better an oops than a what if || sage & haru

Ha már ember vagyok ismét, akkor kihasználok minden lehetőséget, s kísérgetem az én kis gazdámat ahova tudom. Ilyenek példáiul az órái, hova ha kéri, ha nem, én elviszem, s közben diszkréten teszek csak úgy, mintha együtt lennénk. Bár ő még nem bólintott erre rá, azért szeretném, ha vennék a lapot a szaktársai, hogy ellenem esélyük sincs. Egy jelöltet már elüldöztem, még néhány nem lenne kihívás. Lehet az egyedüli dolog, amire képes vagyok az az, hogy átváltozzak egy papagájjá, de mágia nélkül is tudok veszélyes lenni.
Persze, ha Gazdám kérdezi, akkor tündéri vagyok, s senkinek sem akarok ártani, csupán azért jövök vele minden alkalommal, mert meg akarok bizonyosodni róla, hogy nem veszik el, s tényleg bejön az órára. S azért állok a terem előtt, amíg nem végez, mert szeretném, ha rendelkezne velem, amint lehet, ne kelljen várnia addig, amíg hazaér. Pedig egyébként csak annyi van az egészben, ha vele akarok lenni. Nem is állok egyhelyben amíg órája van – illetve most már, az elején persze kiszámoltam mennyi ideig lehetek el – hanem sétálgatok, s így már sikeresen ismertem már meg mást is. Kár, hogy nem mehetek el velük esténként sehova, mert Kylian teljesen kiakadna, el akarna kísérni, pedig… Olyankor igazán nem kell neki.
Legalábbis nem érzem azt, hogy nagyon örülnék neki abban a pillanatban. A házikedvence vagyok, de ahogyan én hagyok neki teret, úgy időnként én is szeretnék kérni magamnak. Az előadásokkor meg is kapom persze!
S most is, amint belép a tanár, én kisétálok a nekem vett ruhákban, s még visszakacsintok a fiúra. Most, hogy végre nem csak melegítőben és pulcsiban flangálok, hanem rendes, szép csipkés felsőm van, vászon nadrágom, elegáns cipőm és még csillogó sminkem is, sokkal magabiztosabb vagyok. Már csak a hajfestéket kell megoldani, mert a lila kezd lassan kifakulni… Micsoda borzlom.
Hátul összekulcsolt kezekkel lépdelek a folyosón, arcomon apró mosoly húzódik, s így nézegetem a többi diákot. Igen, nézegetem őket, mert szeretek csak úgy letámadni másokat. Legutóbbi mint kiderült egy Roxfortos diákot sikerült leszólítanom, de a olyan jól nézett ki a glitteres nyakkendője! S most is szemem egy festett körmű fiút szúr ki, egészen aranyos. Alacsony, vékony – jaj, de nagyon! – s még egészen lányos arca is van. Meg persze ásziai… Kell nekem több indok?
-Baba kék… Nem sok embert láttam, akinek ennyire jól állt volna! – jegyzem meg, ahogyan mellé osonok. Már szó szerint. Nem tudom miért vagyok ilyen szemét!