a piece of sweet heaven that probably should not be consumed by us, but we do not even care, cause we are young, wild and free
Nagyjából 10 percig tartott, mire rájöttem, hogy fordítva tartom a könyvet a kezemben, amit egyébként nem is olvastam. Őszintén nem tudom miért gondoltam azt, hogy majd Brozi mellett jobban fogok tanulni. Csak azért, mert a Hollóhátba jár még nem jelenti azt, hogy rá fog tudni venni arra, hogy ennyi betűt elolvassak… Egy hét alatt hozzáteszem, de akkor is! Ő bezzeg tök békésen elvolt. Mondjuk a füvön fekve én is. Ősz van már a naptár szerint, de most még meleg van, ki tudjuk élvezni az utolsó napsugarakat, mielőtt teljes lesz a sötétség, s az állandóan felhős idő miatt a hőmérséklet is sokkal alacsonyabb lesz. Nem szeretem a hideget. Sokkal inkább preferálom, ha kellemesen meleg az idő, s élvezhetem, ahogyan a nap a bőrömet simogatja, lebarnulok és feltöltődöm energiával. Még kviddics közben is jobb, inkább legyen melegem, izzadjak, csak ne kezdjen el remegni karom, amiért majdnem megfagyok. Áh a jó öreg kviddics! Sokan mentek el tavaly a csapatokból, most rengeteg új arc lesz, s talán végre a cserék is beszállhatnak, lehetőségük nyílik megmutatni mire is képesek. Brozi pedig ismét játszhat, emlékszem, hogy legutóbb kitették, mert be volt szipuzva, s erre bizony a csapatkapitány is rájött. Mondjuk az miért baj? Ismerem az uncsim, eskü sokkal jobban játszik, ha egy picit kába. Én is akkor vagyok a legjobb, mikor teljesen nyugodt vagyok – ami mindig igaz rám – mert olyankor magasról teszek a beszólásokra. S most is valószínűleg olyan profi lennék, mint eddig, ha nem jött volna be a csapatba Rosie. Az egyetlen lány nálunk, s állítom, hogy még baja fog esni. Nem, nem az én felelősségem, mégis próbálom óva inteni, figyelni rá és tanácsot adni. Bár terelő pozíción játszik, így lehet nem az én üres és felesleges intelmeimet kéne hallgatnia, hanem teszem azt valami tapasztaltabb játékosét. – Brozi te nem adsz külön órákat, mi? – Mert őszintén a rokonomban bíztam meg a legjobban. Bár miért is érdekel? Miért viselem ennyire a szívemen egy csajszi épségét, akivel talán ha két szót váltottam eddig életemben? Rejtély, melyet én sem értek. Nem rossz lány, csupán nincs mit mondanom neki. Most mégis, amint bekerült a csapatba, mintha több figyelmet fordítanék neki, mint az eddigi években bármikor. Huh… Fura.
meant to be sleeping all day, i ain't got no fucking life
rory && brozi
Szeretem az uncsitesómat. Nem, de tényleg, tök laza a srác, meg egyébként kicsit úgy érzem, hogy a bátyja vagyok és nem az uncsija. Főleg amióta náluk lakunk Waylennel… Tökre segítőkész, meg azért tudom, hogy odafigyel rám, vigyázó szemekkel lesi minden mozdulatomat, mintha arra várna, hogy mikor esek össze és sírom el magam, pedig azon az időszakon azért már túlvagyok… Asszem? Na, én szeretném azt hinni, hogy túlestem a nehezén, hogy a cucc már csak a vicc kedvéért az életem szerves része és nem azért, mert még mindig a valóság elől próbálok menekülni. Foghatnám a krónikus depressziómra, miért is ne? Vagy foghatom a haverokra, akik egyébként épp arról próbálnak leszoktatni, hogy mindig a drogok után nyúljak, amikor valami szarul sül el az életemben. Egy szó mint száz, én igyekszem. És Rory igyekszik segíteni az igyekvésben. Például a közös tanulással, pedig egyébként nekem kellene fognom a kormányt és megmutatni neki, hogyan seggelheti be a tananyagot fél pillanat alatt, mégis… A közös ücsörgés és könyvbújás engem inkább olyan érzéssel tölt el, mintha már csak a jelenlétével is támogatni próbálna. Aztán ki tudja? Lehet, hogy csak én hiszem azt, hogy mindenki halálra aggódja magát miattam. Talán nincs is így, lehet, hogy már