Nem véletlenül nem hívta Hollynt erre a bulira - mármint nem mintha Hollyn olyan lány lett volna akit az embernek ide-oda hívogatni kell, mert néha csak úgy megjelent itt és ott anélkül, hogy az ember számított volna rá, vagy akarta volna, hogy megjelenjen, - ahol olyan elitista faszok próbálták kiélni a mindennap rémes dolgait - mármint tizenhét évesen még igenis rémesnek hangzik házidolgozatokat írni és vizsgákra tanulni amikor az ember már ott áll annak a küszöbén, hogy egy szinttel feljebb lépjen és elhiggye, hogy már nem gyerek többé - mint te vagy ő. Meg mint az összes többi elitista barátotok - vagy ellenségetek, igazából lényegtelen amíg az elitista jelző szerepel előtte - akik szerint az élet nagy többségben szar, a Roxfort pedig nem lett más mint egy olvasztótégely ahol el akarják hitetni veletek, hogy minden ember egyforma. Éltél már ekkora faszságot? Na látod, ő sem.
És persze próbálja jól érezni magát, de ez Theonak mostanában kifejezetten kihívásnak érződik, mert az esetek többségében akkor érzi jól magát, ha más meg szarul van, vagy ha éppen az ökle vagy a bakancsa valaki másban landol, és hiába iszik, nem múlik el most sem ez a hülye érzés, hogy lényegtelen mikor és mit csinál, soha semmi nem lesz már olyan, mint régen volt, mert ő soha többé nem lesz az a srác, aki egykor volt. Mert az a srác aki mondjuk tavaly ilyenkor volt, most nem lenne egy ilyen buliban, nem lennének olyan haverjai, mint ti és nem fontolgatná azt, hogy miként baszhatna ki bizonyos emberekkel rendesen.
- Hé. - Csapódik oda hozzád, elhajt mellőled egy lányt - mármint nem úgy néz ki, mintha nagyon el lennétek foglalva egymással - és a poharát koccintásra emeli mielőtt lehuppanna egy bőrfotelbe: vagy nyakig elsüllyed benne, terpeszkedik, mint aki jól végezte a dolgát, a feje zúg a zenétől és a tánctól, a pillantása mindenféle tekergő csípőkön és élesen kanyarodó kézfejeken akad meg. - Van kedved rendesen megszopatni egy sárvérű faszkalapot? - Billenti félre a fejét, hogy egy kicsit rád tudjon nézni.
Azt hiszem szükségem van erre, egy kicsit másra gondolni, miközben elvegyülök a saját körömben. A tágabb körben, ahol barátok és ellenségek vegyülnek, egyetlen, nagyon fontos dolog mégis közös bennük. Ugyanazt vallják, legalábbis nyíltan, ugyanazokon a lencséken keresztül figyeljük a világot. Feketén meg fehéren, egészen egyértelműen és magától értetőden hiszen ez is a természet rendjének része. Mégis, a természetben sok meglepetés rejlik. Múlt tavasszal is az volt, és meglepetés, tényleg, a sárvérűek is pont olyan vöröset véreznek, mint mi. Nem mintha azelőtt nem láttam volna, vagy éppen okoztam volna magam, mégis más volt látni ahogy a saját vérükben fekszenek. Persze ennek semmin sem szabadna változtatnia. Csak halkabb lettem az elmúlt hónapokban, ennyi történt - halkabb, de egy kicsivel sem gyengébb, és alig kegyelmesebb. Ennyi kevés ahhoz, hogy alapjaiban rázzon meg mindent amikben hiszek - csak ahhoz volt elég, hogy gondolatokat ültessen a fülembe, hogy elmélkedni kezdjek, hogy… nem kellene. Nem