teacher's pet || sage~

A kedvenc színem a pasztell kék. Szeretem hordani, szeretem látni, szeretem rajzolni, festeni, elképzelni… Szeretem a pasztell kék cápás plüssöket, szeretem, amikor pasztell kék pulcsit hordhatok és szeretem a pasztell kék glitteres szemhéjfestéket. A körmömet is pasztell kék színűre szoktam festeni, a kontakt lencsém is pasztell kék, és ha tehetném az egész világot pasztell kék aesthetic szerint festeném át. Legyenek a fák is pasztell kékek, a bokrok is, a szomszéd macskája is, Sean haja is, minden! Mert ha valami nem pasztell kék, az nekem nem kell. De most tényleg, megesküszöm, nem kell! Kivétel talán a krumpli, mert az úgy már ehetetlennek nézne ki, de minden más legyen csak pasztell kék!

De miért szereted? – kérded te. Nos, erre a válasz nagyon egyszerű.

Amikor meglátom egy lány szépen festett körmeit, azt kívánom bár pasztell kékek lennének. Amikor felnézek az égre, azt remélem, hogy pont jön egy ködfelhő ami kicsit megfakítja az eredeti élénk színét. Amikor sóhajtok, azt kívánom bár a leheletem is pasztell kék színű lehetne, mert az annyival szebb, annyival édesebb, mint bármelyik másik szín. És különben is… A gyantaviasz amit használok szintén pasztell kék. A fagyi amit veszek szintén pasztell kék. A kedvenc képem a Pinterest-ről szintúgy. A kedvenc nyalókám, a polaroid fényképezőgépem, szobám fala… A hajam egyedül azért nem, mert nehéz lenne ezt a színt megtartani benne. De ha könnyű lenne, csak olyan lenne! Bár metamorfmágus lehetnék!

Hadd mondjak el neked mindent a pasztell kékről!

A HTML színkódja #AEC6CF, az RGB kódja százhetvennégy, százkilencvennyolc és kettőszázhét. Vele hasonlatos színek lehetnek: égkék, világoskék. A festészetben a pasztell színek a tizennyolcadik században váltak népszerűvé, a kéken kívül gyakran használták még a mentazöld, citromsárga, levendula árnyalatokat is. A pasztell színek egyébként ugyanebben a században megjelentek a divatban is, építészetben és a bútor-iparban. Ezek a színek később ismét népszerűségre tettek szert a nyolcvanas években. Napjainkban több városban is fellelhetőek pasztell színekben díszelgő épületek, mint például Miamiban vagy Hong Kongban. A fényképészek előszeretettel látogatják meg ezeket a helyeket, hogy fotókat készíthessenek róluk esztétikus megjelenésük végett. Ráadásul a pasztell kék - hiszen ez a szín a lényeg - rendkívül megnyugtató hatással bír, a szín-pszichológia szerint ez igaz egyébként más kék árnyalatokra is, hiszen az óceánra és az égre emlékeztetnek minket.

És hogy én miért is imádom annyira?

Tehát, a fentieken kívül még azért is szeretem, mert igazából ennél jobb szín a büdös életbe nincs ezen a világon. Bárki bármit mondhat, jöhet nekem a bordóval meg a feketével, nekem akkor is a pasztell kék lesz az örök kedvenc. Mert annyira szép! Annyira baba, annyira fiús..!

Fiús…

Sosem leszek igazán férfi, ugye?

Rohadjon meg a pasztell kék. Rohadjon meg az összes kék.

Fáradtan sóhajtok fel, s közben fekete öltönyömet óvatosan magam mögé terítem a bárszék háttámlájára. Alatta csipkés fekete inget viselek némi arany díszítéssel, s csipkés kesztyűt, melyen szerencsére nem jutott ebből az ocsmány színből. Nem bírom az aranyat, de ez illett az esküvő témájához, ráadásul tanúként muszáj voltam passzolni az ifjú pár stílusához… Mindenesetre a tükörben megállapítottam már párszor, hogy amúgy ez is jól áll. Ha nem utálnám, tudnám szeretni. De másoknak talán bejön, hiszen a pultos faszi is érdekes pillantásokat vet rám, biztos szeretné tudni mit rejt az a sok csipke…

– Egyet a legjobb koktélodból, édes – biccentek, s csilingelő hangon ejtem ki az utolsó szót, majd hozzáteszem: – Készíts egyet magadnak is. Meghívtalak – s egy kacsintással nyugtázom, hogy igazán elfogadhatja tőlem ezt a becses ajándékot. Elvégre nem mindenkit érhet az a megtiszteltetés, hogy én hívjam meg őt egy italra. Általában fordítva szokott lenni.

