The price of your greed is your son and your daughter What you gon' do when there's blood in the water?
A vihar váratlanul, percek alatt csap le a Malfoy-birtokra. Sűrű vízfüggöny mossa el a táncparkettet, a kültéri asztalokat, az esküvői torta maradékát, a drága, elegáns ruhákat. Talán elég gyorsan szórsz vízlepergető bűbájt magadra ahhoz, hogy ne ázz el, talán elkésel vele, talán nincs is nálad a pálcád, talán nem is tudod, hogyan kellene megvédened magad a doboló esőcseppektől. Mindenki a kúria felé veszi az irányt, te is így teszel. Bár a meteorológia mágusok nem ígértek tavaszi záport az esküvő napjára, nincs ebben semmi meglepő. Az április mindig is szeszélyes volt. Talán arra gondolsz, hogy azért mégis kár a kültéri díszletért - még táncoltál volna egyet, még volt valami finom a tányérodon, még befejezted volna a beszélgetést a partnereddel, még élvezted volna az impozáns kertet. Talán üdítően hat rád az eső - már kezdtél unatkozni, végre történik valami, végre megszabadulsz a kéretlenül melléd telepedő embertől, már úgyis menni készültél és most van rá ürügyed. Talán bosszant az időjárás kiszámíthatatlansága - annyi időt töltöttél indulás előtt a tükör előtt, és nem azért, hogy elkenődjön a sminked vagy elázzon a ruhád.
Tömeg verődik össze a Malfoy kúria hatalmas előcsarnokában. Sokan a ruhájukat szárítják, páran esernyőt csuknak össze, mások beszélgetésbe kezdenek. A hangok kavalkádja duruzsolássá folyik össze, egybeolvadva az ablakon kopogó monoton esőcseppekkel. Kiáltást hallasz. Elsőre talán arra gondolsz, valaki elcsúszott a márványpadlón keletkező egyik tócsában, de a félelemmel vegyes hangot újabb követi. - Hol a kisfiam? Ragnar, hol vagy? - Hamarosan arcot is társíthatsz a hanghoz, Mrs. Rowle tör utat magának a tömegben, hétéves kisfiát keresve. - Ragnar, most azonnal gyere ide! Azonban a legkisebb Rowle fiúnak nyoma sincs. - Belvina sincs itt - kiált fel hirtelen még egy édesanya, Mrs. Burke. - Talán együtt kóboroltak el? - Én sem találom a lányomat. Valaki nem látta Asteriát? - próbál mindenkit túlharsogni Mr. Carrow. - Legutóbb Criusszal láttam, de ő sincs itt - válaszol fokozódó aggodalommal Mr. és Mrs. Travers. Egyre többen és többen veszik észre, hogy a gyermekeik nincsenek a házban. Talán te is egy vagy azok közül, aki hiába keresi a gyermekét, testvérét vagy barátját, sehol sem találod őt a csarnokban összeverődött tömegben. Lehet, hogy aggódsz, lehet, hogy sikerül megnyugtatnod magad, de érzed a körülötted fokozódó rémületet. Aztán újabb hang hasít a levegőbe: - Hogy került ez a sakkbábu a zsebembe?
És valóban, ha a zsebedhez érsz vagy belenyúlsz a táskádba, te is sakkbábut találsz ott. Az is lehetséges, hogy hirtelen kellemetlenül nyomni kezd a cipőd, mert egyik pillanatról a másikra egy kis figura bukkan fel az orrában. Ha alaposabban megnézed, láthatod, hogy a világos királynő az. Mr. Marvolo Gaunt hangosan megfogalmazott ötlete tulajdonképpen logikusnak tűnik: - Ez talán valamiféle játék és a gyerekek is résztvevők. Micsoda kreatív ötlet! Esetleg keressék meg egymást azok, akiknek ugyanolyan bábu jutott. A tömeg mozgolódni kezd. Négy társad lesz, megeshet, hogy olyan emberek, akikkel soha még egy szót sem váltottál, csak a tenyeretekben pihenő világos királynő közös bennetek.
A kaland kisebb csoportokban játszódik. Természetesen utalhatsz a csapatodon kívüli karakterekre is, viszont párbeszédbe és más interakcióba ne lépj velük - az aktív játék csak a saját csoportodban folyik. A kezdőreagban nyugodtan írd le az előzményeket: mit csináltál eddig az esküvőn, kikkel töltötted az időt, mit gondolsz az eseményről stb. Mindenki a saját ízlése szerint írjon kezdőt. A játékosok közötti sorrendet ti döntitek el, a kör végéig mindenki annyi reagot ír, amennyit csak szeretne. Határidő: 2023. április 30. (éjfél)
Rhiannon Nott varázslatosnak találta
Vendég
Csüt. Ápr. 13, 2023 12:29 pm
the price of your greed
my mood depends on how Hollyn pisses me off
Nagyjából azóta nem hisz a csodákban, hogy kívánságokat pazarolt arra, hogy az apja változzon meg, de most egy pillanatra meginog ebben az elképzelésében ahogyan zuhogni kezd az eső - ha még egy pillanatot el kellene töltenie azzal, hogy az apjával veszekszik, akkor lehet, hogy felgyújtja az amúgy csinos asztalterítőt, csak egyetlen másodperccel se kelljen tovább hallgatnia az idegesítő, fellengzős megnyilvánulásait. A keze ökölbe szorul, rosszul viseli, hogy Hollyn előtt kell elviselnie az embert, és dühös, rettenetesen: az apjára, az anyjára, az egész világra. Úgyhogy szinte ő az első, aki fellöki magát a széktől és elviharzik, amint az első hűvös cseppek az arcába hullanak.
Tudta, hogy ez lesz ha nekik kettőjüknek időt kell eltölteniük egy légtérben, akkor előbb vagy utóbb - és általában mindig előbb, mint utóbb - egymásnak esnek: szúrós pillantások, parázs szóváltások, és a végén - vagy hát úgy a közepén - a hangjuk megemelkedik, a szavaik - Theoé legalábbis - egyre bántóbbak, élesebbek, egyre mélyebbre szeretnének hatolni. Theot minden bosszantja az apjában, leginkább persze az, hogy fogalma sincsen miként kell szülőként viselkedni: ő már megszokta, legalábbis azt hitte, hogy megszokta, de most hogy Hollyn ott ült mellette és végig kellett néznie az egészet, Theot egyszerre fogta el a hányinger és a csalódottság. Az apjának ezt is el kell basznia.
Senkit nem vár meg ahogyan a kúriába siet, egyszerre szégyelli saját magát és az egész családját, egyszerre akar eltűnni és meghalni, az időt visszafordítani, visszatekerni hát nem is tudja meddig, talán a reggelig: mondhatta volna azt, hogy rosszul van és inkább otthon maradna Hollynnal, játszhatott volna egy szerepet vagy bemoshatott volna egyet az apjának. Az lett volna a legideálisabb. Igen, addig szeretné visszatekerni az időt, amíg az asztalnál az apja bele nem kezd abba a megjátszott szerepbe és felálhatott volna, jól üt, egyenest célba vehette volna az orrát és---
Összeráncolja a szemöldökét: miért a legszebb pillanatokba - még ha csak gondolati szinten is - kell belerondítania egy-két embernek? Így is túl nagy a tömeg, így is viszket az elfojtott dühtől, hatalmas a pára, és kit érdekelnek a gyerekek, ők csak gyerekek, játszanak meg ilyenek és ez a kúria hatalmas, és kinek van kedve tovább úgy tenni, mintha ez az egész esküvő nem lenne borzasztóan kínos? Mintha nem szólna minden a pénzről meg a státuszokról és nem lenne az egész borzasztóan mesterkélt és Theo csak a szemét forgatja amikor meghallja mr. Gauntot és hatalmasat sóhajt, mert a hülye esküvőknél csak az idióta csapatjátékokat gyűlöli jobban (meg az embereket) és eszébe jut, hogy meg kellene keresnie valakit akinek lenne kedve az egyik mosdóban felszívni valamit, vagy megkereshetné Hollynt és rávehetné, hogy lépjenek le, de aztán eszébe jut, hogy Hollyn végighallgatta ahogyan az apjával veszekszik és ezek után inkább tényleg felszívna valamit.
Benyúl a zsebébe, hogy kitapogassa a biztonságot és feledést ígérő kis zacskót a zsebében, ujjai beleütköznek valamibe: egyáltalán nem lenyűgözve húzza ki a zsebéből a fehér királynőt és az első hülye gondolata nyilván az, hogyha az idősebb Theodore is ezt a bábut kapta akkor biztosan össze fog törni valamit - véletlenül szúrja ki, hogy Draconál is egy olyan bábú van, mint az övé. Remek gondolja, mintha az apja lelkiismeretével kellene beszélnie. -Hát. - Lép mellé. - Ha már erre kényszerítitek a násznépet, akkor remélem Theodornak a fekete gyalog jutott. - Húzza el a száját. - Ez ilyen kötelező etap lesz vagy ki lehet hagyni? - Mert ha lehetne választani, egyértelműen felsietne az emelet egyik legeldugottabb mosdójába és ki se jönne addig, amíg el nem tudta felejteni az egész közjátékot.
Óvatosan, ügyelve rá, hogy senki ne álljon kettőnk táncának útjába, akibe esetleg Pansy beleütközhet - tekintve hogy rajtunk kívül csak kevesen tudják, hogy a bűbájjal karcsúsított ruhája mögött két gyermek is növekszik a szíve alatt – kiforgatom őt egy kecses piruettre, majd visszahúzom magamhoz.
- Említettem már, mennyire gyönyörű vagy ma? Ez a ruha egészen varázslatos. - Tisztában vagyok vele, hogy ő maga tervezte, és az elkészítésében is aktívan részt vett, ezért a minimum, feltételezem, az volna, hogy megdicsérem, akkor is, ha nem így gondolom. De valóban így látom, ez a ruhaköltemény kifogástalan lett, és tökéletesen áll rajta. És a mai őrületben tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy ezt megtettem-e már, megemlítettem-e már neki. A gyors szervezés, az interjú a Reggeli Prófétával, Yaxley titkos terve, és nem utolsó sorban a gyerekeink folyamatos duzzogása mellett, attól tartok, megfeledkezhettem ezekről az apró, de jelentőségteljes részletekről, mint hogy akár csak egy pillanatig is élvezni tudjam az újdonsült feleségem kétségtelenül elbűvölő látványát. És sajnos hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem keresem most is titokban a tekintetemmel az esküvői tanúmat a körülöttünk levő kavalkádban, abban a reményben, hogy a mások számára abszolút semmitmondó, Theo számára egyértelműen segélykiáltásnak beillő pillantással megkérjem, menekítsen már ki innen valami szokásosan idióta kifogással, mert nagyon szükségem volna lassan egy újabb italra. Ám amíg az egy személyes felmentőseregem fel nem bukkan valahonnan, igyekszem hiba nélkül játszani tovább a szerepemet, azaz a boldog vőlegényt, aki alig néhány órája kötött egy makulátlanul tökéletes aranyvérű házasságot élete párjával.
