Egyetlen szerencsém volt ezzel az iskolával, mégpedig az, hogy a lehetőségek egy igen széles skálája megtalálható volt itt. Tényleg mindenre gondolta, példának okáért ott volt a könyvtár, ami szerintem legalább kétezer kötetet tartalmazott, így nem kellett azon aggódnia az embernek, hogy nem talál meg valamit. Vagy például az a kis tornaterem-szerűség, amit bár kevesen ismertek, mégis elég jó cuccokat tartalmazott, például súlyzókat és még gyűrű is volt. Mondjuk én még senkit sem láttam azon lógni, szóval lehet ideje lenne nekem kipróbálni. Hátha valami jót is megtanulok rajta, mondjuk átfordulni, az tiszta menő lenne. Rágózva mentem le a toronyból a terembe és a cuccomat a sarokba dobva a padhoz léptem, hogy egy kicsit bemelegítsek. Lehet, hogy 4 éve kviddicsezek és emiatt jó kondiban vagyok, de a melegítés mindig fontos. Nem akartam ismét felmenni anyához a gyengélkedőre azzal, hogy meghúztam valamimet. Nem is volt egy kellemes élmény, így nem lazsáltam, nyújtani kezdtem. Pár kör futás után a táskámhoz léptem, kivettem belőle az üvegemet és egy törölközőt, majd beletöröltem az izzadt arcomat és ittam pár korty vizet. Hosszú edzésnek nézek elébe, ha így folytatom… Pláne, ha tényleg ki akarom próbálni magam a gyűrűn. Az izmaimat elnézve biztosan el fogom bírni magam, ebben nem kételkedtem. Nagy levegőt vettem, felugrottam és elkaptam a gyűrűt. Jéé, ez nem is olyan nehéz, mint gondoltam. Megpróbáltam felhúzni magam, simán ment. Elsőre megijedtem a magasságtól, de ezt a világért sem vallottam volna be senkinek sem. Hiszen profi kviddicsező akarok lenni, nem szabad, hogy egy gyűrű állítson meg. Éppen azzal szórakoztam, hogy vajon fejjel lefelé is tudok-e lógni rajta, amikor hallottam nyikordulni az ajtót. Odakaptam a fejem, majdnem sikerült is leesnem a gyűrűről, az utolsó pillanatban megtámasztottam magam és leugrottam. Nem szégyelltem, hogy ilyesmit teszek, de nem akartam, hogy más is lássa a bénázásom. -A szívbajt hoztad rám baszki. -néztem rá a srácra. Nem tűnt ismerősnek, de ezen nem csodálkoztam, rettenetes volt az arcmemóriám. Komolyan, nálam még egy kisbaba is jobban meg tudja jegyezni az arcokat. Meg akármilyen hülyén is hangzik, de ezeket az ázsiai arcokat nehezebben jegyeztem meg, de ezt sem kötöttem volna soha senki orrára sem. -Várj, te honnan tudsz a teremről? Nem zavarsz amúgy, nem azért mondom, csak meglepő, hogy valaki más is van itt. -ittam pár korty vizet ismét, megterhelő volt azért a gyűrűn lenni. De nagyon érdekesnek találtam, így elhatároztam, máskor is megpróbálom és utána olvasok a könyvtárban, hogy vannak-e jó technikák. -Ha én sem zavarlak téged, nyugodtan használhatod a terem másik felét… Mire is? -a srácra nézve a ruházatából nem tudtam eldönteni, hogy mit is szeretne csinálni. Jó, én sem voltam olyan ruhában, ami egyértelművé tette, pusztán egy mugli kosarasnadrág volt rajtam. A trikómat már futás közben ledobtam. -Egyébként Frankie vagyok, Frankie Little… Akarom mondani Longbottom. Bár ezt lehet tudtad, mindegy. Lényeg az, hogy én szívesen látlak, amennyiben nem… Mindegy, maximum majd emelünk egy falat vagy nem tudom. -vontam meg a vállam nemtörődöm stílusban.
