Bedlam - Gwen & Travis

sküszöm nem én vagyok a bűnös. De amikor  egy eldugult cső konkrétan kirobban a falból és elárasztja az egész lakást vízzel, akkor bizony felkopog az alsó szomszéd is, hogy csókolom, ázik a plafon és én is idegrohamot kapok, hogy kibaszott Noé lett belőlem. Szóval a szomszéd sem jár jól velem, hogy ordítani kezd, mert istenesen vágok vissza neki, hogy a kezét sem fogja tudni zsebre vágni. Az egésznek az lett a vége, hogy sikerült elállítanom a vízpótlást és megállapítanom, hogy ilyen istenesen is rég fürödtem. Na de a lakással kezdeni kellene valamit és bizistem nem mostanában fog kikupálódni. Mire szakember azt megnézi és kiszárítja, addigra eltelik egy élet is. Nincs mit tenni, egy sporttáskába összecsomagolom néhány vállalhatóbb cuccomat, az alsógatyáimat és már meg is célzom az egyetlen helyet, ahová jelen pillanatban mehetek csövezni. Ez pedig nem más, mint a Goldsmith-team meglátogatása. Biztosra veszem, hogy örülni fog nyár kellős közepén ő is meg a gyerek is, hogy oda megyek. Ja, várjunk csak, a gyerek még a suli végét várja a Roxfortban. Akkor csak a nővérével kell megküzdenem. Na nem mintha a tökivel bármi bajom lenne, hisz épp nem is olyan régen már poénkodni is lehetett vele. Mindegy is, ne emlegessük az egészet.
Talán jobb ha nem haragítom magamra azzal, hogy elhozom a kalapot is, így csak egy nagyot sóhajtva túrok bele a hajamba, miután megnyomom a csengőt. Gondolom nem számít rám, de hát ez van. Én férfiasan be fogok menni hozzá és elfoglalom a... kanapét, mert szerintem nincs másik szobájuk. Asszem nincs, annyira nem néztem körül, amikor Finn szobájába néztem be a legutóbb.  
- Szia Honey. - veszem fel a mézesmázos mosolyt és igyekszem nem arra gondolni, hogy a legutóbb milyen körülmények között maradtunk így kettesben. Én sem bírtam sokáig nézni magam a tükörben, nem, hogy ő. Szóval ahhoz képest jobb vagyok, mint fénykoromban.
- Hamarosan jön öcséd haza, kitaláltam neki egy edzéstervet, amihez én reggeltől estig kellek. Nem lesz lazsálás, csak kemény munka. - kezdem ezzel, miközben megköszörülöm a torkomat.
- Szóval arra gondoltam, hogy addig otthonosabbá tenném magam itt. Bemehetek? - nem tudom mennyire átlátszó, de ha igen, ha nem, én akkor is bemegyek. Ha elsőre nem esett le neki, akkor a nagy táskából biztosan kapcsol, hogy ezt én itt és most véresen komolyan veszem. Nem lehet egy szava sem, eleget fürödtem és... hát jól esne egy kis kaja.
- Van nálad valami szendvics? Vagy tudod, valami harapnivaló. - csak ledobom a táskát a kanapé mellé és tovább indulok a konyha felé. Én aztán esküszöm nem zavartatom magam, nincs miért.  

gy percig sem kételkedtem abban, hogy majd meglepetést fogok okozni a kisasszonynak, de ez nem állít meg abban, hogy magamat nem zavartatva beengedjem magamat és kvázi birtokba vehessem a házat. Merész, mi? De hát mit is izélek én itt, jogom van felkészülni rendesen, ha már az ő öccsét trenírozom és igazán megérthetné, hogy ez nehezen megy, ha nincs fedél a fejem fölött, nincs biztosítva a nyugalmam és mondjuk nem halok éhen. Na meg szomjan, de ez már részlet kérdése.
- Igen, így hívnak. - intek hátra, mert már pár lépéssel beljebb is vagyok, mint ő. És tudom, hogy ez nem vicces, de én attól még roppantul szórakozok rajta és azon, amilyen arcot vág. Legjobb elterelés, ha másra hívjuk fel a figyelmet, én pedig épp ezt teszem, vagy ha mást nem, akkor megpróbálom az időt húzni.
- Igen, tudom. De fel kell mérnem a terepet, megnézni az udvarotok teljes méretét, a póznákat, a seprűápolókat, szóval mindent. Ja meg előre kiválogatok a kölyöknek pár gúnyát. - ecsetelem, hogy mi mindent tervezek, mielőtt még hivatásos naplopónak könyvelne el és azt gondolná, hogy csak hálátlan időpocsékolás lesz az egész ittlétem. Ezért is fizet, nem? Hogy minden apró dolgot figyelembe véve gatyába rázzam a gyereket. És ha látná, hogy mégis mennyi meló ez, hát eldobná az agyát.
