spider in a cage || sean & sage

Egy dobbanas, ket dobbanas, fel dobbanas... Felkapom fejemet a papirtomeghbol, amikor meghallom szivem egyenletlen ritmusat. Csak egy pillanat volt az egesz, de eskuszom ereztem, hogy valami nincs rendben, s ez aggodalomra ad okot, hiszen ilyen gyorsan nem megy tonkre az  ketyere, mely miatt a zorgo kis doboz mellkasomban kepes normalis tempoban verni.

De hiaba figyelem tovabb, hiaba osszpontositok verkeringesemre, s szivveresemre, nem valtozik semmi. Percekig csak ul, hatradolt mar a szeken, szeme lehunyva, s a nema csendben csupan sajat szivveresere koncentral. - Sage, hoznal nekem egy teat? Oolong. Rozsas. - Persze mar tudhatja a gyakornok, mert mindig ezt kerem, ha ugy erzem szivem rosszalkodik, vagy esetleg valami nem lenne rendben a keringesemmel. - Sage?! - nyitom ki nemileg frusztraltan a szemeimet, mert nem volt hajlando valaszolni az  nyavajas! S csak ekkor esik le, hogy mennyireis nagy a csend, hogy a mar jol megszokott zoomie hangjait sem lehet megfigyelni, hogy nincs az allando porges es a random megjegyzesek sorozata, amik az elejen meg zavartak, mostanra pedig annyira a mindennap reszeve valtak, hogy egeszen furcsa ennyire uresnek latni az irodat.

En magam engedtem el  fiut elobb, hiszen szoktam latni, hogy mennyire szereti kifesteni kormeit, vagy milyen szep sminkeket keszit minden nap. Gyanitom orakig keszulodik... En pedig nem akarom, hogy elkessen a mai csapatepitorol, ha mar egyszer kitalaltam ezt az egeszet.

Pontosabban a nagybatyam javasolta munkaidon kivul, hogy vigyem el a gyakornokomat egy italra, s nevezzem csapatepitesnek, ami nevetseges, hiszen en magam kozoltem, hogy nem vagyok hajlando egynel tobb embert felvenni, mert nem merem akarkire rabizni munkamat. Sage is csak azert johetett, mert ertelmesnek es ugyesnek talaltam. S tudom am, mire ment ki a jatek, a jo oreg Brendan megint azt akarta, hogy szocializalodjak, sot biztos vagyok benne, hogy randira akart kuldeni, mert lehet elszoltam neki magam egy becsipett allapotomban, hogyha nem lenne a munkatarsam Sage lehet elvinnem egy kellemes hotelbe egy estere. Csak az a baj, hogy a lelkem melyen en meg mindig azt keresem, aki aznap este fekete csipket viselt arany diszitesekkel, s kormei hosszuak voltak, feketek.. Akarom ot!

Persze Sage is jo tarsasag lesz. Meg ugyse mentunk el egyutt sehova ugy, mint ket munkatars, s nem ugy, mint fonok es beosztotja. S nem fogok hazudni, amint vegre hazaestem,en is nekialltam keszulodni. Nem akartam tulzasba vinni,igy csak egy bezs inget vettem fel, aminek ujjat felturtem, pont  akonyokom ala, tovabb se, mert az hulyen nez ki. Szuk fazonu, igy jol latszanak benne az izmaim es szeles vallam. Hozza egy fekete vaszonnadragot valasztottam, s egy egyszeru fekete ovet. Jobb karomon ott volt egy ora, mert ha a bal oldalra vennem fel, akkor tulsagosan is felkeltene a figyelmet a hegre, mely alkaromon huzodik. Sage latta mar, nem mondott semmit, igy remelm, hogy nem most fogja megjegyezni. Nem mintha nem meseltem volna el neki, hogy mi torten velem.

Melyet sohajtva nezek magamon vegig a tukorban, majd csak felveszem motoros dzsekimet, s megyek kijelolt barba. Miert is iszogatast akartam? Ja... Mert ez egy randi vagy mi, amit csapatepitesnek alcozunk. Nevetseges, de persze mindegy!