A hirtelen jött eső azonban váratlanul elmossa a táncunkat. A násznéppel együtt sietek fedezékbe előle, miközben egy egyszerű, gyors mozdulattal szélesebb ernyőbűbájt vonok Pansy és fölém, illetve azok fölé, akik még a közelünkben vannak. Ám mire beérünk a kúria előcsarnokába, Pans eltűnik a szemem elől. Feltételezem, a gyerekeit ment megkeresni, ezért ahelyett, hogy megindulnék a nyomába, én inkább két házimanót parancsolok magamhoz, és utasítom őket, hogy állítsanak fel egy asztalt a fal mellett frissítőkkel és szeszes italokkal. Legalább ezzel tudjunk szolgálni, ha már minden mást elvert egyelőre a hirtelen jött zápor. A manók szerencsére gyorsan és hatásosan dolgoznak, a kért asztal hamar meg is jelenik, én pedig épp whiskyt töltök magamnak, amikor a riadalom a hátam mögött egyre hangosabbá válik. Őszintén szólva nem értem, mi miatt pánikolnak. A gyerekek valószínűleg itt vannak valahol, talán valamelyik emeleti szobában bújócskáznak, aligha tűnhettek el csak úgy. A sakkfigurák felbukkanása azonban már engem is zavarba ejt. Alig, hogy Mr. Gaunt megfogalmazza az ötletét, én is megérzem a zsebemben az idegen tárgyat. És amint kiemelem onnan a világos királynőt, a keresztfiam bukkan fel mellettem. Értetlenül ráncolom a homlokom a kérdését hallva.
- Ez nem a program része. Vagy ha mégis, nem tudok róla. - Talán Pansy ötlete volt, csak elfelejtett értesíteni róla. - Elképzelésem sincs, mit kellene kezdeni ezekkel – ismerem el egy vállvonással, de ha már így alakult, hogy betömörültünk ide a vendégekkel, tőlem akár játszhatunk is. Egyértelmű, hogy nem ez fogja elrontani a mai napomat. Egyik tenyeremen továbbra is a sakkbábut tartva meghúzom az italomat, és közben feltűnik, hogy két kölyöknek és Nonnak is ugyanilyen figura van a kezében. Az utóbbinak intek is a fejemmel, majd feltartom a poharam, némán kérdezve, hogy kér-e ő is egy italt?
The price of your greed
Rhiannon Nott, Anja Vogel and Pansy Malfoy-Parkinson varázslatosnak találta
Több szempontból is frusztrált az esküvőnek már csak a puszta gondolata is, vegyük, példának okáért azt, ami fölött nincs nem, hogy hatalmam, de mostanában úgy tűnik, egy egészen icipici kontrollom sem: a fiam. Persze, felnőtt, és nem arról van szó, hogy meg akarom mondani Theónak, hogy mit vegyen fel, vagy, hogy muszáj reggeliznie, esetleg azt, hogy mit nézzen, olvasson, hogy hogy viselkedjen más felnőttekkel, mert azt gondolná az ember lánya, hogy felnőtt fejjel helyén tudja kezelni a dolgokat. Mondjuk, hogy ne keveredjen heves szóváltásba egy esküvőn az apjával, és, hogy csak egy pár órát bírjon ki vele egy légtérben és egy asztalnál. Tabby már rutinos ebben, néha azt gondolom, hogy jobban kezeli, mint én, mert én meg vagyok annyira makacs és keményfejű, hogy közéjük álljak és beleálljak egy-egy vitába. Csendben odasúgott-, mosoly mögé sem próbálva-, avagy akarva rejteni a nem tetszésemet, ha úgy van. Hagyjátok abba, Theo, ne kezd megint, kérlek, viselkedjetek, Theodore, ne állj bele, blablabla, unásig ismert aforizmák; remélem, Hollyn nem strigulázta, bár így is kellően kellemetlen volt az egész. Őt sajnálom a leginkább mindannyiunk közül. Mi kiérdemeltük ezt a sorsot, amikor összeházasodtunk, és, amikor nem váltunk el akkor, amikor kiderült, hogy Theodore bármennyire szerethet engem, és én viszont szerethetem őt, sosem lehetünk azok, akik lenni szeretnénk. De azért táncolunk, és mosolygunk, mintha azok a boldog emberek lennénk, akiknek hisznek minket. Mondhatjuk úgy is, hogy tartjuk az újévi fogadalmunkat, miszerint ezúttal tényleg jobbak leszünk, tényleg a helyére tesszük a dolgokat az életünkben, tényleg megváltozunk – miközben nem fordulunk ki önnönmagunkból -, és egy új fejezetet kezdünk az életünkben, ami egyelőre még közös. A szökő évente előforduló parázsvitáink közül a legutóbb olyan rondán végződött – és még mennyivel rosszabb is lehetett volna -, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy talán tényleg az lenne a legjobb mindkettőnknek, ha én elköltöznék. Aztán persze, mint mindig, akkor is maradtam, hogy aztán hosszú lajstromot írjak azokról a dolgokról, amiket meg akarok változtatni, Theo pedig hozzáírta az övéit is. Ezeket pár napon-, vagy héten belül felváltotta a medimágusok hosszú sora, a bogyók, a főzetek, a megnyíló beszélgetések – amiben én borzasztó vagyok, mert nem szeretek a gyengeségeimről beszélni, nem szeretem, ha sérül a pajzsom -, és egy hosszú út, amit egyedül szerettem volna megtenni. Afféle egyszemélyes El Caminonak képzeltem, és abban reménykedtem, hogy az országban választ találok a kérdéseimre, és segítséget a problémámra. Igazit, nem agyturkászokat. Mióta visszajöttünk Amerikából, a végtelennek tetsző sivatagból, aminek az aprószemű pora a pórusainkba ivódott, folyamatosan azt érzem, hogy valami még mindig nincs a helyén, hogy az apró mozaikok és szilánkok szétcsúsztak, élesen vájva a bensőmbe. A menekülés leküzdhetetlen érzése sem szűnt meg. Veszélyes voltam-, s vagyok még mindig; e gondolat nyomán egy kicsit jobban megszorítom a kezét, és egy kicsit jobban fókuszálok, hogy ne felejtsek el mosolyogni. Nem szeretném, ha sérülne az a híres-nevezetes pajzs, ugyebár... Még éppen időben beérünk a grandiózus előcsarnokba, még az előtt, hogy igazi tombolásba kezdene a vihar odakint. Nem ellenőrzöm igazán, csak futólag, nem is egy tükörben, csak egy tükröződő felületben, ami mellett elhaladok: azt hiszem, nem nézek ki úgy, mint egy bohóc, nem kenődött el a sminkem, eddig kiengedett hajamat tekerem csupán saját magába, kontyot alkotva belőle. Nem sokkal a gyerekek eltűnése után Theo és Tabby is eltűnnek mellőlem, aztán, még mielőtt valakivel szóba kellene elegyednem, akivel nem szeretnék, gerincem mentén tompa nyomást érzékelek, és, ahogy oda nyúlok, karcsú, (a többihez képest) magas figura akad a kezembe, ahogy a ruhám és a hátam közé ékelődéséből kiszabadítom. A tekintetem összeakad Dracoéval, és, még az előtt bólintok, hogy odaérnék Theo és mellé. - Köszönöm, ez most jól fog esni – igyekszem visszafogni magam Theodore mellett, úgyhogy eddig nem vittem túlzásba. Éppen csak elcsíptem az imént, amint azt fejtegette a férfi, hogy ő is éppoly’ értetlenül áll a dolgok előtt, mint mi. – Meglehet, hogy Pans talált ki valamit? – vonom össze a szemöldökömet. – És, ha már itt tartunk, máris elhagytad a feleséged? Hollynt merre láttad? – fordulok a fiúk felé, közben kínosan ügyelve rá, hogy az ifjú titánokat se zárjam ki a körből, ha már úgy hozta a magát sorsnak nevező entitás, hogy ugyanazt a bábut kaptuk mind. Az italba kortyolok, és a bábút forgatom ujjaim között, hátha van rajta valamiféle árulkodó jel: az alján, az oldalán, a koronájánál, a belsejében, esetleg, ha üreges.
