Dominic H. Linwood

Hogyan válhat egy emberből szörnyeteg? Talán a leggyakoribb kérdés, amit egy ember feltesz, amikor a hírekben, az újságban vagy akár a való életben szembesül azzal, hogy néhányan hová jutnak el az életük során és milyen embertelen tetteket visznek véghez. Persze van is erre magyarázat, pontosabban több predesztináló jelenség, amin egy fejlődő személy megy át gyerekkorától kezdődően.
Dominic életében rengeteg ilyen kauzalitási mutató van. A gyermekkori abúzus és a genetikai háttere már éppen elég ahhoz, hogy meghatározza a jellemét és azt, ahogy az őt körülvevő környezetet észleli. Apja hithű halálfaló volt, egy hidegvérű gyilkos, aki végül saját fiának esett áldozatul, édesanyja pedig előbbi távolságtartását és érzelemmentességét fojtó imádattal és gondoskodással próbálta kompenzálni. A szélsőségek, a kiszámíthatatlanság és az erőszak minden nap az élete részét képezték, egy idő után már nem pusztán elviselőjeként, de tettesként is.
Az indíték sokszor nehezen meghatározható sorozatos gyilkosságok esetén. - Dominicnek nincsenek konkrét indokai az ölésre. Olykor még maga sem tudja megmondani, hogy miért éppen az a személy keltette fel a figyelmét, akinek a teste éppen elsüllyed a tó mélyére. Nem biztos benne, hogy lett volna valaha két egyforma áldozata. Hiszen neki éppen elég az, ha valaki nem több, mint érdekes, az pedig meglehetősen ritka, hogy több ember egyazon okból legyen érdekes számára.
Az indítékkal szemben az elkövetés módja sok hasonlóságot mutat az egyes áldozatok között. Különös módon a legtöbb sérülés, halálos vagy sem, mugli módszerekkel ejtetett. Művészi finomsággal ejtett vágások, megbolygatott, de gondosan visszapakolt belső szervek, bizonyos (egymástól független) esetekben kínzás jelei, néhol pedig a mágiahasználat is megjelenik. Azonban hiába van ennyi egyezés, mégis minden egyes áldozat más valamiben, erre a magyarázatot pedig még maga az elkövető sem tudja. Olyan ez, mint egy festmény, egy morbid, groteszk festmény. Sosem lehet olyan tökéletességgel újraalkotni mint először, és ez szükségtelen is. Van Gogh sem attól lett híres, hogy az összes festménye ugyanolyan és ugyanazt ábrázolja.
A holttestektől meg is kell szabadulni, mindezt nyomtalanul. Éppen ezért Dominic az utolsó kósza hajszálat és oda nem illő DNS mintát is lemossa áldozatairól, mielőtt steril csomagolásba tenné és a kúriát körülvevő vizes területek egyik mélyére süllyesztené. De olyan is akad, akit eléget otthonának hatalmas, bár nem emberi méretekee tervezett kemencéjében.
Hogy miért vannak kiugró esetek? Olyan, akit megkínoz és olyan, akinek még a testét is eltünteti? Nos, Dominic nem csupán tudományos érdeklődésből és saját kíváncsiságának kielégítésére végzi el isteni feladatát, de olykor megbízásokat is teljesít. Az egyik legjobb bérgyilkos és vallatómester, akit egész Európában találni lehet, noha erről alig van ember, aki tud, vagy csupán sejti, mi történhet abban a sötét, nyirkos pincében. Egyeseknek azonban minden pénzt megér, hogy Dominic Linwood legyen az, aki lélegző, szívveréssel rendelkező problémáiról gondoskodik.
Eltűnt emberek és hullaszag követi a férfi útját, bármerre megy, mégsem kapták el soha, nem találták meg egyetlen áldozatát sem és nem hozták kapcsolatba egyik gyilkossággal sem. Ennek egészen egyszerű magyarázata van: nagyon közel dolgozik az aurorokhoz. Patológusként az ország legjobbjai közé tartozik, aki mindig választ ad arra, mi történt a hideg fémasztalon fekvővel, még akkor is, ha a szürke szempár kellemetlenebb érzést kelt a gyengébb gyomrú bűnüldözőkben mint a halottasház maga.

