how it feels to rest on your patient lips, to eternal bliss, i'm so glad to know
yule & jae
– Yule! Jöhet még egy a szokásosból? Egy biccentéssel meg is válaszolom a kérdést, aztán hátamat a pultnak döntve körbepillantok. Párok és triók duruzsolnak minden asztalnál, a táncparkettnek kialakított üres teret pedig egy kisebb tömeg tölti meg, akik egytől egyig, magukról teljesen megfeledkezve billegnek a zene ütemére. Néhányan egymásnak dörgölőznek, ágyék és fenék találkozásában összesimulva; akár egy rituális tánc, mely’ a közös privát estéket alapozza meg. Sóhajtva fordítom tekintetemet valamivel odébb, az egyik asztal irányába. Két fiatal srác ül egymás mellett a fal mentén kihelyezett fekete bőrkanapén, amit “VIP részleg” néven lehet kibérelni, és egymáshoz gyanúsan közel hajolva beszélgetnek. Az egyik keresztbe tett lábakkal, térdeit a másik felé fordítva, csípőjét enyhén kitolva magyaráz valamit, szája szélén finom mosoly görbül, haját néha-néha megigazítja, s pillantását nem tudja hosszasan rajta tartani a partnere arcán. Ellenben utóbbi laza terpeszben helyezkedik el mellette, egyik karját a kanapé háttámláján pihenteti, s szabad kezében valami alkoholtartalmú italt szorongatva hallgatja az elhangzó szavakat, felsőtestével teljesen a másik fiú felé fordulva. Elég egyértelműnek tűnik a szereposztás… Fejemet csóválva, egy halvány mosollyal fordulok vissza a pult felé, ahol már vár rám a kikért italom. Olyan érzésem támad, mintha az első koleszos bulimon lennék, vagy az Ilvermorny egyik titkos összejövetelén, ahol még mindenki csak titokban próbál sört becsempészni az iskola területére. Ugyanazok a félénk arcok, ugyanaz az idétlen mozgáskultúra. Pocsék a ma esti felhozatal, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak. Egy nyalintásnyit kortyolok a koktélomból, s szokásomhoz híven meg is dicsérem kedvenc pultosomat érte. Azt hiszem ez az a pillanat, amikor először kiszúrom azt a szinte igazságtalanul jóképű pofit a pult másik felén. Mondanám, hogy szimpatizálásom oka nemes egyszerűséggel a - valószínűleg - hasonló származásunkból ered, elvégre a hülye is láthatja, hogy ázsai vonásokkal áldották meg, de nem, valójában az ereimben felpezsdülő vérem és az a hülye, mocskos fantáziám tehet róla. Elég gyorsan végigmérnem, és máris azon jár az eszem, hogy milyen jól mutatna az a szép arc a lábaim közt. Francba, úgy utálom ezt… Igyekszem diszkréten megtalálni vele a szemkontaktust, s ha sikerül ha nem, leintem a pultosomat és megkérem, hogy csúsztasson a srác elé még egy pohárral abból, amit iszik - ezt a kört én állom, és igen, a két szép szeméért teszem.
Szóval az egész hétvégi terv ott ugrott a vízbe, hogy kiderült, Wonjae-t az összes klubból kitiltották, ahova a társaság többi tagja akart menni; és mivel mindenki meg volt győződve a saját igazáról, a vége az lett, hogy ahányan voltak, annyi irányba mentek, a félvámpír meg ott maradt az apartmanban, valamennyire céltalanul. Leülhetett volna megírni azt az esszét, amit már hetek óta halogatott, a laptopja ott volt az asztalon, elég lett volna leülni és órákig bámulni a wordöt, amíg megíródik magától (mert a kézírása egyébként annyira rusnya, hogy azt ő maga sem tudja kiolvasni), vagy befejezhette volna azt a fél üveg mentolos vodkát, ami még megmaradt pár órával korábbról, vagy... Vagy. Pár órával és több tucatnyi snapchat-értesítéssel később már egy klubban ül; az már siker a könyvében, hogy legalább innen nem tiltották még ki, bár őt ismerve esélyes, hogy az éjszaka végét már az utca szélére kidobva fogja tölteni, mert a gondok valahogy mindig megtalálták, még akkor is ha nem explicit kereste őket. Az anyjának erről talán lenne valami mondanivalója erről, ha valószínűleg nem épp az igazak álmát aludná és nem vesztette volna el a telefonját hetente legalább hatszor, hogy még véletlenül se lehessen kapcsolatba lépni vele; nem, mintha annyira akart volna. Részletkérdés.
