Mindig úgy várom a nyári szünetet, akkor minden megváltozik, olyan lesz minden, mint régen. Ilyenkor nem kell tanulni és a kviddics edzéseket sem kell túlzásba vinnem, nincs senki, aki ezek piszkálna. Na meg a legfontosabb, ilyenkor szoktunk néha Finnel beszélgetni, mert Roxfortban valahogy nem sikerül. Részben miattam van, igyekeztem beilleszkedni a mardekárba, elvégre ott töltöm a legtöbb időnet és ott nem állunk szóba félvérekkel, ha nem muszáj, kicsit talán elitista hozzáállás, de én is beálltam a sorba sajnos. Engem teljesen hidegen hagy amúgy, hogy ki milyen születésű és nagyon hiányzik Finn. Azt hittem legalább a kviddics miatt majd felfigyel rám, elvégre ő volt a nagyobb rajongó. mostanra viszont nekem is megtetszett, szeretek játszani és még jónak is mondhatom magam benne, elvégre ha valamit csinálok, abba mindent beleadok és a csúcsra török benne. Szóval, visszakanyarodva, azon agyalok, hogy milyen hülye indokkal mehetnék át a szomszédba, mert hát a saját büszkeségem nem engedi, hogy színt valljak Finnek, hogy folyton csak rá gondolok és azt se tudom, hogy jelenleg hányadán áll a lányokkal, van-e valakije, aki visszavárja Roxfortba. Mondjuk erre nincs sok esély, mert nem láttam mással még ott sem, de sose tudhatom nemde? Elfekszem az ágyamon és a hasamon dobolok az ujjaimmal, miközben ezerrel kattog az agyam. Miért ne mehetnék át mondjuk csak úgy lazán, hogy helló, rég dumáltunk, mi újság? Igen, ezt kéne tenni, de az annyira barát zónás, mi van ha már odakerültem? Azt hiszem le kéne nyugodnom, mert túlpörgetem az agyam és még felrobbanok a végén. A női agy nem egyszerű, mindent túlgondol, pedig az élet annyira egyszerű. Régen minden annyival egyszerűbb volt. A gondolataimból egy kopogás ráz fel és fel is ülök. Az ablakoz szökkenek és kinyitom gyorsan. A szomszédos házzal egy nagy fa köt össze, mely pont az a két ablak között tárta szét ágait, ahol Finn és az én szobám van. Széles mosollyal fogadom a szomszédom, ki megoldotta azt, amin mindeddig agyaltam, elvégre most mászik be az ablakomon. - Hello Finn, mi járatban vagy? Jó rég nem dumáltunk már.- Pontosan tavaly nyár óta szinte, mert egy köszönős biccentésnél többre nem futotta Roxfortban.
Végre eljött a nap, amikor itthon lehetek egy kicsit és nyilván nem pihenhetek egy pillanatig sem, mert Travis kitalált egy vagány módot arra, hogy lefoglaljam magam és az időm teljes nagy részét. Nem fogok és nem is vagyok felháborodva, sőt izgatottan várok minden egyes edzést, de most úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát és elszököm. Át a szomszédba és szerencsére még le se kell mennem a lépcsőn, hogy lebuktassam magam, hanem elég kinyitni az ablakot és valahogyan átszambázni az ágak között a másik ház szobájának kis teraszára, ahol remélhetőleg nem fogom kitörni semmilyen csontomat. Gwen kinyírna ha még fára mászni se tudnék fiú létemre és puff a földön érne véget az akcióm. Nem akartam túl sokat szöszölni és gondolkodni azon, hogy hogyan kellene átállítanom hozzá, egyszerűen csak cselekedtem és kész. Nem mindig kell okokat keresnem ahhoz, hogy ostobaságokat csináljak ugyebár, ha túl sokat gondolkodnék, akkor valószínűleg egy helyben ülnék és kész. Foglalkoztatott persze a dolog egy darabig, hogy miért csak most beszélek vele és a Roxfortban miért kerülöm és csak köszönésre méltatom őt, legtöbbször, pedig legtöbbször hasonló órákon veszünk részt. Van kivétel persze, de az édes kevés.