beletörődtek abba, hogy elvesztem. Mert igen, elvesztem. És nehezen találok vissza a megfelelő ösvényre. Most talán azt kérdezed: miért vagyok ennyire magam alatt? Nos, elárulom: józan vagyok. Nincs se Szezám-utca, se röhögő gurkók, se idegesítő neonáci frizurák, semmi… Csak én és az agyam. Tisztán, akár egy frissen mosott ablaküveg. Nem volt alkalmam beszerezni, és különben is… Tudom, hogy vannak határok, amiket már nem kéne átlépni, van az a pont, ahol már a saját hányásomban feküdnék és rohannának velem a gyengélkedőre, ezt a pontot pedig nem szeretném elérni, mert akkor lebuknék, lebasznának, majd eltiltanának minden szerhasználattól - ami nem lenne akadályozó tényező, de Rory kedvéért muszáj lennék fékezni magam. Úgyhogy inkább babalépésekben csinálom, mint elefánt léptekkel. – Hmm? – pillantok fel, mikor a nevemet hallom. Eddig úgy tettem, mintha nagyon bújnám ezt a tankönyvet… – Külön órákat? Miből? – kérdezek vissza, mert azt Rory nem igazán fejtette még ki, hogy mégis miből lenne szüksége korrepetálásra. Ha valami olyasmi, amihez én is hülye vagyok, akkor sajnos nem sok segítséget tudok majd nyújtani… Körömfestés! Na abban tudok segíteni! Néha ki szoktam pingálni a sajátjaimat feketére.
a piece of sweet heaven that probably should not be consumed by us, but we do not even care, cause we are young, wild and free
Aggódom Brozi miatt? Ja… halálra aggódom magam Brozi miatt? Nem. Úgy értem mégicsak Hollhátas, meg eddig is túlélte valahogy, szóval annyira sokat nem problémázom azon, hogy meghalna… Mert nem tenné… Mert szeret és nem hagyhat itt egyedül! Ebben a kicseszett világban csak apám meg az uncsijaim vannak, akik úgy különösebben érdekelnek. Ezt a srác is tuti tudja, mert bár nem Mardekáros még nem vagyok vele köcsög. Ez már nagy szó! Jó meg azért mindig kap tőlem egy jó nagy adag vizet, akkor is ha nem kérte, hogy hozzak neki, meg azt mondja, hogy nem szomjas. Bírom mikor be van cucclizva, bár azt kifejezetten utálom, mikor túllő a célon. De én a teljes pánik helyett inkább próbálok csak mellette maradni és beszélgetni vele, amíg jobban nem lesz. Asszem itt jön be, hogy amúgy legalább olyan nyugis vagyok, mint ő, pedig nekem még drog sem kell hozzá. Most is csak elvagyunk egymás mellett, igaz én totál fejjel lefelé tartottam a könyvem, mert csak úgy tettem, mintha olvasnám, gondolataim közé pedig egy cuki pofi kúszta be magát, aki úgy ütötte el a vasgolyókat, mintha csak egy papír fecni lett volna. Persze nem mindig ment a jó irányba, de azt már ki nézi? Én, aki aggódik, nem is azért, mert talán a saját feje fog repülni a legelső kviddics meccsén, hanem mert a kislányt simán becélozhatják azzal, hogy pici, fiatal, könnyen ki lehet ejteni. S nem tudom honnan jön ez a gondoskodás, vagy egyáltalán minek próbálkozom, hiszen eleve Regu dolga lenne az újak bébicsőszködése, de Rosie esetében átvettem a felvigyázó szerepét. Önként. Dalolva. Pedig én aztán tényleg nem értek a tereléshez. Viszont van egy Brozim, aki évek óta játszik a pozíción. –Terelés… Nem nekem! Az egyik csapattársam most kezdett és bivaly erős, de mindig mellé megy. Félek, ha így folytatja, akkor összetöri saját magát… - Mélyet sóhajtok, ahogyan odébb dobom a könyvet, ami azt sem tudom miről szólt, mert egyébként… Valljuk be őszintén, a tanulás nem az én műfajom. Nem tudom kire ütöttem a családból, de biztosan nem az apai géneket örököltem, mert akkor eszem is lenne, nem pedig csak a sportokban lennék jó. – Szóval gondoltam ha ráérsz, akkor adhatnál neki leckéket… Gyakorolhattok rajtam. Cserébe lehet nem tör össze, mikor mi megyünk majd egymás ellen. – kezdek el nevetni. Ezer éve játszottam élesben Brozi ellen, kíváncsi vagyok mennyit fejlődtünk.