Szükségem volt egy kis edzésre, meg gyakorlásra is. A tánc mindig is fontos szerepet töltött be az életemben, ezért a suliban sem hagyhattam ki úgy hetet, hogy ne gyakoroltam volna egy kicsit. Ehhez pedig a legjobb hely az a kis edzőterem volt, amit tavaly fedeztem fel. Ott két legyet üthettem egy csapásra, hiszen az edzés is meglehetett és a táncolás is. Az egyik falat mindig tükörré változtattam, így láthattam magamat is. Eddig egy kisebb és eldugottabb teremben próbáltam, de az már tényleg annyira szűkös volt, hogy nem fértem el a bonyolultabb mozdulataimmal. Ilyen ez, ha az ember kitalált valamit. A könnyűekkel még oké volt, de idővel fejlődni kellett és ez más mozdulatokat kívánt. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy valaki éppen a gyűrűn lógott. Láthatóan őt is megleptem, mert majdnem leesett róla. Fenébe… pedig röhögni akartam! – Ha megnyugtat, én sem számoltam társasággal. –Bár engem nem érdekelt, hogy valaki bent volt vagy sem. Sosem voltam szégyenlős semmilyen formában sem, és ha valaki látta is a mozdulataimat, még segítség is lehetett számomra. – Hat éve idejárok a suliba. Nyilván felfedeztem, mint ahogyan te is, ha már félmeztelenkedsz itt –pillantottam végig rajta. Az a kosaras nadrág egész érdekesen festett rajta a véleményem szerint, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Elsétáltam mellette a terem másik felébe, ahol nem volt semmi, csak egy nagyobb tér és szemben az üres fal. Egy-két legyező mozdulat a kezemmel és máris tükrök borították be. Táskámat ledobtam a sarokba, baseball sapimat megigazítva fordultam a másik felé, és kezdtem el a nyújtást. Tekintetemet egy pillanatra sem vettem le róla, na meg ugye beszélt is, alapból illetlenség lett volna nem foglalkozni vele. – Egy edzőtermet szerinted mire használnak? –Nem tűnt a legélesebb késnek a fiókban, ha ilyeneket kérdezett. Tény, hogy az egyszerű fekete pólóm, és fekete melegítőalsóm nem mondhatta meg, hogy pontosan mire készültem, de azért na. A zavarásos témát elengedtem a fülem mellett, mert engem nem érdekelt, hogy itt volt. Nézzen csak nyugodtan, ha szeretett volna vagy eddzen csak. Én nem csináltam ebből soha nagy ügyet. – Sorin, örvendek. –Kezet most nem nyújtottam, mert éppen a nyújtás foglalt le és nem akartam megszakítani azt. – Első alkalom volt a gyűrűn? –Kíváncsi voltam rá, hogy mit válaszol. Közben már a földön ültem és előrenyújtott lábaimon hasaltam, közben fogtam a bokáimat és úgy néztem a másikra. Longbottom… tanár fia… szerencsétlen.
I really do. And I hope you never have to know what it`s like to have to try and live without them.
