“Right here, right now I put the offer out I don't wanna chase you down I know you see it”
Még mindig nagyon vigyorgok magam elé amikor apa magunkra hagy minket Lucassal. Nagyon boldog és büszke volt a hírtől, hogy már engem is érdekel a sport nem csak Lucast, rám pedig pontosan ez a lelkesedés ragadt át. (Meg imádtam látni Lucas arcát az amikor meghallotta.) De az sem utolsó, hogy tényleg szükségem van a segítségére különben kevés esélyem lenne, hogy a következő tanévben be is válogassanak… én pedig nem akarok még egy évet várni! Nagyon fontos, hogy kár most ott lehessek az edzéseken, akkor is ha az elején csak cserejátékosként menne. Egyszerűen muszáj megmutatnom Rorynak, hogy jó tudok lenni kviddicsből, és nem csak egy olyan arc vagyok akit csak úgy elfelejthet! Valahol sértőnek tartottam, hogy nem ismert… mondjuk… eddig én sem figyeltem fel rá nagyon, pedig Lucas miatt meg csak megnéztem egy-két vagy öt meccset azért - látnom kellett ha bénázik, hogy sose feledhesse el majd - Roryra viszont keveset figyeltem. Egészen eddig, mostanában gyakran eszembe jut, ellenben azt hiszem neki én kb soha, ezen meg változtatni kell. Különben sem hiszem, hogy magyarázattal tartozom a legtöbb embernek, hogy miért is érdekel hirtelen a kviddics, főleg mivel Jamie Brown lánya vagyok. Anya viszont ez alól kivétel… apa túl lelkes volt hogy gyanakodjon egyelőre, de anya tuti nem fog örülni… már Lucas hülye fejét is féltette, amire pillantva lehervad a mosolyom. Nem árulhatja be anyának! Ez az első gondolatom és szerintem nagyon kiül az arcomra is ahogyan elkomorodok hirtelen és kicsit talán vészjósló fenyegetéssel a tekintetemben ahogyan ráncolom a homlokomat rá. - Mi van? - Úgy kérdem mintha nem bámulnám én is őt. - Anya nem tudhatja meg…! - Kicsit halkabban teszem hozzá, de azért határozott fenyegetéssel, miközben az ajtó felé sandítok. Szerencsére nem úgy tűnik, hogy apa egyhamar visszajönne, ettől megnyugszom egy kicsit, de Lucas csökönyös fejévell még le kell meccselni a dolgot. Tudom, hogy nem lesz könnyű meggyőzni őt, de nem fogom hagyni, hogy itt csússzon el az egész. Be kell jutnom a csapatba! Egyszerűen muszáj! Az elszánt makacsságot pedig már most is láthatja a tekintetemben a kedvenc bátyám. Ha beárul tényleg megverem… vagy valami hasonló. Fontos nekem most ez, és jelenleg ő az akadály ezért nézek rá ilyen rondán ezúttal. Próbálkozhatnék cukisággal is, de kétlem az most használna.
Néha úgy érzem, hogy az univerzum direkt próbál újabb és újabb megpróbáltatások elé állítani, hogy türelemre tanítson, aminek egyébként kifejezetten hiányát szenvedem sok helyzetben az életben. Rosie hirtelen támadt kviddics lelkesedését egyszerűen nem tudom hova tenni, hiszen az első repülés órájától kezdve gyűlölte az egészet és most meg leszervezi apánkat, hogy kezdje el megtanítani neki az alapokat mert a következő évben szeretne bekerülni valahogy a csapatba. Felvont szemöldökökkel bámulok rá, de nem apánk előtt fogom kérdőre vonni, hiszen ő minden bizonnyal csendre intene nehogy véletlenül útján álljam Rosie megindulásának. Amikor apánk magunkra hagy bennünket ördögi vigyorra húzódnak az ajkaim, hiszen még mindig tisztán emlékszem anya még azt is nehezen viselte, amikor én kezdtem el komolyabb érdeklődést mutatni a sport iránt, arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag személyes kudarcnak élte meg amikor bejelentettem, hogy a jövőmet is erre szeretném építeni. Hát ez nagyon vicces lesz így. A húgom fenyegető hangnemére kicsit összeszaladnak a szemöldökeim, de a vigyor egyszerűen levakarhatatlan a képemről. -Fúúú, gyerek, kezdj el nagyon szépen beszélni a drága testvéreddel, mert itt fenyegetőzéssel nem mész semmire. A markomban vagy, hugi...-dőlök hátra a székben. Ez most akkora ütőkártya a kezemben, mint az állat, úgyhogy minden percét ki fogom élvezni, hogy végre tényleg van valami amivel zsarolhatom Rosiet. Annak ellenére, hogy én sosem ütném meg őt, pontosan tudom, hogy ő nem lenne rest fizikai erőszakot alkalmazni, de még mindig sokkal nagyobb vagyok nála, úgyhogy komoly kárt úgysem tudna tenni bennem és a szám úgyis hamar eljárhatna anya előtt. Ha rendesen viselkedne akkor nem várnék el semmit azért cserébe, hogy tartsam a szám, de hülye lennék ha nem élnék vissza ezer százalékig a helyzettel. Újra előredőlök és felkönyökölök az asztalra. -Kezdjünk el alkudozni, tesó, mit ér meg neked, hogy ne bukj le idő előtt drága édesanyánk előtt?-vonogatom meg a szemöldökeimet. Kíváncsi vagyok, hogy vajon tovább erősködik-e hogy megússza ellenszolgáltatás nélkül vagy végre elkezdhetünk komolyan tárgyalni egymással a feltételekről. Igazából van valami amire szükségem lenne.. pontosabban lesz az iskolakezdés után, de érdekel, hogy mit dob be majd magától.
