A man's world || Nakamura Katashi

Nem tartom magamat sem különbnek, sem eszesebbnek másoknál; csupán szerencsésnek nevezném életem körülményeit, s csak a szerencsén múlott, hogy olyan közegekben mozoghattam egész életemben, mely karrierem csúcspontja felé vezetett. Hogy olyanoktól tanulhattam, kiknek bölcsessége később téglaként szolgálhatott pompás kastélyomhoz, s hogy mindezt a nemes Kyoto városában tehettem meg.

– A valóság az, hogy nagyon is tisztában van képességeivel, magasba emeli is magát ezért, és semmit sem ír a szerencse vagy a véletlen számlájára.

Mindig is szorgalmas diák voltam, mindig kiváló kérdéseket tettem fel, s elsőként nyújtottam be minden esszét vagy házi dolgozatot. Nem féltem ezekhez segítséget kérni akár édesapámtól, vagy néhai édesanyámtól. Mindent, mit elértem, mások támogatásának köszönhetek.

– Sosem kért segítséget, apjától pedig kimondottan tartott gyerekként. Felnézett szüleire, ugyanakkor szigoruk kissé forrófejű férfivá alakította őt.

Maga vagyok a nyugalom szigete. Még a legstresszesebb helyzeteket is hideg szigorral és fegyelemmel kezelem, és senki sem képes kihozni belőlem a legrosszabb oldalamat. Legyen szó üzleti tárgyalásokról, Management meetingekről, vagy egyszerű kávészünetekről a kollégákkal, mindent a helyzetnek megfelelően teszek és minden döntést hosszas megfontolás után hozok meg.

– Talán külső szemmel mindez igaz, de legbelül majd’ felrobban, frusztrációját pedig gyakran kénytelen mentolos cukorkák agresszív rágcsálásával levezetni. Majd emiatt is csak idegesebb lesz, mikor az öt csillagos ebédjét fogyasztva észreveszi, hogy a sok mentol miatt rossz ízű lett az étel.

Szociálisnak mondanám magam. Szívesen veszek részt csapatépítő vacsorákon a kollégákkal, s ezeken az eseményeken általában én vagyok az, aki a legjobban bírja az alkoholt, s mindig én vagyok a figyelem központjában.

– Utálja az ilyen céges rendezvényeket, főleg, ha étteremben tartják őket. Kritikus az ételek terén, s egyébként borzalmas az alkoholtűrő képessége is. Két shot, vagy két korsó sör után teljesen szétesik, s szinte minden esetben kidől. Egyébként igaz, hogy ő van ilyenkor a figyelem központjában, mert hajlamos belekötni mindenkibe amikor részeg.

Nem vagyok túl érzelgős. Engem se a filmek, se a könyvek, se egy szomorú ballada nem tud megtörni. Szerintem szeretni se tudok igazán, legfeljebb ragaszkodni, bár a ragaszkodásom is inkább célok felé húz, mintsem emberek felé.

– Igazából csak nehezen mutatja ki, legbelül viszont elég komplex érzései vannak, sokszor nem is képes egy szóval megnevezni őket, irányítani viszont annál könnyebben tudja. És de, nagyon is ragaszkodik az emberekhez: például az apjához, akire még mindig csillogó szemű gyermekként néz fel. Ami meg a filmeket illeti… Elég, ha meghal benne egy aranyos állat, s máris egy bőgőmasinát találsz magad mellett a kanapén.

Nehezemre esik kedveskedni másoknak, illetve mindig kínosnak érzem, amikor nekem kell bejelentenem valaki előléptetését, vagy át kell adnom valami év végi jutalmat az egyik alkalmazottamnak. Az is zavar, amikor mindenki tekintetét érzem a hátamon, s ilyenkor a fejemben mindig egy csapat buta csigát látok magam előtt, amik meredten bámulnak a gusztustalan kocsányos szemeikkel.

– Pedig nagyon is jó érzéssel tölti el, amikor valakit boldoggá tehet egy kedves gesztussal, és kimondottan élvezi, ha egy alkalmazottját elismerheti a jó teljesítménye végett. A csigás dolog viszont igaz… Tudom, nagyon fura. Ne kérdezd.

Utálom a késést, a pontatlanságot, a káoszt és a zűrzavart. Az én irodámban legyen minden rendezett, legyen mindenki összeszedett, legyen a jelentés jól megírva s a határidő előtt legkésőbb két nappal már legyen az asztalomon. Rend a lelke mindennek; ezért sokan nem szeretnek, de később mindig megköszönik nekem, mikor nem kell a saját hibájuk miatt kétszer annyi munkát elvégezniük egyszerre.