- Menjünk haza, Penelope, ez ostobaság -morran fel a férfi már sokadjára, mire a mellette álló asszony határozottan csitítja. Nem akar itt lenni, feszélyezi a hely és nem tartja többnek puszta kuruzslónál a vénséget, aki fogadta őket. Erre kell elfecsérelnie a pénzét...
Halk csörömpölés hallatszik az egyik szobából, miközben a fiatal házaspár még az előtér dohos, poros szagát beszívva gondolkodik azon, hogy előre vagy hátra vezet a jobb út. Stephen szíve szerint sarkon fordulna és még azzal a lendülettel hoppanálna haza a kúria kapujába, amivel ide is érkeztek. Penelope ellenben rettentően fontosnak tartja ezt az eseményt és emellett olyan határozottan kiáll, mint ezelőtt (és ezután sem) soha.
- Ennyit kértem tőled, Stephen. Semmi többet. -Hangjából bosszúság hallatszik, talán ideges, vagy csak türelmetlen, de az is lehet, hogy házastársa ellenkezése bosszantja igazán. -Megígértem neked az esküvőnk napján, hogy engedelmes és hűséges feleséged leszek a halálomig, ehhez pedig tartom magam. Csak ennyit kérek cserébe, hogy ezt megtedd nekem.
A férfi ismét morog egy sort, de már nem ellenkezik tovább. Elfogadja, hogy ez egyszer kénytelen Penelope kedvére tenni, mert a nő ebből biztosan nem enged, ez egyszer nem.
A bekövetkező néma csend csak néhány percig tart, aztán a befelé vezető ajtő kinyílik és egy görnyedt, szakadt öregasszony néz feléjük. Tekintete végigfut a páron, lassan és alaposan, mintha próbálná beazonosítani őket. Ami azt illeti, pontosan ezt teszi. Nem véletlenül voltak most itt, ő maga hívta őket. A fiatal nőt ismerte korábbról, rendszeres látogatója volt, hiszen mélyen hitt a jóslatokban és az élete meghatározó tényezőinek tartotta azokat, amiket eddig kapott ettől a vén boszorkánytól. De a férfi... messziről megállapítja róla, hogy szkeptikus, ami nagyon nem tetszik neki. Nem kedveli otthonában az ilyen embereket, úgy érzi, károkat okoznak a lakás aurájában - ami talán így is van. Stephen Linwoodnál egész biztosan.
Végül mégis int nekik, beinvitálja őket a fülledt, tömény illatoktól bódító levegőjű szobába és leülteti őket a középen álló alacsony asztalt körülvelvő színes puffokra.
A vénasszony rosszalló pillantást vet a férfire, továbbra sem örül neki, hogy egy ilyen ember blokkolja az energiákat, amik belengik a szobát. De ebben a percben nincsen szüksége ezekre a rezgésekre, aminek meg kellett történnie, már megtörtént.
- Kedvesem, Penelope -fog bele lágy, finom hangon, ami durva külsejéhez és korához egyáltalán nem illik. -Sokat gondoltam rád az elmúlt hetekben. A gyermeked egészséges, erről biztosíthatlak.
A nő keze ösztönösen a hasára simul. Már várandós az elsővel, de ezt még senki sem tudja róla a férjén kívül. Nem is látszik. Nem akarnak szólni róla, amíg nem bizonyosodnak meg a biztonságáról. Nem akarnak olyan szégyent átélni, amit egy magzat elvesztése jelent a világukban.
- Elmondtad neki?! -hördül fel a férj, de mire Penelope leinthetné, az öregasszony ismét megszólal.
- Semmit nem kell elmondania nekem, anélkül is tudok mindent róla. Rólatok, Stephen. Ismerem a gyermekeiteket, tudom, milyen sorsuk lesz és pontosan tudom a halálotokat is. Éppen ezért hívtalak ide benneteket.
Az ifjú pár összenéz, de egyikük sem szól semmit, csak visszafordulnak a jósnő felé. A nő félve, de mégis várakozóan néz rá, a férfi inkább gyanakvóan méregeti. Csend van, várják a folytatást.
- Látomásom volt, kedveseim -fogja csontos ujjai közé Penelope puha kezét. -Láttam egy férfit, egy haldoklót, akinek a halálát te fogod okozni. -Tekintetét Stephenre emeli, de kezeit nem mozdítja. -Rossz ember válik belőled, Stephen Linwood. Gyilkossá válsz, a legrosszabbik fajtává, és ezzel te fogsz minden bajt a családodra szakítani. Nem, kedvesem, ne ellenkezz. Felesleges itt felháborodnod. A látomásomban lévő haldokló férfit te fogod kivégezni, te, a gyilkos átokkal. De mielőtt megtehetnéd, elátkoz. Nem is fogsz tudni róla, mert nem tudod, kivel állsz szemben, de megteszi. Megeshet, hogy el sem hinnéd, pedig valóra fog válni. Minden, amit akkor gondol majd, amit elkövetett és megadott azért, hogy te meglakolj a bűneidért, megtörténik. Nem kerülhetitek el a végzeteteket.
A beálló csend súlyosabb, mint a levegő a szobában, pedig nem tart sokáig. Komolyság, félelem és hitetlenkedés terít be mindent. Végül a férfi töri meg a csendet, ahogy feláll és a kelleténél nagyobb indulattal elkapja felesége karját.
- Most hazamegyünk. Soha többet ne merjen keresni minket, vagy nem lesz jó vége.
- Ne aggódj, gyermekem. Anélkül sem lesz különb a vége.
Stephen és Penelope eltűntek és a nő soha többet nem is ment vissza. A férj igen, mindent meg kellett tennie azért, hogy ez a beszélgetés, ez a jóslat soha ne lásson napvilágot. És aznap, sok másik alkalom mellett zöld villanás előzte meg a távozását.