“Right here, right now I put the offer out I don't wanna chase you down I know you see it”
Sejtettem, hogy a dolgok nehezebb része Lucassal kezdődik majd, és nem apával, azért is komolyodok el amint kettesben maradunk. Főleg mikor meglátom azt a hű de öntelt vigyort az arcán! Ő is pontosan tudja milyen hatalom van most a kezében, és ennél idegesítőbb érzést most nehezen tudnék elképzelni. - Ne vigyorogj ennyire, úgy nézel ki, mint egy idióta! - Igazából csak annyira idegesít, hogy remélem abbahagyja végre a tények arcomba dörgölését. Álmodozni még lehet nem? Legfeljebb én fogom letörölni az arcáról… - Kijelentés volt, nem fenyegetés! - Vagy kijelentés. Kicsit felszólító hangnemben. Enyhén követelőzve. Jó kicsit talán fenyegető is volt, de ő kezdte ezzel a vigyorral amit még mindig magán tart! - Ugyan, a legdrágább testvéremet nem fenyegetném meg! - Olyan negédesen mérgező mosolyt varázsolok az arcomra, amitől az emberek hátán a hideg futkosna, csak hogy most nem emberek, hanem Lucas ül velem szemben. Annyira idegesítő, hogy igaza van, de ez nem jelenti azt, hogy tényleg úgy fogom kezdeni, hogy térden csúszom majd a fennsége előtt! Arról álmodozhat… csak beéri valami mással is. Az meg sem fordult a fejemben, hogy ne akarna valamit cserébe, vagy legalább kínozni egy keveset, hogy kiélvezhesse a helyzetet - hiszen fordított helyzetben pontosan ezt tenném. - Mit ér meg neked, hogy ne törd össze drága édesanyánk szívét? Hogy ne törd össze az egyetlen édes húgod álmait? - Most pedig nagyon, de nagyon szépen nézek rá, akkor is ha tudom már rég, hogy ez a pillantás nála ilyen helyzetben sokkal kevésbé használ, mint másnál. De hülye lennék a tényleges ajánlatokkal kezdeni, nem szándékszom a kelleténél tovább etetni az elégedett mosolyát. - Különben is, még az is lehet, be sem válogatnak. - Még az ajkaim is megremeg és egészen szívfacsaróan pislogok rá - epdig mindketten tudjuk, hogy ha a lelkesedésem három napnál tovább tart akkor nagyon is oda tudom tenni magamat, úgy meg már lenne esélyem ténylegesen bekerülni is.