Mióta feltettem Adának az ártatlan kérdést, nem lenne e kedve elkísérni a Malfoy-Parkinson esküvőre, nem telik el olyan óra, amikor nem kérdőjelezem meg beszámíthatóságom. Pedig Merlinre, olyan gyönyörű! Én lehetek a világ legszerencsésebb embere, amiért az oldalamon tudhatom, de rögvest megpillantva fel is sültem, nem találva a szavakat, melyek még beleférnek kapcsolati státuszunk jelenlegi szintjén - csupán egy szánalmas exa hagyta el ajkaim, ahogy megpillantottam, valószínűleg rögtön szétzúzva mindkettőnkben annak reményét, hogy talán ma normálisan funkcionáló beszélgetőpartnere leszek. Igazából ez volt az a pillanat, amitől fogva képtelen voltam kiutat találni kényelmetlenségem ingoványából, hogyan lehetne kevésbé kínos a szituáció. Ha rápillantok Adára, ámulatomat hamar elnyomja zavarom: fogalmam sincs, mit mondhatnék neki, amiről nem érezheti majd azt, hogy csupán kényszerből állok vele szóba, viszont hiába próbálom bármi mással elterelni a figyelmem, nővérem pillantása szinte lyukat éget bőrömbe, szuggerálva, hogy csináljak valamit, vagy ő lép közbe. Pótcselekvésként enerváltan emelek egy elméretezett darabot a tányéromon partra vetett halként oldalára borult tortaszeletből, szinte biztosan nem azzal a villával, amelyet az aranyvérű etikett megkövetelne. - Bi a sza’ – tör elő belőlem nemtetszésem kendőzetlenül, miközben próbálom a legkisebb mértékben mozgatni ajkaim, nehogy tovább terjedjen a förtelmes íz a számban. Mégis mi a francot csináljak, kiköpjem vagy lenyeljem? Kétségbeesetten fordulok Ada felé, nem foglalkozva azzal, hogy talán épp ezzel ásom el magam végképp szemében -hisz ez már biztosan jóval korábban megtörtént- arcára azonban mégsem az az undor ül ki, melyre számítottam. Mármint de, valóban az süt finom vonásairól – menthetetlen vagyok, még így is őt tartom a legcsodálatosabb teremtménynek- szenvedésének mégsem én vagyok kiváltója, hanem a beazonosíthatatlan ízű, csupán obszcén szavakkal leírható torta, melyet ugyanabban a pillanatban vett gyanútlanul szájába, mint én. Tekintetünk egyszerre találkozik, a megszeppent segélykérés pedig egy szemvillanás alatt vált önfeledt nevetéssé, miközben koordinálatlan mozdulatokkal igyekszem szalvétát találni magunknak az indokolatlanul megpakolt, giccses asztalon. Végül, mindkettőnk meglepetésére, ez a szerencsétlen pillanat lett képes megtörni a jeget kettőnk között, s csupán percek kérdése, hogy a táncparketten kössünk ki. Egy mosolyával rabul ejt, nem enged a kettőnk köré redukálódó világából; egyszerre válik mindenné, vágyom mégis többre. Egy időre eléri, hogy jelentéktelenné váljon a minket körbevevő tömeg, ne létezzen más, csak Ő, varázsát azonban megtöri nővérem kaján vigyora. Füléhez hajolva, ajkaimmal lágyan érintve bőrét invitálom a kúria falain belülre, ahová nem is olyan rég még tőle akartam menekülni, hogy elrejtőzzünk a kéretlen tekintetek elől. Talán a mámorító illata az, mely tompítja a józan gondolkodásom, hogy már csak azután jöjjek rá szavaim kétértelműségére, mikor rábólint az ötletre, de hazug és ostoba ötlet volna félresöpörni a lehetőséget.
Épp csak becsukódik mögöttünk az ajtó, és vonnám magamhoz Adát, megszabadulva az árgus tekintetektől, mikor újra bevágódik a nehéz fa, az egész násznépet bezúdítva a tágas előtérbe. Bosszús csalódottsággal nézek végig a nyüzsgő sokaságon, melyen lépésről lépésre eluralkodik a káosz: újabb és újabb szülő szólal fel, gyermekét keresve, vállak ütköznek az enyémnek, ahogy keresésükre indulnak a tömegben. - Szerinted Leta…? – be sem kell fejeznem a kérdést, hogy leolvassam arcáról ugyanazt az aggodalmat, mely az én gondolataimba is kezdi befészkelni magát. Fogalmam sincs, mikor lopta be magát annyira a szívembe a kislány, hogy már ne csak a kabalajátékosomként tekintsek rá, hanem tényleg érdekeljen az épsége, de innentől már egyikünk számára sem volt kérdéses, hogy muszáj szétválnunk és a keresésére indulnunk. Kis idő múlva azonban hiába próbálom elvonni a figyelmem a tömeghisztériáról, hogy Leta megtalálására koncentrálhassak, egy férfi hangja mégis átjut a szűrőmön; hála Merlinnek, az öltönyömnek van zsebe, és nem máshol… hagyjuk, mindenesetre nálam is felbukkant egy kéretlen fehér királynő, melyet legszívesebben visszaadnék tulajdonosának, ha tudnám, kitől származik. Ahogy megpillantok végre egy ismerős arcot, felé veszem az irányt, azonnal rázúdítva nemtetszésem. - Ha a következő program Yahtzee lesz, nyakon szúrom magam az első kezembe akadó evőeszközzel. – bosszankodok németül, elégedetlenségem kiváltó okaként mutatva fel neki a három ujjam között szorongatott sakkbábút. - Mit gondolsz, szerinted igaza van az öregnek, és összefügg a gyerekek eltűnése a sakkal? Nem látom sehol Letat, és őszintén szólva, inkább keresném őt, mint játszadozzak egy csapat vén majommal, reménykedve, hogy ezáltal ő is előkerül... Nem igazán nyugtat meg a tudat, hogy az édesanyja – akiről eddig nem is tudtam, kicsoda, csupán most, Anja által jöttem rá, hogy a gyermekét legvehemensebben kereső nő az – már akcióba lendült, mégis alárendelem magam a lány akaratának, keserűen elszalasztva a tökéletes ürügyet, hogy felmentsem magam a közösségi program alól. Tekintetem Adát keresi, némán bocsánatáért esedezve, de mire megpillantom, láthatóan már megtalálta a maga társaságát, Hollyn, a furkászos őrült a parlamentből, valamint AZ a bizonyos Christine Martin személyében. Ha végre letudjuk ezt a baromságot, muszáj lesz kifaggatnom a csajokat, milyen volt vele beszélni... Olybá tűnik, túlságosan elterelte a figyelmem a kép, hisz mire észbe kapok, Anja már meg is találja nekünk a saját csapatunk: Mr Malfoy-jal és az idegen, talán Anyával egyidős hölggyel még talán megbékélnék, de Nottot jelenleg a hátam közepére se kívánnám. Legszívesebben elcserélném a bábút igazából bárkivel -na jó, bárkivel, akit nem Munterékkel ver a sors -, viszont nem akarom Anját megszívatni azzal, hogy itt hagyom vele. Átadom neki a terepet, majd megleszek itt a hátszelében, amíg ő az önjelölt elittel kontaktál…
Draco Malfoy, Rhiannon Nott and Anja Vogel varázslatosnak találta
► The price of your greed is your son and your daughter. What you gon' do when there's blood in the water? ◄
Nem akarsz itt lenni; egyetlen porcikád sem vágyott a Malfoy-Parkinson esküvőre. Nem csak azért, mert a hirtelenség és a gyorsaság azt sugallta, hogy itt valami nem stimmelt – noha nem tudtad mi, nem kötötték az orrodra, ámbátor úgy sejted ezzel nem vagy egyedül –, hanem azért sem, mert nem érzed magad otthonosan az ilyen összejöveteleken. Hozzájuk szoktál, persze, hiszen az élet, a származás és a családi elvárosok nem hagytak neked választást, ez viszont nem jelenti azt, hogy kedveled is őket. Az eső, mint egy megváltásként érkezik, csak azért nem sóhajtasz fel megkönnyebbülésedben, amikor leszakad az ég, mert az aktuális táncpartnered – akit nem ismersz, csak felkért és te úgy érezted modortalanság volna nemet mondani, megsérteni egy családot, akit nem kéne – bizonyosan hallaná és az elmúlt tíz percben folytatott egyoldalú csevej nyomán (vagyis ő beszélt, te pedig néha hümmögtél és bólogattál tökéletesen fenntartva azt a hamis látszatot, hogy figyelsz) magára is venné. Jogosan mondjuk, de ahogy az elutasítással, úgy ezzel sem kívánod megbántani – a családod híre az első, minden más csak utána jön.
A tömeggel együtt sodródsz be a villába, kicsit vizesen, de határozottan nem ázottan. A hajad még tart, a ruhád is rendben van és csak remélni tudod, hogy a sminked sem mosódott el, noha bízol már annyira az otthoni személyzetben, hogy erre is felkészültek: vízálló termékeket használtak. Noha körülötted sok az ismerős arc, nem érted mi történik. Egyesek zaklatottak, mások bosszúsak sokan pedig unottak, láthatóan inkább hazamennének, mint itt álljanak félig-meddig ázottan – velük együtt tudsz érezni. Főleg akkor, amikor a legidősebb Mr. Gaunt – mert rajta kívül van még amúgy legalább három másik Mr. Gaunt is – fennhangon valami játékról és bábukról nem kezd beszélni. Elképzelni sem tudod miről van szó, eddig kevés figyelmet szenteltél a többi embernek ilyenformán, most mégis, ahogy körbe pillantasz, látod, ahogy minden kezében innen vagy onnan, de megjelenik egy-egy sakkfigura.
Ostobaság, ez az első gondolatod. Nem hiszem el, ez pedig a második, amikor megérzed a kellemetlen nyomást a talpad alatt. Amint kiveszed a cipődben megjelenet fehér királynőt formázó fadarabot nem tudod mihez kezdj vele. Nézz a többi játékos után, vagy egyszerűen csak somfordálj oda a hirtelenjében megjelent italos asztalok mellé, szerezz egy kis alkoholt – már betöltötted tizennyolcat, elvileg legálisan ihatsz is, noha apád tudod, nem rajong az ötletért, sőt! – és ennél tovább nem tudod gondolni, mert megzavarnak. Nem számítasz Darianra, mármint azt tudod, hogy itt van, láttad Lestrange-Averyvel az oldalán, biccentettél is nekik, amikor találkozott a tekinteted az övékkel, de oda nem mentél, úgy érezted, csak megzavarnád őket. Szóval igen, azt tudod, hogy Darian itt van, de nem számítasz rá, hogy melléd kerül. – Az egy kanállal érdekes mutatvány lenne – engedsz meg magadnak valami halovány nevetés féleséget, de semmi többet. – Nem tudom, Mr. Gaunt igazat beszél-e vagy csak szeretne a középpontban lenni egy olyan eseményen, amihez semmi köze; nem ismerem annyira a családod – rázod meg a fejed. – Ami viszont Letát illeti elhiszem, hogy kedveled, de itt vannak a szülei és a testvérei, bízd rájuk – intesz a tőletek nem is olyan messze lévő Lestrange házaspár felé.
Láthatjátok, aimnt Mrs. Lestrange éppen egy felszolgálóval veszekszik mögötte pedig Mr. Lestrange áll olyan borús, baljóslatú tekintettel, hogy te egészen biztos vagy abban, hogy ezt az esetet inkább rájuk hagyod, sem mint bele ártsd magad. – Ha viszont tényleg összefüggésben van, talán jobb azt tenni, amit akarnak – teszed még hozzá halkan, mert tényleg nem érted mi történik. – Inkább menjünk, keressük meg a többi fehér királynőt – tanácsolod, mert jobb ötleted nincs és mert így, hogy Darian melléd keveredett, az ivás gondolata már nem olyan csábító mint másodpercekkel korábban.
