ego boost for Your Sexyllency || Nero & Niki

A legnagyobb előnye annak, hogy az Akadémia és a Roxfort összeházasodtak, hogy utóbbi falai közé gond és osonási kísérlet nélkül betehetem a lábam - és most nem a kicsik cseszegetésén van a hangsúly, hanem azon, hogy akiket egy minimális szinten megkedveltem onnan, bármikor megláthatom. Például kedvenc professzoromat is; Nerot. Azt hiszem, rajta kívül más nincs akivel össze akarnék futni, legfeljebb Spade, akit csak azért keresek meg alkalomadtán, hogy Anna felől érdeklődhessek. Így, hogy ő nem jelentkezett az Akadémiára, sokkal kevesebbszer látjuk egymást… Bevallom, néha nagyon hiányzik.

Most viszont szánt szándékkal kedves “Graves professzor” tanterme felé veszem az irányt, arcomon hatalmas vigyor terül szét, közben kék szoknyámat igazgatom a combomon, hiszen minden lépéssel csak feljebb és feljebb csúszik a kis szemét. Szívem kissé hevesebben ver, talán azért, mert ahogy nagyjából mindenkit, úgy Nero engem is bolygókat megszégyenítő mágneses erővel vonz magához, akár akarja akár nem. Valószínűleg nem, ami nagy kár, de ettől még szerintem örülni fog annak, hogy benézek hozzá. Ha nem, akkor is kénytelen lesz elviselni, így járt!

Amikor odaérek épp csordogálnak kifelé a diákok, nyüzsögnek, zizegnek akár kis méhek, vagy inkább hangyák; egyikük épp szánalmas arckifejezéssel igyekszik a többiek közt szlalomozva elszaladni, talán a természet hívja, talán a kétségbeesés más formája, mindenesetre nem hagyhatom, hogy csak úgy sikerrel járjon - hupsz! Véletlenül épp most kötődött össze a cipőfűzője, és paff! Már esik is. Kuncogva nézek utána, majd amint az utolsó kölyök is kilépett a küszöbön, az ajtóba kapaszkodva, lendületből befordulok a terembe, hogy aztán egyet-kettőt szökdécselve, szégyentelenül a tanári asztalra tessékeljem a  szépséges és igazán tökéletes hátsómat. – Szióka – köszönök a férfinak csillogó szemekkel és nagyon cuki vigyorral. – Hogy van a második kedvenc Graves-em és elsőszámú kedvenc ex-professzorom? – Nagyokat pillázva teszem fel a kérdést, közben keresztbe vetem lábaimat és a vállam mögé dobom néhány hajtincsemet. – Remélem örülsz, hogy látsz! Tudod, csak a te kedvedért képes voltam idáig elsétálni, szóval igazán szánhatnál rám néhány percet, hogy beszélgessünk kicsit. Rég láttalak, hiányzik az az igazságtalanul jóképű fejed! Elvonási tüneteim vannak… Látod? – Dramatikusan a mellkasomhoz szorítom a tenyeremet, mintha azt akarnám demonstrálni, hogy még levegőt is alig tudok venni, annyira hiányzott nekem.