Kissé meglepetten emelkednek fel a szemöldökeim arra, hogy képes még most is keménykedni, de nem baj ez egy jó alkalom lesz arra, hogy egy kicsit lecsipegessek abból a fene nagy arcából. -Szépen beszéljél!-válik kicsit ördögibbé a mosolyom. Ő is hamar rájön, hogy ez nem egy járható út velem szemben. Ugyanaz a nő nevelt fel bennünket, így esélytelen, hogy ennyitől bármelyikünk meghajoljon valaki akarata előtt. -A hízelgés már egy okosabb gondolat, de azzal a mosollyal kezdjél még valamit, mert még nem tűnik túl hihetőnek.-rázom meg egy kicsit a fejemet türelmesen. Minden pillanatát szeretném kiélvezi annak, hogy a kezemben van a gyeplő. Rosie már elég idős ahhoz, hogy tudja most tényleg meg kell majd erőltetnie magát ahhoz, hogy elérje amit akar. Amikor a bűntudatkeltés kerül ki a tarsolyból csak szórakozottan felnevetek egyet. -Ezt gondold át még egyszer, húgi. Igazából nem én, hanem te törnéd össze ezzel drága jó anyánk szívét, a te szívedet pedig ő törné össze azzal, ha eltilt bár őszintén csalódnék benned, ha egy tiltás miatt elengednéd a dolgot.-mi egyszerűen nem ilyenek vagyunk. Én már csak tudom, hiszen ugyanezt végigcsináltam csak én nem próbáltam rejtegetni a dolgot, bár az ő esete annyiban más, hogy anyánk valahol még mindig reméli, hogy Rosie egyszer még lesz olyan kifinomult nő, mint ő maga. Bár nem tudom miért hitegeti ezzel magát. -Az le van szarva, Rosie, te is tudod, hogy már maga az elgondolás is vitaindító lenne otthon.-vonom meg a vállamat. Ha apánk a szárnyai alá veszi be fog kerülni. Ha megalkuszunk még talán én is gyakorlok vele. -Vigyázz mert be fog görcsölni így a szád.-mutogatok a remegő szája szegletére nevetve. -Ez nálam nem jön be, nem anya és apa vagyok szóval kapard össze magad, kösd fel a gatyót és kezdjünk el tárgyalni.-már elég nagy ahhoz, hogy leszokjon arról, hogy mindent a kiskutyaszemekkel próbál megoldani. -Akarok egy joker kártyát. Bármikor, bármire beválthatom és nem kérdezősködsz majd.-ennél rosszabbat nem is kérhetnék tőle, hiszen tényleg elképzelése sem lehet róla, hogy mire váltom be majd egyszer amikor eljön az ideje, hogy szükségem van rá.
“Right here, right now I put the offer out I don't wanna chase you down I know you see it”
- Szépen beszélek, csak őszinte vagyok a legdrágább bátyámmal! - Ezen a ponton pedig megpróbálok rámosolyogni, egy ponton viszont határozottan vicsor lesz inkább belőle és meg sem próbálom kijavítani. Oké, nehéz eset lesz, de nem várhatja el még azt is, hogy kedves is legyek! Mármint oké, persze, hogy el fogja, de akkor sem kellene! Azért alig percekkel később mégis megpróbálok aranyos lenni, de csak mintegy elsimítani kicsit a helyzetet. - Dehogy nem hihető! - Kicsattanok újra, mert mi az, hogy még kritizál is?? De utána ismét bájosan folytatom. - Akarom mondani persze, jobb ez így? Mert ha igen akkor el is könyvelhetjük szívességnek! - Persze tudom nem ilyen egyszerű, mert vele soha semmi, de azért makacskodni én is tudok. Amikor meg tovább beszél én csak duzzogósabb leszek, mert nyilván nem szeretem, ha jobban játssza ezt a játékot, mint én! De én meg nem az a fajta vagyok aki könnyen feladja - már ha érdekli - ahogyan erre utalt is. - Mert szegénynek már át kellett esnie ezen a stresszen, amikor a kedves fia - na persze, de azért most mosolygok mellé és nem forgatom a szemeimet csak gondolatban, de ott nagyon - az édesapja nyomdokaiba akart lépni! - Rákenném? Könnyedén és szemrebbenés nélkül, ahogyan a példa mutatja, de igazából addig sem faggat arról, hogy ténylegesen mi vezérelt az ötlet irányába amikor köztudottan nem szeretek repülni. Aput elvakítja az öröme, de Lucas sokkal nehezebb eset. Talán ha eléggé felidegesítem elfelejti a dolgot, a hallgatását meg majd megszerzem másképp. Neki is előnye lehet, hiszen lehet még szüksége az én hallgatásomra is… - Ezért nem kellene felhozni. - Nagyokat pislogok rá, pedig gondolom, hogy van ötlete mit akarna, mindig szokott lenni. Arra, hogy begörcsöl a szám, elszabadul egy grimasz az arcomon és egyszerűen nyelvet öltök rá. Ennyit arról, hogy szépen beszéljük meg, bár vele ez sosem volt lehetőség, azért sem kezdtem túl szépen. Túl jól tudja mivel piszkáljon ahhoz, hogy legyen esélyünk szépen megbeszélni. - Akkor meg bökd ki mit akarsz! - Mert tudom, hogy akar valamit. És végre közli is. - Ez nem fer! - Persze, hogy kicsattanok, mert a bármire bármikor bármit azért elég nagy ár, főleg úgy, hogy nem is kérdezhetek! - Amúgy sem tudnám betartani. - Nagyon csúnyán nézek rá, nyilván szétfaggatnám közben. - Legfeljebb egy szívességet kaphatnál, ha kedves vagyok! - Nem fogja túlárulni dolgot, plusz, valljuk be, szétfaggatnám, főleg ha nem válaszolna. - HA kedves vagyok! - Azért kiemelem újra, mielőtt félreértené, mert nem, nem vagyok ennyire kedves vele! Mást kell kitalálnunk, mert ez eléggé nagyon neki kedvez, nem várhatta el, hogy csak úgy belemenjek!