Boven idoben erkezem meg, igy csak kenyelmesen leparkolok, s mivel volt egy szabad percem a pontos talalkozas elott, igy nem siettem. Megis sikerult belemennem az ajtoban megallo fiuba, kit jobban megnezve igazabol nem is volt meglepo, hogy pont a legrosszabb helyen vetett gyokeret laba. - Sage...? - nezek ra kerdon,  pedig megfordul, smint edes kiskutya, aki  gazdijat latna kezd el csillogo szemekkel pislogni ram. Automatikusan elmosolyodom a megszolitasra, majd a derekanal fogva felkapom es odebb pakolom egy fel meterrel. - Ne az ajtoban. - Gyorsan korbenezek, fejemmel intek az egyik felszolgalonak, hogy jojjon oda hozzank, mert foglaltam asztalt magunknak nyilvan. - Es mara csak Sean. - Ismet kap tolem egy batorito mosolyt, majd ha megvan az asztal, kovetem is a felszolgalot,de hogy el ne hagyjam ezt a bugrist, kezemmel atolelem a derekat es igy vezetem.

A nagybatyam szerint adrenalinfuggo vagyok. Vagy szuicid. Vagy mazochista. Vagy mind a harom igy egyben. De mivel egyikunk sem pszichologus, igy nem igazan tudjuk megallapitani, hogy mi igaz ezekbol, vagy mi nem. Az egeszen biztos igaz ram, hogy munkamanias vagyok. Ezt mar Sage is megallapitotta parszor, s en mindig csak egy szigoru pillantassal jutalmazom.

Furcsa egyebkent a kettonk kapcsolata. elso pillanattol kezdve ereztem azt, hogy annyira idegesito, hogy az ideg szet fog vetni, ha megint megszolal, ugyanakkor nem tudtam tagadni,hogy korahoz es tapasztalatahoz kepest nagy tudasa van. Igazabol tudtam, hogy azok, akik megjelennek majd a gyakornoki pozicio interjujan, nem rendelkeznek majd nagyjabol semmilyen munkatapasztalattal. en viszont nem arrol voltam hires, hogy ez nagyon erdekeljen. en is ugy kezdtem, hogy csak eszmeletlenul jo gondolkodtam, s nagybatyam ugy gondolta, hogyha az elejen ott is kell mellettem lennie,akkor is hasznos leszek majd a munkaban. en is ilyen embert akartam. Valaki, aki hajlando tanulni, de van esze. S pont ez a hiperaktiv, bipolaris macskacapa jutott ki nekem.

Azt hiszem az volt a legerdekesebb az egeszben, hogy feltunt, hogy idonkent mintha flortolne velem. Nem voltam hajlando viszonozni ezt munkaido keretein belul. Meg Bredan es koztem is megvolt a hivatalos fonok es beosztott fele kapcsolat, ha dolgoztunk, s csak azon kivul voltunk rokonok. ennek koszonhetoen soka egyebkent nem is sejtettek, hogy titokzatos tarstulajdonos en volnek. Nem kotottem en se senki orrara, egzsyeruen voltam. De igen... Amint elutotte az oram az este fel hatot, mar en is kicsit lazabb voltam, meg akkor is, ha meg irodban kellett maradnunk, s talan viszonoztam is egy-ket mocvskosabb megjegyzeset, kacsintottam ra, ha ugy tartotta kedvem, vagy az udvariasnal kicsit kozelebb hajoltam hozza, esetleg ugy mutattam meg neki, hogyan hasznaljon egy-egy eszkozt, hogy fole hajoltam, kezei az enyemben... Szoval romantikusan.

Bar az nem az en otletem volt, hogy elvigyem egy randira, amit egeszen masnak alcazunk. Nem, ez csak es kizarolag Brendan nevetseges agyszulemenye volt, amire elsore egyebkent nemet mondtam, majd egyetlen tolvonassal kotelezove tette nekem, hogy akkor havonta el kell vinnem csapatepitesra Saget... aminek semmi ertelme sem volt, mert csak ketten voltunk. Es mivel nem hulye a fiu, szerintem pont sejti, hogy mirol is van szo. De probalja meggyozni nagybatyam, hogy nekem az kell, akit aznap este ismertem meg, kinek neve es arca ismertelen. Add fel Sean, sose talalod meg, Sage viszont itt van. S ebben is volt nemi igazsag. Mert amugy nem mondom, hogy kozombos vagyok, csupan nem tudom, hogy mennyire lenne vele komoly az egesz. Nem akarok olyasmibe idot olni, amit nem mondok biztosra, hogy sikerulne.

