James & Leni II.

Bridget szinte mindenben más, mint te. Persze téged sem kellett győzködnie, hogy elgyere vele a barátja lakására, de Bridget szinte már akkor beleegyezett amikor Jamesben csak gondolati szinten fogalmazódott meg az, hogy kezdhetnének egymással valami mást is.

Egyébként szőke ő is, de a mellei nagyobbak a nevetése élesebb, a ruhája rövidebb és vagy háromszor estek egymásnak út közben Jamesszel. Kicsit soknak is érzi, már-már azt gondolja, hogy nem is ő használja ki Bridgetet, hanem a lány őt: legalább nem kell megetetnie,  könyörögnie neki, hogy fürödjenek együtt és majd nem lesz zavarban, biztosan nagyon tehetséges is lesz - mondjuk veled sem volt ilyen probléma - és rávehető majd egy reggeli menetre. Könnyű lesz, olyan, amihez már hozzászokott.

A keze a derekán pihen, néha lecsúszik Bridget fenekére ő meg olyan, mint egy macska, csak törleszkedik és törleszkedik hozzá és James ettől el tudja hinni, hogy nincs vele semmi baj, hogy tökéletes, hogy olyan akit lehet akarni, lehet kedvelni és eszébe sem jutsz, komolyan Leni, eszébe sem jutsz már egy ideje, így hát a hangodat például fel sem ismeri. Csak akkor eszmél rá, hogy ki is vagy, amikor hátra fordul és megpillant. Elmosolyodik, barátságosan, nem gondolja, hogy rosszul váltatok volna el vagy, hogy máshogyan kellene viszonyulnia hozzád. - Leni, szia. - Azért bemutatni nem fog titeket egymásnak. - Mármint most? - Harapja be az alsó ajkát és elpillant Bridget felé. - Elég késő van. - Mármint Leni, nagyon késő van. - Baj van? - Ráncolja össze a szemöldökét, nem igazán tudja elképzelni, hogy miért akarsz vele ilyen későn este beszélni így hát egészen bizonytalanul tekint az ajtó felé.

Nagyon szeretné, hogy ez az egész ne legyen annyira komoly, hoy most te mindenképpen beszélni akarj vele. Mármint Leni, tényleg késő van ahhoz, hogy mindenféle csevejeket lefolytassatok. Amúgy is eltelt két hónap, úgyhogy nagyon meredek, hogy tulajdonképpen megjelensz itt, hogy egyáltalán emlékezel a helyre és hát egészen biztos, hogy akkor csak neki volt teljesen egyértelmű, hogy ez egy éjszakányi kaland.

És akkor még azt is mondod, hogy fogalmazhattok úgy is, hogy vaj van, James pedig rögtön arra gondol, hogy történt veled valami, tartozol valakinek vagy valami hasonló butaság és hát nem volt senki akihez mehettél volna. Mondhatni azt is, hogy beképzelt, de inkább csak arra gondolna, hogy az ismeretségetek bizonytalan lábakon áll ahhoz, hogy inkább őt válaszd, egy idegennek mindig könnyebb ilyesmit bevallani.

Megköszörüli a torkát és lesüti a pillantását amikor a balesetet említed és elhúzza a száját. Nyilván emlékszik rá, most hogy így mondod - mármint érted, nem szokott ezen gondolkozni - és hát fogalma sincs, hogy mit akarsz ezzel most, de egészen hajthatatlannak tűnsz és muszáj felsóhajtania, mert nem fogja azt mondani, hogy menj el amikor az éjszaka közepén itt vártál rá.

- Nem, jó lesz most. - Mondja nagyon kelletlenül, hogy aztán Bridget felé forduljon lebiggyedő ajkakkal és kiskutya szemekkel. - Ne haragudj, de ez most nem fog menni. - És Bridget nagyon nincs lenyűgözve, bunkó fasznak nevezi őt, téged meg egy kis álnok picsának. Ami azt illeti, lehet, hogy álnoknak tart amiért most zavartad meg, de nem fog leállni harcolni most egy félrészeg lánnyal akinek most egyedül kell visszasétálnia a szórakozóhelyre. - Igyunk fent egy teát. - Löki be előtted a kaput miután beütötte a kódot. Nem igazán van elragadtatva attól, hogy elrontottad az estéjét, de nem akar veled egy fasz lenni. - Ismered a járást. - Bök a fejével az emelet felé, hogy akkor induljatok el.