Az, hogy "őszinte" és a legdrágább bátyának nevez egy fél vicsor-vigyor szörnyszülöttel a képén már egy olyan inger, amit nem bírok ki röhögés nélkül megállni. Felcsattanásán már csak jót mosolygok, hiszen kimondottan remekül szórakozok most, hogy a kishúgom a markomban van, de tudom, hogy nem feszíthetem túl a húrt, mert el fog jönni az a pont, hogy nekem is kérnem kell majd tőle valamit és akkor jobb esélyekkel indulok ha most nem keserítem meg teljesen az életét, de azért csak kiélvezem a helyzetet egy kicsit. -Szívesség? Francokat. Mi vagyok én jótékonysági szervezet?-kérdezem felvonva a szemöldökeimet. Kifejezetten élvezem, hogy Rosie már komolyabb ellenfél a számomra, hiszen amíg kicsi volt elrendeztem a hülyeségeit egy 'hagyjál már békén' kijelentéssel, de már látom benne megcsillanni a családi vért, hiszen alkudozik és érvel, mintha magától az ördögtől tanulta volna. Ezért persze sosem veregetném meg a vállát, de egyébként kifejezetten büszke vagyok rá. -Azért azt ne felejtsd el, hogy apa kiskorom óta nyíltan próbált ebbe az irányba terelni, szóval ja... anya ugyan kiborult, de mélyen legbelül tudta, hogy előbb vagy utóbb a fia erre a pályára fog lépni... viszont TE.... te sosem kedvelted ezt a világot, sőt még a repülést sem... szóval szerintem te sokkal nagyobb port fogsz ezzel kavarni.-arról nem is beszélve, hogy a fiúkat jelentősen kevésbé féltik, mint a lányokat egy családban. Apa hiába kimondhatatlanul lelkes.... anya őrjöngeni fog. Már alig várom azt a családi kupaktanácsot. Csak sikerül végül valami ténylegesen őszinte reakciót kipréselnem belőle és nevetve figyelem a grimaszt és a nyelvöltögetést is. Türelmetlenkedik, hogy mégis mit akarhatok tőle mégis kiborul amikor kimondom. Tudom, hogy ez súlyos ár, de szerintem a titok mértékével megegyező mértéket lőttem be. -Egy szívesség. Ennyi. Pont, mint amit most te is akarsz tőlem... de van még valami. Azon kívül, hogy EGYSZER én is kérhetek valamit, amire szükségem lesz. Mondd el nekem, az igazi okot. Miért akarsz játszani?-kérdezem felvonva a szemöldökeimet. Azt sem tartanám teljesen elképzelhetetlennek, hogy egy ideje már érdekli a sport, csak most forrt ki annyira az elképzelés a fejében, hogy neki is kezdjen, bár szerintem Rosie hirtelen fellángolásból indul neki a dolgoknak... nem várna, hogy eldöntse tényleg érdekli-e valami, hanem azonnal megpróbál fejest ugrani.
