jnek évadján, lámpaoltás után pontban egy órával, mindenki más csendben szuszog, én meg kurvára próbálom minél csendesebb körülmények között felhúzni a zoknimat… De ebben a kibaszott iskolában mindenhol úgy recseg a padló mintha enné a termesz basszameg! Meddig tartana kicseréltetni ti szerencsétlen balfaszok?! Nyugodt vagyok. Tökre nyugodt vagyok. Csak a szokásos feszkó van bennem, meg egy kicsit szénné izgulom az agyamat mint mindig, amikor Agapov-hoz készülök átosonni - ugyanis marhára nem egyszerű kijátszani a gondnokot, ráadásul nem vagyok animágus sem, hogy legalább valami bájos kisállat formájában átsuhanjak a kastélyon. Mondjuk… Valszeg kacsa lennék, a kacsák meg mindenek csak nem bájos, csendes kis madárkák. Két szárnycsapással felébresztenék mindenkit, ha meg totyognék a földön, a lábaim folyamat cuppognának a padlón. Így viszont kénytelen vagyok a kétajtós szekrény testemmel szlalomozni a hálókörlet ágyai között, meg majd a festmények elől is bujkálnom kell, mert tuti van köztük pár köcsög, amelyik azonnal beköpne a prefektusoknak. Az meg nagyon nem hiányzik, hogy Leonie Gaunt hisztijét hallgassam, főleg azok után, amit a rohadt kviddics meccsen csinált. Esküszöm egyszer még elkapom és palacsintát csinálok belőle! És ha ő nem lenne önmagában elég idegesítő, még ott van az a Hollóhátas kis nyomorék is, aki a húgomat fűzögeti, na ha vele összefutnék az egyik ilyen éjszakai kiosonásom közben, biztos berontanék a Griffendéles hálókörletbe a pépesre gyepált testével együtt. Bezsákolva. És rádobnám az édes, ártalmatlanul szunyókáló kis Sofira. Jaj de cuki! Amúgy esküszöm imádom, csak épp a faszom televan vele meg a pasizási kényszerével. A férfiak egytől egyik rohadékok, ha nem lennék buzi én is épp annyira gyűlölném őket! Bár, ami azt illeti… Így is utálom őket! Agapovot is utálom, amiért nem volt képes kitalálni valami könnyebb módszert az éjszakai találkákra. Miért nekem kell osongatnom?! (Van egyáltalán ilyen szó?) Osonjon ő! Persze azért mégsem utálhatom teljesen, ha most is annyira igyekszem szép lenni neki meg illatos, mint valami kibaszott kisvirág - egy elszáradt pitypang legfeljebb… Jó na. Nem hiába van a nevében az a “D” - ami szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a nagyra nőtt szerszámát képviseli a lábai közt. Megöl vele. Meg néha én is megölöm őt az enyémmel. Kell ennél több indok, hogy ne akarjam őt utálni annyira? Nem. Szerintem már ez is elég. Meg az a mosoly. Meg úgy minden más. Felsóhajtok - de lehet, hogy morgás ez inkább - miközben magamra fújok egy keveset a szokásos parfümömből, s ezzel alá is írom a halálos ítéletemet, ugyanis talán túl hangosra sikeredett az a sóhaj, vagy az illat tehet róla, vagy csak kedvenc Szentecském gyenge alvó… Mert most hallom az ágynemű susogását, majd a nevem is elhangzik, én meg még félmeztelen halmazállapotomban, lassan fordulok meg, el sem rejtve, hogy rajtakapott valamin. – Mi a faszt akarsz? Aludj inkább, neked már rég fellőtték a pizsit – válaszolom neki hangos suttogással, majd magamra húzok egy pólót - ami még tuti nem volt rajtam egyszer sem -, meg egy fekete pulcsit. Direkt feketébe öltöztem, hogy legalább ennyivel is több esélyem legyen elrejtőzni a kíváncsi szemek elől.