Kényelmetlennek érzi a csendet amit csak a lépcsőn koppanó lépteitek törnek meg. Jamesnek ötlete sincs, hogy mit szeretnél tőle, hogy miért most szeretnéd azt, hogy miért nem érhet rá a dolog, de ha már képes voltál az éjszaka közepén őt megkeresni és rá várni, akkor nem fog elhajtani: nem szőrösszívű és annak ellenére, ahogyan a kalandotok végződött, Jamesnek szimpatikus vagy. Kedvesnek tart és barátságosnak - a végét leszámítva az egész estétek nagyon kellemes volt, nem fog hát úgy tenni mintha azt sem tudná, hogy ki vagy.

Azért mégis nagyon idegen érzés újra beengedni téged ebbe a lakásba, nem az, hogy van valami íratlan szabálya arról, hogy hányszor hoz ide fel lányokat, csak ha tippelnie kellett volna, biztosan nem fogadott volna arra, hogy te valaha még megjelensz itt. De mégis itt vagy: a cipőjét a tied mellé teszi, a kabátját a fogasra akasztja föl és utánad sétál a konyha felé. Kicsit meg is lepődik amikor megvallod a titkaid, a homloka ráncba szalad. Nagyon meg akarhattad találni. - Hát ez nagyon fontosnak hangzik akkor. - Mármint valami hülyeségért csak nem töltöttél volna két hetet azzal, hogy keresd, nem?

És James nagyon próbál figyelni, meg érteni téged, hogy akkor pontosan mit is szeretnél mondani neki, de nem vagy elég egyértelmű: James nem buta fiú, egyszerűen csak nem szeretné megérteni, hogy miről van szó. A füle kicsit zúgni kezd ahogyan az agya hátsó fele kapirgálni kezdi a lényeget, a szája kiszárad és hirtelen nagyon bosszantani kezdi, hogy nem találod a teafőzőt, úgyhogy odalép melléd és kiemeli mind a teáskannát mind a teafüveket a polcról, eléd teszi, a csípőjét a konyhapultnak támasztja úgy fürkész téged. - Mit jelent az, hogy "nem vált be"? - És még gondolkodni sem mer a folytatáson, mert a lénye egy része pontosan tudja mit jelent, a másik része, a perfekcionista énje viszont még gondolati szinten sem tudja befogadni, hogy mit is jelent ez pontosan és milyen kihatással lehet az életére.

Már azelőtt tudja, hogy mit is jelent ez, hogy kimondanád, egyszerűen csak tőled akarta hallani. Kicsit úgy volt vele, hogy amíg nem vallod be a dolgot, addig vissza lehet csinálni, addig az egész olyan bizonytalan, szinte már meg nem történt dolog. De az, hogy kimondod nagyon is bizonyossá teszi: ezernyi érzés kezd kavarogni Jamesben - meglepődöttség, tiltakozás, félelem, hitetlenség és egy ponton annyi minden jut eszébe egyszerre, hogy lefagy. Lefagy az agya és elfelejt levegőt venni ahogyan a pánik lassan kezdi átvenni a teste felett a hatalmat. - A-a. - Mondja szinte rögtön. - Ez nem igaz. - Rázza meg a fejét, gyorsan, többször is, az ajkai konokul nyomódnak össze. - Ez nem lehet. - Nagyokat pislog, a pillantása téged szeretne felfedezni, de te leülsz és összehúzod magadon a kabátot.

