Dominic H. Linwood

Az átlagosnál magasabb intelligenciával rendelkezik, sokszor hihetetlen problémamegoldó képességgel és memóriával. Nincsen előtte olyan intellektuális akadály, amelyet ne tudna könnyűszerrel megoldani.
Szakmájában nagyon elismert, még fiatal kora ellenére is, tökéletesen tudja az emberi anatómiát tetőtől talpig és nincs olyan csavart kérdés a testtel kapcsolatban, amire ne tudna körültekintő választ adni. Még olyan témakörökben is igazán otthon van, amelyek kutatása nem éppen legális, így például a fájdalomküszöb vagy a halálos és nem halálos sérülések. Persze patológusként neki ezeket ismernie kell...
Remek előadó és gyakorlatvezető tanár, tisztán és érthetően beszél, mellette könnyű befogadni és megtanulni az anyagot.

Szociális készségei gyakorlatilag nem léteznek. A húgán kívül egyetlen barátja áll közel hozzá, ezt leszámítva nem tud barátkozni, ismerkedni, sőt gyűlöl olyan társaságban lenni, amelyik nem felel meg a meglehetősen magas elvárásainak. A legtöbben nem kedvelik mint embert, sokan kifejezetten ellenségesnek, néhányan pedig egyenesen ijesztőnek tartják.
Borzasztóan rossz vizsgáztató tanár. A hallgatóival szembeni elvárásai a kelleténél sokkal magasabbak, mindent megkövetel és vissza akar hallani, amit leadott, még a legapróbb, legjelentéktelenebbnek tűnő részleteket is. Nagyon magas nála a bukási ráta, de a megfelelő tudást elismeri és jól értékeli, ezért olykor még kitűnő eredmények is születnek nála. Lekenyerezni nem lehet semmivel, a hallgatólányok meg hiába próbálkoznak más módszerekkel, egész biztosan nem járnak sikerrel.
Láncdohányos és nem veti meg a drága, minőségi skót whiskyt.
Kedvenc elfoglaltsága, melyet a kúria pincéjében szokott folytatni, illegális és a törvény elég súlyosan bünteti. A lényeg, hogy senki ne találkozzon vele olyankor, amikor asszisztenst keres.