Nem tudsz aludni, mellkasodba szíved majd ki akar ugrani, hiába alszol úgy, ahogyan mondta édesanyád, ha oldaladra fordulsz is maximum jobbra, ne nyomja saját testsúlyod azt a vacak kis ketyerét, mely már napok óta rosszalkodik, ha valaki egyedül hagy gondolataiddal. Rient kérdezed, hogy mit tegyél, illetve kérdeznéd, de nem mered, csak burkoltan próbálsz fogalmazni, de az sem megy, így más nincs, mint saját kusza gondolataid, miket kigubózni egyedül nehezebb, mint gondoltad. Az alvás szinte már luxusnak minősül, s erre panaszkodva ki sem mész, hacsak nem órára sietsz, egyébként meg szépen rohansz vissza a klubhelyiségbe, az ágyadba, ott tanulsz, eszel, mert a többiek hoznak neked valamit az étkezésekről, s aggódnak miattad, pedig te állítod, hogy semmi bajod, csak a zaklatókkal nem kívánsz összefutni. De tényleg ők zavarnak? Vagy csak egy? S az az egy is egyébként miért? Mert képes volt összezavarni gyermeki és ártatlan elmédet, elég volt egyetlen pillantást vetned rá, s mintha húzni kezdett volna maga felé. Egyszerre akartál róla megtudni mindent, s rettegtél tőle, hogy megront, hogy kihasznál, hogy bár megvédett a végén ő is csak szekálni kezdene, hiszen egyébként sem volt jó véleménye a vallásodról. Majdnem sírtál, még bántottad is akaratodon kívül, de… Azt sem tudod tagadni, hogy ölelése olyan kellemes volt, s ha nem lennél tűz elementalista akkor még fel is tudott volna melegíteni, de így csak hűtötte tested, melyet szintén nem utáltál. Csodáltad és tartottál tőle, de tested furcsa reakcióját nem tudtad sehová sem tenni, így csak etted magad, hogy ez bizonyára bűn, s Istened azzal büntet, hogy szíveddel játszadozik, hiszen az legsérülékenyebb pontod. Álom nélküli éjszakára számítasz, hol csak azért hunyod majd le a szemed egy idő után, mert a fáradság győzedelmeskedni fog, s végül muszáj lesz a sötétségben ragadni pár órára, többre sem, mert saját agyad által alkotott képek megrémítenek majd, hiába mondja az átlag ember rájuk, hogy nincs vele baj. Számára bűnös, ki ilyesmikre gondol, s nem engedheti meg magának, hogy így éljen, nem mikor új lehetőséget kapott, hogy jobb legyen. Közben hallod, hogy valaki ébren van, sőt tudod is kicsoda, hiszen egyetlen egy ember van, ki mindig kukorékol, ki akkor oson ki, mikor te még leveleket írsz otthonra, s nem szoktál szólni neki, mert teszi a fiú, amit jónak lát, meg ha őszinte akarsz lenni, akkor félsz is tőle, de úgy… Nagyon. Most azonban nem akarod elengedni őt csak úgy. Nem azért, mert jó útra akarnád terelni, erről már akkor lemondtál, mikor megláttad, hogy Leonie megpróbál értelmet verni a fejébe, s te tanulsz mások hibájából, így nem próbálod meg követni. Kikászálódsz ágyadból, nevén szólítod, mire ő rád szól, te pedig kikerekedett szemekkel pillázol rá. – Hidd el, nagyon szívesen tennék így, de sajnos képtelen vagyok rá. – mélyet sóhajtasz, s csak állsz ott, nézed őt, a levegőbe szimatolva megérzed a parfümöt és halványan elmosolyodsz. – Randevú? – Nem mintha közöd lenne hozzá, de azt talán ő is látja, hogy nem kívánsz vele kikezdeni, csupán érdeklődsz.
aromira nem érdekel, hogy kinek mi a véleménye az éjszakai kiosonásaimról, az meg pláne nem, hogy Leonie vagy az ezer százalékosan kisfaszú Valéria gondol róla, ezért nem is értem sose, hogy mégis mi a francnak állnak belém, ha meglátnak a folyosón - vagy úgy bárhol. Mert igen, én belém állásnak veszem azt, amikor Gaunt kimondottan rám mutogat meccs közben, hogy biztosan engem célozzanak be az ellenfél terelői, meg amikor Valter úgy döntött, hogy hagyta a húgomnak, hogy kikezdjen vele. Mivel szinte biztos vagyok benne, hogy Sofiya fűzte be őt és nem fordítva. Előző gondolatmenetemben is csak azért fogalmaztam úgy, ahogy, mert így esett jól, és mert ahogy mondtam is, a szememben minden férfi egy valóságos köcsögláda! Szeméttelepre való mind, de annyira mocsadék az összes, hogy még szelektíven se lenne érdemes őket gyűjteni, csak égessük el a francba őket egy nagy kupacban! Jó, ez alól Tyler kivétel, de ő szerintem nem is férfi, hanem inkább egy angyal. Ha vannak angyalok egyáltalán. Nos, ezek szerint léteznek! És ha már angyalokat említettem, beszélgessünk egy kicsit Rikuról! A mugli vallást űző, szende-szűz jókisfiúról, aki szerint minden ami buli az bűn, beleértve a dugást, a káromkodást és a verekedést is. Tehát én minden bizonnyal ma a az Ördög lehetek, ha már minden amit teszek az bűn. Nem így van? De így van! Anyway, meg sem lep amúgy, hogy végül pont ő az, aki felébred a motoszkálásomra. Azért is szólok neki vissza úgy, ahogy, mert kapásból arra számítok, hogy majd kapok egy szent beszédet a bűnmentes élet előnyeiről és az egészségemre való hatásairól. De már most előre szólok, hogy az én életmódom igenis jó, mert magas szinten tartom vele a D-vitamin bevitelemet! – Mert? Nem mondtad el az esti imát? – És ezt most rosszindulat nélkül kérdezem, hiszen ki tudja, az ilyen vallásos faszikat mi tartja ébren éjnek évadján. Közben még a hajamon is átfuttatom párszor az ujjaimat, csak hogy tényleg meglegyen az a szexi, “hátrafésült de kicsit csapzott” feeling, bár nem is értem minek próbálkozok, mikor Agapov úgyis meg fogja rángatni nemsokára. Azaz remélem, hogy hajhúzós kedvében lesz, mert ha amúgy nem is fáj, azért maga az érzés, hogy odanyúl igenis izgalmas. – Fogjuk rá – vonok vállat. Mert végülis igen, találkozunk, ezt jelenti a “randevú” szó, egy helyen leszünk a megbeszélt időponton, kicsípve meg minden, de a randikon általában nem azok a - Riku szerint bizonyára szentségtelen - dolgok történnek, amik köztünk szoktak ilyenkor. Persze nem panaszkodok, mert egyébként imádok Tylerrel hancúrozni. És imádok utána csak dögleni mellette és csendben szuszogni, a mellkasát harapdálni, hosszúra nyújtott csókokat váltani. Szóval na, azért nem csak szex ez, van mögötte sok más is. – Ha már ébren vagy; jó leszek így? – Kicsit széttárom a karjaimat, hogy értse mire gondolok.