Kissé bizonytalanul ugrok be az ablakon, amikor sikerül az ágakról átmásznom az ő házukhoz. Egyrészt nem tudtam mit mondjak, másrészt meg nekem nem is kellene itt lennem hanem edzenem kéne, de ez mind lényegtelen, hátha nem ordibálja majd fel az egész házat miattam Travis és szunyókál még egy kicsivel tovább. Persze számíthattam arra, hogy itt lesz a szobájába, nyilvánvalóan, csak arra nem gondoltam, hogy itt lesz és hamarabb reagál valamit az érkezésemre, mint én. Zavaromban megpróbáltam mosolyogni rá. – Szia! Izé én csak, szóval nekem mostanában valamikor kellene elkezdenem a napi edzést Travis-el de még nyerni akarok magamnak egy kis időt. – térek egyből a lényegre zavaromban. – Elbújhatok a szobádban egy kis ideig? Az anyukáid itthon vannak? – kíváncsiskodom továbbra is és egy kicsivel odébb lépek az ablakból, hogy Travis még véletlenül se szúrjon ki odaátról.
Vendég
Vas. Május 16, 2021 12:16 pm
Maya & Finn
Nyári szünet
Annyira természetesen és gyorsan reagáltam Finn érkezésére, hogy tárom az ablakot és máris letámadom a kérdéseimmel, amikkel már előre készültem fejben. Készültem? Majd fel robbantam annyira túlagyaltam, némi megnyugvással tölt el, hogy nem én mentem át hozzájuk, így hazai pályán vagyunk. Amennyi időt itt eltöltött, neki is már félig az otthona ez, itt valahogy mindig jobb volt, mint náluk. A szobám semmit sem változott az évek során, csak pár plüssel van talán kevesebb benne, de amúgy sem voltam sose az a nagyon csajos csaj, ezért is lóghattam Finnel olyan sokat. Régen szinte össze voltunk nőve, hiányzik az az időszak. A mostani barátaim sem rossz arcok, de vele minden más. - Ej-ej, hát milyen kviddics játkos lesz így belőled? - kérdem a bal kezem a csípőmre téve, miközben elnevetem magam, a hangszínemből jól érezheti, hogy csak ugratni akarom, én nem fogom számon kérni ezért. Amúgy meg velem is simán edzhetne, elvégre én a mardekár csapat tagja is vagyok. - Persze, addig maradsz ameddig szeretnél! - A kijelentés közben le is huppanok az ágyamra törökülésbe és a kezemmel körbe mutatok, hogy ő is foglaljon helyet valahol, ahol csak szeretne. - Most kivételesen nincsenek itthon, de hagytak kaját, amit csak melegíteni kell. Valami fontos ügy, lehet haza se jönnek ma. - Megvonom a vállam a végén, nagyon ritka az ilyen nálunk, de most egyáltalán nem bánom, hogy kettesben vagyunk. - Na és a kviddics edzéseken kívül van valami terved a nyárra? Mentek valamerre nyaralni? - A suliról nem szeretnék beszélni, így inkább olyan témát kerestem, ami talán nem hozza ezt elő. Fogalmam sincs, hogyan tovább, elvégre még csak addig jutottam, hogy átmegyek, hogy mizu, de tovább nem jutottam. Olyan megkönnyebbülés, hogy itt van velem egy szobában és négyszemközt lehetünk. Kedvesen mosolygok rá és érdeklődéssel telve nézek a szemeibe végre.
