Érzékeny lány, mondhatni művészlélek, aki ösztönösen keresi a szépet és a jót a világban. Szenvedélyes az élet több területén is. Alapvetően kedves, közvetlen és gondoskodó. Jó hallhatóság, és szívesen ad tanácsokat, főleg szívügyekben, ráadásul meglepően jó érzéke van ehhez. Ugyanakkor az, hogy az édesanyja lemondott róla, és a karrierjét választotta helyette, majd megtapasztalta, mit jelent mugli születésűnek lenni a varázsvilágban, és a roxforti évei alatt rendszeresen érte bántalmazás, visszahúzódóbbá tette, csendesebbé, olyanná, aki inkább leszegett fejjel járt a folyosókon, csak hogy kerülje a konfrontálódás lehetőségét is, és bár beleszületett a rivaldafénybe, egyre inkább kezdte kerülni azt. Tizenhárom éves korától, miután iskolát váltott, nem igazán voltak barátai, magányossá vált, aki inkább egy sarokban meghúzva magát olvasott, nehezen tudott megnyílni, közel engedni magához másokat. Majd egy-két év után egyszer csak elérkezett egy törésponthoz, amikor rájött, hogy néha igenis meg kell védenie magát, és be kell bizonyítania, hogy ő is ér annyit, mint bármelyik másik boszorkány vagy varázsló. Rosszul viseli az igazságtalanságot, ha az másokat éri, és képes gondolkodás nélkül mások védelmére kelni. Ugyanakkor ezt saját magáért még mindig nem mindig teszi meg, gyakran inkább csak tűr, és kerüli a bajt. Ám ha átlökik őt a tűréspontján, pillanatok alatt nagyon harciassá tud válni. Nem szeret vitatkozni, de ha felbosszantják, éles a nyelve, és tüskéssé válik, akár egy sün. Védő és támadó varázslatok terén nem kifejezetten tehetséges, viszont kreatív, és néha éppen az válik előnyére, hogy a meglepetés erejét is felhasználva valamilyen mugli módszerrel támad vissza. Őszinte, néha túlságosan is, bár mindig igyekszik a véleményét szépen csomagolni - legalábbis amíg nem éppen a másik fél bántása a cél.
Életem története
A fejezet végére érve két tenyeremmel megdörzsölöm az arcomat, közben elnyomok egy ásítást, majd a karórámra pillantok. Lassan itt az idő, hogy hazautazzunk a téli szünetre. Apró mosoly fut az arcomra a gondolatra, hogy hamarosan találkozhatok a családommal. A húgomnak még nem vettem ajándékot, de ez valószínűleg az utolsó pillanatra marad, mert még ki kell derítenem, egyáltalán mire lehet szüksége egy alig pár hónapos babának.
Felállok az asztaltól, és a kiolvasott könyvet visszaszolgáltatom a könyvtárosnak, három másikat pedig kikölcsönzök a szünet idejére. Az utóbbiakat a hónom alá csapom, és elindulok velük a Griffendél torony felé, hogy lehozzam az utazó ládámat. Úton arrafelé az egyik folyosón azonban egy diákcsoportosulásba botlom, nagyrészt mardekárosok, de nem igazán veszek róluk tudomást, csak lecsapom a fejemet, és igyekszem úgy kikerülni őket, hogy ne hívjam fel magamra a figyelmüket. Ám mielőtt magam mögött hagyhatnám őket, először gyanúsan elhalkul az egész társaság, mintha egy emberként vennének levegőt... vagy mintha beköszöntene a vihar előtti csend.... Aztán hirtelen a kőpadló a talpam alatt megmagyarázhatatlanul csúszóssá válik, én pedig mindenki előtt fenékre esek. A könyveim szanaszét repülnek, az egyik sarka felsérti a szám szélét, a hátsóm sajog, a diákok körülöttem pedig egyszerre törnek ki nevetésben. Érzem, hogy az arcom hirtelen lángra lobban, részben a szégyentől, részben a haragtól, a szemeimet dühös könnyek marják, de egy hang nélkül szedegetem össze a holmimat, majd egyenesedem fel, és igazítom helyére a ruháimat is.
- Gratulálok, sikerült jól megleckéztetnetek valakit, aki nem csak hogy nem ártott egyikőtöknek sem, de még fegyvertelen is volt. Nagy érdem - jelentem ki fagyosan, persze néhányan erre is csupán halkan kuncognak, de már nem érdekelnek. Sietve, de ezúttal óvatosabb léptekkel, tovább haladok. Néhány lépés után azonban, mielőtt elhagynám az adott folyosót, egy meglepett, sőt, inkább rémült sikkantás hallatszik a hátam mögül. És ahogy megfordulok, azt láthatom, hogy egy két évvel fiatalabb háztársam, aki szintén mugli születésű, de minimum félvér, fejjel lefelé lóg a semmiben, a zöld talárosok gyűrűjében. A ruhája felgyűrődve a dereka köré, a harisnyás lábai tehetetlenül kalimpálnak a levegőben.