- Nem lehet. - Mondja megint és nagyon-nagyon szeretné elhinni azt amit, mond. - Adtam pénzt gyógyszerre és te elmentél és felirattad és be is vetted és...- Csak rázza a fejét és rázza a fejét és nem akarja elhinni neked, hogy egy baba van a hasadban vagy ha ott is van, azt nem hajlandó elfogadni, hogy az az övé is. - Kérlek. - Szinte könyörög, a pillantása rémülten ugrik fel a szemeidhez, kezd rosszul lenni, kezd pánikolni ahogyan a ki nem mondott dolgokon túl eszébe jut minden amiért eddig küzdött. - Kérlek mondd, hogy nem igaz. - És eszébe jut az összes edzés amin ott volt, amin kiköpte a tüdejét, a sok izomszakadás, a sérülések, a fájdalom, a hajtás, a diéták, a reggeli futások: James egész élete ennek van berendezve. A kviddics az élete és ezért nagyon-nagyon sok minden feláldozott.

Lecsúszik a földre, a hátát a konyhaszekrény egyik ajtajának veti, a lábait felhúzza, a könyökeit a térdén támasztja és az arcát a tenyerébe fekteti. Alig kap levegőt, komolyan, hiába próbál mélyeket lélegezni, az oxigén nem akar eljutni a megfelelő helyekre, a torkát szorongatja és a szíve belesüllyed egészen a gyomrába és a füle nagyon-nagyon zúg és ez nem lehet, vele nem történhetnek ilyen dolgok.

Nagyon sok mindenre gondol egyszerre, csak arra nem, hogy hogyan és miként kellene apának lennie. Jamesnek komoly elképzelései voltak erről is, mint ahogyan minden másról az életében: majd úgy harminc éves kora után született volna egy, nagyon max két gyereke valahol a karrierje induló hanyatlása környékén amikor már mindent kiélt a kviddicsben amit szeretett volna és nem bánja majd, hogy az edzéseket néha babázásra cserélje. De James még közel sincsen harminc éves, sőt, borzasztóan fiatal és te is biztosan borzasztóan fiatal vagy, neki nincsen önálló, rendesen használható keresete addig amíg nem veszik be kezdő játékosnak - mármint persze, kap valamennyi pénzt, de az nagyon nem elég arra, hogy eltartson egy gyereket - neked meg ha van is, hát majd mindjárt nem lesz. Ő otthon lakik és a szülei biztosan kiakadnának ha bejelentené, hogy felcsinált egy ismeretlen lányt aki most be is költözik a szobájába: valahogyan abban is nagyon biztos, hogy neked sincs egy titkos lakásod ahol majd szépen nevelgetni lehetne azt a gyereket.

Úgyhogy megrázza a fejét, mert ez nem lehet igaz. És bárcsak hazug lennél Leni, bárcsak át akarnád verni, bárcsak ne tűnnél teljesen és totálisan őszintének.

Szinte meg sem érzi a kezed a vállán, lelki szemei előtt a karrierje pereg le, hogy mit érhetett volna el és hogy így majd most mire kell kényszerülnie, ha te mégis úgy döntenél, hogy szeretnéd ezt a gyereket - és tíz hetet vártál, hogy bevalld, szóval gyanítja a te véleményed a dologról - pedig az életetek sokkal-sokkal könnyebb lenne, ha mondjuk nem ezt választanád.

Azt sem veszi észre nagyon, hogy mozgolódsz körülötte csak akkor emeli fel a pillantását amikor azt mondod, hogy figyeljen és a tekintete egyszerre fénytelen, tompa és csalódott. - Mármint. - Kezdi nagyon lassan. - Gondolom akkor te már eldöntötted, hogy mi lesz a sorsa. - Már a magzatnak a hasadban. - És most nagylelkűen felajánlod, hogy tehetek úgy, mintha nem az enyém lenne? Van már másik apa jelölt, vagy mi? - És csak azért undokoskodik veled, mert fogalma sincsen, hogy mit csináljon és nem könnyíted meg a dolgát.

Nincs teljesen itt veled a jelenben, valahol máshol kalandozik most, egyszerre él kétféle életet: látja magát ahogyan most azt mondja, hogy oké, akkor legyen ez a te problémád, köszöni szépen nem kér belőle. Az élete nem sok mindenben változna: néha-néha meglátogatna, küldene pénzt amint befutott sportolóvá válna, lenne majd egy másik családja, egy rendes családja, egy fia tíz év múlva és egy karrierje; aztán párhuzamosan ott fut mellette ez a másik élete amiben próbál támogatni: az edzések mellett másodállast kell vállalnia, ami miatt nincs elég ideje és energiája tökéletesen teljesíteni. A gyerek amúgy is nagyon sok idejét elveszi, folyton fáradt ezért majd kirakják a csapatból és James idő előtt, úgy huszonöt éves korára egy kiégett, megkeseredett alak lesz.

