Flora Travers

Nem nehéz jóban lenni velem, mégis kevés barátom van. Megválogatom a társaságomat, de ezt nem a sznobság rovására írnám, sőt. Én nem vagyok az a fajta aranyvérű család sarja, aki a neve miatt fent hordja az orrát. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy legkevésbé sem érdekel kinek milyen vére van. Piros. Az enyém is, meg mindenki másé is. Persze ezt nem hangoztatom, sőt, igazából elég kevesen tudják rólam ezt. Sokan hiszik azt, hogy ismernek engem, néha viszont egészen úgy érzem, hogy még én sem ismerem magam. Ennek ellenére kellően határozott vagyok, hogy kiálljak a saját érdekem és az igazam mellett, ha a helyzet úgy kívánja. Vannak elvárásaim, nem is kicsik, magammal és másokkal szemben is. Ennek ellenére inkább mondanám barátságosnak a természetemet. Persze ez attól is nagyban függ, hogy te ki vagy... Elvárások, ugyebár..
Igyekszem a jó úton járni, nem keveredek bele semmi látványos rumliba, de szeretek szórakozni. Például egy bulin, aha, a Roxfortban.

- Van egy ötletem... - nyitom ki a szemem egy pillanatra és Avis felé fordítom a fejem. Még mindig élvezem, hogy a kezemet simogatják a hosszú fűszálak, igaza volt, kicsi már kettőnknek ez a pléd, nem úgy mint tavaly. Nagyot nőttünk egy év alatt.
- Nem írom meg a jóslástan leckédet... - válaszol a monoton hangon, rám sem néz, a tekintetével csak úgy falja a sorokat. Nem beszélgettünk túl sokat az elmúlt fél órában, éppen annak is örülök, hogy tudok fetrengeni a fűben anélkül, hogy kijönne rajtam az allergia. A bájital utáni napokban mindig egy kicsit könnyebb az élet.
- Most nem is arra gondoltam... Amúgy meg héé, én is megcsinálom neked a gyógynövénytant! - emelem a fejem egy pillanatra, de egyből a szemembe is tűz a nap az első igazi tavaszi napsütéses délutánon, így vissza is ejtem az árnyékba. Amúgy is tökre hihető hülyeségeket tud kitalálni... Fawley simán bekajálja.
- Tudom mitől fog megjönni az esze.. Mármint elméletileg. Technikailag még nem biztos.. - ráncolom a homlokom, aztán újra be kell hunynom a szemeimet, mert úgy mozdul, hogy ha nem teszem, azonnal megvakulnék.
- Fawleynak? - szinte érzem, ahogy rám mered. Kössz, hogy figyelsz!
- Nem, te hülye.. Danielnek.
- Ti nem szakítottatok? - a hangján érzem, hogy félve hozza fel a témát. Egy ideje ismer ahhoz, hogy tudja, mikor kell nagyokat hallgatni valamiről, Dan pedig jelen pillanatban pontosan ebbe a kategóriába esik. Ugyan már, mindenki szerint álompár voltunk, minden szépen alakult, aztán egyik pillanatról a másikra csak úgy meggondolja magát? Nem egészen értem, mi lehet a baj. Már nem tart elég szépnek vagy úgy gondolja, hogy az akadémián túl sok menő csaj vár arra, hogy meghódítsa őket, így teljesen felesleges kapcsolattal nekivágnia?
- Nem, csak szünetet tartunk... - válaszolom neki összevont szemöldökkel. Mindenkinek ezt mondom, mert nem nyugszom bele, hogy ennek így és ilyen formában vége van kettőnk között. Avis persze sejtheti, hogy nem egészen erről van szó, inkább még magamnak sem vallottam be, hogy az első igazán komolynak ígérkező kapcsolatom csúfos véget ért. Mert nem tudok magyarázatot a miértjére. Ha pedig nem velem van a hiba, és nem is vele, akkor egyértelműen kifogás minden, amit azóta mondott...
- A-haaa.. - fordul vissza a könyve felé egy pillanatra. Nem tudom, hogy attól tart-e, hogy a végén újra kifakadok és elölről kezdődik majd a kisírt szem szindrómám vagy csak elege van az egész szerelmi drámából, amibe akarva-akaratlanul belecsöppent.
- De ha véletlenül eljut hozzá a pletyka... - nézek rá jelentőségteljesen. Naná, hogy itt jön a képbe az ő szerepe. Nem hiszi, hogy kihagyom őt ebből. Vagy ha mégis, akkor mégsem ismert meg olyan jól az elmúlt öt év alatt. Egy biztos, nem megyek úgy haza vissza a bátyámhoz a nyári szünetre, hogy nem derítettem ki, hogy miért vált az életem egy rémálommá. Pláne, hogy egyáltalán nem ezt terveztük Dannel, mikor szóba került, hogy jövőre már akadémista lesz. Bár igazából nem sokat beszélgettünk hosszútávú tervekről, ami utólag belegondolva nem sok jóra enged következtetni, de mindketten olyanok vagyunk, akik szeretnek a pillanatnak, a jelennek élni. Most mégis olyan elveszettnek érzem magam nélküle. Úgy éreztem, engem igazán közel engedett magához, annyira amennyire másokat talán soha, most meg...
- Ha.. Ismétlem, ha úgy döntenék, hogy segítek féltékennyé tenni őt.. Mit kéne tennem? - üti meg a fülemet a hangja, ez rángat vissza a valóságba. Tudja merről fúj a szél. A tekintetem egyből felcsillan, tudom, hogy nyert ügyem van és igazából már van is ötletem az egészre, ráadásul nem is olyan új keletű a dolgok. Ezt már tervezem egy ideje Egi ellen bevetni, csak hogy néhány pillanatra lássam, hogyan fagy meg a vér az ereiben. Harley is biztos ki fog bukni rajta, de legalább elismeri majd, hogy túl jó tréfa volt, nem hagyhattam ki. Persze akkor még nem számoltam azzal a ténnyel, hogy tényleg szükségem lesz egy ilyen manőverre, ha életben akarom tartani a kapcsolatomat.
- Egészen egyszerűen elhitetjük vele, hogy valaki más is udvarol... Arra lépnie kell valamit. Végülis színésznő vagyok.. Vagy valami olyasmi..  - rántom meg a vállam. Sosem használtam még ezt a képességemet másra, mint Egerton rendszeres bosszantására, de mindent el kell kezdeni egyszer.

