Valaha minden létező képzelőerőmet bevetve sem tudtam volna elképzelni olyan szituációt, hogy én bármilyen formában is együtt dolgozzak Potterrel, főleg nem önként. Gyerekként egy ilyen merész kijelentésért talán képen is röhögtem volna bárkit, de az sem kizárt, hogy szemközt átkoztam volna az illetőt. De a világ hatalmasat változott azóta. Az idő múlásával minden változik, köztük én is. Bár néha még ma is abszurdnak találom, hogy a fiam épp az egyik Potter kölyköt választotta legjobb barátjának, de hát mit tehetnénk? Néha ezek a helyzetek, az emberi kapcsolatok, nagyon apró, jelentéktelennek tűnő dolgokon múlnak, amik aztán egy életre megváltoztatnak mindent. Ha annak idején, elsőben a bemutatkozásom másképpen alakult volna, és másmilyen első benyomást teszek a sebhelyes arcú felé, talán mi sem utáltuk volna olyan szenvedéllyel egymást hét-nyolc éven át.
De ez ma már történelem. A közös munkára vonatkozó terveink pedig még nagyon is előttünk állnak. Hetekbe telt, amíg meghoztam a végső döntést, de most már elhatároztam magamat, és nem fogok kihátrálni. Főleg, mert halála előtt Astoria is arra biztatott, hogy haladjak a helyes úton, hallgassak a szívemre, én pedig ígéretet tettem, amit nem szegnék meg. A temetés óta el is telt már több, mint másfél hónap. Úgy érzem, végre elég összeszedett vagyok ahhoz, hogy belevágjak. Este küldtem is egy baglyot Potternek egy rövid üzenettel, amiben az állt, hogy készen állok elfogadni az ajánlatát, és hogy beszélnünk kell. A válasz hajnalban érkezett, csupán egyetlen sor, röviden, tömören: 10-kor az irodámban. Az egész, hogy én futkossak utána a parancsnokságon, még kissé furcsán érint, de ezen hamar túllendülök. A délelőtt első felében egyébként is bőven akad teendőm, amivel lefoglalhatom magamat. A gyásszal töltött hetek alatt kissé felhalmozódott a papírmunka is, amit már csak a monotonitása miatt is általában utálom, ha felszaporodik. Jelentések hevernek szanaszét az asztalomon, mellette többek között jegyzetek a múltheti nemzetközi találkozóról a dánokkal, illetve a félkész oktatási és gazdasági törvénymódosítási javaslatok, amelyeket nekem is át kellene futnom, és aláírnom, mielőtt Briggs elé kerülnek.
Elég csak belekezdenem, és már bele is veszek a sok papírba, a végén pedig majdnem le is késem a találkozót. Két perccel tíz előtt futok be a parancsnokságra, amelynek feje a várt beszélgetés helyett egy sürgős elintézni valóra hivatkozva pillanatokon belül leráz engem. Valami akció van a Reggeli Próféta épülete előtt, ha jól értem, ezért muszáj személyesen kimennie a helyszínre. Ám még távozás előtt a kezembe nyom egy pecséttel lezárt levelet, amely Hermione Grangernek van címezve, és arra kér, adjam át én, illetve legyek szíves személyesen a Varázsbűn-Üldözési Főosztály fejével egyeztetni, ő tudni fog mindent a levélből, és majd útbaigazít. Csodás, mondhatom. Kissé felháborodva, de még türelmet erőltetve magamra indulok az említett irodája felé. Emlékeztetem magamat, hogy már régóta felnőtt, érett, civilizált emberek vagyunk, ugyanakkor tagadhatatlanul szokatlan még mindig a gondolat, hogy ezekkel a mágusokkal kell majd összedolgoznom. Mély levegőt veszek, mielőtt belépnék az irodába, és a kívül “őrködő” titkárnő szerencsére csak egy másodpercig próbál feltartóztatni, de amint meglátja az aurorparancsnok által pecséttel ellátott levelet, hajlandó hamar bekísérni.
- Helló, Granger! Rég találkoztunk - köszönök, és egy röpke pillanatra meg is feledkezve életem minden eddigi keserűségéről, a nő várható döbbenetére gondolva megjelenik egy igencsak halovány, de kissé önelégült mosoly az arcomon. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ő sem számított ma délelőtt erre a találkozásra.
- Még nekem is hihetetlen, hogy mibe is készülök keverni magamat, de... Potter küldött, hogy ezt adjam át... - előre nyújtom neki a levelet, amit neki címeztek. - Azt üzente, hogy még reggel el akarta küldeni, csak elmaradt, és hogy nézd el neki – vonok vállat. - Azt azért szeretném leszögezni: ez az első és utolsó alkalom, hogy baglyot játszok köztetek - ingatom a fejemet. Kellemetlen. Mintha nem volna erre épp elég lótifuti emberük. Csak sejtésem van róla, hogy mi áll benne, de úgy tippelem, a beépülésemmel, illetve az informátorrá válásommal kapcsolatos részletek. Vagy a kérdések, amiket majd fel kell tennie nekem, esetleg infók arról, hogy konkrétabban kivel leszek összekötve, és hogyan fog ez működni. Azt azért merem remélni, hogy az alapokkal Granger is tisztában van, és az nem teljesen újdonság neki, hogy Potter be akart szervezni. Mert az kissé kínos volna.
