, hogy egy férfi szív, mit enged el a legnehezebben. Élete első szerelmét. Természetesen miután rájött erre, még kaptam tőle pár kör töményet, de az egyik poharamba csempészett mást is. Elsőre úgy voltam vele, hogy ám legyen, engem ugyan nem érdekel, akár méreg is lehet, hiszen jelen esetben inkább a halált választom, mint az exemet. Viszont bíztatóan mosolygott rám, állítása szerint ez igenis segíteni fog minden bajomon. Nem telik bele sok időbe, hogy megérezzem a hatását. Én nem tudom, hogy mire gondolt, mikor azt feltételezte, hogy ez majd segíteni fog nekem, mert hát… Nem éreztem magam túl jól. A szívem hevesen vert, az izzadság patakokban folyt rólam, az elmém ködössé vált és csak egy valamit akartam… Nem tudom végül mi vett rá, a szer vagy az alkohol… De elindultam a tömeg felé, otthagytam a haveromat, vissza se néztem, csak azt a kis matrózlány ruhát kerestem.
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Nem az én ötletem volt ez a party. Ha rajtam múlott volna, hogy mi lesz a szombat esti program, én a sírdogálós, popcorn-zabálós, köröm festős házimozi mellett döntöttem volna inkább, és megnéztem volna valami romantikus filmet, aminek minden mézes-mázos jeleneténél fújogva dobáltam volna a képernyőt nasival. Sőt, beszerveztem volna egy üveg vörösbort is, csak hogy meglegyen az az igazi amerikai poszt-szakítós feeling. De nem, két barátnőm úgy döntött, hogy inkább kirángat a komfortzónámból és elvisz egy mugli buliba. Kellett egy jó öt perces hosszúságú motivációs beszéd hozzá, de végül sikerült belelkesíteniük és még arra is rávettek, hogy kicsípjem magam. És itt most nem a “romantikus és elegáns” kicsípésről beszélek, hanem a “cuki ribancosról”. Felkaptam egy matrózlány témájú szettet, megspékeltem az összképet egy minimális sminkkel és egy nagy adag glitterrel highlighter helyett, aztán utolsó összetevőként felkerült egy ezüstös deréklánc is, ami minden lépésemmel meglibbent rajtam. Míg a hivatalosan kiskorúnak számító srácok többsége kamu személyivel próbál általában átjutni a biztonsági őrökön, a csajoknak könnyű dolguk van és egész egyszerűen beflörtölik magukat; s jobb esetben nekem is a többi fiúhoz hasonlóan kellett volna próbálkoznom, de úgy döntöttem, vagyok elég csinos most ahhoz, hogy még egy kompletten heteró pasi agyát is megborítsam a szempilla rebegtetésemmel. S így is lett, finoman az egyik őr mellkasára simítottam és felnéztem rá boci szemekkel, és már bent is voltunk. Természetesen most, hogy beértünk, első dolgom alkoholhoz jutni, amit szintén a két szép szememmel kérek ki a pultos sráctól, majd a lányokkal be is vetjük magunkat a táncparketten hullámzó tömeg kellős közepébe. A zene üteme lüktet a mellkasomban, a basszus dübörög a fülemben, a füstgép és parfüm illatkeveréke pedig megtölti a tüdőmet. Még korán van; különben már a tömény alkohol és izzadtság szagán kívül nem lehetne mást érezni. Csípőmmel hamar felveszem a ritmust, s érzem, ahogy a derékláncom finoman sodródik minden mozdulatommal, a szoknyám pedig fel-fel próbál libbenni menet közben, de nem zavar. A koktélomat lehajtva úgy érzem, semmi nem érdekel ezen a ponton. Egy pillanatra lehunyom a szemeimet, hogy átadhassam magamat a party hangulatának; szemhéjaimon keresztül látom a kék-lila-zöld fények váltakozását, a fehér, vaku szerű hangulatlámpák villogását, s árnyékok suhanását, ahogy egy-egy ember eloldalaz a többi között. Néha megcsapja az orromat a dohányfüst szaga, ilyenkor tudom, hogy a bagós bagázs épp most jött vissza egy rövid cigi szünetből. Ezeket a szüneteket szeretem a legjobban egy buliban; ilyenkor mindenki megáll néhány percre és csak beszélgetnek, élvezik az utca hűs levegőjét, mely’ felfrissíti őket az intenzív tánc után. Ahogy szép lassan ismét kinyitom a szemeimet s körbepillantok, úgy érzem, valaki engem néz. Nem csodálkoznék, hiszen elég feltűnő jelenség vagyok ma este, de a nagy tömegben nem találom, kinek a tekintete követ engem ilyen erősen. Igazából jobb is, ha nem tudom. A lányok persze itt vannak mellettem még mindig, s most meg is ragadják a kezemet, hogy megforgassanak a parketten, közben hatalmasakat nevetünk. Nem tudom, mennyi ideig illegünk-billegünk, meglehet, egy óra is eltelik, vagy kettő… Aztán ahogy az történni szokott egy ilyen buliban, hátammal véletlenül nekibillenek valaki mellkasának, így most automatikusan meg is fordulok, hogy elnézést kérjek - de ahogy felpillantok a srácra, akinek nekimentem, megfagy a vér az ereimben. – Jay?!
Az alkohol már önmagában is elég lehetett volna ahhoz, hogy teljesen elveszítsem a kontrollt magam felett. Nem vagyok szokva hozzá, bár mi koreaiak amúgy sem vagyunk bajnok ivók, szóval még a saját genetikám is azért könyörgött nekem, hogy ne legyek ostoba, fejezzem be. Én viszont csak öntöttem magamba az erősebbnél erősebb piákat. Mégsem segített! Imádom, hogy az élet újra és újra összehoz Blaise-el, viszont gyűlölöm, hogy bár egy karnyújtásnyira van csak tőlem, sose érhetem el. És akkor még ott van a ruhája is, ami… Amiről azt hittem, hogy csak lányok hordhatják és a fiúknak biztosan nem állna jól, egy ilyen, erre tessék! Rainberry megcáfolta ezen állításom. Érzem, ahogyan a szívem hevesebben dobog, ahogyan csak ránézek és lever a víz, mikor a szoknyája fellibben… Éppen ezért is döntök úgy, hogy jobb, ha én ezt most nem nézem. Csak a szívem fájna érte, vagyis… Még jobban fájna. Azóta szinte minden nap összetört, mióta elutasított a folyosón. Mindig egy picit jobban, szinte már csak szilánkok voltak a mellkasomban, nem is volt minek már dobognia, hanem helyette egy nagy üresség keletkezett. Ez pedig bizony másnak is feltűnik – na meg az, hogy végig a srácot bámulom – ezért is kapok valamit, ami miatt jobban kéne éreznem magam. Nos az biztos, hogy valami egészen más lett, de nem tudom, hogy ezt jónak vagy éppen rossznak mondjam-e. Alig kapok levegőt és a testemet elönti a forróság és mozgolódni kezdenek bizonyos testrészeim. És hát férfiként természetesen megyek is a második fejem után. Céltudatosan indulok meg előre a tömegben, pontosan tudom, hogy kit keresek, és még az sem tud megakasztani, hogy időnként érezem mások kezét a mellkasomon. Azt hiszem ez az ára annak, hogy csak piros zakót vettem fel, de pólót már nem… Érdekelt is engem már! Mind nő volt, akikre ha akarnék se tudnék felizgulni. Fiúk közül is csak egyre, nekem pedig most ő kell. Látom, ahogyan másokkal táncolt, de mit sem törődve a női egyedekkel, elkezdek közelíteni felé. Ha kell, akkor kitépem őt a karmaik közül, de senki nem akadályozhatja meg, hogy ma este az enyém legyen. Még őt is meggyőzöm… Akarni fog engem! Pont úgy – ha nem jobban – mint a legelső alkalmunkkor. És mintha direktbe oda akarta magát vetni az oroszlánnak, csak egyszerűen belém sétált. Kezeimmel automatikusan megfogom a karját, hogy ne dőljön tovább, majd mikor rám néz… Merlinre, azok a szemek! A gyönyörű, csillogó íriszei… Nevemet hallva elmosolyodom, még a fogaim is megmutatkoznak. Most még talán elhiszi, hogy ez egy ártatlan és kedves vigyor, pedig… Pedig én már nagyon akarom őt! Elsőre csak megfordítom, hogy velem szembe legyen, holott olyan jó pozícióban volt! Csak egy kicsit, ha előrébb hajolt volna… Ajkaimba harapva próbálom megőrizni most még a hidegvérem. – Blaise…? Úgy fest nem akarsz szabadulni tőlem… Vagy inkább én tőled? – Finoman a derekára simítok és megengedem magamnak, hogy gyengéden közelebb húzzam magamhoz. Egy ideig csak a szemeit fürkészem, hogy lássam hogyan reagál, de aztán… Annyira elkezdenek vonzani az ajkai. Le se bírom venni a szememet róluk. Magamban szinte könyörgök, hogy csak hadd érintsem meg őket újra az enyéimmel. Csak még egy utolsó estére!
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Az első estém a Roxfortban katasztrofálisra sikeredett. Jay megjelenése hatalmas sokk volt számomra, valami amire egyáltalán nem számítottam és nem is voltam lelkileg felkészülve; ráadásul vissza akart jönni hozzám, ami csak még jobban fájdította a szívemet. Csak magamat tudtam hibáztatni mindenért, hiszen én voltam az, aki nyáron hagyta, hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta, s utána én is voltam az, aki végül elvette a második esély lehetőségét mindkettőnktől. Utóbbit jó döntésnek gondoltam, mégis sírással töltöttem utána az egész éjszakát. Majd a következőt is. A harmadik éjszaka már rám szóltak a szobatársaim, hogy ki fognak rakni a folyosóra, ha nem fogom be. A negyedik éjszaka a klubhelyiségben aludtam. De ahogy az idő telt, úgy a seb is szép lassan kezdett begyógyulni, de tudtam, hogy sosem fog teljesen elmúlni, hiszen a szavaim ellenére én még mindig iszonyatosan szerettem Jayt. Rossz volt látni őt a tantermekben, az étkezőben, az udvaron, a folyosón… Mintha mindenhol ott lett volna. Mintha kísértett volna. Talán nem is csoda, hogy végül egy mugli partin kötöttem ki két barátnőm társaságában; egyedül itt kaptam lehetőséget arra, hogy kikapcsoljak. A tánc ellazít, a zene a fellegekbe repít, az alkohol lezsibbaszt. Most tényleg erre van szükségem. Csak így tudok elmenekülni a valóság elől. Ám a valóság egy igazi szemét, az univerzum pedig épp eléggé gyűlöl engem ahhoz, hogy tovább büntessen. S a buli, amely eddig egy mély fellélegzéssel ért fel, most nehéz levegővé válik tüdőmben, mert amint megfordulok, hogy vethessek egy pillantást a fiúra, akinek nekiütköztem… Legszívesebben itt helyben elájulnék, de tudom, hogy azzal csak rosszabbul járnék, így igyekszem elrejteni a rajtam eluralkodó szédelgést. Én ezt annyira nem hiszem el! Rengeteg klub van a környéken, sőt, országszerte több száz mugli és varázsló szórakozóhely létezik, mégis, neki pont ide kellett jönnie, ráadásul pont ma este. És még úgy is néz ki, mint aki örül nekem… Mi a franc?! Kissé lefagyva engedem neki, hogy magával szembe fordítson, s látványosan zavarodott fejet vágva bámulok rá. Hogy tud így rám mosolyogni? Azok után, ahogy bántam vele.. Amiket mondtam neki… Egyáltalán nem értem, mi ütött belé, de már most azt érzem, hogy valami nagyon nem stimmel vele. Talán túl sokat ivott. Vagy amnéziás. Vagy valaki fejbe vágta egy gurkóval és ettől teljesen megzakkant. – Mit… – nagyot nyelek, ahogy közelebb húz magához. – Mit keresel itt? – Hangom mintha menekülőre fogta volna, alig tudom kinyögni a kérdést. Hatalmasakat pillázok rá, de alig vagyok képes összerakni két értelmes mondatot a fejemben, főleg így, hogy kezem, amivel próbálok némi távolságot varázsolni kettőnk közé, most egy meztelen mellkashoz ér… Szinte azonnal elhúzom onnan, arcomat pedig rögtön rózsás árnyalat és melegség tölti meg. – Igazán felvehettél volna egy inget… – motyogom szinte alig hallhatóan. – Elengednél, kérlek? Nem egyedül jöttem, a lányok már várnak… – azonnal hátra is pillantok, de sehol nem látom a csajokat. Persze, hogy most szívódtak fel! Pedig igazán jó lenne, ha idejönnének és kimentenének ebből a kínos helyzetből, mielőtt még… Valaki segítsen már..!
