When I see you again || Kenny & Jay

Meglehet az első találkozásunk nem volt hétköznapi kaland Kenny-vel. Tulajdonképpen sose gondoltam volna, hogy egy srác részegen megfektet, majd annyira jóba leszünk, hogy most itt kesergek, hogy elmegy. Igaz, most nincs kedvem elveszíteni a kontrollt, nagyon is szeretnék józan maradni, hiszen Blaise drágának megígértem, hogyha mindenkitől elbúcsúztam, akkor majd vele leszek. Úgyis közölni kéne vele, hogy nem megyek haza, hanem maradok szép a Roxfortban, s azt az egy évemet már itt teljesítem. Csak utána kell lelépnem a sportsuliba, de… Az még messze van! Most még kiélvezem, hogy egyáltalán újra összejöttünk. Talán ma este a későbbiekben már nem fogom annyira, mert pont tudja, hogy a legtöbb ember, akitől – nem annyira – érzékeny búcsút kívánok venni, azok pasik… És még a nőkre is féltékeny, nemhogy a férfiakra. Viszont azt is elmagyaráztam neki, hogy a barátaimtól szeretnék elköszönni, hiszen ki tudja mikor látom őket legközelebb, vagy látom-e még őket. Sok esetben az itt kialakuló barátságok csak nagyon nehezen maradnak, úgy meg, hogy sose fogok akadémiára járni még nehezebb lesz.
Kenny pedig lássuk be, az egyik kedvencem volt. Sokat segített az elején, rengeteget beszéltünk, s még beilleszkedni is könnyebb volt vele. Olyan volt, mint egy bátyus, aki nekem sosem volt – mondjuk nem is vágytam rá. Egyszóval igen, ő volt az első, akit megkerestem, nem volt olyan nehéz, már ismerem, s szinte egyből kiszúrtam őt.
-Hé, Ken baba! – kiabálok oda neki már messziről, hogy észrevegyen, majd megfogom a kezét, s kap tőlem egy baráti ölelést is. Szinte érzem Blaise gyilkos pillantását a hátamon. Remélhetőleg őt is hamarosan lefoglalja majd valami, vagy valaki, akinek csak baráti szándékai vannak!
-Na, eddig milyen a búcsúztató? – kérdezem tőle vigyorogva, ami miatt szemeim ismét összeszűkülnek, s szinte alig láthatókká válnak. – Nem hiszem el, hogy elmész… Ki lesz ezek után az őrangyalom? – Vagy a kisördög a vállamon. Nézőpont kérdése igazából, hogy mikor mi volt nekem.