dancing with the flames

Nincs különösebb problémája az esővel, sőt, szerinte ebben az időben történnek a legjobb rituálék, s ilyenkor kerül a legközelebb az ember a természethez - mégis, reggel szemforgatva jegyezte meg baráti társaságának, hogy “a fasza tele van az esővel”, hiszen feléjük nem mutathatta ki ilyen könnyedén lelkének gyengédebbik oldalát. Tisztában van vele, hogy bármennyire is jó arcok a barátai, azért belőlük erősen hiányzik az a művésziesség, az a gondolkodásmód, mi benne jelen van.
Most is velük lóg egyébként, ezekkel a krónikus menőzési kényszerben szenvedő srácokkal, kiket egyébként nagyon bír, szereti a társaságukat, csak éppen nem mindenben ért velük egyet, többek közt a felvágásban sem. Szerinte nincs szükség rá, hogy hirdessék magukat mindenkinek, elég, ha a megfelelő személynek feltűnik a másságuk. Hiszen ha van valami, amire igazán vágyik a Pokol koronázatlan hercege, az bizony az őszinte hívők, azok, kik önként s valódi elhivatottsággal kívánják az ő életútját követni. De ez… Ez a felesleges, célzott provokálás nem az ő fortéja. És nem díjazza, határozottan nem.
Felsóhajt, s unott fejjel követi társait a Roxfort folyosóin. Nem igazán érti, mit akarnak annyira megmutatni neki, hiszen nem közöltek részleteket, csak elrángatták magukkal a kampuszról, át a “kicsikhez”, ahogy ő szokott hivatkozni a nemrég egybeforrt két iskola ezen felére. És hacsak nem a méltán híres Spade Professzor egyik pohárrá változtatott kecskéjét akarják röhögcsélések közepette kimenekíteni az átváltoztatástan teremből, akkor igazán nem is érti, miért kellett ide jönniük.
Viszont útjuk egy csendesebb folyosóra vezet, s a többi tanteremből kiszűrődő nyüzsgés is alig hallatszik itt; s míg a többiek már hangos röhögcsélésbe kezdenek, ő csak rituális szimbólumokkal és ólatin írásokkal összefirkált bőrdzsekijének zsebébe dugja kezeit s még a korábbinál is unottabban felsóhajt. Majd az egyik srác, Tim, ki egyébként képtelen nevetés nélkül végigcsinálni egy egyszerű szeánszt, hangosan odaköszön valakinek. Megáll az egész csapat, ő pedig a fiúk között helyet találva nézi, hogy mégis ki ez a hidrogén szőke fiú, s miért kell vajon üvölteni vele. Aztán megfordulsz, csodaszép kék íriszeidet az ordibáló srác arca felé fordítod, s képes vagy még mosolyogni is rá, pedig tudod, hogy bajt keres.
Felismer téged szinte azonnal, habár lelki szemei előtt élettelen arckifejezésed lebeg csupán, lehunyt szemeid s színtelen arcod, látja a dementort melynek csókjától megmentett, de neked bizonyára fogalmad sincs, ki is ő valójában. S most rá pillantasz, végignézel rajta, elemzed őt… Ő meg csak semleges arckifejezéssel figyel téged. Majd elfordulsz, de alig, hogy mondatodat befejezed szemeid ismét rajta állapodnak meg. Tim bizonyára egyáltalán nem olyan érdekes számodra mint Ő… Ő, a két lábon járó rejtély, a provokatív bőrdzsekijével, a provokatív külsejével, s igencsak provokatív tekintetével. Mosolyodra pedig csak egy szintén provokáló szemöldök rándítással reagál, pedig mélyen legbelül érzi, te képes lennél őt a földbe tiporni, ha elutasítanád bármilyen formában. Túl angyali vagy, túl ártatlan, a világ körülötted pedig túl mocskos, túl rothadt és túl sötét.
– Ezt most úgy mondod neki, mintha a te érdemed lenne – jegyzi meg, hiszen sem a helyes pofija, sem a tanulmányai nem Timnek köszönhetőek, ennek ellenére úgy mutatja be őt neked… S az, hogy te valami szentecske lennél? Na, majd azt ő megítéli.