Vendég
Vas. Feb. 07, 2021 10:23 pm
to Neo
Nem gondoltam volna, hogy valaki más is akarja használni a termet, mert eddig szinte mindig egyedül voltam itt vagy James-szel, de azok az alkalmak ritkaságszámba mentek. Igaz, nem túl sűrűn voltam itt, azért lekötött a sok kviddicsedzés, de az ilyen napokon, amikor foglalt volt a pálya, ilyenkor sem akartam kihagyni a napi testmozgást. És a gyűrű elég jó választásnak bizonyult, éreztem, ahogyan minden izmomat átmozgatja. Ez pedig fontos volt a számomra. -Ah, érthető. Csak eddig sosem volt még társaságom. -túrtam a hajamba, hogy leplezzem a zavaromat. Merlinre, mostanában túl könnyen zavarba jövök minden hülyeségtől. -Kikérem magamnak, futás után melegem volt. Azóta meg nem is tudom, hova dobtam a trikóm. -tanácstalanul néztem körbe a teremben, de csakazértsem találtam meg az említett ruhadarabot. Pedig egy fehér darabot nem olyan könnyű elveszíteni, nekem mégis sikerült öt perc alatt. Még egy tulajdonság, amiben apára hasonlítok. Nem akartam válaszolni neki a kérdésére, hiszen ő is tudhatta, hogy egy edzőtermet mennyi mindenre lehet használni. Példának okáért én ma eddig futottam és gyűrűztem. A gyűrű előtt pedig erősíteni akartam és ahhoz is meg lett volna minden szükséges eszköz. Meg most éppen az izmaimat néztem a tükörben, de hát na. Egyébként meg tényleg szinte a végtelen lehetőségek tárháza volt előttünk, bármilyen sportot gyakorolhatott volna itt. Mert ha valami, hely az bőven volt. Meg most már tükrök is voltak. Erről jut eszembe… -Esetleg… meg tudod mutatni, hogyan kell ilyet varázsolni? Lehet megnézném magam, hogy milyen vagyok a gyűrűn. Semmi beképzeltség, vagy ilyesmi csak látni szeretném magam. -vakargattam a hajat a fülem mögött. Jó ötletnek tartottam ezt, hiszen így láthattam, hogy például mikor nem egyenes a tartásom. Ebben csak nincsen semmi furcsa. Reméltem, hogy igent mond. -Igen… gondoltam miért is ne próbálnám ki? Vonzónak tűnik az ötlet, hogy két darab karikán szép mutatványokkal kápráztassak el másokat. Vagyis egyelőre csak magamat, de érted a lényeget. -megvontam a vállam és pár karkörzés után ismét a gyűrű alatt álltam. Ideje újra megpróbálni. Ugrottam egyet és megkapaszkodtam benne. Éreztem, ahogyan nyúlnak az izmaim, jóleső érzés volt. Felhúztam magam, a csípőm környékén voltak a gyűrűk, amikor egy gondolat szöget ütött a fejembe, ennek pedig hangot is adtam. -Ha leesnék vagy valami ilyesmi, szólsz kérlek anyunak? De csak óvatosan, mert ki fog akadni. Tudod, ő itt a javasasszony… Szóval a lényeg, hogyha bajom lesz, szólj neki. Köszönöm. Nyilván nem akartam, hogy ott kössek ki, de mindenki véthet hibákat. Az esés az esés, bármilyen magasról is történik. És én sem a gyűrűről, sem a seprűmről nem tartottam kellemesnek az esést. Meg hát minden eshetőségre fel kell készülni, ha már az ember sportolni akar.
Fura egy sráccal hozott össze a sors. Még furább az, hogy eddig ez nem történt meg. Hogy ez most jó vagy rossz dolog, azt még nem tudtam eldönteni. Ahhoz több idő kellett. – Valószínű azért, mert kevesen tudhatnak a teremről. Vagy mert éppen akkor jössz ide, mikor más nincs itt. Szerintem ez a találkozás is puszta véletlen. –Mert, hogy én sem számoltam azzal, hogy valaki bent lesz, az is biztos. Persze nem zavart, mert mind a ketten mást csináltunk és ezzel nem is akadályoztuk egymást abban, hogy végre is hajtsuk a dolgot, ami miatt a terembe tévedtünk. Legfeljebb összeveszünk vagy valamelyikünk feladja és lelép, mondván visszajön majd később. Ám már bemelegítettem, szóval biztosan táncolni fogok, ha tetszett neki, ha nem. – Az Invito csodákra képes. –De tényleg. Nem