Neville Longbottom

Drága Nev! Vagy Apa, ahogy otthon szólítunk. Leéltünk egymás oldalán húsz évet, tele örömmel és bánattal. Egy ideje már beadtuk a válókeresetet, hogy megóvjuk a gyerekeket a kapcsolatunk romlásától. Úgy gondoltuk, jobb lesz így mindenkinek, húsz év elég volt egymás rigolyáiból.
Aztán amíg a válás zajlott, te párszor áthívtál a házba, mindenféle mondvacsinált ürüggyel. Én pedig szívesen néztem meg a frissen lerakott járólapot, választottam ki veled a falak színét, majd mindezek után megittunk egy-egy pohár bort és ott találtuk magunkat, ahol a kapcsolatunk elején. Nevetgélve, lopott érintésekkel ültünk egymás mellett, majd történt ami történt.
Véletlenül, amikor nem is számítottunk rá, bejelentkezett a családunk ötödik tagja egy kisember formájában. Azt hiszem, attól a pillanattól fogva nem féltem a dologtól, hogy elmondtam neked, te pedig próbáltad elrejteni az örömkönnyeidet. Mindketten tudtuk, hogy ez mit jelent, csak azt nem, hogy a gyerekeknek hogy fogjuk elmondani.
Jelenleg azt tervezzük, hogy karácsonykor lepjük meg őket ezzel.

Rengeteg régi barátod, a feleséged, na meg egy egész iskola várja, hogy visszatérj. Van csokibékánk is.