Te viszont megrendíthetetlennek tűnsz, mint akinek már fel sem tűnnek a folyamatos beszólogatások, s ezzel sikerül meglepned őt. – Ash – közli, ám te újabb meglepetéssel bombázod, ő pedig csak sűrű pillázások közepette engedi neked, hogy puszikat ossz, s még szájára is célzol egyet, amivel csak méginkább összezavarod. De nem lök el magától, nem húzódik el, sőt, gonosz terve támad mellyel szentségedet próbára kívánja tenni, így ölelési kísérletedet kihasználja, s két tenyere közé fogja arcodat. – Ejnye, hát így kell szerinted megcsókolni valakit? – vigyorog rád cinkosan, rosszat sejtetően, majd ajkaidat sajátjával pecsételi, egy lassú s vágyakkal telített csókot lehel rájuk, melyet elnyújt, húzza az időt míg arcodat talán teljesen el nem önti a pír - azaz ezt akarja elérni. A többiek röhöghettek eddig, ám most inkább felbőgnek mint egy csorda tehén, de ő nem zavartatja magát, hiszen ha úgy adódna képes volna akár itt helyben mindenki előtt meztelenre vetkőztetni téged, s magáévá tenni, mint szerető démonod. Csak kérned kell, bár tudja, hogy nem vinne rá a lélek. Ahhoz túl édes vagy.

Különösnek gondolhatod őt, talán ezért sem vagy képes levenni róla tekintetedet, s ő sem hajlandó másfelé nézni többé, mégis, mintha kifejezése olvashatatlan volna, mintha abban nem lelhetne választ senki a kimondatlan kérdéseire. S ő csak létezik, egész lényét egyfajta sötétség veszi körül, te pedig fényedet azonnal meg akarnád osztani vele, láthatja ő is, ahogy arcára csókokat nyomsz, s ahogy egyből ajkait veszed célba, ő érzi, hogy te tán hírből sem hallottál sose a “rossz szándék” kifejezésről. Ártatlan, érintetlen, tiszta… Az őrületbe kergeted vele. Szinte már idegesíti, mégsem tud elfordulni tőled.
S oda is szólna Timnek, ki közben nem szívleli halk nevetésedet, hogy lenyugodhatna most már, hiszen nem bajkeverés céljából vannak itt, de inkább nem szól semmit, rá sem néz, mert valójában az egész csapatból őt kedveli a legkevésbé. Ami azt illeti, egyáltalán nem bírja. Nem érti, miért van még köztük. De már érik benne, hogy egyszer megfenyegesse, hogy őt fogják áldozatként bemutatni a Sötét Úrnak a következő rituálén. Pedig ők nem szoktak áldozni… Na de most kivételt tenne szívesen.
Főleg, mert nem igazán érti a kötekedés okát - mármint azt érti, hogy te tényleg valami kis szentecske lehetsz, azaz állítják, hogy az vagy, gondolja talán keresztény vagy és azért. Ám hiába ellenkezik vallásod az övével, nem hiszi, hogy a szándékos bántalmazás vagy cseszegetés megoldás lenne a kettőtök ellentétére. Ha te hinni kívánsz az önző istenedben, hát higgy benne. Ő is hisz benne, csupán gyűlöli őt. Mert szerinte ő egy hazug. És ha tényleg szorult volna belé egy kis jóindulat, ahogy azt a te hőn szeretett Bibliád írja, hát az ő életét sem tette volna ily’ keservessé. Nem hiába fordult el tőle. S nem hiába állt a letaszított angyala pártjára, hiszen ő maga is épp így lett cserbenhagyva.
De most nincs itt az ideje ilyen diskurzusoknak, nem érdemes vitába szállnia veled a vallásodat illetően - hiszen nem volna fair a játék így, hogy ennyi támogatója van, míg te egyedül vagy. S ha nem fair, akkor nem is szórakoztató. Így inkább más módot talál önmaga szórakoztatására, s kihasználja ártatlan kezdeményezésedet - ajkaidat finoman csókolja, habár érzi, hogy ellenkeznél s nem is vagy hajlandó viszonozni édes udvarlását. Pedig ő igazán őszintén csókolna, mert szép arcodnak még ő sem képes ellenállni.
Csakhogy nem erőszakos ő, azaz veled nem szeretne az lenni, hiszen abban sincs semmi vicces ha megríkat téged a szemét húzásával, így éppen azon gondolkodik, hogy talán be kellene fejeznie a játékot, de te az utolsó pillanatban csak-csak meggondolod magad; azaz úgy teszel, s épp belemosolyogna mézédes csókocskádba, ha nem villantanád fogaidat, hogy aztán azokkal erősen ajkába harapj, vérét fakasztva ezzel. Ekkor már önként távolodna el tőled, s el is enged, azonban a forróság érzete, s a dzsekijén felvillanó lángcsóvák váratlanul érik - de nem esik pánikba. Egy finom kézmozdulattal a levegőből kinyert párát egy ököl nagyságú vízgömbbé alakítja, majd ezt a lángoló felületre ejtve el is oltja a tűzet, mit te okoztál. S csak ezután szisszen fel, miközben hüvelyk ujjával ajka felsértett részéhez nyúl, hogy letörölje az apró vércseppeket róla. Egyébként tetszik neki, hogy ilyen harapós vagy, de ezt most még nem fogja az orrodra kötni. – Aucs. Szépen is kérhettél volna… – mordul fel, te aztán csak-csak elvigyorodik, de Timnek más tervei vannak. Tim ugyanis begurul, s a most már megindul feléd, hogy ellássa a bajodat.