- Istenem, itt mindenkinek elment az esze? - suttogom magam elé döbbenten, ám aztán hirtelen ellepi az agyamat a vörös köd. Pálcát rántva csörtetek vissza, és átmenetileg ingoványossá változtatom a talajt a jelenlevők alatt, egyedül egy sávot hagyok meg magamnak, hogy megközelíthessem a fellógatott lányt. És amíg a többiek térdig süllyedve kapálóznak, és próbálnának menekülni a helyszínről, addig én kimentem őt onnan.
* * *
- Ugye elkísérsz ma a bemutatóra, drágám? - kérdezi apa fél órával azután, hogy hazaérkezem a londoni otthonunkba. Lassan mély levegőt veszek, ezzel is az időt húzva, mert nem szeretném egyből elutasítani. Sőt, hajlandó lennék kompromisszumos megoldásokra is, hisz tudom, milyen fontos ez neki, egy ritka lehetőség, hogy éppen itthon vagyok a Roxfortból, és jelen tudnék lenni. De a legkevésbé sem vágyom a felhajtásra, a fotósok kereszttüzére, amit sajnos sehogy sem lehet elkerülni, ha vele kell tartanom a vörös szőnyegre.
- Isabelle nem mehetne helyettem? Szívesen vigyázok én addig a kicsire - próbálkozom be reménykedve, de már akkor tudom, hogy ez nem jött be, mikor látom, hogy a mondat felénél apa ingatni kezdi a fejét.
- Ez kedves ötlet, Billie, de semmi szükség rá. Már találtunk bébiszittert, hisz természetesen Izzy is jönni fog. Neked pedig már a szobádban van a ruhád, ami ígérem, tetszeni fog, és nem is kell sokáig maradnod. Egy-két órát maximum - beletörődően sóhajtok. Gondolhattam volna, hogy előre leszervezte az egészet, és nem lesz kibúvó. Legalább amíg ők ketten együtt mutatkoznak, és mindenki el lesz ragadtatva attól, hogy milyen szép pár, vagy a húgomról faggatják őket, addig én meghúzódhatok háttérben.
- Egyébként nem ártana máris készülődnöd. Lesz délután még egy közös fotózás is, a fotós stáb pedig hamarosan itt lesz, és...
- Bocs, nem megy. Találkoznom kell AJ-vel - vágok a szavába gyorsan, és bár nem volt előre lebeszélt programom az unokatesómmal, tudom, hogy bármikor hajlandó volna nekem alibit szolgáltatni. - De indulás előtt itt leszek, ígérem - mosolyodom el ártatlanul, mielőtt kisietnék a szobából.
Ha tükörbe nézek
Mogyorószín szemek, szőke haj, mely általában természetes hullámos tincsekben omlik a vállaimra, bár néha szívesen kísérletezem különféle frizurákkal, vagy átmenetileg akár hajszín módosító bűbájokkal is. Nem vagyok kifejezetten magas, százhatvan centi mindössze, amihez arányosan karcsú alkat párosul, pedig nem mondhatnám, hogy nagy sportrajongó lennék. Még a tévében követve sem érdekel a sport - ez alól talán csak a nagy séták és a bringázás kivétel. Meg talán az úszás. Viszont nagyon szeretek táncolni, szinte bárhol, bármikor. A ruhatáram elég változatos, gyakran a hangulatomhoz öltözöm, úgyhogy sok sikert annak, aki megpróbálná a szekrényem tartalmát valamilyen stílushoz kötni. Viszont imádom a szép, és főleg a csillogó kiegészítőket.
Családom
Édesapám
Jacob Leneghan (43) - Bár a mugli világ valójában csak Jake Lennon néven ismeri - és szerintem szereti is. Apám brit származású filmszínész és zenész, aki a karrierje hajnalán, egy komolyabb szerep kedvéért költözött Londonból Los Angelesbe, ahol aztán megismerte anyámat. A kapcsolatuk eleje boldog volt, és egyszerre indultak el a siker útján, ám aztán jött a lejtmenet, majd a válás, végül pedig, tizenhárom éves koromban, apámmal együtt érkeztem vissza Londonba, és ez lett az új otthonunk. Azóta apám a legközelebbi és legfontosabb ember az életemben. Bár ő sem tökéletes, volt hogy nem bírta a népszerűséggel járó nyomást, vagy épp párkapcsolati gondjai voltak, és meggyűlt a baja az alkohollal, de ő az a típus, aki kitart azok mellett, akik fontosak neki, kitart a céljai mellett, nem szokása feladni, ezért tudom, hogy rá mindig számíthatok ebben az életben.
