Sometimes a deal with the devil is better than no deal at all.
Küzdj az álmaidért, mondják a végtelenségig koptatott aforizmák, de azt egyik sem köti az ember orrára, hogy ezt hogyan tegye. Pedig sokkal hatásosabb és egyszerűbb lenne. Nekem is. Azt már egy ideje tudom, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Elég egyértelmű, még ha a szüleimnek nem is igazán beszéltem eddig róla. Jobban belegondolva: sohasem beszéltem róla. Azt tudják, hogy a suliban az iskolaújság főszerkesztője vagyok, de ennyi. Ezt, minden bizonnyal nem kötötték össze azzal, hogy szeretek is írni. Az, hogy tudok-e egyelőre még kérdéses, eddig senkinek sem engedtem, hogy elolvassa az írásaimat. Azt a pár cikket kivéve, amit a suliban jelentettem meg. Ja igen, erről nem tudnak, ezt nem mondtam el nekik. Nem mintha szégyelleném, csak nem mondtam. Valahogy sose volt még téma, ha pedig mégis, lemaradtam róla és egyszerűen nem említettem meg. De ez most nem volt fontos. A fontos az volt, hogy kitaláltam miként tehetnék azért, hogy az akadémiai évek után ne az apróbetűs, hirdetés rovatnál kelljen kezdenem. Azt senki sem olvasta és összerakni sem lehetett valami nagy élvezet. Nem erre vágytam. Ahhoz viszont, hogy ezt átugorja a varázsló, kapcsolatok kellettek, amikkel nem rendelkeztem… egyelőre.(Na jó, az apám a címlap már-már állandó szereplője volt, de nem hittem, hogy ez most kapóra jönne.) Ezen pedig változtatni kívántam. Nagyon is. Az ötlet váratlanul jött, legalább annyira, mint amennyire váratlanul bukkantam fel én a Reggeli Próféta szerkesztőségében. Senki sem figyelt rám, a dolgozók úgy siettek el mellettem, mintha ott sem lettem volna, de nem bántam. Senki sem bombázott olyan kérdésekkel, hogy mit vagy éppen kit keresek és persze miért. Ez egyszerre könnyítette és nehezítette a dolgomat. Lévén fogalmam sem volt, hogy merre menjek, hol keressem a nőt, aki miatt jöttem. Sajnos az újság nem volt annyira segítőkész, hogy képet is mellékeljen az írókról, bár… valahol megértettem. Amilyen cikkek megjelentek néha azon sem csodálkoztam volna, ha a biztonság kedvéért álnév szerepel az írás alatt, nem pedig a valódi. Noha, most biztos voltam benne, hogy egy valós személyt keresek, nem csak egy fiktív nevet. Nem csak azért, mert azonos volt a családnevük a főszerkesztővel, hanem azért is, mert a nagy keresésemben sikerült kiszúrnom Kalliope Meadowes nevével jelzett irodát. Megtorpantam, majd aki mer az nyer - vagy kidobják innen és akkorát koppan, hogy csak na - alapon bekopogtam, majd megvárva a szólítást be is nyitottam. Na jó, lehet a szólítást nem vártam meg, csak reménykedtem, hogy megtörtént. - Ms. Meadowes jó napot öm… esetleg lenne rám egy perce? Van az ön számára egy ajánlatom. Biztosan nem az évszázad üzlete lenne, de mindenképpen ingyen van és talán hasznára válik - léptem be egyből a lényegre térve. Persze csak sejtelmesen. Nem mondtam ki, hogy a csicskája gyakornoka szeretnék lenni, mindezt azért, hogy a Próféta szerintem legjobb oknyomozójától tanulhassak és szerezhessek tapasztalatot, nem pedig valaki olyantól, aki csak a pletykáknak élt. A talpnyalásnak még nem érkezett el az ideje, az egy következő kör volt. Előbb azt kellett kiderítenem, hogy érdekli-e egyáltalán mit akarok mondani, vagy csak elhajt oda, ahonnan ideszalajtottak.
Kalliope Meadowes varázslatosnak találta
Always be a
first rate version of yourself and not a second rate version of someone else.
Never make a deal with the devil unless you're prepared to lose...
Nagyjából harmadszor gyűrtem a homlokom teljesen új formába, mintha ez segített volna az előttem fekvő papírokon. Az utóbbi hetekben egymást követték az információk minden oldalról, és egy részről ez egészen elképesztő volt, hiszen az újság mégiscsak abból volt fenntartható, hogy nap mint nap van miről írni, másrészt viszont ez azt is jelentette, hogy folyamatosan szortírozni kellett. Sose voltam az a fajta, aki megelégszik fél munkával, és nem jár utána egy-egy információnak, éppen ezért nekem ez kétszer annyi munkát is jelentett.