A fiú tekintete elkalandozik Ada felé, amit megértesz, de azért a kezedbe veszed az irányítást (szószerint), óvatosan megfogod a karját – de nem félreérthetően, van elég bajod, nincs szükséged még egy féltékeny barátnőre is az életedbe – majd figyelmesen lavírozol vele az embertömegben egészen addig, amíg meg nem látsz egy kisebb, három fős csoportot hasonló bábuval. Felismerve őket komolyan elgondolkozol azon: oda akarsz-e menni, jó ötlete-e, ám megrázod magad, még ha csak mentálisan is.
Vogel vagy, félvér ugyan, de Vogel, a Német Mágiaügyiminiszter lánya (ebbe kapaszkodsz most, és máskor is) olyasvalaki, aki nem futamodik meg csak úgy. Felszeged a fejed, kihúzod a hátad és semleges, mégis kellemes, már-már derűs mosolyt varázsolsz az ajkaidra, ahogy illik. – Mr. Malfoy, Mrs. Nott és Theo – szólítod meg egyenként a csapat többi tagját egy óvatos, tiszteletteljes, üdvözlő biccentés kíséretében leginkább azért, hogy biztos legyél abban: Darian is tudja ki kicsoda. Noha azért sejted, hogy Theot és Mr. Malfoyt megismerte volna, Mrs. Nott-ban azonban már nem vagy ennyire biztos. – Úgy látom ugyanazt a bábut kaptuk mind az öten – emeled fel a kezedben tartott fadarabot. – Vajon van jelentősége annak, hogy a királynő a legerősebb és leghasznosabb figura a pályán, vagy ez csupán csak a csoportbeosztást szolgálja? – érdeklődsz, noha ez valójában nem több, mint üres csevegési kísérlet. Valami olyasmi, amit alapvetően elvárnak ezekben a körökben és az ehhez hasonló eseményeken, noha mindenki arcára rá van írva, hogy utálja és legalább annyira vágyik rá, mint egy eltévedt rontásra. – A feleségét ismerve – fordulsz ismét Mr. Malfoy felé, mert azt a mondatot már pont sikerült meghallanod, hogy ő nem tud semmiről, így kizárásos alapon ez a felhajtás csak az második Mrs. Malfoy műve lehetett – van ötlete arról: mi lesz vagy lehet a játék következő része most, hogy a csapatok nagyrészt összeálltak?
The price of your greed is your son and your daughter What you gon' do when there's blood in the water?
Beszélgetni kezdesz az ismerősökkel és ismeretlenekkel, hallod, hogy a környezetedben mindenki hasonlóképpen tesz. Egyetlen magabiztos hang sem csendül körülötted, izgatottság és értetlenség telepedik meg az előcsarnokban. Vársz, türelmesen vagy türelmetlenül, de hosszú percekig nem történik semmi. Talán már azt fontolgatod, hogy ideje lenne eltűnni innen vagy számonkérni az esküvő szervezőit. Ekkor azonban megérzed, hogy a sakkbábu - bárhol is tartod éppen, a kezedben, a zsebedben, akárhol - felmelegszik. Mielőtt szóvá tehetnéd, hirtelen rántást érzel, a lábad alól kicsúszik a talaj, de nem zuhansz. Nem érsz földet, súlytalannak érzed a tested, majd forogni kezd a világ. Elmosódik a Malfoy kúria, a csapattársaid arca, az egész világ. Forogsz és forogsz, ha utaztál már zsupszkulccsal, kísértetiesen ismerős lehet az érzés. Aztán megérkezel, ha ügyes vagy, talpon maradsz, ha kevésbé, fájdalmasan landolsz. @Theodore Nott Jr., @Rhiannon Nott és @Draco Malfoy: Egy szürkére festett szobában találod magad. A helyiség teljesen üres, csupán egy asztalt látsz, rajta három kupával, amelyben gőzölgő, élénk színű folyadék kavarog. A bájitalok mellett egy teleírt pergament vehetsz észre, rajta a következő szöveggel: Ha mind az öten megisszátok a bájitalt, életetek legrosszabb emlékeit fogjátok átélni, de utána megjelenik egy ajtó mindannyiótok számára, amin kijuthattok a szobából. Ha ti hárman nem isszátok meg a bájitalt, de a másik két csapattársatok a szomszéd szobában igen, akkor ti sértetlenül kijuttok a szobából, ők ketten azonban meghatározatlan ideig elveszítik a hallásukat. A szobából mindannyian kijuthattok ezt követően. Ha a két csapattársatok nem issza meg a bájitalt, ti hárman viszont igen, akkor ők sértetlenül kijutnak a szobából, ti viszont meghatározatlan ideig elveszítitek a hallásotokat. Ezt követően mindannyian kijuthattok a szobából. Ha egyikőtök sem issza meg a bájitalt fél órán belül, akkor sosem kerültök ki innen.
Te is egy szürkére festett szobában találod magad. A helyiség teljesen üres, csupán egy asztalt látsz, rajta három kupával, amelyben gőzölgő, élénk színű folyadék kavarog. A bájitalok mellett egy teleírt pergament vehetsz észre, rajta a következő szöveggel: Ha mind az öten megisszátok a bájitalt, életetek legrosszabb emlékeit fogjátok átélni, de utána megjelenik egy ajtó mindannyiótok számára, amin kijuthattok a szobából. Ha ti ketten nem isszátok meg a bájitalt, de a másik három csapattársatok a szomszéd szobában igen, akkor ti sértetlenül kijuttok a szobából, ők hárman azonban meghatározatlan ideig elveszítik a hallásukat. A szobából mindannyian kijuthattok ezt követően. Ha a három csapattársatok nem issza meg a bájitalt, ti ketten viszont igen, akkor ők sértetlenül kijutnak a szobából, ti viszont elveszítitek meghatározatlan ideig a hallásotokat. Ezt követően mindannyian kijuthattok a szobából. Ha egyikőtök sem issza meg a bájitalt fél órán belül, akkor sosem kerültök ki innen.
Ahogy a két szobában mindenki elolvassa a szöveget, hirtelen homokóra jelenik meg az asztalon, visszaszámlálva az időt.
Tudnivalók:
Csak az egy szobában tartózkodók tudnak kommunikálni egymással. Tehát Theo, Non és Draco beszélhetnek egymással, de Dariannal és Anjával nem kooperálhatnak. Ugyanez igaz fordítva is. Hiába kiabáltok, hiába próbáltok lyukat ütni a falba, nem lesztek sikeresek.
A szobában bármilyen varázslatot lehet használni, hoppanálni azonban nem tudtok.
A fél óra a kör határidejekor jár le.
A játékosok közötti sorrendet ti döntitek el, a kör végéig mindenki annyi reagot ír, amennyit csak szeretne. Határidő: 2023. június 4. (éjfél)
Kezdem egyre kényelmetlenebbül érezni magamat, miközben a közelemben levő vendégek tőlem várnának választ a helyzettel kapcsolatos kérdéseikre, amelyek épp úgy sorakoznak most az én fejemben is, mint itt bárkiében. Fogalmam sincs, mi történik éppen a saját otthonomban, elképzelésem sincs, hol lehetnek a keresett gyerekek, és bár azzal nyugtatom magamat, hogy talán csak elbújtak a kastély valamelyik szobájában, illetve hogy a bábuk felbukkanása talán tényleg a program része, ártalmatlan szórakozás, mégis kezd rossz érzésem lenni. Persze ezzel az előérzettel igyekszem egyelőre nem foglalkozni, noha jól tudom, hogy mára a MiM is tervezett egy találkozót, kihasználva az esemény adta lehetőséget, de ahogy végignézek az összegyűlt társaságon, egyenként megkeresve a tekintetemmel Mulcibert, majd az álcát viselő Yaxleyt, láthatólag egyiknek sincs köze a jelenleg zajló történésekhez, és ez valamelyest megnyugtat. Talán tényleg csak egy játék, egy hirtelen jött ötlet valakitől, hogy eltereljük a vendégek figyelmét az időjárásról. Ha nem is Pansy műve, talán a családom más tagjaié. Apámból például valóban kinéznék valami hasonlót.
Ebben az esetben pedig egy újabb ital mindenképpen esedékesnek tűnik. Töltök is egyet magamnak, majd a közeledő Nonnak is. - Lehetséges. Nem vagyok biztos benne. Itt van valahol, Rosiet keresi, azt hiszem – válaszolom meg a kérdéseit, miközben tekintetemmel már az újdonsült Mrs. Malfoyt keresem a tömegben. Egy pillanatra mintha ki is szúrnám a ruháját, amiben végigsuhan a társaságon, de a figyelmemet akkor magára vonja a két gyerek, akik szintén hozzánk csatlakoznak. Krum fia és a Vogel lány. Biccentek is nekik, mikor Anja megszólít bennünket. Halvány mosoly fut végig az arcomon, mikor az egyik kérdését másik követi anélkül, hogy választ várna az előzőre, mintha zavarában próbálna csevegni.
- Nem vagyok benne biztos, hogy... - A mondatot azonban nem tudom befejezni, mert a kezemben tartott sakkfigura magával ránt, és két pillanattal később egy teljesen idegen helyen fogok talajt. A zsubszkulcs használata egyáltalán nem idegen számomra, az utóbbi időben egész gyakran vettem igénybe a közlekedésnek ezt a módját, valahányszor üzleti ügyben, vagy a Magic is Might miatt látogatást kellett tennem a szomszédos kontinensre. Arról viszont a leghalványabb fogalmam sincs, hogy a bábuk miért hoztak ide.
- Nem, ez határozottan nem Pansy műve – ingatom a fejemet, ahogy körülnézek az ablaktalan, ajtó nélküli szobában. Nem csak azért vagyok ebben biztos, mert az ikrekkel terhes feleségemnek a ruhája megtervezése és a hirtelen jött gyors esküvő megszervezése meg a gyerekeinkkel való, hetek óta tartó viaskodás mellett egészen biztosan nem lett volna ideje ilyen trükkökkel előállni, de egyértelműen nem is az ő stílusa. Emiatt azonban mostanra valóban egészen rosszat sejtek.