Végül a bárpult mellett végzi, a tömegtől egy valamivel távolibb sarokban, és fintorog a whiskys poharába; hát, ezt valószínűleg nem gondolta egészen át. A hely túl zsúfolt volt a tömeg meg látszatra túl fiatal és túl lelkes, hogy találjon valakit, akit meghívhat reggelivel egybekötött vacsorára, és így jobban belegondolva, ha épp nem hat másik emberrel osztozna egy apartmanon, talán ő is elgondolkodna ezen, de hát... Ennyire pofátlan még ő sem volt, hogy a hülye társaságába kényszerítsen egy szerencsementest, aki valamilyen oknál fogva úgy döntene, hogy pont vele akar hazamenni. Aztán a látóterében megjelenik egy pohár gintonic, amit nem rendelt; a gondolataiból kirántva, meglepetten pislog fel a pultosra, aki magyaráz valamit amit ő nem hall az épp üvöltő Kylie Minogue remix fölött, de azért bólogat, hogy aha meg oké, meg igazából az előző italában már rég elolvadtak a jégkockák, szóval miért mondana nemet egy frissre? Talán célaszerű lenne rákérdezni megint, hogy ezt vajon miért kapta, most, hogy a Kylie Minogue remix már nem üvölt és egy pillanatra még a saját gondolatait is hallja, de a pultos már rég továbbállt, úgyhogy csak annyira jut, hogy vessen utána egy szúrós pillantást, meg morogjon valamit az orra alatt, meg... Elkapjon egy nem túl diszkrét pillantást; vagy legalábbis ő nem tartja túl diszkrétnek, de megint csak ki ő, hogy ítélkezzen, amikor ő meg mosómedvés képeket küld flörtölés gyanánt? Főleg úgy, hogy ez tíz alkalomból tízben nem is szokott működni. Mielőtt ezt jobban átgondolhatná, a lábai már viszik a fiú felé; és minden akaraterejére szüksége van, hogy ne lökje félre az útjából az elé tántorodó párocskát (másfél méter távolság, a rohadt életbe már!) és még az elégedetlen fintort is visszafogja, helyette félszeg mosolyra húzva az ajkait, ahogy eléri a célját és hanyagul megtámaszkodik a pult szélén. - Azt hiszem, ezt illene megköszönnöm. - És félig-meddig koccintásra emeli a poharát, mielőtt letenné a pultra, mert egyébként rohadt hideg és csak most jött rá, hogy fázik tőle a keze. A zsebébe tenni rohadt kínos lenne, nem? Meg egyébként is, ki tudja, mit találna ott, ami elterelné a figyelmét. - Bár legközelebb lehetne valami szuggesztívabb, a gintonic nem a legvonzóbb italnév, ha engem kérdezel.