- Szabad? - mutatok az egyik székre előttem, és választ sem várva le is ülök, mert valami azt súgja, ez amúgy is hosszú lesz.
Granger && Malfoy
Hermione Granger varázslatosnak találta
Playby :
Leighton Meester
11
Hermione Granger
Csüt. Szept. 30, 2021 3:13 pm
Draco & Hermione
Az asztalomon tornyosuló jelentések, és felkérések forgataga ezúttal kicsit sem hozott megnyugvást. Szerettem a rendszerezett aktákat, a lezárt ügyek átnézését, és azt, hogy ezekkel már csak annyi dolgunk volt, hogy minden le legyen szépen fűzve. Előttem viszont most közel sem elvégzett feladatok lezárt aktái sorakoztak, hanem olyan beszámolók, amik egy Amerikából begyűrűző, és lassan hatalmassá növő problémát sejtettek. Illetve jó pár felkérés az amerikai auror kollégáktól, hogy működjünk velük együtt ilyen-olyan kérdésekben. Meg valami projektes elszámolás. Sóhajtottam, és nekiálltam átnézni, mi az, amit engedélyezhetek, vagy mely dokumentumokat tudom egyből kiosztani valakinek. A parancsnokság számtalan részlegből állt, és bár igyekeztem, hogy legalább néhány mondat erejéig mindenkit megismerjek, legtöbbször inkább a vezetőkre szerettem hagyni, kire milyen feladatot bíznak. Ők dolgoztak együtt napi szinten, így jobban tudták, ki milyen feladatra a legalkalmasabb. Ilyenkor minden valószínűség szerint pontosan ugyanúgy néztem ki, mint amikor egy izgalmas - vagyis számomra bizonyosan az! - könyvet olvastam. Könnyedén zártam ki a környezetemet, volt épp elég évem arra, hogy megtanuljam figyelmen kívül hagyni a zajokat, mikor valamire koncentrálnom kellett. Ez amilyen jó tulajdonság, legalább annnyira rossz is, lévén diák koromban többször előfordult, hogy valaminek, vagy épp valakinek nekimentem olvasás közben, manapság pedig könnyen ment el olyasmi a fülem mellett, aminek nem kellett volna. Ezúttal is legalább kétszer kellett szegény Abbie-nek kopognia, mire egyáltalán feltűnt, hogy valaki beszélni szeretne velem. Mosolyogva bocsánatot kértem, és mondtam, hogy természetesen engedje be. Biztosan akadt volna, akinek érkezésén jobban meglepődtem volna, mint Draco Malfoyén, azonban abban a percben senki sem jutott épp eszembe. - Üdv! Valóban, ha nem számítjuk a zsúfolt reggeli érkezéseket. - Megesett, hogy a hall-on pont egyszerre haladtunk át, vagy használtunk közösen egy liftet, de a felesége temetésén is csupán néhány szót váltottunk, azóta még annyit sem. Igyekeztem leplezni meglepedtségem, nem olyasvalaki volt még így, több, mint húsz év távlatában sem, aki csak úgy betoppan az irodámba. Felnőttünk mindannyian, s bár sok mindent nem felejtek el, amit gyerekként elkövetett, ennek ellenére, ha szükséges volt, mind a ketten emberien tudtunk beszélni egymással. Szülőként, és a Minisztérium munkatársaként ez nem is ment volna másképp. A viszonyunk nem lett baráti, de most már nem vágytam arra, hogy bemossak neki egyet. Bár ez bármikor megváltozhat… - Köszönöm. - Vettem el a levelet, nehéz elhinni, hogy Draco Malfoy vette a fáradtságot, hogy elhozza Harry levelét. Valami azt súgta, nem csupán a postás szerepe jutott neki a mai reggelen, ez csupán közben adódott. - Ne aggódj, általában vannak erre igen megbízható baglyaink. - Válaszoltam foghegyről, nem mintha én kértem volna meg, hogy lejtsen be ide az üzenettel. Az üzenettel, ami Harry sietős macskakaparásra emlékeztető írása miatt alig volt kivehető, pedig számtalanszor kértem már, hogy jobban figyeljen erre. Sokszor a jelentéseknél is lemaradásban volt, a sietve összekapott írás miatt aztán hieroglifákat kellett fejtegetnem napokig utána. Nem tudtam, mi háborítson fel jobban, a röptében lekapart néhány sor kinézete, vagy annak tartalma. Még, hogy én mérjem fel Malfoy alkalmasságát a projekthez való csatlakozáshoz? Hiába a plusz dicsérő sor, ezt biztosan nem ússza meg ennyivel Harry! - Természetesen, foglalj csak helyet. - Bólintottam, majd letettem magam mellé az üzenetet. A kelleténél jobban nem folytam bele eddig ebbe az ügybe, és épp ezért kicsit meg is lepett, hogy Malfoyt is be akarják szervezni. Tény, a családja révén jó eséllyel gond nélkül juthat információkhoz, azonban korábban oly’ könnyedén váltott oldalt, ha kellett, hogy a lojalitása eléggé megkérdőjelezhető. - Harry mennyit osztott meg veled a lehetséges feladatokról? - Csak remélni mertem, nem kell az alapoktól kezdenünk. A legtöbb információt úgyis majd Briggs parancsnoktól tudja meg, tényleg nem folytam volna bele a szükségesnél jobban.