Egy részem határozottan imádta, hogy Travis-sel gyakorolhat, egy másik meg pihenő után sóvárgott vagy legalább egy kis regenerálódásra. Izomlázam volt és még nem hevertem ki a tegnapi találkozást a póznával. Szóval szükségem volt egy kis időre, amíg összeszedem magam csak ezt így nem biztos, hogy van elég bátorságom elmondani Travis-nek ezért jobbnak láttam az elnapolást. Ha szerencsém van, akkor itt nem talál meg, mert nem gondolja, hogy… Travis-ről van szó, bármit gondolhat, tényleg bármit, belőle meg ki is telik. Éppen ezért jobb ha nem is nagyon erőltetem az agyam azon, hogy kitaláljam mit tenne ő velem, akkor amikor megtalál. – Csak adok magamnak egy kis időt. – mentegetőzőm, amikor meglátom őt karba tett kézzel. Még ha viccel is, akkor is úgy gondolom, hogy jobb ha ezt mondom. Természetesen nem ment el a kedvem és a lelkesedésem sem a kviddicstől, csak, igazából kell egy kis pihenés. Legalább addig amíg tényleg felkészültnek érzem magam a következő edzésre. Tudom, hogy ki fogok kapni és nem igen menekülhetek el majd előle, de most nem is ez a lényeg. – Nem maradok sokáig, csak egy kis ideig. Tényleg. – megint csak mentegetőzöm, jobb ötlet hiányában ugyanis, nem tudom milyen kifogást mondjak neki. Tényleg nem azért jöttem át, hogy zavarjam őt, csak kellett egy másik biztosabb hely, amire Travis talán pont tőlem nem is várna. – Nincsenek itthon? Szuper! Akkor ők nem szólhatnak, hogy itt vagyok és ne keressenek! – belelkesedek, már csak ugrándozni nem kezdek el, mert neki talán lehet rossz az, hogy nincsenek itthon. Egész nap egyedül úgy, hogy nincs kivel beszélnie, elég unalmas lehet. Vagy legalábbis én biztos menni akarnék valahová, hogyha nem kellene Travis-sel gyakorolnom. – Csak a kviddics van ami biztos a nyárra. Valószínűleg egyszer-kétszer meglátogatom Jesse Yordmoon-t vagy ő minket és igazából ennyi. A kirándulások mindig váratlanul szoktak engem érni, a nővérem azt mondja, hogy megyünk és én megyek is vele. – mert ugyebár inkább megyek vele, minthogy nélküle kelljen kuksolnom a házban. – Ti készültök valahová? – ezzel a kérdéssel le is ülök a szobájában lévő babzsákra. Jó lesz nekem itt alapon, ki nem látszik a fejem az ablakon az biztos, maximum a hangomra kell vigyáznom és minden rendben lesz. Persze visszamosolygok rá, természetesen gondolkodás nélkül.
Vendég
Csüt. Aug. 26, 2021 8:45 pm
Maya & Finn
Nyári szünet
Bár vicceltem, de mégis volt némi számonkérés lehet a kérdés mögött. A válaszán jót mosolygok és le is engedem a kezeimet, hogy ne tűnjek olyan szigorúnak, elvégre én csak örülök, ha ide menekül és ismét együtt tölthetek időt vele, úgy mint régen. - Néha kell is, a túl sok edzés néha kikészít engem is. - Bár fogalmam sincs mennyit gyakorolnak Travis-sel, feltételezem, hogy pont eleget, ha most itt van. - Kár, jó lenne ha több időd jutna a szomszédodra, elvégre Roxfortban szinte észre sem veszel, csak mikor nyáron hazajövök. - Ez mondjuk visszafelé is igaz, na de nem ez a lényeg, hanem, hogy ha tud maradjon kicsit tovább, engem nem zavarna és a szüleimet sem, ha itthon lennének, de hát nincsenek, kivételes alkalom ez, ki kell élvezni. Persze, ahogy kiejtettem, hogy Roxfort, legszívesebben 'facepalm'-oltam volna egyet, mert a