De talan erre jo lesz a mai este, hogy kicsit jobban megismerjem, kicsit kotetlenebb legyen az egesz. Ezert is csipem ki magam, szebb vagyok, mintha valoban csak csapatepuitenek. akkor egeszen biztosan nem vittem volna tulzasba. Valami kenyelmes farmer, sportcipo, meg polo es pulcsi. Nem lennek ennyire fancy, hogy itt lakcipot huzzak es meg asztalt is foglaljak magunknak...

Elsore aggodok, hogy esetleg nem fog idoben megerkezni, amit nagyon nem birok, ezt os tudja, mert mar legeleso nap tisztaztam vele... s azota meg elottem esik be. Nem mintha zavarna, sot orulok neki. Most is egyebkent elottem lepett be, s csak tippelek, hogy tul regota nem lehet itt, ha az ajtonal tovabb meg nem jutott a draga szivem. Ugy kell odebb raknom ot, de annyira aranyosnak talalom, hogy meg mosolygok is ra... Amugy is ezt tennem. Mert tenyleg amugy nagyon szep es edeske.

- Sean. - bolintok, s meg kuncogok is, amiert ennyire edesen mondta ki nevemet... De inkabb mar ulnek, igy jelzem is felszolgalonak,hogy vezessen minket megfelelo helyre. De mivel feltem ezt az idiotat, igy nyilvan a derekanal fogva cvezetem ot, s eskuszom.. Mintha melegebb lenne, vagy remegne, vagy valami mas. A szive hevesen ver, erzem, a vere gyorsabban aramlik a testeben, s muszaj megtudnom, hogy ez miattam van-e. Remelem?

- Valahogy ereztem. -nevetek fel halkan, s kozben megerkezunk a nekunk kijelolt helyre, ami szerencsere kicsit eldugodtabb, igy nem kell ordibalnunk. en pedig segitek neki leulni, kihuzom neki a szeket, majd he helyet foglalt, akkor be is tolom neki. - Egyebkent... - teszem le magamat a vele szemben levo szekre. - Nagyon jol nezel ki ma... Is. - kezdem el fejemet egyik oldalrol  masikra donteni.

Nem mondom, hogy Sage nem lenne jó. Teljesen tökéletes partner is lehetne, sőt feltételezem egyébként a mentális bajai ellenére, kifejezetten jó szerető lehetne belőle. Engem legalábbis nem zavarnak az eddig felfedezett hoppái. A figyelmi mániája egészen vonzó is, mert azt feltételezi, hogy különlegesnek tart, amiért senki máshoz nem rohan úgy, mint hozzám, mikor reggel leszállok a motorról, s már jön, hogy üdvözöljön. Vagy mikor hoz nekem kávét, mindig pontosan ugyanazt, karamel latte macchiato, mandulatejjel. Pedig sosem mondtam neki, ahogyan azt sem, hogy nem iszok rendes tejet. Nem érzékenység, egyszerűen nem szeretem az ízét… S ő mégis tudta. Igaz, nem mondtam semmit, sem azt hogy eltalálta, sem azt, hogy elhibázta.

Ritkán dicsértem meg… Magam sem értem, hogy miért. Inkább csak ha nem hibázott, akkor csendben konstatáltam, hogy megtette azt a minimumot, amit el is vártam tőle. Bezzeg a nagybátyám mindig rám szól, hogy igazán lehetnék kedvesebb is, mert ha így folytatom, akkor el fogom üldözni. S erre normálisan azt válaszoltam volna, hogy érdekli a fenét, akkor menjen el, de valami visszatartott. Nem szerettem volna, ha elmegy mellőlem. Furcsa volt azt érezni, hogy vágyom a figyelmére, hogy a megannyi idétlen játéka ellenére nem utáltam, sőt ha valamiért nem jött be, akkor szinte már unalmasnak lehetett volna nevezni minden pillanatomat, mert nem volt senki, aki lábatlankodott volna mellettem, s aki állandóan jártatja a száját.