Édesanyám
Samantha Calloway (40) - Anyám Los Angelesben, az Amerikai Álomgyárban született, és amennyire tudom, egész életében az amerikai álmot kergette. Néha eltűnődöm, hogy csak azért állt-e össze apámmal, mert ő akkor már ismertebb volt, és segíthetett egyengetni a karrierjét neki is? Mindenesetre ha ez volt a terve, nyilvánvalóan bevált. Épp a tanulmányaimat kezdtem az Ilvermornyban, amikor bejelentette, hogy ő lelép Nashville-be, mert lemezszerződést ajánlottak neki, és nem hagyhatja ki a lehetőséget. És míg anyámból egyre sikeresebb country zenész vált, elmúlt úgy két év, hogy apám teljes tagadásban hazavárta őt. Végül három év után belátta, hogy anyámnak fontosabb lett a karrier, mint a család, és egy válást követően végleg ott hagytuk az Államokat. Anyámat pedig mintha ez egyáltalán nem is érdekelte volna. Évekig nem beszéltünk egyáltalán. Tavaly aztán én vettem fel vele újra a kapcsolatot, majd múlt nyáron, öt év után először, újra találkoztunk is. Hiányzik, be kell ismernem, és bár örülök, hogy újra kommunikálunk valamennyire egymással, ha tehetem, meglátogatom, őszintén nem értem, miért nem vagyok neki elég, miért nem szeret eléggé ahhoz, hogy igazán akarjon engem is az életébe.
Testvéreim
Egy féltestvérem van, egy húgom, apám új kapcsolatából. Elora még csak másfél éves, édes, huncut kiscsaj, kölcsönösen imádjuk egymást.
Párkapcsolat
Van barátnőm, de a kapcsolatunk még egészen friss, alig két hónapja tart, és úgy érzem, egyelőre mindketten elég lazán és kötetlenül állunk hozzá.
Apróságok
Amortentia
Levendula, könyvek, citromfű, égő fa
Mumus
Pókok, főleg a nagyobb pókok, de ha tehetem, a kisebbeket is elkerülöm.
Edevis tükre
A tükörben magamat, és a szüleimet látom, újra együtt, nevetve, beszélgetve, a londoni otthonunkban.
Hobbim
Zenélés, éneklés, tánc, bulik, olvasás, utazás, Netflix és filmezés, bringázás vagy túrázás a szabadban.
Elveim
Az erőszak csak erőszakot szül - én igyekszem a dolgokat általában békésen, harc nélkül megoldani. Ugyanakkor nem hagyom magamat földbe tiporni, és bármikor gondolkodás nélkül a védelmére kelek azoknak, akiket ártatlanul bántanak, vagy nem tudják megvédeni magukat.
Amit sosem tennék meg
Sosem árulnám el vagy hagynám cserben szándékosan azokat, akiket szeretek és fontosak nekem.
Ami zavar
Az a figyelem, ami a szüleim hírneve miatt vetül rám a mugli világban. Főleg mióta elkezdtem a tanulmányaimat a Roxfortban, és megtapasztaltam, mennyire gyűlölik egyesek a "fajtámat". Félek, hogy a rivaldafény miatt a két világom keveredhet valahogy, és szinte biztos, hogy rosszul jönnék ki belőle.
Ami a legfontosabb az életemben
Apám, a kishúgom, és a saját önállóságom, illetve szabadságom. Az, hogy bizonyítsam, önállóan is értékes és talpraesett vagyok, és nem csak a sztár szüleim kicsi lánya.
Ami a legkevésbé fontos számomra
A hírnév.
Amire büszke vagyok
Hogy bejutottam a varázsjogi karra, és hogy kezdek egyre inkább megállni a saját lábamon, és egyre kevésbé van szükségem apám anyagi támogatására.
Ha valamit megváltoztathatnék
Szorosabb lenne a kapcsolatom édesanyámmal.
Így képzelem a jövõmet
Varázsjogi ügyészként vagy ügyvédként, esetleg valami olyan pozícióban, amiben harcolhatok az egyenlő jogokért és bánásmódért a mugli születésű mágusok és boszorkányok számára.
Egyéb
• Egész tehetséges vagyok a pálca nélküli varázslásban. • Olykor úgy tűnik, van valamilyen empata képességem is, ami általában akkor működik, amikor zenélek. Leginkább éneklés közben szokott előfordulni, hogy érzem a közelemben levők érzéseit, vagy képes vagyok átadni nekik azt, amit én érzek, vagy éreztetni szeretnék.
Minden karakter egyedi és megismételhetetlen – egyszerre színesíti és tágítja a megismert univerzumunkat, amelynek nem csupán része, hanem irányíthatója is lehet. Nyomot hagy, lehetőségeket teremt, kapcsolódási pontjai egyediek, ugyanakkor az oldalt átitató plotok fősodrát is eltérítheti, módosíthatja. Örülünk, hogy megérkeztél közénk, reméljük, számodra éppen annyira lesz izgalmas építkezni, mint számunkra olvasni a folyamatot. Mielőtt azonban a játéktérre engednénk, kérjük, ne hagyd ki a bürokratikus lépéseket, és foglalózz, ahol Romulus esetében szükséges!