– Viszont néha ő is szét tud esni, s általában ennek valami magánéleti oka van; a munka ugyanis sosem tudja őt annyira kiborítani, hogy ne tudja a legjobb formáját hozni közben. Talán ezért is igyekszik minden privát ügyet az ajtón kívül hagyni a hétköznapokon. Esetenként kijelöl magának egy hétvégi időpontot, mit adott ügy elintézésére szán teljes egészében, s igen, ezt még a naptárába is beiktatja. Persze azt meg se kell említenem, hogy rettentően keveset alszik, mert agya folyamatosan problémák megoldásán dolgozik.

Nincs bennem túl sok szeretnivaló. Túl kemény a koponyám, túl sok az elvárásom, s kritikus vagyok, szimpátiát pedig sok esetben nem mutatok senki felé. Még az újoncoktól is a maximumot várom, s azt nem fogadom el kifogásnak, hogy “még nem tanultak be rendesen”. Itt gyengéknek nincsen helye!

– Valójában minden alkalmazottja szereti - bár némileg tartanak is tőle -, s észre sem veszi, hányszor nyújtott már segítséget nekik, amikor elakadtak egy feladat megoldása közben. Időnként részt vesz az újoncok tréningjein is, hogy megbizonyosodjon róla, hogy azok kellően informatívak és megfelelő tempóban vannak kivitelezve.

Ahogy a Holdnak, vagy egy magasba nyúló hegynek, úgy az embernek is van egy árnyoldala. Életének sötét gondolatokkal, titkos vágyakkal és hazugságokkal tömött medre, s csak rajta múlik, hogy milyen mélyre úszik benne, vagy mennyire választja azt el a valóságtól. Lábam sem ér már le benne… De hiszem, hogy enélkül nem lenne út, mely előre vinne. Kik becsülettel akarnak a csúcsra jutni, mind sorban hullanak alá a mélybe. Ez egy átkozott világ - s mi is átkozottak vagyunk. Így akár élvezhetnénk is ezt az átkot, vagy nincs igazam?
Lassan lépdelek előre, kezemet zsebemben tartom s másikon a karórát lesem, még öt perc éjfélig, de hatalmas a nyüzsgés, gázolaj szaga telíti a városi levegő szmogját, szinte visszhangzik a sok párbeszéd masszává olvadt egyvelege, a falak pedig beleremegnek a motorok zúgásába. Négy kerekű monstrumok, miket ember épített, istenségek ezek, istenek a javukból, mert nincs még egy olyan nagyhatalmú szerkezet, mint ezek az autók… Büszkeséggel tölt el, mikor megpillantom a Kamura Motor Corporation jellegzetes logóját, s a nyertes csapatot, kik autóinkkal mindig elsőként szelik át a célvonalat; s még ha ők maguk nem is istenségek, de démonok egészen biztosan, mert amióta együtt dolgozunk még egyetlen versenyt sem veszítettek el. Foghatnám csupán a vállalat kiváló termékeire, de nem, ezek a gépek akkor igazán tökéletesek, ha sofőrjeik is tökéletesek.
Apám kikötötte: a versenyeken Nakamura Katashi sosem jelenhet meg. Nem tenne jót tiszta hírnevének, ha egy illegális eseményen készülne róla fotó, netán rosszindulatú pletykák terjednének el róla, s az jelentősen lerontaná a vásárlási arányokat, de… Ma este nem a híres Nakamura Katashi vagyok, a Kamura Motor Corporation vezérigazgatója. Ma este csak egy vagyok az adrenalin függő nézők közül.
Fekete pulóverem kapucniját megigazítom, s eljátszom a csillogó szemű fiút, ki most némi lelkesedéssel sétál oda az egyik tetovált alakhoz, ki éppenséggel a Kamura logóval ellátott gyönyörű sportautó oldalának támaszkodik. A legújabb modell… S rajta nincs egyetlen karc sem, a fényezés rendben van, pedig már egy hónapja, hogy a csapat megkapta, s azóta volt egy versenyük, plusz a gyakorló körök. Óh, ez a pasas ügyes… Hogy is hívják? Próbálom felidézni.
– Cs-Csak sok szerencsét szerettem volna kívánni – szempilláimat finoman megrebegtetve mosolygok rá, ő pedig elégedett vigyorral köszöni meg jókívánságomat. Még váltunk néhány szót, többnyire az autóról és a korábbi versenyeiről, majd - áh, megvan! - Asher közli, hogy ideje volna megtartaniuk az utolsó ellenőrzéseket is, mielőtt rajtvonalhoz gurulnak a szépséges autóval. Egy igazán aranyos kuncogással intek neki, majd elsétálok. Épp csak foszlányokat kapok el a mögöttem lezajló beszélgetésből.
“Hallod, ki az a kínai csaj? Kérd már el nekem a számát!”
Idegesítő. Rohadtul. De. Annyira. Idegesítő!
Csak szemeimet forgatom s úgy sétálok odébb, közben a telefonomat elővéve küldök egy gyors üzenetet apámnak. A versenyig még körülbelül tíz perc van hátra. Végig akarom nézni az egészet, hogy megbizonyosodjak róla, hogy minden rendben megy… S ha tényleg annyira ügyes ez a csapat, mint azt eddig hallottam, talán meghosszabbítom a szerződésüket. Sőt, talán néhány benefitet is bedobok nekik mézes madzag gyanánt. Az lesz a legjobb, ha… Lábaimnak hirtelen parancsolok megálljt, ahogy egy ismerős szőke hajkoronát pillantok meg.
– Nakamura Riku, mégis mi a francot keresel te itt?!