Hosszú középbarna hajamat a végtelenségig tudnám fésülni, akkor sem tűnne el belőle az utolsó csomó. Ha a folyosón derékig érő loboncot látsz, ami suhan a gazdája után, akkor biztos én szeleltem el ott néhány másodperce. Gyerekkoromban anya még próbált meggyőzni arról, hogy sűrűbben fogjam össze vagy legalább legyen rövidebb, de sosem járt sikerrel. Azóta ez a védjegyemmé vált, senki kedvéért nem válnék meg tőle. Oké, a csapat meggyőzött, hogy legalább a meccsek idejére fonjam be vagy csináljak vele valamit. Én pedig nem vagyok teljesen süket, az észérveket általában meghallom.
A ruhatáram elég változatos, jól érzem magam egy farmerban is, de én kivételesen szeretem az iskolai egyenruhát is. Talán azért, mert kifejezetten jól áll rajtam a szoknya, az ing, de még a nyakkendő is. A talárral szemben vannak fenntartásaim. Persze kiélvezem azokat az előnyöket is, amik a színjátszókör tagjait illetik, mindig jól érzem magam a ruhapróbákon és olykor el is csenek néhány apróságot. Senkinek nem tűnik fel.
Nem sminkelek sűrűn, de a muglik olyan szépen csinálják, ellestem tőlük néhány praktikát, hogy tudom kihangsúlyozni a szemeim kékjét egy kis festékkel vagy akár a ruháimmal. Egész jól is megy.