Leginkább ezért undokoskodik veled, mert nagyon sok mindenen gondolkozik és nagyon  sok érzelem kavarog benne: rád akar haragudni, téged akar hibáztatni, hazugnak akar bélyegezni, egy csalónak. Azt akarja a fejedhez vágni, hogy az egész a te hibád, hogy biztosan meg sem vetted azt az eseményutáni tablettát, hogy direkt játszottál erre, hogy pénzt akarsz tőle, hogy----

De fogalma sincsen miként kellene megszólalnia, a nyelve túl nagynak és lomhának érződik a szájában, a szavak megadnak a torkán és ő már nem tudja, hogy miként kell hangokat formálni. A pillantása dühös és reményvesztett: teljesen összetört.  - Hát ez remek. - Szusszan dühösen és felhúzott térdein idegesen dobol a kezeivel. - Ezt jól eldöntötted helyettünk. - Nem akar veled ennyire undok vagy gonosz lenni, de nagyon csalódott - egy egész világ törik össze benne és te nem ismered, hogy esetleg azt mondd, semmi baj, ez nem a világ vége. - Van még valami szuper híred? Esetleg ikrek? - Túrja át a haját csalódottan, nagyon dühös, rettenetesen, annyira, hogy idegesen odacsapja a kezét a konyhabútor egyik ajtajára, a tenyere élesen csattan, csípi. - Bassza meg. Nagyon élesen szívja be a levegőt, de az ott reked a tüdőjében. - Bassza meg, bassza meg, bassza meg. - Mindjárt pánikrohamot fog kapni.

Dühösen pillant rád, mert egyszerűen nem érzi fairnek ezt az egészet, még ha igazad is van és ugyanannyira az ő hibája is ez az egész, mint a tied, ebben a pillanatban képtelen felfogni. Túl sok mindenre gondol egyszerre, túl sokat veszíthet, túlságosan én központú és túlságosan azt szeretné, ha büszkék lennének rá a szülei, ha tudna valamit mutatni, ha nem csak Harry Potter elkallódott fia lenne. Szóval nem, nem tudja megérteni ezt az egészet, nem akarja most a vállára venni ezt a terhet és nem akarja bevallani, hogy hibázott. Dühös rád, dühös magára, dühös a világra, a sorsra, mindenkire.

- Baszd meg, ez nem olyan ígéret, mint hogy sütök egy tortát a születésnapodra és aztán elfelejtem. - Nézd rád egészen mogorván: nem szokott ilyen lenni de magában éppen pánikrohamot él át amiért egy görbe estével elrontotta ez egész életét. - Nem mintha tudnám ezt szabályozni, ez... nem úgy működik. - És hihetetlen, hogy ezt el kell magyaráznia, hogy most arra kell felhívnia a figyelmed, hogy a férfiak ilyenek - két mell és egy kerek fenék láttán bármit megígérnének bárkinek. - - Léanor. - Hitetlenkedve rázza meg a fejét. - Heteket vártál azzal, hogy elmondd mégis hogyan higgyem el, hogy semmi széndékoltság nincs ebben az egészben? - Muszáj téged hibáztatnia, azt mondania, hogy mindent te rontottál el, mert az ő élete nem ilyen, előtted sosem hibázott, de te egy olyan lány vagy, aki elcsavarta a fejét, aki rögtön elbűvölte, kicsit máshogy, kicsit mélyebben ahogyan eddig bárki.