A vigyor ekkor azonnal lefagy az arcáról, s szintén a levegőből nyert vízből most jégtüskéket alkot, miket arca és nyaka elé lebegtet, alig néhány centiméter távolságra a bőrétől. – Vegyél vissza – ezt már nem kéri vagy közli, hanem parancsolja. – Ne felejtsd el, hogy ki kezdte a balhét. – S most ő osztja a szúrós pillantásokat, méghozzá társai felé.

Pedig az ő mosolyában nincs semmi melegség; az egyetlen melegség melyet ismer saját szexualitása volna, hiszen forróbb ő mint egy kályha, szíve s egész teste saját neme felé húzza, persze talán elsőre fel sem tűnne egy kívülállónak… Egyszóval nincs értelme ostoba képzelgésekbe kezdened, mert ha egyszer valaha rád mosolyogna csak a vészjósló sötétséget látnád, az elvetemült tervek sorozatát, s azt a finom gonoszságot, mit te az első percektől kezdve táplálsz tisztaságoddal. Gonosz kíván lenni veled, de nem azért, mert könnyeidet szomjazná, csupán mert kihívást lát benned, s versenyszellemét felébresztetted benne.
S te meggondolatlanul adod a csókot arcának mindkét oldalára, majd ajkaira is, mely talán számodra természetes módja lehet az üdvözlésnek, azonban ő csak támadási pontot lát benne, hiszen beléd köthetne, hogy te, mint hívő mégis miért ily’ intim módszert választasz mások köszöntésére? Hát nem veszed észre, hogy mások ajkát csak szerelemből lehet csókolni? Vagy… Vagy talán a Kéj hajt téged? Az vezérel, mikor puhán osztod csókjaidat egy vadidegennek?
Az a vadidegen viszont már rég kiszemelt magának, s ami azt illeti, egyetlen apró ízelítő nem volt neki elég csókodból, mert most csak még jobban vágyik rá - s lehet, te éppen ezt akarod. Éhínségben hagyni, szenvedni, csakhogy ő mindig megszerzi amit akar. Túl önző, hogy veszni hagyjon egy ilyen lehetőséget, hogy téged veszni hagyjon, mert… Nos, fel akar falni.
S valóban, szórakozásból csókolja meg édes ajkaidat ismét, ám nem társainak szórakoztatása a célja; inkább saját magáé. Mert jól szórakozik ártatlanságodon, s legbelül tényleg vágyik rád, csupán ezt nem hajlandó kimutatni neked. Most még nem, mert tudja, zsigerből visszautasítanád. Azonban így is sikerül meglepetést okoznod neki, hiszen gorombán harapsz alsó ajkába, s még dzsekijét is lángokkal támadod, hogy biztosan elűzhesd magadtól, pedig óh, ezzel csak méginkább felkeltetted érdeklődését.
De úgy fest téged nem érdekel most semmi, borostyán színben égő tekinteted árulkodó, harcra kész vagy s kezeid közt is lángok gyúlnak - valami, amit ő irigylésre méltónak talál, hiszen mindig is vonzotta őt a tűz elem, a mágia mivel lángba lehetne borítani a világot, s a sors fintora, hogy te épp ezt a képességet hordozod, ő pedig annak szöges ellentétét. S talán pont emiatt nem talál benned fenyegetést, s neked sem kellene benne veszélyt látnod, hiszen ti ketten könnyedén kiolthatjátok egymást, akár a víz a tüzet, s a tűz a vizet. – Ha elég szépen kéred, természetesen – közli, s még rád is kacsint finoman, ám a szórakozás ideje lejárt, hiszen Tim úgy dönt, akcióba lendül - azaz próbálna, de nem elég gyors. A jégtüskék végei hegyesek, akár egy sárkány szemfogai, s elég volna egyetlen apró érintés, hogy felsértsék a bőrt s vért fakasszanak, tehát ez nem puszta üres fenyegetőzés, hanem valódi, s kimondottan veszélyes figyelmeztetés. S az igazság az, hogy Ash bizony képes volna útjára engedni azokat a tüskéket, ha Tim nem hallgatna rá s ismét támadással próbálkozna. Mert Ash nem tűri az engedetlenséget, nem a saját társaitól, s mint afféle önjelölt vezéregyéniség, bármikor képes lenne őket a helyükre tenni, ha a helyzet ezt kívánja. Ezért is emlékezteti őket most is, hogy ki kezdett ki kivel, s ki volt az, aki szinte könyörgött azért, hogy ebből valami rossz dolog süljön ki. Egyébként vállalja, hogy az ő keze is benne volt bőven… De hiszi, hogy nem egyetlen egy szemét húzás volt az oka, hogy te végre kibuktál. Hiszen tudtátok egymás nevét, tehát biztos, hogy nem először kezdtek veled a fiúk kötekedni.