Közelebb lépek az asztalhoz, és elolvasom a poharak mellett hagyott pergamen szövegét, majd átnyújtom azt Nonnak. - Sajnos elképzelésem sincs, kinek a műve lehet ez az ízléstelen játék, de egyelőre inkább nem nyúlnék azokhoz a poharakhoz – fordulok mindkettejükhöz a szavaimmal figyelmeztetőleg, aztán előhúzom a pálcámat a zakóm belsejéből. Először reveliot szórok a szobára, de az eredmény nem mutat semmit. Valóban nincs rajtunk kívül senki és semmi a helyiségben. Aztán a saját sakkbábumon hajtok végre néhány varázslatot abban a reményben, hogy újra aktiválhatom, és visszavisz bennünket a korábbi tartózkodási helyünkre, de ez a próbálkozás is kudarcba fullad. Némileg agresszívabb módszerhez folyamodva egy kisebb robbantást kísérelek meg az egyik falon, hogy ajtót szakítsak rajta magunknak, de a fal szabályosan elnyeli az átkot. Ezt látva hoppanálással már inkább meg sem próbálkozom, érzem, hogy annak csak rossz vége lehet.
- Attól tartok, nem lesz más választásunk, ha ki akarunk innen jutni... - sóhajtok kissé kelletlenül. Valahol egy szomszédos szobában is csak gyerekek vannak, a vendégeim gyerekei, és akárhogy is döntenek majd a pohár tartalmát illetően, nem hagyhatom, hogy ők húzzák a rövidebbet. Ráadásul ha nem teszik meg ők sem, mind itt ragadhatunk. Szóval... halláskárosodás vagy rossz emlékek... Lesz, aminek lennie kell. Fogom az első gyanús kinézetű italt, és magamba öntöm, szinte levegőt sem veszek közben, nem gondolkodom, nem ízlelgetem. Aztán csak egy pillantást vetek Nottékra, és úgy döntök, akár meg is kímélhetném őket a következményektől, ezért már nyúlnék is a következő pohárért, de Non megelőz. Az ő döntése, ő tudja. A keresztfiam viszont így is épp elég sápadtnak tűnik, így hát, hogy legalább őt megszabadítsam ettől a feladattól, kézbe veszem a harmadik poharat is, és elkezdem azt is kiüríteni. Azonban csupán a furcsa lötty feléig jutok, amikor meg kell állnom pihenni, annyira émelyegni kezdek mostanra az ízétől.
The price of your greed
Rhiannon Nott, Anja Vogel and Pansy Malfoy-Parkinson varázslatosnak találta
Immár Theo és Draco mellett állva, egy pohár, minőségi nyugtatóval a kezemben, tekintetemmel a családom másik két tagját keresem. Az italba kortyolva, a pohár pereme fölött pásztázom a tömeget, és keresem a lányomat és a férjemet, meg persze Hollynt, aki szintén nincs Theo mellett, ami furcsa, azt figyelembe véve, hogy a Nott kúriában végig együtt voltak. Ez pedig szinte biztosan azt jelentheti, hogy nála is van egy bábu, ami az ismert és ismeretlen tények tekintetében – miszerint Draco-, a házigazda sem tud semmit – aggasztó. De nem pánikolhatok. Nyugodtnak kell maradnom, hiszen az erőm, annak dacára is, hogy a hopi sámán eltávolította a gátat, amit cirka húsz éve ő maga tett rá, destabilizált, valósággal pulzál a bőröm alatt, és egészen nem vagyok biztos abban, hogy egy váratlan pillanatban nem fog épp az történni, mint tavaly Roxmortsban. Újabb korty az italból, kizárom az ijedt szülőket, szabad kezemmel a bábút szorongatom és forgatom ujjaim között, és iszonyatosan próbálom nyugtatni magamat azzal, hogy a gyerekeknek semmi baja nem esett, csupán elkószáltak ebben a grandiózus kúriában, önfeledten játszanak, és rohadtul nem érdekli őket, hogy mi folyik idelent, az előcsarnokban. Szép elképzelés, de olyan naivan hangzik, hogy még magam sem tudom elhinni ezt az idilli képet. A szívem öblösen és nagyot dobban, amikor meglátom Tabby üstökét, aztán, szinte abban a pillanatban, amikor feltűnnek a gyerekek, látom meg Theót a terem másik végében. Igazán biztatón próbálok az érkezőkre mosolyogni: Anja Vogel és Darian Krum; látásból ismerem csupán őket. - Örvendek – aztán hagyom kibontakozni őt is, meg Dracót is, bár a férfi pórusiból szinte kivehetően áramlik valamiféle borzongató bizonytalanság. Nem kell kimondania, mert én is valami rosszat sejtek ebben az egészben. Aztán a következő, váratlan pillanatban, egy szívdobbanásnyi ideig olyan érzés kerít hatalmába, mintha csak egy csapóajtó nyílt volna alattam, de az érzés valójában a bábuból érkezik, az ránt magával, olyan erővel és vehemenciával, hogy a kezemből kicsusszanó pohár éles koppanását, vagy azt, hogy ezer meg egy, szép szilánkra törik, Draco mondata a semmibe siklik és elvész az éterben, már nem is hallok semmi mást, csak a fehér zajt, amiben lebegek. Nem túl úri hölgyhöz méltón, egy kicsit sem kecsesen, fél térdre ereszkedve érek talajt – ha kijutunk innen, ennek nyoma lesz, azt meg nem tudom, hogy magyarázom ki Leónak bárkinek is -, felegyenesedve előbb a terem legérdekesebb elemére pillantok, és csak aztán nézek körbe. Hangtalan, színtelen, szagtalan, jellegtelen légüres tér. - Vajon hol van Vogel és Krum? – teszem fel az egymillió galleont érő kérdést, ugyanis nincs olyan hely a szürke szobában, ahová elbújhattak volna, és idejük sem lett volna rá, hisz mindannyiunkat szinte egyszerre ragadott el a fehér királynő. Ebben a szentségtelen pillanatban elképzelésem sincs, hogy kinek az ötlete volt ez az egész, de bízok benne, hogy kiderül. Abban nem lesz köszönet, amit tőlünk, az állig, mágiával és átkokkal felfegyverzett, aranyvérűektől kapni fog, ha bárkinek is baja esik. - Hiszek neked – felelem, hiszen én is ismerem annyira Pansyt, hogy tudjam, ő nem ilyen játékot talált volna ki, és, ha nem lennék benne biztos ezen a ponton, hát akkor igen, amikor Draco átnyújtja a pergament, amit az asztalon csúsztatok Theo elé, hogy elolvassa, bár nem szívesen rángatnám bele ebbe még jobban, mint, amennyire már így is nyakig benne van – velünk együtt. A szemem sarkából váltok pillantást Dracóval, mert szerintem ő is sejti, hogy mi fog következni. Míg ő a szoba titkait próbálja leleplezni és felfedni az alkotó kilétét, én a kupákhoz lépek, egészen közel, és a kérés-, vagy felszólítás ellenére is hozzáérek az egyik oldalához, beleszippantok a párlat gőzébe, éles, szúrós szag robban az orromban. – Szerintem nincs más út, csak egyenesen át - értem ezt arra, hogy muszáj meginnunk a bájitalokat -, és a másik szobában csak gyerekek vannak, Draco – szerintem a férfi is tudja, kihallja a hangomból, ha ő nem koccint velem, hát én fogom meginni mind a hármat, mert azt nem engedem, hogy a fiam akárcsak hozzányúljon bármelyik kupához is. Nem szokásom könyörögni, most sem fogok, de Draco is hasonló véleményen lehet, mint én, ugyanis, amikor meggyőződik róla, hogy tényleg nem lesz más választásunk, húzóra dönti magába a serleg tartalmát. Amikor a második pohárért nyúlna, elveszem előle. - Régen is együtt ittunk, és ez soha nem lesz másképp – keserédesen elmosolyodok, ahogy egy lélegzetvételnyi időre felidézem az emlékeket. – Proszit – nem gondolkozok, nem kérdezek, csak ajkaimhoz emelem a kupát, és, amilyen gyorsan csak lehet, talán olyan gyorsan, mint még soha, a pohár fenekére nézek. Azt viszont nem nézhetem tétlenül, hogy Draco egyedül végezze ki a másodikat, és kellően rosszul van ahhoz, hogy ne-, vagy csak későn kapjon a pohár után, amit kiveszek a kezéből, és még mielőtt bármit is mondhatna, vagy tehetne, már el is fogyott a kétes eredetű ital. Erővel kell magamban tartanom a gyomrom tartalmát, mert nem tudom, mennyire lesz hatásos-, avagy érvényes, ha esetleg visszaköszön a bájital; az asztalra kell támaszkodnom. A kupa éles koppanása a földön az utolsó, amit hallok. Újra a fehér zaj zúg a fülemben, aztán egy kattanás, talán a serleg kongásának visszhangja, és a világ hangjai csupán keserű és édes emlékek a néma világban, ahol még a saját szívverésemet, lélegzetvételemet sem hallom.
Draco Malfoy and Anja Vogel varázslatosnak találta
Vendég
Szer. Május 24, 2023 9:04 pm
the price of your greed
my mood depends on how Hollyn pisses me off
Elégedetlenül húzza el a száját, mert valahogyan azt hitte, hogyha valami a birtokon az esküvő alatt történik, arról a férj biztosan tud: nem mintha a keresztapja úgy nézne ki, mint aki ura a helyzetnek, legalább ugyanolyan elveszettnek tűnik, mint mindenki más és ez meglehetősen szánalmas. Nem mintha baja lenne a férfival, de azért Theo legalábbis úgy gondolja, hogy megpróbálhatna úgy tűnni, mint akinek minimális sejtése van arról, hogy mi fog történni.
És ha ez így nem lenne elég, akkor még megjelenik az anyja is, értitek az anyja, aki egyetlen egy szót sem pazarol arra, hogy Theo mellé álljon és nincs benne elég bátorság, hogy teljes mellszélességgel álljon ki a férje mellett és Theonak már belőle is kezd elege lenne, sőt ha jobban belegondol gyűlöli az egész világot. Úgyhogy csak megrántja a vállát, nem törődöm módon, mint aki készül szétesni. - Honnan tudjam? Nem vagyunk összenőve. - És most amúgy is jobbnak látja, hogy Hollyn meg ő nincsenek közel egymáshoz, mert most dühös és csalódott egyszerre, ez pedig egy olyan kombináció ami csakis a legrosszabb énjét képes előhozni belőle.