“Right here, right now I put the offer out I don't wanna chase you down I know you see it”
Amúgy tényleg próbálkozok, de ha közben Lucas pofáját kell néznem úgy eléggé nehéz tud lenni… főleg amiatt, hogy már úgy ült le vele szemben, hogy ebből ő fog nyertesen kijönni. Na persze! Most is csak nevet, pedig nem kellene! Nem kellene jól szórakoznia az egészen, mégis ezt teszi, kicsit sem vesz komolyan, ezzel pedig csak pillanatról pillanatra jobban felhúz. - Ne csináld már Lucas! - Pontosan tudja miről beszélek! Hagyja abba! - Nem Lucas, határozottan nem vagy az, szóval azért kellene kipróbálnod. Azt mondják, segíteni másokon nagyon jó érzéssel tölt el és jobb emberré tesz. Főleg, ha a kishúgoddal teszed. - Amúgy én sem hiszem el, hogy mindez meghatná egy kicsit is, de most egyszerűen túl felbosszantott ahhoz, hogy ennél jobbat tudjak mondani. Lassan láthatja is, hogy egy kicsit pirosabb az arcom, mint alapból. - Én a körülmények áldozata vagyok Lucas! - Sosem voltam az az igazán megmentésre váró hercegnő típus, kivéve ha el akartam érni valamit, de azért most igyekszem bevetni minden bennem elveszett színésznői tehetségemet a bátyám ellen. - Folyton ezt láttam apától is meg tőled is, szóval mondhatjuk, hogy rámragadt… hozzám nőtt… egyre jobban megszoktam a gondolatot! Végre adtam neki egy esélyt! Plusz ez nem változtat azon, hogy miattad is kiborult már! - Miattam jobban fog, persze, persze, de ez akkor is a második lesz, ilyen könnyen nem tereli el a figyelmem az érvemről! Az érvemről pedig nem is tereli el a figyelmem… ellenben a kérése egyenesen kiakaszt. Hülyének néz? Értem én, hogy sokat kérek, de azért ne a fél világot várja el cserébe!! - De a szívesség bármi lehet, és kizárt, hogy a házimanód legyek! - Határozottan fonom össze magam előtt a karjaimat, mert tényleg van ahol meghúzom a határt. - A büdös zoknijaidat sem fognám meg soha… - Csak hogy fokozzuk. - És mi az, hogy még valami?? - Persze, hogy a szavába vágok mielőtt befejezhetné, mégis mire számított? Hogy egyben végighallgatom?? - Mondtam az okot! - Túl gyorsan vágom rá érzem, de már most kezdek dühös lenni, és ülni is nehéz, szóval előre támaszkodom kicsit és megemelkedek a széken. - Csak játszani akarok! - Törhetetlen elszántsággal nézek a szemébe; na persze, mert pont említeni fogom Roryt neki, ne nézzen hülyének. Félreértené az egészet, vagy rosszabb, megpróbálni lebeszélni, nekem meg erre nincs időm. Csak azt akarom, hogy tartsa a száját anya előtt és ne szóljon bele az életembe, ennyi!
-Ja, hát van aki a van akit a vérpuding is merő boldogsággal tölt el, szóval, kösssssszzz... de ahhoz hasonlóan ezt a jótékonykodás dolgot is szemrebbenés nélkül kihagyom.-vigyorgok rá megvonva a vállaimat. Mégis mikor működött utoljára a 'kishúgod vagyok' kártya? Szerintem még az életben sose, de nem baj... próbálkozzon csak nyugodtan, így legalább szórakoztatóbb ez az egész beszélgetés a számomra. Nincs is jobb, mint egy kis testvéri szemétkedés, így ebéd után. Jobb, mint egy sütemény. Színjátékára és szenvedésére kibukik belőlem egy igazi, hangos, jó öblös, klasszikus HAHAHA nevetés. -Kímélj meg a faszságtól, Rosie.. te minden vagy csak áldozat nem.-vigyorgok rá, amikor végre jól kiszórakoztam magam szavai hallatán. Túl ritkán csináljuk ezt és azt gondolja, hogy ezek a gyenge húzások ugyanúgy működnek nálam, mint a szüleinknél. -Na ezt majd próbáld meg lenyomni anya torkán, hogy úúúúgy 'hozzád nőtt' a kviddics.... jóságos Merlin... csak legyen akkora mázlim, hogy ott lehetek, amikor ez kiderül.... semmi para, tesó... elintézem, hogy szép legyen a torony, amibe életed végéig bezár majd.-kacsintok egyet. Ebből rohadt nagy dráma lesz, már most tudom és szinte vérpezsdítő a tudat, hogy kivételesen nem miattam fog lángokban állni a Parkinson kúria napokon át, amikor megtudja anya, hogy az ő kis hercegnője, akiben reménykedett, hogy a kis koronáját igazgatja majd inkább a labdákat csapkodja a csapatban. -Van elég házimanónk és te sem sem gondolod, hogy a zoknijaimra pazarolnék egy ilyen lehetőséget... ugye?-vonom fel a szemöldökeimet. Ez most túl nagy fegyver, hogy elvesztegessem. Annyira feldob a helyzetem, hogy még az sem bosszant fel, hogy türelmetlenkedik és közbeszól mielőtt a végére érhetnék. A válasz túl hirtelen érkezik. Begyakorolt, leterelő hülyeség, amit kicsit sem veszek be.... még próbának is gyenge volt. -Remélem te is érzed, hogy ez nem jött be.-kérdezem türelmesen végigmérve az arcát, miközben a szemeivel próbálja még jobban beadni nekem ezt a motivációt az egész hirtelen támadt lelkesedésére. -Ne izgulj... valami hasonlót fogok kérni... hallgatást és diszkréciót.. hogy mivel kapcsolatban, azt még én se tudom, de minden bizonnyal szükségem lesz valami ilyesmire.-előbb vagy utóbb teszek majd valamit, ami jobb ha nem lát napfényt olyan gyorsan. -Ennek a válaszadásnak meg fuss neki még egyszer.-most egy kicsit határozottabb hangsúlyt ütök meg. Tudni akarom mi van a háttérben.
