Hangover the balcony and jump

Jó tanács magamnak: soha ne menj másnaposan színházi próbára, mert lehányod a színpad közepét. Hatalmas szerencsémre a mai napon ez nem történt meg, de meglehetősen közel álltam hozzá legalább három-négy alkalommal. A fények, a hangok, a sok mozdulat... Merlinre, már attól elfogott az émelygés, ha csak rágondoltam. Talán tényleg vissza kéne fognom magam.
Tegnap este kivételesen nem buliban voltam, ó, nem. Alexanderrel megittunk egy üveg vajsört... aztán úgy döntöttem, hogy az nem elég, tehát felbontottunk még egyet. Aztán még egyet és még egyet, végül pedig előkapartam a szekrényemből a citromos-bubokékos vodkát, amit különleges alkalmakra tartogattam, de nem létezett különlegesebb alkalom, mint ketten lerészegedni egy kiskorúval a szobámban. Csak apa meg ne tudja, hogy elsők között itattam le Alexet... Mindenesetre az a vodka feltette az i-re a pontot és fogalmam sincsen, mikor aludtam el végül, csak a házimanó keltett, hogy mennem kell. Rögtön megbántam az egész estét.
Az első szónál, ahogy meghallottam, hogy szünet, már pattantam is fel és szinte sprinteltem a büfébe. Ölni tudtam volna egy jó nagy pohár hideg vízért, meg esetleg egy kis limonádéért is. Csak azt már nem mertem kipróbálni, féltem, hogy akkor tényleg hányok.
Éppen a lüktető halántékomat dörzsöltem, amikor a szemem sarkából megláttam Bonnie Ollivandert.
- Szia -mosolyodtam el egy pillanatra. -Remélem, nem azért jössz, mert annyira pokolian játszottam, hogy már pofont is érdemelnék. -Nehéz volt megállapítanom, hogy milyen teljesítményt nyújtottam a színpadon, úgyhogy csak reménykedni tudtam benne, hogy nem voltam nagyon csapnivaló.