A látásom már homályos, bár eleve ebben a sötétben alig lehet valamit látni, én mégis könnyedén kiszúrom a fiút a tömegben. Mondjuk az agyam annyira rá volt állva akis matrózruhára, hogyha ennél többet ittam volna, én akkor is megtaláltam volna. Olyan… szexi volt Merlinre! Pedig én aztán nem volt az, aki direktbe szoknyát húzott volna a pasijára. Mondjuk igazán pont nem tudott izgatni, hogy mi volt rajta, mert jelenleg csak arra tudtam gondolni, hogy mi van alatta. Pont ez rémiszt meg egy csöppet, talán ezért tartom még magam felett a kontrollt – meg mert még nem ütött be a drog rendesen - és nem is merem egyből lekapni, amint magammal szembe fordítottam. Látszik rajta, hogy nem örül nekem, ez még nem is átjön. Talán fél, talán csak meglepődött, de ebben a pillanatban… Olyan könnyű prédának tűnik! Ő lenne a kis ártatlan nyuszika, én pedig a farkas, aki letámadja és utána nem is ereszti, amíg nem falta fel teljesen. Erre a gondolatra a vigyorom csak szélesedik, mivel pont ehhez lett volna most kedvem. Nem akarom őt bántani csak… Játszadoznék vele… Tudom, hogy szeretné, nyáron is akarta. -Hm…? – hajolok hozzá egészen közül, hogy halljam is, amit szeretne mondani. Olyan kis csendesn, mintha elvitte volna a cica a nyelvét. Pedig tudom én, hogy van hangja. Múltkor is ki tudta ereszteni, mikor annyira meg akart győzni – vagy inkább magát próbálta – arról, hogy jobb lesz nekünk egymás nélkül. Valóban így lenne…? Mostani viselkedése és az, hogy olyan könnyen húzom oda magamhoz nem erről árulkodik. Minek kéreti magát? Tudom, hogy akar, hát nem lehet nekem ellenállni. Pláne ebben a szettben, aminek örülök, hogy végül sikerült rábeszélniük a többieknek. Kezét hirtelen megérzem a mellkasomon, szemeimmel nézem is, ahogyan bőrömhöz ér, majd szinte egyből elkapja… Azok a puha kezei… Máshol is szívesen érezném őket most. Nyelvemmel aprót csettintek, ahogyan ismét meghallom, hogy az orra alatt motyog. Ezek után pedig még el is fordul tőlem, holott nekem most szükségem van a figyelmére. Így kezemet finoman az álla alá csúsztatom és kényszerítem, hogy a szemeimbe nézzen. – Én nem látok itt senkit… - hajolok hozzá közelebb, pontosabban a füléhez, hogy csak ő hallja, illetve jelen esetben az üvöltő zene mellett legalább ő hallja, amit mondok. – Ha pedig beszélni akarsz… Akkor legalább mondd ki hangosan, amit szeretnél… Úgyis imádom hallani a hangodat. – Mondandóm végeztével pedig egy lágy csókot nyomok a fülére. Nem húzódom el teljesen, csak annyira, hogy ismét a szemeibe nézhessek. Most már kezdek egyre türelmetlenebb lenni. Nem bírom ezt az önmegtartóztatást, szükségem van rá, sőt konkrétan akarom őt! Mégsem akarom csak úgy elvonszolni, szeretném ha valamennyire hagyná magát, de… Miért van olyan érzésem, hogy ez nem lesz olyan egyszerű?
Blaise Rainberry varázslatosnak találta
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Nem is tudom, mi fáj jobban. A tény, hogy a barátnőim váratlanul felszívódtak minden előjel nélkül, vagy inkább az, hogy Jay itt van, és épp ezt a pillanatot választotta a megközelítésemre. Esélyem sincs menekülni. Egy részem talán nem is akar. De amelyiknek több esze van, és amelyik nem hallgat a saját sajgó szívére, az most futna, méghozzá verseny sebességgel és az ellentétes irányba. Azonban hiába szeretnék spurizni a helyszínről, a fiú jelenléte pont annyira lesokkol, hogy ne tudjak moccanni, sőt, még azt is megengedem neki, hogy megfordítson és közelebb húzzon magához, s bár próbálnék felszólalni, nem találom a hangomat. Túl közel van hozzám, érzem az illatát, a parfümjét, testének melegét… Azon kapom magam, hogy légzésem kissé megszaporázódik, főleg, mikor tenyerem alatt csupasz bőrt találok ing vagy póló helyett. Mindössze talán fél másodpercig tart, de érzem őt… Ennyi elég is ahhoz, hogy zavarba jöjjek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzott. Akkor is, ha azt állítanám, hogy nem vonzódom hozzá többé. De… Mégis mi a franc történik? Körbepillantok, a barátnőimet keresem, közben kifogásként fel is emlegetem őket, ám sehol nem látom egyiküket sem, így kezd elfogni a pánik. Nem a tényleges pánik, inkább az a tipikus “tini krízishelyzet” okozta reakció. Aztán Jay szinte forró érintését követve kénytelen vagyok ismét felnézni rá. – Pedig itt vannak valahol, az előbb még velük… – nagyot nyelek. Túl közel van hozzám, a fenébe is! – Velük táncoltam… – Basszus. Minden magabiztosságom felszívódott. Ezt teszed velem, Jay. Elgyengítesz. Zavarba hozol. Dühítesz. Felizgatsz… Rohadj meg! Ajkaim enyhén eltávolodnak egymástól, finoman levegőért kapok, szívem majd’ kiugrik a helyéről, gerincem mentén pedig libabőr fut végig attól az egyszerű, aprócska csóktól; a fülem érzékeny pontom, bár szerintem ez a testem minden szegletére igaz… Érzékeny vagyok, ha Jayről van szó. Amikor olyanokat mond nekem, hogy imádja hallani a hangomat… – Jay… – Most már igyekszem határozottabban nekinyomni tenyeremet a mellkasának, abban reménykedve, hogy igenis hátrébb lép, közben szúrósan felnézek rá. – Nem tudom, mit akarsz ezzel elérni, de vegyél vissza – szólok rá, bár még így sem sikerül olyan erősen hangsúlyoznom, mint ahogy szeretném. Van valami vészjósló abban, ahogy viselkedik. Nem rémlik, hogy valaha is ilyen rámenős lett volna… Most viszont minél tovább nézek a szemeibe, annál jobban megijeszt. Olyan, mint valami ragadozó. És úgy fest, engem nézett ki prédának. – Szerintem menj ki és szívj egy kis friss levegőt. Részeg vagy. – Legalább is reménykedek benne, hogy az alkohol befolyása alatt áll és ezért nyomul ennyire. – Vagy tudod mit? Inkább menj haza. Vagy bánom is én mit csinálsz, csak hagyj békén. – S már fordulok is, hogy végre elhúzhassak a közeléből. De miért érzem azt, hogy nem lesz ilyen egyszerű leráznom őt? Ha meglátom azt a két lányt, biztos kicsinálom őket! Ez az ő hibájuk!
Mennyire sajnálom most, hogy Blaise nem volt empata… Pedig az a fél perc, amíg hozzámért bőven elég lett volna ahhoz, hogy megtudja, mennyire AKAROM őt. De nem csak annyira, hogy megcsókoljam és megöleljem, de még csak táncolni se akarom felkérni. Tudom, hogy vannak itt szobák, ha kell minden pénzemet odaadom, csak hadd vigyem be oda, akár csak egy órácskára is! Annyi idő alatt úgy elkényeztetem, hogy többé nem akarna szabadulni tőlem. Nem utasítana el megint! Most viszont még nagyon szabadulni akar tőlem, ezért is sikerül megérintenie, mert el akar tolni, viszont szörnyű kifogást talál ki. Barátnők? Hát sajnálom, de én a nagy semmit látom csak mögötte. Emiatt aztán csak felbátorodok és ismét közelebb húzom magamhoz. – Most viszont szabad vagy… Nem kérhetlek fel…? – Legyen, ha ennyire kéreti magát, akkor hajlandó vagyok még egy kis ideig engedni neki és hagyom, hogy ellazuljon a társaságomban. Viszont én is tudom, hogy minél többet látom ebben a ruhában, annál jobban akarom csak letépni róla. Pedig kár lenne ezért a csinos kis jelmezért… Türelmetlenségem abban is megmutatkozik, hogy most már lazán merek hozzáérni, sőt még a fülére is nyomok egy csókot. Még hallom, ahogyan veszi a levegőt és biztos vagyok benne, hogy ez miattam van. Egy elégedett mosollyal az arcomon húzódom picit odébb tőle, ahogyan elkezdem a száját bámulni. Nem telik bele sok időbe, hogy ismét megpróbáljam betámadni, ezúttal viszont az édes ajkait akarom megízlelni. Legnagyobb csalódásomra, azonban megállít, és kénytelen vagyok egy fél lépéssel hátrébb menni tőle. Értetlenül pislogok rá, most aztán tényleg nem tudom, hogy mi történik. Az előbb még hagyja magát, semmi kifogása az ellen, hogy a személyes terében legyek, most pedig… ismét elutasít?! Ez most már kissé frusztrál. Még hányszor fogja meggondolni magát?! Döntse el végre, hogy akar-e vagy sem. Én már tudom mennyire szeretném megkaparintani magamnak, ő viszont olyan, mint egy döntésképtelen macska. Mondjuk gyönyörű kisccia… Vajon ha megkérném, akkor venne fel nekem macskafüleket? A gondolatra érzem, ahogyan csak jobban elkezd mozgolódni a lenti testrészem és inkább megpróbálom ezt gyorsan elfelejteni. Jelenleg az is nehézséget okoz, hogy rávegyem, ne hagyjon itt. Mikor megfordul, én finoman nyúlok utána és a derekánál fogva ölelem magamhoz szorosan. – Mézim… - suttogom lágyan. – Kimegyek és ígérem leállok… De csak akkor ha velem jössz. – Nem akarom elengedni, nagyon nem. Azt akarom, hogy itt maradjon velem, de ezt láthatólag nem bírom elérni. – Kérlek Blaise, utána nem szekállak többet. Ennyit neked is megér, hogy egy nyugodt estéd legyen, nem? – Az ajkamba harapva próbálom elnyomni a mosolyomat. Nem akarom már most lebuktatni magam, hogy úgyse fog tudni tőlem szabadulni. Viszont örökké én se tudom ezt erőltetni, így ez az utolsó esélyem. Addig viszont minden erőmmel azon leszek, hogy megszerezzem.
