Az akadémia területén sétálgatok – most, hogy végre van olyan cipőm, mely az én méretem – s élvezem a korai ősz melegét. Úgy érzem ezer éve voltam kint a friss levegőt, mert gazdám hiába vitt ki, nem tudtam emberként élvezni, csakis nimfaként. Most viszont, hogy sikerült visszaváltoznom, kihasználom az alkalmat, s mindent megnézek magamnak. Hol tanult eddig Kylian, milyen rejtett helyeket tudott felfedezni, s vajon hány emberrel volt ott, ahol most én járok. Belegondolni is szörnyű, hogy valaki más tetszik neki, vagy tetszett, holott végig ott voltam az orra előtt. De persze, haladjunk lassan, hadd dolgozza fel, hogy a madara valójában egy fiú. Ugyan Kyl… Ki hiszi el neked, hogy valóban csak ezért nem akarsz már most rögtön elfogadni, s megcsókolni? Pedig el fogom érni, hogy belém szeressen, csak idő kérdése. Őszintén már az is meglepett, hogy egyáltalán el mert hozni magával. Tudja mire vagyok képes, mikor csak egy édes ki papagáj vagyok, hát még emberi alakban! Hiába van olyan cuki pofim, egy igazi kis ördög bújik belém, ha a gazdámról van szó. Most viszont senkinek sem kell fenyegetve éreznie magát, nem amíg nem legyeskedik az én pasim körül. Olivert szerencsésen elüldöztem, s vissza se akart már jönni. Oh, milyen kár! Megforgatom szemeimet, ahogyan visszaemlékszem a srácra. Nem volt szimpatikus, nagyon nem. Kylian a legjobbat érdemli, vagyis… Egy olyan gondoskodó és tapasztalt srácot, mint én! Nem is figyelek már a környezetemre, csak megyek, amerre a lábam visz – gyanítom jól el is tévedtem, hoppá! – s így nem is figyelek fel a kutyára, aki számomra hirtelen jelenik meg előttem, így egy nagyot sikítva ugrok hátra. Hirtelen elfog a félelem, hogy meg fog enni, hiszen olyan finom falatnak tűnhetek neki, szinte már érzem, ahogyan elkezd üldözni, s mindegy mennyire magasra próbálok repülni ő felugrik, elkap, lehúz és aztán megesz, leszedi húsomat a csontjaimról, a tollaimat kiköpködi, majd csontomat rágókának kezdi használni, hiszen máskülönben kilyukasztaná a belét. Aztán rájövök, hogy most ember vagyok… Így csak szépen lassan lecsendesedem, de továbbra is az állatot bámulom, látszik rajtam, hogy rettegek, s kivételesen nem a hideg miatt reszketek, hanem a félelemtől.
no matter how chaotic it is wild flowers will still spring up in the middle of nowhere
326
Késésben vagyok. Általában pontos szoktam lenni, most viszont sikerült annyira későn felkelnem, hogy nem vagyok képes időben beérni az Akadémiára, hiába van ma egyetlen órám csupán, és az sem kora reggel… Még a reggelimet sem tudtam befejezni, az arcomat is csak gyorsan megmostam, de semmi sminket nem tettem fel, hajamat is csak lófarokba kötöttem, az öltözetem pedig kimerül egy egyszerű farmernadrágban és egy fehér pólóban valami nagyon béna sportcsukával… Pedig általában ennél azért igényesebben szoktam felöltözni legalább a tanítási napokon.
