I swear I did not forget about you! // Nessie & Dan

Szokás mondani, hogy új év, új én. Ez pontosan igaz rám idén. Meg igazából tavaly is, mikor ebbe az új suliba jöttem. Végre nem kellett annyira visszafognom magamat, mint Koreában. Ott nehéz volt kihasználni az embert, hiszen a kedves viselkedés már gyanús volt, pontosan tudták, hogy akarok valamit és mindenki tisztában van vele, hogy bármi rosszat csinál valaki, akkor a többiek pirájaként ugranak rá és szedik szét. Ott nagyon is vigyázni kellett mit teszek vagy mit nem és hogyan. Itt valamivel egyszerűbb. Elég sok az olyan ember, aki még naivan azt hiszi, hogyha mosolygok és udvarias vagyok, akkor már kedves is leszek és barátok vagyunk. Itt nem tanulták meg, hogy az udvariasság csupán egy álarc? Vagy csak szimplán nem akarják elhinni? Persze Giddy egyből átlátott rajtam. Azt hiszem a házam tagjai alapból jobban érzékelik, hogy ki az, aki csak ki akarja őket használni. Nos, amíg nem egymás ellen megyünk, hanem szövetségesek vagyunk, addig szinte mindegy. Kölcsönös kihasználás, erről szól az egész élet.
Ma viszont egyetlen ismerősöm sem jött velem a faluba. Mondjuk nem is bánom, végre nekem is van egy kis szünetem és nem kell egyfolytában vigyorognom, meg játszanom. Az utam persze szokásosan a Mézesfalásba vezet, ahol tavaly rájöttem, hogy mennyi és milyen finom dolgok vannak! Koreában teljesen mást jelent az, hogy valami édes. Ott ami sósnak néz ki is vagy tízszer édesebb, mint amire gondolnál, a csoki meg… Nos létező dolog, de inkább csak bevonóként használják és messze nincs ennyi íz. A hagyományos nyugati süteményeket meg ha csak nem magad készíted, biztosan nem fogod megtalálni. Persze néha hiányoznak a koreai ízek, sose mondtam, hogy nem, de örülök, hogy bővült a paletta édességek terén.
Amint beszabadultam, rohanom is le a csokoládé részleget és szinte az összes ízből veszek. Ezek mellé még becsúszik néhány sütemény, amik különböző színben pompáznak és egytől egyig úgy néz ki, hogyha kettőnél többet eszek belőle egyszerre, akkor hamar cukorbeteg leszek. Még egy olyan is kerül a táskámba, amit nem nagyon szoktam venni. Ezt majd a bátyámnak adom, ha valaha látom… Ki tudja? Talán egy kis ajándék megmelengeti azt a jég szívét! Bár azt se tudom látni fogom-e. Anyut nyaggatom, hogy szóljon már neki, hiszen mégis a testvérem és nagyjából mióta ideköltöztünk alig láttam párszor! Az unokatestvéreim bezzeg olyan jóba vannak… Gyanítom most, hogy Sorin lelépett is még tartják a kapcsolatot.
Kissé puffogva sétálok a kasszához fizetni. Még akkor is elrontja egy napomat, ha nem látom… Nem mintha olyan csodás tesók lennénk, de ez is csak miatta van. Most aztán igazán jót fog tenni ez a sok édesség, legalább kicsit boldogabb leszek. Amint végeztem a vásárlással ki is sétálok. Mindent elraktam kivéve egy kis zacskót, amiben egy citromos cukorka van, amelynek a közepét tejkaramellával töltötték meg. Elsőre nagyon furcsa volt a citrom és a karamella, de egyébként zseniálisan jó!
A számba teszek egy darabot, miközben keresek magamnak egy magányos kis padot, hogy leüljek. Csend, béke, nyugalom. Csak ennyire vágytam. Csukott szemmel dőlök hátra egy pillanatra, hogy beszívjam a friss levegőt, majd utána elővegyem a könyvem, hogy olvassak.

500  ⚬ ☾ ⚬ Remélem jó lesz