is értem, miért nem alkalmazta még, ha nem tudta, hogy hol van a felsője. Alapvető logika, nem? Vagy csak nekem volt az? Áhh, már nem tudom. Inkább nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, mert elfeledkeztem volna arról a dologról, ami miatt eredetileg a terembe tévedtem. Ő meg aztán keresgélje a felsőjét, ha már egy egyszerű bűbájt nem tudott alkalmazni. Habár úgy hallottam, hogy az apja sem volt valami lángelme, talán családi örökség volt a feledékenység. – Csak a fal anyagát változtattam meg, de nagyon szívesen teszek neked is tükröket. Mond hova szeretnéd. A beképzeltséget meg nem gondoltam volna rólad. Érthető, ha szeretnéd látni a tartásodat. –Táncosként megértettem a kérését. Én is szerettem tudni, hogy hol volt olyan mozdulatom, amit javítani kellett, vagy éppenséggel milyen messze is voltam a hátsó faltól, vagy bármi akadálytól. Felkeltem közben a földről és néhány lazító mozdulat után, ha megmondta hova kérte a tükröket, akkor meg is kapta azokat. Minek rontottam volna el a kérését egy nemleges válasszal. Számorma nem jelentett gondot plusz tükröt varázsolni. – Nem volt olyan vészes –dicsértem meg, bár nem tudtam magam sem, hogy miért is pontosan. Na mindegy, már nem vontam vissza, talán ez adott neki önbizalmat is. Hogy emiatt, vagy magától, de visszament a gyűrűre. Kezdett érdekesnek ígérkezni ez az edzés, szóval mielőtt nekiálltam volna a táncolásnak, inkább megnéztem, hogyan szenvedi fel magát. Tényleg nem volt gáz, mint azt elsőnek hittem, de aztán mondott valami olyasmit, ami megmosolyogtatott. – Anyuci pici fia, mi? Majd talán elkaplak, ha zuhannál –vigyorogva fordultam is meg közben, hogy háttal legyek neki. A tükörből amúgy is láttam mindent, szóval el is kezdtem a saját mozdulataimat. De vártam már erre.
I really do. And I hope you never have to know what it`s like to have to try and live without them.
Vendég
Vas. Feb. 14, 2021 7:41 pm
to Neo
Merlinre mondom, ahogy telik az idő, úgy leszek egyre hülyébb. Nem elég, hogy elsőre beszóltam a srácnak, még az Invito se jutott eszembe, pedig tényleg az tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. Miért nem jutott ez eszembe? Mondjuk ennek is két oka lehet. Az egyik, hogy én is olyan feledékeny vagyok, mint apa, amin egy cseppet sem csodálkoznék, hiszen az ő vére vagyok, hiába vagyok kevésbé szerencsétlen, mint ő, akkor is az apám. A másik, hogy egy cseppet sem zavart a trikóm hiánya. Mármint, amúgy nagyon szeretek félmeztelenkedni, legalább addig sem érzem úgy, hogy be van zárva a testem egy darab anyagba, aminek semmi értelme sincsen, most őszintén, nem mindegy, hogy azt izzadom át vagy sem? -Köszönöm, igazán kedves vagy Sorin. És izé… bocsi, ha bunkó voltam veled, nem akartam az lenni. -egy kicsit elpirultam, pedig azt nem akartam. Zavartan vakargattam a fülem mögött a fejem, mint egy bolhás kutya. Merlinre, jó hülye gondolataim vannak. Amikor felpillantottam, akkor már ott voltak a tükrök előttem is, így csak hálásan mosolyogtam rá. Oldalra fordítva a fejem tökéletesen láttam magam, ahogyan felhúztam a testem a gyűrűre. Meglepő látvány volt, ahogyan feszülnek az izmaim, de kifejezetten tetszett. Lehet, hogy ez egy új hobbi kezdete? Ha igen, akkor mindenképpen érdemes lesz beleiktatnom a napomba, maximum kevesebbet alszok a megszokottnál, de talán bele fog férni. -Anyuci pici fia a fejed lá… -eddig jutottam a mondatomban, mert olyan hirtelen kaptam oda a fejem, hogy megszédültem egy pillanatra és ennek meg is lett az eredménye. Kicsúszott a jobb kezemből a karika, a ballal pedig nem tudtam tartani magam és végül szépen lezúgtam a három méteres