Számomra egyenesen hidegzuhany volt a bejelentés. Fogalmam sem volt, hova tudtam volna tenni a dolgot. Apa két nagyon jó barátjának újra gyereke lesz. Egyszerre öröm, hiszen újabb lurkóval bővül a csalás és megtudhatják Hermione néniék is milyen az, mikor három gyerek megy az agyukra. Oké, hogy a korkülönbség nagyobb lesz, mint a mi családunkban, de akkor is. Másrészt viszont elszomorított a dolog, mert segítségre volt szükségem. Mégpedig attól a személytől, ami a gyermeket hordozta a szíve alatt. El akartam sajátítani valamit, amiben tudomásom szerint, Hermione volt a legjobb. Mégis úgy gondoltam, hogy nem szabadna ilyesmivel zavarnom és zaklatnom. Volt most elég gondja nélkülem is… Mégis bekopogtam, mert lábam csak vitt előre, miután leszálltam a motorról. Azt se tudtam, hogy egyáltalán itthon volt-e. Ilyenkor szokás mindenféle vizsgálatra menni, vagy nem? Egyáltalán mit fogok mondani, miért jöttem? Azonnal nem zúdíthatok rá mindent is. Meg ajándékot sem hoztam, hát milyen vagyok…? Oké, meg kellett nyugodnom. Az sem volt biztos, hogy itthon tartózkodott. Akkor már illett volna megvárnom, ha eljöttem idáig, nem igaz…? De persze csak addig kellett várnom, ameddig ki nem nyitotta az ajtót. Pechemre itthon volt… Vagy szerencsémre, ezt még nem tudtam eldönteni. Testem viszont mozdult, és mosollyal az arcomon öleltem meg Hermione-t. Persze óvatosan. – Szia! Bocsi, hogy hívatlanul rád törtem. Remélem nem zavarok nagyon. –Biztos számtalan kérdés felmerülhetett a fejében, ezért az ölelés után gyorsan belé is fojtottam a szót. – Unatkoztam otthon, szóval eljöttem motorozni kicsit. Erre jártam, így gondoltam beugrok és megnézem, hogy van a kedvenc nagynéném. –Ezzel nem is hazudtam nagyot. Tényleg motoroztam és tényleg érdekelt a hogyléte is. Az mellékes, hogy volt némi hátsószándékom is a látogatással. Reménykedtem azért, hogy nem fog elzavarni. – De, ha nem alkalmas most, akkor mehetek is. Nem akarlak feltartani, biztosan nagyon sok dolgod van. –Én legalább vettem a fáradtságot és meglátogattam, ha már James képtelen ránézni a saját keresztanyjára. Hát milyen borzasztó ez már, nem? Igaz, Jamesről volt szó… nem is vártam többet.
Hermione && Albus
Hermione Granger varázslatosnak találta
Playby :
Leighton Meester
11
Hermione Granger
Szer. Aug. 31, 2022 1:51 pm
Albus & Hermione
A napok olyan gyorsan teltek, mintha csak kergetné őket valaki, én pedig úgy éreztem, egy zokniért lehajolni a legnagyobb kihívások egyike. Már az idő minden bizonnyal megszépítette az emlékeimet a korábbi várandósságaimról, vagy tényleg túl öreg lettem ehhez, ezt sem lenne túlzás állítani. A hónapok előrehaladtával, mintha legalábbis egy troll bébi igyekezett volna step táncot járni a testemben. A héten szigorúan itthonról dolgoztam, néha Ron rosszalló tekintetét állva, de még se hagyhattam ott csapot-papot, mert az orvos ágynyugalmat javasolt. Persze, szerinte ez lenne a természetes, látom rajta, azonban megjegyzést nem tesz. Éppen egy nagy bögre teát készítettem elő, hogy valamennyire felpörgesse a gondolataimat, mert kezdtem úgy érezni, minden egyes agysejtem éppen valahol Timbuktuban nyaral, és képtelen egy feladatra összpontosítani. Komolyan mondom, ha még egy jelentésen elsírom magam, kénytelen leszek beszüntetni ezt a terhesség mizériát. Mintha lehetséges lenne. A kopogtatás hangja meglepett a napnak ezen szakaszán. Ronald itt felejtette volna a kulcsát? Ez a tény ért volna a legkevésbé váratlanul ebben a pillanatban, hiszen sokszor mondtam, ha a nyaka nem lenne, a fejét is képes lenne elveszíteni! Vagy direkt otthagyni valahol, mert mióta George-dzsal lóg, valahogy egész más dolgokat