- Preston, jöjjön az irodámba, feladatom van a csapata számára - közöltem a szervezett bűnözésre szakosodott nyomozók ifjú reménységével, amint beléptem az aurorparancsnokság íróasztalokkal ellátott közös irodahelyiségébe. Nem vártam meg a fiatal férfi válaszát, csak határozott léptekkel elindultam a főosztályvezetői iroda mahagóniajtója felé, amelyen tavaly augusztus óta arany betűkkel díszelgett a Corban P. Yaxley felirat. Tökéletes irodahelyiség volt, tágas, tekintélyt parancsoló, sokkal kényelmesebb a korábbi kis lyuknál, amit egyszerű osztagvezető aurorként birtokoltam. És mégis, voltak napok, mikor a tornyokban álló papírmunka és a bal alkaromat égető fájdalom közben hiányzott a hétköznapi aurorok munkája. Mindent összevetve viszont teljes mértékben elégedett voltam a jelenlegi pozíciómmal. Harminchárom évesen a főosztályvezetői rang birtoklását igazán nagy teljesítményként éltem meg, a Nagyúr egyelőre tökéletesen elégedett volt a munkámmal és Pius Thicknesse ócska próbálkozásai az Imperius-átok leküzdésére is annyira erőtlenek voltak, hogy túl sok energiát nem kellett fektetnem az új marionettbábuként rángatott mágiaügyi miniszterünk irányításába. Mérhetetlen magabiztossággal töltött el a tudat, hogy elég lenne pusztán gondolnom rá, és Thicknesse kivetné magát a Roxfort legmagasabb tornyából is. Nem voltak önálló gondolatai és cselekedetei, tulajdonképpen a mágiaügyi miniszter azt tette, amit én akartam - én pedig azt, amit a Sötét Nagyúr, de mivel a vágyaink többségében megegyeztek, így ezt a tényt nem tekintettem igazán relevánsnak. Becsuktam magunk után az irodaajtót, majd leültem az íróasztalom mögé és Preston elé toltam egy gondosan lezárt mappát. - A fejvadászok találtak egy kisebb terrorista csoportot a Delamere-erdő környékén. Szökött sárvérűek javarészt, a jelentés szerint akadnak közöttük iskolakerülő kiskorúak is. A sárvérűek esetén nem ragaszkodom az élve elfogáshoz, a gyerekeket szállítsák le egytől egyig a Minisztériumba - vázoltam fel a feladatát. Mindketten tudtuk, hogy szó sem volt terroristákról, csupán a Minisztérium elől menekülő sárvérűekről és rettegő gyerekekről. Jerry Preston fiatal kora ellenére több mint alkalmas volt ennél nagyobb feladatok koordinálására is. A kérdés nem az volt, hogy a képességei elegendőek lesznek-e a feladat elvégzésére, hanem az, hogy hajlandó-e megtenni. Nem azért adtam neki ezt a munkát, mert más nyomozót nem találtam volna, aki elfog néhány nevetséges, legyengült szökevényt, egy egyszerű járőr vagy fejvadász is megoldotta volna a feladatot. Azt akartam, hogy Preston bizonyítsa a Minisztériumhoz való lojalitását.
Az árulás nem olyan érzés, amit a legtöbb ember sokszor átél életében. Mindenkinek előfordul egy-két ilyen alkalom abban a néhány évtizedben, amíg a port nyalogatja ennek a szaros kődarabnak a felszínéről, de nagyon ritka az, amikor egy árulás teljesen a padlóhoz vágja az embert. Sosem vallottam volna be, ha kérdezik tőlem, de én is nehezen kezeltem, hogy az az ember, akit eddig a mentoromnak gondoltam, olyan mértékben árult el, amiért képes lettem volna szó nélkül megölni, fittyet hányva a múltra. Persze sejthettem volna, hogy ez lesz a vége, de fiatal voltam még, egy taknyos kis fasz, akinek ekkor még túl sok bizalma volt az emberekben. Hát ennek kurvára vége szakadt ezzel, Corban Yaxley gondoskodott róla. - Édes faszom -morogtam már előre bosszúsan, amikor a főosztályvezető elsuhant mellettem, mint valami kurva szőke herceg egy kislányoknak szánt gyerekkönyvből. Nem tudtam, mit akar, de abban egész biztos voltam, hogy semmi jót, sőt, valószínűleg semmi olyat, amire egy csapatnyi szervezett bűnözési nyomozó segítségére van szükség. Csak ne legyünk láb alatt és ne neki kelljen valamit elintéznie. Lusta náci geci. Felálltam a székemről és kelletlenül, de egyenes háttal, felszegett fejjel követtem Yaxleyt a csicsás kis irodájába. Nem féltem tőle és nem is állt szándékomban elhitetni vele az ellenkezőjét. Úgyis túl jól ismert már ahhoz. Nem foglaltam helyet, úgy ahogy voltam, állva emeltem a kezembe a mappát, benne az állítólagos terroristákról leadott információkkal. Pár rövid pillanatig csak néztem a papírt, rajta a büntetlen előéletű, indokolatlanul üldözött fiatalok képeivel. Undorodva megrándult az arcom, de nem tettem semmilyen megjegyzést rá. - És mi legyen a mugli születésű kiskorúakkal? A holttestüket szállítsuk le egytől-egyig a Minisztériumba? -kérdeztem vissza pimaszul, némi gúnnyal a hangomban. Ha azt hitte, majd szó nélkül haptákba vágom magam és nagy bólogatások közepette rohanok is öldökölni az erdőbe, akkor nagyon el volt tévedve. De úgy vélem, nem hitt semmi ilyesmit rólam. Még mindig túl jól ismert ehhez. Hanyagul visszadobtam a dossziét az asztalra, a mozdulattól kicsúszott belőle egy fotó egy tizenegy-két éves kisgyerekről. Ha ő mugli születésű, meg kellene ölnöm. Undorodtam a gondolattól is. - Nem egy akkora feladat, hogy a szervezett bűnözési alosztály drága idejét és erőforrásait pazaroljuk erre. De éppen olyan alávaló munka, amit a halálfalóknak találtak ki. Csiklandozza meg a kis koponyát a karján, biztos lesz, aki örömmel vállalja a feladatot. Páros lábbal fognak kibaszni innen, de hol nem szarom le.
