The truth will set you free, but first it will make you miserable.
Egyre otthonosabban érzem magam a birtok falain belül, már nem érzem magam idegennek, vendégnek. Habár még mindig nagyon sok mindenben kell összecsiszolódnia a családnak, amiben a gyerekeink egyáltalán nem akarnak partnerek lenni, de már kevésbé érzem azt, hogy bármelyik pillanatban ránk gyújtanák a hálószobánkat. Legalábbis ezzel a gondolattal próbálom vígasztalni a saját lelkem minden egyes nap. A terhesség és hormonok miatt egyébként is sokkal érzékenyebb vagyok, nem csoda, ha néhanapján csak szeretnék elmenkülni. Scorpius szerintem direkt kerül minket, legtöbb idejét a birtokon kívül tölti, amikor itthon van a saját szárnyából alig mozdul ki. Tudtam, hogy neki lesz a legnehezebb ez az új helyzet, teljesen jogosan persze, de mostanra azért mutathatna egy kis érdeklődést a családunk iránt. Látszólag még mindig szálka vagyok a szemében. Mint az életünkben, mint a birtok körül hatalmas változások álltak be, minél közelebb kerülünk a születés időpontjához, annál inkább érzem azt, hogy nem vagyok erre teljes mértékben felkészülve. Már harmadszor alakítattam át a hálónk és a gyerekszoba körüli részt, manók-jönnek mennek, mert egyszerűen nem felelnek meg a követelményeknek, vagy nem tudják elviselni a kéréseimet. Kicsit mintha minden és mindenki a feje tetjére állt volna. Az odabent uralkodó hangzavar elől még a meleg ellenére is a kertbe menekülök inkább. Egyébként is sok időt töltök a kis növényeim között, de most szinte maguktól hoznak ki a kertbe a lábaim. A saját növényházam helyett azonban a rózsakert felé sétálok. Tiszteltben tartom azt, hogy ez Astoria öröksége, hogy mennyire sokat jelent Scorpius számára, nincs is semmiféle szándékom a helyzettel, csak gyönyörködni akarok a hatalmas, finom illatot árasztó rózsákban. Olyan békés és kellemes itt. Itt-ott árnyékot tartanak a virágok. A manók tökéletesen rendben tartják a kis kertecskét, a virágok szépek és egészségesek. Ujjaimmal végigsimítok a fehér virágok szirmain. A szépen gömbölyödő pocakom miatt már sokkal nehezebben bírom a huzamosabb ideig való sétát, amit néha az odabent tevékenykedő Malfoyok sem könnyítik meg. A nap forróságot árasztó sugarai elől árnyékba menekülök. Két rózsabokor között foglalok helyet a padon, amik úgy növik be a pad háttámláját, mint két egymást ölelő kar. Jobb kezem a pocakomon pihentetem, balommal lassú mozdulatokkal legyezem az arcomat. Ez a nyár sokkal forróbbnak tűnik az átlagos angol nyaraknál. Terveim szerint egy pár perc üldögélés után visszavonulok a hálónkba, de léptek zajára kapom fel a fejem. A hang irányába fordítom a fejem, kíváncsian fürkészve az ösvényt, amíg meg nem pillantom az ifjabbik Malfoy alakját közeledni felém. - Scorpius! Csatlakozol? még arrébb is csúszok a padon, bár nem fűzök hozzá sok reményt, hogy leül mellém, de sosem adom fel a próbálkozást. Draco nem mondja, de tudom, hogy aggódik Scorpius miatt és azért is, mert a családunk még mindig inkább nevezhető káosznak, mint igazi családnak.
Egyszerre hullott minden szét és állt össze, én mégse ezt érzem. Számomra minden darabokban, mint törött üvegszilánkok a koszos padlón, melyekben önmagamat is megtörve... széttörve... darabokban látom. Nehéz volt nem újra az eufória elixírhez nyúlni, nehéz volt elfogadónak mutatnom magam, úgy tennem, mintha minden rendben volna, mert a Malfoy név és mert apám ezt követelték meg tőlem. Az utóbbi időszakban úgy érzem, hogy Albussal is eltávolodtunk egymástól, pedig szükségem lenne rá, de ki tudja, talán ez is az én hibám. Talán velem van a gond, talán az anyám se ezt akarná. Mit akarhatna tőlem? Mit kellene tennem? Annyira nagyon szükségem volna rá! Bár beszélhetnék vele, csak még egyszer... utoljára...