magasságból. Egyenesen a padlóra, ahol mi nem volt? Pontosan. Elfelejtettem szőnyeget hozni magam alá. Pedig kellett volna, hogy elkerüljem az ilyen eseteket… Ott feküdtem a földön és nem tudtam eldönteni, hogy mi fáj jobban. A lelkemnek az, hogy elcsesztem és ezt más is látta? A testemnek az, hogy lezakózott a kemény padlóra? Tényleg nem tudtam eldönteni. Valahogy nem volt túl kellemes egyik sem, így átfordultam a hátamra és a tenyerembe temettem a fejem. Mégis hogyan lehetek ennyire szerencsétlen? Persze, biztos a Longbottom vér… Fenébe ezzel az egésszel. Eléggé elszomorított, hogy elbasztam ezt az egészet, így megmozdulni sem akartam. Reméltem, hogy Sorin nem ijedt halálra és nem a hullaházat hívja gondolatban. Apropó Sorin… -Nyugi, nincsen semmi baj. -motyogtam az ujjaim között neki. Nagyon reméltem, hogy nem látta az esést, de egy egész falnyi tükör mellett ezt esélytelennek tartottam. Inkább már csak az tartotta bennem a lelket, hogy csak nem nevet ki ezek után. Bár, ha mással esett ez volna meg, akkor valószínűleg én is röhögné, aztán odamennék segíteni. Csakhogy én nem kértem abból, hogy más segítsen, attól gyengének tűntem volna. De tény és való, hogy továbbra sem akartam megmozdulni. Kitártam a karjaim és megvontam a vállam. Most légy okos Littlebottom!
Csak legyintettem egyet. Tulajdonképpen nem vettem fel a szavait, de ezt szerintem ő is kitalálhatta már a reakcióimból. Feleslegesnek tartottam az ellenségek számát gyarapítani, Frankie meg eléggé esetlen srácnak látszott amúgy is. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint a történtek. A másodperc töredéke alatt zúgott le a gyűrűről és hiába láttam a tükörből, olyan kicsavarodott pozícióban voltam, hogy nem tudtam segíteni rajta. A koppanása csak úgy csengett a fülemben, és ha tudna, most vérezne is miatta. Amint kiszabadultam a lehetetlen pozíciómból, már rohantam is oda hozzá. – A francokat nincs. Lezúgtál legalább három méterről, olyat koppanttál a padlón, hogy csak úgy visszhangzott a fejed csattanása. Ezek után ne mond nekem, hogy nincs semmi bajod. –Még itt hazudozik nekem, az eszem megállt. Inkább magamhoz hívtam egy párnát, amit óvatosan pakoltam a feje alá, amint leültem mellé. Talán ez segített egy kicsit. – Azt azért nem akartam, hogy lezúgj a gyűrűről. Apropó, a szivacsról hallottál már? –Az Invito után, mondjuk csodálkoztam volna, ha ez az eszében volt. Furcsállottam is, hogy nem tette meg az intézkedéseket a biztonsága érdekében, de nem akartam már ezt megjegyezni neki. Ha csupán egy szavam ilyen hatást váltott ki, bele sem akartam gondolni, hogy több megjegyzésem mit tett volna. – Szóljak anyukádnak, vagy engeded, hogy én nézzem meg, van-e komolyabb bajod? Csodát persze nem tudok tenni, de van olyan kenőcs a táskámba, ami enyhíthet a fájdalmadon. Meg ha van törött csontod, arra tudok jó gyógyító bűbájt, de ne kelljen használnom. –Reccsenést nem hallottam szerencsére, csak koppanást. Közben elmentem a táskámért, amit korábban a sarokba hajítottam, és abban kotorászva mentem vissza hozzá. Leültem mellé újra, kezemben a fehér tégellyel. – Óvatosan megnyomkodlak, aztán ahol fáj, ott bekenem. Légy férfi és bírd ki –halkan kuncogtam. Letekertem a tégely tetejét, aztán ha hagyta, óvatosan elkezdtem átnézni. Előbb a karjait nyomkodtam meg kicsit, aztán a mellkasát és az oldalait. Ahol felszisszentett a nyomásra, oda tettem egy kis kencét. Aztán megkértem, hogy forduljon a hasára és a hátát is átvizsgáltam. – Régóta edzel? –Igyekeztem elterelni a figyelmét a fájdalomról ezzel a kérdéssel. No meg az izomzatból látszódott, hogy nem ma kezdte a szakmát.