- Anja. - Biccent oda az ismerős lány felé, kicsit farkasszemet néz Dariannal mielőtt elkezdi forgatni a királynőt az ujjai között. - Gyaloggal is nyertek már sakk-meccset. - Még akkor is ha, a királynő a legerősebb bábú a pályán, őt is le lehet szedni és nagyon szívesen veszne ezen össze bárkivel, ha lenne rá lehetősége, de nincsen, mert zuhanni kezd, de olyan érzése van, mintha felfelé tenné, és a szíve előbb a gyomrába aztán meg a torkába liftezik és nem tudja eldönteni, hogy hol van a fent és hol van a lent és nem véletlenül utál hoppanálni, és ez az egész kicsit kezd hasonlítani arra éppen csak fogalma sincsen merre tart: halk, tompa puffanással ér földet, a feje koppan a fogai összekoccannak, elharapja a nyelvét, megüti a térdeit. Lehetne ez az esküvő még ennél is szarabb?
Lesöprögeti a térdét és a karjait, a pálcáját meg a biztonság kedvéért - nyomasztónak érzi ezt a helyet és nem szokott, vagy hát még nem volt soha pánikrohama, de ez a hely pont olyannak tűnik ahol simán megtörténhet - és csak összeráncolt szemöldökkel lép oda az anyja mellé, hogy elolvassa azt a hülye kis pargemant a hülye kis felírással: kicsit frusztrálja, hogy nincs csend és hogy Draco máris varázslatokat próbál meggondolatlanul és értelmetlenül, úgyhogy ránéz az anyjára, jelentőségteljesen, mert nem érti, hogy minek próbálgatnak olyan varázslatokat amik nyilván nem fognak ezen a bűbájon. Túl egyértelműek.
- Mi? - Rezzen össze, mert csak az villódzik a szeme előtt, hogy a legrosszabb emlékek és ha valamit, na AZT nem akarja átélni. - Ezt most amúgy miért nem lehetett megbeszélni? - És egyszerre ideges és dühös miközben láthatóan fél és a tenyere izzad miközben az anyja és Draco a bájitalokat issza ki. - Lehetne, csak egyszer is, hogy bárki ezen a kibaszott világon ne nézzen keresztül rajtam? - És az anyjában nem is csalódott akkorát, őt jól ismeri, tudja mire számítson tőle, de Dracotól ennél azért többet várt és nagyon sok mindent szeretne mondani, hogy ez miért volt szar ötlet, mert nem akar újra ott lenni az erdőben, most, hogy minden kezd helyre jönni az életében, nem akarja megint ott végezni a halott fiú mellett, úgyhogy csak reménykedni mer benne - bár hiú ábrándnak tűnik - hogy Anjának és Dariannak van annyi esze, hogy nem játszák el a hőst amikor nyilvánvalóan nem lesznek piadesztálra emelve miatta.
Az egyébként is csekély komfortérzetem rögvest elillan, amint Anja, követve a protokollt, bemutatja a társaságot egymásnak, és számomra is világossá válik, hogy egyetlen reménysugaram, a csapatunk másik női tagja egy Nott, feltételezhetően Theo édesanyja, így számíthatok arra, hogy nem leszek egyenlő félként kezelve. Néma közönnyel állom a srác tekintetét, csupán Anja kérdésére adott válaszát hallva ül ki némi érzelem arcomra, meglepetten vonom fel egyik szemöldököm; vajon tudatában van annak, szavai mennyire ellentmondanak az utóbbi időkben felvett elitista viselkedésformájával? Szívesen tanúja lettem volna az eszmefuttatásuknak, nézeteik összeütköztetésének, azonban váratlanul összefolyik szemeim előtt a világ, elveszítek minden kapaszkodó; bár nem érzem, hogy zuhannék, elégszer löktek már le a seprűmről, hogy testem ösztönösen, berögzülten igyekezzen felvenni azt a pozíciót, melyben a legbiztonságosabb a földetérés. Minden önkéntelen igyekezetem hiábavalónak bizonyul, testem tompa, erőtlen puffanással találkozik a talajjal, az ezáltal érkező fájdalom pedig szinte egyből tovaszáll, ahogy felülök, felmérve a terepet. Egyáltalán nem ismerős a hely, így azt is nehéz megítélni, egyáltalán még az esküvő helyszínén vagyok, vagy teljesen máshová kerültem; egy pillanatra átfut a fejemen a gondolat, talán a sakkbábút tehetem felelőssé, azonban egy alakot vélek felfedezni, mely azonnal eltereli a figyelmem. - Anja? – szólítom meg nem messze tőlem a lányt, aki láthatóan, hozzám hasonlóan ugyancsak szerencsétlenül landolt a padlón - Jól vagy, minden rendben? – faggatom aggodalmasan, miközben igyekszem összekaparni magam és odasietve hozzá felsegíteni. - Van bármi ötleted, mi folyik itt? – kérdezek rá, miközben ismét körbenézek a szobán az asztallal, melyen két kupát helyeztek el, majd pedig magamon - Ó, hogy az a… - förmedek fel bosszúsan, követve velős anyanyelvi szitkokkal, ahogy megpillantom öltönyömön a korábbi mutatványom nyomait, s kezdem el leporolni, sérüléseket keresni anyagán – mégis, mit szólna Ada és a többi vendég, ha így látna? Mire végre meggyőződök arról, nem festek vállalhatatlanul, Anja már hasznosabbá tette magát nálam, kezében egy pergament tart, tanulmányozva a rajta szereplő szöveget, melyet, közelebb lépve hozzá, a válla fölött átnézve próbálom magam is szemügyre venni végül. - Inkább ez, mint a sakk… - próbálom elviccelni a dolgot mindkettőnk nyugalmának megőrzése érdekében, vonásaimra mégis kiül az aggodalom, mikor megkaparintom tőle a papírt, hogy újra átolvasva biztosan jól tudjam értelmezni az instrukciókat. Szívesen hinném azt, hogy ez is a házigazda újabb elfuserált ötlete volna a társaság szórakoztatására, azonban a gyerekek eltűnése, majd a mi emberrablással felérő idejutásunk gyanakvásra ad okot; túl ízléstelen tréfa lenne ezzel szórakozni, kiváltképp egy esküvőn, valamint a felsorolt lehetőségek közül egyik sem alkalomhoz illő, sem pedig olyasvalami, melyet félvállról lehet venni, kiváltképp az örök fogság ígéretét. Mégsem klappol minden… - Mi van, ha csak blöff? – teszem fel a kérdést, ahogy közelebb lépek a kitöltött folyadékhoz - Mármint… egyáltalán össze lehet dobni egy főzetet úgy, hogy attól függően változzon a hatása, hányan itták meg két külön helyiségben? - kezembe veszem az egyik kupát, jobban szemügyre véve a benne lévő színes folyadékot. Valószínűbbnek tűnik, hogy valaki figyel minket és a döntésünket; a gondolatra áramütésszerűen jár végig testemen a borzongás, libabőrt hagyva maga után testem minden tájékán. – Az is lehet, hogy egyáltalán nincs hatása, vagy épp valami teljesen más… Talán észszerűbb lenne, ha az egyikünk inná meg mindet… - elfintorodom egy pillanatra, ahogy viszonyítási alapként próbálom felidézni, mi volt az eddigi legrosszabb ízű főzet, amihez életem során balszerencsém volt, majd észbe kapva hozzáfűzöm: - persze magamra céloztam, nem kényszerítenélek rá – állításom alátámasztva mindkét kupát a kezeimbe veszem, szórakozottan sommeliert imitálva forgatva őket, míg figyelem a lány reakcióját, várom válaszát; csupán azután folytatom, hogy befejezte mondandóját. - Őszinte leszek: én rohadtul nem bízom meg bennük, biztos vagyok benne, hogy semmit sem csinálnak, arra várnak, hogy majd mi iszunk és elszenvedjük a következményeket – nekidőlök az asztalnak, mielőtt folytatnám eszmefuttatásom. – Eszemben sincs a kedvükre tenni, viszont kénytelenek leszünk, ha ki akarunk jutni… Bár a hallásunknak egy időre búcsút vehetünk, de az nem is olyan nagy veszteség – kviddicsben legalábbis koránt sem hátráltatna annyira, mintha a látásunkat veszítenénk el, vagy épp egy végtagot - Chacha megtanított néhány jelnyelves káromkodást, szóval meg tudom mutatni, hogyan küldd el a többieket az anyjukba, ha újra összefutunk velük - Mondjuk, valószínűleg nem fogják érteni…
Draco Malfoy, Rhiannon Nott and Anja Vogel varázslatosnak találta
► The price of your greed is your son and your daughter. What you gon' do when there's blood in the water? ◄
Minden olyan gyorsan történik – az egyik pillanatban nyitod az ajkad, hogy válaszolj Theo Nott megjegyzésre (“Gyaloggal is nyertek már meccset, mégsem ez a jellemző” mondanád), ám egy szó nem, annyira sincs időd. Érzed a zsupszkulcsok jellegzetes rántását, majd mire felocsúdsz a földön találod magad egy ismeretlen, még sosem látott helyen.
Kábán pillantasz körbe. Talán ilyen lehet a másnaposság, gondolod, ahogy próbálod feltérképezni a szobát. Nincs nehéz dolgod, minden üres és tompán szürke, csak egy asztal van itt, semmi más, amin látsz valamit, ám a földről nem tudod megmondani, hogy mit. – Igen, igen. Azt hiszem, minden rendben – bólintasz, ahogy elfogadod Darian feléd nyújtott kezét. – Veled is, ugye? A kérdést válasz nélkül hagyod, csupán nemlegesen rázod a fejed. Ugyan nem vagy ismeretes a Malfoy-kúriában, most vagy itt először, de valami azt súgja, hogy ez a szoba nem annak a része. Valahogy… egyszerűen nem illik bele a miliőbe. – Szerinted... hol vannak a többiek? – kérdezel most már te is, ahogy az asztalhoz lépsz és amíg Darian a ruhája miatt bosszankodik – és te azon tűnődsz mikor és hogyan lett ennyire piperkőc, hiszen még téged sem érdekel itt, ebben az ismeretlen helyzetben a ruhád állapota –, felolvasod az ott hagyott cetlit.