Észreveszi közben, hogy mögé bújsz, s érzi ahogy hátának feszülsz kissé, mintha pajzsként kívánnád őt használni - amit igazán elragadónak talál. S ahogy várja, hogy a többi elhúzzon, még mindig feléjük fordítja a tüskéket, hogy valódinak érződjön fenyegetése, majd az elhangzó szavak hallatán Tim tarkójának repíti az összeset, s csupán az utolsó pillanatban alakítja őket jéggömbökké, hogy ne szúrjanak, csak fájjanak. – Húzzatok el.
S csak azután fordul feléd, hogy a csapat eltűnik a folyosó végén. Értetlenül néz rád, nem gondolná, hogy bocsánatkérésed szükséges hiszen ő kezdett ki veled, magára hozta a bajt. – Átléptem egy határt és eleged lett. Ez történt – állapítja meg, s vállat von. – Sokszor kötnek így beléd? – Tényleg érdekli a válasz, s ezért is figyel fel kezed finom mozdulatára. – Mi az? Fáj?

Nem bírja az indokolatlan cseszegetést. De még ha indokolt is volna, azt sem igazán tűri meg, csupán azért, mert feleslegesnek érzi a konfliktuskeltést. Szerinte az ilyen közvetlen támadásoknak nincs értelme, s nem lehet velük elérni semmiféle változást hosszútávon. A támadó fél talán két percig jól fogja magát érezni, de utána ugyanolyan siralmas lesz az élete, mint amilyen azelőtt is volt. A támadott fél pedig egy órát sírna rajta a szobája falai közt, majd túllépne rajta s talán még erősebben ki is tartana az elvei mellett, mint előtte. Tehát az ellened folytatott kötekedésnek sincsen semmi értelme. Főleg, mikor ilyen aranyos és kedves hangvételű válaszokat adsz, s meg sem próbálsz visszavágni.
Talán ez az ártatlanság, s szemeid édes kis csillogása az, ami megfogja őt, az a megrendíthetetlen tisztaság mit lát benned, mivel kihozod belőle legsötétebb vágyait. Mert fel kíván falni, egészben lenyelni, erről szól mosolya, s az a bűnös csók mivel váratlanul ajkaidat megpecsételi. Igaz, nem kívánt ezzel teljes mértékben kiakasztani téged, vagy bántani, de mindenképpen látni akarta mit szólsz, ha saját mérgedet erőszakkal nyomják le a torkodon. Mert az a kis csókocska, mit te ártalmatlan köszönésnek szántál, méregként kering most ereiben. Égeti őt belülről, mert túl szép vagy, túl édes, túl elérhetetlen.
Nem éri túlzottan nagy meglepetésként reakciód, s talán egyedül haragod lángjai érik váratlanul, de pániknak nyoma sincs arcán, s saját elemi mágiájával pillanatok alatt elhárítja a veszélyt. S most, hogy tisztában van a mézes-mázos álarcod mögötti titkos hatalmaddal, csak még jobban az ujjai köré kíván csavarni téged. Vagy talán te csavartad őt saját ujjaid köré? Ki tudja… Ő mindenesetre szeretné azt hinni, hogy te vagy az ő áldozati báránya, s nem fordítva. – Úgy gondolod? – Dzsekijét kuncogva igazítja meg magán, persze legbelül bosszantja, hogy megégetted annak anyagát, s hogy most kénytelen lesz elvinni egy ehhez értő boszorkányhoz, aki a vagyonából is ki fogja őt enni egyetlen javításért cserébe. – Azt hittem, Isten báránykái mind habcukorból vannak – fűzi hozzá, s igen, ezt most afféle beszólásnak szánta.
