Még soha nem volt ilyen jó a hangulat itthon. Nem, amúgy borzalmas. Mostanában sokszor neveztek véráruló söpredéknek, de apám huszonnégy óra alatt többször és kreatívabban tette meg bárkinél. Csoda, hogy Non még nem gyújtotta fel. És a hab a tortán, hogy az öreg hazarángatta Theot (kikérőt írt a nevemben, érted?) Szerintem sejted, a gyerek szerint ki a főgonosz a történetben... Egyedül az vigasztal, hogy az öreg maga alá csinál.
Nobody ever died of a feeling, he would say to himself, not believing a word of it, as he sweated his way through the feeling that he was dying of fear. People died of feelings all the time, once they had gone through the formality of materializing them into bullets and bottles and tumours.
Szóval semmit sem változott az öreg az elmúlt 25 évben... De mi az, hogy hazarángatta a fiadat? Mit akar vele? Egyszerűen csak ellened fordítani? Egyébként... Mennyi ideje is van még hátra...?
Dehogy változott, ha három méternél többet meg tudna tenni segítség nélkül, már rég meglógott volna muglikat és sárvérűeket gyilkolni... Fogalmam sincs, mit akar, szerintem még belém rúgni egy utolsót. Tömi Theo fejét mindenféle hazugsággal, ő pedig nyilván elhiszi. Most ott tartunk, hogy a fiam szerint nekem több helyem lenne az Azkabanban. Apám még azt is bemagyarázta neki, hogy anyám egy balesetben halt meg. Balesetben. Anyám. Az eszem megáll... Egyébként legfeljebb pár hónap. Ha nem lennék ennyire gyáva, meggyorsítanám, de... te is tudod. Úgysem menne.
Nobody ever died of a feeling, he would say to himself, not believing a word of it, as he sweated his way through the feeling that he was dying of fear. People died of feelings all the time, once they had gone through the formality of materializing them into bullets and bottles and tumours.
És ha jól tippelem, a lányodat nem kérette haza, csak Theot... Nem gyávaság. Viszont ha valaha mégis úgy döntenél... és kell segítség... tudod, hol találsz... Ha valakit, hát őt valószínűleg sosem esett volna igazán nehezemre... De hagyjuk is! A fiadnak meséltél valaha a múltról? Vagy próbáltál beszélni vele azokról a dolgokról? Ne hagyd, hogy az öreged teletömje a fejét baromságokkal. Tudod, hogy abban a korban milyen könnyű fogékonynak lenni az ilyesmire.
Jól tippeltél. Tudod, mi apám véleménye a nőkről... Tudom, tudom, téged keresnélek először, de egyelőre hagyjuk a természetnek, hadd végezze a dolgát - meglepődnél, milyen elégtétel látni a megalázó vergődését. Ismered Theót, mindegy mit mondok neki, nem érdekli. Próbáltam beszélni vele, de szokás szerint nem vesz komolyan, és az az igazság, hogy nem is tudom mit kéne mondanom. Ezeket a dolgokat túl nehéz szavakba önteni, és amúgy is, ők nem érthetik. Azt hiszem, minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy ne érthessék, ami önmagában persze jó dolog, véletlenül sem akarnám, hogy Theo, Tabby vagy Scorpius átéljék ugyanazt, amit mi. Bár mostanság egyre inkább azt érzem, hogy ez elkerülhetetlen... Vannak napok, amikor már az sem lepne meg, ha megint égni kezdene a Jegy. Nagyon aggasztó ez az egész, nem hiányzott még apám jelenléte is...
Nobody ever died of a feeling, he would say to himself, not believing a word of it, as he sweated his way through the feeling that he was dying of fear. People died of feelings all the time, once they had gone through the formality of materializing them into bullets and bottles and tumours.
Rendben. De amint a természet tette a dolgát, felbontjuk azt a sárkányhordóban érlelt ír maláta whiskyt, amit egyszer Belláék pincéjéből csentünk el. Emlékszel még...? Igen, ebben igazad van. Néha a dolgok kezdenek kísértetiesen hasonlítani a huszonpár évvel ezelőttiekre. És értelek, én is mindent megtennék azért, hogy a gyerekeinknek a töredékét se kelljen megtapasztalniuk annak, amiket mi átéltünk, de néha aggódom kissé, hogy egyszer csak a közepén találják majd magukat, és akkor már késő lesz felvilágosítani őket. Ennek ellenére mikor rákérdezett, én sem voltam képes túl mélyrehatóan részletezni Scorpiusnak, miket is tettem a roxforti éveimben és hogy mennyi igaz a pletykákból, amiket rólam hallott. Ha Astoria még itt lenne, ő biztos tudná, mit mondjon, hogyan tartsa a fiunkat a helyes úton, de nélküle, mint láthatod, én sem tudok okosabb lenni nálad.
Már hogy ne emlékeznék... Bár akármilyen kínos is bevallani, a whiskynél azért élénkebben emlékszem rá, hogy mennyire rettegtünk Bellatrix haragjától. Még jó, hogy sosem tudta meg. Vagy inkább csak nem érdekelte eléggé... Még egy ok, amiért irigykedhetünk a Potter-félékre, nem? Nekik nem kell rébuszokban beszélniük és elhallgatniuk a részleteket, rájuk annyira rohadtul büszkék lehetnek a kölykeik, biztos a hőstetteik voltak az esti mesék éveken át és mi voltunk bennük a főgonoszok. Mi pedig csak reménykedhetünk benne, hogy a gyerekek vagy soha nem tudnak meg mindent vagy ha mégis, akkor majd megértik... Persze erre kicsi az esély, legalábbis Theo esetében mindenképp. Talán Scorpius megértőbb, Tabby biztosan az. Két gyerekből egy végül is nem olyan rossz arány, azt hiszem. Az anyáknak ez IS jobban megy. Az ember azt gondolná, hogy fiúgyerekkel apaként könnyebb, de igazából cseppet sem. Persze nálunk Non eszközei is végesek, már ami Theót illeti, próbálja összetartani ezt az egész káoszt, amit a családunknak nevezünk, de ez még neki sem sikerülhet. És ami Nonnak nem sikerül, az lényegében nem is lehetséges...
Nobody ever died of a feeling, he would say to himself, not believing a word of it, as he sweated his way through the feeling that he was dying of fear. People died of feelings all the time, once they had gone through the formality of materializing them into bullets and bottles and tumours.
Valószínűleg csak nem érdekelte, hisz volt ennél fontosabb dolga is. De igen, nem az volt a legokosabb húzásunk, hogy az őrült nagynénémtől loptunk. Bár tettünk ennél nagyobb hülyeségeket is, az is biztos. Na igen, el tudom képzelni, miket mesél otthon Potter a gyerekeinek rólunk. Közel hat év után is még mindig egész hihetetlen számomra, hogy a fia hajlandó Scorpiusszal barátkozni. Az alma nem esett közel a fájához. Vajon már késő jóvá tenni a múltbéli tetteinket? Valaki olyanná válni, akire a fiaink is büszkék lehetnek? Mit gondolsz? Amilyen irányba változnak a dolgok mostanában, lehet ismét hoznunk kell majd döntéseket, tennünk kell majd dolgokat, amiket nem akarunk... Igazából addig jó, amíg a gyerekeink nem kényszerülnek ilyen helyzetekbe... Theo szerintem épp a legkamaszabb kamasz korban van. Ez is elmúlik egyszer. Remélhetőleg.