Preston arcán leplezetlenül keveredett a megvetés és a lelkesedés teljes hiánya - néhány hónapja még nem így meredt rám, ha utasítást kapott, azonban a korábbi tiszteletből és a munkája iránt érzett elkötelezettségből pontosan annyi maradt, ahány sárvérű a Minisztériumban. Tehát semennyi. Nem lepett meg, sosem volt előttem titok, hogy Prestonnal máshogy láttuk a világot, nyilván, egyszerű félvér volt, aurornak kiváló, de máskülönben értéktelen kis porszem egy hatalmas gépezetben. Katonának természetesen első osztályú lett volna, ha képes belátni, hogy a dacos ellenállása értelmetlen, sőt, egyenesen kontraproduktív. Élhetett volna a lehetőségeivel, a ténnyel, hogy a hozzá hasonlókat megtűrtük a Minisztériumban, akár még magasra is emelkedhetett volna, mint Umbridge vagy Runcorn, akik vélhetően most is sárvérűeket hallgattak ki a kilencedik szinten. De Preston nem ilyen volt, és valahol, egészen mélyen sajnáltam, hogy ennyire ragaszkodott a nevetséges elveihez. Tényleg nagyon jó auror volt és azt hiszem, a magam módján kedveltem minden közönségessége és egyszerűsége ellenére. Kár érte. Nem ült le magától, én pedig nem kínáltam hellyel. - Szeretné leszállítani a holttestüket egytől egyig, Preston? Szívesen kiadom a parancsot, csak kérnie kell. - Derűs mosollyal pillantottam fel a kényelmes irodai székemből Preston arcába. Mindketten tudtuk, hogy a legkisebb lelkiismeret furdalás nélkül adtam volna parancsba, hogy végezzék ki a sárvérű kölyköket, a holttestüket pedig szállítsák le mind egy szálig a Minisztériumba. Szórakozhatott, gúnyolódhatott, de csak maga alatt vágta a fát - és néhány kölyök alatt, akik most azt gondolták egy erdőben bujkálva, hogy biztonságban voltak. - Preston nyomozó, mindketten tudjuk, hogy ha én "megcsiklandozom azt a kis koponyát a karomon", akkor maga nem megy ma haza élve. - Eszem ágában sem volt idecsődíteni néhány halálfaló kollégát és Prestonra ereszteni őket. Némelyikük ahhoz sem volt elég kompetens, hogy az erdőben bujkáló sárvérű gyerekeket elfogják, nemhogy elbánjanak Jerry Prestonnal, aki pedig igen, azt a legkevésbé sem akartam az irodámban látni. Bellatrix bizonyára örömét lelte volna benne, ha eljátszadozhat egy aurorral, én viszont az utolsó szálig kitéptem volna minden hajamat, ha a halálfaló gyűléseken és a kötelező közös munkán kívül is el kell viselnem Bellát. Ami pedig a Nagyurat illette... őt valószínűleg a legkevésbé sem érdekelte egy engedetlen nyomozó gyermekded hisztije. - De igaza van, valóban rangján és képességein aluli ez a feladat, ne haragudjon. Ebben az esetben tudok sokkal megfelelőbb munkát is adni magának és néhány kollégának. A tekintetem a falra erősített körözési plakátra siklott, ahonnan Harry Potter pislogott vissza rám a "nem kívánatos személy" felirat alól. - Segíthet a Potter elleni hajtóvadászatban. Mit gondol, Preston, a képességeihez illik ez a feladat?
- Preston, jöjjön az irodámba, feladatom van a csapata számára - közöltem a szervezett bűnözésre szakosodott nyomozók ifjú reménységével, amint beléptem az aurorparancsnokság íróasztalokkal ellátott közös irodahelyiségébe.