tart viccesnek. - Szervusz! - Öleltem magamhoz Albust, némileg meglepetten, keresve mögötte legalább néhány testvért, unokatestvért, manót, koboldot. Ritka alkalomnak számított, ha család bármely tagja egymaga érkezett, úgy bárhová. - Ugyan, tudod, hogy itt mindig szívesen látunk benneteket! - Mosolyodtam el, végtére is felváltva szabadították el a pokol minden bugyrát a gyerekek mindannyiunk otthonában, ez már csak ilyen. - Éppen teát készítettem, kérsz valamit? - Majdnem rákérdeztem, hogy kakaót, de azt hiszem, jelen pillanatban az túl gyerekes lett volna. - Remélem szigorúan bukósisakban. - Sose hazudtoltam meg magam, és Ginny biztosan kiválóan felkészítette a gyerekeket, de ha vakmerőségről volt szó, se Harryt, se őt nem kellett félteni, épp ezért jogosnak éreztem a kérdést. Odébb álltam az ajtóból, hogy be tudjon sétálni, végtére is sokszor járt már itt, tudta, mit hol talál. Csak intettem arra, hogy feltartana, végtére is épp szünetet tartottam, hogy aztán újult erővel vessem magam az akták rendezésébe. Azt hiszem Ron büszke lenne rá, hogy most még csak bűntudatom sem volt emiatt a kis pihenő miatt. - És várod már a szünet végét? - A legtöbb gyerek szerette a szabadidőt, a szüneteket, de még emlékeztem, milyen nagyszerű érzés volt visszatérni a Roxfortba, ahhoz kevés dolog hasonlítható.
Némi reménysugár volt még bennem azzal kapcsolatban, hogy Hermione nem volt otthon és így hazamehettem. Jobban át kellett volna gondolnom ezt az egész tanulás dolgot és valamikor későbbre időzíteni. De úgy voltam vele, hogyha nem teszem meg most az első lépést, soha nem lesz alkalmam megkérni rá. – Ez kölcsönös. Örömmel látunk mi is titeket nálunk. –Persze, most egyszerűbb nekünk átjönni hozzájuk. Kisgyermekkel nehézkes az utazás minden szempontból, függetlenül attól, hogy Hermione nagyon is otthon van a mugli közlekedési módszerekben. A felkínált italra mosolyogva bólintottam elfogadás gyanánt. Aztán a bukósisakos dolog miatt kínosan elhúztam a szám. – Ház az úgy volt, hogy… igazából… szóval… izé… –Hogy is fogalmazhattam volna ennél is kínosabban. Az igazat úgy is tudta, mert saját szemeivel láthatta a dolgot. Sem a kezemben, sem pedig a motoron nem volt az említett biztonsági eszköz. Valóban elfelejtettem magammal hozni, mert ténylegesen nem terveztem, hogy erre hoz az utam… Csak megindultam, őrlődve a gondolattal, hogy majd idejövök… és idejöttem. Inkább gyorsan beiszkoltam, levettem a cipőimet és mentem is a konyhába. Gyanítottam azt, hogy az elkészített frissítő ott volt és inkább én töltöttem ki azokat egy-egy bögrébe. Ha már megzavartam a pihenőben, vagy éppen a munkában a papírokat elnézve, akkor már azon voltam, hogy kiszolgáljam. Sokat voltunk itt kicsiként, szinte úgy tudtam mit hol tartanak, mintha csak a saját otthonunkban lennénk. – Igen is, meg nem is. Hiányzik már Scorpius és nincs kedvem apát elviselni otthon. Tudod, hogy milyen a hangulat… –sóhajtottam fel bánatomban. – Mit kérsz a teádba? –Tereltem inkább a témát. Nagyjából tudtam, hogyan szereti, de most állapotosan fogalmam sincs, hogyan változott az ízlése. Anya sokszor mesélte, hogy a sajátja milyen volt, mikor terhes volt bármelyikünkkel is. Nem lennék egyik nő helyében sem. Olyan furcsa dolgokat tudna összeenni ilyenkor… – Egyébként segítséget szeretnék kérni tőled. Jobban mondva szeretném, ha megtanítanál nekem valamit, amiben Ron bácsi szerint te vagy a legjobb. –Jó, hát ezzel sokat nem segítettem neki, mert Hermione mindenben is a legjobb volt, amikor Roxfortosok voltak. Nem mintha most nem lenne mindenben az. Közben átadtam neki a bögrét, a saját teámat meg ízesítettem és bele is kortyoltam.