Unottan támasztom meg arcomat a kezemen, majd lassan pillantok körbe. Néhány csendes páros sutyorog egymás közt, akik pedig egy sötétebb zugban foglaltak helyet, már egymás torkát nyalogatják - gondolom az így összegyűjtött nyálkaminta alapján fogják majd eldönteni, hogy mennyire kompatibilisek egy kellemes, éjszakán át tartó dugásra. Én is lennék valamelyikük helyében, habár nem biztos, hogy szívesen kipróbálnám milyen az, amikor a gigámat cirógatja valaki a nyelve hegyével. Én beérem egy finom csókkal, egy pici tánccal, semmi extra, semmi undorító dolog, ami mélyről termelt váladék cseréjével járna…

De nem látok semmi érdekeset, vagy értelmes lényt a közelben, csak ezeket a cukiskodó meleg párokat - és ebből a cukiskodással van baj, nem a melegséggel. Úgyhogy inkább fordulok is vissza a báros fiúhoz, hogy az elém csúsztatott koktélt felemelve összekoccinthassam poharamat az övével. Egy aprót kortyolok, s a kellemes ízek el is lepik nyelvemet. Hát ha még az ital maga pasztell-kék lenne… Akkor a Mennybe repülnék itt és most. De így csak egy finom sóhajjal jelzem, hogy egyébként ízlik.

Azonban a srácnak nem sok ideje van erős farkasszemezés közben iszogatni velem, mert máris leszólítják, hogy újabb mérgező folyadékokat rendeljenek tőle, én pedig itt maradok egyedül a piros kis löttyömmel, meg az arany díszítéses ingemmel. Blúzommal. Akármimmel.

– Egészen… Jó ízlésed van alkohol terén – hangzik el néhány dicsérő szó, s én rögtön a szavak forrása felé fordítom pillantásomat. Jó kiállású, jóképű, jólöltözött. – És még annál is jobb divatérzéked van, ahogy látom. – Most ő pillant végig rajtam, persze nem vihetem el a dicsőséget a viseletemért, hiszen nem én választottam… Azaz nem szólhattam bele túl sokat. A csipke mondjuk az én ötletem volt.

Szemöldököm felszalad egy pillanatra. – Oh? Köszönöm – kuncogok, s italomat leteszem a pultra - és csak ekkor tűnik fel, hogy ugyanaz a piros színű lötty van az ő poharában is. Most is kortyol belőle egyet, s közben kérdőn int a mellettem lévő szabad szék felé. – Csak tessék – bólintok, s egy édes mosoly terül el az arcomon. Ma marhára nem akartam ismerkedni…

A haverom esküvője kellemesen telt, szép szertartás volt, szép dekorációval és szép koszorús lányokkal. Semmi gond nem lett volna, ha a lagzin utána meg nem jelenik az exem, az akit már nem láttam három éve, és aki képes volt a szemembe vágni, hogy csak egy hülye liba vagyok aki azzal akar kitűnni a tömegből, hogy pasit csinált magából. Fájt. Piszkosul… De mégis, ez a férfi annyira másnak tűnik most, hogy nem vagyok képes lekoptatni, hiába lenne kedvem inkább egyedül alkoholba fulladni. Ráadásul azok a szemek..! Finoman, kimérten nyújtom jobbomat felé, mégis a kimértség mögött van valami igazán sokatmondó, lehet a pillantásom csillan fel másképp… De látom ugyanazt a csillogást tükröződni az ő sötét íriszeiben, ahogy elfogadja kezem; s én megszólalok végre:

– A nevem Sage. És te ki is volnál?

Gondolom nem volt nehéz kitalálnod, de csípem a pasztell kéket. És mivel ennyire csípem, szeretem belecsempészni a mindennapi viseletembe, kevés kivétellel de szinte minden nap van rajtam valami, ami ilyen színű. Ha más nem, az alsógatyám legalább! Felhő mintás, ráadásul. Egyébként bírom a műbőr cuccokat, a mintás ingeket, a csipkét, a lányosabb darabokat, az elegáns öltönyöket, de ha valamit kérhetek… Ne adjatok rám sárgát. Légyszi. Bármit, csak azt a kurva sárgát ne.

Ami a kiegészítőket illeti; van egy-két fülbevalóm, fülpiercingem, kamu orrpiercingem, karkötőm meg gyűrűm, de nem szoktam mindet egyszerre hordani - csak annyit, amennyi jólesik. De ha más nem, hát ezek közül valamelyik biztosan pasztell kék rajtam.

Az arcom, hát… Azt anyámtól örököltem. Lányos, kicsit semleges, cuki sötétbarna szemek, fekete haj, eh semmi extra. Bár néha a hajam szőke, mikor éppen mit kérek a fodrásztól! Az alkatom pedig most már egészen elfogadható, mondhatjuk fiúsnak - férfiasnak nem, mert hát… Nézz rám! Hol van bennem férfiasság! Sehol. Pedig tolom a tesztoszteront minden nap. Basszus, bevettem ma már a dilibogyómat?!

*Elrohan. Nem látod soha többet. És ő nem látja soha többé a dilibogyóját.*