kellene ilyeneken tűnődnöm, valahol ezért is vagyok itt, valahol ezért is hallgatom most őket mosolyogva, igazat adva minden kimondott gondolatuknak. Hiszen igaz is, hiszen így is van, hiszen ezt vallom és hiszem teljes meggyőződéssel már gyerekkorom óta. - Hé... - Pillantok a hang forrása felé, de kicsit sem olyan lelkesen, mint te, sőt, a tekintetem végig is mér tetőtől talpig ahogyan elterülsz a fotelban. Enyhén megítél, mégsem mar beléd, mégis barátként üdvözöl, szinte mintha már várt volna, ahogyan rád is mosolygok. Ettől persze egy másodperc egész kis töredékére megítéltelek a modorod miatt. Nem zavar, hogy elűzted a társaságomat, azt hiszem, amúgy is jobban érdekelne amit te mesélnél, mint bármi amit a csaj mondott volna most. - Mire gondolsz? - És hallgat a mosolyom, ahogyan a figyelmem a tied lesz, veled ellentétben nem kalandozik el, mert most inkább érdeklik az információk, mint bármi más. Bár a tekintetem alapján megvettél magadnak a sárvérűnél, azért tudhatod, hogy ennél kicsit több magyarázattal kell szolgálnod a szándékaidról. Veled ellentétben én nem szeretem felhívni magamra a figyelmet, amikor ilyen ügyekről van szó. Mostanában meg… mostanában pedig eleve ritkábban kötöttem csak úgy bele, még a sárvérűekbe is. Mintha csak azt hinném, szenvedtek már eleget, bár fél éve tart az a különös gyász, nem úgy tűnik, hogy sokat javult volna. Inkább csak nem beszélünk már róla ugyanúgy. Vagy egyáltalán nem is beszélünk róla.
the path to greatness is paved with sacrifices are you willing to pay?
Finoman elfintorodik amikor nem érzi rajtad, hogy hasonlóan lelkes lennél: majdnem a szemét forgatja amiért ennyire kimért vagy - néha el tud azon gondolkozni, hogy amúgy mennyi karót dugtak a seggedbe, ami miatt így viselkedsz, de nem most fog erre rákérdezni, most amikor rá akar venni valamire - de visszafogja magát és a farkasvigyorát sunyi mosollyá szelídíti ahogyan egészen belesüllyed a fotelbe.
- Hát...- Lögyböli a poharában az italt és felváltva nézi azt meg téged. Igazából nincs konkrét terve, de nem gondolja, hogy ezt kellene mondania, mert a végén még rögön ki fogsz hátrálni ebből neki viszont szüksége van rád, mert másokkal ellentétben nem gondolkozol és nem ismersz határokat, ő pedig akár azt is hajlandó lenne megígérni neked, hogy majd elviszi helyetted a balhét. Bosszút esküdött, mert az ő csajáról - még ha nem is biztos abban, hogy Hollyn tényleg a csaj a- csak ne terjesszenek olyan dolgokat, amik nem igazak. - Mondjuk adnám, ha bejuttatnák a gyengélkedőre. Már nem valami faszom kis rontással, hanem valami igazi szarral. - Vigyorodik el gonoszan. - Hogy egy életre megtanulja, hogy jobban meg kellene válogatnia azt, hogy kivel baszakszik. - Mert mondjuk ő André helyében biztosan átgondolta volna, hogy szeretne egy olyan kaliberű srácot a nyakában lihegni, mint Theo, akiben az utóbbi időben semmilyen gátlás és megfontoltság nincsen és nem érdeklik a szabályok vagy a következmények, lerombolt magában minden ezzel kapcsolatos falat, minden jó érzést és sajnálkozást.