Ám a helyzet egy igencsak váratlan irányba fordul, amikor is Tim ismét fel akarná venni a támadó szerepét, te önként és dalolva bújsz eddigi ellenfeled háta mögé… Heh, ha tehetné most nevetne rajtad, de túlságosan lefoglalja saját társának fenyegetése. Mert valljuk be, fenyegeti őt, s ha nem hagyná abba a balhézást, könnyedén és gondolkodás nélkül hagyná a jégtüskéknek, hogy dolgukat tegyék. Ám azokat majdnem elpárologtatja meglepetésében, mikor kezeidet megérzi derekán, s csak a szerencsének köszönheti, hogy rendelkezik annyi önkontrollal, hogy a jégtüskéket rezzenéstelenül a helyükön tartsa s közben arcán se jelenjenek meg a zavar egyértelmű jelei. Örül is neki, hogy inkább a többiek visszavonulót fújnak, s Tim is megkapja méltó büntetését, mert ha sokáig kellett volna még így ácsorogniuk, biztosan kiesett volna a keménylegény szerepéből.
S igen érzi, ahogy a tüdődben tartott levegőt végre szabadjára engeded, érzi hűvös légzésed a nyakán, majd feléd fordulva látja a pillantásodba rejtett őszinteséget. Szívesen simítana most puha arcocskádra, pedig lényegében azt se tudja, ki vagy s mi fán termettél. Mégis, érzi a késztetést, s azt a “hülye bizsergést” ujjbegyeiben. – Nem csodálom – lassan von vállat. Elvégre egy olyan feltételezhetően naiv fiúnak mint te, már egy szenvedélyes - és egyben nem kívánt - csók is rémisztő jelenség lehet.
A történtek után kimondottan váratlanul éri őt az a csillogó szempár, mivel szembetalálja magát. Nem hitte volna, hogy ezek után még viszont láthatja ezt a pillantást, de tessék, most le sem tudja venni szemeit a tieidről. – Ehm, hát… Ha legközelebb kötekednek veled és nem vagyok ott… – tarkóját vakargatja, s nem tudja eldönteni mennyire lenne hülyeség ténylegesen kimondania amit szeretett volna, de… Aztán csak megteszi. – Nem tudom jó vagy-e átváltoztatástanból, de Tim rohadtul fél a madaraktól, a galamboktól különösen, szóval idézz meg párat, aztán fuss el amilyen gyorsan csak tudsz és… Hát ha gondolod, keress meg – közli veled, s egyébként nem hazudik, társa nagyon is fél minden tollas jószágtól. Ha galambot lát a közelben, vagy épp a feje mellett repül el egy, kislányosan sikoltozni kezd és csetlik-botlik, miközben menekülni próbál.
Persze kit érdekel Tim, mikor itt vagy te, igaz? Szívesebben beszélgetne rólad, hiszen te vagy itt a legkülönlegesebb jelenség, s ugyan nem éri őt meglepetésként szívrohamod története, most mégis megteszi a kedvedért, hogy csodálkozón néz rád… Mert tudja, hogy úgysem hinnél neki, ha bevallaná, hogy az ő patrónusa mentett meg azon az estén a dementortól. Persze annyi kérdése lenne… Többek közt, hogy mégis hogy a fenébe kerültél te abba a helyzetbe? – Jól van, megpróbálok ellenállni a kísértésnek – válaszolja egy igazán aranyos mosollyal az arcán, pedig valóban érzi a késztetést, hogy még egyszer ajkaidnak essen, mert olyan szépek, olyan csábosak…
S míg ki nem mondod a - szó szerint - varázsszót, fel sem tűnik neki az alsó ajkán felszakadt bőrének kellemetlen húzódása, s a száradó vér alatti szúrós fájdalom. Hiszen nem egy piercing és tetoválás található rajta, még nyelvét is átszúratta - nem is egyszer -, melyen egyébként most egy ezüstös kígyó díszeleg, mit láthatnál is ha azt kinyújtaná neked. – Óh, köszi – mutatóujjával finoman ér ajkához, melyen nyoma sincs a korábbi kis incidensnek. Most viszont erősen elgondolkodik rajta, hogy megcsináltassa-e az angel fangs piercingeket, miken hetek óta agyal… Óh, azoknak még te sem tudnál ellenállni csókolózás közben! Igaz, van már egy ajak piercingje, de azt annyira unja… – Szóval… Van most valami dolgod? – kérdezi, közben ujjait finoman futtatja végig hajtincsein, amolyan kényszer mozdulat gyanánt.