Nem feltétlen értesz egyet, egy sakkjátszma kiszámíthatóbb és jobban kontrollálható, mint ez a… helyzet. Csak helyzet, mert nem tudod mi is történik pontosan és miért. Nem gondolod, már nem, hogy az esküvő része volna. De akkor mi? – Semmi... – harapsz rá az ajkadra, mert túl sok az ismeretlen tényező ebben az egyenletben. – Nem hiszem, talán megfigyelnek minket és az alapján átkoznak el, ahogy iszunk – ezt tartod még valahol lehetségesnek, de itt megint felmerül a korábbi kérdés. Ki? Ki akarná ezt tenni veletek? Ha csak egyedül állnál itt, zsarolási kísérletre gyanakodnál, valamire, amivel az Édesapádat akarják megfogni, de Darian és a valahol, egy másik teremben lévő Mr. Malfoy, Mrs. Nott és Theo ezt kizárják. Ez nem rólad, jobban mondva rólatok szól, hanem valami teljesen másról. De vajon miről?
– Én nem hiszem – ingatod a fejed lassan, ahogy újra és újra végig futod a sorokat, próbálod keresni a legjobb megoldást, nem csak nektek, de mindenkinek. Kell legyen olyan, minden feladatnak van egy jó megoldása, ez sem kivétel. – Félre ne értsd: én sem bízom bennük, de szerintem ők sem bennünk – és voltaképp, jössz rá hirtelen, pontosan ez a játék lényege. Nem ismeritek egymást, maximum csak felületesen, nem tudjátok kiszámítani, vagy esetleg megjósolni, mit fog tenni a másik csapat. Ebben rejlik a rizikó, ennek a feladatnak a lényege és... talán a kulcsa is. – Egy valami, véleményem szerint, szinte biztos: Theo nem fog inni; azt Mrs. Nott nem fogja engedni. – Az állításod határozott, megingathatatlan; egy Anya nem fogja hagyni, hogy a gyereke veszélybe sodorja magát – még akkor sem, ha az a gyerek éppenséggel az ifjabb Theodore Nott, akire az iskola folyosóin gyakrabban hivatkoznak a “pöcs” és “fasz” jelzőkön, mint a tulajdonnevén. – Viszont, ha ezt a gondolatmenetet követjük, akkor az utolsó kitételt sem kockáztatja majd meg, hogy senki sem csinál semmit és örökre itt maradnak. Gondolj bele Darian, ha itt lennének az Édesanyáink, ők megtennék értünk, nem adnák a sorsunkat, az életünket más kezébe, olyanok kezébe, akiket nem ismernek – hovatovább: a tiéd meghalt érted, a védelmed közben (nagyjából); tudod milyen hatalmas az anyai szeretet, mit nem képes feláldozni a gyermek jóléte, védelme és élete érdekében.
– Ne igyuk meg – mondod ki végül és még téged is meglep milyen határozottan csendül a hangod. – Nem mondhatom teljesen biztosra, de… szerintem rendben lesz, rendben kell lennie, nem foguk itt ragadni az örökkévalóságig – mosolyogsz biztatóan Darianre. Kiváló színész vagy, jól képzett hazudozó, a legjobbak tanítványa; olyasvalaki, aki megtévesztett egy teljes nemzetet, elhitette velük azt, amit látni szerettek volna, így most sincs nehéz dolgod. Látod, ahogy Darian kezében picit fodrozódik a bájital vagy legyen ez bármi is, így óvatosan elveszed tőle, majd visszahelyezed az asztalra. A mosolyod nyugtató, bizalmat árasztó és töretlen – egy határozott, nyugodt ember álcája.
Közben a szíved hevesen zakatol, csodálkozol, hogy nem törte még át a bordakosaraid védelmi falát.
Rendben lesz, mantrázod magadnak is, mert rendben kell lennie. Nem bízol az emberekben – arra neveltek, hogy ne bízz bennük –, Mr. Malfoyban, Theoban és Mrs. Nottban, de… bízol a szeretetben, az anyai szeretetben, egy olyan kapocsban, amit mindennél erősebbnek mondanak, ami téged is… megrázod a fejed. Ennek így rendben kell lennie... ugye?
The price of your greed is your son and your daughter What you gon' do when there's blood in the water?
Az összes bájitalt megisszátok, amint az előre megszabott idő letelik, az összes fogyasztó hirtelen tompa fejfájást érez, enyhén szaporább pulzust, majd ezt követik a csupán számotokra látható és hallható, rémálomszerű emlékek. Intenzíven újraélitek a legrosszabb pillanatokat, amelyekben valaha részetek volt, képtelenek vagytok szabadulni a filmszerű emlékrohamtól, csak az utolsó másodpercek átélése után tisztul ki a látásotok és múlik el a lüktető fejfájás. Mindenki kattanást hall, a falon lassan ajtó rajzolódik ki, amely kitárul előttetek. Ha átléptek rajta, egy hatalmas belmagasságú és méretű csarnokban találjátok magatokat. A küszöbtől pár méterre vörös vonalat rajzoltak a padlóra, a vonalon belül öt seprűt és három terelőütőt találtok. Ha felnéztek, láthatjátok, hogy a vonalon túl két aranycikesz repked alig követhető gyorsasággal, közöttük pedig dühödt gurkók cikáznak, amelyek csak a vörös csíkig tudnak eljönni, azonban ahogy azt átlépitek, rátok fognak támadni. A terem túlsó végében egy homokórában pereg csendesen a homok, jelezve az idő múlását, mellette egy feltörhetetlen, zárt ajtó. A seprűkhöz lépve találhattok egy kis cetlit, rajta a következő szöveggel: A két cikesz közül egy rejti a kifelé vezető kulcsot. Azonban vigyázzatok, a gurkók senkit sem kímélnek! El kell hát döntenetek, ki játsszon fogóként és ki terelőként.
Szabályok:
A hárítandó gurkótámadásokat ITT találjátok, ugyanitt dobhatjátok ki a megfelelő kockával azok eltérítését. Minden terelőütőt fogó játékosnak három kockadobása van, minden fogónak egy kitérési lehetősége, ezeket okosan osszátok be, hiszen hat támadást kell hárítanotok. A játékosok olyan szintű kockával dobjanak, amelyet a rendes roxforti kviddicsmeccseken használnak (nem terelő esetén nincs kockaszám esés kivételesen), a felnőttek számolják ki, hány évig kviddicseztek diákként.
Ti döntitek el, hogy hányan játszotok terelőként, hányan fogóként. A fogók dobhatnak kockát vagy megbeszélhetik egymás között, melyikük kapja el a kulcsot rejtő cikeszt.
Azt is ti döntitek el, hogy a sikertelen védések kit találjanak el, de valakinek muszáj sérülnie, ha nem tudjátok kivédeni.
A kaland kisebb csoportokban játszódik. Természetesen utalhatsz a csapatodon kívüli karakterekre is, viszont párbeszédbe és más interakcióba ne lépj velük - az aktív játék csak a saját csoportodban folyik. A játékosok közötti sorrendet ti döntitek el, a kör végéig mindenki annyi reagot ír, amennyit csak szeretne. Határidő: 2023. július 9. (éjfél)
A legkevésbé sem értem, mi folyik itt. Ki szórakozna ilyen játékokkal épp az esküvőm napján? Bár voltak egyébként titkos tervek ma estére, az események hátterében, de azokban nem szerepelt sem a vendégek tömeges elrablása – mert ha jól tippelem, akkor nem csak hármunk bábuja, hanem az összes sakkfigura zsubszkulcs volt, ami elszállított valahová mindenkit, akinek ilyen a kezébe került – sem gyerekek eltűnése, sem különös bájitalok, sem semmi egyéb, ami szerintem sajnos még várhat ránk. Dühös vagyok, és aggódom, mert fogalmam sincs, a családom tagjai hol lehetnek jelenleg, miket kell átélniük. Hisz már nem csak Scorpius miatt fájhat a fejem, hanem másik három ember, és a meg nem született gyerekeim miatt is -, és éppen ezért nem akartam senkihez közelebb kerülni egy ideje már, ezért próbáltam decemberben távol tartani magamtól Pansyt is, mert már régen elszoktam attól, hogy ennyi veszítenivalóm legyen, de hát ezzel már egyértelműen elkéstem. Nonnal azonban legalább egyetértünk abban, hogy megóvjuk a gyerekeket, vagy minimum Theot, ettől az italtól, és ennek rosszabbnál rosszabb hatásaitól. Kicsit sem vágyom életem legrosszabb pillanatainak újraéléséhez, főleg mert akad néhány igazán kegyetlen emlékem is, kezdve talán Astoria elvesztésével, de gyerekként is átéltem néhány borzalmat. De nem vagyok benne biztos, hogy a hallásvesztés sokkal jobb opció lenne. Mégsincs idő sokáig mérlegelni, valójában értelmét sem látom, mert minél tovább tépelődünk, annál később szabadulunk ki innen, és kereshetem meg a családomat. Magamba öntöm az első pohár tartalmát, majd hozzálátok, hogy a másodikkal is ugyanezt tegyem, ám végül, kimondatlan egyetértéssel, megosztozunk rajta Nonnal. Ha már a saját gyerekeim nincsenek itt, hogy gondoskodhassak róluk, legalább a keresztfiamért megtehettem ezt. Neki persze nyilván ez nem tetszik, morgolódik, de nem áll szándékomban magyarázkodni neki. Ezt inkább meghagyom az anyjának, tisztázzák egymás között, ha gondolják. Én ehelyett a szobát figyelem, várva a változás legapróbb jeleit, illetve a bájital hatását. Először nem történik semmi, gondolom ki kell várnunk, hogy a másik szobában Krum és Vogel hogyan döntenek. De hamarosan egyértelművé válik, hogy ők odaát mire jutottak. A fülem csengeni kezd, zümmögés szerű hangot hallok, és amint az megszűnik, azzal együtt minden más hang is eltűnik. A figyelmeztetés a pergamenen nem hazudott. Nyilvánvaló, hogy a bájitalhoz nem ért más rajtam és Nonon kívül. Felé és Theo felé fordulok, és csupán elmutogatom, hogy elveszítettem a hallásomat. Aztán feltűnik a fal átalakulása a közelünkben, amin fokozatosan egy ajtó rajzolódik ki. A kezeim egy pillanatra ökölbe szorulnak, mert ez az egész „játék”, az ezzel járó tehetetlenség érzése, hogy valaki bábokként mozgat bennünket néhány cetli és lehetetlen feladatok segítségével, kezd egyre jobban dühíteni. Ám sajnos nincs mit tenni, megindulok az ajtó és az azon túl ránk váró ismeretlen veszélyek irányába.