Granger titkárnőjének tekintetéből ítélve nem csak engem lep meg, hogy itt kötöttem ki végül. Tény, hogy nem sűrűn járok a második szinten, ritkán van erre dolgom, és valószínűleg akkor is a miniszter nevében intézkedem. De most nem erről van szó, ahogy azt a kezemben szorongatott levél is bizonyítja. Nem vagyok tőle túlzottan elragadtatva, hogy Potter küldöncnek használ, sem attól, hogy a tervezett megbeszélésünkkel együtt lepasszol a kebelbarátjának, de igyekszem ezeken az apróságokon mielőbb túllendülni, hisz tisztában vagyok vele, hogy lesznek ennél nagyobb gondjaim és nagyobb kellemetlenségeim is a beépülés után.
A kedves főosztályvezető asszonynak igaza van, az átriumban valóban összefutunk időnként, ami nem meglepő, hisz mindketten ebben az épületben dolgozunk már hosszú évek óta, de a kontaktálásunk többnyire kimerül egy rövid biccentésben, mielőtt menne tovább mindenki a maga dolgára. Végül is már ez is jóval civilizáltabb annál, mint ahogy a roxforti éveinkben viselkedtünk egymással. Kissé meg is lepett, hogy felbukkant Astoria temetésén. Nem vártam tőle, ahogy sok más megjelenttől sem. De ahogy már mondtam, rég felnőttünk, és az idők változnak.
- Helyes - bólintok a baglyokkal kapcsolatos megjegyzésre. Örülnék, ha ez valóban csak egyszeri eset maradna. Míg Granger tekintete figyelmesen végigfut a Potter által lekörmölt sorokon, én a tekintetét figyelem érdeklődve. Kíváncsi lennék, vajon számára is annyira váratlan-e a felbukkanásom az irodájában, mint nekem? Mennyire volt felkészülve erre a beszélgetésre? Remélem, nem csak az időmet vesztegetik, hisz nekem is bőven akadna még elintéznivalóm mára.
- Őszintén szólva nem túl sokat tudtunk egyeztetni eddig, személyesen még csak pár szót váltottunk. De egyelőre nem tűnik olyan bonyolultnak: be kell olvadnom a Magic is Might tagjai közé, és szólni, ha megtudok bármi lényegeset - tárom szét a karomat. Azt gondolom, az, hogy a megszerzett információkat biztonságos és megfelelő körülmények között tudjam átadni, már sokkal inkább az ő reszortjuk. - A beépülés az én dolgom, nekem kell megtalálnom a módját, és azt hiszem, tudom is, miként fogjak hozzá. A szervezet egy-egy tagja már többször is felkeresett az elmúlt években, de kisebb gondom is nagyobb volt annál, mint hogy velük foglalkozzam. Viszont tudom, hol keressem, és hogyan közelítsem meg őket... - A részletekre most nem térnék ki, de biztos rákérdez majd, ha van olyan konkrét dolog, amit tudni szeretne. - Engem azonban az érdekelne, mit várhatok az információkért cserébe? Tudjátok-e biztosítani a családom biztonságát? A fiam védelmét? Az átláthatóságot az ügyben? Vagy szükség esetén intézni a kimenekítésemet? - Mindketten tudjuk, hogy ez veszélyes feladat, és önként vállalkozom rá, amire megvannak a magam indokai, de tudnom kell, hogy a hátam mögött állnak, ha szükség van rá, és nem vágok bele teljesen vakon. Hogy meg tudják védeni Scopiust, ha szükséges. Hogy ők is megosztják velem mindazt, amit tudnak, illetve amiről majd tudomást szereznek, hisz ez akár létfontosságú is lehet.
- Bár biztos vagyok benne, neked is megvannak a kérdéseid felém, esetleg szeretnéd tudni, hogy miért megyek ebbe bele, vagy hogy mi a garancia, hogy lojális maradok? Szóval... itt a lehetőség. Kérdezd meg, amit kérdezned kell, Granger - dőlök előre, és támaszkodom meg könyökömmel a térdemen. A közös munkához meg kell tanulunk megbízni egymásban, ami a múltat tekintve nem lesz egyszerű, ezért azt gondolom, legjobb, ha nem köntörfalazunk sokat, hanem nyíltan és őszintén beszélünk.