Összeszedett, elegáns, alkalomhoz illő.

Egy férfit meghatároz az öltözete, frizurájának ápoltsága és rendezettsége, kiegészítőinek ízlésessége. Éppen ezért mindig ügyelek rá, hogy a hétköznapokban simára vasalt s gőzölővel tökéletesített öltönyt és öltönynadrágot viseljek, melyek tökéletesen passzolnak egymáshoz színben, fazonban és mintában, s ezekhez minden esetben egyszínű inget választok, mely nem lehet ugyanaz az árnyalat, mint az öltöny s a nadrág. Tehát, ha utóbbi kettő sötétzöld, az ingnek fehérnek kell lennie vagy feketének. Ezeket bőrcipővel egészítem ki, mely fekete, ha az öltözetem hideg, kékes színekből áll, s ízléses sötétbarna, ha meleg, narancsos színek mellett döntök. Előbbi esetben fekete, acélszürke vagy ezüst karórát húzok fel, utóbbiban pedig sötétbarna bőrszíjasat. Ezek alapján elmondhatom magamról, hogy a színek kombinációjára mindenképpen sok figyelmet fordítok, s arra is ügyelek, hogy ha az öltönyt eltávolítom a nap folyamán, választott öltözékem továbbra is összeszedett és gyűrődésmentes legyen, s kompenzálja a kissé lányos arcvonásaimat.


Laza, de szofisztikált.

Japán származásom ellenére hiszek a koreai férfidivat értékében, s bevallom hűséggel, minden ruhadarab, mely gardróbszobámban megtalálható, Seoul divat-paradicsomából származik - kivéve öltönyeimet, melyeket kedvenc szabómmal készíttetek Kyotóban, s ezeknek külön gardróbszobát tartok fenn. Mint említettem a sztereotípiákkal ellentétben nem csak a nőket, de a férfiakat is erősen meghatározza külsejük, s éppen ezért mindig belefektetem az energiát és az időt abba, hogy legjobb formámban lépjek ki az ajtón. A hétvégéket azonban nem övezik olyan szigorú szabályok, mint a hétköznapokat, s ilyenkor - hacsak nem egy munkával kapcsolatos rendezvényen veszek részt - félreteszem legjobb öltönyeimet, hogy helyet adhassak a valamivel kényelmesebb, de mégis elegáns és letisztult darabjaimnak. A szín szabályok ugyanúgy érvényesek ebben az esetben is, azonban több világos árnyalat kap helyet; mintákat azonban nem öltök magamra. A hangsúly a textúrákra és a formákra fekszik, kötött mellényekre, sötét farmernadrágokra, kényelmes bakancsokra és félcipőkre, oversized zakókra és garbós felsőkre. A kiegészítők közé ebben az esetben is becsúsznak a karórák, ilyenkor azonban egy-egy nyaklánc vagy gyűrű is szóba jöhet, alkalomtól függően.


Pihe-puha, semmi furcsa.

Még egy olyan elfoglalt férfi is, mint én, megérdemel néhány otthon töltött, lustálkodós napot. Természetesen én ilyenkor is munkával kapcsolatos feladatokkal foglalom el magam, s csak ritkán fektetem szabadidőmet tényleges pihenésbe; azonban ilyenkor különösen ügyelek arra, hogy minden lehetséges módon megadjam testemnek a nyugalom és a pihenés érzetét. Asztali vízesésemet bekapcsolom, főzök magamnak egy finom teát, veszek néhány mély levegőt, s a legkényelmesebb, legpuhább ruhadarabjaimat húzom fel, hogy az íróasztalhoz ülve teljesen zen módba kapcsolhassak. Az erre szánt öltözetem többnyire sötét színekben játszik, s csak egyes fekete darabokon találhatóak mindenféle minták, sportfeliratok, esetenként animék szereplői. Ilyenkor is figyelek rá, hogy ne keverjem össze az egymáshoz nem illő árnyalatokat, mert még az otthon kényelmében is fontos a harmónia. Ezeken a napokon legfeljebb egy pár puha zoknit, s okos órát húzok, mely figyelmeztet, ha vérnyomásom felszökne, s emlékeztet arra, hogy vizet kellene innom. Ez az én időm. Ilyenkor csak a kényelem és a jó közérzet számít.