Lehet, hogy a te szemforgatással párosított fintorod azt súgná, hogy karót nyelt vagyok - de erre az én némán ítélkező pillantásom azt felelné, hogy nincs igazad: nem karótnyelt vagyok, csak megválogatom, hogy kik körében lazítok igazán. És bár itt akadnak olyanok, és akár te is egy lehetnél körülük, a helyzet mégsem olyan, hogy önfeledten láthassanak. Bár lehet, hogy egy egészen kevés igazság mégis akad a pillantásodban - mostanában túl sok gondolat kavarog bennem ahhoz, hogy igazán lazítani tudjak. A jövők és döntések, lehetséges utak kusza súlya nyomja a vállaimat, és az, hogy úgy tegyek mintha semmi sem változott volna, a legtöbb energiámat elszívja. De mégis ledobod magad az egyik szabad fotelbe - szóval valamit mégiscsak akarsz tőlem. Habozol. Habozol, de időt adok neked a gondolatokra, amúgy sem küldhetnélek el, de amíg időt adok. Időt kapok én is az aggályokra. Attól tartok, hogy az elképzelésed sok lenne, hogy tovább növelték bennem a kétségeket - de talán pont ezért kellene meghallgassalak mégis, talán emiatt is kellene segítenem neked, hiszen más hónapok óta szinte tojáshélyakon sétáltam - legalábbis ilyen érzés volt. Lassan felkönyökölök, miközben várom, hogy befejezd amit elkezdtél. Őszintén, nem várok tőled nagy terveket, legalábbis részletesen kidolgozottat nem, meglepnél, ha így lenne. Nem a házadra vall, már megbocsáss, úgy általánosságban. Persze, akadnak kivételek - de az elmúlt fél év során tanusított viselkedésed alapján inkább csak most is a közepébe vágnál, a következményekkel kicsit sem törődve. Csakhogy engem mostanában egyre jobban érdekelnek titokbana azok a bizonyos következmények. Mégis, ahogy beszélni kezdesz, otthonosan terül szét az arcomon egy gonoszan önelégült mosoly. Hiszen a tökéletes ajtón kopogtatsz, ha olyat személyt keresnél, aki nem csak gyerekes rontásokat merne alkalmazni. De az az igazság, hogy mostanában én is csínján bántam a durvábbakkal. - Mit csinált? - Tényleg érdekel, mondjuk azt sem mondtad kiről van szó, de bizonyos hírek alapján lenne tippem. Mégsem kérdek rá, hogy kiről van szó - hiszen a lényeget már elmondtad róla. Csak egy sárvérű.
the path to greatness is paved with sacrifices are you willing to pay?
Ahogyan az a hosszú pillanat elterül köztetek egy pillanatig Theo azt érzi, hogy hülyeség volt az egész: már az, hogy veled akart erről beszélni és a te támogatásod kéri az ügyben - nem fogja segítségnek titulálni, mert ha akarná egyedül is elvégezhetné, de abban nem lenne semmi szórakozás, és ezt ugyan nem meri kimondani, de retteg attól, hogyha egyedül állna bosszút Andrén, akkor nem lenne semmi ami megállítaná és átlépne egy bizonyos határt, amire még egyáltalán nem áll készen - amikor legalább három másik haverját fel tudná sorolni, akik sokkal de sokkal izgatottabbak lennének az ügy miatt.
De aztán az a másodpercnyi pillanat üveggolyóként gurul tovább és benne feloldódik minden kétely: visszatükrözi a mosolyodat, az arcán izgatott, önfegyelem nélküli elégedettség árad szét - úgy néz ki vevő leszel a dologra, neki pedig nem kell újabb és újabb köröket futnia. Nincs kétsége afelől, hogy lesznek bizonyos kérdéseid - a fene nagy megfontoltság és a karótnyeltség ugyebár - és majd pontos tervet szeretnél kitalálni - ami Theo számára egyáltalán nem fontos tényező, ő inkább az a fejjel a falnak típus - de, és ezt azért neki sem nehéz belátnia még annak ellenére sem, hogy már nem teljesen józan, jól jön az, hogy te sokkal megfontoltabb vagy. Lehetsz a háló vagy a kötél, ami visszahúzza arról a bizonyos peremről aminek az élén egyensúlyozik hónapok óta.
- Beleállt a csajomba. - Pillant rád. - Lekurvázta. - És hallhatod Theo hangján, hogy nem ez volt az a bizonyos olaj a tűzre momentum ami miatt bosszút akar állni (habár ez is bosszantja valamelyest, de Theot aztán tényleg nem érdekellné igazán, hogy Hollyn kivel és mit csinált előtte, neki csak az a fontos, hogy most már a lány rá koncentráljon). - És hazugságokat terjeszt róla, ezt pedig nem hagyhatom. - Mert csak senki ne mondogasson olyasmit Hollynról, hogy sárvérűket szopott le, amikor Theoval kavar éppen. Ront a hírnevén és nem utolsó sorban bosszantja Hollynt: az embernek előbb vagy utóbb meg kell tanulnia, hogyha az asszony boldog, akkor mindenki az.
