Szokdecselve mesz vegig a folyoson, ahogyan elvezed a kintrol beszurodo napsutest, mely arcodat melengeti. Mostanaban sokkal boldogabb vagy, mert lett egy uj baratod, akit ugy fest nem zavarnak furcsasagaid, s a kezdeni enehzsegek ellenre most mar egeszen jol kijottok. Mintha a zaklatoid is kevesebbet szekalnanak mar! Bar ebben kevesbe vagy biztos, az is lehet, hogy egyszeruen nem veszed fel magadra mar annyira, mert ellep egy soro kod, mely minden bizonnyal nem rozsaszin! Vagyis ezt mondod magadnak, mert szeretned elhinni, hogy letezek kit fiu kozott baratsag... Mar ket olyan fiu kozott, akik biztosan erdeklodnek sajat nemuk irant. Maskulonben miert csokolt volna meg? Baratsagos udvozlesbol.. Mert te ezt szoktad, de masok... Rien, igen rola elhinned, hogy csak azert ad neked puszit maszkon keresztul, de o egeszen mas, o tenyleg egy kulon kategoria nalad, azert is a legjobb mindenki kozul, s meg egy olyan meno kulseju ember sem vetekedhet poziciojaert, mint ez az ujdonsult idegen. Pedig lenne eselye! Ezt allitod... Akar tobbre is. S ez gondolat valahol megremiszt, vissza akarod vonni, de tagadni sem tudod, hogy estenkent elmed elkalandozik, olyan dolgokat lattat veled, amiket nem biztos, hogy szabadna, sot egyenesen bun, de amig csak gondolod, s nem teszed meg.. - Ahhh, mar megint. - Mosolyod hirtelen lefagy arcodrol, gymorodhoz kapsz fel kezzel, s erzed az kellemes melegseget, mostanra viszont tudod, nem elementalis kepesseged szabadult el sajnos, hanem egeszen mas, aminek nem kene. Feltel tole,most is rettegsz, hogy mi lesz ebbol, de nem tudsz nemet mondani neki, mert olyan edes, kedves, rendes, oszinte. A haztarsaddal mar beszeltel errol, mar Rient is betamadtad a hirrel, de annyira mas valaszokat adtak, vagyis szerinted mas valaszok voltak nagyon, igy nem tudod mit tegyel. Persze nem ezert tartasz a kert fele, nem ezert kerested meg bandatagodat, aki hozzad hasonloan mindig tele van energiaval, hanem mert ugy volt, hogy atveszitek az szamokat, persze csak a kottat olvasgatjatok elsore, vagyis ha jol emlekszik, akkor csak ennyi volt... De mar mindegy, nem is tudott volna dobszerkot hozni kertbe! -Kyliaaaaan! - ugrik a nyakaba, amint meglatja a fiut, s csak az arcara nyom puszit, mert o sem engedi a szajara a puszit... Nem tudja miert, nincs benne semmi, hiszen Rien meg Ash is hagyja! Awww Ash!
Haru, nos… Még mindig nem tudok hozzászokni az új helyzethez, a saját érzéseimhez, meg az ő emberségéhez, pedig már egy idege túlvagyunk a váratlan fordulaton és a vallomásán, de még mindig szokatlan számomra, hogy a madárkám néha kirepül a kalitkájából és egy cuki fiú alakjában lecsüccsen a kanapémra, vagy éppen megölelget… Teljesen zavarba hoz. Mert annyira aranyos, és annyira ártatlan, és annyira… Nem is tudom! Áh, össze vagyok zavarodva. Persze örülök a társaságának, meg annak, hogy most már ha kérdezek tud is válaszolni nekem, de… Azért mégiscsak a madaram volt évekig. Viszont szerencsére van mivel lekötnöm a kósza gondolataimat: a zene. Most is azért igyekszem a Roxfort kertjéhez az akusztikus gitárommal a hátamon, meg egy zacskó édességgel a kezemben, hogy átnézzünk pár számot Rikuval - az egyik bandatagommal. Azaz eredetileg ezt beszéltük meg, de annyi mindent ki kellene öntenem magamból, hogy ennek a találkának esélyesen lelkizés lesz a vége, hacsak nem fogom vissza magam teljes gőzzel. De Haru… Áh, nem tudok nem rá gondolni. Annyira szép arca van, annyira puhi a haja, annyira jól állnak neki a ruháim meg az ékszereim, hogy legszívesebben mindegyiket felpróbáltatnám vele. És mellé annyira jó a személyisége… Főnyeremény! Nem értem, miért esik nehezemre nyitni felé és elvinni valami szép helyre… Elmehetnénk esetleg egy étterembe, vagy városnézésre, vagy körbekérdezhetnék, hátha lesz valami fesztivál mostanában… Ó, szerintem imádná a vattacukrot. Monster ízű vattacukor… Tuti létezik! Annyira elgondolkodom a Monsteres vattacukor lehetőségén, meg az édes kis fesztiváli hangulaton, hogy rendesen szívbajt kapok, mikor valaki váratlanul a nyakamba ugrik. Riku - ki más lenne? – Rikuhuhuuu! – hangomat ilyen viccesen megremegtetem, ami amúgy azért nem vicces, mert tényleg megijedtem és nem direkt csinálom… De aztán hamar összeszedem magam és csak vigyorgok rá, meg a kis puszijára, majd meg is ölelgetem cserébe. Örülök, hogy nem a számra adja, hiszen… Az én szívem már másé. Mert akár szokatlan még akár nem, Haru megszerezte magának az egészet és elzárta egy felnyithatatlan ládikába. – Mizujs? Minden okés veled? – kérdezem, közben intek neki, hogy valahol keressünk helyet és üljünk le. Ha pedig sikeresen lecsüccsenünk, kettőnk közé rakom a nasis zacskót és előveszem a kottákat a gitárommal együtt.