Viszont egész úton mintha a sors akadályozni próbálna a közlekedésben: a bejáratnál megállítottak azzal a szöveggel, hogy kutyát nem lehet behozni, csak kisebb termetű háziállatokat, és azokat is kizárólag engedéllyel. Majd néhány méterrel odébb leszólított egy lány, aki életében először járt itt és valamelyik előadótermet kereste. Aztán valaki meg akarta simogatni Karmelt, pedig egyértemű felirat jelzi a hámján, hogy szolgálatban van és tilos megzavarni… Úgyhogy az illetővel még veszekednem is kellett, mert valamiért nem akarta felfogni, hogy a rohamjelző kutyákat nem lehet csak úgy fogdosni. Mire elmagyaráztam neki…
Ám most úgy tűnik végre szabad utat kaptam és egyenesen besétálhatok az épületbe… Egyetlen pillanatra viszont a cipőmre pillantok, mert úgy láttam, hogy a fűzője ki van kötődve, s ez a másodpercnyi figyelmetlenség éppen elég arra, hogy először ne vegyem észre az érkezőt. Óh, a sikolya viszont azonnal feltűnik, ijedten fel is kapom a fejem. – Merlinre! – kiáltok fel, s vissza is húzom Karmelt magam mellé. Ő csak bámul a fiúra, aki felől a sikítás érkezett, s aki most teljesen lefagyva, reszketve szemez vele. – Jól vagy? Mi történt? – kérdezem, s Karmelt mögöttem tartva közelebb lépek hozzá. Mivel le sem vette eddig a szemeit róla, gondolom megijedt tőle. – Karmel ártalmatlan, nem kell tartanod tőle – mosolygok rá gyengéden. El sem hiszem… Valamiért az univerzum tényleg nem szeretné, hogy beérjek az órára. Lehet, hogy később még meg fogom neki köszönni, de jelenleg nagyon utálom érte. Nem szeretek késni, lógni pedig pláne nem… Viszont előbb szeretnék megbizonyosodni róla, hogy a fiú jól van.
EZ IS GAZDI HIBÁJA! Igazán tudhatta volna, hogy nem szabad egyedül elengednie az akadémia területén. Mindig elveszek, a kicsike madár agyam nem tudja megjegyezni merre is van az arra, s még ott van azon veszély is, hogy valami megesz, vagy megöl! Mondjuk a kettő ugyanazt jelenti… De szóval a lényeg, hogy simán bajom eshet, hiszen az egyetlen, amihez értek, hogyan legyek egy törékeny kismadár. Jaj de jó! Sokra megyek vele. De legalább repülni tudok, az is igaz, hogy nem túl gyorsan. Komolyan el kéne gondolkodnom azon, hogy csak otthon ülök és iszom a Monsterem. Szóval a lényeg, hogy Kylian igazán otthon maradhatott volna velem, hogy ügyeljen arra, nem szökök ki, nem mászok el és nem esik bajom. Az se zavart volna, ha az ágynak szegezett volna őszintén. Legalább lefoglaltam volna! Akkor nem ment volna el, hanem egész nap ölelhettem volna, s apró csókokkal biztosítottam volna, hogy én tényleg annyira szeretem, mint amennyire mondom, s igazán elengedhetné magát mellettem, hiszen nem tennék vele semmi rosszat, csak megszeretgetném egy kicsit. Csak éppen annyira, hogy ne legyen baj, hogy valaha a madara voltam. De nem, mert neki fontosabb volt az órája, s én magamra maradtam, eluntaam az ülést, ezért jöttem ki és tessék! Meg is akart támadni egy kutya, szét akart tépni, a sípolós játékának akart hazavinni, ez kérem szépen madár rablás! Vagy ember… Mert bár tudom, hogy emberi alakban vagyok, azért csak felsikítok, mert nem fogok hazudni, igenis rettegek tőle. A lány, pedig akivel van egyből reagál a hangomra, odébb is húzza a fenevadat, de én csak azért is remegek és rémülten nézek a szörnyetegre, mert tudom, hogy meg akar enni, ezért bámul ennyire! – Meg akart enni! – még artikulálni is elfelejtek, pedig Kylian mennyit szenvedett velem, hogy normálisabban ejtsem ki a szavakat, hogy másik is megértsenek, ne csak ő! Sajnálom gazdán, s még inkább fogom a szóhasználatot, de jelenleg piszkosul nem tud érdekelni, hogy milyen az angolom! Jöttél volna velem… Igen haragszom! -Nem kell tartanom? Ezek az állatok tudod mekkorát harapnak? – Egészben lenyelik a kis nimfa alakomat. Úgy egészen konkrétan. – Ha nem fogod vissza biztosan keresztben lenyelne. Még érezheti rajtam a madár illatot. Olyan lehet neki, mint neked a sültcsirke vagy nem tudom.