A kérdése szabályosan lepereg rólam, ahogy ledobom a táskát a kanapé mellé és tovább haladok a konyha felé. Én már rég kinyitom a hűtőt, amikor végül eljut hozzám is a hangja, mert egy picit hangosabban is mondja és még morcosnak is tűnik. Hé, Honey, hát nem hallgatsz rám, hogy keresned kellene egy levezetőt? Mármint úgy értem, hogy kandúrt. Na mindegy, beérem azzal, hogy frusztráltan fogunk élni pár napig egymás mellett. Muszáj lesz, különben nem tudok koncentrálni a dolgomra. Nagy sóhajjal megtámaszkodok a nyitott hűtőajtón.
- Úgy, hogy átmenetileg itt leszek. De ha az jobban tetszik, akkor megkérdezhetlek téged is, bár nem tanácsos, mert akkor nem tudom összeállítani a tervet. - belemászok a hűtőbe, hogy kiemeljem az első dolgot, ami megtetszik, hogy belecsipkedjek.
- A helyzet az, hogy nincs se papírom, amire jegyzetelhetek... se egy száraz pennám... a többit inkább nem részletezem. - nem akarom az orrára kötni, hogy fantasztikusan kiöntöttem magam. Ha a cső meg is lesz szerelve, a lakás attól még átmenetileg lakhatatlan.
- Nincs söröd még mindig? - vonom fel a szemöldököm, mert közben továbbra is a hűtőt pásztázom, csak hogy ne kelljen a szemeibe néznem.
- Szóval megdumáltuk, Honey?  - azzal pedig a nappali felé veszem az irányt a frissen szerzett kajámmal, hogy ledobhassam magam a kanapéra.

a valaki megkérdezné, miért vagyok ennyire tolakodó és rámanős, akkor elég lenne csak annyit mondanom neki, hogy mert az élet ezt hozta ki belőlem. Amúgy sem egy visszafogott családban nőttem fel, de ahhoz, hogy jelen helyzetben igen is túléljek, ahhoz az kellett, hogy végtelen vastag bőr egyen a pofámon. Sajnálom, hogy ennek most épp Gwen lesz az áldozata, de nem tudok más megoldást, haza pedig nem akarok menni. Őszintén szólva annál minden barátságosabban hangzik, ha kint kellene éjszakáznom a szabad ég alatt, mert a bárkire számíthatok lehetősége nem öleli fel a kettőt Vagyis épp az egyik ilyen opció megvalósításán dolgozok. Remek, nem? Amikor tényleg annyi megbízható barátja van az embernek, hogy a kezén nem tudja megszámolni. Jah, nem, mert vagy családos és nem megyek oda gyereket ijesztegetni, vagy nincs ilyen opció.
Sikerül teljesen figyelmen kívül hagyni a válaszát és csak mondani és mondani a magamét. Igazából az sem lepne meg, ha mindezek után kipenderítene és soha többet az öccse közelében sem akarna látni, de hát ilyen az élet. Én pedig megragadok minden kínálkozó lehetőséget.
- Igen, átmenetileg. - nem vagyok én sem tökéletes, na. Ha valaki azt mondaná, hogy játsszam el a hülyét úgy, hogy ne figyeljek a másikra, akkor biztos bukta lenne, mint ahogy most is az. Mert ha felveszem a kontaktot, akkor biztosan több szóhoz is hagyom jutni és minél jobban szóba elegyedik velem, annál hamarabb derül ki, hogy mi az isten nyila történt. Ciki? Igen. Kurvára? Naná!
- Akkor bort. Vagy veszek inkább, ne fáradj. - teszem hozzá, mert meglátom a lehetőséget abban, hogy a piához szaladjak mint egy istenadta mentsvár. Ugye? Még most is rengeteget segít nekem, pedig nincs is a kezemben. Mondjuk nem tudom mennyire tűnik bölcs ötletnek pont az incidensek után ezzel hergelni őt. Nem hiszem, hogy pont az Egérlyukban történtek élete legfelemelőbb élményei.
Aztán persze ott az a pont, amikor becsapja az ajtót és elvesztem az utolsó védekezési lehetőségemet, hogy az ajtót pajzsként használjam, ha esetleg már tüzet akarna okádni. Márpedig eskü, hogy a szemei szikrát szórnak, ahogy számon kér és a ránk telepedő csönd sem javít a helyzeten. Mi több... itt az ideje, hogy színt valljak. Valahogy. Megköszörülöm csak a torkom és farkasszemet nézek vele. Mert vele csak azt lehet, vagy semmit. Nem segít a szép szó, a hízelgés, neki semmi. Mondjuk nem is kenyerem... mindegy is...