sulit nem akartam felhozni, ahogy arra sem akartam utalni, hogy hiányzik. Azt hiszem zavarba jöttem, de elég jól palástom, már az érzelmi részét, amit nem mutatok ki. A fecsegés már más tészta. - Igen, szuper! Nem emlékszem mikor volt utoljára ilyen, olyannyira, hogy fel is írtam a naptárba, mint megünnepelhető napot! - Nevetem el magam, de a naptárra mutatva tényleg láthatja Finn, hogy piros betűkkel ott virít, hogy egyedül leszek itthon pár napig és ez a maival kezdődött. Annyira hirtelen jött a munka anyunak, hogy erre nem tudtam kellően felkészülni, ahogy arra sem, hogy hogyan tovább, ha találkozom a szívemnek oly kedves szomszédommal. Mielőtt ideért, még indokot gyártottam, hogy átmenjek, ám ő megelőzött és itt van, itt ül nem messze tőlem és én csak a kviddicsról és nyaralásról beszélek. - Aha, az jó, engem egyik háztársam se szokott meglátogatni, de nem is bánom, elég velük a suliban lenni. - A mardekárosok nem a nagy barátságokról híresek ugyebár, na meg akikkel én lógok, hát nem a legtisztább nevű családok, nem is véletlenül. - Nem készültünk sehová, de én még azt se tudom, hova is mennék el, elvégre már mindenhol jártam, ami érdekelt és így hát nehéz kimozdulni. A napi edzéseken kívül szerintem nem sokat látom a napot sem. - Nem vagyok egy olyan zárkózott lány, de valahogy más dolgok lettek fontosak számomra, csak egy állandóság van, az meg Finn. Iránta néha fellángol valami bennem, úgy mint most, de van, amikor lankad ez a tűz és megvagyok egymagam is. - Ha már úgyis maradsz, mihez lenne kedved? Átmehetünk a ház másik oldalára, ahol tuti nem látnak meg. - Ha már ő a vendég, akkor csináljunk valami olyat, ami ő is szeretne, ismerem annyira, hogy olyat nem mond, ami nekem ne tetszene.
Vigyorogva nézek rá, amikor közli, hogy egy kis szünet sosem árt, legalább van amiben egyet értünk, már egy kicsit felszabadultabb vagyok mellette ettől, ami azért nagy szó, bár kétlem, hogy máskor ne így lenne. – Igen, egy kicsit lefáradtam, tegnaptól még van egy kis izomlázam. Inkább a földön edzettünk, mint a levegőben és egy kicsit hiányzott a lazítás. – persze tudom, hogy mi az értelme ennek az egésznek, nem is nagyon próbálom meg határozni Maya-nak, mert szerintem ő is tudja, hogy még vézna vagyok a kviddicshez és csak ezért volt rá nagy szükségem. Neki lehet, hogy szerencséje volt, mert bekerült a csapatba még Briggs idejében, én nem tudok előre haladni Potternél sehogy sem. – Hé, ezt én is mondhatnám. Különben mindig elfoglaltnak tűnsz, szóval a Roxfortban elég egyértelmű, hogy miért nem lógok rajtad. – csak kifogás, egyrészt nem tudom mit mondhatnék olyankor neki, a közös óráinkon sem pont mellé ülök, de megvan rá a nyomos okom. – Ez érdekes, nem gondoltam volna. – jegyzem meg kissé ámuldozva. Nem is hittem volna, hogy Maya ilyesmit is megjegyez a naptárjában. – Ne mondd azt, hogy mindent láttál. A világ még mindig tele van újabbnál újabb dolgokkal, amit meg kell nézni, a mostaniban azt remélem, hogy benézünk egy mugli múzeumba is. Én egyáltalán nem féltem attól, hogy lenéz azért mert kiejtettem a számon a mugli szót, ha meg igen, nos akkor az az ő baja. – Senki sem? Pedig az egyikkel épp túrázást tervezünk a jövő héten valamikor, mondjuk igaz, hogy