- Várj. - Kap hirtelen észbe. - Várj. - Pattan fel hirtelen és a kezed után kap. - Várj, én... nem akartam rád nyomni az egészet. - Megnedvesíti az ajkát. - Csak váratlanul ért és nekem fogalmam sincsen arról, hogy mi a teendő és mi nem tudunk egymásról semmit, és most azt mondod lesz egy gyerekünk és nem tudom mit kell csinálni a gyerekekkel, anyámékkal élek és napi tizenkét órát edzek és ez fontos nekem, érted? És jössz és azt mondod, hogy nem is szólhatok bele a dologba és azt várod, hogy úgy fogadjam az egészet, mintha kaptam volna egy luxus utat, pedig ez minden csak nem luxus és nem egy nyaralás, és már attól kiakadsz, hogy kiakadok és elvárásaid vannak velem szemben de nem mondod meg, hogy mik és ez nagyon nem oké, mert úgy kell megugranom, hogy nem is tudtam, hogy versenyzek, pedig szeretek versenyezni, vagyis nem, nyerni szeretek, de ebben az egészben nem tudom mi a nyeremény. - És az egészet egy szuszra mondja, kapkod és ideges és a haját turkálja és kétségbe van esve és te meg haragszol rá miközben a világa most hullik darabokra.

Mélyen legbelül James nagyon is jól tudja, hogy nagy része van abban, hogy most ilyen állapotban vagy: a kétségbeesés is neki köszönhető, az, hogy hetekig kellett várnod, hogy megoszt vele a hírt és a magzat is valami olyasmi amiben neki hatalmas szerep jutott. A tudatos, józan és megfontolt része tudja, hogy elcseszte, hogy másnap veled kellett volna mennie az orvoshoz, hogy végig kellett volna néznie, hogy lenyeled a tablettát és utána, napok múlva kérdezgetni róla, hogy minden rendben van, de James tudatos, józan és megfontolt énje a kviddiccsel szeret foglalkozni és nem lányokkal.

És igazad van, nagyon beképzelt dolog azt hinnie, hogy ez valami csel, de egyszerűen nem tud másra gondolni: annyira valószerűtlen ez a véletlen, annyira szeretné azt hinni, hogy ez nem vele történik meg, hogy bármit képes felhozni ellened. Nem érdekli, ha megbánt, ha örökre megsértődsz, mert Jamest csak az érdekli, hogy mi lesz vele, hogy mi lesz ezután: az az első gondolata, hogy mondhat nemet. Mintha egy felkérés vagy egy eldöntendő kérdés lenne, hogy szeretne-e gyereket, mintha választás kérdése lehetne, hogy szeretne-e becsatlakozni. Valahol, mélyen legbelül persze tudja, hogy ez nem így működik, hogy ha vállalja, ha nem, a gyerek, ha megszületik majd megkérdezi ki az apja és akkor te csak annyit tudsz majd mondani, hogy egy senki. De mi lesz akkor ha teljes vállszélességgel odaáll a tettei következménye mellé és akkor is egy senki marad majd? Ha akkor is ez lesz majd a válasz? Tudja, hogy nem volt szándékosság ebben, csak nehéz elfogadnia.

Nem kellene sírnod, mert azzal majd befolyásolni fogod. Nem tudtad, hogy a férfiak rosszul viselik a sírást? Hogy nem tudnak vele igazán mit kezdeni? Hogy bármit megtennének, csak hagyjátok abba? - Leni...- Felsóhajt, megdörgöli a homlokát ahogyan azt próálja eldönteni, hogy helyeselve vágja rá, hogy igazad van, vagy inkább vigasztalni próbáljon. - Gyere ide. - És maga felé húz, hogyha hagyod, hogy magához tudjon ölelni, hogyha szeretnél akkor addig sírj ameddig csak jól esik. - Semmi baj, jó? - Most csak annyi kell, hogy megnyugodj, hogy ő is megnyugodjon. - Meg fogjuk oldani és úgy lesz ahogyan szeretnéd, rendben? - Kétségbeesettnek és magányosnak tűnsz és ezek James számára olyan hívószavak, amikre nem tud nem reagálni.