Átlépünk a következő helyiségbe, ahol a másik két gyerek is újra előkerül. Csak egy futó pillantást vetek rájuk, hogy felmérjem, nem sérültek-e, aztán a szobát kezdem vizsgálgatni. Minden jel arra utal, hogy a kviddics tudásunkat kell majd megcsillogtatnunk. A seprűk mellett talált cetli is erről árulkodik. Elolvasom azt, majd tovább passzolom a legközelebb álló társamnak. Azt hiszem, legalább abban a tekintetben szerencsések vagyunk, hogy tudtommal egyik jelenlevő gyerek számára sem idegen ez a sport. Darian és Theo esetében kétségem sincs, de úgy rémlik, Anja is a háza csapatának tagja.
Számomra egyértelmű, hogy mi legyen a felosztás, úgyhogy meghozom a döntést mindenki helyett. Kiosztom a seprűket, majd a terelő ütőket is. Két tehetséges terelő is van közöttünk a fiúk személyében, bízom a képességeikben. A harmadik ütőt pedig kisajátítom. Amennyi harag felgyűlt bennem mostanra, nagyobb hasznunk lesz abból, hogy ha ez nálam marad. Ha engem kérdeznek, egyébként is valószínűleg Anjának van a legtöbb esélye elkapni a cikeszeket és megtalálni a kulcsot, ő a legkisebb, ennél fogva, gyanítom, a leggyorsabb is közöttünk, és ha jól gondolom, az érzékei sem károsultak úgy, mint Nonnak.
Mivel nem látom értelmét, hogy siketen beszéddel próbálkozzak - úgysem hallanám a saját hangomat sem -, ezért továbbra is mutogatással kommunikálok, míg kiosztom a feladatokat. Aztán a seprűmre ülve már el is rugaszkodom a földtől, és egy mozdulattal jelzem, hogy kezdjünk hozzá. Ám ahogy neki veselkedünk a feladatnak, mintha a vasgolyók is megvadulnának, azonnal támadásba lendülnek. Ettől viszont csak még inkább felélénkülök, és bár nem mostanában volt, hogy utoljára kviddicseztem, szerencsére az izommemória és az edzésben tartott reflexeim szinte elvégzik helyettem a feladatot. Sorra védem meg a társaimat, egyiket a másik után, elsősorban Nonra és Anjára koncentrálva, hisz a fiúk szerintem meg tudják védeni magukat. Az ütőm újra és újra dühödten csattan a fémlabdákon, bár ezt sajnos csak érzem, hisz továbbra sem hallok semmit.
The price of your greed
Rhiannon Nott and Pansy Malfoy-Parkinson varázslatosnak találta
Vendég
Csüt. Júl. 13, 2023 12:08 pm
the price of your greed
my mood depends on how Hollyn pisses me off
Utálja ezt, a tehetetlenséget és a kiszolgáltatottságot. Összerándul a gyomra attól, hogy mások józan eszére van bízva és a legnagyobb baja az, hogy nem tud megbízni másokban, hogy nem akar megbízni másokban. Idegesen kezd járkálni nem néz sem a keresztapjára sem pedig az anyjára, meredten, szúrós pillantással nézi hol a talajt hol pedig a falakat és közben azt próbálja elhinni, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Az a legnagyobb probléma, hogy nem tud magának jól hazudni: mindenki másnak igen, de magát nem tudja becsapni.
Ide fog okádni, ha a lába alatt hirtelen meg fog jelenni a nedves avar. Komolyan.
Úgyhogy majdhogynem megkönnyebbülten sóhajt fel amikor a füle lassan sípolni kezd és aztán fehér zajjá változik minden ami hall: olyan megkönnyebbülést hoz a csend magával, hogy muszáj felnevetnie - kár hogy senki sem hallja.
Az a baj azzal, ha az ember nem hall, hogy minden megváltozik körülötte. Theo érthető módon azon kezd feszengni, hogy mi van ha megjelenik mögötte valami és ő nem fogja hallani - az ember el sem tudja képzelni, hogy menyire hagyatkozik arra, hogy halljon dolgokat. Nehéz például rájönnie, hogy sétál, amikor nem koppan a cipője a talajon, mond valamit, de nem tudja igazán, hogy mit mert nem hallja a hangját - máris nem nevetséges annyira a dolog.
Ránéz az anyjára, gyerekes ösztön ez, mielőtt követné Dracot át az ajtón: nem tehetnek jobbat, nincs más lehetőségük és Theo bármennyire is szeretne ott maradni a szobában, ahol nagyjából biztonságban érzi magát, tudja, hogy nem maradhat.
Nem nyugtatja meg Anja és Darian jelenléte mert semmit sem hall: látja a röpködő dolgokat de nem hallja és arra gondol, hogy ez nagyon el van baszva, mert a kviddics nehezen működhet hallás nélkül. Egy játékos mindig figyel arra, hogy mi történik körülötte: ha egy játékos rendszeresen edz képes megkülönböztetni a különböző labdákat amint hasítják a levegőt. A kvaff tomplán és lustán repül, a gurkók kissé sípolnak, a cikesz szárnya zizeg. Most nem hall semmit és amikor Draco felé tartja az ütőt csak megrántja a vállát. Ha őt kérdeznék - de senki nem kérdezi - szerinte ennek az egésznek minimális esélye van - Theo mondjuk szeret inkább pesszimista lenni - hiába találnak el egy-egy gurkót, ha azok nagyon csalafinták és kikerülnek a látóterükből, akkor biztosan eltalálják majd őket: magát is meglepi, hogy mindezek ellenére felszáll egy seprűre.
Ebben legalább biztonságban érzi magát, a repülés kikapcsolja és nem engedi, hogy szétcsússzanak a gondolatai: a seprű a lábai között és az ütő a kezében összpontosítja minden energiáját.
Nem érzi könnyűnek a feladatot, mert nem hall semmit, de nem érzi magát annyira elveszve sem, mint ahogyan azt először gondolta volna. Dobálni kezdi az ütőt a kezei között - nem felvágásból, csakhogy megtalálja a saját egyensúlyát - mielőtt bele nem vetné magát a sűrűjébe: arra gondol, hogy ez is csak egy meccs és neki semmi más dolga nincsen, mint a gurkókat távol tartani a legfontosabb játékosoktól: Anjától és Nontól.
The price of your greed is your son and your daughter What you gon' do when there's blood in the water?
A gurkók még tőlük is szokatlan agresszióval repkednek a hatalmas teremben. Terelőütők csattannak, vaslabdák változtatnak irányt a nyomukban, azonban örökké nem lehet feltartóztatni őket, elég egy pillanatnyi figyelmetlenség és máris megtörténik a baj. Sajnos ez be is következik - Anja éppen kinyújtja a karját a cikeszért, amikor az egyik gurkó eltalálja az oldalát, utolsó erejével tud csak fent maradni a seprűjén. A markába fogja a cikeszt, levegőért kapkodva. Legalább megrepedt néhány bordája, talán el is tört. Rhiannon sem késlekedik sokat, a másik aranylabda után lendül. Nem veszi észre a háta mögül érkező támadást, egy gurkó tarkón találja. Darian segíteni akar neki, de nem ér oda időben, az egyik Draco által eltérített gurkó a seprűjébe csapódik és a fiú egyenesen a falig sodródik. Az Anja ujjai között szorongatott cikesz felvillan, majd kicsike aranykulccsá változik.
Átlépve a küszöböt, ismerős helyiségben találjátok magatokat - pontosabban bárki számára ismerős lehet, aki járt már valaha a roxmortsi Gladrag's Wizardwear boltban. De ha alaposabban körbenéztek, hamar észrevehetitek, hogy valami nem stimmel. Bár a berendezés, az illatok, minden fal és sarok szinte tökéletes másolat, az ablakok és ajtók mégsem úgy helyezkednek el, mint a valódi üzletben. Csupán két ajtó vezet kifelé, egy fehér és egy fekete. A fehér ajtón a következő pergamenre írt szöveg vár titeket: "Ez az ajtó a biztonságba vezet. Ha átlépitek a küszöböt, ismét a Malfoy kúriában találjátok magatokat. Azonban tudnotok kell, hogy az épületben vannak mások is. Lehetséges, hogy nincs minden szobában menekülőút és ők csak akkor juthatnak ki, ha kívülről valaki kinyitja nekik az ajtót. A döntés a tiétek." Ebben a pillanatban füst szúrós szaga csapja meg az orrotokat, majd mintha a hőmérséklet is emelkedni kezdene. A fekete ajtó alatt füst szivárog be... az épület lángol. Pukkanó hangot hallotok, egy zsupszkulcs jellegzetes zaját - a semmiből Regulus Black bukkan fel a szobában.
Szabályok:
Aki kilép a fehér ajtón, valóban a Malfoy kúriában találja magát, további sérülések nélkül. Számukra véget ér a kaland.
Ha a fekete ajtón lép ki egy karakter, akkor egy lángoló folyosón találja magát. A tüzet egyszerű bűbájokkal eloltani nem lehet, de magatoktól rövid ideig távol tudjátok tartani a lángokat (értelemszerűen az elementalisták sikeresebben, mint mások). A folyosón tovább haladva egy másik ajtóra bukkantok: emögött az 5. csoport játékosai vannak.
Nagyjából azóta nem hisz a csodákban, hogy kívánságokat pazarolt arra, hogy az apja változzon meg, de most egy pillanatra meginog ebben az elképzelésében ahogyan zuhogni kezd az eső - ha még egy pillanatot el kellene töltenie azzal, hogy az apjával veszekszik, akkor lehet, hogy felgyújtja az amúgy csinos asztalterítőt, csak egyetlen másodperccel se kelljen tovább hallgatnia az idegesítő, fellengzős megnyilvánulásait. A keze ökölbe szorul, rosszul viseli, hogy Hollyn előtt kell elviselnie az embert, és dühös, rettenetesen: az apjára, az anyjára, az egész világra. Úgyhogy szinte ő az első, aki fellöki magát a széktől és elviharzik, amint az első hűvös cseppek az arcába hullanak.
Nem akarsz itt lenni; egyetlen porcikád sem vágyott a Malfoy-Parkinson esküvőre. Nem csak azért, mert a hirtelenség és a gyorsaság azt sugallta, hogy itt valami nem stimmelt – noha nem tudtad mi, nem kötötték az orrodra, ámbátor úgy sejted ezzel nem vagy egyedül –, hanem azért sem, mert nem érzed magad otthonosan az ilyen összejöveteleken. 