- Nos, valóban? - gratulálok, a nagy magyarázkodás, amit adhatok neki egy visszakérdezés lenne? Tényleg? És a legszebb az egészben, hogy sarokba szorítva tényleg nem tudok többet tenni magamért.
- Izé... nem sok vizet zavarok, itt sem leszek. Még a hűtődet sem pakolom ki. Igen, ez lesz a legjobb, majd valami kajáldában eszek és itt csak megvárom a tökit. Mondjuk... ott a kanapén. - mutatok el a nappali irányába. Aztán csak várom a csodát.

agy fokú pofátlanság kell ahhoz, hogy így bepuncsoljam magam a másik házába, előadjam a kamu dumát, majd még jól is lakjak. Mintha amúgy pont az ő fizetéséből nem tudnék jól lakni vagy ilyesmi. De nem akarom felélni azt a pénzt, ha félre is tudom tenni. Gyanítom arról is megvan a véleménye, hogy amit kapok mind eliszom, de mostanában már többet vagyok józan, mint nem. Inni azt tudok, bármikor és bármennyit. Ezt mindig is vallottam, hogy valamennyire egészséges rám nézve. Az már részlet kérdés, hogy ez a nagy önbizalom és a felvértezettség inkább annak a következmények, hogy ha ő kitesz, akkor nem nagyon van más választásom. Haza nem akarok menni, a húgom elé nincs pofám kerülni, hisz nem is olyan régen még ő szállt meg nálam. MacNamaráékat pedig inkább hagyjuk ki életem mostani fejezetéből. Nem akarok még több rokont kínos helyzetbe hozni, főleg mert elég probléma, hogy a saját családom is kellemetlennek tartja a velem való mutatkozást. Valahol egyet tudok velük érteni, én sem tudnám magamat elviselni. De Gwennek el kell! Egyszerűen nincs mese, nincs más megoldás és ezért mindent bevetek.
Csakhogy amilyen sebbel és lobbal érkeztem, úgy kezdek lepörögni és realizálódik bennem az is, hogy annyira nem nyertem. Mi több, még mindig minden joga megvan ahhoz, hogy kitegyen, ha pedig nem lenne ennyire eszméletlenül jó arc, akkor már rég elvitetett volna valamelyik arra szakosodott barommal. Sok rendfenntartóval rúgtam össze a port egy időben, így én nem örülnék annyira egy találkozásnak.
- Igen, átmenetileg. - próbálom is benne erősíteni a tényt, bár egyre kevésbé látom létjogosultságát a próbálkozásomnak. Csak állok egy helyben a csukott hűtő előtt és meredek rá. És hogy csináljak is valamit, a nappali felé mutatok, de el is indulok arra. Esküszöm, hogy csak egy táskából fogok ruházkodni, bele is vedlek meg minden. De ezt nem tartom jó ötletnek fel is hozni neki, mert még páros lábbal rúg ki innét. De megtorpanok a kanapé előtt, amikor meghallom, hogy nem volt elég meggyőző az, amit eddig mondtam. Én tényleg próbáltam figyelmen kívül hagyni azt a kínos magyarázgatást, hogy mégis hogyan függ össze a két dolog. Igazából mondhatnám azt is, hogy nem akarok szobát kivenni, de akkor nála tusolok le, ha el kell mennem a Roxfortba. Alighanem nem aratnék ezzel sem osztatlan sikert.
- Tudom, hogy a kettőnek nem sok köze egymáshoz. De gondolj bele, hogy ha ápolatlanul megyek el a edzésre, akkor az öcsédet kinézik. - és most tényleg egy rohadt szava sem lehet rám, mert levágtam valamennyit a szakállamból, megmostam a hajam, egészen emberi ruhám van és még a kalapot is jobbnak láttam eldugni a sporttáskában. Szóval ja, egy szava sem lehet.
- Oké-oké, elfogadom a szabályaidat. - habozás nélkül dobom le a táskát magam elé és emelem is fel a kezeimet. Én tényleg betartom, esküszöm a jólelkű Merlinre is meg mindenkire is. Ha ez a feltétel, akkor majd összeszedem magam.
- Nincs több lábfelpakolás... nincs kanapén kajálás, nincs... pia. - majd iszok máshol vagy akkor, amikor nem látja, semmi gond. De nem fog részegnek látni, annyi szent és így ez rendben is lesz. De az már hagy bőven kivetnivalót maga után, hogy meséljem el mi történt.
