amikor már minden történetet elmondtak

Azt hittem, mindenki olyan, mint mi - mindenki kétszer kér repetát, elfelejti az esernyőjét, mikor napok óta viharról szólnak az előjelzések, összelisztezi a legfeketébb felöltőjét, fejjel előre ugrik a zavaros vízbe is; azt hittem, az életet az ilyen emberek írják, erős kávét kortyolva két cukorral, és kinevetik azokat, akik eltartják a kisujjukat a csésze peremétől, mert egyikünk sem született úrnak, és kislányom, tanuld meg, nem szép dolog más tollával ékeskedni - ezt tanulom azóta is, ha már mama ennyiszer pirított rám, valahányszor a nővérem rajzáról azt állítottam, hogy az enyém, vagy éppen a bátyám faragványaival akartam kitűnni, de persze sosem voltak túlságosan mérgesek, nem rám, a legkisebbre, aki mindenkit képes volt kora gyermekkorától fogva az ujja köré csavarni - ez már csak így megy, a hozzám hasonló bájos manipulátorok kedvükre forgatják a világot, döntenek romba rendszereket, és nyúlnak az utolsó szelet almatortáért olyan ábrázattal, mintha semmi sem történne.  

Csak egy gyerek, még mindig gyerek, egy játékos, bohókás, bugyuta, aki nem sokat ért a világ dolgaihoz, de annál inkább szereti a figyelmet, a törődést, a kedélyes italozást, az anekdotázást, és szereti, ha valaki más mesél, mert a gyerekek ilyenek, őt pedig sosem kötelezte arra senki, hogy vesse le az álmokat, az ábrándokat, a romantikába vetett vakhitet, rá mindig csak legyintettek, Magdalena ilyen, de majd kinövi, hát, Magdalena sosem nőhet túl többé a gurgulázó nevetésen, a fogpasztával bekent ajtókilincsen, a futás közben lobogó hajon, a meztelen fürdőzés hidegrázós izgalmán, mert ez élteti őt, az izgalom, hogy talán rajtakapják, egy része vágyik is erre, a lebukásra, a feddésre, vágyik arra, hogy nyelvet öltsön, hogy komolykodjon, hogy tragikává változzon, lesütött szeművé, haragossá, hogy csapkodhasson, törhessen, zúzhasson, de tudják, mindannyian tudják, hogy Magdalena született naiva, fátyolfelhő és gyöngysor, csupa ruhára löttyintett fehérbor, csupa mezítláb rohanás a parton, és elcsent szőlőszemek az ültetvények közt kószálva, vagy pásztorórák ugyanott, mert lelkesedni született, lelkesíteni és mulattatni, a maga felelőtlen módján, az anyja szerint az apja egészen részeg volt, mikor ő, ez a legkisebb lány, ez a magányos fába csapó villám, ez a kiszámíthatatlan, kávé tejszínnel és sok cukorral, ez az illetlenül kuncogó, megfogant, és nincs mit tenni, az apja részeg volt, az anyja pedig szerelmes regények hőseire gondolt, miközben szoptatta.

Rejtély, hogy egy hozzád hasonló mit taníthat akárki másnak - hiszen mindig lemaradtál a nálad ambiciózusabbak mögött, mindig beédesgetted magad máshogy, azokon a kerülőutakon, amit a nálad jól neveltebbek illetlennek tartottak volna, és látod, most is megelégszel a tanári pálya üres hétköznapjaival, ahelyett, hogy kutatnál, publikálnál, ahogyan szeretted volna, és be kell vallanom, egy időben mind azt hittük, hogy színésznő leszel, vagy legalább egy előkelő férfi előkelő tartozéka, de persze, az ilyen nőket ritkán nevezik maitressnek - még akkor is, ha éppen ez az igazság,

pedig hányszor mondtam az apádnak, ebből a lányból nem lesz semmi, figyeljen rád oda jobban, mert ez a lány csak puffog és durrog egész nap, a pálcával szórakozik, pedig a pálca nem arra való, ezerszer mondtam, a hozzád hasonló szertelen fruskák miatt kell újra és újra szigorítani nálunk is, hogy lassan már ott tartunk, mint a káposztazabáló franciák vagy a piperkőc angolok, alig van szabadsága a varázslónak, mert te, kedvesem, képtelen vagy a fenekeden ülni, már akkor is képtelen voltál - emlékszem, mit mondtál, ötévesen csak azért is meg kellett bűvölnöd azt a békát, bár meg kell mondjam, azóta se bűvölt párnát senki úgy, a kezdők szerencséje, vagy valami hasonló,

de látod, a tehetség nem minden, a tehetségeddel kitörölheted, ha nem vagy szorgalmas, ha nem küzdesz meg minden nap mások elismeréséért - a férfiak világában ez már csak így működik, és ne áltasd magad, aranyom, a helyzet nem lett jobb azóta sem, hogy én dolgozni kezdtem, pedig van is már annak hetven éve, ma is ugyanazok hozzák a szabályokat, ugyanúgy diktálnak, ezt el kell tudnod fogadni, és ez nem behódolás, csupán a józan ítélőképesség jele,

hogy nem fáradsz többet ilyen csacsi szólamokkal, hogy jobban odafigyelsz, ki tegez össze-vissza, mert engem annak idején csak a nagyapád tegezhetett, más férfi a szájára se vett olyasmit, hogy "kezit csókolom Isabella", mindenki tudta, hogy Donna Corsit nem szólíthatják meg csak így, mint a durva szélhordók, bezzeg neked már mindenki Magdalena így, Lenácska úgy, mintha holmi falusi repülőszőnyeg lennél, ha engem kérdezel, ez szégyen, igenis szégyen, nagyapád forogna a sírjában, ha nem apáddal kávézna a teraszon.

Amortentia: tejszín és régi könyvek illata
Mumus: a családja végérvényesen csalódik benne
Edevis tükre: a rokonai körében látja magát, elismeréssel az arcukon, amiért mégis lett ebből a lányból valaki
Hobbi: dolgozatjavítás, óratervezés, sütés és olvasás - elég uncsi, nem?
Elvek: Dolce far niente. Na, persze.
Amit sosem tennék meg: jelenlegi álláspontja szerint sosem buktatna meg senkit, inkább addig korrepetál, amíg bele nem őszül
Ami zavar: társadalmi egyenlőtlenségek, a puszta tudat, hogy nőként kevés a lehetőség igazán érvényesülni
Ami a legfontosabb az életemben: a családja és a diákjai
Ami a legkevésbé fontos számomra: a haja állapota reggel 8:00 előtt
Amire büszke vagyok: a szakmai eredményeire és a tejeskávéjára
Ha valamit megváltoztathatnék: jó lenne, ha a vasárnap este hét után elfogyasztott cannolik másnap nem látszanának deréktájban
Így képzelem a jövőmet: hosszú, boldog évek a tanári pályán, a Roxforthoz egyelőre inkább presztízsből, mint személyes meggyőződés alapján kötődik

Nem tudom, korábban követtek-e el mások hasonlót, de az előtörténetem tördeléséhez Cromwell Pearce előtörténete adta az ötletet, amit ezúttal is ajánlok mindenkinek, és remélem, ő is megadja utólagos engedélyét!
A fejlécként használt idézetek Radnóti Miklós Hasonlatok című verséből származnak.