fiú, érthető miért nem tudsz erről. Ha volna kedved szerintem jöhetsz te is. Véleményem szerint senkinek sem lennél útban és egy hosszabb séta neked is jót tenne. – magyarázkodom kissé elpirultan zavartan a mondat végét Maya-nak. Nem megbántásból mondom ezt, mert esetleg kövér lenne, csak tudom, hogy neki is jót tenne egy kis kiruccanás a friss levegőre. – Mit szólsz a társasjátékhoz, amit régebben is játszottunk? Az elvarázsolt figurákkal és a térképpel, amit körbe lehet járni különböző küldetések mentén? – tudom, hogy egy kicsit uncsi játéknak tűnik, de egy darabig lefoglal engem legalábbis. Azért az csak számít valamit és a kedvem is meghozza az élethez, mert perpillanat csak elbújni van kedvem, nem pedig szembe nézni Travis edzés tervével. – Mehetünk oda, ott sokkal biztonságosabb és nem is hiszem, hogy meglátnának minket, hacsak át nem jönnek ide. – hagyom jóvá Maya ötletét és reméltem, hogy Travis felett most inkább a lustábbik fele uralkodik el. Óvatosan előbbre léptem, hogyha Maya kinyitja a szobája ajtaját, akkor mehessünk is le a lépcsőn és ki az udvar biztonságosabb felébe.
Vendég
Szomb. Nov. 20, 2021 2:15 pm
Maya & Finn
Nyári szünet
- Izomláz? Az jó dolog, nem árt meg! - sőt, kifejezetten jól áll a szálkás kisebb izomzat a vézna testén, ahogy hirtelen elképzelem magam előtt. Nem nehéz, sokat láttam már póló nélkül és olyan eget rengetően sokat azért nem változott Finn, mint mondjuk én. Vigyorgok felé miközben átsuhan pár másodperc töredéke alatt a kép a lelki szemeim előtt, majd megköszörülöm a torkom és helyezkedek kicsit. - Ja a lazítás is fontos dolog, nem jó ha görcsben állnak az izmaid! - nekem nagyon nem is kell megmagyarázni ezt, tudom miről beszél, bár az én edzőm nem ilyen kemény, mint akit ő kapott a nyakába. Mázlista, hogy az egyik kedvenc játékosa edzheti, én meg, hát nem sok esélyt látok rá, hogy kifogjak egy jó női hajtó játékost, aki leckéket adna nekem. A szüleim talán el tudnák intézni, de sose kérném őket ilyenre, mert az olyan, mintha visszaélnék a hatalmukkal. - De nem mondtad még sose, amúgy meg nem vagyok olyan elfoglalt azért, de ja, szívás ez a házbeosztásos dolog, pont a két legellenségesebbe bekerülni... - megforgatom a szemem miközben püffögök is és pár hajszálat oldalra fújok, amik az arcomba lógtak. Valahogy a mardekár és a griffendél nem bírja egymást és hát nem szeretnék a különc lenni, ahogy gondolom ő sem akar az lenni. - Amikor hazajövök folyton a nyakamban lógnak és kapom az ívet, hogy öltözhetnék csajosabban is, a másik oldalról meg, hogy lehetnék tökösebb is. Ne értsd félre, szeretem őket, de néha kicsit sok és az ilyen napokat jó előre felírni. - Mondjuk ez is az én hibám, mert nem döntöttem el, hogy milyen a stílusom, van nekem egyáltalán olyanom? Passz, nehéz önmagam lenni Roxfortban, meg itthon is, mikor mindig ahhoz a félhez igazodom, aki itthon van velem, elvégre a közös programok is teljesen mások mindkét szülemmel, viszont mind ketten ugyanannyira tudnak női hisztizni, ha valami nem úgy alakul, ahogyan ők azt szeretnék. - Jól hangzik, még nem voltam mugli múzeumban, biztos sok újat lehet ott látni, a muglik olyan találékonyak tudnak lenni. - ezt is csak egy könyvből tudom, mert mugli könyveket