storm chasers project || Wilhelm & Sean

Tehetség programok… Tipikusan olyan dolgok, amikre egyébként nincs időm, hiszen a suliban is egyéni tanrendem van, tekintetbe véve, hogy a munkám mellett nem kívánok sokat hiányozni. Direktbe olyan napokra kértem kimenőt, mikor tudtam, hogy Sage is iskolában van, s nem azért, hogy biztosan találkozzak vele, mert tekintve milyen szakon vagyunk, ennek elég kicsi az esélye eleve. Inkább csak nem akartam őt egyedül hagyni a munkában. Nagybátyám persze nem szerette, ha egyikünk sincs bent, de inkább bevállaltam, hogy órák után én még pluszba bemegyek este, csak hadd ne legyen az én macskacápám egymaga.

De ez a plusz elfoglaltság, melyre szinte már kényszerítve voltam igazán nem tetszett. Állítják, hogy csak a zsenik vannak bevéve a csoportba, s mivel olyan agyam van – némileg sérülten is – amilyen, igazán itt a helyem, hiszen csak egy kutató hiányzik a projektből. Bevallom annyira nem tetszett az egész gondolat, hogy engem berángatnak valami terembe, ahol más embereket kell néznem, sőt egyenesen elviselnem, hogy magam helyett komolyan már majdnem beajánlottam Saget. De aztán rájöttem, hogy akkor kevesebbet lenne velem, s kettőnk közül talán még mindig az a jobb, ha én jövök, s ő hiányol engem, nem pedig fordítva. Nem mintha én nem akarnám lecserélni ezt a plusz órát arra, hogy  boncteremben flörtöljünk, miközben próbáljuk kitalálni, hogyan is halt meg az áldozat.

De most csak az egyiok idős professzor beszél hozzám, félig hallgatom is, hogy a másik srácról beszél, s hogy mennyire okos, hogy milyen hamar elvégezte az első szakját, s hogy bizonyára szót fogok vele érteni, mert hasonló beállítottságú, mint én, melyet kétlek, mert én elég komplex vagyok. De ráhagytam, s csak bólogattam, miközben a terem fele igyekszünk – pontosabban én igyekeznék, de a prof csak andalog.

S valami csoda folytán végre megérkezünk, a másik fiú már várt ránk, mire az órámra nézek. Még bőven volt 2 percünk a találkozóig. De legalább nem késő típus, amit tudok díjazni. Aprót bólintok felé, majd közelebb érve jobbomat nyújtom felé.– Sean Myeong Cho. – megvárom míg ő is hasonlóan bemutatkozik, majd leülök, s csak hallgatom az unalmas szöveget, hogy mennyire örül tanárunk, hogy mind a ketten vállaltuk ezt a szakkört… programot… Nevezzék, aminek akarják, amint lehet én lelépek.

Még egy jó ideig hallgatjuk a felesleges felvezetést, még mielőtt ténylegesen a tárgyra térnénk, melyre most már tényleg figyelek is, s meghallva  a szirén szót nagyot pislogok, hiszen mindenki tudja, hogy az anyag róluk igen csekély. - Elnézést... Jól értem, egy olyan csoporttal kell foglalkoznunk, akik titokban élnek, a származékokról nagyjából semmit nem tudunk biztosra, tehát hacsak nem találunk egy élőt, akkor pusztán találgatások alapján kéne kidolgoznunk egy programot? - S a professzor válasza volt az, amire a legkevésbé sem számítottam, hogy én ehhez azért  kellek, mert én bárkit és bármit meg tudok találni... Nyilván akkor már sziréneket is elkezdek fogdosni szabadidőmben, nem?!