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Szerintem természetes reakció tőlem, hogy próbálok menekülni Jay elől. Szakítottunk, kétszer is, ráadásul tökre égőnek érzem, hogy előtte lengessem magam a táncparketten; szóval inkább próbálnék elhúzni a köteléből amilyen gyorsan lehet, de úgy fest sikerült megmakacsolnia magát és nem hajlandó elengedni. Kezd kicsit megijeszteni a nyomulása, ugyanakkor egy részem - mélyen a tudatalattimban - nagyon is szeretné, ha próbálkozna még. Kár is lenne tagadnom, legalább is saját magamnak, hogy még mindig hiányzik. Így viszont csak még nehezebben tudok ellenállni neki. Mindenesetre próbálkozom vele, a barátnőimet is keresem a pillantásommal, hátha segítenek a menekülésben, ám sehol sincsenek, s így elég gyorsan bukom is ezt a tervet… Francba már..! Jay ismét közelebb húz magához, érzem, ahogy egy-egy ponton összesimulunk és ez rohadtul kezd frusztrálni minden lehetséges értelemben. – Te tényleg táncolni akarsz velem? Nem abszurd ez egy kicsit? – Mintha soha nem utasítottuk volna vissza egymást. Mintha ő nem hagyott volna el a nyár végén, és mintha én nem dobtam volna őt ki az évnyitó után. Mintha mi ketten még mindig… Azt hiszem ott szakad el a cérna, hogy a fülemre csókol, mert mindazzal egyetemben, hogy felzaklat ez az erőteljes próbálkozás a részéről, kezd hatást gyakorolni a testemre is; utóbbi megmutatkozik abban is, ahogy lélegzetem szinte elakad, és ez idegesítő, mert tudatom teljes egészével próbálnám visszautasítani őt… El is tolom magamtól, mielőtt ajkai megpróbálnák becélozni az enyéimet. Bizonyára idegesítő lehet számára, hogy ilyen vegyes visszajelzéseket kap tőlem, de nem tehetek róla, teljesen összezavar… El is jött az ideje annak, hogy ismét megkíséreljek elmenekülni előle, ám ő visszatart, magához húz és átölel, hátam a mellkasának simul, fenekem pedig a… Jesszus Maris! – Jay, te… – Köpni-nyelni nem tudok. Nem lehet igaz. Most ezt jól érzem? Tényleg be van indulva? Itt és most? De… Érzek némi melegséget a mellkasomban, a hirtelen feltörő emlékek hatására pedig még egy enyhe bizsergés is megjelenik a hasamban. – Mégis mit akarsz tőlem? – A karjaira fogok, kissé reszketeg kezekkel, mintha csak kapaszkodóra lenne szükségem; ami azt illeti van is, ebben az igencsak forró helyzetben pláne. Mintha az egész világ megszűnne körülöttünk, már azt se tudom, hol vagyok igazából… – Megígéred, hogy utána leszállsz rólam? Ha ez kell, kimegyek vele, ácsorgok mellette akár fél órát is a hűvösben, csak fejezzük be ezt a macska-egér játékot. Vagy mondok jobbat, el se kezdjük! Én ezt nem tudom… Ezt nem vagyok képes tovább csinálni. Nem bírom ezt a kettősséget, amit Jay kivált belőlem. Most is, az eszem futni akar, a szívem a karjaiba borulni, a testem pedig rávetni magát és… Hülye hormonok!
Jelenleg túl részeg vagyok ahhoz, hogy meg tudjam mondani mi a logikus döntés meg mi nem. Igazából nem is akartam! Csak mentem a fejem után – jelen esetben azt se tudtam melyiket kövessem – és tettem, amit az ösztöneim súgtak. Viszont kezdtem úgy érezni, hogy igazából bármit tehetnék, mindig az exem mellett fogok kilyukadni, ezt pedig egy jelnek vettem, hogy lehet… Lehet nem is kéne más mellett kelnem reggelente! Igazából nem kell nekem más férfi az életembe, csak ő! Vele voltam a legboldogabb, így igazából teljesen felesleges nekem bárki mást keresni! S emiatt bátorodom fel annyira – meg a drog és pia is segített – hogy odamenjek hozzá és bátran öleljem, sőt csókolgassam. Mennyire hiányzott! A közelsége megőrjít, éppen emiatt próbálkozok mindennel is, csak maradjon itt velem. – Mintha tiltva lenne, hogy a volt szerelmesek egy estére jól érezzék magukat ismét. – horkantok fel. Komolyan nem értem, hogy ebbe mi olyan nagy baj van. Jelenlegi állapotomban igazából úgy használhatna ki, ahogyan csak szeretne. Még örülnék is neki! Erre ő mégis próbál ellökni engem magától, holott már éppen készültem arra, hogy végre ne csak a fülét, hanem az ajkait is betámadjam. Olyanok voltak, mint a méz… Én pedig egyenesen imádtam! Olyan édes, olyan selymes... Némileg ideges leszek, de igyekszem nem kimutatni ezt, hanem visszafogni magamat. Pedig most aztán szívesen lettem volna erőszakos és húztam volna ismét közel, hogy akkor is hevesen megcsókoljam. Mégis… Most még van annyi önkontrollom, hogy ne támadjam ée és ne… Ki se merem mondani. Ismét menekülni akar, én viszont hátulról ölelem magamhoz most. Elsőre nem is veszem számításba, hogy így mennyire könnyen megérezheti a merevedésemet, csak akkor mikor már megszólalni is alig tud. Hoppá! Mindegy most már nem tudom visszacsinálni. – Semmi olyat, amit te nem. – suttogom a fülébe egyfajta megnyugtatásként. Tényleg nem teszek olyat, amit nem akar… Vagyis amíg nem üt be rendesen a cucc… Ahogyan a kezemre simít megremegek és feláll a szőr a hátamon, viszont abszolúte nem tudnám ezt rossznak nevezni. Sőt, imádtam, ha lehet csak még jobban felizgatott. – Megígérem. – nyújtom is a kisujjam, hogy tudja komolyan gondolom. Amint elfogadta pedig húzom ki magammal a hűvösre, hogy aztán a falnak dőlve nézek rajta végig ismét. – Egyébként a te hibád… - kezdek el kuncogni. - Nem kéne ilyen szexinek lenned és akkor nem támadtalak volna le. – Annyira szeretném a kósza hajtincseit megigazítani és így ismét hozzá érni, viszont most még nem merem. A végén elijesztem megint. Így is már retteghet tőlem, pedig… Nem vagyok szörnyeteg.
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Még nem vagyok elég részeg ahhoz, hogy Jay szavai és mozzanatai pozitívan hassanak rám; kész szerencse, mert így még élnek az ösztöneim, amik ellenkezni akarnak vele. Úgy érzem, megbánnám, ha engednék a csábításnak. Hiszen mégiscsak az exem, még mindig nem vagyok túl rajta és még mindig iszonyúan szeretem… Csak fájna, ha ismét közel engedném magamhoz. – Nincs írásba foglalva, de csak egy idióta megy vissza az exéhez… – forgatom a szemeimet, ezzel burkoltan leidiótázva őt is. Pedig valójában én vagyok kettőnk közül a tényleges idióta, amiért még mindig itt állok és beszélgetek vele ahelyett, hogy ignorálnám és elhúznám a csíkot. Részeg, nem tehet róla hogy épp engem talált meg az alkohol hatása alatt. Én viszont tehetek arról, hogy nem küldtem el elég határozottan. Persze nem könnyíti meg a dolgomat a kis flörtölgetésével, meg a fülemre adott csókjával. Nagyon nehezemre esik eltolni őt magamtól és leállítani, mert egy részem még mindig vonzódik hozzá, és az a részem most úszik a hormonok és tinilányos rajongás tengerében. Úgy érzem, a szívem ketté fog szakadni; az egyik az ajtó felé szalad, a másik meg Jay karjai közé. Előbbire szeretnék hallgatni és megkísérlek ismét elmenekülni előle, de ő visszatart, magához ölel teljesen, s így meg is érzek egy kellemetlen - vagy kellemes - meglepetést odalent, ami most voltaképpen bökdösi a fenekemet, mintha csak engedélyt akarna kérni a belépésre. Kissé lever a víz, de igyekszem a lehető legkevesebbet megmutatni a döbbentségemből; bukta. – És mégis honnan tudnád, hogy én mit akarok? – kérdezek vissza, bár hangom most kissé levegősen cseng, hiszen lélegezni is elfelejtek a meglepetéstől - na meg a titkos izgalomtól, ami egyre intenzívebb bizsergés formájában meg is jelenik a hasamban. Érzem, hogy minden egyes levegővételembe belereszket a mellkasom, mert ha csak arra gondolok, milyen volt, mikor annak a hotelszobának a rejtekében hozzám ért, elgyengülnek a lábaim és a mellkasomban dobogó ketyere kihagy három ütemet. Automatikusan a kezére fogok, szinte kétségbeesetten próbálnék megkapaszkodni benne, mert már fogalmam sincs, hogy kezeljem a kialakult helyzetet; hogy hogy kezeljem őt. Mintha nem lenne teljesen önmaga… Vagy lehet, hogy most túlságosan önmaga? – Jó – Kisujjamat összeakasztom az övével egy halk sóhajt követően, aztán követem őt az utca hűs levegőjére. Merlinem, mibe keveredtem? Ez a nagy adag friss oxigén mondjuk kellemes a benti hőség után. Most, hogy ebben a valamivel nyugodtabb fényviszonyban látom, a falnak támaszkodva, ing nélkül… Na, most van igazán melegem. Elég megfigyelnem az apró izzadtságcseppektől csillogó bőrét, a hasizmát, a mellkasát, ahogy emelkedik fel és le, s ezt a borzasztóan feltűnő színű zakót rajta, ami valamennyire rejtegeti a felsőtestét… Lassan fújok egyet és inkább az arcára igyekszem koncentrálni. – Aham, szóval az én hibám – bólintok egyet, közben szemeimet forgatom, de azért elmosolyodok. Legalább így már tudom, hogy megérte ribisen felöltöznöm. Nem mintha tudtam volna amúgy, hogy Jay is itt lesz… – Nem is tudom, kettőnk közül ki az aki most is alig bír magával – teszem hozzá, egy jelentőségteljes pillantást vetve rá. Elvégre nem én vagyok az, akinek áll a bál odalent.
Halkan elkezdek kuncogni, ahogyan a mutatóujjammal végigsimítok az arcán és kicsit közelebb hajolok hozzá. – Jinjja? – kérdezem egy sokkal mélyebb hangszínt megütve, miközben mélyen a szemébe nézek. Ha koreaiul beszélek, akkor általában magasabb lesz a hangom. Ez pusztán a nyelv velejárója. Viszont képes vagyok az átlagosnál is mélyebbre menni. Nyáron is szerettem ugyanezzel a mély hanggal megszólítani. Lágy, mégis erős. Nem tudott nekem ellenállni. Most sem fog tudni, én érzem! Bár lehet most már egészen mást érzek. Az alkohol bódító hatását egészen biztosan. A képe egészen elfolyik előtte, minden homályos, egyedül csak az a kis matrózlány ruha és az édes Mézim arca az, ami még éles. Talán ezért is csak rá próbálok meg fókuszálni és semmi másra. Ami még egészen biztosan hat rám az a drog. Az, ami miatt teljesen elvesztettem a fejem, ami miatt most felszabadultan kéne itt flörtölgetnem minden második pasival – vagy lánnyal, ki tudja melyikre gondolt –, de nekem az utam egyenesen ehhez a sráchoz vezetett. Hát persze, hogy őt néztem ki magamnak! Ez egy várható következmény volt. Vagyis… Ha tudta volna a haverom az egész háttértörténetet, akkor valószínűleg ő is kétszer meggondolja, hogy mit ad nekem. S a második tudatbefolyásoló szer miatt következik a harmadik dolog, amit érzékelek… Nem bírom visszafogni magam, lehet már nem is próbálom, emiatt is szorítom annyira magamhoz a fiút, hogy bizony ő is tudja, hogy egyedül rá vágyok. Ez persze nem így jött le neki, talán még meg is ijedt tőlem, de… Nem vezérelt rossz szándék. Még ha most azt se tudom ki vagyok, akkor se tennék semmit, amivel ártok neki. Erőszakosabb lennék… De nem erőszakolnám meg. Ennyi agyam talán még maradt. Vagy nem… Viszont akkor jobb, ha minél előbb leráz, de… Nem teszi. Valami visszatartja, és én ebbe kapaszkodom annyira rettenetesen erősen, emiatt merem csak tovább ostromolni. -Mit akarsz Blaise…? – kérdezem tőle olyan lágyan, ahogyan csak lehet. Nem tudtam mit szeretne ő, csak azt tudtam én mire vágyok. Rá. Bár ő sem igazán húzódott el, sőt még rá is fogott a kezemre, mire nekem egy elégedett vigyor jelent meg az arcomon. Innen már csak egy egyszerű kisujj rázás és már viszem is kifelé a hidegre. Némileg megcsap a kinti levegő, jól esik, hogy ennyire friss és ha a drog nem lenne bennem, akkor biztos egyből elkezdene kijózanítani. Viszont nem ez a helyzet, mert a szerből bőven kaptam, ami meg is mozgatta a hormonjaimat. Emiatt aztán amikor végignézek rajta, csak még jobban elfog a vágy, hogy a magamévá tegyem, de igyekszem uralkodni magamon. Leginkább azzal igyekszem oldani a helyzetet, hogy viccelődöm vele, viszont neki ez nem jön be. – Melletted sosem bírok magammal. – lököm el magamat a faltól és egy kicsit közelebb sétálok hozzá egy halvány mosollyal az arcomon. – Rettenetesen nehéz visszafognom minden nap magamat, hogy ne öleljelek meg és ne csókolózzak veled órákig a folyosón… - igazítok meg egy kósza tincset. - Csak azért, mert te azt akartad, hogy ne legyek a közeledben. – A mosolyom sokkal szomorkásabb lesz. Igen, azóta is bánt, hogy elutasított.