szoktam néha itthon olvasni, jó kiszakadni az evilági dolgokból olykor. - Jó lenne, ki az a fiú akivel mentek? - nem fogok elköteleződni, amíg nem tudom, hogy kivel tervez túrázni, mert hát nem tenne jót, ha eljár a szája annak a harmadiknak és kiderül, hogy én egy griffendélessel töltöm a nyaram egy részét általában, mert hát szomszédok vagyunk, kiskorunk óta ismerjük egymást. - Jól hangzik, azt szerettem mindig is, bár nem mindig sikerült végig játszani valaki miatt - kuncogom el magam, mert hát Finn figyelmét nem sokáig köti le az a játék, én meg mindig úgy beleéltem magam a kis karakterembe és a küldetésekbe. - Menjünk! - felugrok és már megyek is az ajtóhoz, hogy kinyissam és kilépve a szobából a lépcsőn elinduljunk lefelé. Egy invito társas még elhangzik, mert fogalmam sincs hol van, de a kezembe repül a doboz, így probléma megoldva. - Enyém a szokásos barnahajú auror csaj! - lent leülök a párnákkal körberakott asztalhoz, ahová ki is teszem az elvarázsolt játékot és máris kevergetni kezdem a apjait, amit a kis varázsdobozba be is teszek. Ez a dobozka dobja ki a feladatokat majd, ha olyan mezőre lépünk. A kockát odadobom a szomszédomnak. - Kezdd te!
Mindig úgy várom a nyári szünetet, akkor minden megváltozik, olyan lesz minden, mint régen. Ilyenkor nem kell tanulni és a kviddics edzéseket sem kell túlzásba vinnem, nincs senki, aki ezek piszkálna. Na meg a legfontosabb, ilyenkor szoktunk néha Finnel beszélgetni, mert Roxfortban valahogy nem sikerül. Részben miattam van, igyekeztem beilleszkedni a mardekárba, elvégre ott töltöm a legtöbb időnet és ott nem állunk szóba félvérekkel, ha nem muszáj, kicsit talán elitista hozzáállás, de én is beálltam a sorba sajnos. Engem teljesen hidegen hagy amúgy, hogy ki milyen születésű és nagyon hiányzik Finn. Azt hittem legalább a kviddics miatt majd felfigyel rám, elvégre ő volt a nagyobb rajongó. mostanra viszont nekem is megtetszett, szeretek játszani és még jónak is mondhatom magam benne, elvégre ha valamit csinálok, abba mindent beleadok és a csúcsra török benne. Szóval, visszakanyarodva, azon agyalok, hogy milyen hülye indokkal mehetnék át a szomszédba, mert hát a saját büszkeségem nem engedi, hogy színt valljak Finnek, hogy folyton csak rá gondolok és azt se tudom, hogy jelenleg hányadán áll a lányokkal, van-e valakije, aki visszavárja Roxfortba. Mondjuk erre nincs sok esély, mert nem láttam mással még ott sem, de sose tudhatom nemde? Elfekszem az ágyamon és a hasamon dobolok az ujjaimmal, miközben ezerrel kattog az agyam. Miért ne mehetnék át mondjuk csak úgy lazán, hogy helló, rég dumáltunk, mi újság? Igen, ezt kéne tenni, de az annyira barát zónás, mi van ha már odakerültem? Azt hiszem le kéne nyugodnom, mert túlpörgetem az agyam és még felrobbanok a végén. A női agy nem egyszerű, mindent túlgondol, pedig az élet annyira egyszerű. Régen minden annyival egyszerűbb volt. A gondolataimból egy kopogás ráz fel és fel is ülök. Az ablakoz szökkenek és kinyitom gyorsan. A szomszédos házzal egy nagy fa köt össze, mely pont az a két ablak között tárta szét ágait, ahol Finn és az én szobám van. Széles mosollyal fogadom a szomszédom, ki megoldotta azt, amin mindeddig agyaltam, elvégre most mászik be az ablakomon.
