“A person without freedom is like a plant without sunshine. It has no way to grow.”
Zavartan, értetlenül eresztem lejjebb a poharamat, amit az asztaltársaság többi tagjával együtt a magasba emeltem, amikor apám elkezdte a beszédét. Csak ahogy a mondandója vége felé közeledett, kezdett a kép igazán kikristályosodni előttem. Mert persze az agyam egy hátsó zugában valahol már tudtam, sejtettem, hogy miről is fog szólni ez a hétvége, már amikor a szüleim szóltak, hogy ezt a két napot a Roxfort helyett a Zabinik angliai kastélyában töltjük. Legalábbis volt némi elképzelésem, egy kevéske sejtésem arról, hogy nem véletlenül vesznek ki a suliból, és hogy valami nagy dologról lesz szó, ami érinti a Zabiniket is. Mégis valamiért elhittem magamnak a legegyszerűbb magyarázatokat, hogy a Flamel házaspár munkaügyben vagy diplomáciai látogatás céljából jött a Brit Királyságba, és látogatta meg a régi barátait, közben pedig kihasználva a lehetőséget, hogy velem is találkozhatnak, megszervezték ezt a hétvégét. Abban sem lenne semmi újdonság, hogy az apáink egymással üzletelnek, vagy ha egy újabb közös nyári programot, közös nyaralást szerveztek volna, szóval tulajdonképpen sok opció lehetett volna még... EHELYETT! Konkrétabban ahelyett, hogy egy pohárköszöntővel egy füst alatt bejelentik az üzleti egyesüléssel kapcsolatos terveiket ÉS az elrendezett eljegyzésemet Antonioval. Először a fiúra nézek döbbenten az asztal felett, annak jelét keresem az arcán, hogy ő vajon ezt tudta-e, vagy neki is annyira új mindez, mint nekem? Aztán a szüleimre nézek.
- Ezt most... komolyan gondoljátok? Egy üzleti alku tárgya vagyunk, vagy pontosan hogyan is képzeltétek ezt? - fakadok ki döbbentem, mire apám elkezd valamit magyarázni arról, hogy a családjaink milyen régi jó barátok, és ez a tökéletes lehetőség az egyesítésre. A fejemet rázom, majd felpattanok. - Beszélhetnénk? Hat szem között? Kérlek? - pillantok könyörgően a szüleimre, majd félre vonulok velük, hisz nem szeretnék illetlenül vagy elutasítóan viselkedni a vendéglátóink előtt, de nem tudok magamhoz térni ezen váratlan döntésük előtt. Próbálom meggyőzni apámat arról, hogy ez így kicsit gyors, még csak most jöttem vissza a Roxfortba, a tanulmányaimra kell összpontosítanom, nem foglalkozhatok most ezzel. Ő viszont csak legyintve közli, hogy nem is kell, nem terveznek gyors esküvőt, nyugodtan koncentrálhatok a tanulásra, és nem kell foglalkoznom a fiúkkal. És ekkor esik le, hogy valószínűleg hallott valamit, valami pletykát Lucasról talán, vagy sejti, hogy egy fiú miatt vagyok itt, és erről szól ez az egész. Így pedig egyértelmű, hogy ezzel nem fogom kimenteni magamat ebből a házasságból. Apámat nem fogja érdekelni, hogy mást szeretek, sőt, annál makacsabban ragaszkodik majd a terveihez. Egyelőre nem látom a kiutat, de legalább még van egy kis időm kitalálni, hogyan oldjam ezt meg.
Nem térek vissza az ebédhez, inkább rosszullétre hivatkozva kimentem magamat. Nem tudnék a nagy családi tervről most higgadtan, illedelmes úrihölgyhöz méltón társalogni. Néhány órával később azonban, amikor magányos délutáni sétára indulok az őszi színekbe öltözött birtokon a kastély mögött, a gyümölcsfák között Tonyra bukkanok. Lelassítok, majd meg is állok. Elbizonytalanodom, mert még mindig nem biztos, hogy készen állok erre a beszélgetésre. Nem szeretném őt megsérteni a megnyilvánulásommal, és csak remélhetem, hogy nem vette zokon a korábbi felháborodásomat és elvonulásomat. Ez nem ellene irányult. Sőt! Ha a dolgok máshogy állnának, talán még szerencsésnek is érezném magamat, hogy őt választották nekem a szüleim. Tony végül is egészen helyes, jó családból származik, régóta barátok vagyunk, és épp csak egy évvel idősebb tőlem. Járhatnék úgy is, mint Vesta, és kaphatnék vőlegénynek valaki olyat, aki a bátyáimmal egy idős. Hisz a szüleimet láthatóan nem zavarja túlzottan a nagy korkülönbség. Csakhogy a szívem már másfelé húz. Lucas miatt jöttem a Roxfortba, és azt hittem, ez az év majd arról szól, hogy kitaláljuk, mit szeretnénk egymástól, jók vagyunk-e együtt, erre most ez az eljegyzés majd mindent jól összekavar. Ó, Merlinre, Lucas ki fog akadni, ha ezt megtudja. Lehet, ez véget is vet közöttünk mindennek. Érthető volna, ha emiatt nem akarná folytatni, ami kialakulóban volt közöttünk.
- Szia - lépek végül Tonyhoz. - Hogy vagy, így, a nagy bejelentés után? Te fel tudod fogni ezt az egészet? Anyám már a karácsonyi eljegyzési partit szervezi, és azt, hogy milyen ruhát csináltasson nekem, apáink pedig azt hiszem, éppen arról egyezkednek, hogy hol kellene élnünk. Nem őrület? - ingatom a fejemet, majd erőtlenül leroskadok a közelben egy kőpadra.