Blaise Rainberry varázslatosnak találta
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Ne… Ez nagyon nem ér. Elég azon a mély hangon, koreaiul hozzám szólnia és máris szanaszét olvad a testem belülről. Utálom, hogy ezt teszi velem, de azt még jobban, hogy ennyire ismer engem. A koreai drámasorozatoknak köszönhetően még értem is azt az egy szót, s csak sóhajtani tudok válaszul, közben igyekszem semlegesen nézni rá… Többé-kevésbé sikertelenül. – Tényleg. – Komolyan is gondolom, tényleg csak egy idióta megy vissza az exe karjai közé. Viszont ez nem jelenti azt, hogy én nem állok közel ahhoz, hogy idiótává váljak két pillanaton belül. Ez az egyre csak forrósodó helyzet kikészít, és arra kényszerít, hogy az évszázad legnagyobb hülyeségét akarjam megcsinálni… Kezdve azzal, hogy hagyom, hogy visszarántson; sőt, egyértelmű jelét adom annak, hogy kezdek veszíteni az ellenálló képességemből. Barom vagyok. De komolyan. De mit tehetnék? Jay nagyon megnehezíti a dolgomat a szexis testével, a hangjával, azzal ahogy hozzám ér és ahogy beszél. Emlékeket idéz fel bennem és megbolondítja a szívemet. – Így könnyű… – mosolygok magam elé. – Azt hittem, neked kell erre tudnod a választ – teszem még hozzá sokat sejtetően, elvégre az előbb még nagyon úgy tett, mintha tudná, mit is akarok. Pedig ha tudná… Ha már az elejétől fogva tudta volna… Most nem tartanánk itt. Vagyis, nem ebben a kontextusban. Talán ha az évnyitó napján is tudta volna, mit szeretnék a szívem mélyén, nem hagyott volna elsétálni. És akkor most úgy ölelne hátulról a táncparkett közepén, hogy én a legnagyobb örömmel bújnék hozzá. Beletúrnék a hajába, hátradobnám a fejem, hogy a vállára támaszthassam és úgy mozognék vele a zene ritmusára. Hozzádörgölném a fenekem, kezét a csípőmre vezetném… Jesszusom..! Még így is, hogy ez a gondolat végigfutott az agyamon, engedek neki és kikísérem a szórakozóhely elé. Kellemesen éri arcomat a hűs levegő, bár nem igazán tudom kiélvezni, hiszen Jay puszta látványa felér egy ötven fokos hőhullámmal. Nehezemre esik nem látványosan végigpillantani rajta, mert legszívesebben egész este legeltetném rajta a szemeimet. Frusztrál, hogy ennyire gyenge vagyok, ha róla van szó. Ahogy közelebb jön, egyetlen lépést teszek hátrafelé ösztönösen, de megálljt parancsolok a lábaimnak, mielőtt menekülésre akarnának késztetni, s állom Jay erős pillantását. Az illata már megint megcsap, így pedig elég nehezemre esik koncentrálni. – Tényleg..? Gyakran.. Öhm… Gyakran gondolsz ilyesmikre? – Érzem, ahogy ismét pír önti el az arcomat. Nem ő az egyetlen, aki ilyesmikre gondol, de én nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy ezt be is valljam neki. Utolsó szavai viszont kissé fájnak, pedig igaza van, tényleg én tehetek arról, hogy most nem együtt jöttünk ide, és hogy ki kell bírnunk egymás nélkül. – Nem… – Levegőért kapok, mert el sem hiszem, hogy ezt most ki fogom mondani. – Nem vagyok már annyira biztos benne, hogy ez volt a helyes döntés… – nyelek nagyot, s pillantásom lesiklik az ajkaira, majd onnan a kulcscsontjára, a mellkasára, a hasizmára, és egy pillanatra még a dudorodó nadrágjára is… Gyorsan félrefordítom a fejem, mielőtt még… Felsóhajtok. – Jay… Még mindig utállak, de… – felnézek rá. – De ma önző akarok lenni. Nem azért jöttem ide, hogy szarul érezzem magam a szakításunk miatt, úgyhogy eszemben sincs hagyni, hogy ez elrontsa az estémet. – Kezemet a mellkasára emelem, ezúttal szánt szándékkal, és a falnak lököm, majd gyorsan elé lépek, és egészen hozzásimulok. – Itt és most emlékeztetlek rá, hogy te kezdtél ki velem. Minden, ami ezután fog történni, a te felelősséged. Megértetted? – A végére egészen közel hajolok, úgy, hogy épp csak néhány milliméter választ el minket egymástól. – Remélem, hogy igen, mert ma este nagyon csúnyán ki foglak használni – suttogom ajkai közé, majd hevesen rájuk tapasztom sajátomat, mintha mindig is erre vágytam volna. Ami azt illeti…
Nem akartam elhinni, amit mond. Pedig olyan komolynak tűnt. Tudom, hogy mennyire imádta, mikor így szólok hozzá. Egyáltalán azt, hogy koreaiul beszéljek. Különleges, ráadásul az én kiejtésem még egyedibb, hiszen már az amerikai kiejtés is vegyült vele. Nyáron még megbolondult érte. Elolvadta kezeim között, ha csak egy szót is mondtam neki, most pedig… Az a fagyos pillantása a lelkemig hatol. Egy pillanatra ledöbbenek, az szemeim kipattannak, a szemöldököm pedig a magasba szökik. Ennyire gyűlölsz Blaise? De mintha maga se tudná, hogy mit akar… a reakciói egyszer próbálnak meg elutasítani és közben ordítanak arról, hogy akar engem. Mintha csak egy macska lenne, aki azt játssza, hogy nem kér a simogatásból, pedig igenis vágyik rá, de úgy állítja be, mintha ő tenne szívességet azzal, hogy enged. Igazából bánom is én, hogy mit akar, csak hadd érezzem megint közel magamhoz és hadd csókoljam őt. Semmi mást nem szeretnék tőle csak ismét úgy tenni, mintha minden rendben lenne és azt érezni, hogy szeret. Igen… azóta voltam mással már. S talán ki is szemeltem magamnak egy másik fiút, hogy elhívom randizni. De sose fogják helyettesíteni őt. Végül csak át tudom ölelni őt, szorosan húzom magamhoz és érzem, ahogyan kezd lejjebb engedni a védőfalaiból. Talán most már képes lesz beadnia nekem a derekát. Idióta vagyok, mert ismét össze akarok vele jönni? Nem hiszem! Most mi olyan rossz ebbe? Egyszer már egymásba tudtunk szeretni, akkor újra képesek lennénk. Sőt részemről ez sosem múlt el! Itt most megint csak rajta áll mit szeretne. – Lenne ötletem… De tudod empata vagyok, nem legilimentor, bár… - finoman végigsimítok az oldalon. – Talán így is ki tudnám találni. – Csak annyi lenne a dolgom, hogy leveszem a kesztyűt és úgy érek hozzá. Egyből megtudnám, hogy retteg, dühös, vagy esetleg izgatott. Utóbbi rám egészen biztosan igaz, ezt ő is érezheti. Lehet emiatt gondolta meg magát és hagyta nekem, hogy egy olcsó trükkel kivigyem inkább. Talán ős is akarta. Akart engem! Biztos voltam benne, elvégre ő ajánlotta fel, hogy menjünk. Márpedig ezzel mást nem ért el, minthogy besétált szépen a medve barlangjába. Szerinte mit akartam tőle úgy, hogy már nem kell ordibálnunk egymásnak és nem nyomorgunk a heringparty-ban? Nyilván csak még jobban fogom győzködni, hogy egy estére legyen az enyém. Elnézve, ahogy végig pillant rajtam… Nem is lesz nehéz dolgom. Mosolyom csak egyre szélesebb lesz, ahogyan zavarba jön tőlem meg attól, amiket mondok. – Gyakran…? Minden nap Mézi… - Mélyet sóhajtok, bár ebben leginkább az fájt, hogy ez igaz volt. Nem volt olyan nap, mikor ne gondoltam volna rá, vagy arra, hogy mekkora egy barom vagyok, hogy elengedtem. Magamat okolom emiatt.– Nem? – nézek fel rá reménykedve. Hát mégis szeretsz! Tudtam! Lehetetlen volt, hogy csak úgy el tudjon felejteni. Ahhoz túl jó voltam. Az elkövetkezendő pillanatokban hagyom, hogy azt csináljon velem, amit akar. Szavaira alig figyelek már, most már tényleg beütni a drog és momentán egy dolog érdekel csak. Nyilván a helyzeten az sem segít, hogy hozzámér és Merlinre… Majdnem elájultam a keze hűvösségétől a mellkasomon. Az ajkamba harapva fogtam vissza egy hangosan nyögést. Most még nem lehet. Ahogyan hozzám simul, én automatikusan ölelem át a derekát. – Akkor csináld, ne csak mondd! – vigyorogva csókolom vissza, ugyanolyan hevesen – ha nem hevesebben. Kezeim közben megindulnak lefelé, ahogyan végigsimítok az oldalán és meg állnak a formás kis popsiáig, amire erősen rámarkolok. Ez a miniszoknya... Megbolondulok tőle! Egyre közelebb húzom magamhoz, ha ez még lehetséges, majd az ajkára is finoman ráharapok. Jobban teszi, ha nem húzza sokáig az időt… Kezdek türelmetlen lenni.