“Right here, right now I put the offer out I don't wanna chase you down I know you see it”
- Persze, de én nem süllyestenélek le a vérpuding élvezők színvonalára. - Most pedig ismét nagyon de nagyon ártatlanul pislogok rá nagyon de nagyon nagyokat. A hízelgés nagyobb eséllyel nem fog működni nála, mint fog, de ha legalább összezavarom egy kicsit az még kedvezhet. Nehéz alku lesz vele tudom, mert a csökönyös feje nem fogja könnyűvé tenni nekem. Utána pedig olyan hangosan-színpadiasan nevet, hogy azonnal nagyon csúnyán összevont szemekkel és megráncolt orral nézzek rá. Be kell keményítenem vele. - Nem fog bezárni sehova! - Legalábbis nagyon de nagyon remélem, de azért közben igyekszem határozott maradni és sikerül is. Nem akarok Lucassal szemben veszíteni na! - Megfertőztetek a kviddiccsel! - Pofátlanul és mindenféle szemrebbenés nélkül, aljas módon egyenesen rájuk kenem az egészet, mert az igazság bevallásánál minden jobb. Még anya haragja is! Na jó az… az azért mégsem. De a pillanat hevében jól hangzott. Jobb ha anya ezt nem tudja meg amíg elkerülhető, és annál is jobb, ha nem leszek ott amikor megtudja… jó messze, mondjuk Roxfortban vagy Amerikában… jajj, ha Roxfortban leszek amikor megtudja is biztosan balhé lesz… de mindent csak sorban megoldani, előbb Lucast kell elhallgattatnom. - Nem tudom Lucas, elég hülye vagy hozzá. - És ártatlanokat pislogok rá egy nagyon cuki mosollyal. A manóba, most kedvesnek kellene lennem vele! De nem bírom ki pár percnél tovább, nem tehetek róla, a véremben van. Ráadásul Lucasnak idegesítően élvezi az egészet ami egyszerűen bosszant! Nem kellene ennyire jól szórakoznia az erőfeszítéseimen, bár… fordítva én is ezt tenném, de ez most nem számít. - Akármit mondanék, ezt vágnád rá. - Forgatom a szemeimet, talán ha eleget beszélek mellé egyszer feladja… vagy megunja. Reménykedni még lehet nem? Az igazat úgysem fogja megtudni és kész. - Jó, hallgatni is tudok. - Megvonom a vállam, de azért érezheti abban, ahogyan húzom a számat, hogy nem tetszik a dolog, mert azért… szeretek odaszúrni neki. Bár legalább őt idegesíthetem vele, akármiről is kelljen hallgatni a jövőben… messze lehet az még nem? - Mondtam már, Lucas, játszani akarok és kész. - Nagyon látványosan forgatom meg a szemeimet, miközben hátra dobom magam a széken és összefonom a karomat magam előtt, hogy morcosan nézzek rá. - Nem hiszed, hogy nekem is menne? - Terelek, támadok, védekezek, akármi, csak fussunk egy másik pályára közben. - Félsz, hogy a húgod jobb lesz? - Cukkolom még egy kicsit, közelebb hajolva és nagyon szélesen vigyorogva. Nem lesz könnyű elterelni a figyelmét az egészről, sőt, ha sikerül is biztosan újra eszébe jut majd… de én is legalább annyira makacs vagyok, mint ő.