Dominic nagyon szerette a kúriát, ahol született és gyermekéveit töltötte. Tökéletes volt mindene, az elhelyezkedése, a szomszédok nem léte, a csendessége, az épületet körülvevő nagyobb tó és az öböl, amibe az torkollott. A Linwood kúria mindennél jobb volt kicsi Dominic számára. Ideje legnagyobb részét kint töltötte a szabadban, a kis szigeten, amelyikre a kúria maga is épült, vagy a parton, de sokszor a hideg vízbe is belegázolt. Előszeretettel vadászott halakra, kacsázott a vizen kövekkel vagy próbálta meg leteríteni a repülő vadkacsákat mágikus csúzlival. Mindig nagyon boldog volt, amikor sikerült neki. Senkit sem zavarta, hogy megölte szegény állatokat, hiszen senki nem figyelt oda rá igazán. Apját nem érdekelte, mi van vele, a bátyja gyűlölte, anyja meg feltétel nélkül rajongott érte és még azért is megdicsérte volna, ha a testvéreit találja megfojtani. Nem sokkal később még a húga is csatlakozott az őt gyűlölők csapatához, miután kedvenc háziállata, egy törpegolymók eltűnt. Dominic aznap a szokásosnál is nyugodtabb és elégedettebb volt, pláne, miután meglepően hosszú ideig mosta kezét a tó vizében és zárkózott be a fürdőbe.
Iskolás korára nem sok dolog változott. Nagy sikerei voltak a Roxfortban, gyorsan tanult és profin tudott varázsolni szinte a kezdetektől fogva. Prefektussá akarták kinevezni, de lemondott róla, nem akart ilyen felelősséget a saját nyakába. Mindezek ellenére azért évfolyamelsőként végzett minden évben és az ő RAVASZ vizsgái lettek a legjobbak. Az egyetlen, amiben nem remekelt, az a barátkozás volt. Senki nem ismerte és ő sem akart igazán senkit közel engedni magához. Ekkor és ezt követően is az egyetlen barátja egy nála évekkel idősebb fiú volt, akit gyerekkorából, aranyvérű szülei révén ismert meg. Ketten együtt remek sznob arisztokrata párost alkottak, de ezt iskolatársai nem láthatták sajnos, mert a másik Durmstrangos diák volt. Úgyhogy a többi roxfortos szemében Dominic megmaradt egy különös, kissé rémisztő zseniként, akitől a kisebbek megtartották a két méter távolságot. Pedig nem ártott ő senkinek... akkor még.
Tizenöt éves korában következett be az első nagy fordulópont az életében. A hírt reggeli közben kapta a postabaglya érkezésével, hogy szülei sajnálatos baleset következtében, természetes halállal meghaltak. Azonnal tudta, hogy minden hazugság, ami a levélben állt. Túl jól ismerte a családját - és legfőképpen a saját bátyját - ahhoz, hogy a véletlennek tulajdoníthassa a történteket. Pontosan tudta, mennyire hajt Thomas a családi vagyonra, és hogy végre ő lehessen a családfő. Mindig vágyott a hatalomra és az erőre, ami azzal járt, így pedig a testvéreit is utasíthatta, sőt mi több kedvére terrorizálhatta. Dominic már akkor tudta, mit akar tenni és mit fog tenni, hogy már az elején véget vessen ennek a rémuralomnak.
Végzett a Roxfortban. Kezében ott volt minden papírja, rajta a kitűnő eredményeivel és a másolata a Docendo Discimus medimágia szakára való jelentkezési lapnak. Tudta, hogy felveszik, nem is volt kérdés ilyen vizsgákkal. Minden simán ment, pont olyan úton járt a napja, ahogyan azt elképzelte. Nyugodt volt, még annak ellenére is, hogy mit tervezett délutánra. Hazament, be egyenesen a bátyja (vagyis apja egykori) dolgozószobájába és felületvédő bűbájokkal vonta be a szőnyeget, a bútorokat, a dísztárgyakat. Elvégre senki nem akarhatja, hogy bármi ia mocskos legyen. Az ajtó mögött várt, kezében nem varázspálcával, mással. Nem akarta a véletlenre bízni. Amikor Thomas belépett az ajtón, ő azonnal támadásba lendült. Eleinte csak egyszerű bosszúként gondolt az egészre, nem mint gyilkosság, hanem mint igazságszolgáltatás, amire neki nem is igazán volt szüksége. Ekkor azonban már tudta, hogy ez nem marad így. Soha azelőtt nem érzett olyan adrenlinrohamot és jóleső izgalmat, mint akkor, ez pedig azonnal rabul ejtette és függővé tette. Időre volt szüksége, mire kitisztult a feje és a nyugalom elárasztotta a testét, de addigra késő volt. Thomas a padlón feküdt, a fél szoba vérben úszott, még az ingje is olyan lett, pedig nem szerette a koszt. A probléma azonban nem ez volt, hanem a szőke, tizenkét éves kislány az ajtóban. Nem tudta, Jennifer mióta állhat ott, de abban biztos volt, hogy nem kellett volna ezt látnia. Mindennel számolt, de a húgával nem, gond lett és akadály, egy bizonyíték, amit el kell tüntetnie. De nem tudta bántani, Jennifert nem. Elküldte, hogy késő van, menjen aludni, ugyanolyan csendesen és nyugodtan, mint máskor, mintha ez is egy egyszerű nap lenne.
Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Dominic embert ölt.
Elvégezte a Docendo Discimust és elhelyezkedett patológusként a Szent Mungóban. Évekkel később visszament tanítani. Jelenleg húgával él, otthon.
Dominic nagyon szereti a kúriát, ahol született és ahol él. Tiszta pincék, még tisztább vízű tó. Minden tökéletes egy gyilkosnak.

Dominicet legjobban az átlagos szóval lehetne leírni. Külsőre egészen jelentéktelen, átlagos magassággal, testalkattal, felejthető vonásokkal. Öltözéke mindig kifogástalan, szinte csak öltönyben vagy ingben lehet látni, semmi olyan, ami felkeltené az ember figyelmét. Az egyetlen, ami talán megragad embereket, a szürke szeme lehet, de még az sem biztos. Dominic egy jelentéktelen arc mögé rejtett egy legkevésbé sem jelentéktelen életet.