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Az eszem azt súgja, ellen kell állnom neki. Ha eddig bírtam és sikerült kivonnom őt az egyenletből, most kár lenne visszaengednem. Csak magamnak ártanék vele, ráadásul tőle is elvenném a továbblépés és a gyógyulás lehetőségét. Bár úgy fest, most kimondottan ennek az ellenkezőjét tűzte ki céljául; mintha kimondottan arra vágyna, hogy feltépjük a sebeket és kaparjuk is ki őket, hogy jobban fájjanak utána. Őszintén? Az ilyesfajta fájdalom nem a fortém. Bezzeg ő… Ő minden formában az. Tagadhatatlanul vágyom rá, hiányzik, szeretem. Talán ezért sem ellenkezek annyira, az ösztöneim hiába könyörögnek, hogy meneküljek. Hiába lengetik a vörös zászlót, hiába figyelmeztetnek, hogy Jay furcsán viselkedik és ezt nem kéne. Színvak lettem és még süket is. – Tudom. De abban nincs semmi izgalmas, nem igaz? – kuncogok. – Úgy rémlik, szereted az ilyen macska-egér játékot. – Legalább is a közösen töltött időnk alatt ezt érzékeltem; hogy szeretett piszkálni, szerette kihasználni a gyengeségeimet és szeretett flörtölgetni. Mint egy igazi fuckboy. Én meg teljesen elolvadtam tőle. Megtanultam a leckét… De úgy fest, most ugyanazt a hibát készülöm elkövetni. Újra. Mert beleegyezek, hogy kimenjünk a levegőre, követem őt kérdés nélkül és egyre kevésbé próbálom leplezni, hogy mennyire megszédít… Minél többet hallom a hangját, annál jobban érzem, hogy nem akarom többé elutasítani őt. Pontosan ettől féltem, amikor megláttam az ünnepi vacsorán a tanév elején. Hogy kísérteni fog és sose leszek képes elengedni őt. – Minden nap..? – Hatalmasakat pillázok rá. Ha most igazat mond, az azt jelenti, hogy mi ketten egész végig egymáson agyaltunk az utóbbi hetekben; ettől csak erősebbé válik a bűntudatom. Bár most már nem számít. A lista hamarosan bővülni fog egyébként is, életem egy újabb szégyenteljes pillanatával. – Nem… – ingatom a fejemet, ezzel beismerve, hogy tényleg kezdem megbánni a szakításunkat. Ez nem jelenti azt persze, hogy szeretnék adni neki egy újabb esélyt, ahogy azt sem, hogy a mostani helyzetet bármilyen formában helyesnek tartom, mert nincs így. De bánom, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogy. Hogy nem vagyok képes visszaengedni őt az életembe és nem tudok megbízni benne. El vagyok cseszve, ez látszik abból is, ahogy ezek után kezdek viselkedni. Közel kerülök hozzá, iszonyúan közel. A mellkasára simítok. Az ajkaihoz hajolok és olyan szavakat duruzsolok közéjük, amiket józan ésszel nem kellene… De kimondtam őket, nincs visszaút. Kihasználom őt, itt és most. Ajkaink egymásra találnak, s heves táncba kezdenek, amibe nyelvem is hamar becsatlakozik, közben kezeim bekúsznak a zakója alá, egyik az oldalára markol, másik a hasizmait tapogatja ki, mintha fel akarná térképezni magának. Közben érzem, ahogy az ő ujjai is vándorútra indulnak, s nyomukban kellemes bizsergés szalad végig a bőrömön, enyhe libabőrt hagyva maga után. Engedem, hogy még közelebb húzzon magához, így teljesen hozzápréselődök, kicsit szándékosan hozzá is dörgölőzök, s mikor a fenekembe markol felszisszenek, ami aztán egy reszketeg sóhajban végződik. Minden, amit tesz annyira dögös, annyira… Nem is tudom. Izgalmas. Kezecském most felsimít a vállára, majd onnan puha hajtincsei közé, s megszakítom a csókot, majd enyhén felpipiskedve nyomok egy másikat a nyakára. Közben mutatóujjamat beakasztom a nadrágja szélébe. – Hiányoztál – sóhajtok fel. – Viszont ezt ne itt folytassuk… – pillantok fel rá, s arckifejezésemmel próbálom a tudtára adni, hogy nincs az az isten, hogy én ezt itt az utcán csináljam tovább.
-Macska egér…? Inkább oroszlán és kisnyuszi. – Még ha olyan édes kis farkincája is lenne… De mindegy, elvagyok én a kevésbé bolyhos verziójával is. Csak tartanánk már ott! Esküszöm az első alkalommal nem volt ilyen nehéz vele… Bár akkor még nem is utált ennyire. Talán most sem. Hiszen kuncogott, ami már jó jel. Nekem legalábbis egyértelműen azt mutatja, hogy igenis hiányzom neki. Vagy csak az, ahogyan bántam vele. Biztosan nem volt senki más, aki olyan könnyen le tudta volna venne a lábáról néhány szóval. Jagiya… Tudom, hogy megőrítette, mikor így hívtam, én pedig imádtam becézni. Amerikában egy igazi szoknyavadásznak tartottak, mert ritka jól tudtam flörtölni. Blaise sem volt kivétel. Emlékszem, ahogyan csak odamentem hozzá „ismerkedni”. Nagyon is jól tudtam, hogy mit akarok, ő volt az első srác, aki úgy igazán felkeltette az érdeklődésem. Meg nála gondolkodnom sem kellett, hogy melyik nem iránt érdeklődhet, hiszen gyakorlatilag a homlokára volt írva. De pont a kinézete volt az, ami felizgatott, amitől levert a víz is, ami megfogott… S ami miatt meg akartam ismerni. Emiatt aztán most nem is tudok szabadulni tőle, de akartam én egyáltalán? Francokat! -Ha látlak, ha nem… Folyton ott jársz a fejemben. – Még álmomban is szerintem az ő nevét suttogom, vagy egyik alkalommal, mikor megpróbáltam őt elfelejteni, de… véletlenül az ő nevét mondtam. Ekkor lett számomra is világos, hogy igazából tehetek én bármit, úgysem tudok majd tőle szabadulni. Miért is gondoltam azt, hogy akkor ő képes lenne engem elfelejteni? Utólag belátom, hogy hülyeség volt, bár csak a jó szándék vezérelt. Viszont ahogyan látom most mégis kapok tőle egy új esélyt – még ha azt is állítja, hogy csak egy estére –, mert ő maga mondta most, hogy megbánta a szakítást. Aztán még be is támad, amit persze nem utáltam, sőt kifejezetten helyeseltem ezt a viselkedést. Hamar elmélyítem a csókot, és egyre csak hevesebb vagyok, ahogyan megérzem a kezét előbb az oldalamon, majd a hasizmomon. Kissé meg is remegek, sőt még bele is mosolygok a csókba. Éppen csak rámarkolok a fenekére, de egyik kezem már be is csúszik a felsője alá és úgy simítok végig a felsőtestén, majd kihúzva az arcát kezdem cirógatni. A gonosz kis mancsai ismét felfedező útra indulnak, viszont ezúttal nem tetszik annyira az eredmény. A nyakcsókra hangosan felsóhajtok, csak még jobban felizgat és még jobban nekinyomom az ágyékomat. Már nagyon akarom! A csók nekem túl korán ért véget, legszívesebben nem is hagytam volna megszólalni, hanem ismét elkezdtem volna őket falni. – Hm…? – mosolyogva kezdem el masszírozni a tarkóját, ahogyan elgondolkozom, hogy hova is vihetném. Végül csak vigyorogva fogom meg az egyik kezét, amire csókot nyomok - Gyere! – kezdem el húzni vissza befelé. Emlékszem, hogy olyan helyre hoztak, aminél van külön szoba pont az ilyen esetekre. Mintha tudták volna, hogy ma szükségem lesz rá! Jelenleg pedig nem érdekelnek a vendégek, egyszerűen csak lökdösöm odébb őket, miközben erősen kapaszkodom a fiúba, hogy el ne hagyjam. Így azért könnyebb volt eljutni a szobákig, ahol az illetékesnek nem is néztem mennyit adok, éppen csak nem vágtam hozzá a mugli pénzt, amit még apa adott nekem. Csak a szobába akartam menni már, hogy aztán magunkra zárhassam az ajtót és ismét rátapadjak Blaise ajkaira.
Blaise Rainberry varázslatosnak találta
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
– Oroszlán? Erre térjünk vissza kicsit később szerintem – forgatom a szemeimet. Hogy ő oroszlán? Nos, erre még nincs bizonyítékom. Úgyhogy maradok a macskánál. Egyébként sem ez a lényeg, hanem a mögöttes tartalom; hogy ő vadászik rám, én meg menekülök előle. Azaz… Ő vadászik rám, én meg kéretem magam és jelen esetben még piszkálom is az agyát, persze nem teljesen direkt. Kicsit úgy érzem, mintha még csak most ismerkednénk meg egymással. Mintha ma este, itt a táncparketten találkoztunk volna először és most próbál elcsábítani, én meg játszom az elérhetetlent, hogy egy kis kihívás elé állítsam… De mindketten tudjuk, mi lesz a vége, s én is pontosan tudom, hogy előbb vagy utóbb - a közös múltunk ellenére is - meg fogom adni magam a kísértésnek. Mert most van lehetőségem egy rövid időre visszakapni őt, érezni őt, hallani a hangját, és ez megbolondít. – Idegesítő lehet – húzom a számat. Engem néha egészen konkrétan felidegel, hogy csak Jayre tudok gondolni; nem azért, mert emiatt nehezen koncentrálok minden másra, hanem azért, mert elvileg szeretnék túllépni rajta. A hangsúly azon van, hogy “elvileg”. Ennek fényében engedek is neki végül, megadom azt az esélyt, amit már év elején meg kellett volna, bár most csak egyetlen éjszakára; mert ismerem magam, és tudom, hogy jobb lesz így. Jobb lesz nekünk egymás nélkül. S éppen ezért, mert tudom, hogy ezek után tényleg nélküle kell folytatnom az életemet, most úgy csókolom őt, hogy azt sosem tudja majd elfelejteni. Érintése szinte éget, ugyanakkor kellemesen megborzongok tőle, főleg ahogy felsőm alá téved a keze, s puhán végigsiklik a bőrömön. Aztán arcomra simít, amitől egy ütemet kihagy a szívem, mert úgy érzem, ez az apró gesztus inkább szeretetteljes, mint szex-orientált. Kár, hogy utóbbi irányba haladunk most, és nem a romantika vezérel minket. Nem az egymás iránti szerelmünk. Azoknak az időknek már réges rég véget vetettem. Mielőtt azonban még túlságosan belemerülnénk ebbe az egészbe, figyelmeztetnem kell Jayt, hogy az utca nem épp a legmegfelelőbb hely. Ha egyébként izgalmas is volna a lebukás gondolata, azért a nyílt utcán tényleg rossz ötlet lenne ezt csinálni. Rendőrségi ügy is lehet belőle, arról nem is beszélve, hogy nem akarok bemutatót tartani a fél világnak. Szerencsére a fiú megérti a kérésemet és már húz is vissza a klubba, amin először elcsodálkozom, de aztán rájövök, hogy itt vannak kibérelhető privát szobák, ahol lényegében azt csinálhatunk, amit csak akarunk. Alapjáraton gusztustalannak tartanám ezt az ötletet, de jelenleg semmi nem érdekel. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogatni kezdjek. A tömegen kissé nehezen verekszünk át, de azért sikerül, hála Jay türelmetlenségének és lökdösődésének. Utóbbi miatt kapunk néhány csúnya pillantást, de ez sem érdekel jelenleg, csak megyek utána, szorítom a kezét. Aztán ő fizet és már megyünk is az egyik üres szoba felé. A szívem most úgy ver, mint egy kisnyúlé. Azért rutin hiányában mégiscsak izgulok, pedig tudom, hogy Jayben bízhatok. Hiszen vele volt az első is… Amint meghallom, hogy csukódik az ajtó és kattan a zár a hátam mögött, megfordulok és a fiúra vetem magam, hogy ismét megízlelhessem ajkait, és hogy ismét hozzá érhessek forró bőréhez a zakója alatt. Ebben a homályos fényben még szexisebbnek látom. Ugyanakkor félek is egy kicsit… Fogalmam sincs, miért. Igyekszem kizárni, próbálom figyelmen kívül hagyni a vörös zászlókat, mert itt és most semmi nem érdekel. Csak vele akarok lenni. Mindkét kezemmel felsimítok a mellkasára, majd onnan a vállára s ezzel a mozdulattal le is lököm róla a piros zakót. Alig bírom ki, hogy ne álljak meg és ne csodáljam meg a felsőtestét, mert tudom, hogy még mindig úgy néz ki, mint egy valóságos görög szobor… De helyette inkább a nyakát támadom le ajkaimmal, közben próbálom lenyugtatni riadt szívemet.