Stephen Linwood karján ott ragyogott a sötét jegy, amikor felvillant az Avada Kedavra zöld fénye. Megölte azt a férfit, ahogy előtte és utána is sok másikat. Nem is gondolt az átokra és a jóslatra, ami annak megvalósulását hozta hírbe. Otthon várta a felesége, terhesen, a folyosókon szaladgáló Thomasszal. Ez fontosabb volt, mint bármi más ezen a földön, leszámítva persze a Sötét Nagyurat és közös célokat, amivel jobbá varázsolják a világot. Mert ez természetesen nem szólt másról, mint egy jobb világról, ahol a tiszta varázslóvért nem mocskolja be muglik és sárvérűek mocskos fajtája. Francba a jóssal is, aki hülyeségekkel tömte tele a felesége fejét.
A halott férfi utolsó erejével azonban még mindent megtett, hogy gyilkosa meglakoljon a bűneiért - ahogyan azt a jósnő is előre látta. Átkot szórt Stephen Linwoodra és egész családjára. Gyermeke keze által fog meghalni ő is és a felesége is, gyermekei között pedig viszály alakul majd ki és életüket a gyűlölet fogja vezérelni. A családi vonások pedig tovább öröklődnek, így a gyilkos apa minden gyermekének kezéhez vér fog tapadni.


2021-et írunk. Dominic ingjéből árad a fertőtlenítőszer orrfacsaró bűze. Nem volt ideje átöltözni, mielőtt elindult haza, de nem zavartatta magát. Már megszokta, régóta dolgozott ebben a környezetben, otthon pedig bőven lesz ideje lemosni magáról. Ezúttal senki nem vár rá az épület pincéjében.
Dominic semmit nem tud az átokról, ami őt és a családját sújtotta. Pedig egy jó nagy része valóra vált már belőle. A Linwood gyerekek közötti feszültség mindig része volt az életüknek. Thomas gyűlölte Dominicet, attól a pillanattól fogva gyűlölte, hogy a világra jött. Bántotta, szenvedést és fájdalmat okozott neki, ahol tudott. Aztán megszületett a húguk, Alexandra, akinek különös köteléke volt a legidősebb testvérrel. Dominic sosem irigyelte ezt tőle, de nem tudott mit kezdeni az indokolatlan(nak gondolt) ellenszenvvel, amit kisebbik testvére irányába érzett. Alig volt hatéves, amikor Alexandra törpegolymókját belefojtotta a kúriát kürülölelő tó vizébe, majd a konyhából lopott ezüstkéssel felnyitotta és felszögelte testvére szobájának ajtajára. Azonnal ő került gyanúba, de anyja iránta érzett szeretete megvédte a büntetéstől, ahogy határozott tagadása is. De nem maradt egyedül, hiszen a testvérek legkisebbike, Jennifer már kezdett cseperedni. Az a Jennifer, akivel kapcsolata különösebb volt, mint bárki mással. Soha embert nem érzett közel magához, képtelen volt a szeretetre, de az a ragaszkodás és az a szoros kötelék, ami kettejük között volt, nem is érhetett fel semmilyen szeretethez. A két-két testvérpár pedig úgy állt egymással szemben mint egy háború két frontján harcoló katonák. Dominic tizennyolc évesen olvasta először a thébai mondakör műveit és morbidnak, de egyben rettentően humorosnak találta a párhuzamot, amit a történet és a családja között vont bizonyos szempontokból.
A szülei évekkel ezelőtt meghaltak, a bátyja, Thomas végzett velük, akit utána bosszúból ő maga ölt meg, amint végzett roxforti tanulmányaival. Három év leforgása alatt történt meg mindez, ami az átok felét már magába foglalta. Ott voltak a gyermekük által meggyilkolt szülők és a négy gyermekből már kettő elvette más életét. Dominic több emberét is. Mert Dominic nem tudott leállni vele.
- Büdös vagy. -A legszebb mondat, amivel fogadni lehet egy embert, nem igaz?
Dominic a húga felé fordult, miközben zakóját odaadta az elé siető házimanónak.
- Tudom, de szándékomban áll lezuhanyozni. -Lassan végigmérte testvérét, majd elindult a dolgára, de nem anélkül, hogy megjegyzést tett volna rá. -Fáradtnak tűnsz.
- Nem aludtam valami jól. Szörnyű rémálmom volt...

Dominic legnagyobb szerencséje az átlagossága. Ha van ember, aki könnyedén elveszik jóformán bármilyen tömegben, az ő. Átlagos magasság, testalkat, arcvonások, hajszín. Egyetlen különös jellemzője hideg tekintetű, szürke szemei, ahová a legtöbb ember nem tud hosszú ideig nézni. Legtöbbször öltönyt vagy inget visel, mindig kifogástalan a megjelenése, de ha fontos feladatról van szó, nem fél bemocskolni magát. Drága, minőségi kölnit használ, de sokszor az sem tudja elfedni a munkája során beléivódó fertőtlenítőszer szagát.