Ha vannak is kétségeim a szándékait illetően, azt nem mutathatom. Nem engedhetem meg magamnak egy ostoba sárvérű irányába az együttérzés legkisebb jelét sem. Talán pont emiatt kellene igent mondanom neki, mert haboznék, mert a legnagyobb problémám mégsem a tervek hiánya, mert kételkedek, mert megkérdőjelezek már régen igaznak tanult dolgokat, tettek miatt érezném rosszul magam, amiknél máskor sokkal rémesebbeket is műveltem. Mintha nem is én lennék, mintha magamra sem ismernék, egyes napokon egyenes undorítónak hat, másokon az hát undorítónak amit megtennék, vagy amit képes voltam megtenni. Néha nehéz a tükörbe nézni, néha tükör nélkül is látom. Pedig ez nem az az igazság amit tanultam, amit természetesen fogadtam el. Ez az az igazság ami fél éve kísért és követ bárhova is menjek. De nem mondhatom el senkinek sem. Bármi is ez, késő lenne hallgatni rá, hiszen nem ez az út amin elindultam, amit magamnak törtem fel, amit választottam. Amit gondoltam és alakítottam, erre építkeztem, nem hagyhatom, hogy egyetlen esemény, legyen bármely szörnyű is, elemében forgassa fel minden eddigi munkámat, értelmetlenné téve a célokat, megkérdőjelezve a módszereket, egyszerűen hazugnak állítaná be a fél életem és engem is, vagy annál is rosszabbnak. El kell űznöm ezt, legyen bármi is. Igent kell mondanom neki, azt tennem amit régen újra, talán az majd kiveri a fejemből ezt a hülyeséget. Egy próbát mindenképpen megér, ezért is mosolygok rá azt üzenve, hogy érdekel. Persze, hogy érdekel, hiszen ez az ami egészen természetes; csak egy kérdést teszek fel: mit csinált. A válasz viszont nem teljesen kielégítő, hiszen tudom ki a barátnője. A Shelby lány. Ha engem kérdezne nem érné meg, de nem ez volt a kérdés, ehhez a kérdéshez már rég késő. Az a lány olyan mint egy múltból maradt ereklye neki, azt hiszem rajta kívül semmi sem az benne ami volt. Ez a részlet nem segít a meggyőzésemben, de jókor keresett meg, ez a szerencséje. - Rendben. - És gonoszra vált a mosolyom, bár nem értek egyet a történetével, csak abban, hogy meg kell védenie a büszkeségét - abban már kevésbé, hogy pont amiatt-e aki miatt. - Intézzük el a sárvérűt. - Lassan kiiszom a poharam tartalmának a végét, a gondolataim már arra szaladnak, hogy mit tegyünk vele. Theodore nem gyerekeded átkokat akar, én meg… hát ez bonyolult. De talán majd akkor és ott egyszerűbbnek fog hatni minden, szinte már ösztönösnek akár. Különben is, Nottnak nagyobb hajlandósága van arra, hogy elvigye a hátán az esetet, még talán az imidzséhez is hozzásegít. Összességében… annyira sokat nem veszthetek. Véget kell vetnem a bennem lévő ellentéteknek; azt pedig jobb a gyökereknél kezdeni.
Hollyn Shelby varázslatosnak találta
the path to greatness is paved with sacrifices are you willing to pay?
Letükrözi a mosolyodat, azt a gonosz fajtát és kicsit jobban belekényelmesedik a fotelba: sokkal könnyebb dolga volt veled, mint azt elsőre gondolta volna. Észrevette, hogy az utóbbi időben sokkal távolságtartóbb vagy, vele legalábbis biztosan, de Theo annyira el van foglalva a saját világával és a saját problémáival, hogy nincs ideje veled foglalkozni. Amúgy sem vagytok kifejezetten - a szó szoros értelmében - barátok, inkább cinkos társak vagy haverok, ha győzködni akarna, akkor persze a legjobb barátjának is kikiáltana, de ha mélyen magába és a kapcsolatotokba néz, egyértelmű, hogy a viszonyotok sokkal felszínesebb: nem tud rólad mindent és te is egészen kevés dolgot tudsz róla. Nem mintha ezt annyira nagyon bánná.