Barmennzire is szeretened nem vagy masbol, csupan husbol, csontbol, s verbol, mi idovel, ha egyszer valoban eltavozol az elok sorabol, nem csupan par pillanatra, majd porra, s hamuva lesz. Ez az elet rendje, erre vagy karhoztatva, s most meggyozhetdned magadat, hogy ezek alapjan az sem bun, ha eppenseggel vomzodsz valaki utan, meg akkor sem, ha az illeto fiu. Megis tagadni akarod, feledni a puha ajkakat, a kellemes illatot, s a kulonos vonzalmat, melyet kivaltott beloled. De csak-csak visszakuszik Ash a gondolataid koze, csukott szemeid elott allandoan araca jelenik, elmedet elboritjak a bunos gondolatok, hogy igazabol nem is volt olyan rossz az a viszonzatlan csok... S most altod Snowflake-t, amiert kozbe szolt, amiert szived nem birta el ezen apro bun izgalmait, s megallitott mielott elvezni kezdted volna az egeszet, bar amgad sem erted, hogy egy kikenyszeritett puszi hogyan is lehetne az? Megis tudod, ha ujra megtenne - kozonseg nelkul - bizonyara mar nem ellenkeznel. Ez pedig megijeszt, mert tudod hogy Istened elitelne erte, megharagudna, s talan elveszi toled eletedet, most mar vegleg, pedig szereted, amid van, s nem akarsz neki csalodast okozni, ha mart megmentett egyszer. S most, hogy nem tudsz aludni, pontosan hallod, jhogy az orokke tilosban jaro Vissarion eppen esti kirandulasra keszul, fel is kelsz, megszolitod, de eszedben sincs megallitani. Prefektusotok hibajabol tanulsz inkabb, ki mindig igyekszik vissztartani, de sosem sikerul. Nem, nem, te inkabb csak kerdezni akarsz tole, hiszen tudod, hogy nalad tapasztaltabb a bunos gondolatok teren. - Elmondtam... - suttogod, ahogyan lesutod szemeidet, s syegyelled magad, hogy az esti ima utan masra sem tudsz gondolni, csak arra, milyen lenne, ha a fiu szorosan olelne magahoz, hajadra simitana, s edes kis beceneveken hivna. Mennyire szanalmas... De most megis elfelejted sajat problemadat egy pillanatra, s csak mosolyogsz a fiura, plane mikor kozli, hogy bizony randira igyekszik. Aranyosnak talalod, sot orulsz neki, hogy bar kilog, legalabb nem rosszban santikal, csak a szerelmehez igyekszik. Kerdesere csak oldalra dontod a fejed, nehezen latsz a sotetben, csupan apro ejjeli lampad fenye vilagitja be a szobat. Az is csak azert, mert baleseted ota nem tudsz teljes sotetsegben aludni, rettegsz, hogy masnap reggel mar nem latod meg a fenyt, s igy egesz ejjelre kell neked. - Hmm... - lassan setalsz oda hozza, megigazitod rajta az inget, hacsak nem lok el. Igy legalabb egy kicsit rendezettebbnek fest. - Milyen erzes randizni? - Hiszen te magad sosem voltal meg, mindig is megtagadtad magadtol, mert feltel tobb lenne belole, mint puszta erdeklodes, s nem engedhetted meg ezt. - Surun gondolsz a masikra? Marmint... Gondolom, hogy igen. De ez nem baj, igaz? - Hiszen a kepzeled nem kell, hogy valosagga valjon, hiaba szeretned most nagyon.