Fogalma sincs, hogy mit tegyen vagy mit mondjon, hogy most akkor jó-e az, hogy vigasztal vagy zavar a közelsége. Azt sem tudja, hogy ő miként vigasztalja meg saját magát, hogy hogyan higgye el, hogy nem lesz semmi baj, amikor ez az egész csak baj lehet. Nincs hol laknia - elvégre a szüleinél él, a szüleinél érted - nincs még állandó, biztos jövedelme, szinte még gyerek és akkor itt vagy te, aki meg szeretnéd tartani a babát és nem vet fel sem a pénz sem pedig az idő és---

Nagyon hangosan fújja ki a levegőt ahogyan belefúrja az arcát a hajadba amíg sírsz. Megnyugtatja az illatod meg az ahogyan a keze körül tud ölelni, az ahogyan a vállad egyenletesen rázkódik. Megnyugtatja, ha csak egy másodpercre is, hogy egy csónakban eveztek, hogy ezzel most nincs egyedül. - Hát ez csak egy póló.- Pillant le rögtön ő is - amint ki akartál húzódni az öleléséből, rögtön elengedett és most félszegen tesz egy lépést hátra, kezeit belesüllyeszti a farzsebébe és idegesen várja az ítéleted. Egy része, egy nagyon-nagy része szeretné, ha a racionális feled döntene, ha te látnád be, hogy butaság ilyen fiatalon ekkora fába vágni a fejszéteket, hogy még csak egymást sem ismeritek vagy saját magatokat miként lehetnétek elegek egy babának akinek szeretet, biztonság meg otthon kell? De te nő vagy Leni és James tisztában van azzal, hogy amint a baba vagy a gyerek szó szóba kerül, ti nők elvesztitek az ítélőképességeteket.

Türelmesen hallgat végig - nagy szó - egyszer sem vág közbe, csendben próbál mérlegelni: nem lehet önző, nem gondolthat mindig magára. - Figyelj Leni, én...- Nagyot szusszan ahogyan megkeresi a pillantásod. - Nem fogok hazudni neked, fogalmam sincs, hogy mit gondoljak vagy, hogy mit mondjak. Egyszerűbb lenne, ha most ezt nem vállalnánk, de... ez végérvényesen a te döntésed és...- Nagyon nehezen találja a szavakat, mert nagyon nehéz máris maga elé helyeznie egy olyan dolgot, amire nem is gondolt: a gyereket. - Akárhogyan is döntesz én megpróbálok ott állni mögötted és támogatni, jó? Nem kell egyedül végig csinálnod. - Nem akarja, hogy egyedül csináld végig. - Ki fogjuk találni, hogy mi legyen így vagy úgy és megígérem, hogy számíthatsz rám, de ugyanakkor szükségem van arra, hogy te is támogass engem. - Félrebiccenti a fejét. - Ha úgy döntünk, hogy szeretnénk ezt a babát akkor élnünk kell valahol és el kell látnunk és nekem jó esélyeim vannak, hogy ezt elő tudjam teremteni, de ehhez az is kell, hogy ne légy rám dühös vagy ne veszekedjünk azon, hogy hány edzésre járok meg...ilyenek. - Megköszörüli a torkát, mert fogalma sincsen, hogy egyáltalán akarsz-e vele együtt lakni, vagy te miként képzeled el ezt az egészet. - Csak azt tudom, hogy nem szeretném, ha a gyerekem idegen férfiak nevelnék fel, vagy ha nem tudná, hogy ki az apja. - Mert neki az apja jó apja volt és ezt akkor is tovább szeretné adni, ha váratlanul és nagyon hirtelen kell felnőnie.

Némán figyel és hallgat és nagyon próbál nem fejeket vágni vagy felsóhajtani, mert egy része hinni szeretne neked, tényleg, maradéktalanul bízni abban, hogy ez így lesz, hogy nem fogod soha arra kérni, hogy a kviddics sorolódjon hátrébb az életében, de tudod azért tisztában van vele, nagy családban nőtt fel, hogy az élet nem ennyire egyszerű: mi lesz akkor ha veszélyeztetett terhes leszel és neki nagyon sok mindenben kell támogatnia, ha a gyerek születése után hosszasan kell lábadoznod, ha ugyan nem mondasz majd semmit, de érezteted vele, hogy megint meccsre ment, edzésen vett részt egy szülinap helyett. Ez szépen és egyszerűen hangzik így Leni, de James szerint ez egy jóvalta összetettebb feladat. - Jó. - Nem fog nekiállni veszekedni és akadékoskodni, és habár nem ismered, de ez kifejezetten nagy szó nála.