- Ez a beszéd. - Csapja össze a tenyereit és össze is dörzsöli őket, feláll, hogy a foteljét közelebb tudja húzni a tiedhez, aztán visszahuppan és cigarettáért kotorász a zsebében - ő is kiissza az itala maradékát, a dobozt jelzésértékűn az asztalra dobja, hogyha szeretnél te is vegyél belőle. - Akkor, gondolom elő kellene állnunk egy fasza tervvel. - Illeszt egy szálat az ajkai közé és a pálcáján rögtönzött lánggal meg is gyújtja azt. Az első slukkot letüdőzi és hosszan tartja lent mielőtt feléd fújná. - Mit gondolsz? Mi az ami miatt nem csapnak ki minket de egy életre megtanítja a faszfejet arra, hogy előbb gondolkozzon és csak aztán pofázzon? - Direkt nem rád fújja a cigi füstjét, mert egyáltalán nem akar ingerelni, ki tudja meddig vagy hajlandó kedvedben és mikor mondasz stoppot magatoknak. Addig kell ütni a vasat míg meleg, nem?
Különös, hogy alig egy éve esélytelen lett volna, hogy ez a beszélgetés megtörténjen köztünk - ugyanakkor közel egy éve haboznom sem kellett volna ha egy nyamvadt sárvérű elveréséről van szó. Most meg itt vagyunk, pont ő kér meg erre és pont én habozok mégis egy keveset. Egy egészen keveset, ami még nem is túl gyanús, lényegében amikor meglátom az esélyt arra, hogy nem biztos, hogy büntetéssel végzem, igent mondok. Talán pont erre van szükségem, hogy rendbetegyem a gondolataimat, meg őszintén, mit is veszíthetnék úgy igazán? Álmatlan éjszakáim már most is akadnak. Nem pont egy senki sárvérű miatt kellene több is akadjon, igazából ez az egész többről szól. De szándékosan nem akarom érinteni a részletek, attól félek, mit találnék az egész mélyén. Magamat vagy valaki egészen mást? Az igazán rémisztő gondolat az, hogy mi van, ha nem én leszek ott? - Pontosan. - Sóhajtok, ahogyan a cigisdobozért nyúlok, mert arra számítok, hogy ez az én részem lesz nagyjából mert… őt az elmúlt időszakban nem igazán érdekelték az olyan részletek, hogy rajtakapják-e vagy sem, sőt, innen nézve már határozottan úgy tűnik, pont erre a fajta figyelemre éhezik. Fogalmam sincs miért jó ez neki, de biztosan… van oka rá? Bár egy griffendélesről beszélünk, gyakran bennük találom a legkevesebb számomra érthető logikát. Nem véletlen, hogy az ő házát kedvelem a legkevésbé. De ez most többről szól, minthogy milyen értékeket képviselne. - Semmi miatt nem csapnak ki, ha nem marad nyoma. - De ő meg azt akarja, hogy nyoma maradjon. Vagy ha rugalmasabban kezelné a gyengélkedőre kerül dolgot… akkor a gonosz mosolyom azt súgja, hogy vannak ötletem. - Vannak elátkozott tárgyak amik képesek pokoli fájdalmakra, amiknek a nyomai eltűnnek. Már a testről. - Másképp viszont biztosan kísérti még az illetőt. És azt nem mondom, hogy van a tulajdonomban ilyen, de remélem van olyan okos, hogy ráérez, nem csak a levegőbe beszélek, miközben én is rágyújtok az ajkaim közé helyezett szálra. - Máshonnan nehezebben, mert tényleg képesek kegyetlen mértékű szenvedést kelteni, főleg ha nem csak egy-két pillanatig hordják őket.
Denarius Lestrange varázslatosnak találta
the path to greatness is paved with sacrifices are you willing to pay?