Csak horkantok egyet a megjegyzésére, de inkább már nem szólok vissza. Ha nem tudná, akkor a Griffendél házát erősítettem. Igenis voltam olyan bátor, mint egy oroszlán, sőt olyan veszélyes is. Nem ránézve, elvégre sose tudnám bántani ezt az édes kis pofit, viszont igenis tudtam verekedni. Kicsi korom óta boxolok, meg tudtam védeni magamat, ha akartam. Lehet, hogy nem szeretek egy állatként viselkedni, kifejezetten utálom a felesleges erőszakot, de igenis tudtam én kemény lenni, ha az kellett. Viszont az igaz, hogy ő sokkal inkább volt macska. Még az első találkozásunkkor sem kellett ennyit hajtanom érte. Persze nem panaszkodom, hiszen… Egy kis kihívás még meg is édesíti azt a gyümölcsöt a végén. Hm… Mit nem adtam volna most egy kis banánért… Vagy barackért. Inkább megrázom a fejem és próbálok az arcára koncentrálni – nem mintha ez sokat segítene –, mert ha nem tenném akkor… Hát akkor a friss levegőre se jutottunk volna ki. Így legalább „csak” az ajkai lesznek hihetetlenül vonzóak. Ez is már éppen elég bajos, hiszen tudom, hogyha itt és most megcsókolom, akkor nem leszek képes visszafogni magamat tovább. Csak és kizárólag azért van még rajta ruha, mert annyi van bennem, hogy ne rohanjam le itt rögtön helyben. Halkan elkezdek nevetni, bár némileg fájdalmas nevetés ez. – A napom fénypontja mikor láthatlak és eszembe jut a közös nyarunk. – Az már másik kérdés, hogy utána egyből szenvedek a döntéseim miatt és az elutasítástól, de az a pár másodperc, amíg újra elképzelem, ahogyan csókolom és hozzá merek érni kesztyű nélkül… Az valóban képes előidézni a pillangókat a gyomromban. Most pedig csak még hevesebben kezd verni a szívem, mikor megcsókol és hozzámér. Imádom az érintését! Megőrülök tőle, csak még jobban felizgat, s emiatt aztán nekem is viszonoznom kéne a szívességet. Most még sejtelmem sincs, hogy hogyan érezheti magát, de annyi biztos, hogy nem utálja. Megborzong, én pedig elégett vagyok magammal, hogy még mindig képes vagyok erre. Viszont azt sem tudom kihagyni, hogy egy kis szeretet is csempésszek az egészbe, mert hiába akarunk mind a ketten egy dolgot… Attól még szeretem! S pont emiatt hallgatok rá és nem a nyílt utcán kezdem el vetkőztetni… Hiába akartam már a lényegre térni. Inkább visszavittem a klubba és húztam magammal az egyik szobába. Nem tökéletes megoldás, de határozottan jobb, mint a mosdó! Ahhoz nekem sem lenne gyomrom. Amint bezárom az ajtót, egyből fordulok is felé, hogy folytathassam, amit elkezdtem, de legnagyobb meglepetésemre, ő előbb támad be, mint ahogyan én tudnám. Persze élvezem, hiszen alig pár perce még könyörögnöm kellett neki, hogy legalább a közelében hadd maradjak. Most pedig saját magától ér hozzám. Ahogyan pedig felkúszik a keze a mellkasomon megremegek, sőt még bele is nyögök a csókba. Imádom! Egyszerűen csak imádom. Engedem neki, hogy lelökje rólam a zakómat, már amúgy is felesleges volt, csak melegem volt benne. A nyakamra adott csókra az ajkaimba kell harapnom, hogy elfojtsak egy újabb nyögés. Kezemmel finoman a hajába túrok, s ekkor jövök rá… Az a fránya vászon! Elszakadok tőle, majd pedig az ölembe kapva viszem oda az ágyhoz, ahova finoman rakom le – mert még mindig nem vagyok egy vadállat – és fölé tornyosulva mászok rá. Adok neki egy gyors, ám érzéki csókot az ajkaira, majd felülve szépen lassan húzom le a kesztyűket a kezeimről és hajítom őket magam mögé, bánat tudja, hogy hova egyébként. – Mondtam már milyen jó a ruhád? – Nyomok egy finom puszit az arcára, hogy utána szépen lassan haladjak tovább és a nyakát is csókolgathassam. – Bár jobban néznél ki nélküle. – Ismét a felsője alá simítok, ezúttal viszont elöntenek az érzései.
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Hidd el Jay, higgy nekem, nem csak a te napod fénypontja az, amikor meglátsz valahol és eszedbe jut az a nyár. És hidd el, nem csak te szenvedsz legbelül, amiért annak a nyárnak olyan csúnya vége lett, és nem csak téged bánt, hogy aztán másodjára is összetörtük egymás szívét a Roxfort egyik folyosóján. Nem, mert nekem is ugyanúgy sajog a mellkasom, amikor nevetni látlak, vagy amikor másokkal lógsz. A különbség csak az, hogy ugyan elengedtem a kezed, még mindig azt érzem, hogy az enyém vagy. Csak az enyém. Önzőség, tudom… De ez az igazság. – Tényleg? – pillázok fel rá kíváncsian. – Tudod, a történtek ellenére szép emlékeim vannak arról a nyárról. Sokszor gondolok rá… – vallom be egy aprócska sóhajjal. Igazából szinte mindig azokra a hetekre gondolok; kivéve, amikor a ruhatervezésbe ásom magam, abban reménykedve, hogy legalább néhány percig ki tudom kapcsolni az agyamat. Persze ennek van más módja is, amit most önző módon ki is próbálok Jay-en - ajkaimat az övéire tapasztom, mert nem akarom, hogy elfelejtsen, és mert annyira nagyon vágyom rá, hogy vele lehessek, csak még egy kicsit… Így hát megteszem, amit csak lehet, hogy még néhány percig az övé lehessek, habár úgy fest, abból a néhány percből akár néhány óra is lehet… Közös megegyezéssel arra jutunk, hogy zárt helyen kellene ezt folytatnunk, így pillanatokon belül a klub egyik privát szobájában találom magam. Normál esetben húznám a számat, hiszen tudom, miért vannak ezek a helyiségek kialakítva itt.. Viszont első ránézésre kellően tisztának tűnik, s ennyi elég is nekem ahhoz, hogy az ajtó csukódását hallva megforduljak és ismét rávessem magam Jay pihe-puha ajkaira. Szinte kétségbeesetten. Mert hát, kétségbe is vagyok esve kissé. Kezecskéim útnak is indulnak, hogy bőrére simítva megszabadítsák őt a zakójától, s érzem, hogy belereszket, hallom azt az aprócska nyögést… Ha nem ismerném jobban, azt hinném, ma este különösen érzékeny az érintésemre. Aggódnom kellene? Talán, de nem tudok, és nem is akarok jelenleg. Csak rá koncentrálok, s a nyakán lüktető érre, amire most puha, nedves csókot nyomok, majd folytatom egy kicsit lejjebb, majd még egy kicsit lejjebb… Közben érzem ujjait a tincseim közé kúszni, s még a kesztyű ellenére is jól esik ez a gesztus, pedig hallom az anyag súrlódását szinte közvetlenül a fülem mellett. Kissé meglep, amikor hirtelen Jay elhúzódik tőlem, de az méginkább, hogy felemel; egy halk sikkantás csúszik ki a torkomon, aztán társul hozzá kuncogás is. Igazából magamon nevetek, meg ezen az abszurd szituáción, de egyelőre nincs okom a panaszra. Hátam a matracon landol, kezeim pedig szinte azonnal keresnek a fiún valami kapaszkodásra alkalmas pontot, s ahogy közelebb hajol, rögtön átölelem a nyakát miközben lágyan viszonzom a csókját. Ám ez nem tart sokáig, s már csak a derekát tudom fogdosni miközben ő a kesztyűje eltávolításával ügyeskedik. Legutóbb megijesztett amikor ezt tette, most viszont vágyom rá, hogy megérintsen, hogy végre ne azt a hülye anyagot érezzem magamon. Legbelül még mindig van egy kis félelem bennem… Félek a megbánástól, meg attól hogy most ilyen rámenős. A kis puszija azért megdobogtatja a szívemet, s mosolyogva nézek fel rá, miközben finoman az oldalára simítok, épp csak súrolva forró bőrét az ujjbegyeimmel. – Még nem… De a szemeid mindent elárulnak. – A mondat vége egy lágy nyögésbe fullad csókjainak hatására. – Mindjárt gondoltam – nevetek fel, közben a hasizmát kezdem cirógatni, míg másik kezem a bicepszébe kapaszkodik. Egy lágy sóhajjal nyugtázom, hogy jólesik az érintése, habár tüdőm kissé beleremeg, mert tudom, hogy most minden érzésemet kiolvassa belőlem. Azt, hogy mennyire vágyom rá, hogy még mindig őrületesen szeretem, és azt is, hogy félek, s nem csak az izgatottságtól verdes a szívem úgy, mint egy kisnyúlé. De Jay, nem hibáztathatsz ezért… Mert most egy kicsit tényleg félelmetes vagy. Hogy eltereljem a figyelmét a kevésbé pozitív érzéseimről, lábaimat a csípője köré fonom, s közelebb húzom velük, hogy minél több ponton simulhassunk össze; közben az állkapcsa vonalára nyomok egy újabb csókot, mert tudom, hogy ettől meg fog őrülni.
Talán ennél boldogabb, most nem is lehetnék. Illetve de, ha újra járnánk, de az nem lehetséges. A szavait hallva, mosolyom kiszélesedik és most aztán tényleg úgy nézek ki, mint egy boldog szamojéd. Egy pillanat erejéig felvillanyoz az, hogy igazából ő is sokat gondol rám és nem utálja azokat a nyári emlékeket velem. Persze nem tudom, hogy mikor a gondolataiba éppen én jelenek meg, akkor annak valójában mennyire örül, vagy mennyire nem, hiszen… Mindegy mit mondunk, összetörtük egymás szívét. Először én az övét, majd ő az enyémet. Hozzáteszem, megérdemeltek azok után, hogy hazudtam neki. Hiába nem akartam neki rosszat, mégis megbántottam. Emiatt pedig megértettem, viszont feladni nem akartam őt végleg. Sose tettem meg azt, amit kért, nem felejtettem el őt, hiszen nem is tudtam. Ő volt az első nagy szerelmem, és mint olyan, sose fogom tudni kiverni őt a fejemből. Most viszont egy percet sem akarok elvesztegetni, hiszen végre belemegy az ajánlatba, hogyha többre nem is, akkor legalább legyen ez egy rendes lezárása a kapcsolatunknak és hadd kaparintsam meg magamnak még egy utolsó estére. Az ajkai egyszerűen őrületesen édesek, s én csak még többre vágyom, viszont még időben figyelmeztet, hogy esetleg nem az utcán kéne kiélveznünk egymás társaságát. Többet sem kell mondania, szépen megindulok vele befelé és amint lehet magunkra is zárom az ajtót. Már nehezen ment a gondolkodás – meg a látás is – így némileg váratlanul ér Blaise hirtelen feltörő lelkesedése és hevessége. Na nem utálom persze! Egyből csókolom is vissza, hagyom, hogy a kezei újra felfedezzék a testemet és elkezdjenek vetkőztetni. Már amúgy sem bírtam elviselni ezt a forróságot, így igazából még örültem is ennek a húzásának. Arról nem is beszélve mennyire jól esett az érintése. A pihe-puha mancsa a forró bőrömhöz értek, ezzel pedig némileg lehűtött. Kissé bele is borzongok, de egyáltalán nem rossz értelemben, mindezt pedig még tetőzi a nyakamra adott csókkal, aminél aztán tényleg nem tudom visszafogni magam már. Minden porcikám őt kívánja most már, s a helyzeten az sem segít, hogy a csókjai egyre lejjebb haladnak. Ujjaimmal a hajába túrok és most legszívesebben csak lefelé nyomnám a fejét, hogy máshol is hasznosítsa az okos kis nyelvét, de… A textil érzete egy pillanatra visszaránt, és inkább előbb attól szabadulnék meg. Fel is kapom az ölembe, hogy az ágyra helyezzem, viszont a sikoly miatt megállok és egy pillanatra megdermedek. Mit tettem?! De hála az égnek a nevetése megnyugtat és egy nagyobb levegőt kifújva indulok meg ismét az ágy felé, hogy most már tényleg lefektetem… Már most még nem úgy! Bár az is hamarosan meglesz hiszen miután megcsókoltam, már veszem is le a kesztyűm. Közben bután kezdek el rá vigyorogni, amiért annyira görcsösen ragaszkodik hozzám, hogy szinte mindegy hol, csak valahol fogást találjon rajtam. Sokáig viszont nem kínzom, amint megszabadultam a ruhadarabtól egyből kúszok is vissza hozzá, hogy most én jutalmazzam csókokkal. – Túl jól ismersz. – suttogom a fülébe, majd a felsője alá simítok, hogy végre tudjam is, mit érez. Azt hittem ez majd megvilágosít, de igazából csak összezavar. Érzem, hogy továbbra is simogatja a bőrömet, viszont messze nem kap tőlem olyan látványos reakciót. Vágyik rám, ez tökéletesen átjön, ahogyan az is, hogy mennyire fűti a szerelem, pont, mint nyáron, viszont… Viszont nem tudja elrejteni előlem, hogy fél - vagy inkább én félek? Már magam sem tudom, melyiküket érzékelem. Inkább el is engedem, a pia és a drog sem segít ezen az egészen, elvégre alapból nem tudom kezelni a képességem. Szerencsére a fiú a megmentésemre siet és mielőtt teljes depresszióba esnék itt a saját érzéseim összekeveredése miatt, inkább még közelebb ránt magához, majd a puszira egyből felsóhajtok. Most nincs időm gyengének lenni! Inkább foglalkozok tovább a ruhájával – aminek már régen le kellett volna kerülnie – így finoman a szoknyája felső részét megfogom és alsónadrággal együtt húzóm le róla. Utána egyből megemelem az egyik lábát kicsit és előrehajolva apró csókokat hagyok a combja belső felén.