- Sajnálom. - Mondja reflexesen ahogyan az apádra terelődik a szó és a viszonyotokra: neki aki egy hatalmas családban nőtt fel, elképzelhetetlen úgy élni egy életet, hogy az ember alig-alig van tisztában azzal akihez tartozik. - Én... csak szeretném, ha ismerhetné a családom, a nagybátyait és nagynénjeit, a nagyszüleit, szeretném, ha tudod, olyan lehetne a viszonyuk velük, mint nekem. - És nem tudod, hogy neki milyen viszonya van a családjával, de talán ebből sejtheted, hogy igazán közeli.

- Hát...- Nagyon zavartan vakarja meg a fejét, mert ez számára valami nagyon új, mintha újjá kellene születnie és valahogyan teljesen máshogy élnie az életét. - Igen? - Kérdez vissza. - Mármint... azt hiszem ez lenne a legideálisabb. Én nem akarok olyan apa lenni, aki tudod, csak kéthetente egy hévégét van a gyerekével és akkor sem tudja, hogy melyik cukrászdába vigye, mert úgy emlékszik, hogy a banános csokifagyi a kedvence, de közben csak külön-külön szereti. - És ettől zavarba jön, nem is kicsit, hanem nagyon, mert ez furcsa dolgokat jelent, az, hogy összeköltözzön valakivel akit alig ismer, de a gyerekét hordja a szíve alatt. Látod, ezért mondta, hogy egyszerűbb lenne nektek a baba nélkül. - Persze, ha te nem akarod, akkor nem, csak én azt gondolom, hogy mégis csak előnyösebb lenne, ha tudod... megpróbálnánk együtt. - És James számára ez olyasmi, mintha hirtelen egy teljesen más életet kellene élnie, mert a világának tudod le kellene szűkülnie rád meg a babára és fogalma sincs miként tegye ezt. - Én arra gondoltam, hogyha tényleg meg tartjuk a babát, akkor tudod... talán...megpróbálhatnánk, hogy te meg én... együtt...tudod. - Zavarában megint megvakargatja a fejét, nagyon régen csinált már ilyesmit. - Mármint tudod, hogy elmehetnénk randizni, meg ilyenek és akkor eldönthetnénk, hogy ez menne-e nekünk...- Sosem kell ilyen helyről megközelítenie ezt az egészet és most fogalma sincs, hogy jól csinálja-e, nyilván nem.

- Ez szép meg jó, de én nem akarom, hogy két állásban dolgozz amikor már látszik a hasad vagy, hogy ne pihenj, hogy egész nap állj. - És ezt már jóval határozottabban mondja, mert Jamesnek egészen konkrét elképzelései vannak, hogy miként kellene viselkednetek egy családként és ebben az elképzelésben ő fog eltartani titeket.

Fogalma sincsen, hogy mit kellene tennie, igazából azt is nehezen tudja felfogni, hogy gyereke fog születni. Lenéz a hasadra: lapos, szinte hihetetlen, hogy egy futó affér ilyen következményekkel járhat. Persze, nyilván James is tudja, hogy miként születnek a gyerekek, csak hát eddig a pontig ez sosem volt valós fenyegetés, eddig a pontig mindig nagyon vigyázott de te most itt állsz előtte és azt bizonygatod, hogy a gyerekét várod - nagyon szeretne még ennél is jobban megkérdőjelezni, de ha rád néz nem egy hazug alakot lát maga előtt aki meg akarja győzni a saját igazáról. Ha rád néz egy szép nőt lát aki ugyanúgy meg van rémülve, mint ahogyan ő is.

