Look what you did you little jerk.
Az orrom alatt szitkozódva, a lehető legszorosabban kapaszkodva a bőröndömbe csúszkáltam végig a házunkhoz vezető utat borító
tükörjégen; ami egyértelmű üzenete volt annak, hogy valaki már megint elfelejtette felszórni azt, hogy ne fagyjon le.
Hát szuperül kezdődik ez a szünet is, mit ne mondjak!Legnagyobb örömömre azonban, nem csak a jéggel
- és egy potenciális combnyaktörés elkerülésével -, hanem a
hipotermiával is küzdenem kellett, ugyanis az eddigi kedves, borús, latyakos, egyszóval szokásos angol időjárás gondolt egyet és télre váltott.
Nyilván pontosan azon a napon, amikor elkezdődött a téli szünet, véletlenül sem később, hogy ne kelljen így, egyedül kiszenvednem a hazaérkezésemet. Persze, hetek óta tudtam, hogy ez lesz, hiszen Anya és Apa írtak levelet, mi szerint mára tervezték az idei ajándékok bevásárlását, Katie pedig hetyke mód közölte, hogy ő, akinek állítása szerint velem ellentétben vannak barátai, pár napot az egyik barátnőjénél tölt a sokból, mert a szüleink megengedték neki. Nem is zavart az egész mostanáig, amikor is
rettenetesen hálás lettem volna azért, ha nem egyedül csinálom ezt végig.
Megváltásnak tetszett, amikor az
egyujjas kesztyűbe bújtatott, ámbátor mégis teljesen átfagyott kezeimmel sikerült nagy nehezen kinyitnom a bejárati ajtót és belépnem a kellemes melegbe.
Legalább Anyáék a fűtést nem felejtették el! Az elmúlt percek után már ezt is kisebb diadalnak éltem meg, hiába semmi közöm nem volt hozzá.
Azt hiszem, bátran kijelenthettem, hogy nem volt sem jó, sem pedig karácsonyi kedvem, ennek megállapításához minden bizonnyal elég volt csak rám nézni. Egy dologra vágytam csupán, az pedig nem az ünneplés, az ajándékok vagy
Celestina Warbeck minősíthetetlen karácsonyi slágerei voltak, hanem egy kellemes, forró fürdő, ahol a jéggé fagyott csontjaim felolvadhattak, végre. A kívánságok azonban, mint tudvalevő: nem válnak valóra, főleg nem karácsonykor.
Ahogy bőröndöstül, mindenestül elindultam volna a lépcsőn, furcsa hangot hallottam a konyhából. Csörömpölést, meg még valamit, amit hiába próbáltam, nem tudtam hová tenni. Mérlegeltem és bár szinte biztos voltam benne, hogy nekem ezt annyiban kéne hagynom, nem akarom tudni mi
- ki - történik ott, képtelen voltam erre. A kíváncsiságom, mint általában mindig, felülkerekedett a józan eszemen. Csapot-papot a lépcsőfordulóban hagyva kocogtam le a megtett fokokon, majd fordultam a zajok epicentrumának irányába.
Sok mindent el tudtam volna képzelni, de az, ami ott fogadott felül múlta még a legvadabb elképzeléseim legelvetemültebb verzióit is. Az általában tiszta és rendezett konyhánk úgy festett, mintha valaki
karácsonyi dal válogatásokat hallgatva irtott volna ki egy családot. A fehér csempén ugyanis vörös lé
- jobb korában gondolom leves, vagy pörkölt? - volt szétkenve mindenhol. A pulton, az asztalon, a székeken és az azokat kényelmesebbé tevő párnákon hasonlóan vörös tappancs nyomok díszelegtek - ahogy pár ponton a falon is. Szerte-szétszórva pedig hús-, szalvéta- és valami beazonosíthatatlan, még széttépett tárgy cafatjait lehetett látni. Mindennek a közepén pedig, egy eszméletlenül mocskos Gyilkoska ült, aki nem is sejtette, hogy ha ezt Anya meglátja, lehet ő lesz a karácsonyi vacsora ahelyett, amit itt és most elpusztított.
Nos igen, sokaknál
a karácsony a macska és a fa antagonisztikus viszonya volt a főszerepben, addig nálunk Gyilkosa és az ünnepi készülődés szinte minden ismert aspektusa.
Egy biztos
- már azon a nyilvánvalón kívül, hogy csapnivaló ötlet volt őt EGYEDÜL itthon hagyni -, ennek a kutyának nem sok életösztönt adott a Teremtés, velem ellentétben, aki úgy gondoltam csendben felslisszolok, mintha semmit sem láttam volna, hátha elkerülöm a botrányt. Persze, tervnek kiváló elgondolás volt ez, csak gyakorlatban Anya és Apa pont ezt a pillanat választották arra, hogy csomagokkal felpakolva megérkezzenek
- Én már erre értem haza - mutattam a konyha felé teljesen ártatlanul,
in medias res, mellőzve a köszönést és minden hasonlót, mintha nem szeptember elsején láttam volna őket utoljára.
Már személyesen persze, hiszen Apa hetente visszaköszönt a Próféta címlapjáról, még mindig. - Csak hallottam, hogy csörög valami… a látottak alapján gondolom a lábas. A nappaliban még nem voltam - tettem hozzá arra utalva, hogy ötletem sincs van-e még álló karácsonyfánk vagy csak egy elterült, töredezett valamink, amit törött gömbdíszek szilánkjai vesznek körbe.