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Most már világos, hogy egy idióta vagyok. És nem, ennek semmi köze nincs az alkoholhoz, vagy Jay szexi felsőtestéhez, nem, ez egyszerűen az agyam hiányának a hibája, meg a szívem gyengeségéé, mert ha legalább előbbi létezne vagy utóbbi nem volna… Most nem tartanánk itt. Nem követném Jayt gond nélkül, nem vágynék arra, hogy végre kettesben legyünk és nem akarnám, hogy újra meg újra hozzám érjen és olyan dolgokat tegyen velem, amiket később egészen biztos - ezer százalék! -, hogy meg fogok bánni. Mégis, pontosan ez történik, s perceken belül egy kimondottan mocskos dolgokra szánt szobában találom magam; körül se nézek, csak rávetem magam a fiúra, ajkait letámadom sajátjaimmal és bebarangolom felsőtestét a kezeimmel, mint aki ki van éhezve… Meg is szabadítom a nevetségesen élénk színű zakótól, megérintem itt-ott, forró bőrére simítok, nyakára csókolok. Azt hiszem, elhagytam a maradék eszemet is. Ennyi, kész, vége. Aztán addig-addig teszek-veszek, míg Jay át nem veszi a stafétabotot s felemel, meglepetésemben pedig lányosan sikkantok egyet, mert nem igazán számítottam erre; ő pedig valószínűleg erre a hangra nem, ugyanis ledermed, akár egy őz az autók lámpái előtt, de épp ekkor tör ki belőlem egy aprócska nevetés, ami talán kellően megnyugtatja őt ahhoz, hogy folytassa, amit elkezdett. Máris a matracon találom magam, s hasonló puhasággal viszonzom csókját, mielőtt ő elengedne és a kesztyűjére fókuszálna. Vigyora egészen röhejesen fest, de imádom, egyszerűen imádom… Valószínűleg épp olyan hülyén mosolygok vissza rá, közben kuncogok, pedig a szívem mélyén még mindig van bennem egy kis félsz, amit pillanatokon belül meg is fog érezni. – Szinte már ijesztően jól – teszem még hozzá mosolyogva, s lágyan felsóhajtok miközben ő hozzám ér, kissé meg is emelem keze alatt a felsőtestemet, s ennek hála hátam egy kisebb ívbe feszül, ám nem hagyom, hogy sokáig elemezgesse az érzéseimet, elvégre nem ezért vagyunk itt… El is enged, ami azért némileg csalódást okoz, hiszen szerettem volna még érezni magamon a kezét. Szerettem volna továbbra is megosztani vele a vágyaimat, de talán az a fránya félelem, az a rohadt kis méreg megijesztette őt… Végül inkább közelebb húzom magamhoz a lábaimmal, s megcsókolom egy érzékeny pontján, hogy bátorítsam, elvégre neki is szüksége lehet a megerősítésre; s azt hiszem segít is neki valamennyit, ugyanis ahogy a csípőmet megemelem, falatnyi kis szoknyám az alsómmal együtt máris lekerül rólam - és ez az a pont, ahol igazán elkezdek izgulni. A szívem majd’ kiugrik a helyéről, légzésem meg-megremeg, és érzek is némi zavart szétterülni az arcomon pír formájában, pedig tudom, hogy nem ez az első, hogy Jay fedetlenül lát… Mégis, mintha ez volna az első alkalmunk. Viszont nem tudok sokáig odafigyelni erre az apró, kislányos zavarra, ugyanis megérzem a légzését a combomon, majd puha ajkait is, s ekkor végre fel is tűnik, hogy megemelte a lábamat… Szinte kétségbeesetten nyúlok felé, ujjaimat fekete tincsei közé futtatom és finoman, de kicsit reszketegen rájuk markolok, mert tudom mire készül, és már nagyon szeretném érezni. – Jay… – Neve szinte alig hallhatóan csúszik ki a számon, mégis szemeim intenzíven tükrözik a vágyat, amit most egész testemben érzek; amit ő vált ki belőlem. Nem tehetek róla, de most, hogy ilyen közel vagyunk ahhoz, hogy megtegyük, mindent akarok… Méghozzá azonnal.
Hiba, vagy lehetőség… Igazából magasról teszek rá, hogy minek hívjuk. Az a jövőbeli énemnek lesz majd gond, hogyan dolgozza fel azt, hogy igazából az exével újra kavar. Bár szerintem sem a józan, se a piás és drogos énemet nem tudja érdekelni. Blaiset azóta akarom, mióta először megláttam. S ha csak sejtettem volna, hogy varázsló, hacsak egy aprócska jelet mutatott volna ezzel kapcsolatban, akkor én sose hagytam volna el. Megoldottam volna! Most már bánom ezt az egészet. Nem kellett volna neki soha hazudnom, hanem csak… Na jó, kellett volna, de másról! Megtehettem volna, de én hülye azt akartam, hogy neki jobb legyen. Mintha jobb lett volna… De ma estére ismét az enyém lehet, én pedig élek is a lehetőséggel, így ritka gyorsan egy hálóban találjuk magunkat, a fiút pedig felkapom, amit elkezdett engem hergelni. Szóval így! A sikoly egy pillanatra megrémiszt, viszont a nevetése megnyugtat. Túl részeg vagyok én most ehhez! Az agyam nem képes ennyi mindent feldolgozni egyszerre. Viszont csak magam alatt vágom tovább a fát, mikor végre lekerül a kesztyű és úgy érek hozzá. Igen, imádtam mikor ilyen helyzetben leszedhettem, mert én duplán kaptam meg az élvezeteket így. Most viszont… Valami nagyon nem stimmelt. Érzem, hogy izgatott, viszont annyira… vegyes. Tetszik is neki, amit csinálok, de fél is. Tőlem?! Hiszen nem ez az első alkalom, hogy mi… De akkor mégis miért? A pillantását akarom fürkészni, hátha abból több választ kapok. A kezem alatt mozog, nem úgy tűnik, mint aki nagyon utálná ezt, viszont nem úgy érződik, hogy teljesen szeretné is. Akkor most mi van?! Inkább el is engedem, ez jelenleg csak összezavar, s félek én magam is át fogok venni tőle mindent. Onnan meg aztán már tényleg nem fogunk egyről a kettőre jutni, bár lehet jobb is. Az egyedüli dolog, amiért nem szállok le már most róla, az a kis csók, amit gyanítom bátorításnak szán. Akarod Blaise? Biztos? Legszívesebben megkérdeztem volna tőle, ha nem éppen azzal lettem volna elfoglalva, hogy a nyelvemmel táncra invitálja az övét, közben pedig finoman leszedem róla a szoknyát az alsójával együtt. Finoman hozzá is érek a bőréhez, messze nem annyira, hogy bármi komolyabb vagy mélyebb érzést kiolvassak belőle, de annyira épp elég, hogy tudjam izgul. Mondjuk ezt hallom is, hiszen a légzése eléggé szapora lesz, majd mikor elszakadok tőle, hogy máshol kényeztessem az ajkaimmal, látom azt a kis pírt, ami miatt… Én csak jobban beindulok. Ismét elmosolyodom, majd pedig egy puha csókot nyomok a combja belső felére. Nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne mindjárt beleharapjak… Ujjai a hajamba akadnak, s a nevemet suttogja mire nekem kuncognom kell. – Igen, Mézi? – nézek fel rá, miközben olyan ártatlan kölyökkutya pofit vágok, mint aki nem is érti miért szólt rá. Közben pedig csak körözni kezdek a hasa alján, az a puha részen, amely már vészesen közel van az ágyékához. Hiába érzem, hogy egyre szűkösebb rajtam is már a nadrág, még mindig csak az időt húzom. Szeretem, mikor olyan szépen kéri, hogy elégítsem ki.
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Akarom, hát persze, hogy akarom! Hiába félek attól, hogy talán nem helyes amit teszünk, s hiába rémiszt meg Jay hirtelen határozottsága, s a pillantása, melyben tisztán látszik, hogy semmi sem állíthatja őt le most; egyszerűen nem tudok ellenkezni. Nem tudok és nem is akarok, mert másra sem vágyom, csak arra, hogy őt érezhessem, és hogy végre minden egyes porcikánk érintkezhessen egymással… Hogy egy kicsit érezzem a szerelmét, ahogy régen. Ám ahogy a kesztyűt elteszi és hozzám ér, attól tartok érzi azt is, amit nem kellene, s ez elbizonytalaníthatja őt - márpedig ez most nem a bizonytalanság helye, hiszen csak ez az egy alkalmunk van, ez a néhány perc vagy óra, utána vége mindennek. Nem vesztegethetjük az időt és nem is vonhatjuk kétségbe a döntéseinket, mert amint felkel a nap mi ketten ismét külön utakra lépünk, az alkohol hatása elmúlik, a szerelmi csalódás okozta fájdalom visszatér. Nem akarok mellette lenni, amikor kijózanodunk, mert tudom, hogy akkor ezek a szép emlékek el lesznek csúfítva… Így hát ahelyett, hogy sokáig hagynám negatív érzéseim közt kutakodni, igyekszem elterelni a figyelmét néhány aprócska gesztussal; egy kis csókkal, s azzal, hogy közelebb húzom magamhoz, hátha akkor ismét kikapcsolja az agya racionálisabbik felét, s csak a testemre koncentrál. És azt hiszem sikerül is, elmélyedünk egy újabb csókban, s ügyes kezei a szoknyámmal szórakoznak, lehúzzák, felfedve testem legérzékenyebb területét, és már érzem is, hogy elönti kis szívemet az izgulás kellemes bizsergése. Tartok tőle, hogy mit fog szólni, hogy tetszik-e még neki amit lát, s ez hallatszik is abban, ahogy kapkodom a levegőt, no meg látszik is kipirult arcomon. Ám az lefoglalja buta fejemet, hogy ő mennyire lassú, hogy az a kis csók is olyan megfontolt, mint aki meg akar tisztelni azzal, hogy nem támad le egyből, pedig… Pedig én azt szeretném, ha ma estére elfelejtenénk mindent és csak vadul élveznénk ezt, tiszteletlenül és szégyentelenül, mint akik egyszerre szeretik és gyűlölik egymást. S türelmetlenségem meg is hallatszik abban, ahogy a fiút a nevén szólítom; mert nekem ennél több kell. Nem akarok várni. Ő viszont élvezi a szenvedésemet, látom szemeiben a csalóka ártatlanság mögött, hogy így van, s érzem a kis köröcskéket, melyeket hasamon rajzolgat… Megőrülök. Lábaim finoman reszketni kezdenek, mert alig néhány centiméteren múlik, hogy valahol egészen máshol érintsen meg, mégsem teszi. – Ugye nem most akarsz úriember lenni és lassan csinálni mindent? – mosolygok rá, habár szemeim inkább kétségbeesést tükröznek közben. – Kérlek, Jay… Ne húzd az időt. – Ujjacskáim játszadozni kezdenek a hajával, majd felülve arcára simítok, s közelebb hajolok hozzá. – Miattam nem kell visszafognod magad… – suttogom az éhes szavakat, közben pillantásomat mélyen fúrom az övébe, hogy tudja, tényleg erre vágyom. Semmi mást nem akarok, csak azt, hogy teljesen a birtokába vegyen. Használjon ki, ahogy én kihasználom őt. Csak ma este.