Bár nem, mintha okom lett volna panaszkodni, igazság szerint szerettem csinálni a felderítés részét, ahogy a kirakós minden apró darabja bekerül a helyére, és a kész kép az ember szeme elé tárul. A megválaszolatlan kérdések zavartak, a legjelentéktelenebb morzsa is, mert meglehet, hogy a végén pont azon csúszik el végül az egész. Hiába van valakinek jó teóriája, és rengeteg feltevése, ha azokat nem tudja tényekkel és bizonyítékokkal alátámasztani, azok sose lesznek igaziak, és hír értékűek. Mondjuk mostanában egyre többen élnek Vitrolos hozzáállással, ami számomra egészen taszító volt. Főleg, ha emellett még újságírónak is képesek voltak magukat nevezni. Sóhajtottam, bizonyos voltam benne, hogy nem hagyhatom ki az iskolások interjúit sem, ők voltak azok, akik testközelből tapasztalták meg a Briggs fiú viselkedését. Bár most főként az apja volt a téma, nem lehetett figyelmen kívül hagyni, még ha a halála ilyen hirtelen, és tragikus is volt, ez csak még inkább fel fogja kelteni a közvélemény figyelmét. Lassan úgy éreztem, minél mélyebbre ások, annál több mocsok buggyan a felszínre. Különösebben azért nem aggódtam, előfordult már, hogy megfenyegettek, azonban elég jól értettem ahhoz, hogyan húzódjak a háttérbe, ha éppen arra volt szükség. Ostobaság lenne nem számítani arra, hogy a megjelenő cikkeket válasz nélkül hagyja a másik oldal. Az erőteljes kopogtatás meglepett, gondolataimból kiszakadva pillantottam fel az ismeretlen fiúra, mert őszintén, maximum tizenötnek tippeltem volna. A háta mögött egy asszisztens sietett, és próbálta megállítani, bár ha már idáig jutott, akkor most már aztán hiába igyekezett, tekintetem, mint egy ostor csattant az alkalmatlan segéderőn. A kis monológra csak felvontam a szemöldököm, majd melleim előtt összefontam karjaimat, és hátra dőltem a kényelmes székben. - Úgy látom igazán lelkes diák vagy, de nálunk nincs igazán diák munka. - Fejemmel intettem az asszisztensnek, hogy hagyja csak, végtére is abból nem lehet baj, hogy előadja, amit szeretne. - Szóval mi lenne az az ajánlat? Nehéz lett volna megmondanom, mi vezetehette idáig, hogy keresztül rongyolva a szerkesztőségen, egyenesen nekem tegyen ajánlatot. Ha arról van szó, hogy szívesen csinálna valamit itt, akkor a HRen kellett volna jelentkeznie, mindig keresnek lótifuti munkára olyanokat, akik nos, ilyen energikusak. De értékeltem a bátorságát, elvégre idejött, nem csupán várt arra, hogy majd valami lesz, ahogy a legtöbb diák tette.
Sometimes a deal with the devil is better than no deal at all.
- Tudom és még ha lenne is, akkor se hiszem, hogy jelentkeznék. Az nem adná meg azt, amiért most Önhöz jöttem - vontam vállat teljesen őszintén. A diákmunka nem volt más, mint rabszolgatartás pénzért, kisebb túlzásokkal. Engedjük el, hogy tulajdonképpen én is annak jelentkeztem, csak, kicsit több lehetőséget kínáló rabszolga pozícióba. Arról nem is beszélve, hogy a diákok, ha dolgozhattak is, sose csináltak semmi érdekeset. Egy újságnál ez a hirdetéseket és unalmas táblázatokat jelentette volna. Én nem erre vágytam, még véletlenül sem, hiszen a felsoroltak egyike se vitt volna előre. Tapasztalatokat és terepmunkát akartam, ehhez pedig merészségre és némi pofátlanságra volt szükségem. Szerencsére, mind a kettőt kellő mértékben örököltem a szüleimtől, így ezzel nem akadt gondolom. - Talán elsőre furcsán fog hangzani, de szeretnék segíteni önnek, mondjuk úgy inkább: a segédje lenni ott és abban, ahol szüksége van rá - az asszisztens szót túlságosan magasztosnak éreztem volna az adott szituációban. Inkább jelentkeztem ingyen csicskának, mint bármi másnak, mind ezt azért, hogy ne a biztonságos alja munkát végezzem, amit a HR-en fel tudtak volna ajánlani, ha ott kopogtatok. - Nyilvánvalóan teljesen ingyen és bérmentve. A lapnak egy knutjába se kerülnék. Mindezt azért, hogy tanulhassak öntől, a módszereiről és arról, hogy hogyan írja a remek cikkeit - foglaltam össze röviden és lényegre törően a mondandómat, némi fényezést beszúrva a végére. Való igaz, tudtam volna hosszú és magasztos litániát is tartani, apa beszédeit elhallgatva minden bizonnyal a véremben lett volna az ilyesmi, de feleslegesnek éreztem. Arról nem is beszélve, hogy Ms. Meadowes nem olyan embernek tűnt, aki dúskál a szabadidőben és sok ideje van rám, vagy éppen bármi másra. Tulajdonképpen már annak is örülhettem, hogy nem küldött el azonnal, mint ahogy az a titkárnő, vagy ki a Merlin akarta. - Persze, ha nemet mond az is teljesen rendben van, nem fogom zaklatni, nem vagyok olyan. Egyszerűen csak gondoltam, teszek egy próbát, hogy így is szerezzek némi lépéselőnyt a jövőbeni riválisokkal szemben - tettem még hozzá kiegészítésképpen. Noha nem láttam magam és ezt a szituációt kívülről, azért gondolom én, nem mindennapi, talán még kissé furcsának is tűnhettem, ahogy a semmiből berontottam. Na jó, legyünk őszinték: biztosan nagyon furcsának tűnhettem. Pont ezért akartam mindenképpen biztosítani arról, hogy nem valami creep rajongó, kukkoló vagy éppen utáló vagyok - gondolom, hogy ez utóbbiból is akadt pár, ha azt néztem, hogy milyen cikkeket olvastam eddig tőle -, ha visszautasít, akkor nem lesz velem semmilyen problémája a jövőben. Mondjuk… ahogy egy nézéssel elküldte az előbb azt a nőt, lehet e miatt nem is kellett volna annyira aggódnom, sokkal inkább kellett volna aggasszon az, hogy mi lesz velem, ha valami Merlini csoda folytán talált valami rációt az ajánlatomban.
Always be a
first rate version of yourself and not a second rate version of someone else.
