Kalliope Meadowes

Gyakorlott mozdulatokkal töröltem arcomról a sminket egy vattakorong segítségével. Általában nem szerettem erősen festeni magam, és már jó ideje viszketett mindenem a csillámportól, de aki ennyit sem képes elviselni, az nem érdemes a győzelemre. Márpedig az én kezemben ezúttal olyan ütőkártya volt, amit alig mertem elhinni.
A hatalmas tükörbe pillantottam, majd rendeztem arcvonásaimat, hogy megint a jól ismert ÉN nézzen velem farkasszemet. A képességem kényelmessé tett bizonyos helyzeteket, viszont táplálta azt az apró félelmem, hogy mi lesz, ha egyszer már nem tudom, milyennek kellene lennem, hogy melyik a valódi arcom. Most azonban nem foglalkoztam ezzel, a bizonytalanság nem ad válaszokat. Soha.
A fürdőszobából a nappaliba mentem, igazán sose kellett nélkülöznöm, ezt tükrözte a modern lakás is a hatalmas tereivel, bár kicsit talán felesleges volt, nem sok időt töltöttem itt. A kanapét, a kávézóasztalt, de még a földet is papírok borították, mindenfelé feljegyzések, néhány régi cikk, és fényképek. Ha idegen tekintett volna itt szét, biztosan csak a káoszt látja, én azonban egy folyamatot, egy történetet, hasábokat, címlapot, és szalagcímeket. Blikkfangos, vastagított betű, középen egy hatalmas kép, AZ a kép.
Régen anya mindig frászt kapott tőle, hogy a szobámat zsinórok keresztezték, amire csipeszekkel erősítettem fel a kutatómunkám eredményeit. Azt mondta, úgy néz ki, mintha valami sorozatgyilkos lennék, és ettől a többi gyerek megijed, nem lesznek barátaim. Sose látta át, mennyire fontos, hogy a szálak hol keresztezik egymást, de lemondtam a madzagokról, maradt a földön sorbarendezés metódusa. A szerkesztőségben se értékelték volna a zsinórokat.
Az órára néztem, reggel hét óra elmúlt, én pedig egy percet sem aludtam, a visszafojtott izgalomtól valószínűleg nem is tudnék. Végig pillantottam a történeten, ami a papírhalmokból kirajzolódott, úgy éreztem végre összeállt, KÉSZ vagyok. Persze, lesz még mit simítani rajta, de az anyaggyűjtés nagyja kész volt, bizonyítékok sorakoztak minden második oldalon, és összeértek a végén a szálak. Bár megbizonyosodtam róla a saját szememmel is, az olvasókat ez egy percig sem fogja érdekelni, ha nem vagyok képes szilárd, megdönthetetlen bizonyítékokkal szolgálni. Márpedig én pontosan ezt terveztem.
Intettem a pálcámmal, mire a papírok gondosan, egymás után rendeződtek össze egy albummá. Sokkal kisebbnek tűnt, mint amennyi anyag volt benne, viszont amikor megemeltem, nos, pontosan érezhető volt a belefektetett energia. Amikor Fiona először említette az esetet, azt hittem csak egy újabb visszavágás lesz, ami persze jócskán ráfért Briggsre, nem járt el túl etikusan, ha a média-szereplésekről volt szó. Azonban ennél nagyobb horderejű volt, amit végül a Baziliszkusz Bár rejtett. Heteket töltöttem a feltérképezéssel, és őszintén szólva túl sok mindent tudtam meg, hogy ennyiben hagyjam, nevetséges, hogy AZ a jelentés sose láthat napvilágot.
Felkaptam a mappát, és az Abszol útra hopponáltam, első utam a kedvenc kávézómba vezetett, ahol négy nagy pohár kávét kértem elvitelre. Már meg se kérdezték, hogy kérem, én pedig értékeltem ezt némi borravalóval, szerettem, ha gördülékenyen zajlanak a dolgok. Gyalog tettem meg a szerkesztőségig az utat, és elégedettséggel töltött el a hozzám hasonlóan gyűröttnek tűnő vonások, úgy tűnik megint bent éjszakáztak néhányan. Biccentve köszöntem csak, ezúttal nem húztam semmivel az időt, egyenesen a főszerkesztőhöz mentem. Az asszisztense szerette volna az utamat állni, de mindketten tudtuk, hogy egy sárkányon is keresztül gyalogoltam volna, így neki esélye sincs.
Az ajtó kivágódott, én pedig besétáltam a kávékkal és mappával, előbbit az asztalra tettem, utóbbit szorosan magam előtt tartottam. Láttam a nemtetszést a tekintetében, ami a mögöttem kullogó asszisztensen kicsit nyomatékosabban végigfutott. A lapzárta mindig netszes volt, főleg a mostani gyilkossági ügy fényében, folyamatos volt a felhajtás, és ez meglátszott rajta, jó pár napja nem járhatott otthon, szerintem ezt a nyakkendőt viseli legalább négy napja. Sóhajtottam, és közelebb toltam felé a kávékat, kettő úgyis az övé volt.
- Nyugodtan leteremthetsz majd, amiért nem sajátítottam el a várakozás és kopogás művészetét, de ezt muszáj megnézned! - Nyitottam ki a mappát, amiből katonás rendben bugyogtak az oldalak, lassan beborítva a padlót. - Olyan sztorit hoztam apa, ami alapjaiban rázza majd meg a jelenlegi kormányba vetett bizalmat. Remélem szabaddá tudod tenni a napod, mert sok munka lesz vele… - Tudtam, hogy megérti az izgatottságom, hogy meglátja a lényegét ennek a történetnek. Általában figyeltem, hogy ne apaként hivatkozzak rá, éppen ezért biztosan ő is érzi, milyen súlya van ezeknek az oldalaknak.

175 centiméter vagyok, de magasabbnak láthatsz, mert általában egy csini magassarkúba préselem a lábam. Szőke haj, hűvös, szürkés-kék szemek. Mindig azt hallgattam, hogy én vagyok anya kicsinyített mása, a puha, hullámos hajammal, és csilingelő nevetésemmel, aztán megszületett a húgom, aki tényleg, teljes mértékben olyan, mint anya gyerekként. Általában arra törekszem, ha valahová belépek, rám szegeződjenek a tekintetek, és ezt nem olyan nehéz elérnem. Tökéletes megjelenés, gyűrődésmentes ruhák, rendezett frizura, visszafogott smink.