Már ismertük egymást. Nem ez volt az első alkalmunk, korábban is megtettük már ezt a lépést, így igazából nem izgultam annyira. Bár lehet ehhez hozzátett az is, hogy már messze nem tudtam úgy uralkodni magamon. Talán ha a haverom nem kever az italomba drogot, most nem állnék itt. Lehet a túl sok pia ígyis-úgyis arra kényszerített volna, hogy bepróbálkozzak nála, de… Lehet nem lettem volna ennyire erőszakos. Persze tudom, hogy nem utálja, belement, innen pedig már nincs visszaút. Az egyedüli picike dolog, ami kizökkent az a félelem, ami átjárja. Engem nem ver át, hiába nem vagyok annyira képzett empata, de pontosan meg tudom mondani, hogy valami miatt retteg. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy esetleg tőlem tart, hogy túl durva leszek vele, pedig… Bármi is legyen, sose tudnék neki ártani. Utána pedig jön a második felvetésem, hogy talán a helyzettől fél. Igen, szakítottunk, de a közös múltunkat senki sem veheti el tőlünk. Éppen ezért nem vagyok képes felfogni az érzéseit – nem mintha amúgy annyira nagyon menne ez nekem –, s el is bizonytalanodok. De a csókja… Az édes kis gesztus, amivel próbál bátorítani… Ellenállhatatlan. Ismét visszatér a mérhetetlen nagy magabiztosságom, hiszen most már tagadni sem tudja, hogy mennyire vágyik rám. Ez persze kölcsönös, így míg a nyelveink táncra perdülnek, addig én szépen meg is szabadítom alul az öltözetétől. Finoman is csókol a bőrére, ezzel tovább izgatva őt, majd hirtelen megállok és bár magam is szívesen térnék a lényegre, mégis kivárok egy kicsit. Oh, mindannyian tudjuk hogy mi lesz annak a vége… Érzem, hogy remeg, tudom, hogy már ő is nagyon vágyik rám, szinte felfal a szemeivel – bár másképp is megtenné –, s én mégsem vagyok hajlandó többet adni neki, minthogy finoman körözök a hasán. – Milyen szépen tudsz kérni. – kezdek el kuncogni, ahogyan két ujjamat finoman húzom végig a férfiasságán. Nekem még nem állt szándékomban komolyabb lépést tenni, előbb magamat is le kell nyugtatnom. Addig húztuk az időt, addig izgatott az érte vívott harc alatt, hogy most muszáj egy pillanatra lassítanom, ha nem akarom, hogy túl hamar érjen véget ez az egész. – Nem miattad teszem. Finoman markolok álló végtagjára, majd lassú ritmusban kezdek el dolgozni rajta. Pillantásomat végre elveszem róla, így legalább nem kell látnom mennyire is ki van éhezve rám. Nyilván belül rettenetesen boldog vagyok tőle, de félek elgyengülök és engedni fogok a csábításnak. Helyette csak finoman a hasára csókolok, egyre feljebb haladok a puszikkal, s másik kezemmel elkezdem leszedni róla a felsőt is, hogy végre ez se zavarjon már. Mikor pedig leszedtem róla, az eddig rajta dolgozó kezem megáll egy pillanatra, elengedem őt, s csak végignézek rajta. – Gyönyörű vagy. – hajolok az ajkaira, hogy ismét egy lágy csókot adjak neki. Utána pedig már én is megszabadulok a nadrágomtól.
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
just let me know, can you be the one to hold and not let me go? i need to know, could you be the one to call when i lose control?
blaise && jay
Minden egyes perccel egyre nehezebben tudok uralkodni magamon, érzem, hogy túlságosan izgatott és kiéhezett vagyok ahhoz, hogy ép ésszel tudjak gondolkodni, így természetesen abban a pillanatban, hogy Jay megérzi félelmemet az érintésén keresztül, igyekszem elterelni a figyelmét róla, mert azt akarom, hogy kihasználjon, hogy elmerüljön bennem és a közösen töltött időnkben… S úgy fest, használ is ez a módszer, ajkaink ugyanis heves csókba kezdenek, nyelveink bűvös táncot járnak, ügyes kezei pedig közben szépen megszabadítanak a szoknyámtól, és vele együtt az alsómtól is - most azt kívánom, bár valamelyik szexi csipkéset vettem volna fel! Igen, nekem még olyanom is van. Ám a fő probléma nem is ez, hanem Jay lassú, kínzó kis csókjai, mik csak jobban felébresztik bennem a vágyat, s testem ég, izmaim reszketnek a kéjtől, tekintetem pedig éhségtől és izgalomtól csillog. Végül nem is bírok sokáig megmaradni egyhelyben, muszáj vagyok felülni és a fiúhoz hajolva szinte szó szerint könyörögni azért, hogy izgasson, hogy érjen hozzám rendesen, s hogy ne csak húzza az agyamat hanem végre… Csak végre elégítsen ki. Annyiszor, amennyiszer csak tud. – Akkor… – Levegőért kapok, ahogy ujjacskái végigsimítanak a férfiasságomon, s a tüdőmben felgyűlt levegő egy nyögéssel távozik, ha pedig eléggé odafigyel, miközben eléri merevedésem csúcsát, érezheti ujjbegyein a selymes nedvességet, mit csókja és érintései idéztek elő. – De Jay… Én már nem bírok várni… – lihegem a szavakat türelmetlenül. Nekem nem elég, ha csak finomkodik, érezni akarom, méghozzá intenzíven és mindenhol. Végül mégis elkezd jobban foglalatoskodni velem, ujjai körém zárulnak s lassan fel-alá siklanak rajta, fejemet hátravetem és kéjesen felnyögök. Lassan visszadőlök az ágyra, derekamon a lánc finoman csörögve jelzi a mozdulatot, s Jay hajába futtatom reszkető ujjaimat, miközben ő csókokat oszt a hasamra, majd feljebb és feljebb, ajkai édesen vándorolják be felsőtestemet, s teljesen megőrjítenek. Épp csak annyira emelkedek fel, hogy a matróz szettem másik darabja is lekerüljön rólam, s ebben a pillanatban megint átfut rajtam egy enyhe zavar, kipirulok, de most már vállamon is megjelenik a rózsás szín halovány árnyalata, s érzem a melegséget az arcomban. Csak remélni merem, hogy a fiúnak tetszik a látvány, hogy még mindig épp annyira szépnek és szemrevalónak talál mint nyáron… Megerősítésre van szükségem, mert most még bizonytalan vagyok, hiába a szép smink és a korábbi magabiztos táncikálás, most igazán hallani szeretném tőle, hogy még mindig tetszem neki. S mint aki a fejemben olvas, megszólal, s kimondja: gyönyörű vagyok. Gyönyörű… Ha nem volnánk ebben a helyzetben, most talán el is sírnám magam, ám ehelyett csak szélesen elmosolyodok, szívecském pedig naivan kihagy egy ütemet, s ajkaim mohón fogadják gyengéd csókját, közben hátára simítok és tarkóját kezdem masszírozni. Ám nem sokáig tudom élvezni ezt sem, mivel a nadrágjával kezd el babrálni, amiben természetesen szívesen segítek, ha tudok, csak miután lekerül tudatosodik bennem igazán, hogy mennyire vágyott már rám… Merevedését megpillantva olyan sebes tempóra vált szívem, hogy attól félek, ki fog szakadni a mellkasomból. Kissé félénken simítok Jay csípőjére, meg is szorongatom ujjaim közt, mielőtt óvatosan megsimítanám kőkemény tagját, s csak ekkor vagyok képes ismét felpillantani rá hosszú, kispirálozott szempilláim alól, hogy szemébe nézhessek, miközben finoman megmarkolom, hogy aztán hüvelykujjammal a tetején kezdjek körözni. Legszívesebben nyelvemmel tenném ugyanezt, bár tekintve, hogy eddig is vissza kellett fognia magát, hogy ne végezzen a kelleténél hamarabb, valószínűleg nem volna most jó ötlet… Pedig… Pedig megremegek már a gondolattól is…
Érzem magamban a telhetetlenséget, s minél többet kaparintok meg belőle, én annál messzebb akarok elmenni vele. Nem elégszem meg a csókokkal és érintésekkel, olyan közel akarom őt tudni magamhoz, hogy a szó szoros értelmében elvesszek benne. Viszont egy pillanatra megijedek – valószínűleg azért, mert ő is fél – s be is fejezek mindent. Mintha az a szutyok drog egy percre elveszítené a hatását. Talán most le is tudnék még állni, viszont… Ő magához húz egy csókra, s én vadul támadom be az ajkait. Mint aki hónapok óta erre lenne kiéhezve… Vagyis… Rá. Ami igaz is, hiszen mióta elváltunk másra sem vágytam, csakhogy újra magamhoz tudja húzni. Nem is habozok tovább, egyből levetkőztetem alul, hogy aztán további apró csókokat osztogathassak a combjára, s kicsit eljátszadozzak vele. Igyekszem közben magamat is lenyugtatni, hogy ne legyen vége túl korán az egésznek, na meg persze nem egy idegbeteg módjára akarok vele bánni. Így is lehet durvább leszek vele végül, mint akarom. Most viszont még egészen kedves is vagyok vele, hogy nem egyből letámadom, amit nem értékelt. Hogy neked semmi sem jó… Azzal tisztában vagyok, hogy nagyon is élvezi a helyzetet, hiszen érzem, ahogyan remeg a kezeim között, mely csak még jobban beindít. Mondatát alig tudja, mikor hozzáérek, ami miatt egy széles vigyor terül szét arcomon, s amint megérzem a nedvességet ujjaimon… Közelebb hajolok szerszámához, s finoman nyalom meg csúcsát, majd mosolyogva kezdek el elégedetten hümmögni, mint aki egy édesség habját kóstolta volna meg az imént. – Pedig… nekem ez tetszik. – Mégis valamennyire hajlandó vagyok neki megkegyelmezni, hiszen végre elkezdek dolgozni rajta, hogy ha eddig nem, hát most már tényleg kőkemény legyen, s könyörögjön értem. Zene füleimnek, ahogyan hangosan felnyög, nem is kívánom elrejteni az elégedettségemet, így csak mosolygok, mint az félőrült, miközben apró csókokat kezdek neki osztogatni, s most már tényleg megszabadítom az utolsó ruhadarabtól is. Ujjai a hajammal játszanak, ami miatt kuncognom kell, s válaszol finoman bőrébe harapok, de semmi esetre sem tervezek durvulni. Miután pedig végre láthatom fedetlen testét – ismét – muszáj egy pillanatra megállnom, s gyönyörködnöm benne, hiszen… Tényleg nincs nála szebb ezen a földön. Ezt akkor régen is megállapítottam, s most is így gondolom. Édesnek találom, hogy ennyire elpirul, miközben szemeimet végigfuttatom rajta – meg kell jegyeznem az a lánc teljesen megőrjít, annyira szexi benne – pedig nincs miért zavarba jönnie. Azért persze közlöm vele a nyilvánvalót, majd ismét egy csókot nyomok az ajkaira, de csak rövidet és lágyat, hogy most már aztán tényleg ne kelljen húzni tovább az időt. Szerencsére segít nekem, így nem az én elködösült fejemmel kell percekig szenvednem, hogy hol is van a csat ezen a szutykon, s így most már pillanatokon belül lehúzhatom magamról a kényelmetlen ruhadarabot az alsóval együtt. Az ő figyelme egyből a lényegre irányul, sőt csípőmet megragadja és végigsimít tagomon, mire egy kellemes sóhaj távozik belőlem. Így is már nehéz visszafogni magam, de én csak többet akarok. Pillantásuk találkozik, s mint egy igazi profi kezd el körözni férfiasságom hegyén az ujjával. Egy hangos nyögés szakad fel belőlem, kezdem túlságosan élvezni a jelenlegi helyzetet. Bár tudom, hogy nem kéne, de egyszerűen nem bírok ellenállni a késztetésnek, így finoman arcára simítok, s ha véletlenül egy pillanatra is levette volna rólam a szemét, hát most kényszerítem, hogy ismét rám nézzen. – Kéne valami síkosító, nem? – Jelzésként pedig hüvelykujjammal finoman az alsó ajkára simítok. Csak egy kicsit, de… Muszáj! Akarom.
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