I really do. And I hope you never have to know what it`s like to have to try and live without them.
Vendég
Hétf. Márc. 22, 2021 9:27 am
to Neo
Nyilván ki más lenne képes lezúgni a magasból, ha nem egy Longbottom? Talán ez családi vonás már nálunk. Egyszer apa is lezúgott a magasból, igaz, hogy ő a seprűjéről, az szerencsére velem még nem fordult elő. Az kéne még, hogy lezúgjak a seprűről úgy, hogy kviddicsjátékosnak készülök a Roxfort után. Odalenne a karrierem, ha ilyen balesetem történne. A padlón fekve csak ilyen gondolatok jártak a fejemben. Miért nem tudtam nyugton maradni és gyűrű helyett a földön maradni úgy, ahogyan szoktam? Nem, nekem a véremben van a kíváncsiság és a szerencsétlenkedés, én pedig ezt figyelmen ívül hagytam. Szokás szerint. Fenébe ezzel az egésszel. Jól vagyok, de tényleg, nem tudom, hogy miért pattog ennyire Sorin. Ez csak egy apró baleset. -Lehet, de még így is jó nézek ki. -rákacsintottam fáradtan. Lefáraszt ez a sok gondolkodás azon, hogy miért is vagyok ilyen. Talán nem kéne gondolkoznom, inkább legyek üresfejű. Oké, ezt én sem gondoltam komolyan. Azért az a párna jól esett a fejem alatt, talán az még jobban esett, hogy idejött hozzám. Hiányzik az életemből a törődés. -Persze, hogy hallottam róla kedves Sorin lehet, hogy Longbottom vagyok, de annyira nem vagyok hülye. Csak a fene sem számított rá, hogy lezúgok innen. Bíztam a saját izmaimban, lehet, hogy nem kellett volna. Ez van. -megvontam a vállam. De ennyi erővel ő is szólhatott volna, hogy tegyek oda egy szivacsot, végig itt volt velem a teremben. Mi van, ha szándékosan nem szólt, mert ez volt a célja? Na jó, ő nem egy mardekáros, le kéne állítani a gondolataimat. Nem akart ő rosszat nekem, hiszen akkor nem jött volna ide segíteni. Ugye? -Nem, nem akarok felmenni anyához. Biztos vagyok benne, hogy megint leszidna, már a kviddicstől is a frász jön rá, nem akarom tudni, hogy mit szólna ahhoz, hogy megint valami új sporton töröm a fejem. -elfintorodtam már a gondolattól is. -Remélem, hogy nem kell használnod. Oldalra pillantottam, ahogyan a táskájához ment. Annyira nem fájta testem, hogy ennyire foglalkozni kelljen vele, de a lelkem mélyén kicseszettül jól esett a törődése. Merlinre, úgy utálom, amikor ennyire elgyengülök. Bántja a férfiegómat az érzékenység. Jobb volt az, amikor nem gondoltam ilyenekre, inkább játszottam az elérhetetlent mindenki előtt, sokkal könnyebb és logikusabb volt. Legalábbis nekem. -Oké. Erős vagyok Sorin, ne félj. -ismét rákacsintottam. Ha valami, hát ez jól ment. A nap elején a fene sem gondolta, hogy valaki az ujjait a testemen fogja jártatni. Ha ezt előre tudom, le sem jövök. Nem esett túl jól az érintése, de némán tűrtem. Muszáj volt, nem akartam bunkó lenni vele. Ám amikor a vállamhoz ért, akkor felszisszentem. Valószínűleg meghúzódott, amikor lezúgtam a gyűrűről. Hagytam, hogy bekenje, aztán a hasamra fordultam. -Másodikos korom óta tagja vagyok a kviddicscsapatnak, harmadik óta járok kondizni, ma pedig kipróbáltam a gyűrűt. Ja, nyáron meg általában vagy futok, vagy lemegyek egy mugli konditerembe. Szóval ja, mondhatju, hogy régóta edzem. És te Sorin, te mióta táncolsz? -beszélgessünk akkor, legalább addig sem érzem megszégyenülve attól,hó hogy leestem. Merlinre, remélem, hogy ezt nem fogja hangoztatni másoknak, odalenne a nehezen összekapart hírnevem. Annak pedig nem túlzottan örülnék. -Sorin, ne szól senkinek egy szót sem, rend… kérlek szépen. -halkan szóltam neki, csak meghallotta. Nem akartam még ennél is gyengébben tűnni, de jó lett volna tudni, hogy tartja a száját.