Kissé megtörve sétálok a rózsakert felé, arra a helyre, amely mindig nyugalmat hoz a szívemnek, oda, ahova annyi csodálatos emlék köt és ahol szinte még mindig érezhetem édesanyám illatát. Az öltözetem most is makulátlan, nem látszik rajtam az a törés, mely lelkemen áthatol, mégis, csak néhány lépés, mely után olyan kép tárul a szemeim elé, amelyet jelen állapotomban bár ne látnék. Meg is dermedek, a tekintetem pedig egyértelműen üzeni a kérdést: Mit keresel te itt? Nincs joga itt lenni, nincs joga ide betennie a lábát. Nem elég, hogy az otthonomban el kell Őt viselnem? Nem elég, hogy anyám helyére akart lépni, hogy immáron Ő is a Malfoy nevet viseli? A testvéreimet hordja a szíve alatt és ez az egyetlen dolog, amiért hajlandó vagyok elviselni a jelenlétét. De az csak egy test, egy burok, a gyerekeknek pedig nem lesz örökké szükségük rá. Sötét... kegyetlen gondolatok ezek, de mélyen belül tudom, hogy sosem lennék képes komolyan ártani neki, hogy soha nem lennék képes arra, hogy elvegyem a testvéreimtől az anyjukat. Mégis azzal, hogy most itt van, az utolsó biztonságos helyem is szétzúzza, ezzel pedig túl mélyre hatol a lelkemben.
Emlékszem arra, hogy mit mondott legutóbb, hogy mivel védekezett, hogy a múltat említette. A múltat, melybe nem kaptam betekintést. Szinte fel se tűnik, hogy a kezembe kerül a pálcám, hogy szinte az ujjaim is elfehérednek, miközben a tiszafa pálcát szorongatom és csak Őt figyelem, mintha nem is itt lennék teljesen, csak a testem. Talán némileg fenyegető is a jelenlétem, a viselkedésem, de most nem próbálom meg eltitkolni a bennem lévő hatalmas dühöt, űrt és fájdalmat, most nem próbálok meg jópofát vágni, megvezetni Őt. - Kifelé... - halkan mondom ki ezt az egyetlen szót, mégis tökéletesen érthetően, hogy eljusson hozzá a parancs. Távozzon, még most, amíg képes vagyok kordában tartani magam. Milyen arcátlan, pimasz kérdés, hogy csatlakozom-e hozzá...
The truth will set you free, but first it will make you miserable.
Be kellene indítani a fejemben a riasztót az, ahogyan látom felém kzeledni Scorpiust. Azt már megszoktam, hogy sosem mosolyog, mindig hűvös és távolságtartó, de most már messziről árad belőle a harag és a gyűlölet. Beismerem, hogy első pillantásra elképzelésem sincs, hogy miért ennyire mérges, talán a manók bosszantották fel. Még az id megfordul a fejemben, hogy talán Rosie csinált megint valamit, lehet, hogy bejutott a lakrészébe? Vagy szemtelenkedett vele? Túlzás nélkül mondom, hogy még soha nem láttam őt ennyire dühösnek, a tekintetéből áradó eélszántság és harag már-már félelemmel tölt el. Teljesen egyértelmű, hogy mi ma itt nem fogunk nyugalomban cseverészni. Egész testében megfeszül a harag, szinte felém rohan, nem is igazán lépked, ujjai között a pálcáját szorongatja. Kényeletlen érzéseket kelt bennem az ifjabb Malfoy látványa. Kicsit felegyenesedem a padon, mint aki kész van arra, hogy bármelyik pillanatban elugorjon, ha szükséges. Azt hiszem, hogy csak akkor áll teljesen össze a kép a fejemben amikor megszólal. Egyetlen szót sziszeg felém, de abban benne van minden gyűlölete és haragja amit irántam érez. Akaratlanul is átléptem egy határt azzal, hogy bejöttem a kertbe. Tudtam, hogy mennyire fontos ez neki, ezért is nem piszkáltam soha egyetlen ujjal sem a virágokat, én legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy a puszta jelenlétem ilyen hatást vált ki belőle. Próbálom megérteni őt, tényleg igyekszem a lehető legnagyobb türelemmel fordulni felé, mert tudom, hogy mindannyiunk közül neki a legnehezebb mindez, de most már kezdem azt érezni, hogy nem is akar elfogadni és meg sem próbál elfogadni. Dacol mindennel és mindenkivel, mint egy elkényesztetett kölyök, akinek semmi sem jó, ha nem úgy történnek a dolgok ahogy azt elképzeli. Ő pedig egyáltalán nem így képzelte el az életét. Testvérekkel és mostohákkal. - Nyugodj meg Scorpius nem hiszem, hogy jelent bármit is a szavam neki, talán csak még jobban felidegesítem vele, de nem fogom eltűrni, hogy a továbbiakban is ennyire szemtelen és gyűlölködő legyen. Felállok a padról, de egyelőre még nem mozdulok meg a kijárat felé. - Még neked sem fogom eltűrni, hogy parancsokat osztogass és úgy kezelj, mint egy betolakodót. Ha tetszik ha nem, ez már az én otthonom is, ideje lenne, ha elkényesztetett agyad végre feldolgozná ezt az információt. Elég türelmes voltam veled. A szép szóval és türelemmel egyáltalán nem értem el semmit, sőt, napról napra jobban gyűlöl, pedig az esküvőnk után azt hittem, hogy valamennyire megváltozik majd ez az állapot. Tévedtem. Ha az én gyerkem lenne, már régen megtaláltam volna a módját annak, hogy tiszteletet neveljek belé.
Mi ketten soha nem fogunk kellemesen elcseverészni egymással. Ezt üzeni a tekintetem, ezt üzeni minden mozdulatom, miközben felé közeledem. Az, hogy itt van, ezen a számomra szent helyen, igazi tiszteletlenség. Mély fájdalommal tölt el, mert anyám emlékét mocskolja be újra és újra. Elvett már mindent, a nevét, a férjét, az otthonát... még engem is felül fog írni az ikrek megszületésével, de apám miatt azokba nincs beleszólásom, a rózsakert viszont az anyámé volt, ettől igenis elvárom, hogy tartsa távol magát, hogy kotródjon innen, amíg képes vagyok viszonylag szépen kérni ezt Tőle. Túl sok a stressz mostanában az életemben, kezdek kifordulni önmagamból, összezuhanni, szilánkokra hullani, melyekből félő, hogy egy egészen más Scorpius jön majd létre, olyan, akire talán még az anyám se lenne büszke, ellentétben a nagypapával. Közeledek, a pálca a kezemben, Pansy hangja viszont olaj a tűzre. Amit pedig mond, elér a tudatomig, fel is ciccenek, miközben a kezem emelkedik. Ösztönösen teszem mindezt, mert jól sejti, jobban feldühít vele. De feláll, én pedig érzékelem a belőle áradó feszültséget. Jó, helyes... Remélem, hogy fél is. - Miért nem? Hiszen az vagy. - egy betolakodó, nem több annál. Hallom, amit mond, hallom, csak egyszerűen nem érdekel, mert minden egyes ellenkezése és megjegyzése tovább növeli a gyűlöletemet iránta, így végül nem gondolkodom, ösztönösen cselekszem, miközben mozdul a pálca a kezemben, ajkamat pedig egyetlen varázsige hagyja csak el. - Legilimens. - ennyire nagyra vagy magaddal, Pansy? Azt mondtad, hogy nem érthetem a közöttetek lévő kapcsolatot, mely már fiatal korotokban is virágzott. Elérkezett hát az ideje, hogy megmutasd nekem. Gyerünk, tárd fel az elméd, engedj be az emlékeidbe, mert addig nem szabadulsz, amíg meg nem tudom az igazat. Ez részben az Ő érdeke is lenne, bár kétlem, hogy önszántából engedne nekem. Egy merengő humánusabb megoldás lenne, más esetben én is arra gondolnék, de vele szemben képtelen vagyok racionálisan gondolkodni, mert kiforgat önmagamból.
