how'd it get so dark? || nessie & tristan

Általában figyelmes vagyok, ha a dolgaimról van szó. Nem hagyom el őket, főleg nem olyan helyen, ahova vissza kell utána térnem, hogy összeszedjem őket. S legfőképpen olyan helyeken nem, ahol ismerősök vannak, akik aztán hősiesen megpróbálnák visszaszolgáltatni az elvesztett holmit. Ennek ellenére mégis sikerült ilyen helyzetbe keverednem, ám szerencsére - vagy szerencsétlenségemre - épp a rokonságnál maradt az a bizonyos valami, nevezzük nevén, a tárcám, így gyorsan le is tudtam beszélni egy találkozót kedvenc unokatestvéremmel, hogy visszaszerezzem.

Igazából tényleg Nessie a kedvencem. Ugyan sok tud lenni, úgy értem nagyon sok, s halálra idegesít az esetek kilencven százalékában, tudom, hogy helyén van a szíve. Most is azonnal a segítségemre sietett, mikor szóltam neki, hogy nincs meg a tárcám és szerintem náluk hagytam; bár van egy sejtésem, hogy csak azért ilyen lelkes a találkozónk iránt, mert így megint idegesíthet néhány percig.

Meg is beszéltük a találka helyét és időpontját, ám sikerült elszámolnom magam és öt perccel előbb érkeztem meg. Azóta a karórámat nézegetem, néha körbefordulok és figyelem az utcákat, hátha meglátom valahol Nessie cuki kis vigyorát, vagy bármi jelét a jelenlétének, de semmi. Egy idő után a fülest is kihúzom, s úgy kezdek a járókelőkre figyelni, majd ismét az órámra pillantok - két perce késik. Még nem vészes…

Halkan felsóhajtok, közben igyekszem tartani a tisztes távolságot az emberektől, s csak nézegetni őket a távolból, ám hiába várok még három percet, majd még ötöt. Nemhogy Nessie-t nem látom, de más ázsiait is alig. Mi van, lemaradtam valami ünnepnapról, ami miatt mindenki a kínai negyedben lóg? Megint felemelem a csuklómat, a karóra rajta azt mutatja, hogy már tizenkét percet késett az unokatestvérem.

Szemeimet forgatva felmorranok és elindulok abba az irányba, melyből feltételezem, hogy jönni fog. Követem a táblákat, egyre csendesebb és csendesebb környékre tévedve, lassan távolodva a nyüzsgéstől, s érzem, ahogy futkos a hideg a gerincem mentén, mert rühellek egyedül mászkálni ezeken a kevésbé bejárt utcákon. Kísérteties, s lassan kihalt zsákutcák is bekerülnek a képbe, s ekkor üti fülemet néhány távoli hang, ismerősen csengő zajok… Az egész testem hátat akar fordítani és fejvesztve menekülni, mert pontosan tudom, mit jelentenek azok a hangok, ám most már az eddiginél is jobban aggódom Nessie holléte miatt, s így az eszem legyőzi minden ösztönömet. Tovább haladok, közeledve a zajforrás felé, egyre sietősebb léptekkel… S az egyik sikátorba bepillantva meg is látom azt a vérfagyasztó jelenetet.

Lábaim remegni kezdenek, bőrömön hideg verejték csapódik ki, szemeim tágra nyílnak s ösztönösen nyúlok dzsekim belső zsebébe a pálcámért. Össze kell szednem magam. Az ott Nessie… Az ott Nessie, Tristan. Az unokatestvéred. Segítened kell neki!