De hiába flörtölgetek vele munkaidő után, annyira nem veszem komolyan, hiszen szívem mélyén azt a fekete csipkés fiút akarom megtalálni. Azt viszont én is belátom, hogy az emlékeim hiányában, úgy hogy egyedül voltam, szinte lehetetlenség volt megtalálnom őt, s talán tovább kéne lépnem, esélyt adni ennek a fiúnak… Még úgy is, hogy tudom, nem néznék jó szemmel, ha a főnök a beosztottjával járna. Nem mintha ez gondot okozna, hiszen nem leszek vele kedvesebb emiatt, sem elnézőbb.

Csak ma este, most is azért, mert hivatalosan csapatépítőn vagyunk. Ezért engedem meg, hogy a keresztnevemen szólítson, s annyira élvezi, hogy még engem is mosolygásra késztet. Nem értem miért érzi ekkora kiváltságnak, de határozottan nem utálom, hogy nem vagyok Főni ma. S mivel ennyire könnyed – részemről – a hangulat, így még a derekát is átkarolom. Nem akarom, hogy elvesszen, valakinek nekimenjen, vagy bármi legyen. Érzékeny vagyok azokra, akiket közel engedek, s Sage a jó munkaerőn kívül már mintha egy fél centivel közelebb is került volna hozzám. Az már más kérdés, hogy szerintem elég egyértelmű, hogy ő is kedvel engem, bár nem vagyok benne biztos, hogy valóban így van vagy csak a pozícióm miatt vagyok neki tetszetős… Eddigi reakciója alapján igazi is lehet ez a valami kettőnk között. – Nos, az átlagosnál is nagyobb zavarban vagy. Az öltözéked elegáns, de inkább óvatoskodó, vagyis nem tudtad milyen hely ez pontosan. Plusz nagyon tehetetlenül álltál az ajtóban ahelyett, hogy a sorban vártál volna rám… Bár foglalással nem kell, de nem tudhattad, hacsak nem jártál már itt és nem vagy tisztában vele, hogy mindig annyira tele van a hely, hogy foglalok asztalt direktbe a szokott helyemre. – Ahova többnyire egyedül érkezem, s meg is leptem vele egy-két pincért ahogy látom, hogy kivételesen mást is hoztam magammal. Minden héten ugyanekkor jövök, tudják, hogy törzsvendég vagyok, már csak az a kérdés, hogy megmarad-e Sage partnernek innentől, vagy sem.

Próbálom finoman jelezni neki, hogy a csapatépítő csak fedősztori a nagybátyám jóvoltából, s bár nem mondom ki, ez valóban inkább randi. De a reakciói… Olyanok, mint az irodában, alig szólalok meg, máris csillogó szemekkel kezd figyelni rám, mintha éppen az atombomba titkos terveit próbálnám megosztani vele. Pedig csak meg akartam dicsérni, s nem tudok nem mosolyogni a reakcióján. Egyszerűen túl édes ilyenkor. Ah rendben, rendben… Próbálkozzunk.

Dicséretére csak felvonom a szemöldököm, s először az ingen nézek végig, ami igazából semmi extra, majd pillantásom a balomon lévő hosszú vetül. Képtelen vagyok sokáig figyelni rá, ismét megérzem a fantom fájdalmat, amiről tudom, hogy nincs is, s inkább ismét egy gyengéd pillantással nézek a fiúra. – Régi darab pedig. De örülök, ha elnyerte a tetszésed. -  kacsintok rá, majd átadom neki inkább az étlapot, mert én már fejből tudom. – Lazac saláta. Amennyi alkoholt én ma megiszok itt, gyanítom jobb lesz visszafogni az evést. – Kelleni is fog a sok pia, ha én itt most tényleg akarom venni magamnak a bátorságot is valami komolyabb formáját is akarom mutatni az érdeklődésemnek.

Közben a pincér hoz két poharat és egy kancsó vizet, s a rendelésünket kérdezi, mire a fiú felé pillantok. – Amit csak szeretnél, a cég fizeti. – Vagyis én, de technikailag én vagyok a cég egyik fele. Ha tudja már mit enne, úgy én is berendelem a salátám, ha nem akkor csak italt kérünk. S amint elment a férfi én először neki töltök vizet, majd magamnak, hogy végre ihassak, mert mióta ideértem úgy érzem ki vagyok száradva. Egy dobbanás, két dobbanás, három dobbanás, fél dobbanás… Valami nincs rendben.