how it feels to rest on your patient lips, to eternal bliss, i'm so glad to know
yule & jae
Ez is csak egy unalmas este, akár a többi. A forgatókönyv ugyanaz, az emberek ugyanazok, az alkohol íze is ugyanolyan a számban. S bár a forgatókönyv minden alkalommal izgalmas történetet mesél, az emberek szórakoztatóak és az alkohol is ízletes arányban lett koktéllá keverve, úgy érzem, egy végeláthatatlan időhurokba zuhantam. Az életem mindössze erről szól. A buliról. A flörtről. A szexről. De főleg a szexről. Mondhatnám azt, hogy erről egyáltalán nem én tehetek, de valahol az én hibám is… Pazarolhatnám a sorokat, tarthatnék visszaemlékezést arról, hogy miért van ez, hogy ki a felelős a mostani életmódomért. Elmesélhetném a mániám tragikus történetét egy rekesz sör mellett, sajnáltathatnám magam, de mégis minek? Ebben a levegőtlen sötét lyukban egyik illegő-billegő fiatalt sem érdekli, ki vagyok és honnan jöttem, ahogy engem sem izgat mások élete. Mi mind ugyanazért vagyunk itt. Ugyanazt a bizsergő érzést keressük, és jobb esetben ugyanúgy fog végződni az éjszakánk. A legnehezebb része mindig a partnerkeresés. Bár nem igazán engedhetném meg magamnak, hogy válogassak, azért igyekszem mindig a legkevésbé sorozatgyilkos kinézetű férfit választani, az pedig nem túl egyszerű feladat egy ilyen helyen. Nem egyszer sikerült belebotlanom egy-egy beteg idiótába, akik a gusztustalan perverzióikat szerették volna kiélni rajtam… S nagyon sokszor majdnem sikerrel is jártak. Egy magamfajta számára különösen veszélyes játék ez, hiszen ami a legnagyobb hajtóerőt képezi bennem, az egyben a gyengeségem is; olyan, mint egy drog, amire boldogan rászokik az ember, de hatása a biztos halálba vezet. Az ilyen ragadozók mindig megérzik ezt. Ennek gondolatára megborzongok kissé, s inkább igyekszem másfelé koncentrálni. Szerencsére nem kell sok, hogy kiszúrjak valakit, akinek már a puszta látványa lázba hoz, s gyorsan el is feledteti velem azokat a kellemetlen emlékeket. Hogy felhívjam magamra a figyelmét, küldök neki egy meglepi koktélt, ami el is éri a kívánt reakciót. Tükrözöm mozdulatát s megemelem a poharamat. Így közelebbről nézve még vonzóbbnak találom, szinte olyan, mint egy mesebeli sötét herceg, pillantása egészen megigéz. Édes Merlinem… – Illene… Már csak az a kérdés, hogyan tervezed? – Megengedek magamnak egy aprócska mosolyt. Nem szokásom kertelni. Miért is tenném? Mindketten tudjuk, hogy nem csak nézni szeretném azt a szép arcocskáját. Uhh, kérlek mondd, hogy ma este a lelket is ki fogod-…– Hmm, szerintem csak nézőpont kérdése – jegyzem meg egy apró nevetéssel. – Lehet, hogy a híres dzsinnre utaltam vele Aladdin történetéből – biccentek az itala felé. – A “gintonic” így azt üzeni, hogy aki meghívott rá, az hajlandó teljesíteni három kívánságodat ma este. Hármat? Ne hülyéskedj. Az összeset!
Szóval az egész hétvégi terv ott ugrott a vízbe, hogy kiderült, Wonjae-t az összes klubból kitiltották, ahova a társaság többi tagja akart menni; és mivel mindenki meg volt győződve a saját igazáról, a vége az lett, hogy ahányan voltak, annyi irányba mentek, a félvámpír meg ott maradt az apartmanban, valamennyire céltalanul. Leülhetett volna megírni azt az esszét, amit már hetek óta halogatott, a laptopja ott volt az asztalon, elég lett volna leülni és órákig bámulni a wordöt, amíg megíródik magától (mert a kézírása egyébként annyira rusnya, hogy azt ő maga sem tudja kiolvasni), vagy befejezhette volna azt a fél üveg mentolos vodkát, ami még megmaradt pár órával korábbról, vagy... Vagy.