- Tudod... csőtörés volt nálam, de még senki nem mérte fel a kárt, hiába apasztottam el a vizet és szárítottam meg a lakást. Szóval addig mindennek úgy kell maradnia meg szellőztetnem kell. Tényleg majdnem mindenem elázott. És csak szóval pár nap. Vagyis hét kellene. - akkor lássuk a valóságot. Ugye milyen szánalomra méltó, hogy így oldom meg a problémáimat? Ahelyett, hogy szembe mennék, inkább elmegyek onnét. De ez most másodlagos és mindegy is.
- Szóval maradhatok? Ha kell, akkor segítek én is, tiszta hasznon. Úgy tudom, hogy rég nem látta már a házat el egy férfi sem.

ehet belekeverésnek is venni meg lehet nem is, hogy a kölyökre hivatkozok, de abba nem köthet bele, hogy kinéznék az iskolatrsai, amiért velem úgy találkozna, mint egy köpcössel. Amikor még hosszabb volt a szakállam és a hajam is, akkor is legalább arra figyeltem, hogy őt ne hozzam kellemetlenebb helyzetbe a kelleténél. Épp elég kellemetlen lehet az, hogy pont velem kell mutatkoznia. Bár Finn élvezi, ezt látom rajta. Néha nem értem a suhancokat, akik valamikor még biztos okkal rajongtak értem, de azok már rég letűnt idők. Tudom, hogy a nővére a legkevésbé sem rajong értem, de kénytelen lesz elviselni egy darabig. Esküszöm még szépen is nézek rá és további érvekkel is hajlandó vagyok előállni, hogy ha a maradásom a tét.
De az sem kizárt, hogy nem kell. Akármennyire is visszásan mondja és bármennyire is undorodva azt, amit, mintha a vószavai mögül azt vonnám le, hogy megadta magát az akaratnak és belemegy abba, hogy én tanyát verjek a kanapéján. Ez nagyszerű, és ez azt is jelenti, hogy nem meggyőzhetetlen teljesen.
- Szóval ez azt jelenti, hogy maradhatok? - kérdezek rá azért biztos ami biztos alapon. Nem lehetek nála soha semmiben eléggé biztos, amíg ki nem mondja. Mégis csak Gwendolyn Goldsmithről van szó, akit eddig az egyik legszőrösszívűbb nőszemélynek sikerült megismernem. Biztos van neki is jobb oldala, de nekem lehet szánt szándékkal nem mutatja. Mindegy, annyi baj legyen.
Persze könnyen meglehet, hogy nagy örömömben fecsegek itt össze-vissza mindent és kiesik olyan szó is a számon, ami lehet hogy nem lenne tanácsos, de ahogy visszakérdez, úgy kúszik fel az én szemöldököm is jóóó magasra. Oké, biztosan voltak olyan gondolataim, hogy az ő baját is igazán elláthatná már valaki, hogy kevésbé legyen morcos, de csak nem vagyok akkora öngyilkosjelölt, hogy ezt ki is mondjam. Szóval ha így történt, ha nem, lányos zavarral nyelek egy óvatosat és csak folytatom úgy, mintha csak ténylegesen annyit mondtam volna, amit igazából is mondtam.
- Hát ennek a háznak. Tudod... férfimunka, meg ilyenek. Amihez az öcséd még eléggé... kicsi. - ha kell, akkor körül is írom neki, de veszi a lapot, mert a következőben már azt ecseteli, mit is kellene megjavítanom. A szívemről meg közben akkora kő gördül le, hogy még a szomszéd utcában is biztos hallanák a földetérését. Jobban kellene figyelnem mostantól arra, hogy mit mondok, különben nagy bajba kerülök. Tudom, hogy néha mormogok dolgokat a bajszom alatt, de azzal is tisztában kell lennem, hogy Gwennek zseniálisan jó a füle sok mindenhez.
- Ennyire rossz a helyzet? - lehet, hogy ezzel kényes témába nyúlok bele, de most az egyszer érzem magam nyeregben és ha be kell magam nyalnom ide, akkor én is tudok ám módszereket alkalmazni. Például azt, hogy érezze, jelenleg pótolhatatlan tényező is lehetek.
- A nagynénéd egyébként gyakran jár haza? - azt hiszem van egy nagynénje. Tudom, hogy vele még szóba sem került igazán, de Finn sokat mesél. Közben el is kezdek kirámolni néhány cuccomat, hogy majd késpbb tegyek egy kört néhány szerszámért, ami nálam is van. A többit pedig remélem itt a háznál is fellelem.