– Látom nagyon beütötted a fejed, mert még a szemed is rángatózni kezdett –halkan nevettem fel a kacsintása miatt. A megjegyzésével nem szálltam szembe, inkább ráhagytam a dolgot. Annak jobban örültem, hogy magánál volt és nem kellett rohannom vele a gyengélkedőre, mert eszméletét vesztette. Az lett volna csak a legkellemetlenebb szituáció. Muszáj lett volna abban az esetben megszegnem az ígéretem és szólni az anyjának, mert ott már az én képességeimet is meghaladta volna a sérülése mértéke. Szerencsére ilyesmi nem történt meg, de jobb volt mindenre felkészülni, nehogy meglepetés érje az embert. – Mindig számolni kell a váratlan esemény kockával, kedves Frankie. Lehet, hogy elég izmos vagy ahhoz, hogy megtartsd magad, de mint tapasztaltad, bármikor megtörténhet a baj. –Ha nem zúgott volna le a magasból, most tuti bemostam volna neki egyet a pofázása miatt. Még felháborodott, amiért nem tartotta be a normákat és megjegyeztem neki. Nem véletlen, hogy a sporteseményeknél is ott volt a szőnyeg a tornászok alatt. Pontosan az ilyen események miatt találták ki a biztonsági lépéseket. Úgy látszik Frankie tett rájuk… miért is nem csodálkoztam, hogy Griffendéles? – Sejtettem, de azért jobb volt megkérdezni, hogy szeretnél-e profibb ellátást, mint egy hatodikos mesterkedése. –A tánc miatt már sok sérülést szereztem és megtanultam azokat el is látni, de annyira nem voltam profi gyógyító, mint mondjuk a javasasszony. Kisebb zúzódások, egy-két törött csont összeforrasztása még ment, de a komolyabb sérülések számomra is kihívásokat jelentettek és ezért sem mertem soha kockáztatni. Fiatal voltam én az ilyesmihez. – Legyél is –mosolyodtam el halványan. – Apropó, egy jó tanács. A kacsintással vigyázz, mert ha túl sokszor teszed ezt, bizonyos személyek félreérthetik a dolgot. A csajoknál még okés lehet, de ha egy srácnál teszed ezt, nem biztos, hogy jól reagálja le. –Engem ugyan nem zavart a dolog, mert betudtam annak az egészet, hogy beverte a fejét a zuhanás következtében. Csupán attól akartam megóvni szerencsétlent, hogy megbélyegezzék valami olyasmi miatt, ami nem érdemelt amúgy billogot. Túl jó srác volt ahhoz, hogy elcsúfítsák az arcát, mert ahogyan ő fogalmazott: „még mindig jól nézett ki”. – Ahh értelek. Olyan 6 éves korom óta táncolok, így lassan 11 éve. Nyáron meg szeretem süttetni a hasam a tengerparton. –A szisszenés nem hangzott túl jól, mikor a vállánál voltam. Óvatosan próbáltam meg ellátni a sérülését. Nem akartam nagyobb kárt okozni neki, mint az eddigiek. – Ne aggódj, nem mondom el senkinek sem. –Semmi hasznom nem származott volna belőle amúgy sem. Frankie egóját annál jobban sértette volna. – Készen vagyunk, ha nincs több panaszod. Most jönne az a rész, hogy kapsz egy nyalókát, mert kibírtad a kezelést, de sajnos csak gyümölcs van nálam. –Ohh, de abból mindenféle, mert imádtam. Nyújtottam is felé a kis dobozt, amit kihalásztam a táskából, hogy vegyen. Amúgy is a vitamin fontosabb, mint az édesség.