Tudja vagy legalábbis sejti, hogy éppenséggel ez a helyzet neked sem egyszerű, mert ha esetleg James azt is mondja, hogy köszöni szépen neki erre semmilyen szüksége sincsen, te akkor sem húzhatod ki magad alóla és habár James úgy érzi, hogy roppant nagy felelőtlenség elvállalni egy ilyen életre szóló feladatot, azt becsüli benned, hogy kitartasz a gondolatod mellett. Akarna, Merlinre, hogy ne akarna meggyőzni, elvégre ez lenne  a helyes döntés: előttetek áll egy egész élet, vannak terveitek és még olyan fiatalok vagytok. Az ő élete előre megtervezett és most ez az egész keresztül-kasul húzza mindazt amit szeretne. Egyelőre fogalma sincsem, hogy mit is jelent ez, de azt már sejti, hogy valami olyat amibe beleremeg a föld. Valami olyat amitől a világ a feje tetejére áll, kifordul a négy sarkából, amitől minden lehetségessé válik és a mostani gondjai eltörpülnek. De ez még most nagyon nem így vagy ilyennek érződik. Ez most még félelmetes és elképzelhetetlen és görcsbe rándítja a gyomrát. Kérdéseket vet föl benne arról, hogy miként is fogjátok ezt az egészet kezelni, hogy miből tartjátok fent magatokat, hogy milyen lesz így az élet.

- Akkor ebben legalább egyetértünk. - A mosolya kisfiús, a szája szélén gödrök jelennek meg, a pillantását előbb lesüti aztán meg felemeli rád. - Örülök. - A kezed felé nyúl, de félúton megállítja a mozdulatot és hagyja, hogy visszahulljon a keze kettőtök közé. - Tényleg szeretném, hogy ismerje a családom Leni, hogy ismerjen engem. - Rád pislog, szemeit a tiedbe fúrja és nem akarja engedni, tudja vagy hát sejti, hogy az egyetlen ember aki erről igazán dönthet az te vagy és ő nem éppen tett rád jó benyomást, nem igaz?

Próbálkozik, az agya  kattog, a gondolatai ezerfelé vannak - jól akarja csinálni, de mit is jelent pontosan az, hogy jól és kinek mi a jó? Hogyan legyen valaki akiről azt sem tudja, hogy létezik? Hogyan próbáljon olyanná válni amilyen még sosem volt?

Beletúr a hajába, vacillál mielőtt kimondja a szavakat amik úgy fodrozódnak benne ahogyan a hullám éri a partot. Ha teljesen őszinte akarna lenni sem tudná megmondani, hogy menni fog-e neki. Igazad van, ő tényleg nem olyan aki eddig lekötötte magát valaki mellett, de eddig nem is volt arról szó, hogy gyereke fog születni. - Nem... igazad van. - Nagyot nyel. - De eddig nem kellett arról vagy úgy gondolkoznom ahogyan most majd ezután. - Mert eddig nem jelentek meg csinos lányok a lakáson, hogy ilyesmit valljanak be. - És fogalmam sincs, hogy menni fog-e, de ha nem próbáljuk meg akkor honnan is tudhatnánk? - Zavarban van, úgy érzi, hogy mindent feltesz egy lapra, egy lapra amit nem is ismer. Amiről azt sem tudja, hogy milyen igazából. Téged néz, mintha most akarná eldönteni, addig amíg az ítéletedre vár. Csak meg kell próbáljátok, erről győzködi magát és amikor te végül beleegyezel, elmosolyodik. - Remek. - Remek, bár fogalma sincs, hogyan fogja ezt csinálni, hogy miként fog ez az egész működni - tényleg nem ismeritek egymást, fogalmatok sincs arról, hogy képesek vagytok-e jól működni és James nem egy könnyen kezelhető jellem, ő maximalista és célorientált, fafejű bizonyos téren, vannak komoly elképzelései amikről alig lehet meggyőzni. Ilyen például az is, hogy nem szeretné, ha túl nagy teher nehezedne rád: ő elképzelte már, hogy harminc éves kora körül teherbe ejti a feleségét és a felesége sosem dolgozott - most vagy tíz évvel fiatalabb, de így is ezt gondolja. - Oké. - Köszörüli meg a torkát. - Akkor ezt majd átbeszéljük. - Majd meggyőz, gondolja, arról, hogy mindenkinek jobb, ha felhagysz a két állásoddal. - Szóval akkor... szombaton van kedved elmenni az adventi vásárba? - Köszörüli meg a torkát megint. Sosem kellett ilyesmin gondolkoznia, hogy milyen randikra vigye a kiszemeltjeit és nem biztos, hogy jó benne.